Sziasztok!
Csak gyrosan, amíg van időm, eléggé el vagyok havazva. Tetszik a téma, és lenne pár gondolatom. Lehet, hogy zagyva lesz, de próbáljátok meg kihámozni belőle
.
Liv!
A nélkülözés azért szerintem elég távol állna még akkor is tőletek, ha a párod kicsit kevesebbet dolgozna. Én a házasságom 8 éve alatt soha nem nélkülöztem, pedig nem éltünk mindig azonos színvonalon.
Szerintem az nélkülöz, akinek az életével kapcsolatos alapvető dolgok is gondot okoznak, nem tud ételt, ruhát venni, nem tudja a számláit befizetni (pl. nincs is mire, mert nincs fedél a feje fölött). Akinek ennél több van, az már adjon hálát Istennek, hogy nem kell így élnie.
Bizony voltak nálunk is idők, amikor az "államháztartásunk deficites" volt. Akkor nagyon megnéztem, hogy épp melyik gyerek kap valamit, mi a párommal csak utolsók voltunk ruhavásárlás területén, mindig főztem (nem úgy, mint manapság, hogy az is belefér, hogy rendeljünk vagy étterembe menjünk egyszer-egyszer). Ma már belefér, hogy a hobbiainkra is költsünk.
Az, hogy nem tudsz egy bevásárlásnál megvenni, az még nem jelenti a nélkülözést, hisz lehet olcsóbb kategóriájú dolgokat venni, meg lehet nézni, mi az, ami tényleg szükséges, mi az ami nem annyira.
Kérdés, hogy ez nálatok megéri-e? Mi a fontosabb? Nem lehet-e úgy csökkenteni a munkát, hogy csak egy kcisit kelljen az életszínvonalatokon csökkenteni, de maradna annyi többletidő, ami a te elvárásaidnak már megfelelne?
Ezzel kapcsolatban viszont minden otthonmaradó édesanyának javasolnám, hogy:
1. Azt hiszem mindannyiunknak nagyon kell örülnie, hogy a párunk komolyan veszi a feladdatát, és igyekszik kemény munkával biztosítani a család anyagi létét. Ez szerintem nagyon-nagy teher, főleg ott, ahol nem egy gyerek van (nálunk 3,5 gyereknél ez már bizony nem kis kihívás, hiszen gyakorlatilag a teljes család anyagi terhe rajta van, ill. az előrehaladásunké is, és nem is esthet ki az általa hozott jövedelem, mert akkor tényleg nagyon komoly gondban lennénk). Éppen ezért ha a munkamennyiségével gondjaitok vannak, akkor se azon veszekedjetek, hanem ezt meg kell köszönni neki.
2. Mindezek mellett természetesen jogos igény, hogy veletek is töltsön időt. Viszont ezzel akpcsolatban nem biztos, hogy a veszekedés a legjobb időpont arra, hogy ez megbeszéjétek. Viszont beszélni kell! Nyugodtan, megoldásokat keresve.
Teljesen egyetértek azzal, aki azt írta, hogy a család hangulata rajta múlik. Bizony így van. Éppen ezért érdemes ezzel foglalkozni, visszaszerezni a jókedvet, ami elveszet, kimászni a depiből.
Bizony nagyon jó dolgunk van, hogy élünk, hogy szerető társunk van, hogy gyerekeink vannak és ezen örömöt a körülményeknek sem szabadna negatívan befolyásolni.
ímég egy dolog, ami pedig Juti írásával kapcsolatban jutott eszembe: igen, azt gondolom, hogy nem szabad az anyukának elhagynia magát.
De ez bizony nem csak az ő felelőssége, hanem annak a férfinak is, aki esetleg elvárja azt tőle, hogy ő legyen a mintaminden
. Éppen ezért csak akkor tartanám """korrektnek""" (direkt ennyire időjelben, mert amúgy nem igazán tartanám semmilyen körülmények között korrektnek), ha az illető pár mindent megtett azért, hogy a feleségének, gyermekei anyjának módja legyen a korábbi önmagát hoznia. Ha bébiszittert fogad (vagy másképpen megoldja), hogy a párja el tudjon menni fodrászhoz, kozmetikushoz, tornázni és ezekhez az anyagi keretet is biztosítja, ha van miből csinos ruhákat, stb. venni. Ha segít, hogy kikapcsolódhasson, megmaradjon az önbecsülése (pl. ha nem akarják, hogy dolgozzon, akikor olyan dolgokat végezhessen, amiben ő is kiteljesedhet (pl. tipikusan női dolog mások segítése valamilyen módon)), hobbija legyen. És még sorolhatnám, de talán érzitek, mit is akartam ezzel írni.
Nem azt állítom, hogy ez minde a férfi felelőssége, de azt gondolom, hogy elvárásai csak akkor lehetnek, ha maga is igyekszik segíteni, nem csak elvárja, hogy a párja 1, 2 sok gyerek mellett is megmaradjon "szinglinek".
