Vezso: most bekönnyesedett a szemem ettől azzzzanyáknapiszépleírástól
Már várom...
emlékszem mikor kicsi voltam sosem értettem miért sír az én anyukám az anyáknapi ünnepségen... hát már nem kell magyarázni
Lir, egy kalappal...
Ismerem ezt a hüppögéses szindrómát. Én is kikészülök tőle. annyira segítenék de ő még a cicin is hüpp, hüpp.
Mindenkinek legyen szép napja.Én ma befejezem az ablakpucolást. Tegnap a párkányokat már lemostam és a konyhaablakot kisuvickoltam.
ismeritek? én szavaltam egyszer. és azóta ahányszor olvasom mindig valami újat fedezek fel benne... főleg mióta FIAM van
Szabó Lőrinc:
LÓCI ÓRIÁS LESZ
----------------------
Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
; Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hová mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázresóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!
Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta,
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.
Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)
És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt föl rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem,
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.
És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek,
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
föl! föl! mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.
És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.
Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!
És ekkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! Aztán:
No, ne félj, mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.