Új privát üzeneted érkezett!

Livi: a hasmenéssel vigyázz! Vettél be valami gyógyszert rá? Én 34 hetes voltam, mikor elkapott egy vírus és a dokim mondta, hogy vegyek be székletfogót, mert a hasmenés megindíthatja a szülést ilyenkor már. Vagy ezzel nem mondtam újat? :lol:

kaja: Szonja nem csak egy éves kora óta eszik kevesebbet, hanem kb. 7 hós kora óta kínlódunk ezzel. Úgy kell beleimádkozni a kaját. Védőnő szerint lehet, hogy vashiányos, azért étvágytalan. Úgyhogy lehet, hogy lesz vérvétel... :?
De úgy képzeljétek el, hogy hiába kínálok neki finom sütit, az se kell neki sokszor...
Kora reggel megeszi a tápszert és délig semmit nem tudok etetni vele. Délben eszik ebédet, de csak úgy, ha totál lekötöm a figyelmét és közben rakom a szájába a kaját ezerrel. Mert ha kizökkenik a játékból vagy a tv nézésből, már nem is eszik. De így se eszik sokat, kb. 180 ml-es bébiételnek megfelelőt. Aztán uzsonnát ugyanígy eszik, de vacsit már szinte semmit, vagy csak néhány falatot. Az esti tápszert meg változó, hogy megeszi-e, mostanában nem.

Már nem vagyok annyira a padlón, mert megelégeltem a saját nyafogásomat, az önsajnálatot. Úgyhogy megráztam magam és úgy döntöttem, kihozom magam a depiből. Nem hagyhatom el magam, mert Szonján is észreveszem, hogy hatásal van rá a rossz kedvem. És nincs hozzá türelmem se ilyenkor.
A rosszkedvem oka az, hogy sokat vagyunk apa nélkül, és ez ellen lázadok, de nincs értelme, mert nem tudok ezen változtatni!

Csilla & Szonja

Kép
hopocsi
 
 


Helló csajok!

Livi! Hát ezen jót nevettem. Megszülnél a parától! Ja, hát ilyen profi kádba biztos nehéz kapni bármit is. Mondjuk nálunk sincs csak a felébe, de a másik felén sem esik el. Mindegy, azért tényleg mostmár kibírjátok ezt a pár hetet. :lol:
Fél órát fogod Dalmit látni.. jaaaj szegénykéim! De csak pár nap, aztán olyan kivi vagyok, hogy hogy mennek majd a dolgok! Tök jó, hogy itt vagy és átlátjuk, hogy mi majd mire számítsunk! Persze minden gyerek másként viseli, de azért mégis! :)

Csilla! Gratulálok, hogy így kihoztad magad ebből a depiből. Ügyi vagy, így kell ezt csinálni. Nekem is sokszor tele van a .. azzal, hogy apa mindig odavan, de ez van, ilyen az élet manapság. Azzal meg, hogy ez elrontja a kedvünk az semmit nem változtat rajta, úgyhogy én se parázok már iylenen. Csak az a szr, amikor eltervezünk valamit és nem jön be. Ilyen volt már milliószor.
Úgyhogy most sem írom le a tervünket.

Május 1: Mi térkövet pakoljuk az udvarba. Volt egy kis vita emiatt apával, mert nem akar szólni sógorának, apjának, bátyjának,hogy segítsenek, mert azt mondja, hogy úgyse jönnek. MOndom attól még szólni lehet, ha meg úgyis tudja előre a visszautasítást akkor már csalódni sem fog. Bezzeg apukámnak mindig szólt anno, dehát tudta is, hogy rá mindig számíthat. :roll: De tegnap már mondta a nővérének, hogy szívesen venné a fiúktól ha segítenének egy picit. Hát kivi vagyok! :roll:
Én Petrával és a nagyival azért lenézek majd a vursliba. Apa minden évben kap ingyen jegyet a pörgő-forgókra, most nem osztogatja el, mert lehet, hogy a kisvonatot már élvezné a lány.

Pénteken felszerelkeztem a Tescoba színes ceruzával, zsírkrétával, aszfaltkrétával. Csak gagyik voltak, de majd megnézzük a Corába is akkor ha bejutunk. Na de ezekkel is jókat rajzoltunk. Kint vagy fél óráig el sem mozdult a rajzaim mellől, ott ült a földön és mutogatta felváltva a csigát, virágot, napocskát, autót és dumált hozzájuk. :)

omr
 
 


Szép napot mindenkinek!

Nem volt nagy pörgés a hétvégén! Biztos a jó idő miatt mi is udvaroztunk egész hétvégén!
Voltunk az állattenyésztési napokon Hódmezővásárhelyen! Balázs nagyon élvezte a sok embert meg állatot még bocit is simiztünk!

Én meg vergődök mert mától 3 napos lébőjt kúrát tartok már most kopog a szemem nem tudom kibírom e mert hát akarat erőm nem sok van, de azért szurkoljatok! :D

Tegnap hazaköltöztettük a kutyánkat! ( amig a füvünk meg nem erősödött számüzetésben volt) Megfürdettük meg ilyenek. Balázs kicsit tart tőle, de ha nem vele foglalkozik Columbo akkor már méltetlankodik és megy oda hozzá. Egyébkén ez egy busset hound nem egy veszélyes jószág inkább vicces.

Puszika!
KépKép
fölkalexa
 
 

 
 

Sziasztok!

Hűűűűű, ezt a forgalmat, alig győztem visszaolvasni! :lol: :lol: :lol:

Mi vagyunk, csak tanulni is kell néha, mert idén már be szeretném végre fejezni a sulit, kedden vizsgázom. Nem várok semmi jót tőle sajnos, mert ez az a 3 tantárgy 3év anyagából, és Kiara megint csak 1 órát alszik naponta, este meg már alig van energiám! :roll:
És asszem kijött a 10. fogunk! :D :D :D :D

Falexa: az nem semmi! Hogy bírod? És mit iszol ilyenkor? Van valami megadott, vagy ami folyadék? Én egyszer egy zöldéslé kúrába vágtam, de már este majdnem visszajött, olyan rossz volt, így abba is hagytam. Gyümileven, ilyenek elvagyok!

Livi: jaja, tényleg! Nem tudtam csak, hogy hogyan tudjátok megoldani, hogy Dalmit átvinni mamákhoz, ha beindul a szülés! Közel laknak? Hallod, már tökre izgulok miattatok! :D

Május 1.-én apa dolgozik, így mi max. a játszóra jutunk ki! :(

Kép
kernico
 
 


Csajok!
Teljesen be fog halni ez a topic, vagy csak a 4napos ünnep miatt nincs senki? :shock: :shock: :( :(

Kép
kernico
 
 


Jaa én is aggódom!!!! :cry: :cry: :cry: NAGYON NEM lenne jó ha kihalnánk :cry: :? MEg mintha egyre kevesebben lennénk...

Niki,
mindkét nagyi 10 percre lakik kocsival, úgyhogy szerencsém van :D

fölkalexa,
Colombo a kutyi :lol: :lol: nagyon cukika lehet!!!!!Esetleg egy kép??

Rena,
na persze tökjó, hogy én 'kitaposom' a kistesós utat... :P :shock: Jobb lenne inkább ha valaki más taposna én meg csak begyüjteném a tapasztalatokat... :lol:

hopcsi,
időközben meggyógyultam, de én is paráztam, hogy beindítja a szülést... :roll: az afura, hogy Dalminál pont ennyi diő terhes voltam mikor szintén egy ilyen vírust kaptam el... :shock:
Apanélküli szarkedvet tök megértem. Nálunk elég sokat van apa, de ha épp nincs tökmagamalatt tudok lenni :?


Igazi majális elmaradt nálunk, kimentünk a tabánba koncertere Dlamival :lol: CSajszi tök élvezte, barátkozott mindenkivel és táncolt deákbillre :wink:
Kinél hogy telt?
ja ééés, BOLDOG ANYÁKNAPJÁT MINDENKINEK!!!
Vendég
 


Helló csajok! Ha van még itt valaki!

Nagyon nem szeretném, ha kihalna a topic, de tény, hogy vészesen fogyunk. :?

Először is, gyors kimásolok nektek egy részt az 1980-as kiadású Orvos a családban című könyv csecsemőgodozás című részéből. Tegnap akadt a kezembe, Petra nyitotta ott ki véletlenül, hát azt hittem rosszul látok!!! :shock: Ezek szerint mi is szépen a "nagykönyv" szerint voltunk ellátva. :D Na, majd látom, hogy az ujjam hogy bírja, kezdem:

A normális, időre született, anyatejen táplált csecsemőt a harmadik hónap eltelte után kezdhetjük el elválasztani és az elválasztást legkésőbb 6-7 hónapos korra fejezzük be. Ezen túl az egészséges csecsemőnek nincs többé szüksége anyatejre...
Az elválasztáshoz való szoktatást már 4-6 hetes korban kezdhetjük alma, répa és paradicsomlé adásával. Ízesíthetjük őket citromlével és cukorral. A gyümölcsleveket délelőtt és délután két szopás között adjuk.
A tulajdonképpeni elválasztást azzal kezdjük, hogy az egészséges 3 hónapos csecsemőnél a déli szopást elhagyjuk és helyette főzeléket adunk...
Ha a burgonyafőzeléket megszokta, áttérhetünk a sárgarépa,tök,karfiol, saláta, zöldborsó, kelkáposzta és más főzelékekre.
A negyedik hónapban dl-enként 3 g vajat és 3 g lisztből készített rántást is adunk. Ha a sózott főzelék fogyasztása után szomjúság jelentkezne, forralt, majd újra lehűtött vizet vagy cukros, citromos teát adjunk...
4-5 hónapos korban ha a déli főzeléket megszokta, a délutáni szopást is főzelékre cseréljük át, vagy kétharmados tejjel készített darára.
5-6 hónapos korban kétszer főzelék, egyszer dara, majd keményre főzött tojássárgája, heti kétszer főtt hús, máj, sajtreszelék.
7-8 hónapos korban bővül az étrend piskótával, kétszersülttel, zsemlével. A tejbe nyák helyett (???) kétszersültet vagy lisztfőzetet is tehetünk. Megkísérelhetjük kávé (???) és kakaó etetését is. A nyolcadik hónap végére az elválasztást végleg befejezzük. Az elválasztáskor a csecsemő táplálkozási szempontból függetlenné válik az anya tejétől...

Mostmár becsukhatjátok a szátokat. :shock: :shock: :lol:

Majd jövök még valamikor, de mindjárt ébred a cica és még ezer dolgom van. Addig élesszétek a fórumot, puszikák!!!!

omr
 
 


Na jó, akkor inkább én sem jövök. :cry: Igazából a honlapunkon megtaláljátok, hogy mi történt a 4 nap alatt. Kivettem a babanetet a kezdőlapok közül, majd jövök néha! Olvasni mindenképpen! Persze ha felélénkül, akkor írok is! Livi, Niki, Falexa! Hajrá! Ti még nagyon itt vagytok! Írjatok!
Noémi, Brigó, Sziszi, Winnie, Tinu, Alexa? :roll:

omr
 
 


JA és Sziszka és Csilla! Ti is írjatok!
Bár Sziszka, neked írok majd! :wink:

omr
 
 


Rena:jópofa ez, amit bemásoltál, igazából ezeken mindig jót mosolygok,régen mennyire más volt :)
jó 20 év múlva a mi nevelési módunk lesz fura, de sosem lehet tudni mi a jó és mi nem :)
Ez olyan, mint az olaj kontra zsír. Jó ideig az a nézet ment, hogy az olaj egészséges,a zsír nem, most meg ugyanezektől hallom, hogy ők bizony mindent zsírral főznek, mert az olaj rossz.... :) Érdekes pálfordulás..

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


MÁGNES
BAKKER? CSAK ÍGY IDEJÖSSZ MINT HA MI SEM TÖRTÉNT VOLNA EGY 'PREGNANT' VONALZÓVAL? HEEE?????????????????? :D :D :D :lol: :lol: :lol:

EZ SZUPER!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég
 


Rena,
nemááá naaa máááá!!! Nélküled tuti kihalunk mint a dinók... :roll:
Egyébként a vicces irományodról jutott eszembe:
Képzeljétek egy távoli rokonunk nak kb 2 hónapja született babája, mi pár hete látogattuk meg. Elmesélte, hogy a doki azt mondta, este 10-reggel 6-ig (!!!!) NE adjon kaját a gyereknek max. vizet. hogy pihenjen a hasa.... :evil: :evil: :x :x És mesélik, hogy az eső hetekben 2 órákat üvöltött végig, mostmár csak felet.... :evil: :x :twisted: :!: NORMÁLIS AZ ILYEN DOKI??????? Azt sajnálom, hogy még vannak ilyen anyukák akik ezt benyalják....

Fürcsi projekt: beszereztem még egy csuszigátlót, mert cica már tökre nem akar a székben fürcsizni. Így most minden este beülök vele, hogy ne kelljen hajolgatnom és ottlegyek ha taknyol. Egyre ügyibb persze a csaj, remélem mire kistesó jön vérprofi lesz, mert egy jó darabig nem fogok tudni vele pancsizni.

NA megyek lecsekkolom a székelykápit (nyami...)
Vendég
 


Kép és egy kis ráadás...
Vendég
 


Rena: na ne csináld már!!!!!!!!!!!
Én még így is jövök, hogy holap vizsgázok! :oops: Na jó, ez nem túl pozitív rám nézve! :lol: :lol: :lol:

Livi: az ilyenektől behalok! :roll:
Lassan szaladni is fog a csúszásgátlón, majd meglátod!
Húúúú, már csak hónap! :shock: :shock: :shock: :shock:

Csajok, én olyat röhögtem ma, kínomban, mert inkább ciki a magyar buszos mentalitás: Hungária-Thököly kereszteződés, ürge átment még a sárgán, de már nem fért el az úton, beragadt a keresztetződésbe, mindkét oldalról jött a busz. Bekerítették úgy, hogy mozdulni sem tudott a buszoktól, azok meg elkezdtek dudálni ezerrel, hogy majd megsüketültem, nemhogy az, aki ott volt köztük. Elment az ürge nagy nehezen, ez a két buszos, meg ott röhögött rajta, hogy mennyire szenyók voltak vele. De belőlem úgy kitőrt a röhögés, hogy a bácsika csak nézett a zebránál. :lol: :lol: :roll: :roll: :oops: :oops:

Na megyek tanulni, mert holnap vizsgázom, drukkoljatok! Ja, és ma megtudtam, hogy Pesten lesz, nem kell Szombathelyre utazni! :D :D :D :D :D

Kép
kernico
 
 


Livi:
Hát igazából egyenlőre petezsákom van, de én már ennek is nagyon örülök :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


mági,
nohát, ez is gyönyörű eredmény így a hatodik héten!!!! :D :D :D NAgyon örülök és drukkolok. Ha jól emlékszem csajszitok nehezen jött össze nem? Mostmeg... :D :wink:

niki,
húúú holnap vizsga... :? egy kalap k@akit, okés???!!!
1 hónap bizony.... őőőrület. és jajj olyan vagyok mint az időjárás...néha rózsaszín felhők néha meg tele a ... mindennel... Tipikus terhestünet... 8)

NA és nosztalgiáztam ma:
Ilyan volt Dalmi 1 naposan (jesszus, ez nem is az én lányom, rá sem ismerek... :lol: kis dagadék :D )
Vendég
 


hopp a kép lemaradt... Kép
Vendég
 


Livi:
Igen, Panna inszemes baba, össz. 9 inszemem volt. Zsákocskám pedig spontánka :) el sem hiszem, nekünk ez csodával ér fel, hogy gyógyszer és inszem nélkül sikerült!

Nosztalgia:
Én is éppen ma néztem végig Pannával a fotoalbumát. Olyan fura volt, hogy olyan kis maszat volt, mennyit változott az arca :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Hééé KNIki, ha legközelebb itt jársz a szomdzésunkban, akkor szívesen látlak ám, nem csak így elsunnyogni.... :lol: :lol: :lol:
jó, tudom, most tanulni kell, de ha legközelebb :)

vagyogatok én is :)

Livi, fürcsi, tök jó :)
apa nálatok nincs otthon olyankor? mert nálunk ez az ő reszortja, ő hajolgat és kap szívbajt, hogy el ne pottyanjon a kis drága (mármint Réka :lol: :lol: :lol: )

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Tényleg elég nyomott a topic! Mindenki tavaszol kint! :)
Mi is amikor csak lehet kint vagyunk levegőzni! Balázs be sem akar jönni!
Olyan gyorsan eltelt ez a négy nap, annyi programunk volt! Majálisoztunk, vendégeink voltak, veldégségben voltunk!

Mági: nagyon örülök a kis petezsákodnak! :) Vigyázz rá nagyon!

Rena. mi van veletek?

Tegnap olyan jégeső volt nálunk fél óra alatt 5-8 cm-es jégtakaró lett az udvaron! Nagyon durva volt! Még soha nem láttam ilyet! Fel is vettem videóra!

Puszika!
KépKép
fölkalexa
 
 


Csáó!

Falexa! izé...ööö.... ott jöttünk el az előbb előttetek... de már nagyon álmi volt Petra és még a másik dédihez is mentünk, úgyhogy bocsánat, hogy nem ugrottunk be. Látom éppen gépeztél. :)
Küldd el a vidit a fókusznak, olyan gagyi videókat küldtek a híradóba is, meg a youtube-on is elég bengás.
http://www.youtube.com/watch?v=rl3m3AthtW0
Aztán ott jobb oldalt nézd meg Totikát is. Szééép. A legalsónál meg azt hittem valami buli nálatok. De másik Fölk lehet.
Majd mindjárt felrakom, hogy itt mi volt tegnap. Nem volt annyira durva,mint nálatok, de azért csónákázni lehetett...
Mamám is jajveszékelt, hogy mi volt ott: Odavan az összes pálinkánakvaló lyányom! :lol: :lol: :cry: :roll: :oops:

Mági! Azért lehet gratulálni a kis zsáknak, ugye? Gratulálok! Ez tök szuper!!! :D :D

Niki! Mizu? Lehet gratulálni a vizsga után? Remélhetőleg nem tették át mégis Szombathelyre. Ezektől már kitelik..
Buszos sztori jó! Tipikus magyar...

Livi! Édes Dalmi a képen! A picikén is! Azért valamelyest hasonlít mostani önmagára! :) Az a doki nem gyenge.. Biztos abból a könyvből diplomázott, amit én bemásoltam.. :?

Na legközelebb is tessék így mindenkit fejbekoppintani csajok, és lám beindul ez újra! :)

Holnap megyünk szurira.. :cry: De amúgy meg kivi vagyok mennyit nyom a lány. Bár naponta többször feláll a szobamérlegre, de fogódzkodik és így nem mutat csak 6-7 kilót. :lol: csaj... meg megnézi magát a tükörbe mikor felöltöztünk, fogja a fésűt és fésülködik,hozza a csattot, hogy tegyem a hajába.. aztán mikor megdícsérem,hogy milyen csini, akkor még képes billegni is hozzá...
Jaj! Ma egyedül reggelizett! Olyan ügyi! Tudom, már van aki régóta, de én oan büszke voltam!
Na mindjárt dobok képet még,aztán húzok.

omr
 
 


Reggelizést úgy értettem, hogy tejpépet kanállal. a kenyérfalatok evése persze nálunk is megy régóta, csak ez a kanalazás nem ment eddig csak úgy, hogy én mártottam, ő megfogta és bekapta. most meg ő mártotta bele egyedül.

Na tegnapi helyzetkép:
Kép Eső közben
Kép Eső után

Látszik, hogy pont a szegőig ért a víz, ez kb 8-10 centi. A térkövet addig sikerült kirakni,ameddig az első képen látszik, ha kész az egész,akkor nincs ilyen tó előttünk.. a 2. képen meg már szivattyúzza apa.
Falexa! Kép is van a mindszentiről? dobj már te is!

omr
 
 


Sziasztok!

Én sem tűntem el teljesen, de alig van időm, nem is értem...

Niki: milyen suliba jársz? Én Szombathelytől 25 km-re lakom.

mági: gratulálok!

Szonja beteg volt múlt héten(láz, nátha), most már jól van, de most meg én lettem náthás.

Szombaton voltunk lagziban, nagggyon jó volt! Kibuliztuk magunkat!

Igyekszem többet jönni, de most mennem kell!

Csilla & Szonja

Kép
hopocsi
 
 


rena: kanállal egyedül eszik????? NAgyon ügyes! Szonja még meg sem akarja fogni a kanalat. Ha a kezébe adom, akkor is csak a másik végét bökködi a tányérba. Ha meg segíteni akarok neki, azt nem engedi. Mondjuk én nem is bánom, ha nem ken össze mindent, csak a maszatolás menne, meg a hiszti, ha nem sikerülne neki.... Kicsit még szerintem agyilag kell érnie ahhoz, hogy tudjon egyedül kanalazni.

Csilla & Szonja

Kép
hopocsi
 
 


http://russocasa.gportal.hu/gindex.php?pg=26865275

Csilla! Bizony ám! Bizonyíték itt fent. Katt rá! :D

omr
 
 


Sikerült a vizsgám!!!!!!!!!!!! Már csak a szakdoli megvédése és az államvizsga van hátra, de ezek is pár hét múlva, és még bele sem néztem! :oops: :oops: Lehet államvizsga csúszik. Én nem gondoltam volna, hogy gyerek mellett ilyen nehéz tanulni is! :oops:

Winnie: basszus, tényleg! Most eszembe sem jutott, annyira ezen a sz@ron járt az agyam! De legközelebb akkor lehet meglátogatunk, csak tartsam észben! :D

Livi: Milyen kis piri volt Dalmi. Kiara inkább lilás, meg csúcsfejű! :lol: De hogy mennyit változnak 1 év alatt is! :shock: :shock:

Rena: azt a mindenit, milyen jégeső volt, néztem a videókat most! Na ilyet még én sem láttam! :shock:
Ügyi Petra. Kiara is kanalazik egyedül néha, de ő megfordítja a kanalat, és a szája elött kiborítja. Azért bele is megy, de inkább csak a sűrűbbeket-keményebbeket engedem.ű
Ja, és Kiara is ezt csinálja, sőt, ha valamiért megdícsérem, hogy milyen csini, akkor már indul is a nagytükörhöz, és mondja, hogy kukk. :lol: :lol:

Csilla: Berzsenyi Dániel Főiskola, bár most már Nyugat-magyarországi Egyetem a neve. Elég sokat járok oda is most még. Sajnos. Nem rossz város, de nekem már a suli kötődik hozzá, meg az utóvizsgák, korai kelés a vonathoz, rohanás, izgulás, ... :?

Előre szólok, hogy jövő héten csütörtöktől vasárnapig megint nem nagyon leszek, mert apa itthon, nekünk most lesz a 4 napos ünnep, nem nagyon leszünk itthon. :D :D :D Asszem állatkertbe is megyünk! :D :D

Kép
kernico
 
 


Niki,
gratulálok a vizsgához!!! :D :D Ügyi vagy és tényleg naon nehéz lehet baba mellett tanulni :shock: Én is gondoltam rá mikor még terhes voltam, de asszem nem bírnám... :oops:
Amúgy Dalmi is csúcsfej volt, csak előnyös a kép... :wink: :lol:

hopcsi,
LAgziii dejóóóó. Mi is megyünk lagziba szombaton, de így 8 hónapos terhesen nemhiszem nagy élmény lesz...szntem már 10kor kidőlök. Szonját vittétek? Dalmi nagyinál alszik.
Jobbulást!!

Rena,
nem hogy örülnél, hogy igaz kerti tavatok lett :wink: :P
Na mi volt a mérlegelésen? Szuri?

winnie,
apánál sose lehet tudni mikor van épp itthon, de egyébként egy ideje úgy szervezi a dogait, hogy fürcsire itthon legyen. Ő sikálja ki a kádat, rakja be meg veszi ki a csajt,meg altatja de fürcsi alatt én vagyok vele. Valahogy így alakult. Át kéne lehet adni ezt is apának... :lol:

Mági,
tyhűűűűűű, akkor jól emlékztem...csodálkoztam is hogy inszem után ígyösszejött. Ez valami szuper, igazi kis csodapetezsákod van :wink: :D :D

Tegnap Dalminak belement a szemébe virágföld... :? szeegénykém úúúúgy sírt, pesrze alig tudtam kimosni neki. tegnapelött felnött sampont sikerült valahogy megkaparintani és persze az is rögtön a szemébe dörzsizte... :shock: Amúgy is utálja ha hajmosinál a könnymentes megy a szemébe.

Naaah gyönyörű idő van, megyünk a kertbe :)
Vendég
 


Rena. tegnap bazsival együtt néztük meg a honlapotokat! Nagyon tetszett neki kacarászott Petrán meg a képernyőt fogdosta és közbe mondogatta, hogy pe-pe-pe (gondolom ez a Petra lehetett). Nálunk csúszik a 15 hós szuri mert betegeskedünk,majd jövőhéten. Petra hogy viselte? ti felveszitek a pneumo elleni védőoltást? Mi jövő hónapban akartuk felvenni, de így hogy ingyenes lett várunk vele szeptemberig!

Megint pangás van kicsit! Hol van mindenki!

Ja tényleg a lébőjt kúrámról elfelejtettem beszámolni! Három napos kúra altta csak ittam .hát nem volt egyszerű.Le is ment 3 kiló és még nem jött vissza pedig hétvégén volt nagy zabálás! Tegnap tornázni is voltam, kipróbáltam a steppaerobikot, még a bugyimból is csavarni lehetett a vizet, de nagyon jól esett csak az a baj, hogy nem tudok rendszeresen járni, mert nem mindig van bébiszitterem. Közületek jár valaki vmit mozogni?

Puszika!
KépKép
fölkalexa
 
 


Bekuksiztam egy kérdésre:
Ti mennyire öltöztetik fel a gyereket ilyen napon pl mint a mai? Mert én rövidujjúba vagyok meg halásznaciba, de fogalmam sincs, hogy Petrát mennyire szabad levetkőztetni.

Röviden a tegnapi nap:
10200 gramm a lány és 78 centi. Szuri fájt, de előtte sem nyavalygott, utána sem sokáig sírt. Nem lett azonnali mellékhatás, majd 1-2 alatt bármikor jöhet még kiütés, láz.
Pneumoról beszélt a dokinéni, állítólag megtévesztő,hogy ingyé reklámozzák, nem lesz mindenkinek ingyenes, ő most úgy vette ki a közleményeikből.
Tetetnem kell a "hülye" anyukát most, hogy hátha megeredne a csaj nyelve, amúgy rendbe minden, ügyes, szép, stb. :D
Bővebben majd a honlapunkon. :P De szerintem ma már oda nem jutok.

Bazsikámnak jobbulást! Honlap: azt gondoltam ki, hogy 2-4 hetente dobok fel egy-egy verset a főoldalra, ha lehet zenésítve, pont mindig azt, amit jelenleg mi is tanulunk, szóval érdemes lesz Bazsikámnak is felmenni gyakran, lesz ott számára is mindig valami! Na meg persze Petra cica ott van neki!

Megyek,épp ideje, hogy felébredjen a csaj, össze is szedem a mosatlant,hátha felébred rá.
A vasalást meg jól félbehagytam... :twisted: :oops: [/u]

omr
 
 


Ja! Falexa. Nem , én nem mozgok.. :oops: :oops: Pedig akarok, Isten látja lelkemet! :lol:
Söprögetek már egy hete, ha az jó mozgásnak.. :lol: De már lassan tényleg tele a térkő köze homokkal. majdcsak végzek. :arrow:

omr
 
 


javítás: 1-2 hét alatt bármikor

hát öcsém, még jó,hogy csak egy kérdésre jöttem. :twisted: :roll: :oops:

omr
 
 


öltöztetés: én mindenképp hosszúgatyát meg legalább egy hosszúujjút , na meg egy mellényt adok rá. Aztán ha melege lenne, a mellényt le lehet venni. Ja, és persze vékony sapkát is aok rá! Inkább többmindent adok rá mindig, mert abból lehet levenni, de ha nincs nálunk semmi és hűvösebb lesz az idő, akkor gáz van. Nagyon kiszámíthatatlan mostanában az idő, amint elbújik a nap vagy feltámad a szél, máris hűvös van. Én sose tudom megállapítani egy kikukkantásból, hogy milyen idő is van, így inkább több ruhát adok rá.... Ja, meg mikor reggel elindulnk még hűvösebb van, de délre már melegszik az idő. Délután meg uzsi után megyünk ki, akkor meg hamarosan újra hűl a levegő. Így én elég felkészülten megyek ki vele.

mozgás: nagyon szívesen eljárnék aerobikra, de se időm, se pénzem nincs rá...

Csilla & Szonja

Kép
hopocsi
 
 


öltözés:
Annán is általában hosszú ujjú body és egy kardigán van, plusz kiskendő a fején.
Én mindig úgy indulok el, hogy viszek egy melegebb sapit, a poncsóját és egy vékonyabb kabátot. A babakocsi elbírja, és sokszor, ha elmegy a nap, már jön is a sapicsere :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Öltöztetés: ma Kiarán rövid poló volt, farmerrel, meg kendővel a fején. Persze amikor elment a nap, vagy hidegebb helyre mentünk, akkor egy vékony hosszú ujjút ráadtam.

Ja, és ma az Állatkertben voltunk. Fél 11-től 4ig! :D :D

Így volt öltözve :wink: :
Kép

Ez meg egy tegnapi kisduna-parti hattyú etetés:
Kép

Mozgás: mi az? Igény lenne, de én itthon pl. nem tudok, elmenni, meg hogyan? Ha valaki vigyázna a csajra, megdobna egy kis zsozsival, ... akkor nagyon szívesen mennék! :(

Livi: szegény Dalmi! Virágföldet Kiara még csak a szájába pakolt, de remélem nem is keni sehová már. :roll:

Kép
kernico
 
 


Mozgás: nálunk 300ft egy alkalom szerintem az nem vészes, de nagyobb városokban biztos húzósabb akkor én sem járnék el.

Öltöztetés: hosszúgatya, kalap, pulcsi, mellény, ha melegszik leveszem a mellényt mint Csilla. Ha süt a nap lehet, hogy melege van a pulcsiba,de ha elmegy a nap nagyon le tud hűlni a levegő. Már alig várom a rövidnacis pólós napokat! a pofiját én már kenem naptejjel, a keze már tök parna Bazsinak olyan kis cuki dolgozós kéz és már az arcának is van egy kicsi színe. Amúgy nagyon fehérbőrű!
Én meg szoliztam jól megégtem és most hámlik a bőröm! Pedig nem voltam sok ideig bennt csak már nagyon régen voltam előtte, de most egy darabik nem megyek megint!

Kernico: csodaszép a pici lányod, ha Bazsinak nem lenne mennyasszonya le stip-stopiznám a lánykádat! :D (Ezt Petrának meg ne mond Reni!)

Puszika!
KépKép
fölkalexa
 
 


Sziasztok lanyok!!

Vagyok am en is, csak most itt annyira gyonyoru az ido,hogy kar lenne gepezessel tolteni. Egyfolytaba az udvaron vagyunk, vagy setalunk. Kb egy hete be se kapcsoltam a gepet. Itt ki kell hasznalni minden percet a jo idoben.
Mondjuk elegge nyomott a topic.

Livi
Mar mindjart a celegyenesbe ersz. En is szoktam nezegetni Lily "kiskori" kepeit, hihetetlen mennyit valtoznak. :D

Rena
Nem semmi eso volt feletek :shock: Gratula az onallo eveshez. Lily mostaban nem akar egyedul enni. Mondjuk egyaltalan enni sem akar. Neha mar nagyon aggodom. Oltozteteshez nem nagyon tudok mit szolni, mert itt tiszta nyar van. Hetvegen teleengedtuk a medencejet vizzel es pancsikolt ezerrel. :D :D

Magi
Nagy-nagy gratula a kis zsakocskahoz :D

Csilla
Kepek vannak a lagzibol? Gondolom jo volt egy kicsit kimozdulni.

Mi penteken megyunk Menorcara, mar alig varom!!!!!!!!!!

Kép
]Kép
sziszka27
 
 


Helló csajok!

Bengák vagyunk megint. Hólyagos garatgyuszi megint. :cry: :? Azt hittem,hogy csak szimplán a foga miatt ömlik a nyála és azért is nyel nehezen, meg azért köhög,mert vissza is folyik, de nem. Ma voltunk dokinéninél. Folyik az orra is, de csak néhány tüsszögés után, mélyen köhög és volt hőemelkedése is reggel.

Köszi az öltözéses hsz-ket. ÚGy látom,akkor hasonlóan öltöztetünk. Petrán is hosszú gatyó+ body+pulcsi van.

Megint egy kérdés: Eskimo kids-ről hallottatok már? Használja valaki,vagy valaki ismerőse,vagy az ismerős ismerőse? :) :roll: Mi elég kevés halacskát eszünk, ami pl a lazacot illeti. De gondolom másnál is több a csirke a hűtőben,mint a hal.

omr
 
 


Hi Mindenkinek.

Kinek hogy telt a hvége????

Rena,
húúú basszus szegények :? Hogy lehet, hogy ennyire egymásután megint? :(
Eskimo kids : passz.... hát mi se vagyunk nagy halasok, sőőőt én csak rántva eszem mag... :oops: azt is akkor ha nem nekem kell megcsinálni... :oops: Pedig naon egészséges...

fölkalexa,
fúúú már énis úgy mennék barnulni. de asszem szoliizni terhesen nem ajánlott. De itt a nyár lassan :P

Mági,
hogy van a zsákocska????????


Jajj aaannyira jó volt ez a hosszú hétvége. Apa is végig velünk volt. Szombaton esküvőn voltunk (Dalmi nagyinál aludt) Kicsit ugyan korán kidőltem,de nagyon jó volt egy kis kikapcs (most egy darabig úgyse lesz... :wink: ) Aztán vasárnap vidéken voltunk ismerősöknél sok babás párral. ISTENI volt. 5 kisgyerek, meg szülők...Dalmi nagyon élvezte ja és LOVAGOLT is :D meg barit simogatott. Annyira kifáradt, hogy másnap reggel fél9 ig aludt...sose volt még ilyen.
MA meg voltam a szülésznőnél. NAgyon rámjött a szülhetnék...olyan izgi volt, épp jött egy csaj szülni, meg egy család kint izgult egy épp szülő csajért. Szoval váááárooom. Elkezdem ma málnalevél teát is.
NA visszaolvasok előző oldalra, mert agyam az lyukas, meg dobok képet :wink:
Vendég
 


kkerinico,
jajj egyem meg Kiarát!! Nagyon tündéri!!!! És képzelt pont én is aznap akartam menni állatkertbe Dalmival.... Legközelebb kimehetünk együtt :wink:

fölkalexa,
mozgás: hát az nincs :? pedig régen sokat mozogtam, de már 2 éve semmit. meg is látszik... :? Deeee nagyon tervezem, hogy megyek, ha a gyerkőcök hagynak.....


Ki milyen plussz oltást adat , adatott be a gyerkőcöknek??

És a nyaralássa hogy álltok? Hagy irigykedjek... :roll: :P NEm tudom mi el tudunk e majd menni... Talán aug. végén egy balcsi.
Vendég
 


És akkor pár kép. Végre van egy kép 3asban. Apával rájöttünk, hogy ilyen aliig van.
Aztán Dalicica így élvezte a hvégét :-)
Aztáán pociii :P

Kép

Kép

Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Én hiába olvasok vissza, szinte semmire se emlékszem, hogy miről mit akartam írni... Bocsi!

Nem tettem még képeket a lagziról??? Hú, de felelőtlen vagyok. Pótolom.

Mi nyaralni augusztus végén megyünk Olaszba. Nagyon remélem, hogy jó idő lesz! Legutóbbi nyaralásunkon (3 éve) végig hideg volt, meg felhőszakadás...

Plusz oltások: én semmit nem adattam be és nem is tervezem.

Szonja napról napra többet beszél!!! Ezt úgy értsétek, hogy egyre több szót mond utánunk, és már sokat használ magától is, tehát úgy, hogy nem mondjuk előtte. Annyira édes, ahogy dumál!!!!

És hihetetlen, hogy micsoda izgága! Egész nap folyamatosan mozgásban van! Pl. ha lefekszik pár másodpercre játékból, a lábai akkor is mozognak, aztán már ugrik is fel. Egy kis energiabomba!!!

Kép
Az ifjú pár középen, mi pedig a két szélen


Kép

Kép ebben a szoknyában volt az esküvőn (ez még csak a próba volt)

Csilla & Szonja

Kép
hopocsi
 
 


Sziasztok!

Csak ritkán nézek be, mert olyan lassú a topik, hogy csak bosszankodok. :oops:
Livi, miattad bekukkantok, hogy mikor is jön a tesóka! Drukkolok nagyon! SZépek vagytok nagyon a képeken! Így aztán már tényleg nagyon kijött, hogy Dalmi mennyire hasonlít az apjára vonásaiban. A pocak szép nagy! :)
Nyaralni mi sem megyünk egyébként, mert kocsi nélkül nem indulnék el Tüncivel sehova messzebbre, már pedig az nincs.

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok!

Tudom, kicsit későn de csatlakozhatnék?
Mikor alszik a kicsi úgy untakozom. A kertbe nem merek kimenni mert hátha felébred és nem hallom meg, a lakásban pedig zörögni nem akarok. Egy kicsit beleolvastam a levelezéseitekbe és úgy gondolom nekem való társaság lennétek. :oops: Nem lenne baj?

Ági

Kép
jpne
 
 


Sziasztok!
Livi:
Ez aztán szép nagy pocak! Én is szeretnék már ekkorát :)

Tegnap voltunk oltáson, 9450 grammos, 12 fogas lánykával büszkélkedhetek.:)
Megjegyeztem, hogy nem igaz, sosem lesz 10 kiló, de azt mondta doki néni, hogy nagyon formás baba, ne aggódjak :)
Holnap megyek uh-ra nagyon várom, és félek is kicsit.

jpne: (Ági)
Üdv itt, mesélj többet magatokról. Na és ha van, képet is rakhatnál fel :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Ági: Üdv. itt! Amikor ismeretlent látok az utolsó hozzászólónak, mindig húzom a számat, hogy megint el akarnak adni valamit, de örülök, hogy te nem! :wink:
Persze, szerintem csatlakozz nyugodtan, legalább beindul a topic, mert mostanában kicsit döcögős!
Mesélj magatokról kicsit többet, mit csináltok, hogy csináljátok, meg ha képet is raksz fel, annak nagyon szoktunk örülni! :D :D

Livi: Nagyon komoly! :D Nekem is kb. ekkora hasam volt, de olyan jó! :D :D :D Meg nagyon jó az a kép hármótokról. Nekünk is kéne már csinálni! :oops: :oops: :oops:
Dalmit felültettétek lovagolni? De jó! Tetszett neki? Nagyon ari lehetett!
Oké, mehetünk majd Állatkertbe, Kiara nagyon élvezte!
Oltás: mi beadattuk a Meningo-sat, meg ha ingyé lesz a Penumos, akkor beadatjuk azt is, ja, és a kullancs ellenit szeretnénk még mindenképpen. Tyűűűű, jó sokat, pedig alapból úgy indultunk, hogy nem kell plussz oltás, Pneumosat nem is adattuk volna be, de így majd igen. Kullancstól meg parázok, így az lesz.

Rena: Eskimo kids passz, nem ismerem.

Csilla: helyes Szonja. Most lesz a héten a névnapja, nem? Asszem holnap?

Margitszigetes képeket is rakok:
Rohangálás:
Kép

Feltúrtuk a fél Margitszigetet:
Kép

Kavicsot keresünk:
Kép

Első fagyink:
Kép

Kép
kernico
 
 


Sziszka! Nagyon jó utat kívánok nektek, érezzétek nagyon jól magatokat, süljetek le étcsokira, legyen szép, tartalmas a nyaralásotok! Aztán jönni ám rögtön utána képekkel, élményekkel!! :wink: :)

Csilla! Látszik, hogy jól éreztétek magatokat! Szonja meddig bírta? Vagy csak az esküvőn volt ott? Nagyon csini a rucija!
És akkor ha már Niki figyelmeztetett :D :
Kép
BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK SZONJÁNAK!

Holnap folyt köv, apa hív.

omr
 
 


Ági, üdv köztünk! Kisregényt írj magadról! :D kép, szüléstörténet, mindennapok, aztán jönni sűrűn. hű, megyek tényleg.

omr
 
 


Sziasztok!

Én sem voltam most, mi hétvégén Bükfürdőn voltunk, vittük anyóst is, jó volt, jó pihi, babakocsi nem is kellett, végig gyalogolt a jányka :)
volt hintázás is, csúszda, homokozás (szórta magára, a pelus alatt is tiszta homok lett...), meg pancsiztuk, apának tartottunk babauszibemutatót :)
meg persze hülyére zabáltuk magunkat... :?

tegnap meg kórházsorozatos nap volt :)

MOzgás, hát sajna csak a napi séta...

Livi, oltás, mi beadattuk a meningosat, meg pneumosat, mivel sokat betegeskedett ősszel, én is a kullancsosat tervezem még.
Jók a képek, imádom Dalmi fürtjeit, meg hú, így bazi nagy ez a pocak :) hajrá finis és málnalevéltea!!!!! ;)

Rena, jobbulást :(
öltözés, nekünk is hasonló, mostanában már csak egy vékony gatyi, harisnyáról leálltunk egy-két hete, hossszú body és rövid póló, v fordítva. és vékonysapi.
Eskimo kids passz, de Réka már evett sima halrudacskákat, lehet, nem e legjobb, de halból van, és ízlett neki. a panírt én leszedtem róla. de nem itthon ette, hanem szállodábanm én még ne mcsináltam, de vettem már.

KNiki, nagyon jók a Ti képeitek is, nem győzök gyönyörködni a jányodban!!!

Ági, üdv itt kicsit pang a topic, de gyere és dobd fel :lol: :lol: :lol:

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Sziasztok!

Írjak kisregényt? :lol: Hát jó, akkor jó olvasást!

Én 31 éves vagyok, a férjem 30. Anno a Fekete Lyukban ismerkedtünk meg, Cannibal Corps koncerten. Néhány hónapra rá, már jelentkezett is a baba a pocakban. Úgy döntöttük vállaljuk, összeköltöztünk, összeházasodtunk minden családtagunk, rokonaink ellenére. Ennek már 11 éve múlt. Azt hiszem életünk legjobb és legszerencsésebb döntése volt, hogy összejöttünk. Először persze sok vita volt, főleg mert én fősuliról jöttem, így még nem dolgoztam. A párom keresete pedig kevés volt, ebből jöttek a viták. De minden nehézségen túllettünk.Mikor a lányunk 2.5 éves lett, elmentem dolgozni. Elkezdtünk anyagilag is gyarapodni. Ma már évek óta vita nélkül, összhangban élünk.Lett a Balcsin nyaralónk, de még nincs kész, majd egyszer. 8 éve épül. :shock:
Van hol laknunk, sokat kirándulunk mivel nagy horgász a férjem. Mi kell még? Hát, igen. A másik gyerek hiányzott csak. Először csak én akartam. Két évig fűztem, hogy legyen. Mivel az első gyerek szülése borzasztó élmény volt, ezért 6 évig én sem gondoltam újabb gyermekáldásra. Meg hát nagy baba is volt. 3950 g és 58 cm.
Aztán beadta a derekát. Elsőre sikerült. A terhesség alatt sok gond volt. 18-ik héten mindkét vesében vesemedencetágulatot találtak. A 20. héten a SOTE-n mindkét agyféltekében egy-egy cisztát. Volt magzatvízvétel is. Annak eredményeként megállapították, hogy lány. Mondtam, hogy az furi mert az UH-on fiút mondtak mindig. Ők is megnézték és kitalálták, hogy lehet, hogy kívülről fiú, kromoszóma szerint lány. :shock: :( Ekkor nagyon kibuktunk. Aztán fentről lejött egy docens és azt mondta, hogy valamit elcseréltek, egészséges fiú lesz. De azt a negyedórát nem kívánom senkinek, míg vártunk rá. Végül 5 nap ráhúzással természetes úton háromnegyed óra alatt megszületett 4300 g-mal(de ez sem tuti, mert éjjel álmos volt a nővér és elmérte, másnap saccolták ennyire) és 60cm-el.
A lányomhoz képest nyugodt baba volt mindig is. Két hónaposan azért vittem el a védőnőhöz, mert sosem sír, csak fürdéskor. Hét hónapos koráig csak szopizott, akkor fogadta el az első szilárd kaját. Még mindig 3-4x szopizik. Születése óta Vele alszom, így mindig kéznél vagyok. Most már éjjel miután elalszik néha a másik ágyba fekszem, hogy megszokja az egyedüli alvást. Két hete alussza át az éjjeleket, így nincs gond belőle, de néha még felébred rá, ha nem érez maga mellett. Sosem kapott cumisüveget, cumit. Nem volt szükség rá. Semmiből sem csinálok gondot.
Egy évesen pont a szülinapján indult el egyedül. Végigsétált a konyhán. Most elég sok szót beszél, kb 20-30-at. Állandóan a könyveket bújja. A hiszti még nem jellemző, ha valamit nem kap meg, szimplán sírással jelzi. A lányom ilyenkor már a földhözvágta magát. :)
A két testvér imádja egymást. A Kicsi születésekor voltak gondok, akkor a Nagy tanulmánya igencsak leromlott. Aztán helyreállt minden. A lányom nagyon szeret vigyázni rá, állandóan tanítgatja. A Kicsi meg mint a kismaki csüng minden szaván.
Most felébredt, mennem kell. Majd még teszek képeket is. Aztán ne hibáztassatok a sok szövegért. :lol:

Kép
jpne
 
 


Kép Kép Kép Kép

Kép
jpne
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: