Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

6 éves kisfiamra lehet hogy arcüreg-átmosás vár 2 hét múlva. Történt már ez meg valakivel? Azt mondják iszonyú fájdalmas... Kép
Ági
 
 


Szia Ági!

Kisfiamnak a füle van begyulladva, emiatt rengeteget olvastam a témában. Már nem emlékszem, hogy pontosan hol, de említették az arcüreg-átmosást, hogy annyira fájdalmas, hogy lehetőleg bódításban végezzék. Nem tudom, hová jártok, de ajánlani tudom az I. Sz. Gyermekklinika Gégészeti osztályát, és az ott dolgozó dr, Mertz Katalint. Szuper. Kisfiamnak a fülét kell felszúrni, de altatásban fogja megcsinálni, az orrmandula kivétellel egyszerre. Még a hallásvizsgálat is az altatás közben lesz. Máshol simán felsúrták volna minden érzéstelenítés nélkül, pedig még csak 3 éves! Gyors gyógyulást kívánok!

Mona
 


Ági!

Nekem régen (kb 6-8 éves korom között) sokszor átmosták az arcüregem. Nem fájdalmas, de iszonyú kellemetlen. Inkább csípős érzett volt, mint fájdalom. Még ma is emlékszem rá Kép
 

 
 

2 hét múlva???
Addig még meg is gyógyulhat, csak a megfelelő antibiotikumot kell megtalálni. Kép
Én inkább erre hajtanék mint egy traumára amit az okozhat, bár kétségtelen utána két nap alatt meggyógyul.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Sziasztok!

Azóta más oldalakon is sok infót begyűjtöttem már, és bizony RETTENETESEK a tapasztalatok!!! A tendencia pedig valóban az, amit anyukám szokot mondogatni : "ha valamit egyszer megbolygatnak..." Az esetek nagy többségében ui. soha nem volt elég egyszer átmosni az arcüreget, de még kétszer sem! Szóval ez egy iszonyúan fájdalmas beavatkozás, ami nem is hoz eredményt.

Most úgy vagyunk vele, hogy inkább elvisszük a Holt-tengerhez meleg sós levegőt lélegezni, vagy akár a világ végére is, de ezt nem hagyjuk... Kép
 
 


Ági!
Írnék neked mail-t, de nem találok hozzá címet a profilodban!
 


Bocsánat, itt nem nagyon vagyok még járatos : agsarandi@mol.hu !!! Kép
 
 


Elég lenne sóskamrába járni, meg a hegyekbe, infrázni, kamillával gőzölni, sópipázni, sterimart fújni neki és folyamatosan orrot fújni.. Ezek így együtt nekünk beváltak.
Minden rutin-beavatkozás elől egzotikus tájakra menni, hát...
 
 


off
A hallásvizsgálatot (amennyiben a BERA-vizsgálatról van szó) gyerekek esetében MINDIG altatásban végzik.
on

Én is úgy hallottam (isemrős dokitól), hogy ilyen *-üreg átmosásoknál minimum bódítják a gyerekeket. Szeriontem ragaszkodj hozzá. Itt nem csak a fájdalomról van szó, hanem magáról az élményről, a sokkról is... Eléglesz neki a kórház, a vizsgálatok, nem még egy ilyen 'műtét' is...
Drukkolok nektek!
Zs.

Zsóka
 
 


Viszont fülszúráshoz még nem hallottam érzéstelenítő eljárásról kortól függetlenül. Tavaly az én nem egész 2,5 évesemnek is simán szúrták. De más se mesélt még ettől eltérőt.
 
 


Köszönöm a bíztató szavakat és a drukkot! Kedves Rjuli, a Holt-tengert csak képletesen írtam, de az igaz, hogy ha tehetném akáhová elvinném, csak hogy ne nyúvasszák szegényt. Ezzel biztosan Te is így vagy, és mindenki más is.
Sajnos mi sem most jöttünk le az almafáról, a sterimáron infrázáson orrszívózáson régesrég túl vagyunk - azahogy csináljuk ma is rendíthetetlenül, de most, ebben az esetben sajnos nem hoz látványos javulást.
Holnapra lesz készen az orrváladék-tenyésztése, arra kap valami célzott antibiotikumot, rá két hétre rtg, s aztán jönne csak az átmosás. Tehát még van remény, bízunk is nagyo! Kép
 
 


Sziasztok!

Egy kérdésem lenne: mikor indokolt az arcüreg-átmosás? Nálunk most van a 3. középfülgyulladás zsinórban, még nem csináltak tenyésztést, mostmár azt hiszem, én fogom kérni. Lehet, hogy arcüreg-átmosás lesz a vége? Nagyon idegesek vagyunk, mert a kicsi 1 éves, és valamilyen betegséggel kb. 4 hónapja beteg egyfolytában.

Éva
 
 


húúúúúúúúúúú, de régi ez a topik.

Hát nekem teljesen más a tapasztalatom arcüreg- átmosás témában
(Hátha betéved ide valaki)

Én ezt otthon végzem a lányaimnál, ha náthásak és annyi nyüszögés van, ami a sima orrszívásnál is szokott lenni!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Viszont nagyon hatásos, főleg kicsiknél, akiknél még relatíve nagy az orrmandula!
mi így úsztuk meg a 14 hónaposan javasolt mandulaműtétet. Azóta így csak náthásak, nincs középfül gyulladás, arcüreggyulladás.

Csak javasolni tudom mindenkinek!!!!

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
 


Sziaszotk!

Azt kell mondjam, egyetértek ágyöngyivel.

Én is viszem a fiam, egy ismerősöm csinálja. Nem mindegy, hogy kihez viszed. Én nem vagyok egy náthás típus, így saját élményről nem tudok beszámolni. Viszont a férjem zenéz, ezért fontos neki, hogy jól halljon. Ő már volt párszor. Azt mondja, hogy nem kellemes, de egyáltalán nem fáj. És akihez járunk, ott láttunk már pár gyereket. A 2-3 éves gyerekek fekszenek az ágyon teljesen nyugodtan, mondogatják, hogy kakukk-kakukk (ezzel elzárják a gégefedőt, hogy meglegyen a vákum, ami a trutyit kiszívja) és egy hangjuk sincs.
Természetesen, amíg nem szokják meg, addig ordítanak. De az én 11 hónapos kisfiamat a második alkalommal már csipkedni kell, hogy sírjon, mert még nem tudja mondani, hogy kakukk, de már nem sír. (Sajnos a gégefedő zárása nélkül hatástalan a dolgog, mert csak a tüdőből szívják a levegőt, és nincs vákum.)

Úgyhogy aki budapesti, vagy hajlandó bp. környékéről eljönni, annak privátban tudok telefonszámot küldeni. Ja, és a fiamnak 2,5 hónaposan volt középfülgyulladása. Azóta alkalamazzuk ezt a módszert, és semmi baja nincs a náthák után sem.

Üdv: Melinda

Kép
Kép


Sziasztok!

Nekem is volt egy homloküreg és arcüreg átmosásom. Aztán sokat olvastam a témában és arra jöttem rá, hogy a tejtermékek miatt volt és ha azok fogyasztását drasztikusan csökkentem nem fog többet megismétlődni. Ennek már 3 éve és minden rendben. Azt javaslom, aki ilyennek kell alávesse magát csináltasson egy tejallergia tesztet. Megéri!!! Ha valakit bővebben is érdekel a téma, meg tudom adni egy nagyon jó pesti gyermekorvos, allergológus elérhetőségét.
a freemail címem: may0907@freemail.hu

Üdvözlettel
Glória
 
 


Szia Glória!!

Neked mennyi idősen volt az átmosás?? Mert ez nagyon nem mindegy.
A lányomnak 3 évesen, mert a bolond anyja (vagyis én) azt hitte elég, ha ügyesen fújja az orrát, és nem kell már orrszívni. De nagyot tévedtem, mert 6 éves korig nem elég a tüdőkapacitásuk, ahhoz, hogy teljesen kiürítsék az orrukat. Így könnyen lerakódik a sok trutyi az orrüregben, és az arcüregben.
A kicsinél másfél évesen kellett, neki a korából adódó anatómiai sajátosságok miatt.
És az én lányaim nem szeretik a tejet, kevés tejterméket fogyasztanak. Nem vagyok tejpárti (sőt), de ezt nem fognám rá!!!
Gyerekeknél nem allergia áll a hátérben, hanem legtöbbször fertőzés, vagyis nátha. Ha nem náthásak, nincs is gond.

Szerintem felnőtt korban teljesen más a helyzet, az anatómiai, és élettani viszonyok miatt - és tényleg fáj felnőttként. De gyerekeknek nem.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
 


Sziasztok!!

Itt az aktualitása az arcüreg-átmosásoknak, jön a takony.
Egy kép, csak azért, hogy lássátok nem szörnyű ez otthon végezve. :lol: :lol: :lol:
Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
 


Sziasztok Anyukák

Nekem is van gondom a gyermekem állandó orrdugulásával kapcsolatban. Mit javasoltok az éjszakai orrdugulás elhárítására.
Timi


Szia Timi!!

Mikor dugul a nózija?? Csak ha beteg??
Nálunk az arcüreg átmosás mellett jól bevállt az éjszakai (kakukkfüves) mellkaskrémezés vagy a gyógyszertárban kapható orrkrém (ung.nasale) De jó ha eukaliptuszt párologtatsz , én ezt közvetlenül papirzsepiröl is szagolgattam.
Üdv

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
 


Sziasztok!

Nem mostani a topik, de talán segíthetek valakinek.
Mi is otthon végezzük az átmosást, allergiásoknak is nagyon jó.
4 éves kortól ajánlott, de van ismerősöm, aki már 3 évesen is tudta használni.
Itt a videó: www.neilmed.com/usa/sinusrinse_video.php
morbidnak tűnik, de aki hajlamos, annak rendkívül hasznos, és egyálltalán nem fájdalmas.
Egyébként rendelni itt lehet:
www.oko-baba.hu/index.php?page=shop.bro ... &Itemid=18

Viki
 


Sziasztok!

Mi az 5 éves kisfiammal állandóan szenvedünk a folyamatos orrfolyás miatt, ezért az arcüreg átmosáshoz folyamodtunk, ami meglepően, de nem is volt olyan rossz! A neten találtam, egy kis családias rendelőt, ahol ezt végzik! Nagyon tudom ajánlani mindenkinek!!!!!
Nézzétek meg a weblapot: www.proetz.hu
 
 


Kedves ágyöngyi!
Sajnos nekünk is hasonló akciókat kell végeznünk minden nap - akár többször is. Az orvostól - oly sokszor voltunk nála - ellestük a technikát. Csak éppen a célnak megfelelő szívó "előkét" nem sikerült még szereznünk. Az általad feltöltött képen pont egy olyan látszik, amiről "álmodunk". Tudsz ötletet adni, hogy hol lehet ilyet beszerezni? .... Egyébként 9 hónapja "küzdünk" a kisfiammal. Ezelett a második fül-orr gégész szakorvost fogyasztjuk el már. Volt már több körzeti orvosi kúra, több homeopátiás és egy antropozófus orvosi kúra javaslat is. Eredmény: sikeresen megúsztunk egy pneumokokusz fertőzést tüdőgyulladás nélkül , de az egyszerű nátha állandósultá vált. ( Egyébként a pneumo elleni oltást korábban megkapta?!) A konklúzió, : a csemeténk immunrendszerének megerősödéséig ezzel a macerával kell együtt élni. ... Segítségedet előre is köszönjük!
gmiklos
Budapest, XIV. kerület
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet: