Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok, kisfiam GÉGESZŰKÜLETTEL született, és keresek olyan szülőket-babákat, akiknek szintén hasonló rendellenessége van. elég ritka az ilyen, nem is nagyon találtam még ilyen esetet.
Akinek van hasonló probléma, jelentkezzen!

Vivi
 
 


Szia!
Nem épp mostani a témafelvetés, de azért írok...
Kislányom, Eszter 3 hónapos, neki is stridorja van.Szinte folyamatosan hangosan vesz levegőt, csak akkor nem hallani, ha nagyon mélyen alszik. Ha nagyon izgul vmi miatt, a tünet fokozódik. Nálatok is ennyire "szembetűnő"? Az orvosoknak mi a véleménye? Nekünk eddig mindegyik mást mondott, van aki szt 7-8 hónapos, van aki szt 3 éves korára elnövi.

Niki
Vendég
 


Szia!!!!!!!!!!!
Jaj de jó, hogy írtál! Már nem néztem be minden nap, mert belefáradtam, elég ritka ez a stridor.
Ponosan mikor született a lányod? Eléggé hasonló cipőben járunk, a fiam márc 24-én született és uigen, kb annyira stridoros, ahogy leírtad. És be is húz a mellkasa???
Nektek hogy jött elő? Nincs mellé valami szűkülete?
Nálunk már születéskor valami gyanús lett, át is kellett szállítani az 1.es gyerekklinikára, gégeszűkülete van, ebből adódik a stridora. 10 napot volt a PIC-en, majd 4 napot a csecsemőn.
ÍRJ!
Vivi
 
 

 
 

Szia!

De jó h válaszoltál!
Születésekor nem tűnt fel...Kb 10 naposan vettem észre először, akkor még egész gyengén volt hallható, azóta fokozódott. Mi jártunk pulmonológián, röntgenezték a tüdejét, az rendben van (apukájának hörgőszűkülete van, azért). Más okból voltunk bélpasszázson, ott azt mondták, a nyelőcső perisztaltikus mozgása és a levegővétel nincs teljesen összehangolódva. A mellkasa is behúz. Eszter febr. 27-én született, Neki is van egy kis gége-és nyelőcsőszűkülete, de az orrjáratai is kicsit szűkek.
A stridor miatt gyakrabban félrenyel,és sok levegőt nyel szopizás közben.
Nálatok javult azóta valamit? Az orvosok véleménye mi?

Niki
Vendég
 


Szió, egész nap játszóztunk, ill. mikor nagyon meleg volt, bementünk a férjemhez hűsölni. Így csak most válaszolok.
Tehát a szűlészeten akkor az újszülöttgyógyásznak nem tűnt fel a babád? És születéskor ezekszerint nem is húzott be még a mellkasa sem?
Hát nekünk nem így volt.
Mikor megszületett, belégzéskor eleve fura hangot adott, de először mindenki azt hitte, sok a váladék és csomót szivogatták. Hasra tették, mert általában olyankor jobban lesznek a babák, hát Ő nem lett, elvitték megvizsgálni, visszajött az újszülött gyógyász, hogy nem várna tovább, a tüdeje tiszta, tehát valahol följebb van a gond, át kell szállítani az 1-es Gyerekklinikára további kivizsgálásra. Nagyon erőlködött már akkor, így lélegeztető gépre is tették. Így szállították át a PIC ossztályra. Ott kiderült, hogy gégeszűkülete van, bronchoskópozták, és még azt is meglátták, hogy a gyűrűporc szabálytalan alakú, így nem fed teljesen a gégefedő=könnyen félrenyelhet.
Szoval mi is félrenyelősek vagyunk, de nekünk csúnyábban indult az egész, mint Nektek.
Éngem a szülés utáni nap kilöktek a kh-ból, dehát minek is lepzseltem volna ott tovább. Mentem be minden nap a kh-ba, amikor lehetett (Ő 4. baba, szoval azért nem tudtam folyton ott lenni, nameg a Pic-re nem is lehetett akármikor menni.
Először mondták, fogalmuk nincs, meddig lesz a Pic-en, akkor akadtam ki teljesen. És direkt altatták, hogy ne sírjon, mert az nagyon rossz hatással volt Rá. Már aznap levették a gépről, mikor átszállították, csak oxigén búra alatt volt. Meg ment neki infúzió, gyógyszer, hogy jobban legyen. Aztán még megnézték, nincs-e valami más szűkülete is, de nem volt. Minden nap jobban lett, de egy baj volt, hogy nem ment neki a szívás-nyelés-levegővétel még cumisüvegből sem. Csak úgy várta, hogy folyjon a szájába a tápszer....akkor áttértek orrszondás etetésre. Nagyon rossz volt látni. Na aztán egy hét után jobban lett és áttették a postoperatívba, a lábadozóba, akkor már megint kezdték üvegből próbálgatni, de akkor még azzal ijesztgettek, lehet itthon is szondázni kell egy darabig. Na aztán másnap megyünk be és a gyerek üvegből ivott, csak 3-4 kortyonként meg kellett állni, mert különben félrenyelte. 10 nap után megkérdezték, megpróbálom-e megszoptatni, azt hittem rosszul hallok. Nagyon féltem, hogy elkezd fuldokolni, de bíztattak, a cicin úgyis kisebb a lyuk, mint amit Ők tudnak szúrni a cucli cumin... és elsőre 50-et szopott!
Nagyon boldog voltam és még aznap mondták, átmehetünk a csecsemő osztályra, ott voltunk még 3 napot és 2 hét után jöhettünk haza. Sajnos nagyon szegényesen láttak el tanácsokkal.
3/4-ét a neten olvastam el ennek a rendellenességnek, ami elég szégyenletes ahhoz képest, hogy a Klinikán ápolták, a Pulmonológussal nem is tudtam beszélni, és csak úgy kaptam nagy nehezen pár kérdésemre választ, hogy folyton kérdeztem minden orvost, nővért, akit csak láttam!!! Ez szerintem nagyon gáz!
Mondták a félrenyeléssel vigyázzak, de el nem mondták, mit kell csinálni, ha egy csecsemő félrenyel.... stb.
Nem mondták el, hogy ugyanúgy aludhat hason, hanyatt eleve nem teszem, mivel Ő is bukós, sőt sugárban is hányogatott eleinte, 100-ból 80-at sugárban visszahányt, olvasgattam pár hsz-edet a másik fórumon, szoval azt kell mondjam, annyira hasonlóak a tünetek, hogy tuti a stridornak tudható be ez is és az is, hogy Ő is lassan hízik. Főleg, hogy a 4. gyerekem, és mind a 3 testvére egy pufigolyó volt már ennyi idősen és Ő nem. Pedig mohó és sokat szopik, és mégsem marad rajta. Ja, és tudod mit? Szerintem azért van ez, mert mivel nehezített légzésük van, erőlködnek és emiatt sokkal több energiát használnak föl, mint mikor mi futunk vagy biciklizünk, edzünk, a kalória elhasználódik!!! De ezt se mondták volna el...
Te babád mennyivel született? Enyém 3700 grammal és 2 hónaposan hízott csak 1 kilót.
Na majd még folytatom, csak fürdés van és abba kell most hagynom, a férjem még nem ért haza.
Még ma írok!
 
 


Itt vagyok.
Minket úgy engedtek haza, hogy itthon is szedjük a Motiliumot, mint gyomornyugtatót, vagy mit. Naná, hogy tabletta, nekem kell törögetni össze. Meg hetekig magas volt a trombocitája és egyre magasabb, így szedették szegénnyel az Aspirynt, tök idegesítő volt, hogy 2 hó alatt nem is szabad szedni és 2 hetes kora óta ette minden nap, 7 héten át, és egyre csak magasabb volt a trombocita. Amíg egyszercsak a múlt héten lement végre, így elhagyhattuk. De vérszegény lett eléggé, így szedi most a folsavat (állítólag minden baba vashiányos 2 hósan). 2 hét múlva megint lesz egy vérvétel, és akkor megnézik, kell-e hozzá vasat is szedni.
Mikor 2 hetesen hazajöttünk, minden nap inhaláltunk a hideg párásítós sóoldattal. Itthonra vettünk, mert nagyon mondták. Nektek van?
És 4 hetesen elkezdett KUKORÉKOLÓ légzése lenni. Nektek olyan van vagy volt? Úgy megijedtünk, és orrszárnyi légzése is volt és van is, szoval a gyerekorvos is megijedt és mondta, vigyük gyorsan vissza a Klinikára, nehogy baj legyen. Vissza is mentünk, rögtön ottfogtak, pláne, hogy mondtam a sugárhányást és hogy a tesóinak volt hányós-hasmenős vírusa, így gyorsan még este vért vettek tőle és sürgősbe megnézték, hogy nincs-e fertőzése, de nem volt. Másnap megnézték uh-n a gyomrát stb, nincs-e reflux vagy valamilyen rendellenesség, ami miatt hány. De nem volt, nézték a vér-oxigén szintét is, 95-100%-on mozgott. Megnézte megint a pulmonológus és arra jutottak, ez a kukorékoló légzés még mindig a laza gégefedőnek tudható be, ez néha hangosabb lesz, néha halkabb (milyen kár, hogy ezt nem mondták el hamarabb, úgy nem kaptam volna szívrohamot).
És hogy azért hány, mert mohó és 1 hósan ne szopjon 100 g-ot, csak 80-at. Így inkább gyakrabban kevesebbet szoptattam-legalábbis próbáltam, most ott tartunk, hogy már hetek óta nem hányt így sugárba, viszont ha nagyon elalszik és nem büfizik, akkor valszleg kibukik egy 10-20 ml-t.
Nekem is lenne pár kérdésem.
Te tudod fekve szoptatni? Én nem nagyon, bár úgy kényelmesebb lenne éjjel, de akkor könnyebben félrenyel.
Melyik Klinikára jártok kontrollra, kihez? Mennyi időnként?
Nekünk amúgy azt mondják, hogy kb 1 év alatt növik ki ezt átlag és hogy magától elmúlik, nincs vele teendő, illetve hogy ha náthás lesz, figyeljük, mert ha kapkodni kezdi a levegőt, akkor egyből a Klinikára vigyük, ne a háziorvoshoz. Hát ettől félek még majd ősztől, ha kezdődik a nagyoknak az ovi-iskola.
Tehát mi a Bókayba járunk Dr. Kovács Lajoshoz, 2 havonta.
Egyébként igen, javult, ugye a kórházban is, de mióta hazajöttünk is, mert már néha ébren is halkabb üzemmódba kapcsol, de ahogy írtad, ha éhes, ha izgatott, akkor hangosabb, illetve szopi közben a leghangosabb.
Főleg azt hiszik, hogy csuklik, meg egyszer valaki azt hitte, sír (ez vicces volt), vagy néha azt hitték, meg van fázva.
Nekünk van felvétel arról, amikor megszületett, illetve ma lekameráztam, hogy félcsupaszon hogy húz be a mellkas ill. hallatszik a stridor. Te nem tudod lekamerázni? Össze kéne hasonlítani Őket, ha Te is benne vagy. Talán emailen is átmegy a felvétel, mert direkt nem olyan sokáig kameráztam csak pár percet, de ha nem, msn-en átmegy.
Vivi
 
 


Hello!

Hát szép kis kálváriátok volt, mit ne mondjak... Esztert csak 3 hónaposan látta gégész... És 6 hónaposan lesz kontroll :O .Tudom fekve szoptatni, bár hamarabb elfárad....
Amit erről a rendellenességről tudok, annak nagy részét a háziorvos mondta el (kiváló szakember), illetve utánaolvastam én is. A Heim Pálba járunk, illetve 1x voltunk...
Számomra a félrenyelések a legijesztőbbek azt hiszem... Ha félrenyel, csak gyorsan hasra, mellkasa alatt az 1ik tenyerem, és kb 4-5x óvatosan ütögetni kell a két lapockája közt; ennyit tudok én is. Egyszer fürdés közben bukott, és rögtön be is lélegezte a bukást. Szörnyű volt, nagyon megijedtem, de szerencsére ekkor épp kórházban voltunk,így nem lett komolyabb baj,...
Állítólag sokat javul a helyzet, ha már ül majd... Remélem.
Írok majd még, most vendégeket várunk... készülődnöm kell.
Ja, videót nem nagyon tudok küldeni sajnos... De megköszönném, ha a babádról azért elküldenéd. :oops:

Niki
Vendég
 


Hát, nem nagyon akar átmenni levélben, talán ha felveszlek msn-re...
 
 


Sziasztok!
Remélem még eljut hozzátok a kommentem.
A kislányom 2009. december 12-én született, elhúzodó vajúdás-15 és fél óra- után 19:35-kor jött a világra. Nem sírt fel,nagyon aggódtam. Az első Apgar 4-es volt, a második már 9-es. Kezdeti stridora volt, ami hát a zárójelentés szerint elmúlt....nem kaptam tájékoztatást. Nem volt feltűnő hangban, de a kis mellkasa majdnem a hátáig behúzódott minden levegő vételkor.
Haza tértünk után egyre jobban erősödött a levegővételkor hallható zörej, sípolás..bár nem is igen tudom mihez hasonlítani ezt. A háziorvostól kérdezgettük, hogy ez normális-e, de nem kaptam kielégítő választ. 2-3 hónapos lehetett,amikor kiütései lettek, kiderült, hogy atópiás, ekcémára hajlamos a bőre. Ismét a háziorvoshoz fordultam -óvónő lévén, volt már olyan kisgyerekem, akinek a súlyos ekcémája a kezeletlen és észre sem vett
asztmájától alakult ki olyannyira, hogy kisgyerek bőre húsig berepedt- hogy nem lehet, hogy a bőrbetegség is ennek a fura légzésnek köszönhető- e. Szabály szerűen kiröhögtek és tudálékos anyukának könyveltek el... nem szívesen jártunk ezek után oda..mondjuk sem a védőnő, sem az orvos nem szimpatizált velem..az érzés kölcsönös volt. Végül csak nem hagytuk minden alkalommal kérdeztük, és majdnem 3 hónaposan sikerült elküldeni a Heim Pál gégészetére.Ahol - gondolom a picinyeiteket is így vizsgálták, orron keresztűl géégig, optikával- kiderült a Stridor. Nincs szűkülete, a gégefedő puhasága és nem megfelelő nagysága okozza. Mivel refluxa is volt tovább küldtek bennünket SIDS- hirtelen csecsemőelhalálozási vizsgálatra- . Szintén orron keresztűl, de mostmár a gyomorszájig leküldött cső, a többi érzékelő meg a mellkasán egyetlen érzékelőbe befutva, ami memorizálta 8 órán keresztűl a történéseket. Az amúgy nyugodt kislányom úgy ordított a lehelyezésnél- persze szörnyű volt nézni is, nem még átélni szegénykémnek-, hogy az erőlködéstől kijött a jobb oldali lágyéksérve. A stridora miatt 2 hónapig nem műtötték meg, mert egyetlen altató orvos sem merte elvállalni. Amikor 5 hónapos volt és naponta 7-9 alkalommal tettem vissza a sérvét, a sebész az aztalra csapott, mondta ennek már nagyobb kockázata van - mármint a kizáródásnak.....úgyhogy műtét. Intubálták, mi meg 1 órán keresztűl lerágtuk a körmünket. Szerencsére jól sikerült... 15 órán keresztűl nem ehetett és nem ihatott semmit. A szívem szakadt meg, annyira sírt már szegénykém, mert persze voltak fontosabb műtétek. Mindegy túl voltunk rajta és ez volt a lényeg.
A stridorával vissza kéne járni , de nem megyünk. Mi a férjemmel úgy döntöttünk nem tesszük ki felesleges és rettenetesen kellemetlen vizsgálatnak. Hallani halljuk ...még mindíg van stridora és ez nem is fog változni egyhamar. Azóta már elköltöztünk és a mostani nagyon kedves védőnéninek nyíltan megmondtam ezt és helyeselt, igazat adott nekem.
Ez eddig folyton azt mondták, hogy 3 éves korára kinövi.. a védőnénink nem kecsegtetett ilyen reménnyel, véleménye szerint inkább majd kisiskolás korra, de azután is minden egyes megfázásnál, vagy hurutos betegségnél intenzívebben előjöhet, a tünetek fokozotabban eőfordulhatnak.
Most 2 éves lesz lassan Timcsi, még mindíg van neki, ha fut, vagy intenzív mozgást végez, ha izgalomba jön, hangosabban veszi a levegőt, a mellkasa behorpad. Főleg ha meleg van, nyáron a kánikulába sokkal rosszabb volt.
Nálatok hogy alakul a stridor?
Üdv!
mianka79
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok!
Kislányomnál 50%-os szűkületet állapítottak meg másfél évesen. Addig csak én hallottam, hogy furán veszi a levegőt. A dokink szerint csak a gégefedője nem volt elég érett.
A vizsgálat után mondták, hogy 3 éves korára kinövi.
Felső légúti betegség esetén inhalálni kell, mert hajlamos a betegség sokáig elhúzódni.
Szerencsére ezen kívül más problémánk nincs.

Minden babának spontán javulást kívánok!

(A SOTE I Gyermekklinika Pulmonológusaival teljesen elégedett vagyok. Nem kínozzák a gyereket ha nincs gond, de komolyan veszik ha van.)

N.

Kép Kép
 


Sziasztok!
Nem tudom,olvassa-e még valaki a topicot. Kisfiam 12napos. Születésekor már hallottuk a fura hangot,de neki is először csak szívogatták újra-meg újra a trutyit,azt hitték,attól van.Aztán néhány órával később már mondták,hogy ez stridoros légzés,viszont senki se foglalkozott vele,csak engem aggasztott baromira...Plusz még bukott is sokat,mert meconiumos volt a magzatvíz,és a sok nyák cseszte a gyomrát.Másnap átvitték a koraszülött intenzívre,nehogy kiszáradjon.Két napig bukott,közben többször kimosták a gyomrát,aztán ez megszűnt.Érdekes módon ott meg fennakadtak a légzésén,és négy napig monitorozták.Egyszer be is szürkült síráskor,de szerencsére többször nem,így négy nap után megkaptam.Következő nap hazaengedtek,zárójelentésen az van,hogy stridoros légzés nem észlelhető.Namost,mióta itthon vagyunk,megint hallom,és ma elég ijesztő hangokat kezdett kiadni,gondolom,amit írtatok,az a kukorékoló hang lehetett.Most épp alszik,ilyenkor csendben van. Gyerekorvos holnap fogja először látni (eddig szabadságon volt),de ha ennyire hangos lesz,sztem elviszem ügyeletre is.
Amiket olvastam Tőletek,baromira megijesztett,mert mindenki azt mondta a kórházban,hogy nem kell betojni,csak a hang szörnyű,és ez elmúlik egy-két hónap múlva,ahogy nő a baba,mert erősödik a porc lazasága a gégéjében. Ha esetleg még tovább is hallható lesz,akkor kb fél éves korában vigyem fül-orr-gégészetre tükrözésre...De váltig állították,hogy 95%-ban néhány hét alatt kinövi. Ahogy olvastam itt,ez elég esélytelen.
Azért az megnyugtat,hogy írtátok,hogy néhol hangosabb ez a hülye levegővétel,néhol pedig halkabb,ezek szerint ez nem jelenti azt,hogy súlyosbodna,vagy ilyesmi.Ahhoz képest,hogy azt mondták nekem,ez elő szokott fordulni,a neten alig találtam róla valamit.
Remélem Ti már jobban vagytok,akik ide írtatok...
hkriszti83
Siklós
 
 


Vivi123! Mizujs a stridorotokkal?
 


Sziasztok! Kisfiam 30.án született,ma 3hetes. Gégeszűkűlete,stridoros légzése van. Írhatnék ezzel kapcsolatban?


Sziasztok. Kisfiamnál, aki most két hónapos, is hasonló tünetei vannak. Már több vizsgálatot megjártunk. Van itt még valaki, aki olvassa ezt a topicot azóta?? Szívesen cserélnék tapasztalatot más anyukákkal illetve kíváncsi lennék másbabáknak idövel hogy változtak enyhülte e a tünetek.
 
 


Sziasztok!
 
 


@peszed:
Sziasztok! Kislányomnak (3,5 hónapos) laryngomalatiaja, stridora és mindemellé refluxa van.
Sajnos elég összetett és különleges az esete. DE elméletileg mindet szépen lassan ki fog nőni! :)
peszed ha lenne kérdésed illetve tapasztalatcserére lenne szükséged szívesen válaszolok!
 
 


@dzsudit
Szia! Köszi hogy írtál :-)
A kislányodnál mikor jelentkeztek először a tünetek? Vagy már születésétől? A reflux nálatok hogy derült ki? Sokat bukott? Szerintem a kisfiamnák is fennáll a reflux, bár orvosilag ez még nincs alátámasztva... nálunl kb két három hetesen kezdödött akkor még csak nagyritkén vette furcsán a levegőt. A gyerekdoki arra még csak annyit mondott hogy ez gyakori csecsemöknél ne aggódjak. De aztán egyre gyakoribb lett, míg végül kb hat hetes volt mikor már csaknem egész nap kukorékolt meg sípolt szegény. és elkezdett a mellkasánál behúzni, néha olyan mintha küzdene a levegőért..Ügyeletre mentünk, bent tartottak minket a kórházban, nézték az oxigénellátottságot, csináltak gégetükrözést meg tüdöröntgent, de egyik se mutatott rendellenességet. Az orvos még hörgötükrözést javasolt amitől én kicsit tartok... nektek milyen vizsgálataitok voltak?
A laryngomalatia mit takar??
 
 


@peszed:
Nálunk sajnos 2 hetesen volt egy elkékülés :( feljött a sav és megakadt a garatnál! Neki csendes refluxa van csak a garatig jön vissza. Borzasztó volt! Ekkor derült ki a reflux. Majd 6 hetesen a gyerekorvos fül orr gégészetre küldött a hangos sípoló légzés miatt! A Madarasz utcában voltunk alvásvizsgálaton, ott kiderült h obstruktív a gond ezután csináltak gégetükrözést. Laryngomalatia=gégefedő renyheség. Vagyis a porcok túl lazák még emiatt van ez a hang. Ha erősödnek a porcok a hang csökkenni fog. Elméletileg 1 éves kor körül sokkal jobb lesz. A refluxra most már gyógyszert szed de még most sem tünetmentes.
 
 


Ha behúz a mellkasa akkor valószínű valamelyik malatia lesz illetve a sípoló légzés is erre utal. A Gégetükrőzésen nem láttak semmit? Írj e-mailt nyugodtan: dzsudit84@gmail.com és tudunk egyeztetni!
 
 


Szia @dzsudit ! Most voltuk egy pár napot korházban, ma mehetünk haza. Irok majd e-mailt. Üdv, Edina
 
 


Szia Edina,
Oké várom :)
 
 


Sziasztok! Az én babám is stridoros, jelenleg PIC osztályon van vele. :( Kérdésem: Mennyire lehet ezzel nekünk szülőkek "teljes életet élni"- gonolok itt olyanra, hogy ne féljünk attól, hogy a karjaiban elkezd fulldokolni.


Sziasztok,

Segítségre van szükségem. 4,5 hónapos kislányunk kapkod a levegő után de csak ha háton fekszik. Félre nyeli többször a tejet ha a hátán fekve etetjük ami éjszaka másképp nem megy mert a feleségem fej és nem szoptat. Nem tudom mi tévők legyünk mert a picur felidegesíti magát az alatt ahogy a levegőért kapkod 10-15 másodpercenként. Éjszakánk minden nap brutális. Korona vírus miatt itthon vagyok nem dolgozom de nem is tudjuk mi lenne ha dolgoznom kellene mert a feleségem ki van merülve testileg, szellemileg. Egyszer én egyszer a feleségem van vele éjszaka. 

 

Videóm is van hogy miket csinál a picúr. 

 

Előre is köszönöm. 
 


Sziasztok az én kisfiam 7hetes. Gége szűkület/gégefedő gyengeség/Laryngomalacia Stridor. Éjszaka fulladás volt állítólag kinövi. Ki hogy van? Hova jár vizsgalatokra?
 


@axelfoly93:
Sziasztok az én kisfiam 7hetes. Gége szűkület/gégefedő gyengeség/Laryngomalacia Stridor. Éjszaka fulladás volt állítólag kinövi. Ki hogy van? Hova jár vizsgalatokra?
 


@jgaborne:
Sziasztok,ha bárki visszatér erre a fórumra, kérem írjon nekem! Szintén hasonló a helyzetünk, 2honapos kisfiammal hetek óta járjuk a kórházat. Folyton beviszem aztán hazaküldeni, szerintük normális a légzése és azért csapkod egész éjjel a levegőbe,mert ez olyan baba dolog. Én úgy látom a levegőért küzd. Teljesen hülyének néznek.en látom ,hogy behuz a mellkasa ok nem. Közben a háziorvos szerint csendes refluxa is van. Jó húsban lévő baba egyébként, ez nem tudom,hogy pozitív vagy negatív ,de 6kilo 2honaposan. Egyszer már ki kellett hívjon a mentot ,mert valószínű,hogy felrenyelte a váladékot,amit visszakohogott. Ernyedten lógott a kezemben,szörnyű volt,nem reagált semmire. Mire a mentő kiért szerencsére magától rendezte a légzését. Persze a klinikán megint semmi sem történt, betették kettő két egy üres szobába, meg monditirra sem tették. Ebben az időszakban elkapott a tesotol 2alkalommal valami vírust is. Szörnyű volt ,mert tényleg úgy érzem minden nap,hogy megfullad hat a kezemben.hadakoztam az orvosokkal,hogy ne küldjenek haza,hanem vizsgálják ki. Csináltak egy koponya uh-ot és kaptunk időpontot a Heim Pal-ba alvasvizsgalatra, majd azután gegetukrozesre,ha szükséges. Nagyon félek azok alapján ,amiket itt olvastam. Én meg bízom benne ,hogy ezt kinoheti. Szerintetek létezik? Közben teljesen el vagyok veszve..mit tehetnék én? Hova vigyem még el? Itt is foglaltam időpontot egy ful-orr gegészhez. A reflxra kapott gyógyszert. Azt mondták a kórházban,hogy pozíció alján úgy ,hogy kapjon levegőt..köszi. most én úgy érzem,hogy se hanyatt fekve , se a hordozóban-autosulesben gornnyedve nem jó neki. Fogalmam sincs ,hogy bírja majd az utat Pestig. Mennyire kell félnek a tukrozestol,ha esetleg arra kerül a sor? Könyörgöm,ha valaki erre jár, írjon nekem! Akár az emailenre velki.beatrix82@gmail.com
 


Sziasztok! Nàlunk ugyanez a probléma. Stridor, Gégeszűkület és reflux. Ha esetleg valaki làtja, hogy írtam és leírnà, hogy azóta hogy van a gyerkőce, azt nagyon megköszönném!
 


@babamama20:
Nálunk is stridort mondott a gyerekorvos, gegeszhez ket het mulva megyunk. Az etetesek katasztrofalisak, a kikorekolastol meg mar teljes frászban vagyok a csaladdal egyutt. Nagyon elkeseritő


@babamama20:
Nektek mit mondtak? Kinövi? Kapott barmit rá, van vele teendő?

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet: