Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Segítsetek, nagyon el vagyok keseredve! Legalább 2 éve próbálkozom a kislányomat a wc-re szoktatni. A pisiléssel nem is volt gond soha, az éjszakai dolgokat is hamar megoldottuk, de a széklet nem megy neki, csak pelenkába! Voltunk már homeopatánál, beszéltem orvossal, ovónővel, ismerősökkel, de mindenki azt mondta, hogy várjunk, majd eljön az a pillanat, amikor magától át fog állni. Mivel nem jött el, és lassan 5 éves lesz, kezdek komolyan aggódni. Nagyon okos kiscsaj, bármi másról lehet vele beszélni, de erről nem hajlandó, pedig soha nem volt kényszerítve.... Tiszta stressz az élete szegénykémnek, mert már rég feléri ésszel, hogy tök ciki, amit csinál, de valamiért mégis fóbiája van attól, hogy a wc-be ürítsen... Akár hova megyünk, ahol én nem tudok ott lenni vele egész nap (tábor, ovi, nagyszülők) érzem rajta, hogy fél attól, hogy mi van, ha kakilni kell. Kisfiam, aki másfél évvel kisebb nála (3 éves volt nemrég) már rég wc-be kakil, simán lett szobatiszta, úgyhogy nem értjük, hogy mi történhetett a kislányommal.
Ha esetleg találkoztatok már hasonló történettel, vagy tudtok olyan pszichológust, orvost, aki tudja, mi a teendő, légyszi írjatok!!!
Köszi, Annika
 
 


Szia Annika. Kisfiam ugyanezt produkálta 4 éves koráig nem volt hajlandó a wc-be kakálni csakis pelenkába.Ráadásul ő még hányással is cifrázta.De miután bekerültünk az oviba egyik napról a másikra hajlandó volt a wc-re járni. Pszichológusnál mi is jártunk de megnyugtatott hogy a gyerkőccel semmi probléma.
 
 


Szia Annika2!
Nekem is van egy januárba 6 évet töltött fiam és egy most szeptember 26.-án 3 éves fiam. A naggyal nekem se volt gondom de a kicsi nekem is csak pellusba kakil. Van, hogy 4-5 napig nincs széklete és olyankor pellust kell rá adni, hogy csak kakiljon. Mindig várok vele, hogy wc-be vagy bilibe, de nem ö csak pellusba. Mindig megsajnálom félek mikor nincs napokig kaka nehogy bélcsavarodást kapjon. Nem mertem eddig irni ilyenröl mert azt hittem kinevetnek, nem hisznek majd nekem. De ahogy olvastam, hogy neked a nagyobbikkal történt meg igy mertem neked válaszolni. Nem tudom mikor lesz ennek a pellus dolognak vége, de én reménykedem nem tart olyan sokáig. Kitartást nektek is és sok sikert. Ha gondolod irj vagy keress msn-en és még majd beszélgetünk. Szia:Andrea voltam. rea618@mobilposta.hu
 
 

 
 

Sziasztok!nekem most 3 éves a nagyobbik és fiú.Kb fél éve szobatiszta teljesen de a nagydolgokat nálunk is csak mostanra
sikerült a bilire kényszerítenünk.A wc-ről hallani sem akar csa ha pisilni kell.Nekünk az volt a gond ,hogy a kisfiam eléggé érzékeny a szagokra és azért szabályosan félt belekakilni a bilibe mert az büdös
és akkor hányok mondta ő.Én egy hétig magyaráztam neki,hogy a bilibe nagyon jó lesz mert az nem büdös,és minden egyes pelenkába kakiláskor úgy csináltam ahogy ő is :mondtam jaj de büdös van nem bírom stb....
egyszercsak sikerült rábeszélnem ,adtam neki egy parfümöt és mondtam fujjon belőle.
fújt is elég rendesen de legalább megtörtént a dolog.Soktat dicsértük és ez tetszett neki és maga is rájött arra,hogy ez így nem büdös.Azóta megy a dolog de csak parfümmel.Nem bánom ha így akkor legyen így,aki teheti próbálja kis hátha az orr az érzékeny
puszi mindenkinek sziasztok
 


Hello!Én ha tehetem a kocsiban fújom be magamat parfümmel ha elindulok valahova,nem pedig a lakásban a gyerekeim orra alá.Nagyon káros állitólag az ilyen anyagokat belélegezni,úgyhogy hosszú távon szerintem senki ne alkalmazza ezt a módszert.Amúgy az én fiam is sokáig öklendezett a wc-n kakilás után,most 5 éves és már rég megszokta úgy mint bárki más.De ez az én véleményem....sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok!

Kisfiam 5 éves lesz november végén, és közel 2 éve szenvedünk a kakilással. 2004 nyarán egyik napról a másikra szobatiszta lett kis- és nagydologra egyaránt (!), majd nem sokkal ezután egy fájdalmas kakilást követően elkezdte visszatartani a székletét. Amikor érezte, hogy kell, ráült, szorította rendületlenül, sírt, hogy "nem akarom, félek, félek..." csak álmában "önkívületben" volt hajlandó elintézni a dolgot, és olyan székrekedéses lett, hogy ihaj. Kibpróbáltunk mindent: Levolac szirup, szilvalekvár, aszalt szilva leve, semmi eredmény, hiszen ha túlságosan meghajtották a pocakját, és hasmenése lett, attók ijedt meg, és még jobban félt. Egy idő után már nem tartotta vissza, hanem a bélmúködése "beállt az éjszakai műszakra". Hozzá kell tennem, hogy Ákos rendkívül mélyen alszik, ágyúdörgés sem ébresztheti fel ilyenkor. A mai napig csak álmában, éjszaka hajlandó elvégezni a nagydolgot, pedig előfordult már a 2 év alatt sikerélmény kaki téren, akkor örült is neki, mégsem változott semmi.
Már én is gondolkozom, hogy pszichológushoz kéne vinnem, mert ez így nem oké, de nagyon nem.
Mi a véleményetek?

Zsu
 


Kedves bárány köszönöm a reakciódat.Én sem parfümözök a gyerekeim orra alá sőt én nagyon ritkán használom.Nekünk ez csak egy módszer volt,hogy megkönnyebbült tőle a gyerek.Örülök,hogy a tiéd megszokta a szagot de sok helyen olvastam,hogy a pisi ill a kakiszag 100-szor károsabb bárminél,de örülök,hogy nektek ebből nem volt gond.rengeteg légfrissítőt lehet kapni meg ilyeneket azok is károsak akkor gondolom,de nem mindenki viseli el a bűzt ha nem muszály.Ez a zén véleményem.Azt akartam ezzel a parfümmel sugallni,hogy lehetnek olyan gyerekek akiknek kényesebb az orruk másoknál és ez csak egy eszköz amivel könyebben ment nálunk a dolog.de ne gondolja senki,hogy egy egész üveg parfüm terjeng a lakásba.Köszön nektek és további sok sikert.

(a levegő az káros,oda sem kéne vinni a gyerekeket)
 


Sziasztok!

Olvastam a problémáitokat és meglepve tapasztalom, hogy mennyi kisgyereknek okoz ez gondot.
Sajnos az én kislányom (júliusban volt 6 éves) egyáltalán nem óhajt kakálni. Amikor érzi, hogy kell, akkor próbálja visszatartani (a Wc-bili közelébe sem megy) ennek az az eredménye, hogy a bugyiba megy a kaki. Hol csak egy kis folt, hol egy kisebb adag. Orvos, kórház, orvos, kórház. Végig jártuk. Senkinek nem kívánom (gondoljatok bele! a pici fenekébe nyúlkálnak...)
Most pszichoterápiára járunk a nevelési tanácsadóba (beutaló kell!!). Majd meglátjuk milyen eredménye lesz. Mi már nagyon tanácstalanok vagyunk, mert a pisivel is végig csináltuk már ezt... :(
Pedig az elején minden normálisan kezdődött...

Mindenkinek szívből javaslom, hogy időben kezdje el "kezelni", mert mi emiatt halasztottunk egy évet a suliban (mondjuk ráfért), de mi lesz, ha egy év alatt nem oldódik meg?? :(

Kitartást és sok-sok türelmet mindenkinek

Erika
 


Sziasztok!

Az én fiam 4 éves, és három éves korában kakált először WC-be. KÉt éves korától a pisilést tekintve szobatiszta volt, de kakálnli csak és kizárólag pelenkába volt hajlandó. Már a csillagokat is megigértük az égről neki, ha végre WC-be kakál, persze ő is megigért mindent, aztán csak kérte a pelenkát... Több mint fél évig könyörögtünk. Majd:a megoldásunk drasztikus volt: már nagyon untam, hogy pelenkába kakál az én értelmes, okos nagyfiam. EGyszer, mikor viszonylag sürgősen jött a kaka, pelenkát kért, én nem adtam, hanem azonnal és ellentmondást nem tűrően rátettem a WC-re, ahol aztán - iszonyatos tiltakozás és sírás, üvöltés mellett - nem tehetett egyebet: belekakált a WC-be... Utána aztán dicséret, jutalom stb, és azóta nincs probléma.

Nekünk ez jött be. Úgy gondolom, hogy ezzel a kis erőszakkal az ő kis lelkében nagy törést nem okoztam, viszont megkíméltem attól, hogy még később is a pelenkába kakálás miatt szégyenkezzen...
 
 


Kedves Hafnerné!Nem tudom,hol hallottad,hogy a pisi és kaki szag káros!Ezt orvos mondta??!!!Egyébként a parfümök és légfrissitők bizonyitottan nagyon károsak és egy kevés is sok belőlük...Egyébként ha már így gondolkodsz akkor gondolom rájöttél már,hogy hiába fújkálsz a borzasztóan káros kaki szag nem fog elmúlni,csak parfümmel keveredni,de mindeggy...Nem értem az iróniát a hangnamedben azzal kapcsolatban,hogy az én gyerekem megszokta a wc-n terjengő szagokat,hiszen ez a normális!!!!!Különben meg jó gyorsan le kell húzni és nem üldögélni rajta!Ez természetes dolog és az oviban sem könnyiti meg senki a dolgukat különböző illatokkal!Mégis a gyerekek nagy százaléka gond nélkül intézi a dolgát...
Vendég
 


Sziasztok!

Azt hittem ez ritka dolog... úgy látom, hogy nem!
Az én fiam 3,5 éves korában kakált először a wc-be. 2 évesen már pisi terén szobatisztának számított, ovodában nem intézte a dolgát... de itthon azonnal kérte a pelenkát. Egyszer a gyerek gyengébb pillanatában én bekeményítettem, hogy akkor most nincs pelenka. Aznap inkább nem kakált... másnap is tartottam magam és délután (lehet szemét dolog volt), de kapott egy vazelines kúpot és ráültettem a wc-re. Amint érezte, hogy már nem bírja tartani kizavart a wc-ből és sikerült kakálnia. Örült neki és rájött, hogy ugyanolyan, mintha a pelenkába csinálná. Ő is örült, hogy sikerült. Másnap enyhén próbálkozott, hogy pelenkába kakálna, de már könnyen meggyőztem, hogy inkább a wc-be és kissé tartott a kúptól. 3 napra rá éjjelre is szobatiszta lett és azóta nem kell neki pelenka.
Sokat próbálkoztam előtte én is, de akkor mindig a gyerek volt az elszántabb. Sikerült elkapnom egy gyengébb pillanatát (hiszti azért volt, de valahogy más, mint addig, nem az az eszetlen födhözcspom magam hiszti) és nagyon örültem neki,hiszen akkor már a 3. babával voltam várandós, méghozzá a 8. hónapban. 3 hét múlva meg is született, és ha nem cselekszem három pelenkásom lett volna...

kívánok mindenkinek gyors sikert és hogy a megfelelő pillanatot sikerüljön elkapnia

Kép
 
 


Sziasztok!


Szerencsére, örömmel újságolhatom, hogy a kisfiam, Ákos problémája megoldódott, méghozzá egy kiadós hasmenésnek köszönhetően. Nem tudom, miért ez hozta meg végül az áttörést (két év "pokoljárásunk" alatt ment már máskor is a hasa, és csak még jobban megijedt tőle), de végül is fellélegezhetünk, végre valahára.


Mindenkinek kitartást, és a probléma mihamarabbi megoldódását kívánom!

Zsu
 


Sziasztok!

Nekem is van egy kislányom, ő most december 2-án tölti a 3 évet. Ő már nemhogy szobatiszta hanem már ágytiszta is. Szerintem nállatok az lehet a probléma, hogy úgy kellene velük foglalkozni, mintha felnőttek lennének.Nállam ez a módszer bevált.


Szia,nem akarlak megbántani de szerintem ez a gyakori és a természetes,mármint az ,hogy egy gyerek 3 évesen már totál szobatiszta(éjjel nappal).Persze vannak akik késöbb,és ez is normális(bizonyos korig).
Egy felnöttel,ilyen téren,hogy kell foglalkozni?
Ha csak nem beteg szegény ilyen gondjai talán nincsenek...
Vendég
 


Sziasztok!

Örömmel olvastam ez a topikot, hisz mi is hasonló problémákkal küzdünk! A kisfiam október 1-jén lesz 3 éves, napközbe és a délutáni alvásnál már nem használ pelenkát, viszont csak abba hajlandó kakilni! Hajlandó ráülni a wc-re ha kérem és akár 10-15 perce is ül rajta és közben azt mondja, hogy Ő kakil, de a vége mindig az, hogy nem sikerül és utánna könyörög a pelusért, már szinte ráadja magára, ha mi nem akarjuk! Nagyon okos kisfiú, de valamiért ez nem megy Neki! Ha nem adok rá pelust akkor képes napokig visszatartani a székletét, de soha nem merem ez sokáig húzni, mert félek hogy ezzel is csak ártanék!

Légyszi írjon aki hasonló problémákkal küzd!

Köszi
Györesz

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Örömmel olvastam ez a topikot, hisz mi is hasonló problémákkal küzdünk! A kisfiam október 1-jén lesz 3 éves, napközbe és a délutáni alvásnál már nem használ pelenkát, viszont csak abba hajlandó kakilni! Hajlandó ráülni a wc-re ha kérem és akár 10-15 perce is ül rajta és közben azt mondja, hogy Ő kakil, de a vége mindig az, hogy nem sikerül és utánna könyörög a pelusért, már szinte ráadja magára, ha mi nem akarjuk! Nagyon okos kisfiú, de valamiért ez nem megy Neki! Ha nem adok rá pelust akkor képes napokig visszatartani a székletét, de soha nem merem ez sokáig húzni, mert félek hogy ezzel is csak ártanék!

Légyszi írjon aki hasonló problémákkal küzd!

Köszi
Györesz

Kép
Kép
 


Györesz

Mi ugyan nem küzdünk ilyen problémával,de gondoltam írok,hátha meg tudlak nyugtatni.
Szt teljesen normális,amit a nagyfiad csinál.Valamelyik nagy pszichológusunktól olvastam,hogy a kakit nagyon nehezn tudják elengedni a gyerkőcök.Ezért van az,hogy sokszor elbújnak kakáláskor,hogy nem engedik sokáig kivenni és valszeg ezért nem megy még a wc-be kakilás.
Ennek is eljön az ideje,de szt sürgetni,erőltetni nem szabad.Ki hamarabb,ki később engedi el.És mint tapasztaltad,sajnos lehetnek hátulütői,akár egy makacs szorulás... :roll:
Na nem akarok okoskodni,csak azt akartam mondani,hogy hagyd,hogy a maga ütemében tudja elengedni :).
Ha az oviban ez nem probléma,akkor pláne felesleges aggódni :).


Üdv,Anyapoc

 
 


Szia Anyapóc!

Aranyos vagy, hogy írtál!
Igazából nem is görcsölök annyira ezen az egészen, de mégis megnyugtatólag hat rám, ha találkozok hasonló helyzetekkel!

Köszi!
Györesz

Kép
Kép
 


Györesz!!

Mi is hasonló problémával küszködtünk. Nagylányom kétévesen elindult a szobatisztaság rögös útján Két év 3 hónaps volt amikor kistestvére született, ez sem vetette vissza semmiben. De a kakilást ő is csak pelenkába volt hajlandó végezni. Három évesen oviba ment fél napra (elmondtam ezt asz ovónéniknek is, akik tündérek!!). Volt, hogy egész délelőtt szorongatta a kakit, hiába beszéltek a lelkére az ovónénik, és itthon pelenkába kakilt. Persze lektöbbször a megszokott rendben kakilt: ebéd után, így ez nem zavarta az ovis létet.
Mi is sok mindennel próbálkoztunk: szigor, kérlelés, zsarolás, megvesztegetés, de hasztalan. És igen ha nem adtam rá a pelenkát, akkor visszatartotta, akár két napig is!!! Ez szörnyű volt.
Hallotam a nagy kaki könyvről, arról is meséltem, megbeszéltük mit gondolhat a kaki a pocakjában. Már gondoltam arra is, hogy kineziológushoz viszem, de mivel drágának tartottam, maradt a pelenka.
Azt tudtam, hogy szervi gond nem lehet, hiszen csodásan szabályozta a visszatartást.
Aztán egyszercsak úgy döntöttem, hogy nem érdekel, és kb 3 hétre rá a lányom közölte - minden átmenet nélkül - hogy anya most wc-be kakilok!!!!!!!! És azóta gond nélkül megy a kakilás akár idegen helyen is!!!!
Szóval kitartás, nem vagytok "egyedi eset" sokan találkoztunk már ezzel a problémával. És igaz a "duma" türelemmel szeretettel sok minden megoldódik magától. Az jó ha nem görcsölsz rajta, mert akkor a gyerek sem gondolja, hogy ez "élet-halál" kérdése.
Kb. 3 és fél éves volt a lányom, amikor elöször kakilt a wc-be.
Az éjszakai pelenkát pedig csak 4 évesen hagytuk el.

Kitartást, és sok sikert kívánok nektek is:
Gyöngyi

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
 


Kedves Gyöngyi!

Nagyon köszönöm, hogy leírtad, hogy Nálatok hogy volt! Megmondom őszintém pont ilyen levelekrá vágytam, ahol azt írja az anyuka, hogy az ég világon semmit nem kellett tennie és egyszercsak a gyerkőc teljesen magától váltott pelusról wc-re!
Remélem nálunk is így lesz!

Köszi
Györesz

Kép
Kép
 


Kedves Györesz!!

Biztos nálatok is így lesz, de Norbi korát nézve azt gondolom, még időd is sok van!!
És a másodiknál tényleg minden könnyebb!!! Ott már nem adódnak ilyen gondok (adódnak mások), mert egyszerűen mindent lemásolnak amit a nagy csinál: a bilizést is, és persze a hülyeséget is!

Sok sikert nektek is!!

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
 


Sziasztok!

Hasonló problémával küzdünk mi is.Vagyis lehet még egy kicsit komplikáltabb is.Lányom 3hónap múlva 3 éves lesz...szól ha kakilni,illetve PISILNI kell neki,de kizárólag PELENKÁBA hajlandó produkálni! Tehetetlenek vagyunk,órákat ülünk a wc-n,ő pedig inkább visszatartja.
A kaki most annyira nem is izgat,de a pisi már nagyon.Volt olyan nap,hogy reggel 8-tól este 9ig,fürdés utáni pelus felvételeig nem pisilt.
Most azt a tanácsot kaptuk,hogy rakjam el a pelust,ha könyörög se adjam rá.Félóránként üljünk a bilire és ha nem is pisil,töröljük meg a puncit,húzzuk le a wc-t,mossunk kezet...
Mi a véleményetek?Valakinek esetleg valami ötlet???
Emiatt nem mehetett szeptembertől oviba.

:(

Köszönöm.
Fri
 
 


Kedves Fri!!

Szakirányú a végzettségem, én is azt tanultam, hogy ezt kellene tenni, mármint elrakni a pelenkát és "betörni" a gyereket. De mint anyuka teljesen mást csináltam, gondolom olvastad. Bár nálunk a pisivel nem volt gond, de a kettő szerintem egy tőről fakad!! Persze Nektek így nehezebb, hogy nem mehet miatta oviba!! De az is igaz, hogy pár hét alatt is nagy fordulatok történhetnek.

Én azt is hallottam, és gondoltam, hogy valahol, valami "törés" történt a folyamatban, amit nem tudtam kitalálni. Ekkor vetődött fel, hogy el lehet vinni kineziológushoz, aki meg tudná találni a gondot és fel tudja oldani!! Nem "tudtuk" kipróbálni, mert közben megoldódott, magától a kakilási gondunk. Hátha nektek segítene.
Muszáj mennie oviba??? Mert ha nem akkor hagyhatsz neki időt, pár hónap is sokat számít. Várja az ovit?? Akar menni?? Akkor lehet mondani, hogy addig nem megy, amíg nem sikerül a wc-be pisilni. Nálunk szerintem jó volt, hogy feladtam a küzdelmet, nem támasztottam elvárást a lányom felé, hagytam hogy történjen ezügyben az amit akar, vagyis szó nélkül ráadtam a pellust amikor kérte.
Nálatok is azt gondolom (azért lehet érdemes lenne megkérdezni szakorvost), hogy ha vissza tudja ilyen sokáig tartani a pisit, akkor nem anatómiai, vagy funkcionális oka van, hanem lelki!! Vagyis még egyszerűen nem ért meg rá!!
Hát, sok sikert és türelmet.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
 


Sziasztok!

Nálunk is gond volt a kaki, miután már pisire szobatiszta volt, 2,5 évesen. 2 hónapig mindig a gatyába kakilt, sőt le is tagadta, hogy ő bizony nem kakilt be. Bárhová mentünk vendégségbe, mindig a váltóruhában jöttünk haza. Már nagyon ciki volt.
Ekkor leültünk beszélgetni: Kisfiam, a kaki ugyanolyan, mint a pisi. A biliben van a helye. -Ja?- hangzott a válasz és onnéttól nem volt gond.
A kisebbik fiam szintén 2,5 évesen lett szobatiszta és egy hét után elkezdte ugyanezt a bekakilós műsort. Ekkor erélyesen rászóltam mikor egyik lábáról a másikra toporgott, hogy nyomás a wc-re (mert ő nem akart bilizni) és azóta ővele sincs gond. Neki mindig mondogattam, hogy most a kenyeret kakild ki, vagy amit éppen előtte evett.
Úgy olvastam, hogy azért nehezebb a kakilást "megemészteniük" a gyerekeknek, mert azt a testük egy darabjának gondolják, amit nem akarnak elveszíteni. Ezért tudatosítottam, hogy az csak a megevett étel.

Én is azt tudom mondani, hogy ki kell várni, de könynű mondani.
A példálózás más gyerekekkel nálunk a pisnél bevált.
Sok sikert! Remélem tudtam valakinek segíteni.

Agmano
 
 


Az én unokám 3 évesen úgy ment ovodába, hogy a délutáni alvásnál még be-besikerült a pisi (azaz nem volt megbízhatóan áhytiszta), és kakilni csakis a pelenkába! De emellé mindenféle rituálékat is kialakított, csak állva, és csak a lakás egy bizonyos pontján, közben a falat simogatta meg ilyesmi. Már majdnem beleőrültünk, komolyan.

Az ovónőknek nem szólt a lányom, simán azt hazudta, hogy a gyerek szobatiszta és kész. Ha valami baleset történt volna akkor a következő lett volna a reakciónk: "ó istenem, az ovodai átállás kicsit úgy látszik visszavetette", ha többszöri baleset fordult volna elő, akkor meg gondolom azt mondtuk volna, hogy "mit csináltak maguk ezel a szerencsétlen gyerekkel, hiszen már megbízhatóan szobatiszta volt!" - ez nem vicc, hanem önvédelem, a lányomnak muszáj volt dolgoznia járni, a gyereknek muszáj volt ovodába menni, és a bölcsis pszichológusnő mondta, hogy ezt csináljuk, ugyanis vannak ovodák, ahol túl komolyan veszik azt, hogy egy 3 éves gyereknek már megbízhatóan szobatsiztának és ágytisztának kell lenni.

Szerencsére nem történt baleset, legalábbis délelőtt, mert ebéd után én pár hét után hazahoztam, ugyanis az gyerek alvásigénye sokkal nagyobb volt délután, mint amit az ovodai másfél óra nyujtott erre a célra. De ez mellékszál, vissza a témához!

Már jóval elmúlt 3 és fél éves, (tán pár hete volt a dolog, három hónapja?) , hogy a lányom - mivel úgy itélte meg, hogy a gyerek valami miatt egyszerűen szivatja őt ezzel (kiderült közben, hogy a másik nagymamánál hajlandó a wc-re menni, sőt az ovodában is!), megmondta neki, hogy ezek az utolsó pelenkák, új csomagot nem vesz, sokba kerül, nincsen rá pénze.

Volt két-három horrisztikus kaka - állandóan visszatartotta, a végén már táncolt a kíntól.. de aztán csak rákényszerült itthon is a wc-re (biliről hallani sem akart) , és utána kérem egycsapásra megoldódott ez a dolog. Bár szó ami szó, még hetekig "el kellett búcsúztatni" a kakát a wc-ben, jó utat kívánni neki, merthogy a kaka most elmegy kakaországba, ahol ő lesz a kaka király, mert nagyon szép kaka. Szóval elég épületes beszélgetéseink voltak ilyenkor...

Most nemsokára 4 éves lesz, és ez az egész már olybá tűnik, mintha sose lett volna. Már csak emlék.

Egyébként érdekes módon nagyon sok gyerek küszködik ezzel a problémával. De az estek nagy többségében magától szokott megoldódni, csak türelem... és el kell kapni azt a lélektani pillanatot, amikor áttörést lehet elérni.

Üdv: eszterlánc

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet: