Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
2 éves kisfiamról egy magas lázzal járó fertőzés alkalmával kiderült, hogy szemtekerezgése van. Ezt szemész, neurológus enyhének minősítette - az az igazság, hogy én nem is vettem észre, amióta figyelem, azóta persze nagyon feltűnő, különösen, ha fáradt, izgatott vagy beteg. A neurológus szerint ez egy korábbi vírusfertőzés maradványa vagy veleszületett is lehet - egyelőre nem javasolt semmilyen műszeres vizsgálatot, 3 hónapon át figyelnünk kell, hogy változik-e a helyzet.
Nagyon aggódunk, és nagyon örülnék, ha hallhatnám azoknak a személyes tapasztalatait, akik hasonló cipőben járnak.
PMariann
 


Szia!
Valamennyit tanultunk is a nystagmus-ról, azaz a szemtekerezgésről, de a biztonság kedvéért beütöttem a keresőbe, h tuti ne írjak hülyeségeket. Ami engem a legjobban megfogott, h ennek a tünetnek 47(!) féle betegség lehet az okozója. És ebből csak az egyik az agydaganat. Isten ments, h ebből most arra következtess, h nálatok is ez van, csak a dolog súlyára hívnám fel a figyelmet! Ez egy komoly idegrendszeri tünet, amit ki szokás vizsgálni és, ha nem találnak semmi akut dolgot, akkor lehet maradványtünetnek hívni, de amíg nem győződött meg az ellenkezőjéről, addig képalkotó eljárás nélkül hazaküldeni, hát, elég bátor a dokitok, ha mindenféle vizsgálat nélkül várat titeket.
 
 


Szia!
Köszönöm, hogy írtál - néhány napig nem voltam gépközelben, ezért késlekedtem a válasszal. Az első gondolatunk nekünk is ugyanez volt, márhogy feltétlenül készüljön egy CT vagy hasonló felvétel, és biztosan zárják ki ezeket a szörnyű betegségeket. Csakhogy ez egy kisgyereknél altatással jár, és egyelőre az a három orvos, aki látta, mind eltanácsolt bennünket, mondván, hogy semmilyen más tünet nincs, kár ennek kitenni a gyereket. Emellett mindenkit végigkérdeztünk, hogy korábban észrevette-e a problémát (hát úgy tűnik, a saját anyján kívül szinte mindenkinek feltűnt:(), végignéztük a régi videófelvételeket is, ebből az derült ki, hogy talán tényleg születése óta pont így rezeg a szeme. Ez azt jelentené, hogy "csak" a látásán kell aggódnunk. A szemfenék rendben van, persze tudom, ez még nem jelent semmit. Most még elmegyünk egy fülorvoshoz, mert lehet fülészeti eredetű is a probléma - nem túl valószínű, mert semmi gondja az egyensúlyával. Ezután el kell gondolkoznunk, hogy erőszakoskodjunk-e a CT miatt. (?)
Mariann
 

 
 

Sziasztok!
Elmesélem, hogy azóta még egy neurológus látta, és szerinte is veleszületett problémáról van szó. Csináltatott egy koponyaröntgent, ami az egyéb tünetek hiányával és a negatív szemfenékvizsgálattal együtt szerinte kizárja a daganatot. E szerint a neurológus szerint a látásával sem lesz szükségszerűen probléma, mivel így tanult látni, az agya leszűri a rezgést, nem zavarja. Mindez nagyon megnyugtatott bennünket - ezzel együtt tél elején újra elvisszük a szemészhez, de most már próbálunk tényleg lehiggadni:)
Mariann
 


Na, ennek örülök :)
 
 


Sziasztok!

Van valakinek tapasztalata a csecsemőkori ( 4 hónapos) szemtekerezgéssel kapcsolatban?
Normális ez? Idővel elmúlik? Nagyon ijesztő és annyi minden rosszat lehet a neten olvasni erről!
 


Fornetti!

Szerintem mindenképp vidd el neurológushoz a gyereket, nyilván ő meg fogja tudni mondani, mitől lehet, van-e aggodalomra ok, vagy sem.

És mielőbb.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


[quote="fornetti"]

Van valakinek tapasztalata a csecsemőkori ( 4 hónapos) szemtekerezgéssel kapcsolatban?

Szia!

Nekem sajnos van...Persze azért nem olyan vészes a dolog, mint amennyire megrémül az ember az elején.
Nálunk is 4 hónaposan diagnosztizálták a nyst-t, és vigasztaltak, hogy ezt még kinőheti! Hát sajna még nem nőtte ki, pedig már 8 hónapos... Valószínűleg ezzel kell együtt élnünk, és reménykedünk, hogy az esztétikai problémán túl látási nehézséget nem fog okozni a fiunknak...

Üdv,
Bea
 
 


Üdv

Gondolom nem sok huszonéves van ezen az oldalon. Beírtam google-be ezt a szemtekerezgést és ezt is kidobta. Ma voltam új házi orvosnál és mondta , hogy majd kezdhetünk a szememmel valamit. Ezért kerestem rá, hogy egyáltalán mi is ez, de látom itt se sokkla tapasztaltabb senki sajnos. Na mind1 csak azért írok, hogy engem kiskoromban védtek ugye mindentől (igen nekem is születésem óta megvan) és nem engedtek senkit a közelembe hogy ezzel itt nagyon kísérletezzenek . És ezzel is lehet teljes életet élni, bár tényleg állati nehéz dolog - a tanulásban sem "zavar" , vagyis nem tudom milyen lehet úgy olvasni, hogy nem csak azt az egy sort látom, de meg lehet oldani. Na szóval egy elég erős egyetemen tanulok sikerrel, szóval nem kell nagyon megijedni, hogy mi lesz így a gyerekből.



Sziasztok!
Most diagnosztizálták a 8 hetes kisfiamnál is a nystagmust. Egyelőre csak a sokkon vagyunk túl, reméljük lát. Én már egész korán észrevettem, hogy remeg a szeme:-(. Aki tud mesélni, írnjon, hogy milyen egy élet egy ilyen pici babával, gyerkőccel, tudok-e neki segíteni, hogy jobb legyen neki.
Köszi
gingery
Székesfehérvár
 
 


Sziasztok!
Ha aktív még itt valaki, írjátok meg légyszi, mi történt veletek azóta!
Nálunk ma merült fel a szemtekerezgés problémája, és nem tudjuk mire számíthatunk... /3 hónapos korban/
Kösznöm!
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet:

 

cron