Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Egy nagyon érdekes esetet szeretnék veletek megosztani, ahol még korántsincs vége a történetnek.
Egy 4 és fél éves kisfiam, és egy 1 éves kislányom van.
A fiam 1 éves kora óta a téli hónapokban folyamatosan hörghuruttal küszködik, tüdőgyulladása is többször volt. Óvodába mostanáig egy hétnél többet nem járt egyhuzamban.
Van Ventolinunk, kapott már Flixotidot, Zyrtecet, Pulmicortot, Béres cseppet, szóval mindent kipróbáltunk, de nem sok eredménnyel.
A kislány viszont jól kiheveri a náthákat, légúti problémái nincsenek, viszont nagyon kicsi, ezért beutaltak vele gasztroenterológiára.
A kivizsgálás alatt kérdezgettek a testvéréről is, így derült ki, hogy a légúti problémáit elképzelhető, hogy ételallergia okozza.
Mára megvan a kicsi lány egyik eredménye, tejcukorérzékeny, a többire még várnunk kell.
Azóta, hogy ez kiderült, kb. 3 hete a kisfiúnak sem adok tehéntejet, és csodával határos módon 2 hete jár óvodába, és még nem lett beteg.
Ez azért is érdekes, mert a pulmonológián is vettek tőle vért, és ott nem találtak semmit, bár nem tudom a tejet vizsgálták -e. Ráadásul én már 2 éve ott jeleztem, hogy valami összefüggést vélek felfedezni a betegeskedései és a tej között, de azt mondták, az nem lehet.
A gasztroenetológus szerint viszont bőven lehet.
Most kértem neki is időpontot a kivizsgálásra, két hét múlva megyünk.
Állítólag a tejcukorérzékenység gyengítheti az immunrendszert, ezért a gyakori betegeskedés, és ez váltja ki az asztmáját is. Ez még csak feltevés, de ha érdekel titeket, tájékoztatni foglak a fejleményekről.
 
 


„Muzsikával az újszülöttekért!”


Különleges eseménynek, a Gólyahír Egyesület javára szervezett gálakoncertnek ad helyszínt hamarosan a Magyar Állami Operaház Jókai utcai különterme!
Valóban különleges koncert ígérkezik ez estére, ami így is van rendjén: a segítendő cél sem hétköznapi!

A Magyar Állami Operaház művészei - jelenlegi és volt énekkari művészek, korrepetitorok - a Gólyahír Egyesület nemes és önzetlen tevékenységének segítésére muzsikálnak majd ez alkalommal!
A koncert fővédnöke Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház karmestere.

A Gólyahír Egyesület a nem kívántként születendő újszülöttek életben maradásához és családba kerüléséhez nyújt segítséget.
Válsághelyzetbe került várandós anyák fordulnak hozzájuk, ezért egy ingyen hívható krízisvonalat működtetnek, mely Magyarország területéről az év minden napján reggel 6-tól este 22 óráig ingyen hívható.
Megyénként egy mobiltelefonos karitatív munkatárs végez szolgálatot, mely önfeláldozó munka nélkül megannyi sorsára hagyott várandós anya és születendő gyermek sorsa maradna továbbra is kilátástalan.
Fennállásuk óta végzet munkájuk eredményességéről legékesebben a tények beszélnek…

Az elmúlt öt év alatt:
- 234 anyát sikerült elhelyezniük anyaotthonban, hogy fedél legyen a fejük felett
- 311 esetben gondoskodtak kelengyéről a rászoruló újszülöttek számára

A Gólyahír Egyesület által gondoskodásba vett terhességek közül:

- 112 gyermeket előzetes örökbeadási szándékának megváltoztatásával végül
saját családja vállalt
- 220 újszülött alig egy hetesen örökbefogadó családokhoz kerülhetett
- 620 házaspárt világosítottak fel az örökbefogadással kapcsolatban.
- 39 családi találkozót szerveztek örökbefogadó családoknak Budapesten, Tatabányán, Veszprémben, Százhalombattán és Székesfehérváron
- 3 konferenciát is tartottak a nyílt örökbefogadásról szakemberek számára
- folyamatosan biztosítanak ellátást és szállást a krízishelyzetbe került várandósoknak
- 2004-ben könyvük jelent meg GÓLYAMESÉK címmel
- Az újságokban, rádiókban, televíziókban, 5 év alatt 145-ször esett szó munkájukról
Sajnos azonban az állami támogatás megvonása miatt mostanában igen nehéz anyagi körülmények között kénytelenek küzdeni pártfogásukba vett várandósaik és aprócska újszülöttjeik sorsáért…
A 2006. február 6-án, 17 órától tartandó jótékonysági operagála teljes bevétele ezen nemes tevékenység támogatására kerül majd felajánlásra!
Az este műsoráról Töreky Katalin, a koncert szervezője mesélt nekünk:

„A gálakoncert műsorának összeállításakor fontosnak tartottuk, hogy minden kedves megjelent számára emlékezetes pillanatokat jelentsen majd ez a korafebruári hétfő este!
Választásunk végül az operairodalom négy remekművére:
- Mozart: A varázsfuvola,
- Rossini: A sevillai borbély,
- Bizet: Carmen és
- J. Strauss: A denevér című művére esett.

Az opera műfaját jól ismerők bizonyára örömmel hallgatják majd e méltán népszerű művek felejthetetlen pillanatait, az operai dallamokkal ismerkedők pedig olyan ízelítőt kaphatnak, mely reményeink szerint kedvcsináló lehet az opera műfajának mélyebb megismeréséhez!
A koncert sikere a népszerű dallamokon túl természetesen az előadóművészeken is múlik.
Személyes érintettségem okán külön figyelemmel igyekeztem az operakórus olyan tehetséges művészeit - énekeseket, korrepetitorokat - megnyerni ez estére, akik személye már önmagában is garancia, hogy színvonalas és szórakoztató koncertnek lehessünk majd részesei!”


A Jótékonysági operagála időpontja tehát: 2006. február 6. (hétfő) - 17 óra.
Helyszíne a Magyar Állami Operaház Jókai utcai különterme - Bp. VI. ker., Jókai u. 4. (az Oktogontól 1 percre!)
Jegyek 2006. január 9-től kezdve válthatók a Magyar Állami Operaház jegypénztáraiban és szervezési osztályán (Bp. VI. ker., Andrássy út 22.), valamint beszerezhetők a Gólyahír Egyesület segítségével (tel. 06-30-529-8329, bankszámlaszám: 64800073-10705005).

Szívből reméljük, e nemes cél érdekében sokak döntenek majd úgy, hogy részesei kívánnak lenni a remek szórakozást ígérő koncertnek, és adomány-tartalmú jegyeik megvásárlásával - melyek ára 1400 Ft - segítik a Gólyahír Egyesület munkáját!

Kép
 
 


MigeKép,
mindenképp jelezd, hogy mi lett a vizsgálat eredménye...
Az én fiam sem tud még oviba járni, bár nagyon ráférne, mert halálra unja magát itthon... de a tejre sosem mutatott ki sem az IgE, sem a bőrpróba allergiát...
Tavasszal mondjuk esedékes lesz a kontroll, akkor újra megnézik. Én már nemigen reménykedem, olyan kilátástalan ez az egészKép!
Kati
Vendég
 

 
 

Szia Kati!

Megvan a kisfiú első eredménye is, ő is tejcukorérzékeny, a többire még várnunk kell 1-2 hetet.
Gergőtől is vettek vért a pulmonológián, semmi eredmény, most csináltak bőrpróbát, az sem mutatott semmit.
De ez nem ugyanaz a vizsgálat, a részletes kivizsgálást a tejfehérje érz. irányában a gasztroenterológián végezték.
Egyébként a nyakamat rá, hogy tejfeh. érzékenyek, bár ne úgy lenne, de Míra nyilvánvalóbb tüneteket produkál, és először nem fogdta el a spec tápszert, megszűnt a hasmenése, mióta elfogadja, újra van, és ez csak tejcukormentes. Szóval a következtetés....
Gergőnek pedig a negatív bőrpróba ellenére írtak Pulmicortot és Zyrtecet, a p. rendben, de zyrtecet nem szívesen adok neki, míg nem tudni, nem -e tejfeh. okozza a problémát, ráadásul eddig nem használt semmit.
Egyébként tejmentes étkezés+ Pulmicort+béres csepp meghozta a gyümölcsét, 1 hónapja jár oviba.
Mennyi idős a fiad? Mikor kezdődött az asztmája?
Mennyire súlyos?
Sose mondd, hogy reménytelen, látod nálunk is az alagút végén felderengett valami fénysugár.
Judit
 
 


Szia Judit!
Ha a fiadnál negatív lett a bőrpróba, akkor minek a Zyrtec. Úgy tudom az antiallergén, nem?
Mi Aeriust szedünk, de az én fiam allergiás a parlagfűre, középvirágzású fákra, poratkára, kutyára, macskára stb. Igaz egyikkel sem érintkezik (főleg így télen), és a dokink szerint ilyenkor el lehetne hagyni a szirupot, de látványosan romlik a hiányától(?) az állapota, így szedjük, ha esik ha fúj!
Õ egyébként 6 éves lesz a nyáron! Még jó, hogy évvesztes, és nem kell szeptemberben sulit kezdenie... 10 hós korától vannak tünetei: nehézlégzés, sípolás, köhögés és ezek kombinációja, minden verzióban!
A Pulmicort egyébként bevált nektek?
A Béres cseppen én is gondolkodom, csakhát szegénykém már annyi gyógyszert szed, mint a nagyim... de azért lehet még ezt az egyet beiktatnám, hátha...
Üdv,
Kati
Vendég
 


Szia Kati!
A Zyrtec valóban valami antiallergén szer, nem tudom, minek kéne, de nem adom Gergőnek.
Egyszer már szedtük egy évig, akkor ha este kapta, bepisilt reggelre, annyira megterhelte a veséjét, ha reggel, akkor pedig kába volt egész nap. Ráadásul semmit sem használt, akkor is abbahagytam.
Ezt montam a dokinak is, de úgy látszik, nem akarta hallani, mert újra felírta, mint "bevált" szert.
Nagyon sajnálom, hogy nektek ilyen súlyos a helyzet, bár nekünk is volt pár kemény évünk.
Az valóban nehéz lehet, ha nem tud iskolába sem járni majd, visszaveti a tanulásban, stb. de mit tudtok tenni, első az egészség.
Talán addigra kinövi, vagy legalábbis enyhül.
Mivel bíztatnak az orvosok?
Állítólag, akinek hamar kezdődik (1 év alatt), az iskoláskorra kinövi.
Szurkolok, hogy így legyen!
Nem tudom nálunk mi vált be, Pulmicort? Béres-csepp?, tejmentes étrend?, de abba nem hagyom egyiket sem.
A béres-cseppet egyébként bele lehet tenni reggeli teába, gyümölcslébe, szóval nem kell külön vacakolni vele.
Viszont min. 2 üveggel kell leszedni, hogy éreztesse először a hatását.
Akkor oviba sem járt? Hogy oldod meg, otthon maradtál?
Judit
 
 


Szia Judit!
Fiam 4 évesen (tavaly) elkezdte az ovit 4 órában... aztán többet hiányzott, mint bent volt, de azért 1 évet lehúztunk így- úgyKép!
Nyáron elköltöztünk Budaörsre, így a régi ovit otthagytuk, és még mielőtt az újba beírattam volna olyan rossz időszaka lett (talán a költözés is betett neki), hogy nem mertük elkezdeni... igazunk is lett, mert októberben és novemberben is kórházba kellett vinni, olyan rosszul lett.
Ja, én gyesen vagyok 10 éves koráig, mivel tartósan betegnek minősítette a doki... időközben (augusztusban) pedig kistesója is született, így most hármasban vagyunk itthon.
Azért tavasszal mégegyszer nekifutunk ennek az ovi-projektnek, aztán ha nagyon nem megy, akkor ősszelKép.
Azért én is bizakodó vagyok, mert leszámítva ezt az őszi rendkívüli periódust, már egész megerősödött.
Azt meg már régebben is észrevettem, hogy a lelki tényezők nagyonis befolyásolják az állapotát. Ez a nyár + ősz pedig nem volt egyszerű neki sem (kistesó érkezése + költözés, régi barátok elvesztése stb.).
Arra még mindig nem jöttem rá, hogy mitől lehet az egyik nap teljesen jól, míg a következőn újra fullad, és sípol?

Kati
Vendég
 


Tudod mit akartam még kérdezni?
Amikor Gergő nem beteg (léguti betegségre gondolok, ami kiváltotta nála a rosszulléteket is), akkor teljesen jól van? Úgy értem, terhelésre nem mutat tüneteket?
Mert nálunk sajnos az is a gond, hogy mégha nincs is megfázva, akkor sincs tökéletesen. Néha nevetés közben is hallom, hogy puffolni kell! A sírásról nem is beszélve... vagy ha rohangál, akkor is! Ha pedig beizzad, akkor szinte 100%, hogy rosszul is leszKépKépKépKép.
Ezek miatt aggódom én az ovi elkezdésénél. Az egy dolog, ha érzem, hogy taknyosodik, akkor nem viszem... de mi van, ha csak egyszerűen ilyesmik miatt kellene puffolni.
A régi oviában volt rá példa, hogy az udvaron elesett, és nagyon rosszul lett. Direkt megadtam minden elérhetőségemet, ha gond van, de persze nem hívtak, csak ebéd után mentem érte, és látom, hogy nincs rendben. Most erre mit mondjak?
Egy- két puff ventolinnal tök jól lett volna, de persze az ovónénik ezt nem vállalták... Tök gáz!
Kati
Vendég
 


Szia!

Nagyon sajnálom, hogy nálatok ennyire súlyos a betegség.
Gergőnél csak nátháknál jelentkezett a fulladás, és egészségesen terhelhető, tud futni, nevetni...
Nála is észrevettem a lelki tényzők közrehatását, amihez az is társul, hogy ha valamiért erősebben megszidom, akkor hányni is szokott.
Miket tudnak ezek a gyerekek?!
Egyébként úgy tudom, hogy a tietek az igazi klasszikus asztma, amikor nem csak a légúti betegségek váltják ki a fulladáat.
Bár most jut eszembe, hogy nekünk is volt asztmás rohamunk betegségen kívül is, de arra gondoltam, mégis bújkált benne valami, amit aztán kidolgozott a szervezete.
Tegnap megint úgy láttam náthás kezd lenni, de mára semmi baja, ilyen régen nem volt, mindig min. hörghuruttal végződött.
Talán a Béres-cseppet mégis érdemes lenne kipróbálnotok.
Az ovit nem igazán értem, nálunk ők kérték, hogy vigyek neki sprayt, nehogy gond legyen, és volt rá példa, hogy adtak neki, és az még nem fordult elő, hogy rossz állapotban hoztam volna el.
Talán az új oviban ez másképp lesz.
Egyébként ezzel kapcsolatosan is össze-vissza beszél mindenki, nekem először azt mondta egy orvos, hogy nem való neki oviba járni, mástól pedig azt hallottam, hogy amíg nem lázas el kell vinni, mert megerősödik.
Szóval az ember lánya sose tudhatja, mit tesz jól és mit nem.
Budaörs ugye viszonylag zöldövezet? Mert az talán jót fog tenni fiadnak.
Mi pécsiek vagyunk, és a panelrengeteg közepén lakunk, viszont van egy nagyon szép, nagy parkunk, ahol tavasztól őszig egész nap kinn vagyunk.
Vagyis eddig így volt, de most megyek dolgozni, ebben a hónapban, apára több játszóterezés marad.
Szia! Judit
 
 


Ja, még azt szerettem volna kérdezni, hogy a kicsinek nincs semmi gondja, PL. ekcéma, ételallergia...?
 
 


Szia Kati!

Nagyon eltűntél mostanában.
Csak azért írok, mert megjött Míra eredménye, csak a tejcukorérzékenység van, más nincs.
Óriási kő esett le a szívemről, mert ez szépen kinőhető.
Judit
 
 


Szia Judit!
Bocs, hogy eltűntem, de az itthoni géppel valami nem okés (még most semKép).

Örülök, hogy jó híreket kaptál!!!
Milyen megvonásokkal jár ez?

Kisebbik fiamnál eddig minden rendben (bár ezt nagyon félve írom le, és le is kopogom).
Igaz, ő még anyatejes, és szeretném is szoptatni, amíg csak győzőm! Bár a házidokinénink amikor meghallgatta, mondta, hogy hallhatóan érzékenyek a hörgői, és hajlamos lehet ő is az asztmára, illetve a felső légúti nyavajákra. Hát, majd meglátjuk... vagy inkább mégse, ha lehetKép.

Valóban azért költöztünk Budaörsre, hogy ne a szennyezett levegőt szívják a gyerekek egész nap. Ahol eddig laktunk, rémes volt. A játszótér egy nagy (4+4 sávos) kereszteződés mellett volt. Nem csoda, ha a gyerekek tiszta betegek, nem?
Jaj, remélem jársz még erre!!!
Most mész vissza dolgozni?
Vendég
 


Szia!

A jó hírek igen jöttek, de most tüdőgyulladása van Mírának, majd ha lesz diőm leírom a sztorit.
Csak tejes dolgokat nem fogyaszthat, de kinőhető, és ez a lényeg
Remélem a kicsidnek nem lesz semmi gondja, a szpotatás valóban sokat segíthet és a tiszta levegő is, bizots jól is érzitek ott magatokat.
Múlt héten kezdtem dolgozni, most két napig itthon vagyok, Mírust hordom sajna szurira.
 
 


Nahát!
Gyors gyógyulást Mírának!
Milyen szurira??? Ez most a tejcukorral vagy a tüdőgyulladással kapcsolatos?

Az tényleg jó, hogy kinőheti, és biztos ki is fogjaKép! Most oviba jár? Vagy bölcsis? Csak nem ott szedte össze a tüdőgyuszit?
Vendég
 


Szia!

Köszi, most már talán jobban van, nem lázas, eszik, csak ezek a csúnya köhögőrohamok kapják még el.
Míruska még csak 15 hónapos, nem bölcsis, Dédis.
Szurit a tüdőgyulladásra kap, lövésem nincs hol szedhette össze, de már 2 hete köhögött.
Volt múlt hét szerdán orvosnál, akkor még semmi nem volt, szombaton ügyelet, mert hőemelkedése lett, akkor hörghurutot mondtak, aztán vasárnapra lett rosszul igazán, hétfőn már tüdőgyulladást állapítottak meg mellkasröntgen alapján.
Azóta kapja a szurit, holnap is viszem.
Ti most rendben vagytok?
Judit
 
 


Szia!
Köszi, mi mostanság egész jól vagyunk (kop-kop-kop). Az is igaz, hogy csak sétálni járunk le, semmi társasági élet...
Bár, hogy írod, akárhol is elkaphat egy jó tüdőgyuszit az ember gyereke.
Ez a szuri-kúra gondolom gyorsabban rendbehozza a gyereket, mint az antibiotikum, nem?
Igazából, még nem is hallottam ilyenről... de talán addig jóKép!
Jól viseli a lányod? Még egy felnőttnek is kínszenvedés a sok szuri, hátmég egy gyerkőcnekKép.
Fiad jól van? Õ nem kapta el?
Kati
Vendég
 


Szia!
Örülök, hogy jól vagytok.
A mi doktornőnk tüdőgyulladásnál mindig szurit ad, az hamarabb rendbe hozza valóban, de utána még kell szirup is.
Ma már szerencsére nem kapott Míra, most gyógyszert szed.
Gergőke még nem kapta el, de köhög kicsit, nem tudom, mi lesz belőle.
Hétfőn indulna úszni, ajánlották az asztma miatt, remélem el tud menni.
Nektek nem ajánlotta az orvos?
Állítólag sokat segíthet. Na és a tenger!!!
Judit
 
 


Sziasztok!

Két lurkóm van, Balázs 2 és fél éves, Bianka 9 hónapos. Balázs 4 hónapos korától nagyon sokat betegeskedett. Minden hónapban 3-4 nap magas láz, megfázás...8 hónaposan beutaltak a Bókaiba minket, asztmával. Szerencsére ez akkor először és azóta utoljára volt nagyon súlyos. Viszont utána folytatódott a havi betegeskedés, míg végül megállapították, hogy vashiányos. Pár hónapra rá elszaporodtak a foltok a testén, ekcémás. 8-án megyünk allergia-vizsgálatra, valószínű valamilyen ételallergia. Szerencsére a vashiány rendeződött, vitamintablettával, gyógyteával, aloe géllel javítottunk az ekcémán is, valamint aloe krémmel kenegetjük. Viszont a belső okot is meg kell szüntetni, majd kiderül kedden mi okozza. Balázs nak nagyon sok gyógyszert írtak fel az orvosok, csak a felét adtam be, de már azt is sajnálom. Most probiotikummal igyekszünk visszaállítani az antibiotikumok által tönkretett bélflórát. Gyógyszereket száműztem, már csak natur termékeket használunk!Ez volt az első tél, hogy 2-3 napos enyhe orfolyással átvészeltük! Kislányom teljesen egészséges, még mindig szopizik, Õ is kapja a vitaminokat. Õ egy igazi kis vitaminbomba.
Különben mi is vidéken élünk egy kis faluban, bár közel Pesthez, és nagyon jó a levegő, rengeteget vagyunk kint a gyerekekkel.
Üdv. Anita
 
 


Szia Anita!

Érdekes, amit írsz, mert az én kislányomnál is vérszegénységet állapítottak meg, de élelallergiája nincs, illetve csak a tejcukor-érzékenység, de az valószínű egy campylobacter-fertőzés következménye, remélem kinövi.
Ekcémája is van, mondjuk ő még nem asztmás, ritkán beteg.
Ez biztos egy jelenség a mai időkben, és a konkrét okokat ritkán talaálják meg.-
Az antibiotikummal kapcsolatban pedig igazad van, csak nehéz kideríteni, hogy mi az ok, mi a következmény ezzel kapcsolatosan, nekem az vált be, hogy olyan doktornőhöz járunk, aki csak akkor ad gyógyszert, ha már muszáj, de ha felírja be is adom.
Biankának milyen vitaminokat adsz?
Nekünk a Béres-csepp jött be, de a kicsinek még nem lehet adni, talán majd a köv. szezonban.
Judit
 
 


Szia Judit!

Megismertem egy nagyon jó termékcsaládot, nálunk bevált. Bianka is kapja az aloe gélt, aloe teát és KIds vitamin tablettát. Már egész kicsi kortól adhatóak. Én is próbálkoztam a Béres-cseppel Balázsnál, de nem vált be. Ez a vitamin viszont igen, már nem kell szednie vaspotló készítményeket, és nem betegeskedik. Remélem hamarosan az ekcéma is rendeződik.
Mennyi idősek a gyerkőcök?
Üdv. Anita
 
 


Sziasztok!

RanitaKép, üdv itt, köztünk! Kislányod mennyit szopizik még egy nap?

MigeKép, mi tavaly végig jártunk úszni 1 évet (októbertől- májusig). Jó is volt, mert nem volt ennyire beteges a gyerek. Aztán elköltöztünk és innen már kicsit messze van, de akartam itt is keresni egy uszit, csak aztán a rosszullétek, kórház közbeszólt. De tényleg nagyon ajánlott, és mondom, nálunk is bevált.
Halkan jegyzem meg, hogy a fiam ennek ellenére nem tud úszni, és el is süllyed, mint a nyeletlen balta... de ez már inkább annak köszönhető, hogy nem volt igazán hatékony az edzés, csak játékos. Kár, mert ha tudna már, akkor vihetnénk csak egyszer-egyszer, ahogy jólesik.
Ti kifejezetten asztmás úszásra fogtok járni? vagy csak simán usziba?
Kati
Vendég
 


Sziasztok!

Ranita!
Ez a Forever termékcsalád? Nekünk eddig jó volt a Béres-csepp, egész addig míg el nem kezdte kilocsolni Gergő.
Egyszer csak arra figyeltünk fel, hogy többször is barna folt van a fürdőkádon. A teája volt, benne a Béres-cseppel.
Most neki is tüdőgyulladása van, biztos bele játszik, hogy ellocsolta, mert eddig még egy náthát sem szedett össze.
Gergő 4 és fél éves, Míra másfél.

Kati!
Akkor biztos valóban jót tesz az úszás.
Szerintem nem tragédia, hogy nem tanult még meg úszni, a lényeg a mozgás a vízben.
Egyébként sima úszótanfolyamra mentünk volna, de közben Gergő beteg lett, így nem tud menni kb. 4 alkalmat, akkor pedig már annyira lemarad, hogy szerintem jobb eltolni a dolgot, és a következő induló tanfolyamra menni.
Judit
 
 


Sziasztok!

Bius szopizik reggel, napközben 1-2 alkalommal, ha nyűgös többször is. Este, és éjjel, nem is tudom hányszor, 3-4-szer. Velünk alszik, igazából nem is kelek fel teljesen, ezért nem tudom. Balázs csak 4 hónapig szopizott, örülök, hogy Biussal ez még mindig tart, és remélem még sokáig fog.
Baluval 3 hónapos korától jártunk babaúszásra 2 hónapig. Sajnos utána rendszeressé vált a betegeskedés és abbahagytuk. Nagyon élveztük mindketten. Nem is fél a víztől, Szelidi-tónál van telkünk, a nyáron nem lehetett megállítani, ment be a tóba. Ráadásul az eléggé hirtelen mélyül.
Ti merre laktok?

Üdv. Anita
 
 


Fiamról most állapították meg, hogy asthmás. Még pedig terhelés indukálta asthma. Kezelőorvosunk nem tudta megmondani, hogy erre a tipusu asthmára jár-e emeltösszegű családipótlék. Hol tudnék ennek utána járni.Kódunk J3030,J4510
 
 


Sziasztok!

El vagyok havazva, azért nem jelentkeztem eddig, de látom ti sem nagyon.
Ranita!
Érdekeks, hogy mindig azt monbdják, hogy a szoptatás védhet az allergiás eredetű betegségek ellen, nem is akarom megkérdőjelezni, de érdekes, hogy mindkét gyerkőcöm majd egy évig szopizott, mégis betegek.
Kati!
Merre jársz?
Niko!
A googleben beírod, hogy emelt összegű családi pótlék, az kiadja a törvényt, arra rámész, és talán megtalálod.
De azért fura, hogy az orvos nem tudja, mert neki kéne a papírokat kiállítani.
Vagy ő a gyerekorvos?
A pulmonológusnak tudnia kell.
Judit
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet:

 

cron