Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Élünk, élünk, csak nem jártam erre. Egy ideig nézegettem a topikot, aztán megszűnni látszott...

Kis ajándékunk megszületett végre január 7.-én Borókaként. Jól kihúzta, de kárpótolt a késlekedésért, röpke egy óra alatt kiugrott, de szó szerint, mire úgy rendesebb fájásaim lettek volna, már kint volt :lol: . Ilyen szülést kívánok minden Anyukának :) .
4050g és 57cm volt a kiinduló méret, ez már 64cm és most járunk 6kg körül. A hasfájás kezd elmúlni, elég sokat szenvedtünk vele.
"Szerencsére" a férjemnek nem volt munkája az év elején, így valakinek mindig a kezében lehetett.

A fiúk jól vannak, Farkas megszokta az ovit, de nem szereti. Én a másik épületbe járok gyakorlatra, az nekem szimpatikusabb, de egyrészt nem akarok ugrálni, örülök, hogy felvették ide, ha már az utcában lakunk, másrészt megint egy változás nem biztos, hogy jót tenne neki. Húú, ezt jól elmondtam egy szuszra :?
Becse mostanában nagyon csendes lett, aki ismeri azt mondja lehet, hogy gyerektársaságra van szüksége, nem tudom.

Nekem szinte nulla szabadidőm, ebben a félévben fogok didaktikából és pszichológiából szigorlatozni, addig jutottam, hogy megszereztem a könyveket, de hogy ki fogja elolvasni... :shock:

Megyek is, a mosógép lejárt egy ideje :) . Van valamilyen gyerekszórakoztatási lehetőség errefelé, vagy minden autós? Érdre szoktunk néha átmenni, ott találtam egy új játszóteret Diósd felé, itt csak az a szétszedett van? Vagy hova szoktatok csak úgy kisétálni?

Na mentem, sziasztok!

Kép
Kép
Kép
 
 


Valami gond van a Babafalvával? Akartam könyvjelzőt csinálni Borókának is, de már többször próbáltam és nem működik.

Fotókat nem töltögetek ide külön, egy nyilvános oldalt szoktam frissítgetni néha: http://picasaweb.google.hu/bozzorgany
Az első két album már Borókás :)
Aztán szóljatok, ha valahol felismertek ;) , nem bővelkedünk ismerősökben errefelé...

Kép
Kép
Kép
 
 


Eri, ma Colombo voltam :lol: . Összeraktam néhány apró kockát és rájöttem, hogy valamikor februárban Veled beszéltem telefonon. Felhívtam egy tárnoki fotóst, aki nem tudott nekem fotopólót készíteni, viszont készségesen útbaigazított :)) . Biztos, hogy Te voltál...

Kép
Kép
Kép
 
 

 
 

Hűű, látom nagyon ijesztő vagyok, hogy így eltűnt mindenki amint megjelentem :(

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!
Ismét itt vagyok, végre szabi :D Remélem, mindenki jól van :)

Betti, Lola, Domi


Sziasztok!

Jár erre még valaki?

Tanácsot, tippet szeretnék kérni bölcsi ügyben!

Úgy néz ki február, márciusában visszamegyek melózni, nem várom meg a gyes végét, számítanak rám.

Levente ugye csak nyáron tölti a 3-at így bölcsit kell keresnem neki szeptemberig!

Nézegettem ezt a családis napközit, majd elmegyek vagy felhívom az illetékest hogy megérdeklődjem, de hátha Ti tudtok más lehetőséget is itt helyben.

Érdre nem szeretném vinni bölcsibe, mert nem tudjuk megoldani a fuvarozását. Valószínű apa fogja Őket reggel vinni, és én szedem Őket össze délután. De én vonattal fogok járni, épphogy hazaesek fél 5-re. Nem férek bele úgy az időbe hogy Érden leszálljak a vonatról, összeszedjem Levit a bölcsiből, aztán tovább vonat haza és menni Vikiért!

Szóval ha tudtok valami helybeli más megoldást, osszátok meg velem! :)

És kivel mizu, hogy telt a nyár??

Szamóca megvan már a babátok ugye?

Írjatok!

Puszi!

Anna

Kép

Kép
 


Na sziasztok!

Senki nem jár erre de hátha:

Felhívtam a bölit, sokkal nem lettem okosabb! Egy nagyon kedves hölgy vette fel a telefont, most van még hely, de garantálni nem tudja hogy márciusban is lesz! Azt tanácsolta év vége felé jelentkezzek, mert ha van olyan gyerek aki pl februárba tölti a 3-at és mehet az oviba, akkor a helyére kerülhet! Amúgy 1550 lenne / nap, 1000 forint a gondozás, és 550 a napi 4x-i étkezés. 8-17-ig, hát ez is elég szűkös de megoldható! Apának 8-kor úton kéne lenni melóba, nekem meg nagyon sprintelnem kel hogy hazaérjek 5-re.

Ha beíratom most hogy fizetek ki a 25 gyesből 40-et bölire, + Vikinek az oviba a kaja, + hogyan számolok el a lelkiismeretemmel hogy itthon vagyok, a gyerekem meg beraktam. :( Bármilyen csábító is egy kis szabadság, tuti szarul érezném magam. :( Jajj alig várom hogy apa hazajöjjön és segítsen dönteni! Már most is a bőgés kerülget, húú csajok ez miért ilyen rohadt nehéz?!! Viki már 4 volt és nagyon vágyott az oviba, és azóta is jól érzi magát, de Levim még olyan pici! :(

Azt nem tudom hogy a nyári szünetben is beveszik-e az oviba Levit ha betöltötte a 3-at, mert akkor Júniusban már mehetne oviba. Feltéve ha addig megtanulná használni a bilit.
Vagy ha nyáron tölti csak szeptemberben mehet?

Na segítsetek, nyújtsatok vigaszt! :)

Pusza!

Anna

Kép

Kép
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: