Új privát üzeneted érkezett!

Végre itta várva-várt BorsiKép!

Sziasztok rég nem olvasott net-barátnőkKép!

Még az archívot is ki kellett nyitnomKép! Szokás szerint, ami eszembe jut;

Csilla!
Nekünk Pierre C. két irányból tolhatós, fketethetős, táskás világosszürke(hogy ne szívja ki a nap) babakocsink van. Mindkét gyermekünket kiszolgálta, elég kicsire lehet összecsukni, teljesen le lehet szedni a vázról, úgyhogy mosható, az igaz, hogy sztem elég nehéz, e hálistennek jó erőben vagyok Kép.
Ja, és bolygó kerekű, amit én imádok (Kép), a férjem utálja, de szerencsére le lehet állítani.
És végül www.babaszoba.hu (rengeteg apró!!).
Jó gömbölyödést!!Kép

Kata!
Aztán, szerdán nekem nehogy négykézláb danolva, végig a főutcán Kép!

Judit!
Nekünk is hálós járókánk volt, de főleg utazóágynak használtuk (persze szivaccsal), mert az én gyerekeim nem tudtak utazóágyban aludni...
Ha hurcolni akarod magaddal a házban, akkor hálósat vegyél sztem, mert az könnyebb Kép!

Mostanában jártam többször is terepszemlén a Brendon babaáruházban, mert a kisfiam tegnap vót 2 éves!
Na, alapvetően nagyon drága, de ki lehet fogni akciókat, meg a kuponjaikkal is kap az embör kedvezményeket. Csak azért írom, mert mi anno ott vettük a hálós járókát ilyen akcióban. A babakocsikból, meg mindenből akkora kínálat van, hogyha nem is ott veszi meg az ember ki lehet próbálgatni, békén hagyják a tisztelt nézelődőt. És már van Egerben is!Méghozzá igen nagy.

Ja, Viborcul! Nem akarok minősíteni ismeretlenül senkit, de nem tudom felfogni némely orvosok szűklátókörűségét, stb. Nekem az ismerőseim MINDEGYIKE használja és esküszik rá (természetesen orvos javasolta!!!) és imádja! Judit, és mindenki használjátok nyugodtan. A homeopátiás készítmények NEM TUDNAK KÁRT OKOZNI, nem lehet hozzászokni, stb. Legfeljebb nem használ, ha nem megfelelő a mennyiség, vagy az alkati szer. De, amiket én ide írtam egyik sem alkati szer (kivéve a Belladonna)! Képrsi, ez Nekedi is szól, a Chamomilla-t is úgy adhatod, ahogy gondolog. Kísérletezz, ha elég nap 1*, akkor ne adj többet! A szedési intervallumnak sztem az a lényege, hogy fölösleges a folyamatos fájdalomcsillapítás, csak akkor csillapíccsuk ha fájik, nemdebárKép?

Én olajozómán vagyok. Én olajoztam, masszíroztam mindkét gyermekemet, addig, amíg egymásra fekvő hurkáik voltak, kb fél éves korukig. Fürdetés előtt kell, hogy a víz ne szárítsa ki. Így mi nem használtunk krémeket, szükségtelen voltKép.Ja és a gyerekek imádták. Sokszor csinálta apa, és ez fontos volt, mert Vele is hamar szoros testi kontaktba tudtak lépni (mivel Õ ugye szoptatni nem tudKép).
Húú! Nagyon hosszú lesz, előre is bocs, de még sztném leírni, hogy;

Ildi!
Csoda kis nő vagy TeKép! Ilyen lelki nyugalommal fogadnál egy fél éves baba mellett egy ujabb terhességet. Komolyan csodállak, és egyre inkább sorsszerű találkozásnak éllek meg Kép!

Amit a publicitásról írtatok abszolút egyetértek!!! (zsuzsa, az uradat is maximálisanKép) A barátnőméknek van egy nagyon jól működő topikjuk, de átmentek egy másik szolgáltatóhoz, mert itt nem lehet titkosítani, és a nem szaraxik, illetve sokkal gyorsabb, meg lehet magánlevelezni, stb.

Maris!
Sztem is igazad van, hogy az úszás erősíti az ellenállóképességet Kép!

Timi!
Mitől csúsztál szét???Téli depi???

Viki!
Én is megőrülök, ha nincs ithon a párom, bár sztem is néha jót tesz a különlétKépKép!
A tea, amit este adsz Virágnak cukros? (tudod, én fogparás vagyokKép)

Zita!
Te is belépsz az irigyelteim hoszú sorába, ha képes vagy minden áldott nap tornászni Kép! Én világ éleemben sportoltam, és most tessék, semmiKép...

Betti!
Nem készülsz újra tornászi abba a klubba?

Vera!
Most aztán jól felhalmozod az élvezeteket (esküvő, babavárás), remélem az idegőlö téli gyeses napokra is jut belőle Kép! Neked akartam már régebben írni, hogy kapcsolatban állok több kretív hobbis nagykerrel!!! Ha, lesz tali tudok adni katalógust és garantálom a nagykerárat (asszem ezért nem megy jól az üzletemKép)!

Zsuzsa!
Sajnos ezzel a tetű internyettel nem tudom megcsodálni csodálatos Tenmagad és családod Kép. Majd elmegyek valai szélessávú helyre. Az oltásról gőzöm sincs, utálom és szenvedek az egésztől, de elfogadom a szükségességét.
Az egyik noszvaji cimboránk is az iparon végzett szobrász! Te hányban?

És, íme a csodálatos kerékpár (végül a brendonból);

Kép

Tsók Képorsi

Kép
Kép
Kép
 


Helló Lányok!

Igyexem összakapni magam! A tegnapis nyomiságomat mára még az is tetézte, hogy elfogyott a kávém, így reggeli kávé nélkül kellett kimásznom az ágyból. Kép

Judit!

Szerintem az Aventes cumisüveg a legjobb arra a célra, amire neked kell. Kemény a cumi része, elég nehéz szívni. Olyannyira, hogy mikor hazajöttünk a kórházból, Ricsi éjszaka ment a tescóba nuk-os üveget venni, mert LIlla nem tudott az Aventből enni. Õ még gyenge volt hozzá.

Örülök, hogy Boti túl van az oltáson!

Ildi!

REmélem azért nem hamar megoldódnak a szopi-gondok. Kíváncsi lennék a babák gondolatmenetére, hogy mitől függ, hogy mennyit szopiznak...

Zita!

Jázmin nagyon szépséges! Kép (Ricsi szerint tiszta apja Kép )

Sorsi!

Vizsgázásnak már vége, el is kezdődött a suli. De nem tudom miért vagyok így széthullva. Tavaszt!Tavaszt!Tavaszt!

No most ezt gyorsan elküldöm, amíg meg nem gondolom magam. Kép

Pussz!

Timi

(gyerek itt ül mellettem a bilin! Kép )

Timi

Kép

Kép
 


Sziasztok!
Zsuzsa!Ketszeresen is koszonom mar a megnyugtatasodat szopi es hazzataplalas teren!

Juca!Varjuk a beszamolot hogy meddig aludt reggel Boti a 200g-tol!

Reggel mi is kiprobaltuk a fagyasztott tejcsit Avent cumisuvegbol(szerintem is jo c.uveg), de nem kell neki.Akkor maradunk igy, ennyi tejcsi kell neki.

A kicsi kevesebbet alszik mint a nagyKéphihetetlen, mi Lehellel virrasztunk 6 oratol, Levedi meg alszik mint a bunda.Napkozben is tobbet alszik.
Holnap mar tenyleg megyunk anyuekhoz, ezert nem tudok majd irni.

Borsi!Isten eltesse Ambrust!KépNagyon ugyes, tudja is hajtani magat a bicajjal?

Kata!Benit is megneztem az uj kepeken!Nagyon formas, szep kisfiu, nagyon sokat valtozott.Egyre jobban hasonlitanak Lizaval egymasra!

Mennyi ido, mig a Matav a szelessavot aktivalja?Zsuzsa, nalatokhogy volt?Itt a modem, beszereltem, csak a DSL nem villog, meg nem aktiv...varok!!!

Sildike!Ha van kedved, kapcsolodj be!Kép
Sziasztok, szep napot!!!
Vendég
 

 
 

Sziasztok!
Kihivtam vegul a doki nenit, szarazak voltak mar a pelusok is es Lehel fogyott 100g-ot, ami meg nem veszes.Ma sem szopizott.
Lanyok!Ugy felhuztam magam, hogy az nem kifejezes.A doktorno szerint, Lehelt elbabusgatom azert nem alszik, sirni kene hagyni tobb orat es nem bemenni, este se!!!Az nem baj ha Levedi is felkel.Ja, attol hogy este szopik el volt ajulva hogy ez milyen nagy baj...mintha en ezt hobbybol csinalnam.Szerinte Levedit elkenyeztetem, mert mig itt volt ket guriga csomagolopapirral jatszott es ezt nem kene....Legyek szigorubb!!!Azert mert nem orditom le a gyerekek fejet nap mint nap, szerintem meg nem kenyeztetek, na de mindegy.Bocs hogy ezt ratok zuditom, nagyon duhos vagyok.Egyebkent Lehelnel vizelet vizsgalat lesz, mert piros a kukaca is...
Koszonom hogy leirhattam, sokkal jobbKép
Szep napot!
Vendég
 


Na Ildi!

Terápia a következő!

Ezentul zsíroskenyéren nevelni a kölköt, játszani vele, és játszani hagyni tilos! Levedit minél hamarabb kiküldeni az udvart takarítani. Gyereket üvölteni hagyni, sőt ébreszd fel hozzá Levedit is, hogy biztos siker legyen!!!

Komolyan mondom, én akkor írtó szar anya vagyok. A gyerekem játszat a háztartási eszközökkel (ami nem ártalmas neki). Sőt még palacsintát is kavarhat, nem baj, ha a konyha köve úszik, amjd felmosom...

Ez most engem is felbosszantott! Dokinéni vizsgálja már meg a gyereket, keressen gyógymódot a betegségre, ha van, hívja ki a gyámügyet, vagy tököm tudja, hogy mit, ha azt veszi észre, hogy vered a gyereket, vagy terrorizálod...de ne szóljon már bele, hogy elkényezteted e, vagy sem. Inkább örülni kéne, hogy ahelyett, hogy leüvöltöd a gyerek fejét, ahelyett inkább lekötöd a figyelmét!!!

Nem ragozom tovább, remélem semmit nem írtam félreérthetően!

Kívánom, hogy ne találjanak semmit a vizeletében Lehelnek!

Pussz!

Timi

Kép

Kép
 


Uff, Ildi, ez nagyon gázos! Körzeti gyerekorvost nem lehet cserélni, mi? Egyszerűen vedd úgy mintha meg se mukkant volna, monnd, hogy jó, aztán csináld, amit jónak látsz... persze, azért segíthetne, amiben tud, a banyája.
Száraz peló, és fogyás... remélem megoldódik hamar!
 
 


Zsuzsa!

Lehet gyerekdokit cserélni. Most már ahhoz viszed a gyereket, akihez akarod. (nem azért írom, hogy Ildinek cserélni kéne, csak az infó miatt. Kép ) Az más tészta, hogy megéri e az anyukának messzebbre vinni a gyereket...

Pussz!

Timi

Timi

Kép

Kép
 


Ildi!
Ezek után én is elgondolkodnék, hogy másik orvost keresek. 5 perc után megállapítani, hogy te rosszul neveled a gyerekeket! Még ha így is lenne, akkor se lenne joga beleszólni ilyen dolgokba!Ne húzd fel magad ilyeneken, bár tudom nagyon nehéz megállni. Te nagyon jó anya vagy, nálad türelmesebbet és gyerekcentrikusabbat nem is nagyon ismerek, úgyhogy ezeket a rosszaindulatú megjeygzéseket engedd el a füled mellett.
Te tudod úgy is mi a legjobb a gyerekeidnek.

Timi!
Én Felnémetről kanadába hordom Jázit orvoshoz, de megéri. Nekünk mindenki Vadász Jolánt ajánlotta.
És még tényleg nem csalódtam benne. nagyon kedves, bármikor lehet híbvni, ki is jön, és el sem tudom róla képzelni, hogy ilyenekbe beleszólna.
De tudom, hogy van több ilyen jó gyerekorvos is, ti is meg vagytok elégedve a tietekkel, ezt csak arra írtam, hogy nekünk nem számított, hogy ő van a legmesszebb, ha benne megbízunk.
Judit! Hogy vagytok?
Boti meddig aludt? vendéged volt ma?
Voltam az oviban ma, láttam, hogy áll mellettetek egy autó. Biztos azért nem írtál még ma. Kép
Üdv mindenkinek!
Zita
 
 


Zita!

Õszintén megvallva én arra gondoltam, azzal, hogy megéri vagy sem, hogy nem tudom, hogy ki hol lakik. Ki lakik esetleg vidéken...Persz nagy részt tudom, hogy hol laktok, de vannak még homályos foltok. Kép Szóval behordani egerbe a környező településekről nem lehet valami jó. (bár én magamat ismerve behordanám Kép )

Te az Epreskerti oviban dolgoztál, igaz? (bocs, ha rossz az infóm) Milyen ovi?

Pussz!

Timi

Timi

Kép

Kép
 


Timi!

Igen az Epresben dolgoztam.
Elfogult vagyok, de szerintem szuper kis óvoda.
Felszereltségben biztos, tavaly lett ráépítve még egy emelet, teljesen fel lett újítva, tényleg nagyon szép. És az óvónők is nagyon jó kis csapat, sok köztük a fiatal. Nagyon szerettem ott dolgozni, sajnos csak szerződéssel voltam, ami lejárt.
Most szeptembertől lenne helyem, utána talán véglegesítenének, de most semmiképpen nem mennék vissza. Kép Jázi alig múlik el egy éves.
Jövő szeptembertől már muszáj lesz dolgoznom,(pedig úúúúgy szeretnék vele ithhon lenni 3 évig!)csak addigra nem hiszem hogy lesz hely. Így jártam.Kép Nagyon sajnálom pedig.
Te hol dolgoztál, mit csináltál Lilla előtt?

Zita
 
 


Hahó!

Ildi,
próbálj megnyugodni, biztos segített, hogy kiírhattad itt magadból! Erre mi nagyon jók vagyunk, mindent meghallgatunk Kép Drukkolok Lehelkének!!!! Remélem minden rendben lesz és újra hízni fog, nomeg hamizni!!!!!! Levedi pedig tündéri kisfiú, nekem nem tűnt elkényeztetettnek, engedd el a füled mellett az ilyen megjegyzéseket, Te tudod a legjobban milyen a gyermeked és mire van szüksége. Várom Lehelke fejleményeit!

Judit,
Boti hogy van? Alvás? Hami? Oltás? Megírod miért kapott a karjába?

Betti,
nálatok hogyan alakul a BCG? Voltatok már Bálinttal a tűdőgondozóban? Ugye oda kellett mennetek?

Jaj, mennyi izgulnivaló!

Zsanya,
cicigyuszi? Mitől gyulladt be a másik is, tudod már?

Megkérdeztem ma a doktornéninket a M....coccus oltásról, nekünk azaz Dádinak kifejezetten nem javasolta. Szerinte eleve nagyon kevés a megbetegedés, 1 éves kor alatt 3 oltás sorozatból áll a dolog és mivel Dádi elég érzékenyen reagál az ilyesmire soha nem lehet tudni, ráadásul azt mondja, hogy a mellékhatásai olyanok (pl. idegrendszeri panaszok.... a mellékhatásai miatt nem kötelező!), hogy nekünk kifejezetten nem ajánlja most.....(tudjátok, a remegés miatt)majd 1 éves korában visszatérhetünk rá. Akkor csak 1 szuriból áll.

Allergia téren elég gázosan állunk, még a HA tápot sem írta fel a doktornéni, csak valami teljesen tejmenteset. Csak azért írattam, mert a mensesz előtti napokban vészesen lecsökken a tejcsim és estére már nagyon kritikus a helyzet. Reménykedem csak, hogy nem kell majd felbontanom!!!! Kép

Különben pedig pocsék a hangulatom és fájt ma a fejem is....utálom a melegfrontot, de legalább már valódi meleget hozna!

Maris,
szeretném megköszönni, hogy írtad a cora akciót. Vasárnap voltunk Miskolcon és vásároltunk is egy pár dolgot Dádinak, főleg bébiételt, nem tudom ennyi kaját mikor fog megenni....Kép Ja! és vettünk olyan fogkefe készletet, amit még régebben írtál, imádja a buzogányt rágcsálni, reggelente és esténként odaadom neki, hogy had mossa meg a fogátKépKép nagyon cuki!

Judit, Ildi,
mit írtak nektek az ekcémára? A Dádi arcára azt mondta a dokinéni, hogy nagyon enyhe allergiás reakció és még csoda, hogy csak ennyi van a bőrén!!!!! Kép Egyelőre csak hydrocortizonos kenőccsel kell kenegetnem, ha nem múlik majd ír mást. Ez az allergia már kezd aggasztani!

Megyek nem panaszkodom tovább, puszi mindenkinek!
Borsi, Ambrus igazi kis legényke a motoron!!!! Nekünk (mint leendő falusiaknak) trakeszunk van, de még használaton kívül. Kép

csocsiKéprsi
 


Sziasztok!

Most csak Zitának egy gyorsat!

Azért kérdeztem az ovit, mert mi már lassan gondolkozunk, hogy hová kéne hordani a csajszit majd. Ricsi oda járt az Epreskertibe, neki nagyon odahúz a szíve. Meg láttuk is, hogy milyen szép lett...kíváncsi voltam a többire. Kép

Én nem dolgoztam Lilla előtt. Főiskolás voltam. Kép

Timi

Timi

Kép

Kép
 


Hali Lányok,
eszméletlen milyen aktívak vagyunk napról napra többet ír mindenki és gyakrabban.
Mindig ugrálok olvasás közben, hogy már írjak is és néha alig találok vissza oda, ahol tartottam.

Judit, látod milyen ügyi babócád van! Oltás elfelejtve, inkább kajál helyette. Akkor most tovább aludt, mint hajnali 5?

Ildi, ez a dokinő hülye vagy vénlány??? Vagy minek ment gyermekorvosnak!!!??? Amúgy szakmailag jó?
Mi megyünk holnap is úszni, a kisfiú akivel együtt járunk, még nem is volt az idén, mert mindig taknyos. Virágnak semmi baja, úgyhogy hajrá uszi, ajánlom mindenkinek.

Sorsi, a gyógyszertárban lehet venni sósvíz oldatot, ha abból cseppentesz Ádi orrába feloldja a trutyit és akkor már ki tudod a kézi pumpással is szippantani neki. De nem túl száraz a levegő a lakásban, hogy ilyen az orrocskája?
puszika
Maris

Maris


Timi!
Én tényleg csak ajánlani tudom.
A hagyományőrző programja is tetszik, nagyon sok programmal (szüreti bál, lagzi, vásár) amit a gyerekek nagyon élveznek.
de minden tavasszal van nyílt nap a piciknek, amikor be lehet menni, szétnézni, játszani.
Én tényleg elfogult vagyok, de Betti majd ír neked róla, neki mik a tapasztalatai Bulcsúval.
nektek az az egy hátránya, hogy nincs olyan közel hozzátok. Bár kocsival nem vészes, de a buszos közlekedés szörnyű arrafelé.
Zita
 
 


Kedves Lanyok!
Holnap elmegyunk anyukamekhoz, de nagyon fog hianyozni a babanetKép, mar elore erzem.
Koszonom hogy kionthettem a lelkemKépes koszi minden biztatastKépIdaig minden alkalommal mikor itt volt ez a dokineni, felmerult bennem a valtas gondolata,most mar komolyan elgondolkodom rajta.Szakmailag?Nem tudom, tenyleg nem..eddig takonyon es kicsi lazon kivul mas gondunk nem volt.

Zita!Mi biztos az ovidat valasztjuk majdKépen bizom a szakmai velemenyedbenKépRemelem te is ott leszel majd!

Maris!Tenyleg most hogy irod, Virag meg szinte nem is volt beteg, en nem emlekszem!Anyatej es uszi jot tesz nektekKép

Betti!Tudogondozoban voltatok?Nekunk is mennunk kell, nincs reakcioKép

Zsuzsa!Hogy mennek a lepesek Marcinal?Hogyha ilyen gyakran ebred meg o is ejszaka, akkor az agyatokban hagyod vagy kisagyba teszed?

Timi!Haztartasi eszkozok a legjobbak, egyetertekKép

Felebredt nalunk egy kis Lehel, mennem kell!!

Juca!Egesz nap izgultam, hogy vagytok?
Jo ejt, sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok,
tagnap akartam feltenni képeket, de olyan tetű volt a babanet, hogy nem volt hozzá tülrelmem. De úgy látom, mára sem javult sokat. Beszéltem ma a gyerekdokival, felírta az agyhártya gyulladás elleni védőoltást és majd kiváltom a receptet. A kullancs ellenit 1 éves kor után javasolta.
Ildi, remélem pihizel egy kicsit a szülőknél, de már az is az, ha ott vagy, legalábbis nálam így van. Igen, még semmi betegségünk nem volt eddig, némi taknyot leszámítva, de 2x kiszippantottuk és vége. Most is szopizott egyet, ebéd után és úgy aludt el, remélem még sokáig így lesz.

Lányok, bölcsöde ügyileg van vmi javaslatotok? Én totál ismeretlen vagyok Egerben ilyen szempontból.
Zita, nálatok csak ovi volt, bölcsi nem?
Na megpróbálkozom újra a képek feltöltésével
puszka
Maris

Maris


Sziasztok,

bocs, hogy nem reagálok mindenkire, de tisztára kész vagyok. Rég voltam már ennyire feszült. Beni is elkapta az ocsmány vírust Lizától, lám a kizárólagos szoptatás sem csodaszer...Felváltva sikítanak, egyikkel sem tudok rendesen foglalkozni, mert belesír a másikKép Ráadásul Liza ma fejre esett a kanapéról, azt hittem ott marad. Miután megvizsgáltam, hogy egyben van, annyira kitört belőlem a sírás, most tetőzik nálam a kimerültség talán...Liza annyira édes volt, döbbenten nézett, majd megsimizta az arcomat, meg akarta fogni a könnyeket és bújt, simizett, és a csúcs-édeskedést is bevetette: sziiia!
Nagyon kész vagyok, régen 100x-osától sem borultam ki.
Bocsánat a depis levélért, hamar el fog múlni magamat ismerve.

Vera, írok most mailt!

Kata
Vendég
 


Sziasztok!

Én is egyedül maradtam, Peti Aradra utazott a cégtől, igaz pénteken már jön haza.Kép Mi még egy napot nem töltöttünk külön mióta együtt lakunk.

Ildi!
Baromi kiváncsi vagyok melyik dokinő volt ez, majd ha talizunk elárulod? Az mi dokinőnk is szivesen ad tanácsot ilyen dolgokban is, de azt szeretem benne, hogy csak akkor, ha kérdezem, magától nem ártja bele magát ilyesmibe, és ráadásul mindig beválik amiket mond.
Múltkor pl azzal kapcs.-ban, hogy hagyjam e sírni, mert egyszerűen nem bírja az egyedüllétet, azt mondta, semmi értelme, hogy szétüvöltse magát, inkább lásson mindig. Magamtól is így gondoltam, de jó hogy valaki megerősített benne, hogy nem baj, ha pl amíg főzök addig ő az etetőszékéből figyel.
Szerintem egy anya tudja, hogy mi a legjobb a csemetéjének, és ezt ösztönösen meg is érezzük.

Zita!
Nem fogsz visszamenni az Epresbe? Nem hosszabbították meg a szerződésed?
Megnéztem Jázi uszis képeit, ez a Kisbaba mindig lenyűgöz. Most az oltás miatt nem tudunk menni usziba, pedig már szombaton készültem volna.

Zsuzsa!
Nagyon Rád jár a rúd, ill a mellgyuszi. Jobban vagy már? Mostmár csak van némi tapasztalatod az előző után, remélem beválik.
Gratulálok Marci első lépéseihez! Élvezi a menést, igaz? Bulcsút mindig a feje vitte előre, mikor tanult járni, és utána sokáig úgy is szaladt - félelmetes volt nézni.

Ildi!
A tüdőgondozóba hétfőn délelőtt vagy csüt. délután lehet vinni a problémás BCG-s babákat, mi holnap megyünk.
Bulcsúnak sem volt reakció, még az újraoltásnál sem!

Timi!
Bár nem kérdezted, de azért leírom, hogy Bulcsú a Zita volt csoportjába jár, a Mackóba. Én nagyon szeretem az ovit, tényleg különleges programokat szerveznek a gyerekeknek, múltkor pl a lagzi. Ilyen nincs minden oviban!
Nekem volt egy kis fenntartásom a vegyes csoporttal kapcsolatban, de kár volt izgulni ezen, Bulcsút nem is tudja, hogy régen máshogy volt, ezért neki ez nem jelentett gondot, olyannyira, hogy 6 éves, iskolába készülő barátja van!
Egyébként nem tudom az idén hogy van ez, de tavaly körzet szerint ment az ovibaíratás, nem lehetett választani csak úgy.....!!

Zita!
Bulcsút láttad? El is felejtettem kérdezni. Ha igen,mit csinalt?

A hajdúböszörményi ovodap. főiskola gyakorló ovija úgy van kialakítva, mist a Big Brother ház, hogy vannak olyan ablakok, ahol belátni, hogy mit csinál a gyerek, de ő nem lát Téged. Nagyon érdekes lenne egyszer megnézném Bulcsút.

Mostanában nehezen alszik el délután az oviban, meg itthon is, és zavarja a többieket. Iszonyú amit küzdeni tud, az alvás ellen. Mintha attól félne, hogy lemarad valamiről.

Judit!
Engem is nagyon érdekel a történet vége, meddig aludt Boti? Azóta is adod neki a tejcsit este pótlásként?

Orsi!
Igen, mennünk kell a tüdőgondozóba, holnap! Ma délután szemészet Bulcsúval - 2. próbálkozásKép
Mi a neve a hydrizés krémnek amit Dádi arcára kensz?
Nekem most a ftorocortosat adtaák, mert nagyon érzékeny a bőre Bálintnak. Meg van egy másik is, annak Excipial a neve.

Nem tudtok mondani egy angoltanárt, aki vállal tanítványt?

Fú, ez rengeteg lett. Puszi Lányok!

Betti

Betti

Kép

Kép
 


Maris!

Az Epreskerti az kizárólag ovi.
Bulcsú az Módszertani Bölcsibe járt az Arany János úton, ő nagyon szerette, kiváló bölcsi.Bálintot is oda írattam be, két hete, akkor azt mondták, hogy szeptembertől fullos. Ha most mész, akkor jövő tavaszra vagy őszre még biztos beveszik.

Van még a városban több bölcsi is, de én azokról nem tudok nyilatkozni, csak ezt ismerem.

Kata!
Liza édes lehetett. Aranyosak, mikor vígasztalni próbálnak, nálunk is volt ilyen, Bulcsúnak mindig sikerült jobb kedvre derítenie.
Gondolj az esti bulira, jót fog tenni egy kis kikapcsolódás, ugye?

Betti

Kép

Kép
 


Sziasztok!

Betti köszi az infót, kérdeztem volna én, csak nem jutok ide. Kép
Nem hiszem, hogy csak a saját körzetbe lehet iratni a gyereket. VAgyis valami olyasmi van, hogy ha máshová nem veszik fel, akkor a körzetinek fel kell vennni...de ez lehet, hogy hülyeség. Van ismerősöm, akit a körzetiben nem vettek fel helyhiány miatt...szóval fogalmam sincs róla, de azért kezdek már most érdeklődni, hogy nagyon okos legyek, mikor odakerül a sor. Kép

Futok is tovább...

Pussz!

Timi

Timi

Kép

Kép
 


Sziasztok!

Bölcsi ügyben nem vagyok ismerős. 4-5 bölcsi van Egerben, nem sok. Azt tudom, hogy szinte mindenhova túljelentkezés van, sokszor már oda is protekció kell!!!!
Igen az ovik körzetesítve vannak, a körzetbe tartozó gyerekeket kötelező felvenni, de azon felül, ha van hely körzeten kívülieket is felvesznek. Hozzánk is a város másik végéből is járnak.
Betti!
Nem láttam Bulcsút, nem nagyon mentem be a csoportokba, mert alvás idő volt, mi meg kicsit hangosak voltunk Kép, másrészt meg nem akartam, nehogy Jázi összeszedjen valamit a sok gyerek közöttÉn 3 évig szerződéssel voltam, Fehérné Zsuzsit helyettesítettem, most hogy visszajött, nekem el kellett jönnöm, mert nincs üres státusz. Azért időzítettük így Jázikát.
Én fősulin abban a csoportban voltam gyakorlós, ahol van ez az üvegfal. Tényleg belülről olyan mint egy tükör, nem látsz ki, csak kintről látnak.
Az nem a szülőknek volt, hanem a hallgatóknak, mert így egy egész csoport megnézhette a hospitálást. Én nagyon utáltam, sosem lehetett tudni mikor ki néz éppen. Kép
Kata kitartás! Beni is lázas?
Ezt már én is megtapasztaltam sajnos, hogy sokszor a tejcsi már nem véd meg ilyenektől. Kép
Jobbulást a gyerkőcöknek és neked is! Kép

Zita
 
 


Hali,
elveszett a levelem! Nagyon sz.. már megint ez a babanet, szerintem ráférne már némi javítás a szerverükre.
Zita, Betti, köszönöm az infót bölcsi ügyben! Hogyan kell bejelentkezni? Bármikor be lehet menni vag kérni kell időpontot? Tudsz címet és nevet adni? Lassan sulit is kell keressek a gyereknek ha ez így megy, pedig még 1 éves sincs!!!!
Kata, kitartás a gyerekek először kiakasztanak, aztán meg is vígasztalnak. Tudom hülyeség, de ki kell bírni, más megoldás úgy sincs! Jó bulizást estére!!!!
ZSanya, jobban vannak már a cicik?

Maris
raktam fel pár új képet az albumunkba

Maris


Sziasztok!

Olyan aranyosak vagytok, nagyon jól esik az érdeklődés. Bocs, de tegnap nem tudtam jönni, mert -Zita jól láttad Kép - itt van egy barátnőm. Holnap megy, nagyon jó, hogy nem vagyok egyedül. Sok megbeszélnivalónk van, mert terhes, most derült ki. Kép Első baba, és lehet, hogy ikrek!!! Kép

Szóval a történet vége az, hogy Boti tegnap 6-ig aludt, ma pedig 7-kor kelt. Kép Igen, már minden este kap lefagyasztott tejcsit. Lehet, nem ez a jó megoldás, de ezt érzem most helyesnek. Neki is érdeke, hogy jóllakottan feküdjön le, és végigaludja az éjszakát. Napközben max gyakrabban szopiztatom, de nem tudok már feltétel nélkül hinni abban, hogy a gyakori szoptatás mindig segít... Nem hiszem, hogy a mi problémánkat megoldaná annyira, hogy újra elég legyen csak a szopizás...Kép Kora délután szopi után kap valami szilárdat, és így kiegyensúlyozott és elégedett. Mindent elfogad, nem tudom, mi a kedvence, mert mindent megeszik. Kép
Ja, a mi dokink, ha 2 oltás van, az egyiket mindig vállba adja...

Borsi, ok, a Viburcolt fogom használni, meggyőztél teljesen. Kép

Zsanya, jobban vagy?

Ildi, már késő, de azért én is nyugtatlak, ideje dokit cserélni... Kép Hogy van Lehel? Eszik? Vizeletvizsgálat, tüdőszűrő mikor lesz? Szorítok!

Zita, Jázi szopizik napközben?

Kata, kitartás és gyógyulást! Tudod, ha mélyponton vagy, onnan csak felfelé lehet menni... Ma lesz azért ünneplés?

Betti, mi volt a szemvizsgálaton?

Maris, nagyon jók a képek! Olyan aranyos Virág! (Na ok, ti is. Kép )

Sasiorsi, mi Elocomot kaptunk, fürdetőkrémmel kevertem, és 2-3 nap alatt elmúlt az az ekcéma, ha az volt. Az Excipan nevezetű testápló nagyon jó, keresztlányomnak használják, az u betűs az érzékeny bőrre való. Kifejezetten száraz, kényes bőrre való, nekik a doki néni javasolta. Lehet, ez ugyanaz, mint amit Ildi írt.

Timi, egy ismerősöm kislánya is oviba készül, és volt, ahol azt mondták neki, nem valószínű, hogy lesz hely, vigye a körzetibe...

Sildik, nem udvariatlanság, de szerintem a sok levél között nem mindenki emlékezett a tiédre. ERzért nem volt reagálás. Nagyon szívesen látunk itt, írj magadról és gyere gyakran, jó, hogy írtál!

Lányok, szerintem cselekedni kéne, és átmenni máshová fórumozni. Hallottam, hogy megint van valaki, aki olvassa valszeg a fórumot, és nem kéne neki... Egy csomó mindent írunk magunkról és az érzéseinkről, és ezt sok egri, környékbeli olvashatja. Aki erre jár, benéz, mert heves megyei, utána pedig itt ragad és olvasgat. Lehet, hogy valamelyikünk kollégája, dokija, anyósa, védőnője vagy nem kedvelt szomszédja. Borsi, melyik fórumot ismered, hogy titkosítható? Mit gondoltok erről, lányok?

Na búcsúzom, jók legyetek!

Puszi mindenkinek, Judit
Vendég
 


Én is akartam írni, hogy innen minél hamarabb lépjünk le! Kép
Ki tudja hogy lehet????
 
 


Sziasztok!

NEM KELL BULCSÚNAK SZEMÜVWEG!!!!!KépKépKép

Úgy örülök. Nekem viszont igen, dehát ez nem újdonság, 4 éves korom óta van.

Judit!
Igazad van, mindkettőtöknek jobb, ha jóllakottan alszik Boti! Csak így tovább!
Judit. ki olvassa? Mailben is megírhatnád, hol hallottad?

Maris!
Virág gyönyörü, már kompozik?

Nem tudom, hogy hol van titkosatható topik. Majd én is utánanézek.

Képzeljétek Bulcsú ma egész végig szavalta a farsangi versikéket a kocsiban, úgy örültem neki, nem nagyon jellmező.

Képzeld Zita, mikor kijöttünk a dokibácsitól, Kiráék váltottak minket. Olyan cuki volt, ahogy meglátott, már köszönt is: szia Bulcsú! Tök furcsa volt, hogy felismerték a gyerekem a városban.

Na, megyek, mert a srácok együtt játszanak.
Betti

Betti

Kép

Kép
 


Borsi!

Ezt Ambrusnak küldöm sok szeretettel szülinapjára!

Betti
Kép

Betti

Kép

Kép
 


Sziasztok!

Betti!
Megmentetted bennem a teljes összeomlást, ti., hog az én kicsi fiamat senki nem köszöntötte. Valszeg bennem van a hiba, mert túl sokat írok, és nincs idő, kedv, stb. elolvasni...Kép
Borzasztó állapotban vagyok, elhatalmasodott rajtam a téli depresszió vagy nemtom mi a sz*r. Pedig szombaton lesz a komplex bulink (Ugye mert Csenge névnap is most voltKép), de mivel lassan hótól elzárt település leszünk, gondolom a nem noszvaji illetőségű ismerőseink nem vállalják az utat, és ez elkedvetelnít. Bár tök mindegy, minden elkedvetlenít és mindentől ideges vagyok és bőgök vagy ordítok!! Tudja meg az egész megye, vagy ország, azt is lesz*romKép.

A barátnőmék a www.izgi.hu oldalon fórumoznak, de nem tudom, hogy kell titkosítani, de ezt könnyen meg tudom kérdezni, talán, bár már nem vagyok biztos magaban Kép.

Bocs a negatívkodásért...
Elmegyek bőgök még egy kicsit.
Tsók Borsi
(lehet, hogy mingyá' nagyon megbánom, hogy ezt elküldtem, mindenkitől bocsi)

Kép
Kép
Kép
 


Hahó!

Borsi!
Mi van veled, Te szoktál minket vigasztalni. Kifogyott az erőkészleted?
Akkor küldök Neked sok pozitív energiát.
Ülj le, és készülj fel!Kép
Küldöm:++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Na, elég lesz tavaszig?Kép Remélem!

Ilyenkor nekem is szokott téli depim lenni, de hát mire jók a barátok, ugye!

Bocsi, hogy elfejtettük, pedig még láttam is, hogy Csenge nap lesz, aztán mégis...

Na, de jobb későn, mint soha:

Boldog szülinapot Ambrusnak,
Boldog névnapot Csengének!
Kép

Puszi!

Viki
 
 


Sziasztok!

Egy hatalmas szülinapi és névnapi köszöntés Csengének és Ambrusnak!!! Ne haragudj, látod, milyen lököttek vagyunk... Te meg érzékeny. Kép Kitartás, egyre nagyobb a hó... Ha elolvad, meglátogatunk, oksi?

Figyeljetek lányok, kitaláltam valamit a titkosításra, majd megírom mindjárt e-mailben mindenkinek. Az új táblázatból néztem ki a címeket, remélem, mindenki megkapja. Ha nem, akkor írjatok: juca25@freemail.hu.

Akkor megy a levél, puszi mindenkinek, Judit
Vendég
 


Sziasztok, olvasgattalak titeket futólag a napokban, de azírás most is csak olyan kurtán fog összejönni!

Borsiborsi, becsszó, én akartam fülhúzni a multkor, csak az Uram rámdörrentett, hogy mars aludni, aztán azóta nemigen gyüttem. Most viszont: Isten éltesse Ambrust a szülis Csengét a nevenapján!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
És szuper a moci, jól szuperál?
Borsi, hát elhagyott a világhíres humorod, ami mindíg mosolyra fakasztotta a depisebbjeinket? Mi lesz így velünk Kép ? Na bocsi, szóval remélem hamar visszazökkensz, különben kénytelenek leszünk odacsődülni hozzátok mind, és kienni a vagyonotokból egy babazsúr alkalmával Kép
Pedig, legalábbis itt, olyan szép most minden, ragyog a hó a napsütésben...csakhát februárban már annyira hiányzik a tavasz, ugye. Nekem is!

Te Borsolyka, a noszvalyi ösmerős iparon végzett szobrász? mert azokat inkább a képzőn képzik. hacsak nem egy valamilyen más iparos szakmával a zsebében választottta aztán mégis a szobrászságot... szval ott ilyen szak nincs, bár kerámikus létemre én is inkább szobrokat nyomatok... és 2002-ben végeztem, meg 2003-ban is.
Hogy híjják illetőt?

Jajj, és Kata is depis, jajaj. Neked is jobbulást! Eszel, alszol rendesen mostanában? Nálam az alváshiány okoz rendszerint világvége-hangulatot!

Judit, olyan jó, hogy most egy időre legalábbis megtaláltad a megoldást Boti problémájára, a lehető legjobbat!

Sildik, persze, bocsi, szívesen látunk! Köszi nekeed is, meg mindenkinek a tanácsot az oltásról, de már megvettem, beadatom (kedden lekéstük) Kemény kölök a fiam, és nyugodtabb vagyok, a lelkiismeretem is.

Hú most nem nagyon tudok tételesen válaszolni, de nagyon kedvesek vagytok, igen, köszönöm, jól vagyok, jelenleg egyetlen mellgyulladásom sincs! Csak tippelek, h mitől volt a második, biztos az elsőt csúcsrajárattam, és ő szeretett volna a középpontba kerülni Kép

Betti, Ildi, és minden kedves érdeklődő, igen, nagyon büszke a lépteire a Fiacskám, ügyesedik minden nap, csak ne lenne merő "térkép" a fejecskéje!

Ildi, mikor felébred, és szopik, az ágyába teszem vissza, míg le nem fexünk mi is aludni... a többi ébredés után viszont már nincs erőm hozzá... gáz, de ez van, a túlélésre játszok! Kép
(mikor írtam, utána rájöttem, h hülyeség, és persze h lehet dokit cserélni)

Ma éjjel viszont vagy 40X kelt föl, horror volt! És a legrosszabb fajta: Sikít, szopik, elalszik, mire én is lehunynám a szemem, befészkelődve, megint sikít... stb. Hogy mi baja volt, van? (Már nagyon berágtam így félalomban olykor... ) tegnap déltől nem eszik semmit, ma se, nem is iszik, csak szopna, dehát erre már alig van tejem, már csak altatáshoz való pár korty van, hála a gyuszi-közbeni jegeléseknek ... Kép így aztán az üreset csócsálta éjjel, meg néha vizet is elfogadott.. front van, vagy mi? Eddig mindíg mindent megevett!

Sasiorsi, fáj még a fejed?Jobbulást!

Na most egy csomó mindenre nem írtam semmit, bocsi Kép A topiktitkosítást én is támogatnám... bár akkor az azt jelenti, hogy senki nem tud hozzánk ismeretlenül csatlakozni, csak ha meghívjuk?

Én egy másik csapatról tudok, akik a családinetre mentek át, de nem szupertitkosan, csak úgy, mert ott jobb a szolg.

Na puszika Mindenkinek!

Jaj, képzeljétek, már nem érzem olyan árvának magamat e vidéken, megismertem pár embert a faluban meg Gy-n, lesz is Gy-n kiállításom a művházban (haha az illetékessel futottam össze, véletlenül kolegák a férjeink...min múlik ugye a karrier) meg fogunk Marcival oda a kh-ba járni babatornára, meg klubba, allig várom! És láttam a falubéli klubhelységet, baromi színvonalas, internettel, stb, és mégse szerveznek a helyi mamák semmit se itten... na ez csak úgy.

jaj, de hosszú lett, booooocs!
 
 


Hahó-hahó!


Nnnna, ma ismét sütött a nap, remélem hogy Kata és Borsi kilábaltatok a depiből!!!!!! Én legalábbis ezt imádom a legjobban, nagy hó, napsütés........juhhéj! Csak azt tudom tanácsolni ilyenkor, hogy ki a hóra! Az felvidít!!!!!!

Én is írtam tegnap, de persze elszállott az egész, erre bedurciztam.....

pedig tegnap vettem egy bob-ot Ádinak, amit ma rögtön ki is próbáltunk. Gyerekek, isteni!! Az autósülést rábiggyesztettem a bob-ra és uccu neki, már repültünk is a bicó úton! Csak ajánlani tudom a havas napokra, mikor a babakocsi csak bukdácsol......de most látom, hogy már szinte az egész el is olvadt. Óóóóóó!

Szóval annyi mindent írtam és már nem is tudom mit akarok.....olyan határozott vagyok ma!

Lányok, köszi a kenőcs tippeket!
Betti,
tök jó, hogy Bulcsúnak nem kell szemü!

Hogy vannak a kis betegeink?

Én is szeretnék gratulálni Ambrus legénykének és Csenge királykisasszonynak! Sok boldogságot nekik! Minyő zsúr lesz???? Beszámolót kérünk! Kép

Zsanya,
a barátnőm kisfia is ezt műveli! Nem alszik iccaka, ő is most volt 1 éves. Sztem szervezz valamit akkor a klubhelységbe, téli napokon mindenkinek felüdülés lesz. Egerbe nem akarsz szervezni kiállítást? Szívesen megnéznénk a munkáid!

Holnap mi Szlovákiába megyünk 2 egész napra síelni...éljen!!!!!!Helyesebben én síelni fogok az uram pedig huzigálja Ádit a bobon! Hahaaaa, így terveztem! Kép

Node, jövő kedden pedig baba-mama klubba megyünk a Szt. János hotel fitness termébe, ez csak egy dumcsi party lesz most. 10-kor kezdődik. Unatkozó babáknak ajánlom a figyelmébe! Érdekel valakit? Itt megbeszéljük Judittal, aki a kismama tornát tartja az 1-es suli mellett, hogy legyen-e és mikor, hol a baba-mama torna. Merthogy engem nagyon érdekelne, köll a mozgás, meg a társaság a gyerekemnek! Szóval?

Én benne vagyok egy másik topic-ban, persze, csak ha szívesen láttok ott is....komolyan néha elgondolkodom, hogy nem vagyok-e fárasztó, vagy sértő, arrogáns esetleg unalmas.....ez amolyan komplexus nálam. Mindenkinek megfelelni akarás, elvégre pedagógus-gyerek vagyok, na mindegy.... Csak valóban az a rossz oldala lesz, hogy nem tudnak újak csatlakozni hozzánk!

Nem is tudok most mindenre reagálni, ne haragudjatok érte, ha mindig szómenésem van és mégsem mondok semmit.....jaj oké befogom!

CsocsiKéprsi

Ui: pedig még nem is írtam a találkozásról a védőnénivel!!!!!!! Az egy másik regény lenne.
 


Borsi!

Na és ne izélj már....ha nem vennéd észre, itt Te vagy a legnépszerűbb! (ha én nem jövök 2 napig a kutya sem veszi észre, de sztem ezt más is így érzi néha) És tényleg én nagyon gázos vagyok a dátumokkal, sose tudom kinek mije van, mindig a levelekből értesülök róla, örülök, ha a családom szülinaposait megjegyzem.........bla-bla-bla.
Szóval fel a fejjel!

Maris,
akkor mégiscsak visszamész dolgozni? Mikorra tervezted? A cégeteknél csak ovi van?

csocsiKéprsi
 


Most látom így utólag, hogy neg. hangvételűen is lehet olvasni az irományom Borsinak! De nem! Én olyan vígasztalósnak szántam, mikor a gyerekeket vígasztalják, tudjátok....de nem nézem gyereknek Borsit....! Tehát Borsi, mégegyszer fel a fejjel. Kép

Képrsi
 


Látjátok, ezért nem hiányzom senkinek, mert nincs is itt senki!

HOL VAGYTOK?????
 


Hali,
sorsi, olvasd el a leveleidet és meglátod!
Maris

Maris


Szia Sorsi!

Lehet, hogy nem jó az e-mailcím, ami nálam van? Vagy nem olvastad el az előző üzenetemet???
Egy másik babás oldal fórumán vagyunk, részletek az e-mailedben... Ha nem kaptad meg, küldd el valakinek az e-mailcímedet!

Puszi, Judit
Vendég
 


Kép

(De! Kedves egri és környéki kismamák, azért jelentkezzetek ide, ha csatlakozni akartok és majd egymásra találunkKép!)!

Kép
Kép
Kép
 


Sziasztok!
Már egy pár hete olvasgatlak titeket és nagyon tetszik ez a barátságos légkör.
Én egy 34 hetes kismama vagyok és március közepére várjuk a lányunkat.
Ha jól olvastam,akkor közületek már szinte mindenkinek van egy-két gyereke.A későbbiekben biztos jól fog jönni egy pár jó tanács ilyen gyakorlott anyukáktól.Sajnos nem nagyon ismerek Egerben senkit,mert nem rég költöztünk ide.
Remélem nem zavartalak benneteket,mert azért ti már egy jól össze szokott csapat vagytok.
Üdv.: Zsóka
 


Szia Zsóka!
Örülünk neked!
Miért nem írtál eddig, ha már olvasgattál minket?
Innen "elköltöztünk", de ha megadod az e-mail címed, elküldöm neked, hol találsz meg minket! Kép
Ha nem akarod ide megírni, e-mailben is elküldheted.
Az én címem a profilomban.
Üdv:
Zita
 
 


 


Zsóka!
Küldtem mail-t, benne az elérhetőségünk!
Zita
 
 


Szia Zsóka,
csatlakozz hozzánk, mindenhez hozzá tudunk szólni!!!!!

Maris

Maris


Szia Ildi!Kép
Én kerestelek pár hete,a fotoalbumoknál. Most megtaláltalak itt,meg az iwiwen.De látom már lekéstem,elköltözött a topikotok.KépMindíg lemaradok.
Szeretnék gratulálni Lehelhez,nagyon aranyos kissrác.KépLevedit is láttam az albumban,ős is nagyon helyes.KépEmlékszem akkor láttam Õt "élőben",mikor kb.3-4 hetes lehetett én pedig még csak vártam,hogy Domi kibújjon.Amikor hallottuk sírni,mindíg mondtuk a párommal,hogy de jó nektek,hogy már kint van a bébiKépMost jut eszembe,később is találkoztunk futólag,amikor hazamentünk anyuékhoz,és mentetek a játszóra.
Szép városba költöztetek,biztosan nagyon jó ott lakni.Mi Tahitótfaluba költöztünk 2005 júliusában.Építkezünk,talán idén nyáron kész leszünk vele.Kicsit visszaolvasgattam,és elgondolkoztam,hogy annyi éven át szomszédok voltunk,és mégsem beszélgettünk soha...talán mert nem egy iskolába jártunk.Ha gondolod bepótolhatjuk!:D
Puszi!
Orsi
 
 


Sziasztok!
Most vettem észre, hogy van már Heves megye Kép) Na mindegy nagyon örülök, remélem jókat "beszélgetünk" majd. Én Egerbe jártam középiskolába (bár már nem most volt). Most GYED-en vagyok kisebbik lányommal, aki 7 hónapos és Gerdának hívják.
Puszi nektek


Szia Orsi!
Már nem itt levelezünk, de ha megadsz egy e-mail címet, elküldöm neked az új fórumink címét!
Zita
 
 




Hali lányok!

Ha esetleg jár erre valaki, legyen kedves küldje el nekem az új oldal címét, mert őőő...szóval nemtalálom. Kép Majd elmesélem, hogy mi történt! Kép

Pussz!

Timi

Timi

Kép

Kép
 


Sziasztok!

Nagy örömmel láttam, hogy van a Babaneten egri topik is, erre az egri anyukák és babóik eltűntek! Ha jár még erre valaki, szeretnék csatlakozni a csapathoz, ha van még rá lehetőség.
Andinak hívnak és egy 8 hónapos kislány illetve lehet!!! hogy még egy icipici magzat anyukája vagyok. Hát ennyit röviden magamról!

Andi
 
 


Nem jár már erre senki, vagy csak nem vagytok már befogadóképesek új tagok iránt?
Sziasztok
Andi
 
 


Szia Andi!

Gondolom, már letettél rólunk! Ne tedd, itt vagyunk! Kép
Ha küldesz egy email-címet, akkor megadom az elérhetőségünket, és be is mutatom a csapatot, jó?

kocsik.judit@freemail.hu

Puszi, Judit
Vendég
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

cron