Új privát üzeneted érkezett!

Jó Neked Brigi, nekem ez a védőnő dolog elég rosszul jött ki......az eredeti albérletben lettem terhes, ott volt az első védőnőm. Utána átköltöztünk ebbe a "bababarátabb" albérletbe (1. emelet, tárolós, 2 szobás), itt jött a következő védőnéni, aki teherbe esett és mivel veszélyeztetett terhes már nem dolgozik, így most kaptam egy ideiglenest (ő a harmadik), de jövő hónapban más lesz a helyettes, (ő lesz a negyedik), de mi meg november elején átköltözünk az időközben megvett kis lakásunkba, hogy amíg építkezünk ne kelljen plussz az albérletet is fizetni. Itt újabb védőnőnk lesz, az ötödik......nehéz dolog ez.
A bababörze nagyon nagyon jó, én tavasszal voltam először ilyenen, és teljesen elképedtem. Rengetegen vannak és fillérekért lehet bármit kapni, ruhácskától a babakocsin keresztül a kisjátékokig, ráadásul most ki is bővítik, mert 12 éves korig felemelték a korhatárt, így nagyobb gyerekeknek is be lehet vásárolni. Én addigra tartogatom a beszerzés hátralevő részét.

Kép
 
 


Mindenképpen érdekelne, hogy van-e koztetek aki volt illetve megy Siofokra 3-4D UH-ra? Erdekelnenek a reszletek, mert a dokimnak ossz 1 perce volt ma ram, semmit nem nezett, nem mert, csak a koponyat tegnap. Köszi előre is! j

Kép
 
 


Szia Jahra!

Én amennyire tudom,nincs Siófokon 3-4D-s UH.Mi anno Pécsen voltunk a Medison Ultrahangcentrumban.Ott viszont nagyon alapos volt a doki,kb.45 perc volt a vizsgálat.Igaz 15e.volt,de kaptunk dvd-t(az egész vizsgálat rajta van) és négy képet.
De az interneten is utána tudsz nézni hol van 3-4D-s UH,én is így találtam a pécsieket,a többinek elég horror árai voltak.
Na meg azóta aztán lehet,hogy van Siófokon is csak én nem tudok róla. :oops:
Védőnő ügyileg csak annyit,hogy jobb mintha egy idióta lenne.Én a miénket nem igazán csippantom.Nekünk Dávid lombikkal lett,6 évet vártunk rá+32 vagyok,a hugaimnak össz.3 gyerekük van,mindegyiknél kontárkodtam egy kicsit,tehát nem ért felkészületlenül mikor meglett a Töki,de ő megkérdezte meg tudom-e fürdetni,tisztába tudom-e rakni és ilyenek.Emellett tudta, rooming in-es szobában voltam,tehát fürdettem,peliztem.Nem tudom alapból ilyen bénának nézek-e ki vagy nem is tudom mit gondolt.Azóta sem lett igazán jó a viszonyunk,úgyhogy inkább lett volna több mint egy ilyen.Ja!És állandóan idejárt cseszegetni,hogy jól csinálom-e amit csinálok,persze a sógornőmhöz nem ment aki a mai napig nem tudja mit kezdjen a gyerekével.Dávidtól fiatalabb két hónappal a kiscsaj,de szegénynek elég mostoha élete van.Erre szokták azt mondani,gyereknek gyerek?
Na megyek,mert a gyerekem ebédet követel :lol: :lol:

Andi

Kép
Kép
 

 
 

Szia Andi,

köszi az infot :-). Van Siófokon 3-4D, ráadásul a kórházban. Egyrészt írta a Soomogyi, másrészt a keresztapám az egyik aki csinálja, csak nem értem el telefonon, de aztán tegnap este tudtunk beszélni és vasárnap délután már megyek is és megcsinálja, mert ő az ügyeletes. :P Alig várom. Ők is most ismerkednek vele, pár hónapja használják, jól jön úgyis valaki, akin lehet gyakorolni. :D

Nekem meg a kismamaklubban volt jó élményem. 34. hetes kismama megkérdezte, hogy akkor őneki vinnie kell-e a gátmasszázshoz az olajat, vagy majd ott bent adnak? A védőnő tök értetlenül nézett rá. Mondja a csaj, hogy merthogy ő járt kismamatornára is és azt hallotta, hogy aki járt annak nem csinálnak gátmetszést. A védőnő vett egy mély lélegzetet, aztán elmondta, hogy nem akarja a kismamát így szülés előtt 2 perccel kétségbeejteni, de a gátmetszés alaprutin Kaposváron, meg sem kérdezik mi a véleményed róla, első gyereknél pláne. Nincs gátmasszázs meg semmi ilyesmi. Szegény csaj teljesen kétségbeesett. Mi meg többiek csak hüledeztünk, hogy egyáltalán szegénynek honnan jutott ilyen luxus az eszébe, mikor köztudottan minimálproject van a kórházunkban, semmi faxni, vagy extra kívánság.

Amúgy nálunk mint megtudtam minden szoba rooming-in, merthogy bababarát (ebben ez ki is merül, nem értem ki adta ki ezt a besorolást!), de éjjel 1 és 4 között ha a fejed tetejére állsz akkor is elviszik, mert fürdeni kell, mérni, átkötözni stb. Amikor a nyomorult babók pont aludnának. Amúgy mitől bababarát az, ahol én nem tudom őt megfürdetni? Merthogy erre nincs lehetőség, központilag kerül elvégzésre. Aztán majd dühönghetek utólag, ha látom kicsordulni a szája sarkából a tápszert, hiába könyörögtem előre, hogy ne adjanak neki.

Egyetlen szerencse, hogy a védőnők egytől egyig nagyon nagyon kedvesek és segítőkészek, a mostoha munkakörülményeik ellenére. Úgyhogy annyira nem izgulok, eddig mindegyikük szuper aranyos és jófej volt, biztosan a soronkövetkező is az lesz. :-)

Megyek én is enni, felkelt a Lackó és szó szerint kirúgja a ház (pocak) oldalát. :lol: A kis haspók.......

Kép
 
 


Jahra!

Kicsit ledöbbentem, azon, amiket írtál, hogy éjjel viszik el a babákat rendbetenni. Nálunk is csak rooming-in szobák vannak. Nálatok lehet azért látogatni? Mert itt csak moitoron engedik a babát megnézni. Az anyukának pedig ki kell jönni a szobájából, ha jönnek hozzá a rokonok.

Szép napot!

Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Szia Brigi,

én is ledöbbentem, de ezeket a kismamaklubban hallottam a védőnőtől. De nyilván tökmind1, mit mondanak, majd ha kijöttünk többet és pontosabbat fogok tudni. Az a négy nap meg majd csak eltellik. :roll:

Látogatni lehet, van egy külön szoba ahová a babákat ki lehet vinni megmutatni, itt nincs monitor, legalábbis még sose láttam és nem is hallottam róla. Dehát tudod, én novemberben szülök, mindenféle nyavaja akkor támad, a létogatók meg csak becipelik a sok mindent. Nem akarok egy a gyerekét mindentől féltő anyuka lenni, de tényleg nem akarok több időt benttölteni mint muszaj, ugyhogy asszem babanézés nálunk majd csak otthon lesz.

Neked is szép napot! :P

Kép
 
 


Szia Jahra!

Hogy telik a hétvége? Irigyellek, hogy neked lassan vége a 9 hónapnak. Nekem oly sok van még vissza.
Ezen a kórházi dolgon ne aggódj, lehet, hogy jobb lesz, mint mesélték.

Puszi:

Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Szia Brigi,

olyan gyorsan eltellik ez a 9 hónap hogy csak kapokodom a fejem. Tegnap még én is 1O hetes voltam aztán most meg mindjárt itt a vége.
Tegnap voltunk 3D UH-n Siófokon, sajnos nem sok értelme volt, akármit csináltunk egyszerűen sztrájkolt a babó, semmilyen jó felvétel nem sikerült. Ráadásul most kislánynak nézték, illetve nem látszott a fütykös, ezért mondták hogy talán lány, holott eddig 3x volt fiú, két másik dokinál. :-) De annyira össze volt gömbölyödve, semmi nem lehetett látni belőle. Gondolom az a fütyi csak nem szívódott fel azóta. De teljesen mind1 egyébként, az a lényeg hogy minden renben, szép nyúlánk baba, pont méretes és teljesen jól van velem egyetemben. Igaz hogy mindent beszereztünk és eléggé fiús a készlet, de oda se neki, ha eleve kislányra készülünk akkor se vettem volna rózsaszín holmikat.
Megyek, mert főznöm kéne valamit estére. Nektek milyen volt a hétvége?

Kép
 
 


Sziasztok Csajok!
látom nem sűrűn jártok erre.
Jahra!Látod siófoki lévén én sem tudok mindent. :lol:
Rooming in-ről annyit,hogy én Várpalotán szültem Dávidot,de le a kalappal előttük(vagyis már nem mert megszünt a szülészet az ottani kórházban)Sajna! :cry:
Dávid kapott egy súlyos méhen belüli fertőzést,meg nagyon sárgult, így csak nappal lehetett velem,de ott este 9-kor volt fürdetés amit én csinálhattam,vagyis nekem kellett csinálni,mert mindig azt mondták a csecsemős nővérek,hogy a gyerekdoki nagyon szigorú és azt nem engedi haza aki nem tudja ellátni a gyerekét addig amíg nem csinálja türhetően.(ezt most jól megaszondtam,de értitek ugye?)De ezt talán azért is tudták így csinálni mert ott kevés volt a szülés.Mikor én szültem akkor is csak ketten voltunk a csecsemős részen.Így legalább csak jó emlékeim vannak a kórházi dolgokról,pedig mi kicsit tovább időztünk Dávid fertőzése miatt.

Mi Dávidot kislánynak vártuk,csak a 33. héten mutatta meg magát és hát nagy volt a meglepi,de most már öt csajra se cserélném el.Lényegében mindegy mi lesz csak egészséges legyen. :lol:

Britta!Nemsokára érted izgulhatunk,nincs az olyan messze,hisz csak úgy rohan az idő!

Majd még jövök!Sziasztok!
Andi

Kép
Kép
 


Andi,

sajnos tényleg nem túl nagy a forgalom :(

Megnéztem Dávid képeit, nagyon tettszett. Mennyi idős volt Dávid amikor voltatok Horvátországban? Mik a tapasztalataid? Érdemes pici gyerekkel nekiindulni nyaralni külföldre? Azt tervezzük, hogy jövő nyáron mi is elmennénk, pont Krk-re, 7-9 hónapos lenne a kisfiam akkor majd. Szerinted? Apartmanban voltatok?

Kép
 
 


Szia Jahra!

Tavaly augusztusban voltunk akkor Dávid pont kereken 4 hós volt.Kempingben voltunk lakókocsiban.Amúgy mi akkor Icici-ben voltunk Krk-re csak átruccantuk egy kis kirándulásra.Amúgy tök jól bírta,egyáltalán nem viselte meg a környezetváltozás.Nagyon jókat aludt a tengerparton,többet evett mint előtte,úgyhogy a 10 nap alatt magára szedett 1 kg-ot.
Idén is voltunk,csak most a Vir-en,apartmanban.Környezetváltozás most sem okozott gondott,csakhogy időközben egy menőmanó lett és nem igazán tudott elülni a fenekén.A strandolásból mindig séta lett,meg persze köveket dobált a vízbe,amúgy a tengert nem csippantotta,mert a Balcsihoz képest hideg volt,úgyhogy fürödni nem nagyon tudtunk vele.
Az utazás amit nem nagyon bír,de szerencsére az út nagy részét éjszaka tettük meg így végig aludta az egész utat.
Szerintem mindegy,hogy belföldre vagy külföldre mentek,ha most hozzászoktatjátok,hogy nem csak otthon a közelbe sétálgattok akkor szerintem később könnyebben el tudtok menni vele bárhová.Vagyis nálunk ez a tapasztalat,mert apa vállalkozó,így sokszor megy munkát nézni vidékre is,ilyenkor szereti ha vele megyünk.Meg amúgy sem vagyunk azok az itthon ülő típusok,de Dávid elég jól bírja a tempót. :lol: :lol:

Kép
Kép
 


Sziasztok Csajok!

Ne haragudjatok, hogy nem jöttem napok óta, de nem éreztem magam túl jól. Megint nagyon gyenge vagyok egész nap, és állandóan aludnék.
Örülök, hogy jól vagytok. Igyekszem sűrűbben jönni.
Vigyázzatok magatokra és legyetek jók.

Puszi:

Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Köszi a választ Andi! Mi is elég jövős-menősök vagyunk, a Lackó már pocakban is ezt szokta meg szerintem, hogy anya nem sokat ül a fenekén. Az a lényeg, hogy a nyugalmát minden körülmények között biztosítani tudjuk, de amúgy nem leszünk bezárkózva a négy fal közé az tuti. :-)

Brigi, ugye ez csak az őszi fáradság és az első időkben szokásos aluszékonyság és amúgy minden rendben van veletek?! 'rj mindenképpen majd ha ébren leszel :-)

Jó hétvégét :P

Kép
 
 


Jahra!

Valószínűleg "őszi" fáradtság. Majd elmúlik. Semmi gond, ne aggódj. Vigyázok magamra, amennyire lehet. Például holnap nem megyek szüretelni, hanem helyettem anyum és a húgom megy majd.

Puszi:


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Frissen regisztrált vagyok, jól elolvastam a kaposvári kórházas infókat-sajnos-. Eléggé megijedtem ami azt illeti. Jelenleg 25. hétben vagyok, január közepére várom első babám és az az igazság, hogy csak ez év április 1-től lakom Kaposváron, úgyhogy nem sokat tudok sem a városról, sem a szülészetről. Voltam ugyan ebben a kórházban a 6 hét elejétől 6 napig, jó tapasztalatom nem volt az igaz, de azt hittem, hogy amiket ott mesélnek a leendő és új anyukák, az csak amolyan ijesztgetés. Igaz, hogy a kutya sem foglalkozott velem amíg a protekcióm segítségével végre nem választottam orvost!!! Mondjuk az ifjú Gyócsi nevét nagyon megjegyeztem, megutáltam nem kicsit!

Csak UH-ra járok a kórházba, a Varga doktort választottam, nem mondhatom, hogy ismerem, hisz csak a havi 1 alkalommal látom. 6 évig Pécsett éltem, ott volt orvosom, oda jártam a nőgyógyászati klinikára és igazából csak "jó élményeim" voltak ott, de sajnos nem tudnám megoldani azt, hogy oda járkáljak vizsgálatokra, meg majd úgy próbáljak szűlni, hogy odaérjek, úgyhogy marad ez a hely. A védőnői rendszerről nincs különösebb véleményem, a "saját" védőnőm nagyon aranyos és kedves, de pl. az Ezredév utcában csupán egyszer láttam. Kétszer már meglátogatott itthon. Szülésznőt még nem láttam egyet sem, kismama ismerősöm nincs a városban, akivel bármit is meg lehetne beszélni, vagy lenne tapasztalata, a barátnőm tegnap tudta meg, hogy babát vár, így Ő tőlem várja a tapasztalatok átadását. Tiszta "horror"! Mit mondjak neki, amikor én sem tudok semmit senkiről?

A Varga doktorral kinek van tapasztalata? Egyet olvastam, de Ő mindkét esetben császárral szült nála. Olyan kéne aki rendesen szült és így hosszabb időt töltött vele.

Az újszülött ellátásáról ezer meg egy tanácsot és mindenféle mondandót végighallgattam, olvastam stb... vannak dolgok amiket nagyon nem értek pl.: miért kell tápszerezni a kórházban a csecsemőt, ha van az anyának teje és amúgy szopik is? mivel az első néhány napot amúgyis túlnyomó többségben átalussza, tudja ő mennyi kell neki, miért tömik? minek minden nap fürdetni egy csecsemőt? mitől lenne koszos? igen, a fenekét esetleg érdemes megmosni nyílván, de a finom kis bőrét a büdös klóros vízzel irritálni, hogy aztán folyamatosan sebes és kopott legyen? én ebben teljesen a családi"mendemondákra" hallgatok, ha hazahozom, hisz mi is így nőttünk fel. amíg nem másztunk, heti egy fürdés volt és kész! persze a kezünket, arcunkat letisztították mindig szükség szerint, de ennyi. vagy itt van ez a rutin szerű gátmetszés, a szerintem felesleges szülést gyorsító beavatkozások, hisz így csak az orvos meg a szülésznő nyer időt, nem a kismama, neki fel kell gyógyulni utána mind testi mind lelki értelemben. Miért nem mindegy nekik, hogy az én saját ritmusomban mennyi ideig vajúdok- szülök? tényleg nagyon gáz ez a kórház. Csupán abban reménykedem, hogy nem kell valami miatt idő előtt bemennem, mert ha minden oké, az utolsó pillanatban fogom hívni a mentőt.

Bár erre egy egészségügyis válasza az volt, hogy a mentősök nem szertnek szülni. na és? kit érdekel? mégis kinek a pénzéből fizetik őket? el kéne gondolkodni azon, hogy hogyan szülessenek minden téren egészséges újszülöttek, ha már ilyen utálatosan kell induljon az életük!? Ha az új élet ennyit ér, nem csoda, hogy senkit nem érdekel az anya állapota, ő már "régi", nem igaz?
 


Szia Catica78. Szerintem nem szabad mindent elhinni amiket hall az ember. Majd utólag, szülés után tudjuk csak mi hogy van pontosan. Csodára meg Hiltonra biztos nem kell számítani, én pl úgy vagyok vele, hogy nem spekulálok előre, így csalódni sem fogok. Amikor meg eljön az idő, tökmind1 lesz a nagy fájások közepette, hogy pasztelsárga vagy kórházzöld a fal. Nem tudom kitől hallottad, hogy a mentősök nem szeretnek szülni, de biztosíthatlak, hogy ez teljesen téves. Szerintem próbálj az egészre pozitívan gondolni, a babád is érzi, hogy sok a kérdés és a fenntartás benned. Minden rendben lesz és mindenki azért lesz majd körülötted, hogy segítsen. A mentősök, a szülésznő és a szülészorvos is. Akármilyenek is a körülmények.

Legyen szép a hétvégétek! :P

Kép
 
 


Szia Jahra!

Teljesen igazad van, erre próbálom magam készíteni jó ideje, de "szerencsére" mindig van aki jól beparáztat a mondókájával. Tisztában vagyok vele, hogy ha egyszer bement, ki is kell jönnie, mese nincs, lesz ami lesz.csupán elszomorító, hogy a környezetemben többen vannak negatív véleménnyel az itteni körülményekről, mint pozitívval.

Jó pihenést!
 


Catica, tény, hogy az itteni körülmények köszönőviszonyban sincsenek egy-két Bp-i kórház által nyújtott lehetőséggel, minden ilyen riportot, írást irígykedve olvasok és kinyílik a bicska zsebemben nekem is hidd el, amikor a bababarát (!) kaposvári kórházról hallok. Az ún. alternatív szülőszoba sem tartogat semmi luxust... most voltam ott megnézni... lehangoló. De elhiheted, hogy azok akik ott dolgoznak is sokkal szívesebben "működnének" kellemesebb környezetben. Sajna nem rajtuk múlik. Ahogy a terhesgondozó körülményei is döbbenetesek. De mindezt ellensúlyozza a védőnők kedvessége és segítőkészsége. Amikor sorbanállok a (bocsi) húgyszagú folyosón vérvételre várva, a gyerekorvosi rendelő miatt dugig beteg gyerekekkel tele levő váróban akkor arra szoktam gondolni, hogy jobb lenne-e ha kellemes környezetben, de kaffogó, bunkó védőnőkhöz kéne járnom....egyértelműen így a jobb ahogy van.
Az én környezetemben sincsenek túl jó véleménnyel az anyukák. De főleg a körülményekre panaszkodnak és nem a szülészre, nőgyógyászra, szülésznőre, mentősre és szerintem ez a lényeg! Én megbeszéltem a kisfiammal már most jó előre, hogy mind a ketten megpróbálunk a lehető legügyesebbek lenni és segíteni egymásnak, mint egy jó csapat. Hogy minden rendben legyen és a kötelező 4 napnál többet még véletlenül se kelljen bent töltenünk. Utána meg kit érdekel, hogy ocsmányzöld volt a fal, meg szar a kaja? Mikor a segítségükkel egy egészséges stram kiskölyök született? Merthát csak ez számít. Akárhogy is születik.

Ne engedd hogy bárki is előre betojasson és ezzel akár egyetlen perc idegeskedést is okozzon neked, nektek.

Vigyázz Magadra és ha bármiben tudok segíteni csak szólj.
:D

Kép
 
 


Sziasztok Lányok!

Mi van veletek? Minden rednben? Egy ideje nem jelentkezik egyikőtök sem. Mi lehet az oka?

Mi jól vagyunk. Minden rendben.

Írjatok!

Szép napot mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
 
 


Szia Britta,

sajna nem nagyon pörög a topic, gondolom mindenki abban a topicban van főleg, ami azonos idős terhesekkel van tele.

Minden rendben velünk, minden megy mint a karikacsapás, főleg az idő :lol: . Jövő héten már megyek az első NST-re, alig várom, meg arra is kiváncsi vagyok, hogy mekkora a Lackó.

Férjem nekiállt megcsinálni a lakást ahova költözünk hamarosan, itthagyjuk az albérletet. Most tudta eladni a saját lakását de be kellett számítani egy kisebbet, ebbe megyünk most át, hogy ne kelljen az albérletet fizetni. Csak sajna mire megjött minden papír, átment a vevő hitele a bankon és mire kiköltöztek lett október 1O. Szegény Uram 2 helyen is melózik, úgyhogy csak minden 3. nap tud a lakáson melózni. Persze kiderült, hogy korántsem lesz a dolog olyan egyszerű mint reméltük, kezdve azzal, hogy teljes fürdőszoba és konyha átalakítás....úgyhogy teljességgel ki van zárva, hogy szülés előtt atköltözünk. Így sajna nem tudok elkészülni a gyerekszobával, kénytelen leszek rábízni a nagyszülőkre, hogy amíg a kórházban vagyunk mindent megoldjanak helyettem. Viszont imádom a meglepetéseket és persze mindent előre megbeszélünk mit hova hogyan kéne tenni. 43nm-en amúgy sem lehet sokat variálni :lol:

Kórházi cucc összeválogatva, már csak be kell pakolni, babarucikból a kezdő szett kimosva, a többit majd költözés után már ott megoldom. Hétvégén a bababörzén kemény 6.OOO Ft-ot költöttem, ebből 1.5OO volt a babakád, pont ilyet akartam, aminek beépített tartórésze van a babának. Tudom hogy az a jó ha kézben tartjuk és majd úgy is lesz az első időkben, de a gerincsérvem miatt nem tudok tartósan hajolva súlyt tartani, apa meg éjjel is dolgozik soxor.

Aludni csak nyomokban tudok, friss véreredményeim változatlanul vashiányt mutatnak a Maltofer Fol meg a Gravida ellenére, mi lenne ha nem szednék semmit? De mást nem szedek. Egyedüli gond, (de nagyobb bajom ne is legyen :wink: ), hogy vizesedek. Főleg a jobb lábam lett mamutos, (a férjem azóta Fionának hív ) meg az izületeim fájnak, reggel felkelés után nem is tudom behajlítani az ujjaimat, nagyon kellemetlen, forró víz alá kell tartani, hogy elinduljon a nap. :roll: ) Úgyhogy 1 hete vérnyomást mérek itthon, de minden rendben, a 9O/6O-at stabilan hozom, ebből nem lesz toxémia :lol: Kedden és pénteken gyümölcsnapon vagyok, nem könnyű, de most a kedditől pl 2 kiló ment le, az mind víz! Újra láttam a bokámat végre. A többi napon meg sómentesen főzök. A dokim viszont erőteljes hízást javasolt, mert 1O kilót híztam és szerinte a gyerek feletti rész az csak víz. A szoptatáshoz viszont jó lenne pici energiatartalék. Nem is tudom. Egyfelől nem bánom, hogy nem kell majd talán a súlyom miatt aggódni, másfelől viszont aggódom picit, hogy hogy lesz majd így a szoptatás? Mármint hosszútávon. Én annyira de annyira akarok szoptatni, cumisüveget sem vettem, mert eldöntöttem hogy minden rendben lesz és nincs rá szükség.

Holnap leszek 35. hét 5. napon, akkor megváltozik automatikusan a vonalzó és kiírja hogy Anyának már nagy pocakja van!!! Hát ez is eljött.

Na megyek Csőrikés függönyt varrni.

Jövő héttől elkezdem inni a málnalevélteát, hátha használ.... hallottál róla?

Na abbahagyom a kisregényt, nagyon hosszú lettem, ne haragudj.

Legyen szép a napod!!!

Kép
 
 


Szia Jahra!

Örültem, hogy írtál. És milyen sokat! Nekem nincs ennyi sztorim, így nagyon jó volt olvasni a tiédet.
Tényleg gyorsan megy az idő, hamarosan ölelheted Lackót. Sajnos a vizesedés gyakori probléma a terhesség végén. Nekem is volt Danival. Igaz, csak a bokáim. Én úgy hívtam őket, elefántláb.
Biztos sikerülni fog a szoptatás, nem szabad ilyenen gondolkozni.
A málnalevél-teáról hallottam már, de nem volt hozzá szerencsém eddig. Mire is jó pontosan?


Szép napot neked is. Ne dolgozz sokat.

Kép
Kép
Kép
 
 


Muzsikával az újszülöttekért
- jótékonysági gálakoncert a Gólyahír Egyesület javára -

Időpontja: 2007. november 03. szombat - 16h
Helyszíne: Otthon Művelődési Ház – Soroksár
Bp. XXIII. Ker. Szitás u. 112
(a Hősök terei Templomtól egy percre)

Műsorunkban felejthetetlen dallamok hangzanak fel
egyebek mellett Puccini - A bohémélet, Gounod - Faust, Donizetti - A szerelmi bájital
és Donizetti - Don Pasquale című operáiból!

Fellépnek a Magyar Állami Operaház művészei:

Cecília Loyd, Boross Csilla, Csák József, Szvétek László, Vághelyi Gábor, Ghillány Márta
Németh Mónika, Szentidai Szilvia, Töreky Katalin, Angyal Enikő, Czira Judit, Réder Katalin
Zongorán közreműködnek: Katona Anikó és Köteles Géza
„Szívből reméljük, e nemes cél érdekében sokan döntenek majd úgy, hogy részesei kívánnak lenni e remek szórakozást ígérő koncertnek, és adomány-tartalmú jegyeik megvásárlásával segítik a Gólyahír Egyesület munkáját!”
Jegyek 2007. október 1-től válthatók 2000 Ft-os áron az Operaház jegypénztáraiban, vagy elővételben a Gólyahír Egyesületnél, számlára befizetve a jegy árát 2000 Ft/fő
név megjelöléssel, (a jegyek a koncert előtt a helyszínen vehetők majd át).
Érd és Vidéke Takarékszövetkezet: 64800073 - 10705005

KépKép
KépKép
 


Szia :D

Ha minden igaz, akkor méhszáj lazító hatása van. 36. héttől lehet inni napi 1 csészével. Picit könnyebbé teszi a vajúdást. Vagy nem..... :lol: Majd meglátjuk. De nehogy már ezen múljon ugye :wink:

Kép
 
 


Jahra!

Akkor felírom magamnak, és annak idején majd veszek is. Köszi az infot.

Kép
Kép
Kép
 
 


Ide még ír vki? :roll:

Kép
Kép
Kép
boszibaba1980
Budapest III. kerület
 
 
 


Boszibaba!

Igen, írunk még ide, csak kevés a hozzászólás. Várjuk válaszaidat.

Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Én siófokon szültem mind a két alkalommal.
A második terhességemnél ittam málnalevél-teát.Nagyon hamar tágultam,így 2h.20perc alatt született meg Dominik,burokrepesztés után szinte rögtön a második toló fájásra.Szóval nagyon gyors volt szeritnem és a mészáj is pik-pak eltünt.:)
Tündi


Kép


MINDENKINEK BOLDOG, BÉKÉS,SZERETETTBEN GAZDAG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!!!!
KépKép

Andi és Dávid

Kép
Kép
 


Sziasztok!

Mi is szívből kívánunk mindannyiotoknak Békés, Boldog Karácsonyt, és Boldog Új Évet:


Dani, Gergő, Attila, Brigi és Pocaklakó Bence

Kép
Kép
Kép
 
 


Kép

NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

Andi és Dávid

Kép
Kép
 


Britta!

Mi van veled?Lassan itt a vége :lol: Remélem jól vagy!

Andi

Kép
Kép
 


Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk:


Dani, Gergő, Attila, Brigi és Pocaklakó Bence



Még jól vagyunk. Legalább 2 hetet várni szeretnék még.

Szép napot!


Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!
Végre találok topicot itt somogyban erre kihalt:( Ha erre jár valaki és szeretne ismerkedni írjon egy mailt.Mi Pusztaszemesen lakunk,de sokat járunk Siófokra is.Ha van kedvetek Bandázni írjatok.
Anita

Kép

Kép
 
 


Szia Anita!

Nem halt ki a topic, csak ritkán írunk.

Üdv:

Brigi

Kép
Kép
Kép
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

cron