Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! :)

Évi!
Mindenféleképpen ajánlom, hogy ovi előtt vidd Danit minél többet gyerektársaságba. Nem mindegy szerintem, hogy előtte mennyire volt közösségben, megtanult-e nagyobb társaságban "viselkedni", alkalmazkodni a többiekhez.
Szerencsére ez a nyakból leszedés csak egy pár alkalommal volt, most már hogy megszokta a dolgot, és Anyu viszi őt, egyáltalán nem sír reggelente, nem mondja, hogy nem akar menni. Elköszön simán Anyutól, monjda neki, hogy siessen (szaladjon! :)) érte ebéd után, és már megy is a többiek közé. :lol:

Andi!
Köszönjük mégegyszer a vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat! Aisának azóta is többször eszébe jut Miron és Kíra! :lol: Bár a nevüket nem sikerült tökéletesen megjegyeznie, általában összekeveri a kettőt és Kiron valamint Míra lesz belőlük. :lol: :lol: :lol:
Szerencsére nem lett Aisa betegebb, így jár azóta is rendesen oviba. Kicsit taknyos még, de tolom bele a vitaminokat, és szerintem ennek köszönhető, hogy nem lett rosszabb. Gergő viszont tegnap volt elég ramaty állapotban, nekem meg ma fáj a torkom rendesen. :twisted:
Igazából így jobb, hogy dolgozom, sokkal kevesebbszer jut eszembe, hogy most mit is csinálhat Aisa, hogy érzi magát az oviban. Anyut hívom minden reggel, miután leadta őt az oviban, akkor megnyugszom, hogy megint nem volt sírás, és mikor jönnek haza, akkor is hívom őket. :lol: Szóval van róluk info napközben is szerencsére, és így nem telik emiatt rosszul a napom. Az volt a rossz, amikor közben otthon voltam, mert lelkiismeret-furdalásom volt kicsit, hogy amíg ő az oviban"szenved", addig én otthon "ücsörgök". :shock: :? :cry:
Aisa nevében is köszönjük a dícséreteket, hát biztos nem lesz könnyű vele....lesz kihívás bőven! :)
Igen, tetszik neki a kis fésülködőasztal, bár még nem magát fésülgeti, hanem a kis pónijának gumizta össze a haját. :) A ragasztás még várat magára egy kicsit.... :oops:
A ti gyerekeitek is nagyon helyesek voltak. Kíra nagyon kis okos, és jól nevelt volt, Miron meg egy igazán eleven kissrác....Nem lehet könnyű azért vele sem, van tempója a gyereknek. :wink: :lol: :lol:
Munkában azóta minden oké??

Megyek most, be kell fejeznem a bablevest. :twisted:
Szép napokat!

Aisa és Hajni
 
 


Sziasztok!

Merre vagytok csajok???? Mi ez a nagy pangás errefelé???

Aisa betegeskedik a héten sajnos, úgyhogy csak hétfőn volt oviban. Voltunk vele dokinál is, igazából semmi komoly, csak folyik az orra és köhög egy kicsit. Úgy volt, hogy ma már megy, de reggel nagyon csúnyán kezdett köhögni, így inkább otthon maradt. Nem akarjuk, hogy azt mondják az oviban, hogy bevisszük tök betegen a gyereket. Mondjuk állítólag 8-an vannak most a csoportban a majdnem 20 gyerekből. :roll:
Amúgy nincs semmi különös, fáradt vagyok, álmos, mert megint nem hagy rendesen aludni a kiscsaj, és éjjel 2x-3x fel kell kelnem miatta. :twisted:
Mikulásra vettünk neki egy kis síbakancsot meg egy sílécet. :lol: Tavaly nagyon tetszett neki a síelés, és nálunk akár az udvarba is tud majd csúszkálni, ha esik kb. ennyi hó, mint most. :) Gyakorlásnak tök jó lesz. :) Remélem, hogy havas telünk lesz. :)

Gyertek, írjatok!!!!
[/b]

Aisa és Hajni
 
 


Sziasztok!
Na jó van írok kicsit! :D :D :D
Nem tudom mi van velem egyszerüen olyan vagyok mint a macik,állandoan álmos és fáradt vagyok.Este már a bari köztnél alig tudom nyítvatartani a szemem. :shock: :shock: :shock: És egész éjjel alszom mint a bunda és mégis alig birok magamhoz térni reggel.Mindennap eltervezem,hogy kezdek valami vitamint vagy elmegyek egy vérképet csínáltatni,de egyszerüen arra se visz rá a lélek.Levagyok eresztve mint egy lufi.
Ez meglátszik Kíra jegyein is ugyanis vele síncs kedvem annyít ott ülni,igyhát sorra hozza nekem a négyeseket. :twisted: :twisted: :twisted:
Amugy semmi extra nincs velünk,végre készen vagyunk mindennel,mondtam Gábornak,hogy idén befejeztem nem vagyok hajlandó egy szöget se a falba ütni.Elfáradtunk. :( :( :(
Vasárnap voltunk kicsit gokartozni,mármint Gábor gokartozott mi meg a gyerekekkel vásároltunk.Kírának kellett sapka,kesztyű sál,megaztán gondoltam hátha jőn neki valami ihlet hogy mit kér karácsonyra,de igy jöttünk ki minden üzletböl "sajnálom Anya a laptopon kivül nincs más ötletem" :shock: :shock: :shock: :twisted: :twisted: :twisted: Ez gáz ez a nő,nagyott fog kopanni karácsonykopr,hol kapna már 9 évesen laptopot?? :lol: :lol: :lol:
Egyébként mi már vettünk neki jégkorit és görkorit,most márcsak az Anyum,Aposom,Dédik nevébe kéne valamit kitalálni.
Miront könnyebb volt lerendezni,a tesco ujságból mindent kinézett magának mi meg azokat jól megvettük neki.
Kap robotot,quados pókembert,darut,alagutat a vonatjainak,és egy nagy várat katonákkal.Ja és még egy gitárt szeretne,azt majd Anyu vesz neki.Remélem nem egy nagy rokkercsávó lesz belöle. :lol: :lol: :lol:
Hát ennyi,még a Dédiknek nézek valami aproságot,másnak nem szoktunk venni.Ja de Anyám 60 éves lesz de ott a buliba adunk bele pénzt,meg a névnapjára kap egy csokor virágot.Ugyhogy én már nem vásárolgatok semmit.Mikulást is lerendeztük.
Gábornak még nem tudom,lehet,hogy nem kap semmit,mert 3 hónapja kapott uj telefont mondtam ezt ossza be karácsonyra ís.Max még az uj motogp könyvet veszem meg neki.
Ti hogy álltok???
Évi jól vagy??Már nincs sok hátra. :lol: :lol: :lol:
Bnőm ma ment be a korházba már egy héttel tulhordta a gyereket,ugyhogy lehet,hogy beinditják ma neki.
Már várom,hogy hívjon.
Megyek mert Kíra mindjárt itthon lesz és még nincs ebéd.
Szép napokat mindenkinek!
Vendég
 

 
 

Sziasztok, már tényleg nem sok van hátra szülésig. Ennek megfelelően alig vonszolom magam. Szerencsére ezen a héten anyukám szabin van, így ő viszi ki minden délelőtt Danit levegőzni. Én addig pihenek vagy a háztartást vezetem. (Most éppen internetezem.) Már várom a decembert, akkor 2 hétig itthon lesz Balázs, és át tudja venni egy kicsit Danit.
Most egy kicsit "valaki vegye már ki belőlem ezt a gyereket" hangulatban vagyok. Remélem, elmúlik. De azért tényleg szeretnék már túllenni a szülésen. Valahogy hiába mondogatom magamnak, hogy többet már nem leszek terhes, ennek minden pillanatát kell kiélvezni. Nem nagyon hat rám. Nyűgös vagyok.
Nemsokára elkezdődik a minden héten megyünk, utána pedig a minden nap megyünk a nőgyógyászhoz időszak. Előre rettegek ettől. Még a havi egy nőgyógyász is nagyon kifáraszt, nem tudom, mi lesz.
Dani is megfázott egy kicsit. Még nem vittük orvoshoz, a szokásos módon, a bevált szerekkel kezeljük. Hajni, nektek mit mondott az orvos? Adott valami szert?

Írjatok, Évi
 
 


[color=red]Sziasztok!

Andi!
Irígykedem ám, hogy te már túl vagy a karácsonyi bevásárláson! Én még senkinek nem vettem meg semmit. Még igazából ötletem sem nagyon van, hogy kinek mit vegyek.
Aisa kap egy hasonló babát szerintem, mint amilyennel nálatok játszott, az nagyon bejött neki. Olyat láttam is az Auchanban. Meg én is gondoltam arra, hogy veszünk neki egy jégkorcsolyát. Tavaly nagyon tetszett neki, amikor mentünk csúszkálni a jégre. De akkor nekünk is kell venni, hogy tanítani tudjuk (-bár egyikünk sem tud korcsolyázni :roll: ). Anyumnak valamit a lakásba kéne venni, gondoltam egy szép virágtartóra, vagy valami kiegészítőre. Nővéremnek passz, Gergő családjának pláne passz.
Mi meg Gergővel egymásnak valószínűleg nem ajándékozunk semmit, hanem megvesszük a gyűrűket! :lol: Mert nyáron összeházasodunk! :lol:

Évi!
Gondolom milyen nehéz lehet nagy pocakkal már... :roll: De most már tényleg nincs sok hátra, bár utána a két gyerekkel sem lesz sokkal egyszerűbb... :roll: (bocsi, nem akartam elvenni a kedved... :wink: )
Aisának a doki igazából nem mondott semmi különöset, amikor voltunk nála még tök jól volt. Csütörtökre elkezdett jobban köhögni, most meg már annyira mélyről jövően köhög, hogy szinte ijesztő már, és most megint folyik az orra. :twisted: Úgyhogy oviba megint nem ment, ma viszem megint délután dokihoz. Vitaminokat kapott, meg köptetőt és orrcseppet. Úgylátszik ez mégis kevés. :( Jó lenne már kilábalni ebből az időszakból. :roll:
Dani jobban van már azóta?? Remélem....[/color]

Aisa és Hajni
 
 


Hajni, ez nagyon jó hír, hogy összeházasodtok. Azt hittem, hogy már házasok vagytok. Részleteket már tudtok? Mikor lesz a lagzi stb?
Dani már teljesen jól van.
Tudom, hogy nem lesz egyszerű 2 gyerekkel. Nagyon össze kell hangolni mindent, hogy működjön majd. De erre még igazából nem gondolok. Most szeretnék túllenni a szülésen.

Évi
 
 


Évi!

Mindenki azt hiszi, hogy házasok vagyunk! :lol: 12 éve vagyunk együtt, és kb. 9 éve elünk együtt. :) Éppen itt az ideje a házasságnak... csak eddig valahogy nem alakult úgy.
Pontos dátum még nincs, G. vizsgaidőszakától függ. Igazából június 6-án lenne az igazi, mert pont azon a napon leszünk 12 évesek. :lol: De akkor pont vizsgák lesznek, így nem nagyon maradna idő a szervezkedésre illetve a tanulásra. Elég valószínű, hogy július közepe tájékán lesz. Igazából csak nagyon szűk körű lesz, szülők-testvérek (nagyszülők már nincsenek sajnos :cry: ) és a legjobb barátok. Polgári lesz, az itt Szentivánon, a vacsorához meg egy olyan helyet szeretnénk a környéken találni, ahol tudunk egy-két szobát is kivenni, hogy a gyerekeket le tudjuk tenni aludni. Mert elég sok gyerekes barát jön majd. Szóval sok kis koszorús lányka lesz majd. :)
Röviden ennyi.... :wink:

Aisával ma voltam a dokinál, most már írt a doktornő antibiotikumot,mert már ráhúzódott a hörgőkre is a nátha. :twisted: :twisted: Csütörtökön délután kell visszamenni, ha addigra jobban lesz, akkor a pénteki mikulás ünnepségre bemehet az oviba, ha szeretne. Szóval a héten még tuti itthon lesz, remélem nem lesz nagyon nehéz visszaszoktatni majd. Mondjuk utána megint max. 3 hetet tud csak menni egyfolytában, mert akkor meg jön a karácsony.... :roll:

Mondjuk nem törvényszerű, hogy nehezebb lesz a két gyerekkel. Ha jó evő-alvó gyerek lesz, akkor szerencsétek lesz... pihenni biztosan kevesebbet tudsz majd. Te Danit sokáig tudtad szoptatni egyébként?

Aisa és Hajni
 
 


Hello Lányok!!
Csak gyorsan helyzetjelentek én is.Megvagyunk,hála ístennek nem vagyunk betegek,azt leszámitva,hogy én olyan fáradékony vagyok.Szombaton voltam Aloe vera bemutaton,nagyon megfogott a dolog,tetszett amit láttam hallottam,na meg a környezetembe is csak jókat hallok,látok róla,ugyhogy én ís most leállok a gyógyszeremröl,amit a doki írt a trombozisomra.Az havi 6000.itt meg 2 hónapra lesz 7500.Hát megprobálom,mégse gyógyszerekkel tömködöm magam,hanem természetes anyagokkal,majd meglátjuk használ e. :lol: :lol: :lol:
Készülünk anyu bulijára,tegnap voltam solymáron a dekorácíót megrendelni,nagyon tuti boltot találtam!!
Hajni!!
Ha az esküvőtők dekorácíóján töritek a fejeteket mindenképpen menjetek el ebbe a boltba.A DM mellett van.Sokat segitett a csajszi,és ami a legjobb az egészbe,hogy színte mindent lehet kölcsönözni.Én pl most mécsestartokat kölcsönzök az asztalokra 15 db kell,mi a frásznak vegyem meg mit csínálok utána vele,igy meg 50 ft/db lehet kölcsönözni.Az asztalra is olyan jó futóanyagok vannak,iszonyú jó színekbe.A lufik viszont nagyon húzosak,mármint a héliumos,az kb 350-400/db.Dehát ugye mivel ilyenkor a virágok is húzos árba vannak,ezért azt gondoltuk ki,hogy minden asztalon lufik lesznek,az mégis jobban mutat mint egy száll virág. :lol: :lol: :lol: Ezek mind feliratos (boldog szülinapot,60-as)lufik és arany és bordó szinekbe fog minden pompázni.Vettem bordó szalvétákat,mert ha ugy rendelem megt,hogy ők hajtogassanak belölr valamit,ugy 180 ft/db :shock: :shock: :shock: :shock: igy meg megvettem és a neten kerestem olyan oldalt ahol még videok is vannak hogyan lehet szalvétákból jópofa dekorációt csínálni.
Kírával kinéztük,hogy a poharak bordó tavirózsaszalvétába fognak állni,és az evőeszközöknek meg boriték formájúra hajtogatjuk.Nagyon király.Ugyhogy majd mi szépen hajtogatunk és nem került csak a szalvéta árába (600 ft)
A végső létszám 45 fő lett! :shock: :shock: :shock: Tők jó mert az esküvőnkön voltunk 25-en,akkor nem csínáltunk ekkora felhajtást. :lol: :lol: :lol: Dehát csak egyszer 60 éves az anyukám.Sajna az 50-et nem tudtuk igy tartani,mert Apu akkor már nagyon beteg volt,pedig ő imádja az ilyen nagy bulikat.Akarom mondani imádta volna. :cry: :cry: :cry: Egyébként ő múlt héten lett volna 60.Hát ilyenkor kissé kivagyok,hogy nincs már...... :cry: :cry: :cry: Ráadásul,ugye mivel nem síkerült élő zenét intéznünk ezért napok óta zeneszámokat töltögetünk,és írunk ki cd-re,és ugy elöttem van Apú amikor énekelgetett nekünk,meg állandoan táncolt,ezekre a számokra imádott bulizni.Ezt tuti tőle őrőköltük,mármint a táncos lábait. :lol: :lol: :lol: Őcsém is jól nyomja meg én is.Sajna Gábor nem őrőkőlte Anyukájától,pedig az is olyan volt.Apuval jókat roptak néha ,mikor eggyütt buliztunk.
Na jó más téma.
Akarom mondani megyek is,mert Kírának millio lecoja van.
Évi kitartás neked ha ez vigasztal akkor 4 évvel ezezlött én pont ugyanigy voltam mint most te.Szilveszterkor már fájásaim voltak,ami persze elmúlt
:cry: :cry: :cry: és végül január 14-ig kihúztam!!!
Hajni!!!
Majd jővünk nézni titeket.Sőt Évít is elcsalom,csak jó időtők legyen!!! :lol: :lol: :lol: Nálunk szakadt az eső,mondjuk akkor május 22 volt,és most májusba lesz 10 éve!!!! :shock: :shock: :shock: :lol: :lol: :lol: :lol:
ELTÜNTEM!!!!!
Vendég
 


Sziasztok,

Hajni, sokáig tudtam szoptatni Danit. 1 éves korában azért választottam el, mert mentem dolgozni. Volt elég tej, nem kellett pótolni. És te?
Milyen fősulira jár Gergő?
Sajnálom az antibiotikumot. De ez van, ha elkezd a gyerek közösségbe járni.

Andi, te mikorra voltál kiírva Mironnal? Nem szeretném, ha nekem is lennének fájásaim szilveszterkor.
Jó szervezkedést a bulira!

Évi
 
 


Évi!
Január 23-ra!!!!:):):)És 14-én született.Egyébként sztem mivel kinn voltunk a szabadba egy ídeig ezért sztem túl hangos volt a petárdázás,mert elöször csak azt éreztem,hogy iszonyatosan rugdoss és forgolodik bennem.A fájások azok azután jöttek miután már bejöttünk.De aztán elmúltak.10-én voltak megint olyan fájásaim amik 20 percesek voltak,ez volt hétfön,de mivel már akkor nagy dugok voltak a 10-esen nem mertünk várni,mig jönnek a 10,8 percesek,ezért elindultunk.Kár volt,mire felfeküdtem a vizsgáló astalra és feltették rám a ctg-t,addigra elmúlt minden,de már nem engedtek haza,mivel az első császár volt.Pénteken szültem.Pokol volt benn feküdni nagy hassal,ugy hogy Kíra itthon volt.Mindennap jött Apával hozzám és sírtam mikor hazamentek,ő meg Apjának a kocsiba sírt.:(:(Szóval inkább a végsőkig huzzadd,mig elindulsz!!!
Na jó megyek,Kírát kikell kérdeznem a hüllökböl.
Pénteken dizsibe megyek Kírával!:):)A suliba lesz.:):):)Este 8-ig!!:):):)

Hajni!!!
Nem is mesélted hogy a Melinda férjhez ment!!:):)Ledöbbentem,mikor az iwiwen néztem,hogy férjes névvel van fenn.:):):)
Már váltottunk levelet ez ügybe!!!
Szép estét!!!
Vendég
 


Andi!

Tudom, milyen rossz nagy hassal kórhában lenni, mert Danit 42 hétre szültem, és be akartak fektetni, de nem sikerült nekik. :D Saját felelősségre eljöttem, és inkább minden nap bejártam a kórházba. Most sem szándékozom befeküdni előbb, főképp, hogy már Dani is itt van, és nincs aki ellássa.


A vörösvári Mikulás ünnepségekről nem tudtok valamit? Hol és mikor lesz valami?
Mi szombat délelőtt elmegyünk a mgánbölcsibe. Az egy egész délelőttös program. Vasárnap pedig jön a saját Mikulás.
Mi diavetítőt vettünk Daninak. Remélem, örülni fog neki.

Évi
 
 


Halihó!

Andi!
Köszi a dekoráicóboltos infót! Ti hol tartottátok az esküvőt? Mondtad ugyan már, hogy kétszer volt "buli" egy a családdal, egy pedig a szülőkkel. Első körben úgyis a helyet kéne megtalálnunk, viszont nem tudom, hol találnék olyat ami megfelelne az igényeinknek... :roll:
Én is csak az iwiw-en láttam, hogy férjnél van a Melinda! Most volt valamikor az esküvőjük. Annak ellenére, hogy szinte egy utcában lakunk, szerintem kb. 2 éve nem láttam, ha nem régebb óta. :roll:
Jön talán a baba is náluk??

Évi!
Gergő a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájára jár, kereskedelem-marketing szakon. Tetszik neki és jól is megy neki. :)
Mikulás ünnepségekkel kapcsolatban én nem tudok semmit. Anyummal megy holnap Aisa az oviba, ott fog jönni a Miki, nálunk meg szerintem szombaton.

Na, megyek, indulunk haza végre! :)

Aisa és Hajni
 
 


Hello csajok!!
Évi!!!
Vasárnap jőn a mikulás??? :shock: :shock: :shock: Ez fura mi mindig betartjuk az 5-e estét vagy a 6-át!!! :lol: :lol: :lol: Mondjuk mi a vasárnapi húsleveshez is ragaszkodunk!! :lol: :lol: :lol:
Nálunk holnap húzos nap lesz,délelött oviba és suliba jőn a mikulás,kéne mennem fényképezni mindkét helyre,de mivel dolgozom ezért sehova nem tudok elmenni. :? :? :? Viszont délután 2-töl este 8-ig a suliba leszek Kírával.
Azt nem tudom,hogy a varázskő elött holnap vagy szombaton lesz a mikulás. :roll: :roll: :roll: Minden évben oda megyünk,most is tervezem,ha esetleg holnap lesz akkor apa megy Mimivel.Szombaton pedig a Dédikhez megyünk meg sogornőmékhez,oda ís jőn a mikulás.Mi csak csokikat szoktunk ilyenkor venni,mondjuk a csajoknak vettem csattokat,hajgumikat meg fülbevalót.Játékot szigoruan csak karácsonyra. :twisted: :twisted: :twisted:
Vasárnap Kíráéknak van fellépésük a Camponánál,az egész délutános program szokott lenni,ebéd után indulunk és este jővünk haza.
Ha tudok valamit a varázskőröl akkor ha eszembe jut na meg ha időm engedi beírom ide,sztem szombaton lesz.

Hajni!
A mi esküvőnk Gáborék lakásába volt,ott fenn a Petöfi S.utcába.Mi nem voltunk csak 25-en és ott akkora nappali van,hogy böven elfértünk.Másnap pedig ugy volt,hogy minden barátunk ide jött hozzánk házhoz,és innen ugy éjfél körül a campingbe mentünk.Már aki tudott a lábán menni!!:):)Gábort természetesen vinni kellett.
Ha ajánlhatok valamit akkor az a Póni fogadó ott Dorog elött,nekem az a hely nagyon bejött.Mondjuk oda mindenképp kellenek soförök.A másik a gyámánt ott is jó esküvők szoktak lenni.Vagy oda nem akartok???
Melindáék esküvője pont Kíra szülinapján volt oktober 24-én.Sztem nem a baba jőn(bár lehet) de én inkább arra gondolok,hogy ezen a napon ismerkedtek meg és igy ezen a napon fogják tartani a házzasági évfordulojukat.Mert ugye a hívatalos a polgári,nem a templomi.Jővő nyáron lesz nagy lagziuk.
Az őccséjéknek inkább gyanitok babát.Még olyan fiatalok.Nem???Vagy én vagyok már tők öreg??? :lol: :lol: :lol:
Én is ugy szeretnék főiskolára járni,csak olyan őregnek érzem már magam.Neked van főisid???De tudom csak elkezdeni nehéz,már sokszor beszéltünk róla Gáborral,hogy menjünk eggyütt. :lol: :lol: :lol: Ami késik nem mulik!! :lol: :lol: :lol: :lol:
Most viszont mennem kell halászni a gyerekeimet a kádból.Megigérték,hogy ma korán alszanak és jók lesznek,hogy holnap jöjjön a mikulás holnap.Mert ugye csak a jógyerekekhez jőn!! :lol: :lol: :lol:
Szép estét nektek!!!
Vendég
 


Évi!
A Varázskőnél is holnap lesz a mikulás,és délelött 10-töl a Müvészetek Házába ís lesz valami mikulásünnepség.A Major utca felöl tudsz bemenni!!
Rohannom kell,csak ezt akartam!!
Szép hétvégét!!
Vendég
 


Andi, köszi az infót. De már elhatároztuk, hogy a magánbölcsibe megyünk. Ott egész délelőttös program lesz 2500 Ft-ért. Kicsit húzós az ára, de nálunk nincs ovis Miki.
Más, Andi hallottad, hogy van egy új nőgyogyi Vörösváron? Nem tudsz róla valamit? Pl. hogy honnan szalajtották stb.?
-É-
 
 


Sziasztok!

Andi!
Nekünk is kis esküvőnk lesz, nagyon kicsi költségvetéssel. Sajnos nem fér bele semmi extra, még az is elképzelhető, hogy csak egy családi vacsi lesz, és valamikor elmegyünk a barátokkal bulizni egyet. Meglátjuk majd.... :roll:
Melindáék öccsével kapcsolatban meg nem hiszem, hogy a baba miatt csinálták a lagzit, mert én együtt dolgoztam a sráccal egy ideig, és tudom, hogy nagyon nagy volt a szerelem, inkább erre tudok gondolni. :) Úgy gondolják, hogy ez örökké fog tartani. :wink:
Nekem sincs fősulim, egyszer elkezdtem, de aztán nem volt kitartásom hozzá sajnos. Most már nagyon bánom, főleg hogy most egy ideig biztosan nem tudok belevágni. Meg igazából nem is tudom, hogy mit tanulnék szívesen. :roll:

Évi!
Milyen volt a bölcsis mikulásozás? Bejött Daninak??

Képzeljétek el, Aisa még mindig beteg. Tegnap déltől folyamatosan lázas, most hívott az előbb anyukám, hogy 39,3 a láza. :twisted: Viszem vissza ma megint a dokihoz, kész vagyok már ettől. Ez már a 3. hét, hogy beteg. Néha jobb, aztán megint visszaesik. Főleg, hogy mi nem szoktunk hozzá ehhez, általában egy-két napig tartott nála, és vége...most meg! :twisted: Tudom, hogy ha bekerül közösségbe, ez "jár", de hát ennyire, másfél hét ovizás után??? :twisted: :twisted:

Lehet, hogy el is megyek korábban haza, és elviszem a dokihoz...szegénykém. De szerencsére nem olyan rossz a kedve a láz ellenére sem. :roll:

Szép napot!

Aisa és Hajni
 
 


Sziasztok,

Hajni, gyakorlott anyukák mindig mondják nekem, hogy majd megtudom milyen a magyarok Istene, ha bekerül Dani a közösségbe. De úgy látszik ez igaz is.
Esetleg kezdj el valami immunerősítőt adni neki. Ki kell kisérletezni, hogy mi válna be Aisának. Nagyon sok ilyen termék van, lásd Béres csepp, Forever termékek és még ezer féle.
Én gondoltam arra is, hogy ovi előtt pár hónappal is érdemes lenne elkezdeni.

Daninak tetszett a Mikulás. Hozzánk is jött. De azért jó, hogy vége ennek a mizériának.

Nálunk most az a gond, hogy Dani nem hajlandó egyedül aludni. Mindig valamelyikünknek vele kell aludni. Ha észreveszi, hogy nem vagyunk ott vele, rögtön rohan át a mi hálószobánkba. Persze olyan antennái vannak, hogy azonnal felébred, mikor mi megpróbálunk átszökni. Azt hiszem, visszatesszük őt a rácsos ágyba. Ezt sokáig nem lehet bírni.
Az alapelv az, hogy a gyerek aludjon el egyedül, és maradjon is a szobájába. Ezt megpróbáljuk mindenképpen betartani és persze betartatni.

Nincs valamilyen jó ötletetek az altatás témakörében?

Évi
 
 


Hello!

Évi!
Én is számítottam a betegeskedésre, de azért arra nem, hogy 3 hétig nem tudunk kikeveredni ebből. De most már javulgat a leányzó, nem is köhög annyit, és már nem olyan vészes a láza sem.
Valószínűleg most már csak jövőre viszem az oviba, pár napra tök felesleges vinnem őt.
Immunerősítő és multivitamin biztos segítenek, kezdjétek el szedni tényleg ovikezdés előtt.
Alvás: nálunk is vannak/voltak ilyen gondok. Most is vele kellett aludnom, éjjel többször is felébred, és kiabál, hogy menjek át hozzá. Mondjuk most beteg, ezért úgy vagyok vele, hogy legyen, majd ha meggyógyul, akkor visszaáll minden a régi kerékvágásba. Nem lehet, hogy Dani érzi már, hogy lassacskán nem ő lesz az "egyetlen" és kezdi félteni kicsit a "pozicióját"? Többet szeretne veletek lenni, hogy kihasználja az időt. Nálunk ez az egész akkor volt nagyon vészes, amikor délután is keveset voltam vele, mert dolgoztunk. Ahogy ennek az időszaknak vége lett, javult a helyzet, de még mindig nem az igazi. Én is tanácstalan vagyok, várom, hogy az idő majd megoldja a helyzetet.... :roll:
Mi sem vagyunk az együttalvásnak a hívei, de azért ennyire nem vesszük ezt komolyan, mint ahogyan te írod. Aisa eleve csak úgy alszik el sajnos, hogy ott kell lennem vele.....ha éjjel ébred, és kellek neki, akkor mindig az ő szobájába viszem át, nem nagyon szoktuk engedni, hogy közénk másszon. Esetleg hétvégén, ha hajnalban ébred ....

Andi!
Merre vagy már megint? Minden rendben?

Aisa és Hajni
 
 


Hello!!
Vagyok ám,csak annyí dolgom van,de azért olvasok mindennap!! :lol: :lol: Most síncs ídőm,ugyanis Miron is beteg lett vagy mi a fene nem tudom.Tegnap már ugy jött az oviból haza,hogy olyan nyomi volt,aztán este hőemelkedéase volt,meg most reggel is.De ennyi,ugyhogy most inkább itthon tartottam,hogy jővő héten menni tudjon karácsonyozni.Pénteken jőn az oviba a jézuska!! :lol: :lol: :lol:
Na meg a suliba ís,persze elötte karifát kell dísziteni.Tegnap hozták,ma meg megyek és feldiszítem.Csak arra nem gondoltam,hogy ugye azt bekéne varázsolni a talpba ís amihez én hülye vagyok,ugyhogy csínáltam apának jó kis programot délutánra.Még nem tud róla,mindjárt hívom,hogy a fél délutánunkat vszinű a suliba töltjük ma.Tuti fog őrülni. :lol: :lol: :lol: Ugy akartuk,hogy a gyerekek a pénteki technika órán feldiszítik,de at ófő mást tervezett. :twisted: :twisted: :twisted:

Hajni!
Gergő is megy holnap a bulira???Mond neki,hogy ha nagyon berugik akkor szívesen megágyazok neki itt nálunk. :lol: :lol: :lol:
Bár igy hogy másnap dolgozni kell menni,gondolom nem lesz hajnalig dáridó.Nem is értem miért nem péntekre rakták. :? :?
Gergőnek,hogy tetszik az uj munkakőre???Mondta Gábor hogy m,últ héten bement melosruhába aztán halálra röhögték magukat rajta,olyan furcsa volt.Valami gyakorlatra ment. :lol: :lol: Egyiknap meg Gábor vitte haza,mert te még Pesten voltál mikor felhívott,és mondta Gábor hogy olyan árván elhagyatottan állt ott a parkolóba,hogy megsajnálta. :lol: :lol: :lol: Nyugodtan szóljatok ha ilyen van,szivesen hazadobja Gábor,bár gondolom most m,ár hogy van cégautója nem lesz ilyen problémátok.
A nagy céges záróbulira Gábor nem megy.Leltározik,igaz,hogy állitolag csak 13-ig,de másnap is kerll mennie,na meg Anyu bulija is szombaton lesz arra kell készülnünk.
Évi!
Hát az alvással nekünk is gondunk van.Miron se alszik el egyedül,álltalába köztünk alszik el,aztán cipeljük a helyére és persze valamikor meg jőn vissza.Ma pl a lábamat nem tudtam kinyújtani,mert oda kuporogott.Én azt tapasztaltam Kíránál,hogy ha szót se ejtünk az egészröl,akkor magától rájön hogy ugy kényelmesebb mindenkinek.Amig állandoan esti cirkusz volt belöle,addig ott aludt velünk,aztán ráuntunk,hogy minden este ezen veszekedjünk vele,meg erőltessük,és akkor szépen leszokott róla.Ez kb 3,5 éves korában volt,azóta egyedül alszik.
Miron ugyan mindjárt 4 de nem idegeskedem emiatt,annál rosszabb.Eljön majd az idő mikor vágysz arra,hogy odabujjon hozzád és már nem akar.Lásd Kírát,őt már nem lehet ugy ölelgetni,mindig azt mondja " Jaj Anya,ne már" Szóval ez az idő is eljön sajna. :cry: :cry: :cry:

Dicsekedhetek??? :lol: :lol: :lol: Kíának lett a legjobb a matekdogája!!!!Hétfőn irtak átváltásokból pl. 3458 m= hány m,hány cm,hány dm és hány mm??? :lol: :lol: :lol: Hát én már kiakadtam hétvégén,kevertem a szezont a fazonnal,aztán Gábor magyarázta neki,és láss csodát.Kettő 5-ős lett abból egyik a Kíráé.Egy négyes a többi 3-as 2-es és sok-sok 1-es. :shock: :shock: :shock: Annyíra őrült neki.Persze mindjárt kért jutalmat!! :lol: :lol: :lol: Vettem neki egy HSM-es matricásalbumot.
Persze Apa ís büszke volt ám magára!! :lol: :lol: :lol:
Na jó mennem kell,hív a Miron,hogy rakjam össze neki a vonatpályát!!! :lol: :lol: Hú de beteg!!! :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Sziasztok,

Hajni, gratula Gergő kinevezéséhez! Miből mi lett? Terranova él és virul? Gazdasági válság nem sújtja?
Sajnos az, hogy Dani egyedül aludjon el létszükséglet. Ha meglesz a pici, már nem jut annyi idő rá, főképp olyan feleslegesen töltött idő, mint az altatás.
Egyébként teljes siker, tegnaptól magától elalszik egy kis mese után. Hurrrráááá! Ja, és átalussza az éjszakát.
Te adtál valamilyen immunerősítőt Aisának?

Andi, hogy van Miron?

Évi
 
 


Megint én
Elfelejtettem mondani, hogy tegnap beadattam Daninak a pneumococcus elleni védőoltást. Megéri, a nagyobb bajokat, mint pl. a középfül-, arcüreg- és más szörnyű gyulladásokat lehet vele megúszni. Röpke 16,000. Ft volt. De nem bánom.
Ti már beadattátok?
-é-
 
 


Sziasztok,

Csak elköszönni jöttem. Biztos egy ideig nem fogok tudni írni. Besűrűsödött a program. Gyakran kell majd CTG-re, nőgyógyászhoz is mennem. Meg jön a Karácsony is.

Mindenesetre Áldott Karácsonyt kívánok Nektek és egész családotoknak.

Majd januárban, a baba születése után megpróbálok visszaolvasni.
Bár, amilyen tempóban írtok, ez nem lesz nehéz.

Évi
 
 


Sziasztok!

Megpróbálok írni néhány sort én is, mielőtt beindul a nap. :)

Andi!
Jobban van Miron, ment már oviba a héten?
Gergő egyelőre még csak betanul, majd jövőre kerül ki igazán terepre. :) Majd meglátjuk akkor....
Hát nem vitték túlzásba a bulizást a fiúk a múlt héten. :shock:
Kírának gratula a matekdogához! :)

Évi!
Azért próbálj meg jönni néha, és várjuk az infókat a baba érkezésével kapcsolatban.
Én nem adattam be semmilyen plusz oltást Aisának, valahogy tartok tőlük egy kicsit. :)
Nektek is kellemes ünnepeket, jó babavárást még erre a néhány napra-hétre! :)

Én még a héten dolgozom, jövő héten már nem. Holnap költözünk át a másik helyre, úgyhogy nem fogok unatkozni. :twisted: Hétvégén még kell vásárolnunk egy pár dolgot a karácsonyhoz. Vasárnap céges buli, jövő héten meg kezdődik a sütés-főzés-takarítás. Mondjuk nem viszek túlzásba semmit, nem szeretném, hogy kidőljek mire jön a szenteste.
Aisa mostanában tök ügyes, átalussza az éjszakát. Egyik nap csak úgy beszélgettünk és mondtam neki, hogy ő már nagylány, és a nagylányok végigalusszák egyedül az éjszakát a saját ágyukban. És attól az éjszakától kezdve úgy alszik, mint egy kisangyal. :lol: :lol: Olyan büszke vagyok rá, és tök jó, hogy végre én is tudok rendesen pihenni éjszaka. :lol:

Aisa és Hajni
 
 


Sziasztok!
Nem őrültem meg igy szombat reggel negyed 7-kor csak egyszerüen nem tudok aludni,már 4 óra óta fennt vagyok.Kicsit ideges vagyok,tudjátok ma van Anyu bulija.45 fő!!! :shock: :shock: :shock: Már tiszta ídeg vagyok,hogy minden rendben legyen,mindent én szerveztem le,tegnap már felvittük az italokat felmértük a terepet.Sajna Gábor ma leltárzárásra megy ugyhogy 10-ig semmit nem tudunk intézni,pedig még van mit.Elkell hoznunk a dekoráciot Solymárról,kenyeret,sűtiket,tortát.Zenét kéne kreálni,vszinű felviszük Őcsém számitógépét mert senkinek nem lesz kedve ott cserégetni a cd-ket,igy meg Gábor felrakja a gépre aztán szól magától.Ja és ugy volt,hogy sogornőm jőn teriteni,de sajna nem tud. :cry: :cry: :cry: Szóval kész vagyok,már tegnap este ís kissé ideges voltam.

Évi!!
Azért még csak lesz ídőd jőnni karácsonyig.Este 10-kor is lehet ám irogatni,vagy mint látod reggel 7-kor is.Gondolom már kivan a bundád a nagy pocidtól,na meg a sok orvoshoz járástól.De kitartás már tényleg csak pár hét.De nem irigyellek egyáltalán.

Hajni!
Gábornak késöbb ért végett a csütörtöki raktáros buli,ugyanis még elmentek kocsmázni páran.Szépen nézett ki,ugyhogy másnap kiosztottam rendesen. :lol: :lol: :lol: Büntiböl ma nem íhat,és kocsival kell jönnie,akkor tuti nem íszik. :lol: :lol: Tegnap is felment végül is a céges bulira.De már túl voltak a vacsorán,és a müsoron is,ugyhogy csak dumáltak egy jót.És mivel kocsival ment nem ivott.
Kiakadtam ezen a szerény évvégi bulin. :shock: :shock: :shock: Mindig akkora felhajtás van,most meg még a kaját is saját maguk főzték,és otthonról kellett sütut vinni.Ja és,hogy még egy céges polót se kaptak ez csúcs!! :? :? :? Sztem inkább ne csínáltak volna semmit,mert ez igy tők ciki volt.
Gratula Aisához,hogy egyedül alszik.Én ezt Mironnál még nem értem el,vagyishát van néha olyan hogy síkerül egyedül elaludnia a saját szobájába,de ez ritka.Most ujjabban Kíra ágyát találja kényelmesnek,ugyhogy ketten alszanak. :lol: :lol: :lol: Most még nem teher ez Kírának,és remélem mire az lesz,addigra Miron is betalál végre a szobájába.
Na jó megyek,mert ébredezik a család,hallom már anyu is lennt motoszkál,gondolom ő is ideges kicsit.Megyek megnyugtatom,már ha síkerül. :lol: :lol: :lol:
Én elég sokat otthon leszek,január 10-ig zárva lesz a cuki,és ugye az ünnepek is hétköznapra esnek,tehát akkor se kell mennem.

Legyetek jók,szép hétvégét mindenkinek.Majd jővők a beszámolóval.Szurkoljatok,hogy minden rendben legyen.
Vendég
 


Békés karácsonyi ünnepeket és sok-sok ajándékot kívánok mindenkinek!!

Kép Kép Kép
Vendég
 


Békés, boldog karácsonyt kívánunk Nektek!

Ui.: írni majd csak később jövök :)

Aisa és Hajni
 
 


Sziasztok!!
Látom mindenki pihenget!! :lol: :lol: :lol:
Azért jöttem nektek jó bulizást kívánni estére,és Boldog uj évet 2009-re.
Ugy fest mi nem megyünk sehova,mert annyi helyre hívtak,hogy csak sértödés lenne ha ide megyünk oda nem.Megaztán ahova nagyon nagy kedvem lenne menni az Esztergom,ott egyik bnőm a rendezvényszervező és mivel jelen kell lennie a rendezvényen,ezért viheti a baráti társaságát,azaz minket.Ingyen kaja-pia élő zene stb...dehát ugye oda csak kocsival tudnánk menni,Gábornál meg elképzelhetetlen,hogy szilveszterkor ne igyon. :twisted: :twisted: :twisted: Másokhoz alkalmazkodni,meg nem akarunk,mert nem tudni ugye hogy ki mikor akar éppen haza menni.Ugyhogy sztem mi itthon bulizunk.Megaztán Anyut se szeretném szilveszterkor a gyerekeimmel fárasztani,még az is lehet,hogy ők is mennek valahova a barátaikkal.Ez van.
Én most itthon leszek "szabin" majdcsak 12-én megyek dolgozni,jó lett volna ha Gábor is itthon van,de ő már kedden kezd.Én meg mostanáig dolgoztam,nem baj van még 6 napunk eggyütt.Sztem megyünk pár programra a gyerekekkel.
Na jó legyetek jók,és azért irjatok ha van időtök.
Évi!
Mi ujság???Még egybe vagytok???Kitartást neked föleg a mai éjszakához!!

Szóval,akkor BUÉK nektek!! Kép Kép Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Előszőr is BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK! :lol:

Évi!
Tessék rövid hírt adni magatokról! Kíváncsi vagyok, hogy vagytok, egyben-e még, vagy esetleg már négyesben???? :roll:

Andi!
Otthon maradtatok végül szilveszterkor? És hogy sikerült anyukádnak a bulija??
De jó neked, hogy csak 12-én kezded a melót, nekem már holnap menni kell. Gergő meg már vidéken van a szokásos évnyitón, ma reggel ment és csak holnap este jön haza. :cry: Szóval kezdődik az év.... Még bírtam volna itthon egy kicsit. Most kezdtünk mindannyian rászokni a sokáig alvásra, Aisa is simán alszik 9-ig kb... Nem tudom, hogy holnap hogy fog felkelni és oviba menni.... Kicsit félek az újrakezdéstől, de remélem nem lesz gond vele.
Én meg már Budaörsre megyek holnaptól, autókázhatok eleget majd. Remélem, hó nem fog esni, a Szépjuhászné nem lehet egyszerű havasan és jegesen... :roll:

Amúgy az ünnepek jól teltek, volt sok ajándék a gyereknek, evés-ivás, jövés-menés. Vittük Aisát egyik nap Dobogókőre csúszkálni kicsit a hóban, tegnap meg korizni voltunk a tavon. Ma is akartam menni vele, de nem volt kedve, így most alszik...
Hát ennyi röviden!

Aisa és Hajni
 
 


Sziasztok!!
Végre-végre!!Üres a lakás,két hét után jó ez a kis csend.Miron olyan őrömmel ment oviba,itt pörgött már reggel 6-kor.Kíráról ezt nem mondhatom el,ő nehezen indult.Táncra sincs kedve menni délután,ugyhogy kénytelen vagyok elkisérni. :roll: :roll: :roll: Vissza kell rázodnia.Na megaztán ugye kemény két hétnek nézünk elé,ugyanis 19-én már félévi bizi van,és Kíra legalább három tárgyból 4,5-re áll,ugyhogy lesz feleltetés bőven. :lol: :lol: :lol: Ebböl persze egyik nyelvtan,másik irodalom,harmadik a környezet,mondtam neki hogy a nyelvtant hagyhatja nem érdekel,tudom,hogy utálja én se szerettem,és egy négyes még elfér félévkor a bizíbe,majd évvégére kijavitjuk.Ja meg énekböl is lehet,hogy 4-es lesz. :lol: :lol: :lol:
ma még Gábor is otthon van de mivel megkaptuk az Elműtöl az elszámoló éves számlánkat (78000 :shock: :shock: :shock: ) ezért ma lesz egy futásunk az ügyfélszolgálatra.Kicsit durva hogy fizetünk havi 32000-ret és még igy is ennyít rákell fizetnünk.Most megyünk intézkedni,hogy valaki jöjjön ki és nézze meg mi zabál itt nálunk ennyí áramot.Már tavaly januárba voltak,akkor is hasonlókat fizettünk,azt mondták a két villanybojler eszik havi 16000-ret.Már junius ota lecseréltük gázbojlerre,de ugy fest ez sem segitett.Ugyhogy nem tudjuk mi ez.Most átállunk diktálásra,hátha ugy kiszürjük mi zabál ennyit.Már mindent probáltunk,de semmi. :twisted: :twisted: :twisted: Tisztára kész vagyok ettöl.Most 35000-re hozták ki havonta.
Holnap megyek budaörsre a munkanélkülibe,lejár a segélyem,elvileg igérte a csaj hogy probál becsusztatni egy suliba (logisztikai) az még 3 hónap,addig még kapnám a segélyt és mivel 9-14-ig van a suli,igy még dolgozni is tudnék mellette.Jó lenne,csakhát ugye nekem van szakmám,és azok vannak elönybe akiknek nincs.De mondta megprobálja eltusolni a szakmunkásomat és csak a gimit írja be.Hát kiváncsi leszek.Ha nem jőn össze sos lépnem kell,mert bejelentés nélkül nem akarok maradni.

Hajni!
Nem mentünk végül sehova itthon voltunk,este 9-ig itt voltak bnőmék.Annyi helyre hívtak,még oda felétek is a Marosvári Attiláékhoz ís,de nem volt kedvünk gyalogolni ennyít.Estergomba ís csak ugye kocsival tudtunk volna menni,ide meg Vörösvárra gábor kollegájáék hivtak,de az átlag életkor kb 20 év volt,és a házigazdán kivül senkit nem ismertünk volna.
Mi ís voltunk korizni a slőtyín de mi pénteken délután,és szombaton pedig Dobogókőn voltunk szánkozni.ha ezt tudom szervezhettük volna eggyütt,bár mi sokan voltunk,négy autóval mentünk,de jó lett volna veletek is talizni. :lol: :lol: :lol: Ha minden igaz vasárnap megint megyünk,korizni.Mironnak is nagyon tetszett.
Gergő akkor most habzsolja az életett!!! :lol: :lol: :lol: Biztos jó bulik ezek a csapatépitő tréningek.Gábor majd februárba veszi ki a tavalyi szabiját.Neki van még több mint 2 hete.
Idén nem kérünk üdülési csekket,megbeszéltük,hogy kaja jegyet kér Gábor,mert nem hiszem,hogy idén eljutunk nyaralni,föleg ilyen rezsi mellett. :evil: :evil: :evil: Meg kitudja mi lesz még.Ez is tök jó,hogy elvették a 13.havit,bár igy hogy beépitették a bérbe nem adozik annyít,csak ugy egybe mégis jobb volt. :cry: :cry: :cry:
Készülünk Mimi szülinapjára,olyan rossz hogy igy minden egybe van neki,még alig játszott a karácsonyi játékokkal máris ujjabb tonna érkezik. :shock: :shock: :shock: Én pókemberes pizsit vettem neki,meg egy nagy várat katonákkal.Többieknek is mondtam,fogják vissza a játékokat.

Évi!!!
Jelentkezz!!!!
Megyek mert megjött Apa!!Gyorsan kiszorta a gyerekeket!! :lol: :lol: :lol: Remélem nem lesz nagy dugó Pest felé!!
Vendég
 


Hello!

Hát Aisa annyira nem volt oda az ovikezdésért, de azért egész jól viseli. Egy picit görbül a szája reggelente, de aztán bent szépen elvan, játszik stb., aztán olyan 11 óra körül eszébe jut, hogy jöhetne a mama már érte, és akkor elkezd kicsit sírni. De hát azért nem is csoda, mert két hét után volt másfél hónap kihagyás, most meg bedobtuk a mélyvízbe szegényt. :? De szerencsére lelkileg azért nem viseli meg, délután tök aranyos, meg éjszaka is alszik rendesen. :lol:
Mostanra már én is visszaszoktam a régi kerékvágásba, bár a reggeli kelések még nehezek... :?
Nem semmi, micsoda villanyszámlátok van.... :shock: :shock: Mi a két lakásra fizetünk havi 14 ezret, ebből kb. 9 ezer a miénk. Mi is diktálósak vagyunk már, jobb ez így, legalább tud számolni az ember, hogy mennyi lesz kb. a számla egy hónapra.
Na, mit intéztél a munkanélküliben? Sikerült valami tanfolyamra jelentkezni?
Lesz zsúr a szülinapra Mironnak?
Mi pénteken megyünk Budaörsre színházba, kíváncsi vagyok milyen lesz a darab. Valami vígjáték lesz... Karácsonyra kaptuk Gergő anyukájától. :)
Ide Budaörsre a közlekedés egyelőre egész jó. Reggel kicsit kevesebb, mint egy óra alatt érek be úgy, hogy még felmegyek az Auchanhoz Solymárra a kolleganőmért (mert ő a 18-as busszal jön ki Óbudáról), délután meg fél óra alatt hazaérek. :shock: :lol: Lehet, hogy most még azért többen szabin vannak, kevesebben vannak az utakon, de egyelőre nem rossz ez így. :lol:

Na, nekikezdek a napnak.... :roll: :?

Aisa és Hajni
 
 


Sziasztok!(vagy csak inkább szia Hajni! :lol: Évi nagyon eltünt) :cry: :cry:

Hajni!!
Hát majd belerázodik Aisa.Tényleg sok volt neki az otthonlét.Nekünk is volt ilyen tavaly,két hét után 3-mat otthon volt,hát nem volt könnyű.De aztán egyik naprol a másikra megnyugodott,azóta semmi gond.
Voltam Budaörsön,feleslegesen,mert beteg az ügyintézőm. :twisted: :twisted: :twisted: Ugyhogy mehetek vissza,majd ma délután kell felhívnom,hogy síkerült e a suli,mert ha nem akkor márcsak 15-én kell lemennem megszüntetésre,ha ígen a suli akkor holnap lesz egy futásom.Ugyhogy elvileg megtudták volna szüntetni a segélyem,most mikor lennt voltam,de mondta a nő,hogy várjuk meg a sulit mert akkor ugye nem szünik meg,ameddig oda járok.
Közbe hívtam a volt munkahelyem is (solymári pékség) megtudakolják nekem,hogy estleg az ujjonnan nyíló (májusba) Szentiváni üzletükbe mehetnék e.Tudnék két müszakba menni,Gáborral váltva,és jól belennék jelentva,a pénz se rossz.Szóval most erre is várok választ,addig akkor elintézném ezt a sulit,Anyu meg utána m,enne helyettem ide a cukiba reggelente,ez neki is jobb mert többet keresne és reggel 9-kor otthon lenne,mert ide a suliba ugye délután jár.Megaztán nekem is jobb lenne,mert egésznap szinte itthon van,csak a reggeli oviba szállitást kéne megoldanom,de mivel tudnánk Gáborral váltva menni,ezt is megoldanánk.Szóval most várakozok,hogy mi lesz.
Hát ígen a villanyszámla,hát egyszerüen nem tudjuk mi ez,de mindenki tanácstalan,.de ezen már nem is agyalok.
Lehet,hogy a fiúk,jővő héttöl kényszerszabin lesznek??? :shock: :shock: :shock: Gábornak mondták tegnap,hogy ha péntekig nem rendezödik a gázügy akkor leállnak.Hát frankó mondhatom!!Remélem nem lesz komolyabb baj belöle.
Most mennem kell,mert még nincs ebédünk és mindjárt itt a lányom.
Évi!!
Azért jelentkezhetnél két szó erejéig!!!
Vendég
 


Szia Andi!

Úgy látszik, ketten maradtunk... Ennyi erővel mondjuk e-mailt is írhatnánk egymásnak. :roll:
Tudsz már valamit a sulival kapcsolatban? El tudták intézni neked?
Az tök jó, hogy ha tudnál menni a pékségbe vissza dolgozni. Messze sincs, és ha még a pénz is jó, és a gyerekeket is meg tudjátok oldani, ideális lehetőségnek tűnik. Remélem, összejön majd. :)
Jó marha hideg volt reggel, -13 fokot mutatott a kocsi hőmérője. :shock: Akkor éjjel hány fok lehetett?? Remélem, nem fogják majd korlátozni a háztartásoknál is a gázfogyasztást ebben a hidegben. Bár ha már arról beszélnek, hogy adunk Szerbiának is, akkor gondolom ilyen nem fordulhat elő. :roll:
Írok még egy privátot is neked Andi!
Tök jó, megyünk ma színházba! Olyan régen voltam, és nagyon szeretek járni, remélem a darab is jó lesz majd. Hétvégén meg talán Aisa hajlandó lesz lemenni a tóra csúszkálni egy kicsit. :) Jöttök le ti is valamikor??

Aisa és Hajni
 
 


Hello Lányok!!
Mi van még a végén lezárják a topikot!!! :lol: :lol: :lol:
Hát ez a jégpáncél fantasztikus.Még jó,hogy az utak járhatóak.
Tegnap volt Miron szülinapja,és ezen jeles alkalomból szóltunk reggel az oviba,hogy ebéd után megyünk érte.Hát milyen jól tettük,alig vártam hazaérjünk,bezzeg ő élvezte,hogy Anya csúszkál vele hazáig. :lol: :lol: :lol:
Voltam hétfőn Budaőrsőn a munkanélkülibe.Reggel fél 9-kor értem oda és este fél 5-re jöttek értem Gáborék. :twisted: :twisted: :twisted: Se enni,se inni,se wc.Hát mit ne mondjak fantasztikus volt.Az volt a főprobléma,hogy mikor leértem ugye kérni kellett sorszámot.Hát én mondtam,hogy suli miatt és segély megszüntetésre jöttem.Mint kiderült a nő aki a sorszámot osztotta a végét nem hallotta.Ugyanis fél 12-kor mikor bementem a sulit intézni,akkor mondom a csajnak,hogy intézi e nekem a megszünést is,mire közölte,hogy azt nem ő intézi és arra ez a sorszám nem jó. :evil: :evil: :evil: Fél egyre lebeszéltük a sulit kitöltöttem millio papirt,és kimentem új sorszámot huzni.Igy lett fél őt mire végeztem.
Suli: hát még nem 100% csak 80,de ugy néz ki mégis síkerült bejutnom egy logisztikai suliba.Március 3-án indul 6 hónap,szeptember végén lesz az utolsó vizsgám.A suli a 7-dik ker.-be van,mindennap reggel 9-14-ig kell mennem.Kapok havonta minimálbért mellette + mindkét bérletemet 100%-ban fízetik.Ja és a sulit is 100%-ban a munkanélküli állja.Valami unios kezdeményezés ez az egész.Ha megbukok,vagy nem megyek suliba a teljes összeget vissza kell fízetnem.
Azért csak 80% mert ugye nekem van szakmám,és azok elönybe vannak akiknek csak síma gimijük van,de nekem ott a kereskedelmim,boltvezetőim,pénztárosim. :? :? :? Kellett irnom egy nyílatkozatott miszerint a két gyerek mellett nem tudok elhelyezkedni a szakmámba,mert hogy nem tudok délutános müszakot vállalni.Ha nem lesz meg a 25 fő síma gimis akkor mehetek.Ja és még ha esetleg a 15 fő nincs meg akkor el se inditják ebbe a suliba,hanem akkor valami másikba.
Néztem a suli oldalát,és kicsit rinyálok most azért mert ugye lehet ugy ís menni,hogy te mész magadtól,és oda van írva alapkövetelmény az éretségi és a német alapfok. :shock: :shock: :shock: Hát nem tudom,mert németre nem kérdezett rá a csaj tölem,és ugye nekem nincs német alapfokom,na jó papiron,de azért csak hebegek valamit.Az már alapfoknak számit??? :lol: :lol: :lol: Azért is ízgulok ezen,mert a tantárgyak közt véltem felfedezni a szakmai német órát!!! :shock: :shock: :shock: Az kissé durva llenne.Még magyarul is elég nehezen emészthető kifejezések,fogalmak vannak,nemhogy németül.Na mindegy meglátjuk.Mindenesetre ha bejutok ez február 12-én dől el,akkor kell lemennem Budaörsre megbeszélésre,akkor tuti lesz kemény fél évünk.Föleg,hogy beleesik a nyár,amikor ugye se ovi,se suli. :? :? :? De csak megoldjuk valahogy.
Hajni!
Gábor is volt szombaton délután korizni Kírával a slötyin.Gondolom ti délelött voltatok.Mi nem mentünk Mimivel mert reggel voltam melozni,onnan Kírával mentünk uszni.Miron kipurcant,ugyhogy egyböl ment aludni,ahogy hazaértünk.Lehet,hogy most vasárnap is megyünk majd.
Aisának már éjszakára se kell pelenka??Képzeld Miron egyszerüen nem hajlandó anélkül kakilni,és ha nem adok rá kakilás után tisztát akkor összepisil mindent éjszaka.Szóval napi 2 pelus még kell,kicsit már agodom,mert már 4 éves.De ugy látszik még nem müködik neki a visszatartás éjszaka.Kakilni,meg egyszerüen nem hajlandó a wc-be,őklendezik. :lol: :lol: :lol: Lehet beszélek majd a dokinővel,van valami gyógyser állitolag ami ezt a problémát segíti.

Évi!!!
Haho,mi ujság tessék jelentkezni,már tuti megszültél!!!
Na jó lépek,mert főznöm kéne valamit!!
Vigyázzatok magatokra ebbe a csúszos ídőbe.
Vendég
 


Hello!

Utólag is boldog születésnapot Mironnak! :)
Ez a suli dolog tök jól hangzik! Hallod, simán megéri munkanélkülire menni. :) Remélem, bejutsz a keretbe és tudsz majd járni. Utána meg már nagyobbak lesznek a gyerekek is, talán akkor már ezzel a szakmával több lesz a lehetőséged, és már több időre is el tudsz szakadni otthonról.
Korizni nem voltunk, mert Aisát már egyáltalán nem érdekli a dolog, nem lehetett rávenni, hogy lemenjünk csúszkálni. :(
Meg aztán beteg is lett kicsit, csütörtök óta ma ment először oviba. Lázas volt, most már csak köhög. Nagyon keservesen indultak el reggel, és mondta anyu, hogy sírt is rendesen amikor otthagyta. :( Szegénykém, nem tudom mikor fogja megszokni ezt a dolgot. :( Ma megyek gyógyszertárba, veszek neki egy halom immunerősítőt, hogy most egy darabig ne legyen beteg, és be tudjon szokni. Pedig amikor mesél az oviról, akkor eléggé lelkes szokott lenni, meg hát a múlt héten nem is volt gond vele, szívesen indult el. Én is ilyen voltam, 3 évet végigsírtam az oviban, lehet, hogy ez vár most rá is. Bár nagyon remélem, hogy nem... :roll:
Pelenka kérdés: Aisának már elég régóta nem kell pelus éjszakára sem. Alig 2 hónap telt el, hogy napközbenre szobatiszta lett, utána hamar ment az éjszakai szoktatás is. Szerencsére sosem volt gond a wc-vel, sem a bilivel. Kétszer fordult elő kb., hogy "megijedt" a végterméktől, de aztán elmondtuk neki, hogy ezt mindenki így csinálja, normális dolog, és megbarátkozott vele. :) Fura, hogy Mironnál ennyire elhúzódik ez, és hogy ennyire viszolyog a wc-be kakilástól. Hallottam már sok ilyen gyerekről. Kérdés, hogy kell-e már ilyen korban drasztikusabban fellépni, hogy leszokjon róla, vagy tényleg ki kell várni, míg eljön magától az ideje. Szerintem mindenféleképpen említsd meg a dokinak, hogy még így megy neki, hátha van valami jó ötlete, azért csak nem kell rögtön gyógyszerrel kezelni...
Majd valamikor, ha Gergőnek lecseng a vizsgaidőszaka, gyertek át egy kávéra, sütire stb. :) Gyerekek eljátszanának megint együtt, mi meg dumcsiznánk egy kicsit. :)

Aisa és Hajni
 
 


Hello!

Utólag is boldog születésnapot Mironnak! :)
Ez a suli dolog tök jól hangzik! Hallod, simán megéri munkanélkülire menni. :) Remélem, bejutsz a keretbe és tudsz majd járni. Utána meg már nagyobbak lesznek a gyerekek is, talán akkor már ezzel a szakmával több lesz a lehetőséged, és már több időre is el tudsz szakadni otthonról.
Korizni nem voltunk, mert Aisát már egyáltalán nem érdekli a dolog, nem lehetett rávenni, hogy lemenjünk csúszkálni. :(
Meg aztán beteg is lett kicsit, csütörtök óta ma ment először oviba. Lázas volt, most már csak köhög. Nagyon keservesen indultak el reggel, és mondta anyu, hogy sírt is rendesen amikor otthagyta. :( Szegénykém, nem tudom mikor fogja megszokni ezt a dolgot. :( Ma megyek gyógyszertárba, veszek neki egy halom immunerősítőt, hogy most egy darabig ne legyen beteg, és be tudjon szokni. Pedig amikor mesél az oviról, akkor eléggé lelkes szokott lenni, meg hát a múlt héten nem is volt gond vele, szívesen indult el. Én is ilyen voltam, 3 évet végigsírtam az oviban, lehet, hogy ez vár most rá is. Bár nagyon remélem, hogy nem... :roll:
Pelenka kérdés: Aisának már elég régóta nem kell pelus éjszakára sem. Alig 2 hónap telt el, hogy napközbenre szobatiszta lett, utána hamar ment az éjszakai szoktatás is. Szerencsére sosem volt gond a wc-vel, sem a bilivel. Kétszer fordult elő kb., hogy "megijedt" a végterméktől, de aztán elmondtuk neki, hogy ezt mindenki így csinálja, normális dolog, és megbarátkozott vele. :) Fura, hogy Mironnál ennyire elhúzódik ez, és hogy ennyire viszolyog a wc-be kakilástól. Hallottam már sok ilyen gyerekről. Kérdés, hogy kell-e már ilyen korban drasztikusabban fellépni, hogy leszokjon róla, vagy tényleg ki kell várni, míg eljön magától az ideje. Szerintem mindenféleképpen említsd meg a dokinak, hogy még így megy neki, hátha van valami jó ötlete, azért csak nem kell rögtön gyógyszerrel kezelni...
Majd valamikor, ha Gergőnek lecseng a vizsgaidőszaka, gyertek át egy kávéra, sütire stb. :) Gyerekek eljátszanának megint együtt, mi meg dumcsiznánk egy kicsit. :)

Aisa és Hajni
 
 


Hello!

Utólag is boldog születésnapot Mironnak! :)
Ez a suli dolog tök jól hangzik! Hallod, simán megéri munkanélkülire menni. :) Remélem, bejutsz a keretbe és tudsz majd járni. Utána meg már nagyobbak lesznek a gyerekek is, talán akkor már ezzel a szakmával több lesz a lehetőséged, és már több időre is el tudsz szakadni otthonról.
Korizni nem voltunk, mert Aisát már egyáltalán nem érdekli a dolog, nem lehetett rávenni, hogy lemenjünk csúszkálni. :(
Meg aztán beteg is lett kicsit, csütörtök óta ma ment először oviba. Lázas volt, most már csak köhög. Nagyon keservesen indultak el reggel, és mondta anyu, hogy sírt is rendesen amikor otthagyta. :( Szegénykém, nem tudom mikor fogja megszokni ezt a dolgot. :( Ma megyek gyógyszertárba, veszek neki egy halom immunerősítőt, hogy most egy darabig ne legyen beteg, és be tudjon szokni. Pedig amikor mesél az oviról, akkor eléggé lelkes szokott lenni, meg hát a múlt héten nem is volt gond vele, szívesen indult el. Én is ilyen voltam, 3 évet végigsírtam az oviban, lehet, hogy ez vár most rá is. Bár nagyon remélem, hogy nem... :roll:
Pelenka kérdés: Aisának már elég régóta nem kell pelus éjszakára sem. Alig 2 hónap telt el, hogy napközbenre szobatiszta lett, utána hamar ment az éjszakai szoktatás is. Szerencsére sosem volt gond a wc-vel, sem a bilivel. Kétszer fordult elő kb., hogy "megijedt" a végterméktől, de aztán elmondtuk neki, hogy ezt mindenki így csinálja, normális dolog, és megbarátkozott vele. :) Fura, hogy Mironnál ennyire elhúzódik ez, és hogy ennyire viszolyog a wc-be kakilástól. Hallottam már sok ilyen gyerekről. Kérdés, hogy kell-e már ilyen korban drasztikusabban fellépni, hogy leszokjon róla, vagy tényleg ki kell várni, míg eljön magától az ideje. Szerintem mindenféleképpen említsd meg a dokinak, hogy még így megy neki, hátha van valami jó ötlete, azért csak nem kell rögtön gyógyszerrel kezelni...
Majd valamikor, ha Gergőnek lecseng a vizsgaidőszaka, gyertek át egy kávéra, sütire stb. :) Gyerekek eljátszanának megint együtt, mi meg dumcsiznánk egy kicsit. :)

Aisa és Hajni
 
 


Három a magyar igazság. :)

Aisa és Hajni
 
 


Sziasztok, most van egy kis időm 2 CTG és flowmetria között. Hát, ez a szülés is elhúzódik. Ha nem indul be magától, ezt is indítják. Még nem tudni, mikor. Az eredményektől függ. Évi
 
 


Hello!

Évi!
Hát jól elhúzódik megint ez a szülés...
Remélem, azóta már kibújt a bébi és mind a ketten jól vagytok. :) Kérünk majd egy-két képet a legkisebbről... ;)

Andi!
Hol vagy, mi újság? Mi jót csináltatok a hétvégén a vásárláson kívül??
Mi voltunk ebben az új aquaparkban, ami a Megyeri híd lábánál nyílt. Nagyon király...Igaz nem olcsó, de nagyon jól meg van csinálva....és nagyon frankó csúszdák vannak, meg a szaunák is ott vannak a szeren. Érdemes elmenni szerintem.... :) Ajánlom mindenkinek! :lol:

Aisa és Hajni
 
 


sziasztok!
Évi!!
Én is nagyon drukolok!!Lehet,hogy éppen most szűlsz??:):)Ezeket az órákat kicsit irigylem,mármint elötte meg utána a szűlést nem!:):):)Olyan jó,amikor ott vagy és márcsak órák kérdése és kezedbe foghatod azt a csőpp bébit,na meg utána az is nagyon jó.Remélem minden rendben van és síma könnyű szűlésed van (volt).

Hajni!
Semmi különöset nem csínáltunk hétvégén,itthon voltunk és semmittetünk.:):)Olyan jó néha.Pénteken kibáloztuk magunkat,mindjárt kicsnyítek képeket és berakom.Vasárnap délután pedig elmentünk ide az utca elejére a bnőmékhez,az ő kisfia Miron legjobb barátja,mentünk látogatni ugyanis pénteken olyan síkeresen elesett,hogy felszakadt a bőr a nyakán,voltak Jánosba ís de a varrást meguszták,csak összehuzó tapaszokat raktak neki,ma mentek vissza.Egész héten nem megy oviba ugyhogy Miront is már délbe elhozza Gábor(szabin van),ugyanis mindenki akivel játszani szokott beteg.Hasi-fosi van a csoportba,ugyhogy elég sokan betegek.
Ma én is itthon voltam,kipakoltam délelött Miron játékait,szerdán Kíránál csínálok rendet.:):):)
Ja meg tanultunk ezerrel Kírával,ma német dogát írtak,meg ,matekot.Mértékegységekböl és annak átváltásaiból. :shock: :shock: :shock: Utálom!!! :lol: :lol: :lol:
Ja és a második féléves kötelezönket is elkezdtük már (Két lotti) és persze olvasónaplót kell vezetni belöle,rajzzal illusztrálva és persze,hogy én rajzolom. :lol: :lol: :lol:
Ja a félévink kitünő lett! :shock: :shock: :shock: Ezen én is csodálkoztam,azt hittem környiböl nem kapja meg nyelvtanból se,de igen. :shock: :shock: :shock: Majd az évvégén meglátjuk.
Hogy síkerült Gergő vizsgája???
Gábor a héten szabin van,itthon tevékenykedik.Nem tervezünk semmit a közeljővőbe,sporolnunk kell,megviselt kissé ez a 108 ezres villanyszámla,és most áprilisba még jőn a gáz is. :cry: :cry: :cry: Meg ugye most bizonytalan még ez a suli is,ha eltudom kezdeni akkor fél évig semmi programot nem igen tudunk szervezni,mert ugye mindennap suliba leszek,hétvégén őrülök ha itthon csínálom a dolgomat meg ugye tanulni is kéne majd valamikor..De valahogy csak kiböjtöljük ezt az időt,utána majd megyünk,mindenfelé.
Na jó lépek,ezt elküldöm,aztán kicsinyítek képeket és jővők.
Vendég
 


na itt vagyok,alig tudtam válogatni. :lol: :lol: :lol: Hát akkor ime: Kép Ezzel még adós vagyok.Január 14.:) Kép Az egyik ajándék.Nagyon tetszik neki. Kép Másik ajándék,amit a bálba ís hasznositottunk pénteken, Kép Hát erre mit írjak??:):):)Kissé kinöttünk a hercegnős korszakból.:) Kép Az 5 grácia,nagyon összetartó bnők. Kép Ott vot Miron kis ovistársa ís,ugyhogy nem unatkozott.

Na egy ídőre eldugulok.Hajni ti mik lesztek a jelmezbálba??Februárba gondoom nálatok is lesz.
Vendég
 


Kép

Hol vagytok csajok???? :?: :?: :?:
Vendég
 


Sziasztok, egy gyors szüléstörténet: 19-re voltam kiírva. Persze nem indult be a szülés. Utána naponta CTG, nőgyógyász, flowmetria, ultrahang. Nem volt egyszerű. Végén elhatározták, hogy indítják 27-én. Be is vonultam a kórházba. Erre látom, hogy a nyákdugó elment, és szivárog a magzatvíz is. Magától beindult. Ez volt 9H-kor. És 11.40-re már meg is született a baba. Villám szülés volt, nagyon szép élményekkel. A tolófájások persze rettentő erősek voltak.
A Szt. János-kh viszont hagy némi kivánnivalót maga után. A kapacitását alultervezték, egymás hegyén-hátán a szülő nők, kismamák, kispapák. Egy átjáróház kutya füle hozzá képest. A rokonáradatot kell elviselned egész nap, így alig tudtam szoptatni. Persze én nem nagyon zavartattam magam, csak a babára koncentráltam. Egyébként a babával minden rendben. Nagyon jól van a kiscsaj.
Majd még jövök.
Évi
 
 


Sziasztok!!
Évi!!
Itt is gratula mégegyszer.:):)Nem semmi kis szülésed volt,látod nem hiába drukkoltunk itt neked.
Ilyen szűlés kéne mindenkinek!!Az elsőt is ilyen könnyen szülted??
Kérünk még képeket.Fiad hogy viselte hogy nem voltál otthon??
Bocsika de mennem kell mert szülöire megyek az oviba.
Egyébként Miron beteg volt már szerda ota itthon van,már holnap mehetne de mivel összesen 6-an vannak a csoportjukba,ezért gondoltam ez a 3 nap ide vagy oda,itthon marad.Legalább nem kell délututánonként futkosnom érte. :D :D Majd hétfőn kezdünk.
Hajni!!
Hova tüntél??Csak nem vagytok ti is betegek??Urad levizsgázott végre??
Na tényleg rohanok!
Majd még jővők. Kép
Vendég
 


[color=red]Sziasztok!

Évi!
Szívből gratulálok Nektek!!! :lol: :lol: Örülök, hogy minden rendben volt, és hogy végül magától indult be a szülés. :)
Dani mit szól a kistesóhoz, tetszik neki?? Nem féltékeny??

Andi!
Megvagyok, csak a "dolgozóban" sok tennivalóm volt mostanában, itthon meg már nem ülök nagyon a géphez.
Gergő múlt héten volt influenzás, Aisa azt egész jól átvészelte, mostanra lett kicsit lázas, meg köhög. De úgy tűnik, hogy csak egy napig tartott a láz, mert most már jobban van. Talán holnap már megy is oviba. Anyum is beteg, meg nekem is folyik az orrom eléggé.
Gergő tanul még, de holnap lesz az utolsó vizsgája, ha az sikerül, akkor kezdődik a második félév... :)
Még nem tudom, mikor lesz az oviban a farsangi mulatság, Aisa kitalálta, hogy nyuszi szeretne lenni... Azt még nem tudom, hogy hogy fogok nyuszi-jelmezt szerezni neki... :roll: Hol lehet ilyeneket venni, nem horror-áron?? Auchan talán??
Aisa most már jól bírja az ovit, szívesen megy már, nem sír és kezd barátkozni a gyerekekkel. Leginkább a fiúkat emlegeti, barátnői nem igazán vannak....(vagy legalábbis nem annyira büszke rájuk :wink: :lol: ), korán kezdi.... :wink:
Na, mennem kell, megígértem Aisának, hogy ha vége a meséjének, akkor foglalkozok vele....és vége lett a mesének....
Igyekszem többet jönni majd....
:? [/b]

Aisa és Hajni
 
 


Sziasztok!
Évi!!
Milyen a kétgyerekes Anyuka élete??Hogy telnek az éjszakák.??Dani hogy viselkedik?Azért néha szánhatnál ránk néhány percet.Képeket ís nézegetnénk. :? :?

Hajni!
Ha rám hallgatsz elmész a Guliverbe jelmezt venni.Ott aztán van választék.Mi tavaly voltunk,akkor megfogadtam,hogy ezentul csak ott veszek,de mivel idén Miron a szülinapjára kapott pókember jelmezt ezért ezt az utat megsporoltuk.:):)Ráadásul te ott dolgozol Budaőrsőn,vagy nem??Már esküszöm nem tudom,hova költöztetek.Az M3-asnál is van egy nagy guliver,meg Budaörsön is.
De egyébként az auchan és a cora ís tele van jelmezekkel,bár nincs akkora választék.
Érdekes az én lányomnak soha nem jutott eszébe,hogy cíca legyen,mindig csak hercegnő,meg mennyaszony volt oviba.Itt a suliba,pedig elsőbe jéghercegnő,másodikba már valami meséböl vagány csajok,idén meg ugyebár fiunak öltöztek.
Ugy látszik Aisa nem lesz ennyíre csajos,föleg ha fiukkal barátkozik.Akkor tuti egy kisördög lesz. :lol: :lol: :lol: A fiuk majd mindenbe beleviszik. :lol: :lol: :lol: Ez tök jó,én mindig szerettem volna ha Kíra kicsit vagányabb,és nem ennyíre nyávogos csínibaba. :twisted: :twisted: :twisted: Én nem voltam ilyen,az ő lábán már most többször volt magasarkú mint az én 35 évem alatt rajtam.Ez van,már kezdek hozzászokni,na meg Gábor is.Azt hiszem ezt Anyostól őrőkőlhette ő volt ennyíre nőcis.
Miron a héten nem volt oviba,nem láttam értelmét,hogy menjen,pedig már szerdán mehetett volna kaptunk igazolást,de olyan kevesen vannak az oviba,megaztán ez a sok virus,tuti a legyengült szervezete megint benyalt volna valamit.Hétfőn már megy.Pénteken lesz a gimibe a farsangi bálunk,még nem voltunk ilyenen,tavaly pont beteg volt mikor a bál volt,ugyhogy kimaradt.Tuti élvezi majd,a Kíra sulijába ís imád bálozni,és olyan jó,hogy már egyedül szaladgál,nem kell folyton a sarkába lenni.Totál kiismeri már magát a suliba is,ugyhogy sztem nem fog gondot okozni az iskolakezdés ugy 2-3 év múlva.Szinte azu összes tanár ismeri.
Na jó megyek,mert mindjárt jőn Kíra,ma kézmüveskedik.Miron meg alszik.Este megyünk szentivánra Dédit köszönteni,meg a sogornőmékhez.
Szép hétvégét mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

Tegnap is akartam jönni, de valamilyen rendszerhiba volt. Az egész társalgó állt. De most végre jó. :D
Szóval Niki baba tündéri. Túl sokat nem kell éjszakázni. Egyelőre teljesen kipihent vagyok. Tegnap 10-kor elaludt, és csak fél négykor kellett hozzá kelni, de utána újra visszaaludt.
A hasa, úgy néz ki, nem fáj. Igaz, egy kis Infacollal megtámogatjuk a dolgot.
Én nagyon élvezem a két gyereket. Dani jól tűri, hogy nem csak vele foglalkozom. Bár, még nem tudatosult az agyában, hogy Niki állandóan velünk lesz. Sokat puszilgatja, simogatja a kicsit. Remélem, jó testvérek lesznek.
Jó,hogy nem kezdi most az ovit. Nem is tudnám beszoktatni egy ilyen kis csöppség mellett.
Sajnos, még nem mehetünk ki a védőnő szerint. Na mindegy, ezt az egy hetet még kibírom valahogy bent. De én már nagyon mennék, 3 hete nem voltam kint huzamosabb ideig.
Képzeld Andi, a doktornő (tudod ki) nem fogadta el a jattot. Majd leesett az állam. Egy 100,000 Ft-os szülés után nagyon csodálkoztam. Nálad elfogadta, mikor Mironhoz jött?

Évi
 
 


Sziasztok!
Évi!!
Nálam más volt a helyzet,mert rokonunk volt az aszisztensnője,ugyhogy nálam se fogadott el semmit,de ezek szerint ez nem játszott szerepet. :lol: :lol: :lol: Másodjára én már becsempésztem a táskájába.Nekem ez fontos volt,azóta ís bármikor hívom mobilon akárhogy mindig készségesen segít.Bár sztem másokkal is így van.Most pl,mikor múlt héten Miron beteg volt,elmondam neki,hogy nem kakil a wc-be és hát ugyebár már 4 éves.Erre elkezdett beszélni Mironnal,adott neki egy matricás albumot amibe ragasztgatni kell ha síkerül a wc-n kakilni.És láss csodát attól a naptol kezdve wc-n kakil.Én persze már egy éve rongyosra beszéltem a számat,mindent igértem neki és semmi.Ő valahogy jobban csínálta,vagy mit tudom én,talán tőle Miron jobban tart mint tölem.
100000???A szűlésért??Ez igy konkrétan meglett mondva,vagy te ennyít gondoltál??Uristen,én 4 éve adtam 30-at.És abba benne volt az aneszteziologus pénze is 5000,amiért ugye mint kiderült nem is kéne fizetni.
De jó,hogy én már nem szűlök!Most volt itt hétvégén a pécsi bnőm a 2,5 hónapos babájával,iszonyú aranyos és szép baba,jó volt vele babázni,de most nem jött az az érzés mint Kíra után hogy de jó lenne megint babázni. :lol: :lol: :lol:
Én már ugy őrülök,hogy Miron is ilyen nagy,megaztán látom,hogy mi teher egy sulis gyerek is,anyagilag is megaztán az idő is,ugyhogy tuti ebböl kifolyolag sem lesz nálunk több gyerek.

Képzeljétek,totál kivagyok.Hétfőn hívtam Budaörsöt,hogy hányra menjek csütörtökön arra a megbeszélésre ahol a sulit beszéltük volna meg.Erre közli a nőci,hogy jó hogy hívtam már ő is készült,ugyanis ugy néz ki,nem lesz semmiféle suli.Nemcsak az enyém,hanem egyáltalán,azt mondja annyí az uj regisztrált munkanélküli,hogy nem tudnak mellette átképzéseket szervezni,nincs rá keret.Hát azt hittem felrobbanok,már ugy készültem rá. :cry: :cry: :cry:
Igyhát iskola hilyán,most munkát keresek,olyat ami bejelent és 8 órás.Amig nem találok marad ez,dehát ugye bejelentés nélkül elég durva.A suli miatt ugye mostanába nem is nézegettem semmit,mert ha oda mentem volna amellett nem tudtam volna dolgozni.Kivagyok ettöl.Most már 2 napja nézegetem az állásokat,dehát semmi. :cry: :cry: :cry:
Na jó megyek,mert főznőm kéne valamit.
Hajni!!
Megint nagyon eltüntél!!Jelmez???Nekünk most pénteken lesz a gimibe a bálunk,már várjuk nagyon.
Szép napokat mindenkinek!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Évi!
Örülök, hogy jól vagytok és hogy ilyen jól telnek a napjaitok-éjszakáitok. :) Hogyhogy mégis Niki lett a leányzó neve?? Valami más volt tervezve, nem ??? Vagy rosszul emlékszem?
Tök jó, hogy Daninak is tetszik a dolog, és hogy egyelőre nem féltékeny. :)
Pihenj sokat... :) Ebben a vacak időben meg amúgy sem túl jó kint lenni, főleg nem kisbabával. :?

Andi!
Vagyok, csak most nagyon sok munkám van és nincs időm írni. Itthon meg nem nagyon kapcsolom már be a gépet.... :roll:
Jelmez: nem tudom, mi lesz a farsanggal egyáltalán, mert Aisa most megint beteg volt, és hétfőn kell még visszavinnem a dokihoz. Bár lehet, hogy hétfőn már viszem oviba, hogy a keddi farsangi mulatság ne az első napja legyen a hosszú kihagyás után. Már jól van egyébként, köhög még kicsit, meg folyik az orra, de remélem, hogy a hétvégén már rendbe jön teljesen.
Jelmezt meg kitaláltam, hogy nem veszek, mert nekik még nem lesz külön mulatság, hanem mindenki beöltözik valaminek, és csak addig tartják magukon a jelmezt, amíg jól érzik magukat benne. Aisa nyuszi szeretne lenne, csinálok neki két fület, amit ráteszek egy hajráfra, kap fehér pólót, nacit, harisnyát, cipőt, és varrok a nacira neki egy kis fehér nyúlfarkat. Az arcára festek kis bajuszkát és kész... Nem ruházok be most jelmezbe, feleslegesnek tartom. Majd talán jövőre.
Igen, már Budaörsön dolgozom január óta. Most már egész hozzászoktunk a helyhez, de elképzelhető, hogy itt sem leszünk sokáig. Elég sok változás van most a cégnél, szenvedünk nagyon ettől a magas eur árfolyamtól, meg a válságtól... :cry:
Hallom, lebetegedtél, remélem nem vészes.... Akkor majd jövő hét végén találkozunk??? Gyógyulj meg mihamarabb!!!
És előre is boldog születésnapot neked!!!!!

Na megyek, szép hétvégét mindenkinek!
:lol:

Aisa és Hajni
 
 


Hajni, Orsolya lett volna a név, de nekem nem tetszett. Így utolsó pillanatban találtuk ki a Nikolett nevet, ami mindkettőnknek tetszik.
Sajnálom, Aisa betegségét. Én már előre rettegek ezektől az óvodai baciktól és vírusoktól.

Andi, az orvosom kerek perec megmondta, hogy 50 és 100,000 között kell fizetni, ha behívom a szülésre. Én 70,000-t adtam neki + a szülésznő. Így lett a végeredmény ennyi.

Most annyi a munkanélküli, hogy szerintem örülnek, ha a munkanélküli segélyeket kifizetik, nem hogy még külön tanfolyamokat finanszírozzanak. Azért sajnálom. Rossz időben kerültél oda.

Beszéltük Balázzsal, hogy a legbiztosabb állás a családban most az enyém: tgyás, gyed utána gyes 3 évig. Utána meg remélem, túlleszünk a válságon.

Évi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: