Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Andi vagyok, 7 hetes terhes, gondoltam benézek hozzátok. :-)
 
 


OO de jó!Gyere csak Andi, úgyis kezd kihalni ez a topic. Mesélj magadról! Itt szülsz? Van dokid?

Többiek!!!!

Hol vagytok??????????

Kép
Kép
 
 


Hát akkor én mesélek:

Tegnap nagy hisztit levágtam. Nem is hiszem, hogy én voltam. Kezdődött azzal hogy iszonyú meleg volt, és kiderült, hogy melóhelyen nem kapcsolhatjuk be a légkondit, mert spórolunk. Na több se kellett a hölgyeknek. Aztán erre meg kiderült, hogy amikor átadták az épületet (valamikor márciusban) senki nem vette át műszakilag, és eleve hibás a rendszer, vagyis nem működik, még ha bekapcsoljuk akkor se. Itt főttünk a 40 fokban. Aztán elmentem jógázni, ahova korán értem, ezért elmentem egyet sétálni. Közben a maradék kajám ráfolyt az edzőrucira, tehát már nem mentem vissza jógázni, hanem a buszra és irány Komló. Aham. A buszon nem tudtam elaludni (megváltás lett volna) helyette rosszul lettem. Végigöklendeztem a 45 perces utat, és imádkoztam hogy kibírjam. Aztán Komlón nekem még van 10 perc séta hegynek fel. Folyt rólam a víz, szédültem, és ekkor hívott a párom. Úh, nagyon csúnyán elküldtem a megfelelő helyre (miatta költöztem haza Komlóra, aztán ő meggondolta magát és inkább maradt Kaposváron, most azt várjuk, hogy amint lehet elmenjek táppénzre, és költözöm haza Kaposvárra az én kis lakásomba). De nagyon csúnya volt. Közben persze már bőgtem ezerrel. Hogy én ezt nem akarom, haza akarok menni Kvárra, és tele a tököm a buszozással meg amúgy is stresszel, hogy a munkámat nem akarom másra hagyni, de nincs idő stb stb. Hiszti volt a javából.

És már erőteljes munkaundorom van, alig várom hogy elmehessek táppénzre, és végre költözzem vissza Kvárra.
 
 

 
 

Zarja!
Miért nem mész el most táppénzre? Nekem anno az első vizsgálatkor kérdezte a doki, hogy nem akarok-e inkább táppénzen lenni?
Persze a pénz nem annyi, de a nyugalom megéri.

Judit!
Vagyok, csak ebben a melegben inkább otthon, és a net anyáéknál van ...
Te hogy viseled ezt a meleget? És a kényszerpihenőt? Tudsz feküdni? - jó kérdés egy lassan másfél éves kiscsaj mellett ..

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Gerbomoncsi!

A gond, annyi, hogy most váltok háziorvost, és elvileg jövő héten jön vissza szabiról, akkor tudok csak vele beszélni egyáltalán a jövőről.

Meg egyébként, most nevezzetek el mindenféle ostobának, de :oops: szóval hát, nem akarom a munkámat a többiekre hagyni. :oops: Eddig a barátnőmmel beszéltem erről, ő azt mondta, hogy ostoba vok, ne a melóhely érdekeivel foglalkozzam, meg a kollegákéval hanem tán a babáéval. Erre tegnap az egyik kollegával beszélgettem, és ugyane állásponton volt (pedig az ő nyakába zúdul a munka) :oops: de akkor is őrült lelkiismeretfurdalásom van.

 
 


Zarja, nem semmi hangulatban lehettél! Pont ezek elkerülése miatt szerintem is jobb mielőbb kiiratni magad, ha van rá lehetőség. Sokkal nyugodtabb lennél, együtt lehetnél a pároddal, járhatnál a kismamitornára, lenne sok időd hogy mire jön a baba, ismerősöket szerezz. Ne gondold hogy a munkahelyeden más nem tenné ugyanezt, jó hogy lelkiismeretes vagy, de előbb-utóbb úgyis a kollegákra marad a feladat.
Judit, megvan az új szám, nekem is új lesz, majd megirom. Mikor lesz a babatali? Mi vasárnap jövünk vissza, utána jó szinte bármikor, mielőtt elmentek nyaralni. Roberta, te mikor vagy szabad?

Kép
 
 


Na remélem augusztusban már beszámolhatok arról, hogy mikor megyek táppénzre.
 
 


Képzeljétek csajok!
Csütörtökön hívtak az önkormányzattól, hogy valamelyik újság cikket ír az újszülöttek ligetéről, ahol Samu is kapott falunapon fát, jöhetnek-e hozzánk riportra!
Persze, de előbb mi mentünk a fácskánkhoz fényképezkedni, aztán később a riporter jött mihozzánk. Jól is jött ki, mert bár Samu sokat alszik, a fotózáskor és a riporter látogatásakor is ébren volt, éhes sem volt, úgyhogy még otthon is készültek képek.
A Meglepetésben fog majd valamikor megjelenni, de még nem tudni, mikor. Majd hív a riporter. Feltétlenül szólok majd nektek is!

Tegnap pincéztünk egyet, a dédinek volt a szülinapi bulija. Persze Samu átaludta szinte az egészet, amíg kint voltunk, de Máté is nagyon jól érezte magát, volt gyerek bőven (7 dédunoka van, legidősebb 5 éves, legkisebb Samu).
Máté még rókavadászatot is tartott, ugyanis kapott a mamától egy puskát, és most teljes gőzzel a rókákra vadászik.
Majd teszek képet is, csak még nincs kiírva.

Kivel mi újság?

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Judit, várom a holnapot! Biztos jó móka lesz
Tegnap voltunk a strandon, jót fürödtünk, sok ismerős volt. Barnabás egyszercsak elindult a kismedencétől a büfé felé "angos-angos" felkiáltással, azaz lángost kért :D Vacsorára azt ettünk, közkivánatra :wink:

Kép
 
 


Mi is várjuk a holnapot!

fél4től már jöhettek, ahogy kelnek a bébik, max. ha nagyon meleg lesz bent leszünk.

Kép
Kép
 
 


Gerbomoncsi!
Melyik doki kérdezte, hogy táppénzre akarsz e menni? háziorvos vagy nőgyógyász? Igaz, hogy a háziorvos ír ki, de csak a nőgyógyász javaslatára? Aki persze addigra már a fogadott orvosod. :(

 
 


mi is megyünk délután, csak Dorka még nem alaudt el...

Kép
 


mi is megyünk délután, csak Dorka még nem alaudt el...

Kép
 


Sziasztok!
Vagyok ám én is, csak nem igazán pörög a topik, és mindenhez nem tudok hozzászólni. :oops: :)
Zarja: Nálam a védőnő kérdezte meg, hogy akarok-e táppénzre menni. Nem tudom nálatok hogy van, de itt igazából szinte mindent a védőnő csinál a terhesgondozáson.
Judy: Igazad van. Ha te vársz egy kicsit, én meg belehúzok, akkor akár találkozhatunk. :D
 


Köszi a délutánt Judit,jól éreztük magunkat. Mi holnap megyünk A balcsira, péntekig leszünk, szombaton meg lagziba megyünk Gödöllőre.
Tomi éppen a legénybúcsún van, Aligán, úgyhogy vele csak holnap találkozunk, de nem is baj, legalább nem látom, hogy milyen állapotban van :D
A balcsin is lesz egy 2,5 éves kisfiú, remélem Dorka nem fogja úgy "molesztálni", mint Barnabást :D Azt hiszem, kezdhetem felkötni a gatyát...

Kép
 


Jaj csajok. egész hétvégén itt vagyok Kaposváron a kis otthonomban, annyira boldog vagyok tőle. Szegény Zsolti kimozdulna, mert ugye ő egész héten itthon van, én meg annyira örülök, hogy itthon lehetek, hogy nincs kedvem kimozdulni.

 
 


Zarja!
A nőgyógyász kérdezte. Nekem a Gyócsi András volt a dokim mindkét gyerkőcnél, de most nincs itthon, kiment Angliába dolgozni. Elvileg aug. 5-ig van szerződése, de ajánlottak neki kint egy állást, nem tudom, hogy dönt. Jön vagy marad?
Neked van fogadott orvosod?
De biztosan a kórházban is adnak igazolást , hogy táppénzes állományba vétel javasolt.. Aztán ezzel kell menni a háziorvoshoz. Ő elrakja a nőgyógyásztól kapott papírt, amíg táppénzen vagy.

Mi is megyünk ma a Balcsira, tegnap víz-próba volt, nagy medencében teszteltük a Mátét, de tetszett neki, jól elvolt. Kíváncsi leszek, ma hogy bírja ...

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Roberta, Barnabásban mély nyomot hagyott Dorka közeledése :lol: Mondja sokszor, hogy Dorta, puszi, és mutatja a száját, közben vigyorog szégyellősen, annyira cuki. Pedig neki már messze nem ez volt az első csók! 8)
Mi ma voltunk Blellén, a homokos strandon, annyira jó, leszámítva hogy sokan voltak. Elhomokozgatott egész nap a sekély vizben. Csak aludni nehezen aludt el, és akkor is csak fél órácskára. Hiába, nagy volt az izgalom meg a nyüzsi.

Kép
 
 


Roberta, Barnabásban mély nyomot hagyott Dorka közeledése :lol: Mondja sokszor, hogy Dorta, puszi, és mutatja a száját, közben vigyorog szégyellősen, annyira cuki. Pedig neki már messze nem ez volt az első csók! 8)
Mi ma voltunk Blellén, a homokos strandon, annyira jó, leszámítva hogy sokan voltak. Elhomokozgatott egész nap a sekély vizben. Csak aludni nehezen aludt el, és akkor is csak fél órácskára. Hiába, nagy volt az izgalom meg a nyüzsi.

Kép
 
 


Sziasztok!

Gerbomoncsi: No ha a Gyócsi lelép Angliába kereshetek másik dokit...

Tanácsot is szeretnék kérni. Még kicsit korai, de hogy működik itt Kaposváron a bölcsibe bejutás?
Jövő szeptemberbe szeretném Donceket bölcsibe vinni akkor lesz 2 éves.

Kép

Kép
 


Starlark!

Hát, nem biztos, hogy, marad, de a lehetősége megvan rá. Én 6 hetes kontrollon voltam az apukájánál (ő is nagyon szimpatikus, kedves, barátságos ember), és ő mondta ezeket: hogy aug 5-ig van szerződése, de felajánlottak neki egy igencsak jól fizető állást, az itthoni keresetének a sokszorosáért. Pedig itthon is biztosan jól keresett a magánrendelésein, jó sok betege volt.
A döntését ne ismerem, de én is sajnálnám, ha kint maradna ...

Mi Zamárdiban voltunk tegnap, de csak 3 körül indultunk. Máténak is tetszett a víz,a tesó is jól elvolt, szopi-alvás, ez volt a menetrend.
Hétvégén meg művészeti napok lesznek, majd igyekszem elvinni Mátét a gyerekelőadásokra, persze sokminden függ Samutól is ...

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Voltam a dokinál, minden el van rendezve, szeptember közepétől már táppénzen, tanulmányi szabin, szabin, leszek felváltva, hogy azért a pénzemhez is jussak. Annyira örültem neki, hogy örömömben felhívtam a védőnőt és neki is elmeséltem. Kicsit meg volt lepődve, hogy mi köze hozzá, de azért jó fej volt.
Komlón kezdtem el járni gondozásra, és abban maradtunk, hogy mivel jó véleményem van róluk, ezért ott is maradok. Mondjuk az is erősen befolyásoló tényező, hogy Pécsen a Megyei Kórházban bízok, ott akarok szülni, és ha minden igaz, az a körzetes.

Nem bízom az orvosokban, abban meg pláne nem aki azért mert azt csinálja amire felesküdött értelmetlenül sok pénzt elrak. Tehát egyenlőre nincs fogadott orvosom. Ez elvi kérdés. Lehet, hogy azért az idő előrehaladtával a rémület legyűri az elveket. Nem tom.

Egyenlőre az a furi, hogy az égvilágon semmi gondom nincs. Néha úgy gondolom, hogy lehet, hogy az egészet csak álmodtam, és nem is vagyok áldott állapotban. De feltűnően rég volt menzeszem ahhoz képest. Nem vagyok rosszul, nem hányok, rendesen alszom, eszem, nem vagyok kívánós, nem vagyok hisztis, (ok, az tény hogy sokkal érzékenyebb vagyok, minden orvosnál a sírással küszködöm). Lehet hogy csak úgy felszívódott? A Zsolti azzal nyugtat, hogy ha már nem élne, na akkor lennék igazán rosszul.

 
 


Gerbomoncsi: Én is sajnálnám mert nagyon meg voltam vele elégedve, a második gyerkőcöt is nála szülném szívesebben.
Az apja én úgy tudtam nem vállal már szülést.

Zarja: Nyugi, nincs odabent semmi baj. :) Örülj hogy nem a 9 hónapot végighányó kategóriába tartozol. Élvezd a problémamentes babavárást :)

Kép

Kép
 


Starlark!
Azt nem tudom konkrétan, hogy vállal-e szülést, de az András betegeit ő vette át, amikor ő külföldre ment.
Bár, ha belegondolok, amikor én mentem szülni, és mondtam, hogy az András a dokim, megjegyezték, hogy akkor most találkozót tart a Gyócsi család, mert egy kismama, meg őt várta. Akkor pedig fogadva volt ...

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Csajok, merre vagytok?????????

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Hát elég csöndes erre a légkör.
De van egy jó hír (bár lehet, hogy csak nekem az) szept 11-gyel befejezem a munkát, és végleg költözöm Kaposvárra. MIndennaposra. Már alig várom. Annyira várom már, hogy kivettem még augban egy hét szabit, mert már nem bírtam ki annyit. Nem is a munkával van gond, hanem inkább a vágyaimmal. Nem bírok a melóra koncentrálni, ettől kicsit hibádzik a minőség, ez meg zavar, így melóra erőltetem magam, ami ugyebár nem megy. De már csak 4 hét munka!

Tegnap, pénteken meló után irány a kocsi és irány Kvár. Odaértünk 4-re, aztán 9-kor indultunk el hazafele. Szar volt már akkor olyan fáradtan vezetni. Erről miért nem szólt senki, hogy sokkal fáradékonyabb leszek. Azt hittem kifolynak a szemeim, és baromira rettegtem, hogy a fáradság ne legyen erősebb a figyelmemnél. Vagy 11 óra volt mire hazaértünk. DE izé, asszem éreztem. Mármint Őt. Eskü. Ültünk az asztalnál és épp vitáztunk, hogy mit hogyan kéne, mikor hátradőltem, láb kinyújt, simogattam a pocim az asztal alatt és vártam hogy a többiek közös nevezőre jussanak. És akkor éreztem. Mintha uh nem is tudom, mintha légbuborékok szabadultak volna fel a kezem alól (kicsivel a szeméremdomb felett) szabálytalan ütemben. Furi érzés volt (főleg, hogy ott munka közben). De szerintem ő volt. Itthon utána néztem, azt írta a szakirodalom, hogy már érezhetem (igaz többes terhességeknél írta főleg, mert ők már tudják hogy mit kell érezni). Nem tom, most várom az újabb eseményt.

 
 


Zarja!
Hát, az a négy hét hamar eltelik majd, és utána már tényleg csak a babára kell koncentrálnod. Bár, ahogy írtad, most sincs ez másként.
Szerintem egy kicsit még korai, de hát ahány ember, annyi féle, lehet, hogy tényleg a törpit érezted. Gondolom, nagy volt az öröm. Érdekes, én Mátét előbb éreztem, mint a Samut, pedig Samu volt a második. Én akkor már 19 hetes voltam, pedig gondolhatod, hogy mennyire figyeltem, és koncentráltam, de Mátéval már táppénzen voltam, sokkal többet pihentem, Samuval nem volt elég időm befele figyelni annyit.
Jó látni az örömödet, ahogy várakozol, figyelsz a babádra. És amikor már tényleg olyan igaziakat rúg majd .... én nagyon szerettem. Persze csak fokozatosan!
Kitartás a 4 héthez, és jó pihit a szabadságra!

Próbálok majd képet tenni, hogy az én kis 11 és fél hetes törpikém teli szájjal vigyorag. És bárkire képes ...
A művészeti napok épp zajlanak, pénteken A 3 kismalac és a farkasok-at néztük meg. Máténak nagyon tetszett, nem is gondoltam volna. Úgy beleélte magát, kiabált a farkasnak, és a végén a színpadról kellett összeszedni. Tegnap Az égigérő fa volt gyerekeknek, ami szintén jó volt, aztán még egy minicirkuszba is becsábították, ahova csak gyerekek mehettek be, a felnőtteknek meg a sátor oldalán volt kukucskáló. A gyereksereg bevonzotta, örültem is neki, hisz olyan anyás ... de nem volt gond.
Ma du. marionett előadás lesz, de az lehet, hogy nem jön majd be annyira. Kiderül.
Ja, és tegnap még korongozni is kedvet kapott, kis poharat készített (persze segítséggel), mindenáron inni akar belőle, csak kár, hogy lyukas lett ... (persze inni nem lehetne belőle egyébként sem ...)

Berni! Talán már költözködsz?
Roberta! Judit! Nyaraltok???????????

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Mi vagyunk, csak nem sokminden történik. Még nem költöztem, húzódik, talán már nem sokáig...
Juditék Balatonon, asszem Robertáék is most vannak ott.
Jó kis programok vannak nálatok, Móni!
Zarja, akkor már látod az alagút végét, ami a munkát illeti :D Az meg hogy a bébit érezted , vagy sem, hamarosan kiderül, mikor elkezd sűrűsödni a mocorgás.

Kép
 
 


Mi a Balcsin voltunk, igen, jól kifogtuk a rossz időt, de azért annak örülök, hogy Dorka jól érezte magát. A hétvégén meg Gödöllőn voltunk lagziban, nagyon jó volt. A változatosság kedvéért holnap megint megyünk, most a messzi mamiéknál lesz, így összekötjük a kellemest a hasznossal :) A polgári esküvő benn lesz a barlangban, kjváncsi vagyok, biztos nagyon szép lesz.

Ma jól összetörtük magunkat Dorcsival :cry: :( Nem tudom, hogy mennyire tudjátok, de itt a Damjanich utca végén van két domb. Na, mi ott mentük lefelé, megcsúszott a szaros papucsom, elestem, Dorka meg gurult lefelé a babakocsival vagy 5 m-t, mikor megfogta a padka, és elborult a kocsival...Azt hittem, hogy meghalok, annyira megijedtem, hogy az csak na...Szerencsére nem lett Dorkának semmi nagy baja, a homlokát ütötte meg, meg a karján és a kezén van egy kis horzsolás. Hívtam a védőnőt, hogy mit csináljak, de nem jött ki rajta semmi tünet, remélem nem is fog...csak nagyon megijedtünk...én pl. menni sem bírok, annyira összetörtem a térdem, meg a lábfejem, kiszakadt a nadrágom, de Dorkának nem lett nagy baja...annyira féltem...mióta megszületett ez az egy nagy félelmem volt, hogy csak le ne guruljon egyszer ezen a dombon...és tessék...ez van, már megnyugodtunk nagyjából :)
Hétfőn jövünk csak haza.

Judit, nagyobbra akarjátok a kocsit cserélni? Láttam iwiw-en, hogy eladó
Egyébként a szakdolgozatomat is kellene írnom ezerrel, de nem nagyon haladok...

Kép
 


Jaj, Roberta, sajnálom! Szerencse, hogy Dorcsi megúszta ijedtséggel meg pár karcolással. Te viszont rosszabbul jártál, ha nem birsz lábra állni. De nem tört el a lábad, ugye??? Jó szórakozást a lagzihoz, ha ma lesz.
Mi babazsúrra megyünk, keresztlányom 3 éves, ksitesója 0,5, Barnabás meg 1,5, háromszoros ünnep :D

Kép
 
 


Sziasztok!
Kulcsár Bogi vagyok,4.éves dietetikus hallgató.Most írom a szakdolgozatomat:Gyermekvállalás örömei és veszélyei 35év feletti várandósok körében címmel.Segítséget szeretnék kérni,hogy akinek lenne kedve kitöltené-e a kérdőívemet.Kérem olyanok írjanak,akik jelenleg várandósak.
emailben küldeném el a kérdőívet.címem:bogibogarka26@gmail.com
előre is köszönöm


Roberta!
Én is nagyon sajnálom az esetet, de tényleg szerencse a szerencsétlenségben, hogy Dorkának nem lett nagyobb baja. Neked gyors gyógyulást.
Bennem is van félelem, amikor motorral vagy bicajjal megyünk a faluba, mert olyan gyors, babakocsival nem tudom utolérni. De vannak pontok,a hol mindig megvár. A múltkor mi is megjártuk: anyuék felé van egy nagyobb domb, annak a tetejéről indult biciklivel. hatalmasat esett, azt hittem az egész arcát lenyúzta, meg az összes foga kitört (ahonnan én láttam, úgy tűnt), de szerencsére nem érte az arcát a beton. De akkor bennem is megállt az ütő.
Még lesz bukfenc Dorkánál is, csak az ember nagyon meg tud ijedni.
Milyen volt a lagzi?

Berni!
Milyen volt a babazsúr?

Nálunk ma búcsú van, de Mátét igazából csak a körhinta érdekelte. Azért a mamával vetetett egy autószállító autót ...

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Már megint én ...
Aki kíváncsi, a ma megjelent Meglepetésben találhatja a múltkor említett cikket az andocsi újszülöttek ligetéről. Kép is van rólunk!
Olvassátok el!

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Sziasztok!
Holnap költözünk, most már tuti, a cuccok már ott vannak (Bp, Zugló, ha valaki arra jár, jöjjön!!! :wink: ), holnap már ott alszunk. Azért van bennem egy jó adag bizonytalanság, milyen lesz ott, megszokni megint a nagyvárost, Barnabásnak biztos nem jelent majd gondot, van busz, villamos, néznivaló bőven :D Meg most fog majd tudatosulni, hogy ketten leszünk ezentúl.
Azért majd irok még ide, mint ex-kaposvári kismama.
A meglepetést megnézem majd Móni. Köszi a babazsúr jó volt, élveztük. Mennyivel más már egy 3 éves gyerkőc, de nekünk is hamar eljön majd ez a kor.
Judit, Roberta, emleget ám benneteket Barnabás sokszor .Roberta esetében Dorkát, a sok puszi miatt :P Judit, neked meg a pocakodat, meg hogy benne van a baba, meg Noncsit. Havonta 1szer minimum jövünk majd, bár az hétvége lesz, majd szólok előtte, hátha össze tudunk futni.
Jók legyetek!!!!

Kép
 
 


Berni, nagyon sajnálom, hogy elmentek, hiányozni fogtok,tényleg :cry: Akkor ezek szerint mégiscsak Pest lett? Jó lesz az, remélem, fogsz találni majd egy normális pasit, bár gondolom, most ez az utolsó amire gondolsz. Pesten, majd a barátaid biztos sokat segítenek, aztán ha erre jártok, tényleg szóljatok. Vigyázzatok magatokra...

Egyébként DOrka beteg. 39 fokos láz, hányás, hasmenés, csak nehogy megint kórház legyena vége....

Móni olvastam a cikket,igaz, hogy csak gyorsan a boltban:-) de tök jó....l

Kép
 


halihóóóó, hol vagytok???Mindenki nyaral???

Kép
 


Csajok tegnap írtam, aztán később vettem észre, hogy nem jelent meg. Elég szomorú. Majd írok később többet, most csak annyit, hogy Berni nagyon sajnálom, hogy elmentetek, nekünk is hiányozni fogtok.
Móni én lemaradtam a cikkről, pedig érdekelne...
Roberta kedden nem jöttök 10:15-re a Szent Imre Játszóházba???? Indul a torna, mi szeretnénk menni, de jó volna ismerőssel. Munkával hogy állsz? Mert tegnap hallottam, hogy Berkibe is keresnek magyar-töri szakos tanárt.

Kép
Kép
 
 


Judit!
A cikk egy részletét és a képet a www.meglepetes.hu -n is meg tudod lesni.
Mi 3 napra el voltunk nyaralni. Strandon voltunk 2-szer, meg az állatkertben, és fűzfőn bobozni is megálltunk. nagyon tetszett minden Máténak, Samu meg enni kelt csak fel, többnyire aludt, vagy ha nem, akkor is jól elnézelődött.
Vasárnap meg a Boglári napokra néztünk le, persze a dodzsem is bejött Máténak.
Képek:
Kép Kép Kép Kép Kép

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Judit, én is néztem, hogy lesz, szeretnénk mi is menni tornára.
Munka még nincs, már kezdek aggódni is egy kicsit :( bár még van fél év, tudom, de nem hiszem, hogy találok...

Kép
 


Moncsi, nagyon jók a képek, aranyosak a gyerkőcök, Samu is már jó nagy...

Kép
 


Sziasztok! Jelentem van netem. Jól vagyunk, jólesik amit irtatok, köszi, el is érzékenyültem, ami nem ritka dolog mostanában nálam :? De pikkpakk jobban leszek, amikor Barnabás fent van, nincs is idő meg lehetőség szomorkodni!
Berendezkedtünk, belaktuk a lakást, most már jól is alszunk, Barnabásnak kellett pár éjszaka megszokni, felfedezzük a környéket, rengeteg játszótér van a környéken, mivel a sok panelban nem kevés gyerkőc él. Még keressük a nekünk való jobb társaságot, mert itt elég sok a nemnormális szülő és gyerek sajnos, kész őrültekháza tud lenni, mikor a gyerekek és szülők is orditoznak, mindent szabad nekik, anyuka kint cigizik, a gyerek meg randalirozik. A kicsik meg persze ezt látják el. Tisztelet a kivételnek.
Holnap nyárbúcsúztató fesztivál lesz nem messze a parkban, csomó program, tűzijáték, koncertek, bohóc, arcfestés...
Aztán a suli indultával a művházban is indulnak a programok, az is itt van 2 percre, baba-mama torna, zenebölcsi, csiribiri torna... Eleinte biztos megyünk mindre, már csak az ismerkedés miatt is.
Szombaton jövünk Kaposvárra, hétfői vagy keddig asszem.
Jók legyetek!
Ja, láttam még Kaposváron a múltkor a tesconál GyócsiA-t, már jobbkormányos autóval, szóval sanszos hogy maradnak.

Kép
 
 


A fiatalabb Gyócsi szept huszonvalahányadika után jön haza végleg. Az idősebbik Gyócsitól származik az infó. Ha érdekel valakit.

Roberta!
Azért ne add fel! Persze, nem könnyű munkát találni, de kitartás!

Berni!
Jó kis programok! Biztosan Barnabás is értékeli majd. Te meg tényleg ismerkedhetsz. Biztosan találsz majd szimpatikus anyukákat!

Judit!
Hogy vagy? már igencsak közeledik az időd! Tegnap éjjel fejés közben jutott eszembe: hogy vajon Noémi szopizik még? Nem emlékszem, hogy írtad volna ... Ha mégis, bocs.

Többiek? Zarja? Csilla? Veletek mi újság?

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


sziasztok!
Berni, örülök, hogy jelentkeztél, remélem tudunk majd találkozni, ha itt lesztek...
Baba börzelesz a sportcsarnokban vasárnap 9-16-ig. Utána meg 12-én 14-18-ig a Táncsicsban lesz Lurkó börze, ha valakit érdekel...
Akkor holnap torna, Judit?

Kép
 


Megyünk tornára!!!!
Csajok én nem jutok el odáig, hogy mindent leírjak, amit szeretnék. Majd szóban, ha talizunk. Moncsi Samu egy igazi mosolygós baba és olyan édesek a fiúk a közös képeken. (Néztem a blogodat)

Berni biztos találsz majd jófej anyukákat, de tudom nem könnyű. De azért ott van bőven anyuka, majd csak lesz megfelelő...

5 és fél hetem van vissza. szalad az időőőő..... Ma voltam dokinál. beszéltük a szülést. Minden rendben van amúgy. Úgy néz ki a baba is végre befordult, de képzeljétek, ha egy-két feltétel megvan engedi megszületni természetesen a faros babát is. Pedig a védőnő azt mondta itt Kaposváron nem születnek faros babák...

Moncsi Noémi július 11-én szopizott utoljára. bevallom megviselt, hogy abbahagytuk... nem is kicsit... De nemsokára jön az új kis porszívó... :lol: :lol:

Kép
Kép
 
 


Judit!
Légyszi, légyszi gondolj rám is!
Én is kíváncsi vagyok mindenre, és velem nem nagyon fogsz mostanában talizni!
Szánj rá időt, hogy leírd!
Légyszi, légyszi!!!!!!!!!!!!

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Na csajok, gömbölyödik a pocim, még egy hetet dolgozom, és szept 11-gyel költözöm vissza Kvárra. Ebben az évben már többet nem dolgozom, viszont nekiállhatok készülni a szakvizsgára.
Mivel nagyon kedves Komlón a védőnőm meg a gondozós doki is, úgy gondoltam kéthetente egyszer hazamegyek gondozásra, no meg meglátogatom a szülőket is. Ennyi belefér. Sajnos Bababörzére nem tudok menni, legfeljebb a Táncsicsba. Oda azért bekukkantok, kíváncsi vagyok.

Jelentem, megvettük a kiságyat, meg egy használt babakocsit. A többivel várunk még inkább.

És asszem ragaszkodni fogok a dokihoz tehát Pécsen fogok szülni. De ez még a jövő zenéje.

 
 


Zarja, tök jó ez a készülődés...emlékszem, én is úgy vártam már, hogy mindenünk meglegyen, de mi elég későn kezdtünk hozzá, mert nem mutatta meg Dorka magát :) Addig meg nem akartam semmit venni. Mondjuk így is sok olyan dolgot vettünk, ami fiúnak is jó :) Milyen kiságyat vettetek?
Még majd a Gépészben is lesz börze, de az később szokott lenni, ugye csajok?

Kép
 


Sziasztok
Néha belesek ide hozzátok,de elsősorban az ikres topikokban nyomulok :lol: :lol: :lol: :lol:
Szekrényt pakoltam és találtam egy csomó rucit amit a fiaim kinőttek,hátha érdekel itt valakit.74-es méret a legnagyobb

Köszi ha benéztek
Anita
http://picasaweb.google.com/Higanyikrek/EladoRuhaink#
Vendég
 


hahóó, hol vagytok?
Dorka megint beteg, láz, orrfolyás, köhögés...remélem nem kezdődik ilyen korán a beteg-szezon, nem bírnám...

Kép
 


Dorka meggyógyult már? Nekünk is volt orrfolyás, de nem vészes.
Jól elvoltam amúgy Kaposváron, voltam moziban, vásároltam, hétfőn du jöttünk vissza, de. elmentünk Orsikáékkal találkozni, meg Viktor kishaverral (volt szomszédunk)

Kép
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

cron