Új privát üzeneted érkezett!

En is így kezdtem,aztán két-három nap láz és most ez a vacak köhögés.Ha elkezdem nem tudom abba hagyni. Én így nem megyek gyerekek közé. Örülök ha Andris nem kapja el.
Na, akkor gyógyuljunk Kép

Kép
 
 


Virnya!
Majd írd le légyszi a mai tananyagot.Jövő hétre pótoljuk.
Köszke!

Kép
 
 


Sziasztok!

Nem akarom ismételni önmagam, meg aztán nem is biztos hogy mindenkit érdekel, így aztán megpróbálok rövid lenni.

Biztos tudjátok néhányan, hogy Újpesten, az UGYIH-ban (István út 17-19) immáron 3 éve működik a zenebölcsis foglalkozás. Már nagyon sokan jártok, és elég nagy az életkori szórás is a gyerekek között (6 hóstól 3-4 évesig). Ezért a közeljövőben (pl. március) szeretnék beindítani egy "törpecsoportot", ami csütörtökön negyed 10 körül kezdődne, és kifejezetten a mászó, tipegő, bizonytalanul járó, vagy bátortalan csemetéknek szólna. Szóval mondjuk max. másfél éves korig, de ez rugalmas.

Ezt a csoportot csak akkor tudom nyugodt szívvel beindítani, ha van némi képem arról, mekkora lenne erre az igény. Ezért kérlek Benneteket, hogy akit esetleg érdekelne, az jelezzen nekem vissza egy mélben! (2-3 gyerekért nem sok értelme van beindítani)

Persze az eddigi időpontok továbbra is működnek: csütörtök 10 és 10.30.

Cili

 
 

Csináltam egy plakátot.
<!--attachment: t_rpecsoport_plak_t-350531.doc*mime_msword.gif*application/msword*25.1**t%f6rpecsoport%2eplak%e1t%2edoc --><center><pre>
Kép
törpecsoport.plakát.doc (25.1 k)</pre></center><!--/attachment-->


Sziasztok Csajok!
Pénteken fél 10-től baba-mama klub lesz az Erdősor u.-i rendelőben.
Jön valaki?Mi ott leszünk. Kép

Kép
 
 


Hali!

Szia Flocika, látom próbálod életben tartani ezt a topicot, bizonytalan sikerrel KépKépKép
Na szóval én is újpesti lennék. A Szilas patak partjáról, Pálya u. Tungsram u. sarok
Gergő baba hétfőn volt 7 hetes, úgyhogy még nagyon frissek vagyunk. És első baba ráadásul.
A szülőotthonos topicba írogatsz?

T.mami
Vendég
 


Szia Mami!
De jó!! Kép Örülök neked
Mi is a Szilas mentén lakunk csak a busz másik oldalán az Ugró soron.Szivesen költöznék át,ha tudsz 2+2 eladó lakást szólj!!
Szoktam felétek sétálni és át Kápra is,ezért a kápos topikban is levelezek pár anyukával.
A szülőotthonos topikba azért irogatok,mert ez itt nem az igazi.Hiába bróbálkozom. Kép
Én a MÁVban szültem az a topik a törzshelyem,de szivesen barangolok.
Gratulálok Gergőhöz,láttam a képeket Kép
Nekem 11.-én lesz fél éves a kisfiam,de van két nagyobb tesó is.Profilban van kép.
Remélem néha benézel ide vagy a káp. topikba és levelezhetünk.Ha jön a jó idő nagy sétákra is vevő vagyok.

Kép
 
 


Mi is 2+2-t szeretnénk Kép Gratula a 3. gyerkőchöz, nagyon szépek. Hogy a fenébe bírod? Én eggyel is nehezen boldogulok, pedig még főznöm sem kell, mert a párom rendeli, és hozza haza. (kapunk egy csomó kajajegyet a mh-en, amit erre használunk fel)
Sétára én is vevő vagyok. Egyelőre összevissza sétálunk, időtől meg szopitól függ.
Vendég
 


Sziasztok!
Én még új vagyok a babaneten, de már találtam ismerőst Flocika személyében.Ha már így összefutottunk: írtam e-mailt, hogy holnap tudnék felugrani hozzád.Jó?
Úgy látom mindenki a 2+2-re hajt.Mi is, bár két gyerekkel csak a középmezőnyhöz tartozunk.
Mi szokott történni a baba-mama klubon a rendelőben?Mi még soha nem voltunk, pedig a kissebbik lányom már 7 hónapos lesz!
Üdv mindenkinek!
Móni
 
 


Örülünk neked Móni!!!
Sokasodjon csak ez a topik!!!!

Még nem tudom mi lesz a klubban,gondolom pletyka Kép

Kép
 
 


Hahó!
Hol vagytok? Mindeki be van havazva? Kép

Kép
 
 


Te jó ég!Lassan két hete senki nem járt erre?
Segítsetek lányok!
A lányom most megy suliba.Szeretném az ÁMK-ba iratni(ha felveszik) és voltam a szülői értekezleten ahol minden jót elmondtak a suliról,de szeretnék tájékozódni, hogy a másik oldal(szülő, gyerek)mit mond róla!Túlhajtják-e a gyerekeket,kellemes a légkör,....?Akinek oda jár a csemetéje nagyon szépen kérem írja meg a véleményét a suliról!KÖSZI!
 
 


Alexander!
Ez egy nagyon kihalt topik!Próbáld meg a szülészetek-kórházak újpesti szülészet topikban.Ott leveleznek az újpesti anyukák.Sajnos én nem tudok segíteni.

Kép
 
 


Köszönöm a segítségedet,

Alexander
 


Hanzika???

Kép
 
 


Újra keresünk babát és mamát reklámfilm forgatáshoz!

2005 június-júliusban született helyes kisbabát keresünk, aki anyukájával együtt szívesen szerepelne reklámfilmben. A forgatás augusztus 3-4. hetében 2 napot vesz igénybe!

Kérem, hogy akit érdekel a lehetőség, mihamarabb keressen meg az alábbi elérhetőségek egyikén, de legkésőbb augusztus 4-ig!

Köszönöm!!!!

Nikoletti Petra

Strawberry Films
www.strawberryfilms.hu
p.nikoletti@strawberryfilms.hu
Tel: 200 4040
Mobil: 0630 942 7758
 
 


Ákom – Bákom Gyermekruha Börze!!
Itt az új őszi ruci csomag!!!

Márkás mosott angol, olasz, svájci új és alighasznált ruhák 0 – 128-as méretig

adams, GAP, George, Ladybird, MARKS & SPENCER, NEXT,

L.O.G.G., REBEL, Benetton, MEXX, stb

2006. 08. 23.-30. között nálam

Előzetes időpont egyeztetése után szeretettel várok mindenkit.

Kép
 
 


Sziasztok!

Újpesten is indul újra a zenebölcsi. Mellékelem a plakátot, ezen minden infó rajta van. 3 csoportban fogunk működni. Az első 9.15- kor kezdődik, ezen csak a másfél évnél fiatalabb manócskák vehetnek részt. Itt nem lesz balesetveszély, rohangálás, ordítozás (na most ez úgy hangzik, mintha a másik két csoport elmebetegek gyülekezete lenne :oops: ) Alsó korhatár nincs, inkább azt mondanám, hogy akkor érdemes megpróbálni, ha már tud ülni a baba (6-8 hónap). De ha valaki még pocakos, és szeretne csatlakozni, őt is szeretettel várjuk, hiszen új dalokat, altatókat, mondókákai ő is tanulhat.
Aki nyugodtabb, csendesebb légkörre vágyik, esetleg félénkebb a csemetéje, és életkorban belefér, inkább ide jöjjön. A létszám is kisebb, 10-12-nél nem voltunk többen.
A második csoport 10.00 , a harmadik 10.45 órakor kezdődik. Ide bárki jöhet, életkori megkötés nélkül, tehát ha a kisebbeknek korai a 9.15, akkor ide bátran jöhetnek.

Ha valakinek kérdése van, nosza rajta!
Cili
1155812998.99.doc

Zenebölcsi - babatorna - Pocaklakó-daloló
www.cilizenebolcsije.eu


Zuglói Közösségi Nap és babaruha börze

Zuglói Közösségi Nap 2006
Zuglói Sport és Szabadidő Központ (Csömöri út 19.)
Szeptember 9. szombat, 10 órától

Védnök: Rátonyi Gábor polgármester

Program:
Ökumenikus nyitó imádság
Gyerekprogramok
Főzőverseny
Közös ebéd
Sportprogramok
Babaruha börze (ha árulni szeretnél, jelentkezz a szigetigabo@freemail.hu E-mail címen)
Egészségügyi tanácsadás és szűrések
Zenés műsorok

A belépés díjtalan!
Támogatók: IKEA, Volksbank, MAHID Rt
 
 


Sziasztok,

Az Újpesten lévő óvodákról szeretnék többet megtudni. Kisfiam szeptemberben kezdett járni a Vörösmarty óvodába, de nem nagyon vagyunk megelégedve vele (kicsi az udvar, sokan vannak...). Arra gondoltunk, hogy átraknánk másik óviba, de nem tudjuk eldönteni melyikbe. A további kérdés, hogy év közben érdemes-e váltani vagy inkább a következő évet kezdjük új helyen? Hogyan kell ezt egyáltalán intézni? Kérlek írjatok tapasztalatokat a különböző óvodákról, hogy tudjunk dönteni.

köszi
Kriszta
 
 


Zekk!
Mi a Dalos oviba jártunk és majd két év múlva megint szeretnénk.Én nagyon meg voltam vele elégedve, egy tündér az ovónénink. Sajna két hátránya van:nem olcsó és mégis nagyon nehéz bekerülni. Van honlapjuk, nézz körbe.
http://www.dalosovi.hu/honlap/1024/index.html

Kép
 
 


Kíbővült tavaszi árukészlettel várja kedves új és régi vásárlóit a
BrAnTo bababolt Káposztásmegyer I Dunakeszi u. 16. alatt
Mínőségi, olcsó használtruhák
NEXT, H&M, Old Navy, Mexx, Tonny Hilfilger, Adams, Marks & Spencer, Cherokee, Oshkosh, Disney stb...
Nyitás február 5.-én hétfőn 10-kor!A kicsiket játszósarok várja, hogy a mamák nyugodtan válogathassanak!!!

Kép
 
 


Az Újpesti Szülőotthon dolgozói tüntetést szerveznek a szülészet-nőgyógyászati osztály bezárása ellen!!!
2007. március 14.-én 13.00 az Újpesti Szülőotthonnál (Görgey Artúr utca 69.) Ne engedjük, hogy Újpestnek ne legyen szülészet-nőgyógyászati osztálya !!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Mindenkit,aki segíteni szeretne vagy egyetért a demonstrációval szeretettel várnak!Nem csak a nőket,hanem a férfiakat is, hiszen ez nekik is fontos!
Aki csak teheti adja tovább, hogy minnél több emberhez eljusson ez a hír! NEM HAGYHATJUK, HOGY BEZÁRJÁK A SZÜLŐOTTHONT!!!!!
 
 


Sziasztok!

Mi is nemsokára XV.-ből IV. kerületiek leszünk (Izzó ltp.)

Lenne pár kérdésem:

Ringatóra jár valaki Káposztásra? Vagy közelebb is van?
Babahintás játszótér a környéken?
Baba-mama foglalkozás?
Kvicky, szia, hogy vagytok? :)

*
Vendég
 


Szia Menyasszony!
Én is az Izzón lakom, nagyon szeretem, jó kis hely. Melyik részre jöttök? 10 vagy 4 emeletesbe?
Ringatóra én is járok Andrissal, kb 10 perc séta. Nincs messze. Ott szokott lenni baba-mama klub is.
Babahintás játszó a Fóti úti suli mögött van, az egy kicsit messze esik ide. A régi, hagyományos hinták vannak itt a kicsiknek, de bekerített viszonylag tiszta a játszótér.
Remélem fellendítjük ezt a topikot.És persze majd személyesen is talizhatunk, szomszédasszony :D

Kép
 
 


Sziia Flocika!

Mi a Káposztásmegyeri utcában fogunk lakni, aminek azért is naon örülök, mert ott van a végében, az Attila utvában egy nagyon kis családias edzőterem :) :) :)

A Ringatóra nagyon szeretnék ellátogani Fannával:)

Örülök, hogy irtál!!!

Nálatok hány baba van (a képen 3 kisgyermek van,ha jól látom) ?

***
Ildikó
Vendég
 


UI: Mi voltunk a Szülőotthonnál a demonstráción!
Vendég
 


Szia Ildikó!

A demonstráció én nem voltam, nem is ott szültem.

Ringató, ha jól tudom még májusban lesz aztán nyári szünet van. De ez nem biztos, csak nekem is mondták, hogy járjam le a bérletem, mert lassan vége.De majd megkérdezem pontosan.

Az Attila utcába én a gyerekeimet hordom a Kölyök-parkba. Andris (a legkissebb) is nagyon élvezi már a rohangálást és ugrálást. A nagyok 11 és 8 évesek.Nekik pláne nagy buli, ha beszabadulunk oda.
Ha van kedved nézd meg rólunk az albumot a GIGI-gyerekek címszó alatt.

Mikor költöztök?

Mesélj te is Fannikáról!! Kép És kérek képet is!!! :D

Kép
 
 


Igazából a Fanni apujának az anyuja adta ki egy évre, és a lakó elvileg e hónap 7.-éig kellett volna ,h kiköltözön, de nem talált még kecót, úgyhogy jövhónap 7.-e utána azonnal festünk és megyünk :)

A Kölyökparkot anno kinéztem magamnak,h amig gyúúúrok :) addig beadom Fannát, de láttam,h nagyobb gyerekeknek van, és eredetileg nem megörző,hanem a szülők is ott vannak,ha jól tudom.

Fanniról bővebben a http://fannihermina.blog.babaszoba.hu szoktam irni ,hogy itt ne offoljam a topicot :)

Itt a nyár szerintem-Ti mentek valahová pancsolni?
Mi elvileg Balaton és amit nagyon várok: az 1 éves szülinapi Első Állatkertlátogatás :) (één imádom az állatokat)

:)

Kép
Vendég
 


IV-ker Izzó ltp-en 67nm-es 2,5 szobás,étkezős X. emeleti felújított lakás rendezett házban tulajdonostól eladó!!
(klíma,exluzív fürdőszoba és wc,sarokkád,DNY-i fekvés,full panoráma,nagy műfüves erkély,zárt folyosó)
Iár: 14,4 millió Tel: 20-9607-612

Kép
 
 


....mégsem Újpesten fogunk lakni,hanem maradunk a XV.kerben, a nagyinál a kisházból épp elmegy az uncsitesóm és a férje sajátba, és ott.

De azért naon szivesen taliznék mindenkivel,akivel újpesten taliztam volna, ha ott lakunk!!!

Kép Fanni és a Balcsi ('07.04.28 )

Kép Keresztelője ('07.04.29)
Vendég
 


Menyasszony!

Épp akartam írni, neked, hogy mire ti ide költöztök, addigra mi megyünk el. De látom maradtok.
A MÁVos törzshelyemen talit szervezünk a Hajógyári szigetre máj 13-ra. Ha van kedvetek csatlakozzatok.

Most sietek, de majd majd jelentkezem.

Kép
 
 


Sziia Flocika!

Köszönjük a Mc' hivást, ha tudunk megyünk mindenképpen!

A MÁV az MÁV telepet jelent itt a kerületben?

Mert nekünk a "végső" célunk ott lakást venni.

Ha nem akkor elnézést!

Ildi
Vendég
 


Menyasszony!
Talira várunk, egész napos (vagy legalábbis majdnem) programra készülj. Hozzatok magatoknak "piknikes kosarat", plédet, játékot.

A MÁV a kórházat jelenti. Ott születtek mind a hárman. Nem is tudom hol van a mávos telep a kerületben. Mesélj róla.

Kép
 
 


Mégegyszer köszi a meghivást, remélem eljutunk!

A MÁV a 62-es villamos végállomása, 67 -es villipótlónak is, a 177-es jár ott, körbehatárolja Újpalota,Rákospalota, Pestújhelyen van, zömében régi, nekem szinpi 2 emeletesek vannak meg pár 10 emeletes, és ott dolgozik a fodrász barinőm :)

Lehet,h a mi dokink is a MÁV-ba megy dolgozni (vagy Honvéd).

Velünk egyidősek is lesznek? (10 hó) :)

Remélem eljutunk!!!

Apukák is mennek?

Ildi
Vendég
 


Menyasszony!

Apukát a talira mint sofőrt visszük, majd napozik és olvasgat. Jó nagy terület, biztos el lesz ő is.De ha lesz tásasága az csak jobb.
Kb 10-11 között megyünk ki, már jönnek többen. Vannak hasonló koru kistesók, gyertek nyugodtan.

Biztos megismersz majd minket, az én nagyfiam a leghangosabb gyerek a földön. De találsz rólunk képeket a WWW alatt.

Most rohanunk Ringatóra, holnap talán még írok.

Kép
 
 


Köszönjük az infót!!!

Mi is mennénk Ringatóra, de még nem jutottunk el...
Előtte fel kell gondolom hivni a megadott számot, h van e hely még.
Vendég
 


Menyasszony!

Írtam neked iwiwn, de oda nem tudtam feltenni ezt a képet, pedig érdemes :lol: A kirándulás eredménye: Kép

Ringatóra nem kell bejelentkezni, csak gyertek. Mi a 10.30-as csoporba megyünk.

Kép
 
 


:D :D :D

És ha jól látom a dátumot, ez nem sokkal kezdés után történt ! :)

Igy szép egy kissrác!!!!

Szerintem e hét pénteken megyünk ringani :)
Vendég
 


Ringatóra várunk! Andrist most már tuti megismered :lol:

Kép
 
 


Kedves Anyukák!
Május 29.-én kedden nagyobb tétel nyári holmi érkezik a Branto gyerekruha boltba
(Káposztásmegyer I. Dunakeszi u.16 és Cserző u. sarok)
Next,Adams,L.O.G.G.,MEXX,Cherkee,George,H&M,Gap,stb.. alig használt minőségi gyerekruhák 50-176 méretig.
Világmárkák elérhető áron!
Minden kedves vásárlónkat gyereknapi meglepetés vár!!!

Kép

Kép
 
 


Kedves Mamák,

Bocsánat, hogy ismeretlenül zavarlak titeket, de mivel régi „topicoló „ vagyok, kislányommal való terhességem óta, ezért merem veletek bátran és örömmel megosztani, hogy megnyitottuk a www.biofalva.hu webáruházunkat. Csupa csupa egészséges étel, naturkozmetikum, babaápolás, kényeztetés a babának és mamának. Kislányunk inspirált az egész létrehozásához, mivel neki nagyon nehezen vadásztam le ezeket az egészséges dolgokat.
Ha van kedvetek nézzetek be hozzánk. További szép napot kívánok mindenkinek.
Johanna


Kedves Anyukák!

Júliusban -50% nyári vásár a Branto gyerekruha boltban.
(Káposztásmegyer I. Dunakeszi u.16 és Cserző u. sarok)
Next,Adams,L.O.G.G.,MEXX,Cherkee,George,H&M,Gap,stb.. alig használt minőségi gyerekruhák 50-176 méretig.
Világmárkák elérhető áron!

Tovább folytatódik a 100,-/ db akciónk is!!!

Amíg a készlet tart!!
Poncsós strandtörülközők 2490,- ért!!!!


Kép

Kép
 
 


Sziasztok!!
Olyan anyukakat keresek akinek nem idosebb a babaja mint 11 hetes es valaszolna telefonon egy nem hosszu pelenkas kerdoivre ,sos.

Anita
 


Sziasztok!

Ha logopédusra vagy szurdopedagógusra van szükségetek, nézzétek meg a következő honlapot!

www.logoland.hu

Zsuzsa
 
 


Sziasztok!

Üdvözlök Mindenkit!
Még nem jártam itt Nálatok, de mikor időm engedi, szeretnék. Most költözünk Szegedről Újpestre, ami elég nagy változás lesz az életünkben. Van egy lassan 3 és fél éves kislányunk, Panka, akinek jelenleg épp ovit keresünk. Nagyon tanácstalanok vagyunk, mert nem ismerjük a környéket és a rengeteg ovi közül szeretnénk a legjobbat kiválasztani. Szeretnék Tőletek tanácsot kérni a döntésünkhöz! Eddig a Chinoin oviból, a Viola oviból és a Csányi oviból kaptunk visszajelzést, hogy fel tudják venni a csajszit. Szimpatikus még a Dalos ovi is (osztom Flocika véleményét), ezt viszont csak a weboldalon keresztül láttuk. Érdemes-e még nézelődni további ovikban vagy ezek között van olyan szerintetek, ami igazán jó és nem is kerül több tízezer forintba havonta (mert a Chinoin pl. igen)???

Előre is köszönöm a segítséget!
További szép napot Mindenkinek!

Mariann
 


Szia Mariann!
Tegnap írtam neked egy bő levelet és elszállt. :twisted:
Ma sajna nincs sok időm, csak címaszavkra. Szóval ovit szerintem úgy válaszatok, hogy elmentek a nyiltnapokra és megnézed Panna hol érzi magát a legjobban. Az sem mindegy , milyen messze van. Melyik részre költöztetek? Én anno az ÁMK oviját is kinéztem. Nagyon szuperűl fel vannak szerelve. De a legfontosabb, hogy egy aranyos óvónénit találjatok.
A mi Dalos ovinkban van egy igazi tyúkanyós óvónéni, de nagyon elszaladtak az árak. De mintha a Violát is dicsérték volna.
Majd írj mire jutottál.

Kép
 
 


Sziasztok lányok!
A Branto bababolt ( Káposztásmegyer I. Dunakeszi u.16, van iwiw oldala) gyermekszerető, talpraesett részmunkaidős kolléganőt keres heti 20-25 órában. A munkaidő 10-14, 14-18 esetleg 10-18 ig lenne előzetes megbeszélés szerint. Ha tudtok vkit aki szívesen jönne hívjon a 20-997-3799 számon.
Köszi Flocika

Kép
 
 


Muzsikával az újszülöttekért
- jótékonysági gálakoncert a Gólyahír Egyesület javára -

Időpontja: 2007. november 03. szombat - 16h
Helyszíne: Otthon Művelődési Ház – Soroksár
Bp. XXIII. Ker. Szitás u. 112
(a Hősök terei Templomtól egy percre)

Műsorunkban felejthetetlen dallamok hangzanak fel
egyebek mellett Puccini - A bohémélet, Gounod - Faust, Donizetti - A szerelmi bájital
és Donizetti - Don Pasquale című operáiból!

Fellépnek a Magyar Állami Operaház művészei:

Cecília Loyd, Boross Csilla, Csák József, Szvétek László, Vághelyi Gábor, Ghillány Márta
Németh Mónika, Szentidai Szilvia, Töreky Katalin, Angyal Enikő, Czira Judit, Réder Katalin
Zongorán közreműködnek: Katona Anikó és Köteles Géza
„Szívből reméljük, e nemes cél érdekében sokan döntenek majd úgy, hogy részesei kívánnak lenni e remek szórakozást ígérő koncertnek, és adomány-tartalmú jegyeik megvásárlásával segítik a Gólyahír Egyesület munkáját!”
Jegyek 2007. október 1-től válthatók 2000 Ft-os áron az Operaház jegypénztáraiban, vagy elővételben a Gólyahír Egyesületnél, számlára befizetve a jegy árát 2000 Ft/fő
név megjelöléssel, (a jegyek a koncert előtt a helyszínen vehetők majd át).
Érd és Vidéke Takarékszövetkezet: 64800073 - 10705005

KépKép
KépKép
 


Sziasztok!
Mivel babát tervezünk, igyekeztem olyan munkát találni, amit a kicsi mellett otthon is tudok majd végezni. Ez egy internetes munka. Én már regisztráltam, csinálom is.
Ha érdekel valakit, írjon e-mailt, és küldök neki egy tájékoztatót! (írd bele kérlek az e-mailbe, hogy a Babanetről jössz!. )
Sziasztok

uvme.mn@gmail.com

(freemail- ről ne írjatok, mert a válaszomat nem fogjátok tudni megnyitni)
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: