Sziasztok!
Igen, itt a hó. Legalább ennyi jó, ha már olyan hideg van... Nem tartozik a kedvenc évszakaim közé a tél, a tavasz a kedvencem, amikor olyan sokat süt a nap, de még nincs kánikula. Már most a márciust várom.
Betti, örülök, hogy javultok, és a fülszúrást megúsztátok. Ügyik vagytok! Várjuk a történetedet! Azokra a romantikus időkre gondolj, amikor idegesebb vagy, hátha könnyebb! Kitartás, mindannyian kiakadunk néha. Még én is, pedig nekem egy gyerekem van, és az is angyali jól viselkedik...
Amire Zita reaGÁLT, AZT A TÖBBIEK NEM TUDJÁK, MERT SÉTA KÖZBEN BESZÉLTÜNK RÓLA.Véletlen a nagybetű.
Boti az előző héten csak 70 grammot hízott, noha eddig mindig 150 körül. Nem látom rajta, hogy gondja lenne, de azért eléggé aggaszt a dolog...Még 3 hónapos sincs, kellene a 12 deka minimum... Na majd a jövő héten meglátjuk.
Zita, Ildi, semmi aggodalom, mert a picijeitek már lassan 5 hónaposak, úgyhogy természetes a visszaesés. A szívetekre hallgassatok, ne az orvosra.
Lányok, én mennék korizni, de nem tudok!
A lagzi 350 fője tényleg meglepő lehet, jó nagyra sikerült. Igen, mindenkit ismertünk, nagyon sok barát volt. Vannak közös barátaink, akiket még kamaszkorunkban szereztünk, jöttek Pisti kollégái, volt évfolyamtársai és az én csoportársaim az egyetemről. Nagyon jó buli volt, igazi parasztlagzi hajnaltűzzel és sok-sok tánccal.
Apa fél 7-kor már küldte a zenészeket, mert még mindig tartott a buli.
A rokonok is sokan voltak, és ennek persze a jó hangolaton túl az is nagy előnye volt, hogy szép alappal indulhattunk, mert gyűlt a tálba a menyasszonytánckor... A szüleinknek köszönhetjük, ők rendezték nekünk, hálásak vagyunk érte nagyon.
A szerelmünk egyébként messzire nyúlik, mert 13 éve jöttük össze, de régebtől ismerjük egymást. Egy faluban születtünk, Kissikátor a neve (Borsod, Ózd közelében), és mivel ez egy alig 400 fős település, nem lehetett nem ismerni a másikat...
Mi egy darabig Ózdon laktunk a szüleimmel, úgyhogy nem mondhatnám, hogy együtt nőttünk fel. Egy közös barátnőnk volt, akinél gyakran találkoztunk, és szép lassan több lett, mint barátság.
Egy Anna-bálban két tánc között kimentünk sétálni, megfogtuk egymás kezét, és azóta el sem engedtük.
Mindez '92 nyarán történt.
A hosszú kapcsolat titka az is, hogy gyakran voltunk távol. Amikor összejöttünk, gimisek voltunk, én 2.-os, ő érettségiző. Utána fősulira ment, én maradtam, és aztán következett két jó év, amikor Piliscsabára jártam az egyetemre, Psten laktam, és sokat találkoztunk. Mire megszokhattuk volna, ő lediplomázott, és Szabadszállásra helyezték. Egy év után elég volt a különlétekből, és akkor jött az esküvő. 1998-at írtunk.
(Tettem fel képet, de elég rossz így a minőség...
)Persze így sem volt minden happy, mert én 2-3 napot továbbra is Pesten töltöttem, de 4 éve végre minden normális. Nagyjából azóta, hogy Egerbe helyezték. Nagyon szeretünk itt élni, Szabadszállás után különösen szuper. Bár ott is jó volt, mert remek volt a társaság, a mai napig tartó barátságok születtek. A gyerkőcöt csak tologattuk, diploma, munka, státusz, érettségiző osztály, Irak...mindig volt valami...
Aztán az idén végre klappolt minden és a többit már tudjátok...
Na de most már befejezem, mert egy csöpögős regény lett a vége... De legalábbis novella
Az unalmas részeket kihagyhatjátok!
Jó éjt mindenkinek, Ildi, jó utat, és neked már előre boldog karácsonyt!
Puszi, Judit (Figyelitek, hogy belejöttem a gifekbe?
)