Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok,

hát én sem mostanában jártam erre.... :oops:

Üdv az új kismamáknak, a gyerkőcökhöz meg nagy gratula.

Nálunk is zajlik rendesen az élet, a Máté elkezdte az óvódát, hát nagyon nem zökkenőmentes, pedig azt hittem, hogy minden ok lesz, és bölcsisként semmi gond. Hát nem így van, visszavágyik a bölcsibe, elég nehéz rávenni, hogy ne sírjon. Barátokat pedig egyáltalán nem akar. Remélem azért a második hét jobb lesz.

Evés: a Máté kicsiként nem evett, nem is volt hajlandó megkóstolni semmit, próbáltuk sokféleképpen, éheztetés, "tömés", figyelemelterelés stb semmi nem jött be. (volt időszak amikor fogyott, mert annyira nem akart enni, akkor kellett volna aztán valahogy megtömni... ) Aztán gondolt egyet és elkezdte az enni, mint az apukája, és attól kezdve minden rendben. Most kolbászt eszik szalonnával. Hát ez sem jó, de eszik. Az oviban is szerencsére mindent megeszik, sőt ott inkább éhezik. Mondták, hogy vigyünk be reggel neki esetleg szendvicset, hát megpróbáljuk, hogy inkább otthon egye meg. Másnak van ilyen problémája, hogy kevés a kaja amit az oviban kapnak?

Beszéd: szerintem is a közösség a legnagyobb húzóerő, a Máté is a bölcsiben kb 3 hónap alatt megtanult beszélni, akkor ő még 2 éves sem volt. Most az R betűvel vannak gondok, de ez még szerintem normális.

Voltunk nyaralni Bikácson a Zichy Park hotelben, nézzétek meg a honlapjukat, igazi gyerekparadicsom. Ennyire boldognak még soha nem láttam a Mátét, mint amikor ott voltunk.

Pécshez szokás: én sem pécsi vagyok, nem is leszek soha, mindig is fehérvári maradok. Már 18 éves korom óta itt élek kisebb megszakításokkal, azért meg lehet ám találni mindenkinek a boldogságot. Azért nem olyan vészes, csak szar, az ember családja barátai távol vannak, ezért kellene nekünk összefognunk :) :) :)


Most folytatom kell a munkát, mert a főnökasszony megérkezett, de azért megpróbálok gyakrabban jönni, mint régebben. Pláne egy találkozót tényleg összehozhatnánk.

üdv

Netty

Kép
netty11
 
 


Halli,
nagyon jó volt tegnap a Bababörze egy csomó mindnet sikerült beszerezni Peti bababának,tudja esetleg vki h mikor szervezik a következőt?
aki tudja írjon:)
Köszi
Péter,kryss
Vendég
 


Kryss!

október 11-én lesz a következő :wink:

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 

 
 

:) Köszi Viki,kelleme napot a továbbiakban:)
Vendég
 


Kryss!

Most nézem, hogy van vonalzód, hogy az én kicsi lányom majdnem egyidős a fiaddal! :) Akkor Peti babád 2008 januári, ugye?
Amúgy még december 13-án lesz börze idén, a november kimarad! :wink:

Netty!

Sajnálom, hogy nehezen megy az oviba átszokás, drukkolok, hogy azért hamar beilleszkedjen Máté!

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Viki!

Boldog szülinapot Petinek!

Ez a hét már jobb a Máténak, főleg, hogy kirándulást terveznek busszal péntekre az oviban. Kicsit félek, hogy mi lesz, de nyugtatott az ovónő, hogy rendszeresen viszik őket. Nálatok voltak kirándulni? Főleg így beszoktatáskor? Azzal nyugtattak, hogy így jobban beilleszkedik a vegyes csoportba. Hát remélem egészben visszahozzák a gyerekemet. :) :)

Netty

Kép
netty11
 
 


Halli Viki,

igen a Petyus az Esztivel egy idős,leszámítva azt a pár hetet:), köszi az infót a Börzéről,most a tél előtt szeretnék beszerezni pár cuccot,mivel anyáron igencsak megnőtt mindenünk,a lábunk a nyár elején 20 volt most meg a 23 cipőket tapossuk,ruházatról nem is beszélve és ezek az apró kis semmiségek abból a 12400 FT-os családiból nemde csajok??? Vagy kacagjunk kínunkban tovább a GYES összege is tökre vicces,no abból asztán lehet mit venni :shock: :!: :idea: !!!
Bár tesóprojectre gyúrúnk,h ne legyen egyke,viszont eléggé síralamas helyzet előtt állunk,először is anyagilag ha összeszedtük az orvosok,eü dolgozók (ápolók+ mindneki) kvótáját,no akkor jöhet a project,ugyanis kotta nélkül nem megy ma már semmi és hát a hangszerek is csak akkor szólnak jól ha a zenészek kottából húzzák :twisted: ,és aki nem csenget annak befellegzet,mindegy az már hogy hol akar szülni.,és a Megyei is október végén bezár!
Márcsak az a jó kérdés vajon ki megy át és ki megy el.Bár én Klinika párti vagyok ,viszont a dokim elment Kaposvárra Főmuftinak,így most kereshetek magamnak olyat aki a neki adott csengetésért tiszteségesen viselkedik.
vIKI!
Boldog szülinapot a Druszának!
Csócsi
KryssandPeti
Vendég
 


Sziasztok!

Pontosan hol és mikor lesz a következő bababörze? Sajnos most nem tudtam elmenni, de lassan már aktuálissá érik a dolog, hogy egy két dolgot be kéne szerezni a babónak.

zarja
 
 


Zarja!

Október 11-én a pécsi Vásárcsarnokban!

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Kösz Viki, ott leszek, ha másért nem, hogy körbe nézzek. Tényleg milyen gyakran van? Januárra várom a Babót, most vásároljak be, vagy addig még lesz alkalmam?

zarja
 
 


Zarja!

December 13-án lesz még egy idén, a jövő évi beosztást még nem lehet tudni, de szerintem november vége körül az is kiderül, mert mindig egy hóval előtte lehet jegyet venni. Szóval ha lesz januárban is, akkor azt már decemberben tudni fogom :wink:
Figyu, ha már így beszélgetünk, nem érdeleknek kismamanadrágok olcsóért? Nekem van pár darabom, és már valószínűleg nem lesz rájuk szükségem.

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


sziasztok,

vállalkozó szellemű embereket keresünk, jutalékos rendszerben akik a pénzügyek világához kedvet éreznek. Ha valakit vagy valakinek az ismerősét érdekli egy kiegészítő munka lehetősége, esetleg felesleges ideje van, amiben szeretne kicsit értékpapírokkal, befektetésekkel, nyugdíjprogrammal, hitellel foglalkozni vagy csak érdekli a téma saját pénzügyei miatt a részletekért írjatok a vagorenata@invitel.hu ra és telefonon egyeztetünk időpontot.



mindenkinek szép napot

Netty

Kép
netty11
 
 


Hallihoó,

sehol senki mi újság veletek?
Vendég
 


Krysskryss írta:
"ezek az apró kis semmiségek abból a 12400 FT-os családiból nemde csajok??? Vagy kacagjunk kínunkban tovább a GYES összege is tökre vicces,no abból asztán lehet mit venni :shock: :!: :idea: !!!
Bár tesóprojectre gyúrúnk,h ne legyen egyke,viszont eléggé síralamas helyzet előtt állunk,először is anyagilag ha összeszedtük az orvosok,eü dolgozók (ápolók+ mindneki) kvótáját,no akkor jöhet a project,ugyanis kotta nélkül nem megy"


Hát azért ezt nem gondoltam volna, hogy van képed itt sírni az anyagi helyzeted miatt. Talán apuci nem keres jól a gemenc volánnál, mint vezető? Na ne már! Bezzeg luxusnyaralásra telik mi?
A másik meg az, hogy ha fogalmad sincs a tolna megyei helyzetről, akkor ne terjessz már olyanokat, hogy ott 100-150 ezer egy szülés! Ekkora baromságot sem hallottam még senkitől.
megállazeszem
 
 


Szia ismeretlen ismerős!
Én nem ismerlek téged ,így te sem ismersz engem,nem tudhatod h miből mire tellik a mi családi kasszánkból,így úgy gondolom nem kéne lehordanod.A Tolnai helyzetről meg igenis van némi tapasztalatom,de mivel nem ismersz ezt sem tudtad ügye?
Luxusnyaralásnak mondott 3 nap a balcsinál??????????????
Vendég
 


megállazeszem nem itt kell fusztrált emberként keringeni!
szemközt kisanyám,szemtől szembe!Zúgolvasok fújjjjjjjjjjjj!
oroszlánfélix
 
 


Krysskryss drága, attól, hogy neked fogalmad sincs, hogy én ki vagyok, én még nagyon is ismerlek! Én csak a többiek kedvéért írtam, hogy azért annyira nem kell sajnálni téged a kevéske családiért meg a gyes-ért apuci vezetői fizetése mellett!
A tolnai helyzetről meg hidd el, nekem és rengeteg ismerősömnek sokkal - sokkal több tapasztalata van, mint neked! És a tolnai szülészetesek (nővérek, szülésznők, orvosok) nevében is kikérem magamnak, amit a "tarifáikról" állítottál!
De látom gyorsan el is húztál innen, ugye akinek fáj az igazság... :idea:
megállazeszem
 
 


Hihihi - Krisztike új néven regisztrált :lol: :lol:
megállazeszem
 
 


Szia ismeretlen,
már priviben elmondtam mit tegyél,és kinek a pénztárcájában kutakodj,ezek szerint nem voltam érthető.
Nem ismersz,:),honnét gondolod h bármit is tudsz rólam?
A 2 barátnőm ismer csak igazán a többieknek semmi köze nincs ,de nem is erről van szó.
Az h a párom mit dolgozik és milyen beosztásban az egy dolog,a fizetése is csak rá tarozik,a mi költségeink meg miránk,de nem állunk olyan magaslatokon mint ahogy te hiszed!!!!!!!!!!!!!!
Ha valakit megsértettem a véleményemmel,elnézést kérek ,nem volt szándékomban,a tarifák meg mindnekinek a magánügye,én csak összeadtam a számokat,de boccsi ha ez számodra nem tetsző volt ,nem volt szándékomban a te köreidet szidalmazni!
A fórum arra van hogy megosszuk legjobb tudásunk szerinti infót egymással,nem arra hogy egymást sértegessük,vagy hogy itt hangoskodjunk. Ha van más jellegű hozzászólnivalód szívesen olvassuk,hallgatjuk azokat,de ha csak kötekedni van kedved akkor válasz magadnak játszóteret ott van elég eszköz h levezesd a feszültséged.
További szép napot Neked!
kryssty
 
 


Viki!

Köszi a tippet, a párommal elmentünk körbenéztünk. Egy két dolgot vettünk, és rájöttünk nekünk később is itt a helyünk. Úgy néz ki, hogy Bulcsinak lassan mindene meglesz. És még hol van a február..

zarja
 
 


Szia Zarja!

Örülök, hogy tetszett, és sikerült beszereznetek egy-két dolgot a kicsinek. Ha megtudom a jövő évi beosztást, majd megírom, ha érdekel :wink:
További jó pocakosodást kívánok! :D

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Akit érdekel autóra való fényképes háromszög matrica, annak szeretném a figyelmébe ajánlani egy nagyon jó barátunkat, aki most elkezdett ezzel foglalkozni, a háromszög eső és időjárás álló, bármilyen kép megfelelő hozzá, és a rajta levő szöveg is bármi lehet, mintának beteszem ide a sajátunkat.

Kép

Két matricát gyárt le (mivel a legtöbb családnak biztos van még egy olyan autó a családon belül, amire fel tudják tenni) ennek a kettőnek az ára 1800 Ft., az elkészült háromszöget nyomtatás előtt mailben meg lehet nézni, és ha megfelel, akkor megy a nyomdába, aztán a készet postázzák.

Mail cím: dvst2001@gmail.com

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Sziasztok!

Segítségre lenne szükségem.Kérem,aki tudja írja le,mi a környékén lévő legnagyobb, vagy legszimpatikusabb bútor üzlet neve.
Előre is köszönöm,egy munkába most visszatérő anyuka:

Zsu

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Halli deaknezsu,
a mi közelünkbe a KIKA üzlete a legszimpibb,de ami a környezetemben élők közt nagy favorit az a YSZK.
remélem segíthettem,
Krisz
kryssty
 
 


Krisz!

Köszi, Zsu

Kép
Kép
deaknezsu
 
 


Sziasztok!

Sajnálom, hogy már nem nagyon ír ide senki!

De azért hátha valaki benéz :oops: mindenkinek kívánok, békés, boldog ünnepeket!

Kép

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok
Bocsi a zavarásért...pécsi kismama vagyok,9.hétben. Dilemmázok az orvos választás kérdésen.Először nem akartam,aztán most töprengek,ha választok,kit,mi alapján és honnan... Tudtok tippet adni a pécsi dokikról?
És mennyire jellemző pl ha van dokim,de valamiért nem ér be,nem jön be szülésre,aki ott van,le se sz*rja az embert??? Illetve fordítva,ha nincs dokim....
Segítségetek előre is köszönöm.

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Szia Évi!

Hát, a kérdéseidre nem tudok válaszolni, mivel nekem volt dokim, és be is jött mindkét szülésre, szóval nem tudom mi lett volna, ha.... :wink:
Amúgy én Klinika párti vagyok, voltam, és asszem már maradok is, mindkettőt ott szültem, ma sem döntenék másképp. Főleg, hogy már ott is egyágyas szülőszobák vannak, és bababarátabb körülmények. (én még ebből kimaradtam )
Problémamentes pocakosodást, és jó egészséget kívánok!

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Viki,köszönöm a választ,megkérdezhetem hogy ki volt az orvosod?

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Évi!


Írtam Neked privit!

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Én néha benézek, de mivel nincs forgalom, nem írok...

Évi!
Üdv itt, és gratula a kis pocaklakóhoz! Ha van kérdésed az orvosokról, akkor nagyon szívesen válaszolok priviben! A klinikán majd az összes orvost ismerem :wink: .

Lányok, nem lendítjük fel kicsit a topikot??!!??

Remélem mindenkinek jól telt a karácsony!

Ildikó

Kép

Kép
neftis
 
 


Szia Ildikó!

Mikorra is vagy kiírva pontosan? :oops: (lusta vagyok számolni :oops: ) Hol fogsz szülni?
Azért kérdezem, mert a sógornőm is kb 28 hetes terhes! :D

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Kép

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Kép BUÉK 2010

BUÉK mindenkinek!

Viki!
Március 25-re vagyok kiírva, a klinikán fogok szülni, és ha minden igaz, kislányunk lesz!

Ildikó

Kép

Kép
neftis
 
 


Ildikó!

Gratula a kislányhoz! :)
Nekem unokaöcsém lesz, és ha minden igaz márc.18-án.
:wink:

Lányok, akit érdekel: a következő bababörze a Vásárcsarnokban február 8-án lesz!

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Halli lányok,köszi az infót a börzével kapcsolatba,a decemberit kihagytuk ,mert betegek voltunk,de a febr.-it nem szeretnénk.
Mindenkinek szintén BUÉK!!!!
Üdv Ildikó,
én is Klinika párti vagyok mivel a babámat is ott szültem és a másodikat is ott szeretném.
Én a dokikkal kapcsolatba annyit tudok mondani h mivel a népszerűbbek tele vannak eseménnyel és nem biztos hogy bejutnak a szülésre,én inkább arra bátorítalak hogy szülésznőt fogadjál nekem is volt és az első perctől fogva amíg nem jöhettünk ki ott felügyelt és nagyon sokat segített,életem legjobb húzása volt h megfogadtam és meleg szívvel ajánlom Soósné Gresa Erát mindenkinek péáne ha első szülés amikor mindentől fél az ember és tele van kérdésekkel,aztán amikor már megszült a sok izgalommal,hogy jól csinálsz e mindent,és az Erára mindenben,szó szerint lehet számítani.Ha érdekel a száma megadhatom priviben?!
Sajnos az én dokim elment Kaposvárra így én is új orvosválasztás előtt állok,legalább is a szülés erejéig,a jól beválltnál azért megmaradok mert továbbra is rendel Pécsett csak nem ott dolgozik ahol én szülni kívánok.Én az Arany profról hallottam sok jót,de vannak aranyos újoncok is pl. a Gerecsény.
Netfis te kinél szültél?
pusz
Krisz
kryssty
 
 


Bocsi csajok, a következő Börze február 14-én lesz, elnéztem :oops: :oops: :oops:

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Krisz!
Köszi az infókat, bár a klinikás orvosokról én is tudnék mesélni, hisz félig-meddig ott dolgozom... :wink: :D
Szülésznő választás terén egyetértünk, már én is választottam egy nagyon aranyos, szakmailag elég elismert szülésznőt, remélem nem fogok csalódni benne.

Viki!
Hogy vagytok?? Raksz fel friss képet a gyerekekről??

Szép napot mindenkinek!

Ildikó

Kép

Kép
neftis
 
 


Szép jó reggelt Lányok!

Először is Boldog, Békés és Sikeres Új Évet Mindenkinek!
Egy elveszett bárányka jelentkezik. Azért remélem emlékeztek még rám!
Hihetetlen sűrű volt a nyarunk és az őszünk. Ősszel elkezdtük a lakásbővítést, beépítettük a tetőteret, így addig elköltüztünk a mamához, közben az ikrek túlestek a mandulaműtétjükön, aztán elkezdtük az ovit... aztán Mikulásra szerencsére vissza tudtunk költözni, már mindenki nagyon várta. Szuper jó az új lakás, mindenki élvezi, hogy van saját kuckója! Nagyok szerencsére első pillanattól fogva imádják az ovit. És szerencsére betegek sem voltak, kivéve persze karácsonyt, mert az oviban rendezett karácsonyi ünnepségre behozták a totál beteg, lázas gyerekeket is, így persze bekaptuk mi is!!! Dávid még most is taknyos és köhög kicsit. Hihetetlen, hogy lassan már ő is egy éves lesz, hiszen olyan mintha tegnap született volna!!

Látom nagyon sok új kismamánk van, mindenkinek üdv!!!

Viki én is köszi az infót a bababörzéről, asszem megpróbálok én is jegyet venni, mert eszméletlen mennyi kinőtt ruha jött újra össze.

Szóval, igyekszem ezentúl már sűrűbben is bejelentkezni!!!

Kép
Kép
Kép
tencsi
 
 


Sziasztok!

Ha már elveszettek, én is jelentkezem... :oops:

Mindenkinek a lehető legjobbakat kívánom az új esztendőben!

Nem meglepő, gondolom, de nekem is alig van időm jönni, meg aztán tényleg nem nagyon volt forgalom errefelé.

Jól vagyunk, Vince már másfél éves, Viola pedig lassan betölti az 5-öt, ugye Viki, hamar itt lesz a febr. 7.-e? :wink:

Minden újnak üdv, a pocakosoknak jó pocakosodást kívánok!

Tencsi!
Hozhatnál képeket a gyerkőcökről!

Viki!
Köszi a börzeinfót, én majd az áprilisira megyek val.leg árulni. Októberben voltam, és sok holmin túladtam, de még van rengeteg!

Üdv. Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Húúú Jevi milyen nagylegény már Vince és micsoda szőke hajkoronája van!!! Violka pedig kész nő!!!!!

Délelőtt beszéltem barátnőmmel börze ügyben és lehet, hogy a mostanit kihagyom mert valszeg millióan lesznek, mert most veszik meg az egész éves jegyeket is azok akik "nagyban" csinálják.... Jövő hét csütörtökig még megálmodom. Addig marad a teszvesz.

Jevi igyekszem képeket hozni!!!!

Kép
Kép
Kép
tencsi
 
 


Sziasztok!

Végre egy kis élet a topikban! :)

Tencsi!

Hogy szalad az idő, már Dávid is majd 1 éves :shock:

Jevi!

Igen, a febr. 7-e már majdnem itt van. Enyim lány is nő rendesen. ez van....

Ildikó!

De, teszek majd fel képeket, csak sajna nincs időm kicsinyítgetni egyelőre :oops: :oops: :oops:

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok
Hát lassan sikerül döntésre jutni,bár még megvárom a 12 és 16 heti vizsgálatokat,de utána tervezem felkeresni Dr Borsay Pétert hogy elvállal e. Persze ha nem pont augusztusban megy szabira...

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
evilany
 
 
 


Sziasztok!

Évi!
A Borsay dr-t csak ajánlani tudom, én is nála szültem Vincét, és nagyon meg voltam elégedve vele! Szerintem én ismerlek! :wink:
Üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Jevi!

Vincének nagyon boldog névnapot kívánunk!
Kép

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Viki!
Nagyon figyelmes vagy, köszönjük szépen, a torta is jöhet! :D :wink:

Ha már torta, nem tudja valaki véletlenül, hogy Pécsen csinálnak-e ilyen fényképes ostyát, nekem csak az kéne, a tortát magam csinálnám... :roll: Violka lovas tortát kért, és találtam a neten szép lovas képet, de nem tudom hogy kivitelezhető-e így?!

Amúgy betegek vagyunk, Viola nem is volt a héten oviba, valami köhögős, náthás cucc...

Üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Jevi!

Jobbulást kívánunk!

Torta ügyben nem tudok segíteni, én még nem csináltattam fényképes tortát. Esztinek idén gyümitortát sütök. :oops: :wink:

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Jevi!

Én úgy emlékszem, a Magdában csinálnak fényképes ostyalapot. Nem biztos, de egy telefont megér. Van honlapjuk, de még csak készülőben, ott találsz tel. számot is.

Ildikó

Kép

Kép
neftis
 
 


Szia Ildikó!

Hogy vagy?

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Remélem nem haragszotok, teszek fel pár képek a gyerekekről:
szilveszter este:
Kép Kép
kakaóivás Eszti módra:Kép
szereti-szereti: Kép
a két bohóc:Kép
közös vacsi :Kép
komoly csaj: Kép

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?