Szerintem félreérthető voltam, bocs Kriszti. Szerintem tök normális, hogy az ember vágyik felnőtt emberek társaságába, és beszélgetni akar másról is. Ez nálam is működik, csak nekem ez a lehetőségem adott.
Én azt nem csípem, amikor valaki azt mondja, hogy unatkozik a gyerek mellett.
Van egy barátnőm, akinek a nagy 2,5, a kicsi meg alig egy éves volt, amikor azt mondta, hogy vissza kell mennie dolgozni, különben megbolondul. Ők is kiköltöztek vidékre a gyerekek miatt, ott nem volt társasága, a férje este járt haza, szóval tényleg kész volt.
Nem akarok észt osztani, meg csak "hangosan" gondolkodom, de nem tudsz eljárni valahová - tornázni, fazekas-szakkörbe, akármi - néha? Ami nem mamis elfoglaltság.
Amúgy ha nekem nem lennének olyna barátaim, akikkel tényleg mindenről tudok beszélgetni (személyesen, MSN, e-mail, telefon), szerintem én is befordultam volna néhányszor.
És úgy gondolom, ahogy az is természetes, hogy az embernek néha eszébe jut, hogy "kellett ez nekem?! Mi lenne ha..." Ettől még nem vagyunk rossz anyák és rossz emberek. Az a baj, hogy sokszor mi is azt várjuk el saját magunktól, hogy onnantól, hogy anyák lettünk, szűnjünk meg bármi másnak lenni.
Hidd el, nekem is van olyan, amikor szívem szerint megráznám a gyereket, ráordítanék, "falhoz vágnám". Pedig nekem hozzá extra türelmem van. (Máshoz már kevésbé
).
Most hirtelen ennyi jutott eszembe, megyek fürdetni.