Köszi Csajok! Őszintén!
Daninak volt egy megjegyzése 2 napja, hogy mit mondott az apja, úgy hogy most pont a totál kiábrándult állapotban vagyok. Egyáltalán nem fogja fel, hogy mit csinált, hogyan, mennyire bántott/bánt minket és ez milyen kihatással van az életünkre.
Katavirág első sorát mióta olvastam, folyamatosan a fülembe cseng. Elvették, vigyék. Köszi ezt a mondatot, ez is segített. Vigyék. Majd az is egy lesz csak a sorban...
Tegnap olvastam egy kis M.P-t és totál igaz:
"Azt kérded, mikor vannak megbocsátva a bűneid? Amikor már nem tudod többé elkövetni őket. Addig nem."
Ez nem vallásos, hanem mélylélektani igazság. Ez vonatkozik minden emberi kapcsolatodra, beleértve a párkapcsolatodat is, minden gondolatodra és tettedre, amelyet nem szeretsz magadban.
Ugyanis nem a tett az igazi bűn, hanem a hajlam. Mert hajlam a lélek valósága. Olyan, mint egy mag: újra és újra kihajt.
Hiába "bocsátod meg" valakinek az ellened elkövetett tettét, azzal csak annyit intéztél el, hogy neked könnyebb. Nem foglalkozol vele. Nem bánt. Elengeded a tartozását. Nem is gondolsz rá. Elfelejted. Részedről a dolog valóban rendben van, de attól ő a rossztól nem szabadult meg, mert a hajlam tovább él benne. Nincs "csírátlanítva", ilyen vagy olyan formában, de újra kihajt benne.
Bibliai értelemben a megbocsátás szó "elengedést" jelent. Te elengeded, mint egy léggömb zsinórját: nem szorítja már az ujjad végét. Menjen! Neked már jó, de attól ő még nem változott meg! Ő csak akkor változik meg, ha átírja cselekvésének kódjait. Ha megöli tetteinek csíráit, akkor többé már nem követi el őket.
Azt kérded, hogyan tudja ezt megtenni? Csakis szembesüléssel. Fájdalmas megéléssel! Megszenvedéssel.
Attól, hogy te elfelejted, hogy becsapott, nem jelenti azt, hogy másokat nem fog többé becsapni. Az egyetlen, ami a "nem szeretem" tettekre késztető hajlamainkat meg tudja változtatni, sajnos a megszenvedés. A verőnek át kell élnie, milyen, ha verik. Meg kell szenvednie mindazok érzéseit, akiket szenvedtetett - ez a karma. Ez nem "büntetés", hanem a lét törvénye: minden tett akkor van befejezve, ha visszaért hozzánk. Csakis ennek van érlelő-nevelő hatása.
Egy gyerek is akkor tanulja meg, hogy az anyjának fáj, ha belecsíp, ha "visszafáj" neki a csípés. Hiába bocsátja meg neki az anyja - amíg ő nem tanulja meg, hogy fájdalmat okozni fáj, újra csak csípni fog. Érted már? Önelszámoló egységek vagyunk. Te is, én is. Felnőni, megváltozni, megérni magunknak kell. Bármit teszünk: azért felelünk, és elsősorban nem mások, hanem önmagunk előtt - hiába "oldoznak fel".
Mivel sokáig éltem, elmondhatom, hogy sok, nekem ártó ember vesztét láttam már. Hiába sajnáltam őket, őszinte szívből. Én elengedtem nekik - de ők nem, saját maguknak.
Az elmúlt hetekben arra is ráeszméltem, hogy mennyivel "könnyebb" lett volna bizonyos szinten, ha már tavasszal megtudom, hogy pontosan miért is megy el. Hogy megmondta volna, hogy terhes a nője. Akkor is nehéz lett volna, de nem gondolkoztam volna azon, hogy netalán visszajön-e hozzánk...Aztán eszembe jutott az is, hogy a volt nőivel mi volt a problémája, hogyan szakított velük. Na ezt kaptam én is pontosan. Ezért gondolom, hogy ez a nő most hiába rakja oda magát baromira, de majd ez is csak egy lesz a sorban. Mivel ha megnézem a volt férjem gyerekkorát, egyértelmű, hogy miért is nem talál senkit elég jónak egy idő után. Ezért (is) kellene mennie szakemberhez, hogy ezt feloldja, de ez már ne legyen az én gondom. Én most hátradőlve szemlélem az események kimenetelét, de néha baromira bosszankodok, hogy mennyire könnyen veszi ezt az egészet felénk, mennyire érzelementes-bántó ember lett...És mérges vagyok, amikor a gyerek olyanokat mond, amiket nem kellene mondania. De ezeket nem magától találja ki, vagy néha baromi ódon kitud kombinálni dolgokat... Szomorú, hogy nem láttam korábban azt,hogy ő ilyen valójában...
Ennyit erről.
Azért már nem tölti ki az összes gondolatom nagy részét, főleg amikor ketten vagyunk a gyerkőccel, egyre ritkábban jut eszembe, mert a gyerek kárpótol mindenért. Főleg azzal, amit már írtam is, hogy teljesen egymásra hangolodtunk, jókat haancurozunk, tök szófogadó lett, értelmes, segítőkész és nagyon "szerető". Rengeteg szeretett kapok tőle, persze adok is. Ennek örülök, h ilyen érzelmes a gyerekem.
A jövő meg majd alakul. Jó lesz, tudom.
(Ja, az edu-val való találkozás is fel lett hánytorgatva tavasszal....minden az égvilágon.)
Szóval megpróbálok Nektek is egyre kevesebbet nyíretni a dolgokról, de nagyon most másról nem tudok írni. Nem vagyok terhes és már nem is szándékozom az lenni.
Daniról ejtek pár mondatot, de az a baj, hogy annyi minden apróság történik ami jó és vicces, de persze ilyenkor nem jut eszembe. Ja egy, pl.: Anya, kérek olyan tölcsért, amitől átváltozik a hangom!", nagy nehezen találtam egy alkalmas edényt, semmi nem volt jó előtte. Ő:"Anya! Ez tök jó, Te egy zseni vagy!" Majd tegnap este valamiért azt mondtam neki, hogy ő egy zseni. Erre rám néz és tök komolyan leiskolázott, hogy:"Anya! Én nem vagyok zseni, zseni az, aki kitalál vagy feltalál valamit!". Döbbent csend utána részemről
Elkellene írnom megint, mert mióta ketten vagyunk, nem írtam a blogomat. És annyi aranyos dolognak vagyok a tanúja, hogy kár lenne elfelejteni ezeket...
Katavirág, igazad van. semmi sincs ingyen. ezért ha úgy is kell áldozni, akkor érdemes egy kicsit többet, és már sokkal jobbat kaphatsz...kivi vagyok, hogy aranyeső mit ír majd a meglátásodra, hogy hova is kellene mennie.
edukám, tényleg köszi, amit írtál...kitartás mindenhez, gyorsan repül az idő. túl leszel mindene. de tényleg várom már a m. beszámolót, amit ígértél nekünk.
aranyeső, tök megértem, hogy már mindenfélén jár az eszed. annyira szeretnétek babát és megértem, h elkeserít, hogy nem sikerült eddig. De fog még jönni hozzátok is a gólya.most igazából amit leírtál, az áll a fogantatás útjába? vagy csak esetleg ez is lehetséges dolog, ami miatt nem sikerülhet? Bocs, de inkább leszek őszinte és megkérdezem, mert nem értek hozzá. De ha baj, hogy akadékoskodom, szóljál.
rima, nem tudom, h ide mikor jössz, de a face-n néha jó összeakadni
Jók legyetek egy kis rosszasággal!