SZIASZTOK LÁNYOOOOK!!!!!
Kimenőn vagyok, ma még itt van a segítségem, holnaptól aztán kettecskén maradunk.
Többen kérdeztétek, hogy volt, mi volt a szülésen. Így inkább ide írom le, itt mindenki látja!
Szóval vasárnap délelőtt voltam nst-n, ami megint nem sikerült valami fényesre. De ezt még írtam is, ugye, meg azt, hogy Svéd nézte meg a papírt, és kérdezte, miért nem fekszem én még bent? Aztán délután még mentem, mint akit kergetnek, nem éreztem semmi különöset.
Este meg nem volt étvágyam. Ez már gyanús volt, de azért vacsiztam. Ja, a nyákdugó is ürülgetett belőlem egész nap.
Aztán este 9-1/2 10 közt kezdődtek a fájások, itthon, olyan 7-12-7-14-7-12 percenként. Egész este néztem a tv-t, néha elszenderedtem. 3 körül ébredtem, hogy most már talán olyan sűrűek a fájások, hogy el kéne kezdeni zuhanyozni meg pakolászni. Akkor 3-4-5 percesek voltak. 4-kor hívtam a mentőt meg a szomszédomat. 1/2 5-kor értem be. Kérdeztem , ki az ügyeletes, és hát Svéd volt. Nagyon megörültem, de hát reggel 7-ig tartott a munkaideje. Na, mondom hátha... Mondta a szülésznő, beszéljem meg vele. De nem tettem semmi ilyet.
Előkészítés, beöntés, jött Svéd, megvizsgált. 2 cm-es méhszáj. Megismert, mondta, hogy : Látja, én már tegnap szólni akartam, hogy maradjon bent!
Mondom neki: Nálam volt a csomag, mondhatta volna.
Ott töltöttem a vajúdást a zuhanyzó és a wc közt. Mikor erősödtek a fájások, csak ráborultam az asztalra és csendben szenvedtem. De valahogy minden olyan természetesnek tűnt és csak tűrtem, hagytam magamon "átáramolni" mindent.
Aztán csak beparancsoltak. Felfektettek a szölőágyra, rámtették az nst-t. Ez elég érdekes volt, mert mikor jöttek az egyre erősödő fájások, az max. 20-30 %-ig lengett ki. Hogy miért? De borzasztó volt ott oldalt feküdni!!
A szülésznő akkor már Bíró Annamária volt, műszakváltás is volt. Próbált volna beszélgetni: Mit szól, hozzá, nemsokára szüni fog? Pont fájásom volt, ezt közöltem is vele: Sajnos szóhoz sem jutok, épp fájásom van.
Kértem, kapcsolják be a rádiót, megtették. Az apaságit meg kintfelejtettem, úgyhogy azért még kiküldtek. Baromi jól esett, de hát...
Aztán egyszer megint jött Svéd, megvizsgált, akkor 3 cm-es voltam. Szépen haladtam. Mondta, hogy nemsokára nyomási ingert fogok érezni, de ne nyomjak.
1/2 7-kor megrepedt a magzatburok, ekkor Svéd is ott volt. Szóltam neki, hogy valami csordogál, mondta, az a jó, lehet, a magzatvíz.
Na, 2-3 fájás után meg is érkezett az első. Második. Harmadik. Akkor már csak ringattam magam a fájdalomtól, hasamon azzal a fránya nst-vel. Legszívesebben letéptem volna.
Aztán valahogy nem tudtam megálni, hogy ne nyomjak.
Odaszóltam Annamáriának, hogy "Nyomni kell!"
Akkor odajött, leszedte rólam a gépet, és szólt, hogy feküdjek hanyatt, csússzak le, tegyem fel a lábam, emeljem meg, hogy ráhúzza a zoknit, a másikat is. Ez mind olyan "jól" esett. Ezeket ő is meg tudta volna csinálni helyettem, mert az én kezem úgy el volt zsibbadva, a lábam meg reszketett. Mondta, hogy az izommunkától, amit végzek. A szervezetem átirányítja a vért arra a részre, ahol szükség van rá, míg más, nem olyan fontos részektől elvonja. És azért zsibbadok.
Aztán már Svéd is ottmaradt. Mellettem állt, mondta, mit csináljak, én meg csináltam.
"Fejet fel-szemet összeszorít-nagy levegő-nyom!"
Egyszer kimaradt a nagy levegő, de olyan egyszerre szóltak rám a szülésznővel, hogy nagyon. Na, akkor a dr-bácsi kedvéért jó nagy levegőt vettem.
Volt, hogy megfogta a hasam a doki. Nem tudom, mit és hogy csinált, de utána mindig nagyon nyomni kellett, iszonyú ingert csinált! Mikor másodjára csinálta ezt, ellöktem a kezét, -de hát mit akartam én bírkózni vele?
Utána megint megfogta. És furcsa volt, mert azt éreztem, hogy egyre lentebb araszol, ahogy a bébi is haladt.
Megnézett lentről is a doki, mondta "Itt a feje, mindjár meglesz, még egy jó nagy nyomás!" Szólt, hogy kapok 1 érzéstelenítőt. Éreztem is.
Na, akkor nekiveselkedtem, mikor mondták, hogy "Most", és csak nyomtam-nyomtam-nyomtam. Rémlik, hogy belém is könyökölt, ő is segített. Aztán hallottam egy furcsa toccsanó-csúszó hangot és a megkönnyebbülést. 7.24-kor kirobogott a Szépségem.Aztán fel is sírt azonnal Lilcsi.
Hogy az érzéstelenítő mire volt jó, azt nem tudom. Midegy.
Utána már a kommentárt hallgattam, amiből arra emlékszem, hogy patkóalakban a nyak köré tekeredett köldökzsinór. Aztán megmutatták, puszit nyomtam a kis buksijára és már vitték is el. Emlékszem, milyen jó illata volt a kis vörös hajának!
De ketten is odajöttek, hogy enyém az a kis vörös lány? Hogy milyen tünemény. Hát az! Olyan szép, mintha CSAK én csináltam volna. Egyenlőre szájtól felfelé rám hasonlít, lefelé a szája meg az álla az apjáé.
Aki még nem látta, jegyzem meg halkan.
A méhlepény meg nem akart leválni. A szülésznő húzta finoman, bár nekem olyan volt, mintha a belemet húzta volna, Svéd meg mintha a hasamon keresztül masszírozta volna a gerincemet, úgy nyomkodott.
Mikor Svéd stoppolt odalent (amit bezzeg éreztm, érzéstelenítő ide vagy oda), akkor volt a rádióban szó a surjányi kamionbalesetról, és a vezetési szokásokról beszélgettünk. Hangulatos volt
Mikor végzett, nagyon-nagyon megköszöntem neki, ő meg megpaskolta a lábam, mosolygott és elment.
Kértem innivalót. Vizet, vagy teát kérek -kérdezte a szülésznő. Mondom: vizet, meg teát. Kaptam 1-1 kancsóval. De mire a reggeli is odaért, már megint teát kellett hozni hozzá, mert mindent megittam.
Aztán hozták, hogy szopiztassam meg. Egyből rámtapadt, mint 1 kis pióca! Azóta is ezt csinálja. Délelőttönként olyan, mintha egy "kinövés" lenne a Drágám hol az egyik cicin, hol a másikon.
Mikor ott volt mellettem, megjelent Balogh Artúr is!!! Azt mondja:
-Hát hiába várom én magát amnioszkópiára?-nevetett
-Hát engem már hiába.
-Jól van, hallom nagyon ügyesek voltak, gratulálok!-és elviharzott. De jó volt még ennyi időre is látni azt az orvost, akin végül is 100%-ban múlt az, hogy terhes lehettem és 1 álomszép szülésen világra hozhattam ezt a kisangyalt.
Aztán meg valaki áttekerte a rádiót a Bumerángra, és Bocskorék pont akkor poénkodtak, mikor
kászálódtam le az ágyról a vason keresztül. Jajgattam, mert nevetnem is kellett, szegény szülésznő nem tudta, mi bajom van.
Aztán nem kértem kocsit sem, gyalog botorkáltunk le a 6.-ra. Mondom Isten őrizz leülni, örülök, hogy 1x felálltam! Ezzel is sok nővért-embert elképesztettem, még másnap is emlegették, hogy én jöttem le gyalog. Nem tudtam, hogy ez ekkora szám.
Szóval ennyi.
Csütörtökön volt a varratszedés, Svéd szabadságon volt Pesten, de onnan jött haza, hogy engem megszabadítson a gonosztól!
Szóval minden elismerésem az övé! Nem tudok róla rosszat mondani.
A mindennapokról, a szopizásról majd egy későbbi alkalommal írok, mert az ülés azért még nem megy annyira. Mondtam is, hogy 3 ilyen szülésre lecserélném ezeket a napokat!
Szia mindenki!!!
Nóri