Sziasztok!
Már kedd óta ismét No-ban vagyunk, de eddig még nem nagyon jutottam levegőhöz. Mostam és vasaltam, mint a kisangyal, meg kipihentem az elmúlt hét fáradalmait. Elkezdtem visszaolvasni benneteket, de még nem értem a végére, úgyhogy bocsi, hogy nem reagálok a történésekre.
Az otthonlétünk nem úgy sikeredett, ahogy akartuk, és sajna nem mi alakítottuk a programjainkat
. Eleget kellett tenni egy csomó kötelezettségnek (rokonlátogatáshegyek, vizsga, oltások, hivatalos ügyek), így szinte semmire nem maradt időnk. A jó időt azért kicsit kihasználtuk, a gyerekek sokat voltak a szabadban. Enikő felfedezte a homokozás szépségeit, jót kajált az anyagból...
Az utolsó napokban az arcán elkezdett hirtelen nagyobbodni és pirosabbá válni a foltocska, így ráhúztunk két napot, hétfőn mentünk Bp-re a dokibácsinkhoz. Így a visszaút is nappalra csúszott, ami szerencsésen alakult, lurkóink jól bírták a gyűrődést, egy mukk nélkül végigülték a 800 kilométert (igaz 2-3-szor meg is álltunk futkározni kicsit).
Szóval van mit kipihenni...
Az időjárás meg teljesen kiakasztó. Azt reméltük, hogy mire visszajövünk, itt is kitavaszodik. Szépen becsomagoltuk a téli cuccainkat, otthon mentek a szekrény mélyére, hogy ott türelmesen várjanak a jövő télre. Aztán tegnap ez történt:
Majdnem sírva fakadtam
...
És reggeltől éjszakáig szép nagy pelyhekben hullt a hó. És mindehhez olyan hideg társul, hogy olvadásnak nyoma sincs
. Pedig nem is a hegyekben vagyunk.
Na nem siránkozok tovább, ennél már csak jobb jöhet.
Puszi mindenkinek!
Kriszta