Új privát üzeneted érkezett!

Szia Kicsi!

Örülök, hogy jól sikerült pancsis hétvégétek! Szilike nagyo ügye, látszik, hogy foglalkozol vele sokat!
Én tegnap voltam a CSaládügyiben TB-án, mert nem utalják a gyes-emet, szerintetek miért?..........Elárulom, mert két emelettel feljebb, valamelyik hülye tyúk nem képes egy nyavalyás adóigazolást egy ugyanabban az épületben lévő másik szobába átvinni, átküldeni, így várnak még az igazolása, ezért nem tufdják utalni. Kész röhej! Már azon voltam, hogy megkérdezem, talán felmenjek-e, és átadjam azt a nyavajás papírt?! Tudom, nem túl sok az a 25000, de nekem azért az is nagyon kéne!
A rosszabb, hogy sajna belázasodtam, valószínű mégsem ússzuk meg az influenzát. A fiúk csak köhögnek, és ömlik az orruk, de szerintem ezt már nem ússzuk meg!
Aműgy tegnap elött volt szülői az oviban, kaptunk tájékoztatót az iskolákról, és akkor megkérdeztem, Ákit vihetem-e, azt mondták persze, nem baj, ha nem tölti be a 3-at pontosan! EZ egy ilyen jó ovi!
Én ugyanis szeptembertől tanítok, mindenképp addig be kell szoktatni Ákost, így már nyár végén, aug.-ban szoktatás van nálunk! Remélem a Csabit látva, nem fog nagyon sírni, és hamar megszokja a Berkenye is!
Megyek, mert alig látok, fáj mindenem, és még reggelit is kell csinálni!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Sziasztok!

Hát Rozika jobbulást kívánok mindegyikőtöknek!Reméljük a fiúk nem lázasodnak azért be.
Nekem nem is kellett adóigazolást vinnem a gyeshez,biztos vállalkozónak másképp van.Az viszont röhej hogy nem képesek időben elintézni.Ami jó hír hogy kicsivel több mint 27 000 ft lett a gyes.

Az oviba mi is mehetnénk már szeptembertől de azt mondta nekem a főnökasszony hogy amíg nem tölti be a három évet ők nem kapnak az államtól semmit a gyerek után így csak végszükség esetén veszik be a gyerköcöket,nálatok mondjuk az iskolakezdés miatt érthető hogy menned kell dolgozni.Megmondom őszintén nekem meg már teljesen mindegy mikor nyitom meg az üzletet egy-két hónap már igazán nem számít,aki szeretett az úgyis visszajön .

Kicsit panaszkodom is képzeld Szili a héten olyan rossz ,teljesen furcsa ez nekem nem szokott ilyen lenni.Tegnap a Spárban beis hisztizett legszívesebben ott elvertem volna a valagát .Nem akar köszönni senkinek.De viszont ha kap valamit akkor meg olyan okosan mondja hogy köszönöm szépen és még hozzáteszi azt is hogy szívesen.Nem értem mi van vele remélem hamar elmúlik ez a bugris állapot.

Szia!

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!
Kicsi!
Kitart6ás, Ákosom is kifordult magából, valahogy két napja én sem ismerek rá, a Családtámogatási irodában is úgy viselkedett, hogy alig ismertem rá! Vagy az idő, vagy épp abban a korban vannak, hogy próbálgatják határaikat egy kicsit erősebben, mint eddig! Tény, hogy én is szenvedek ettől, és nagyon kiakaszt!
Viszont most ráfogom arra is, hogy belázasodott tegnap, és valószínűleg nagy beteg, elég rosszul néz ki, de dokihoz nem akarok menni! AZért, hogy megelőzésképp antibigyót írjon egy vírusos gebulára, szerintem inkább nem megyek el!
Képzeld! Tegnap Ákos bemászott a kiságyába, gyakorolandó új tudományát folyamatosan kikelrackedett, majd újra bemászott! A lélegzetem is elállt!
A rossz az, hogy megpróbálna kijönni is, de ugye a föld kemény, oda, nem kéne huppannia! A frász jött rám! NA ez is egy ilyen rosszaság, amiben eddig még a fejét sem törte, most meg meg is csinálja! Mi van velük?

Mártikám hol vagy?????????

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 

 
 

Sziasztok!

Na, megvagyok :)

Nem is tudom, hogy írtam-e nektek hoztam angol használt ruhákat Pestről és azokat rendezem (rendezgetem). Amit az ismerősök nem vettek meg, azt felteszem a netre. http://www.teszvesz.hu/my_page.php?uid=6790211
Még közel sincs fenn minden, lassan megy a 2 csajszi mellett.

Adrienn több mint 1 hónapja egyedül ül, szerdán dokinéni kiszúrta a fülét, úgyhogy azon is túl vagyunk. Nagyon féltem tőle.
Rékánál per pill. talán visszább vett a dackorszak.

Rozika, teljesen megértelek a MÁK-kal kapcsolatban, tavaly a szülés előtt én már igényeltem a TGYÁS-t, lemondtam a GYES-t július 1-jével, kb. szeptemberben utalták hosszas levelezgetés után, mert össze, vagy elkeverték a papírokat. Nagyon mérges voltam, mert amíg a MÁK nem zárta le a GYES-t, addig nem utalt a MEP TGYÁS-t. Úgyhogy júliustól kezdve nem kaptam sehonnan egy kanyi vasat se :( Aztán szeptember vége felé kaptam meg mindenhonnan egybe. Na az jó volt :)

Kicsi, hát jobb ha felkészülsz ezekre a hisztikre. Csak reménykedhetünk benne, hogy minél hamarabb átvészeljük ezt az időszakot.
Képzeld a Rékának már annyira hosszú lett a haja, hogy a múltkor gondoltam levágom neki. Na, hamar abba is hagytam :) Már rám is nagyon rámférne egy kis hajvágás, úgyhogy majd időpontot kéne egyeztetnünk :wink:

Rozika, jobbulást! Szerencsére minket elkerült eddig minden, bár amikor mondták, hogy itt a megyében van a legtöbb beteg akkor vettem occiloizét és azóta minden héten mindenki kap egy kis fiolával. Nem mondom, hogy ezért, de még csak taknyosak se lettünk.

Adriennek vettem fürdetőkarikát, úgyhogy most már a Rékával együtt fürdenek a nagykádban. Elmúlt 6 hónapos, de nem akar enni elfordítja a fejét a kanál elől, vagy összeszorítja az ínyét. Viszont nagy szopibajnok :) 1 évesre való ruhákat hord :oops:

Pussz!

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!

Márti!Gratulálok a kislányodhoz nagyon ügyes!!

Képzeljétek mostmár sikerült eltenni a cumisüveget is.Megbeszéltem vele hogy adjük oda a boszorkány bácsinak a cumis üveget had vigye el a kicsi pisis gyerekeknek ,ő meg annyira édes volt oda is adta nekem hogy jó neki nem kell,azóta szépen iszik pohárból és csőrős pohárból.Tanuljuk a locsoló verset már nagyon szépen elmondja.

Rozika! Ti hogy álltok fog ügyileg?Nekünk az utolsó négy fog hiányzik ,jobban mondva az egyiknek már kibújt a hegye.Ez eléggé megviselte,valamelyik este belázadodott már fél nyolckor aludt este,másnap ment a hasa,azt hittem beteg lesz semmi.Akkor elég nyűgös is volt.

Most én vagyok dögrováson,felmondta a szolgálatot az epém és a gyomrom,tegnap egész nap hánytam ment a hasam mondjuk az még ma is.Semmit nem tudtam csinálni nem bírtam felkelni 5 percnél tovább az ágyból.

Végre itt a jóidő kinnt lehet lenni az udvaron sokat.Szili elis fárad minden estére már nyolckor alszik,elnyomja a jó levegő.

Sziasztok!!

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Kicsi gyratula a cumihoz és cumisüveghez! És gyógyulj meg!
Ákos hátsó fogai szintén nem jöttek még ki, de nem izgatom magam, az összes fogát későn hozta! :D
Ákos amúgy napközben csak pohárból iszik, este lefekvés elött kapja csak meg a tejcivel a cumisüveget! Napközben ezsébe sem jut kérni. A cumit viszont annál gyakrabban! De nem kapja meg csak alához!
Teszek fel pár képet!


Kép

Kép

Kép

Kép

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Sziasztok!

Lányok ha valamelyik gyerkőcnek kell majd kullancsoltás akkor már most írassátok fel és váltsátok ki ,mert már most sem lehet mindenhol kapni.
Ma voltunk a dokinál mert Szili hasán jöttek piros kiütések (már egyszer volt neki ilyen)aztán mondom a dokinak hogy majd jövő hónapban jövünk kullancsoltásra,erre ő szólt hogy felírja most mert hiánycikk megint.A kalmárközi gyógyszertárban kaptam csak.

Rozika!Nagyon édesek a fiúk.!!Sajnos én még mindíg analfabéta vagyok és nem tudok képet feltenni.

Sziasztok!!

Kép
kicsi77
 
 


Kicsi!
Jó volt benneteket látni! Sőt, ha jobban belegondolok, a párodat még sosem láttam! :oops: Szili nagyon aranyos, ahhoz képest hogy kicsinek mennyire kommunikatív volt, most nagyon szégyenlős volt, bár gyanítom 10 perc után ő sem ilyen! :D :wink:
Még mindíg olyan kis édes, igazi fiús pofija van! :lol:
Amúgy kösz a dícséretet a fiaimra! :oops:

A kullancsoltást jó hogy mondod, mert akkor felíratom én is! Nekünk is tavasszal kell ismétlőt adatnai! Végül is mik azok a piros foltok Szili hasán?

A képet meg le kell kicsinyítened! Én nem tom hogy van neked, de megnyitom a dokumentumot, ahol tárolom őket, rákattintok jobb gombbal (asszem!) a képre ami tetszik, ott kiír a Windows egy pár parancslehetőséget, kiválasztod a szerkesztést. HA eddig eljutsz, fél siker! :wink: Ekkor ha jól emlékszem, bejön a kép de oltári nagyban, akkor a felső menűsorból kiválasztoma kép címűt, az legördül, és kiválasztoma nyújtás/döntés elnevezetűt, ott tudom beállítan, hogy mekkora legyen az eredetihez képest a ké mérete, és a végén csak simán elmentem. Remélem a magam analfabéta módján tudtam segíteni!

Holnap vizsgatanítok!
Szorítsatok!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Sziasztok!

Rozika!Tényleg jó volt hogy összefutottunk.Jó lenne ha végzel a vizsgákkal utánna taliznánk!?Egyébként szorítok a vizsgákhoz!!
A Szili hasán valószínű hogy valamilyen allergiás kiütés van azt mondta a doki hogy nem csodálkozik lehet a víztől is amilyen klóros itt nálunk,kapott elokomos kenőcsöt amivel tegnap este beis kentem mára már sokkal szebb neki.Vettem potom 2700 ft-ért fürdetőt neki babé-st ,ami állítólag nagyon jó.
Egyébként nem jellemző rá hogy ilyen szégyenlős lenne,nem tudom hogy mi volt vele.Azt hittem hogy a férjemmel már találkoztatok amikor a hajadat csináltam azért is nem mutattam be ,bocsi,így utólag bunkóság volt.
A képet köszi megpróbálom megcsinálni ahogy leírtad.

Szia!!

Kép
kicsi77
 
 


Megpróbálkozom a képpel! Kép

Kép
kicsi77
 
 


Most elég béna lett de legalább haladok hogy valami megjelenik itt legalább!!
Sziasztok!

Kép
kicsi77
 
 


Kép

Kép
kicsi77
 
 


Köszi Rozika hogy leírtad úgyhogy megértettem ezt a kép kicsinyítést.Már annyit nyaggattam a Kersztfiam hogy mutassa meg hogy kell de mindíg azt mondta hogy nem tudja hozzáteszem számítógépes suliba jár.Köszi!!!

Kép
kicsi77
 
 


Szia Kicsi!

Kitartás kép ügyben, mostmár sinen vagy mint József Attila..! :lol: :oops:
A fiúk mindíg lusták elmagarázni nekünk a gépnél bármit is, sőt leginkább úgy érzem néha egyenesen hülyének néznek minket, és inkábbm megsem próbálják megmutatnia dolgokat! :lol: Tisztelet a kivételnek! :D

Most már aztán várjuk a képeket...! :lol:
Talizni ,meg én is gondoltam rá, de tényleg csak a vizsgák után, nem baj?
De ha véletlen erre jártok megint TAtán, vagy errefelé vezet utatok, csörögj már rám, és gyertek már el hozzánk!

Márti!
Kérlek ne szökj el tőlünk!
Mi van a csajszikkal? :oops:

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Sziasztok!

Márti tényleg nagyon hanyagolsz bennünket!!! :cry: :cry:

Rozika!Ha esetleg megint arra járunk rádcsörgök.Ha végeztél a vizsgákkal szólj és akkor megbeszéljük a talit.

Egy pár kép Sárvárról : Kép Kép [img]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1205150665.7074

.jpg[/img]

bolondozás a Papával: Kép

Kép
kicsi77
 
 


egy kép nem sikerült Sárvárról itt éppen álarcot készítünk a játszóházban.

Sziasztok! Kép

Kép
kicsi77
 
 


kICSI!

SZUPEREK A KÉPEK!

Nagyon édes Szili! :D Imádnivaló kispasis arca van!
Képzeld el, Csabimat megint visszavittem a fülészetre, erre a mai vizsgálat után kijelentette a doki, hogy ki kell venni az orrmanduláját! Mellesleg kérdi, hogy volt-e probléma torokmandulávál, én mondtam, nem, erre ő, hát hogy egyúttal már azt is ki lehetne szedni! MIÉÉÉÉRT???????????
Tiszta pipa vagyok! A gyerek nem hal meg a fájdalomtól, érzi a fülét, ennyi! :x Folyik a sűrű az orrábból, mint a rossebb, de mondják már, hogy rögtön vágni kelljen! Én biztos nem fogom engedni!
Most tisztára ki vagyok!
Annyi szörnyűséget hallani! :cry: NAgyon féltem!
5 évesen tuti nem engedem kés alá. főleg, hogy nem egy fél éve húzódó, nagy fájdalmú problémája van a gyereknek! Nem hiszem, hogy csak ez az egyetlen megoldás van!
Most viszont menek! MAjd jövök még!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Sziasztok!

Szia Rozika!!
Hát én is amondó vagyok hogy ne engedd megműtetni a gyerköcöt.Nem viszed el egy másik dokihoz is?Az unokatesóméknál is azt mondták a három éves gyerenek hogy kikell venni az orrmanduláját elvitték másik orvoshoz az meg mondta hogy hülyeség nem kell.Annak idején a Tesóméknak is azt mondták hogy kikell a Keresztfiamnak is nem mentek bele és azóta sincs semmi baja mostmár 19 éves.

Kép
kicsi77
 
 


tigrisen lovagolva

Kép Kép

kis barátnővel

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Nagyon jók a képek, Rozika csak csodálkoztam Áki mekkora már, és Szilárdka is némelyik képen olyan nagy fiúnak néz ki.

Szilárdoknak boldog névnapot kívánok!

Kicsi a múltkor nem válaszoltál hogy mikor mehetnék fodrászkodni :wink:

Köszi a hiányolást, most már talán lesz egy kis időm.

Sztori röviden: ahol lakunk az egy felújított orosz laktanyai épület, a kivitelező szépen lenyúlta a lét, aztán lelépet igencsak félkészen hagyva az épületet. Már nagyon sok mindent megcsináltattunk a házon (lépcsőház gipszkartonozás, festés, járólapozás), de a külső vakolás még hátra volt. Tavaly szerettük volna már megcsináltatni, de az a vállalkozó aki elkezdte egyrészt nagyon ocsmány munkát végzett és azt is lassan. Mire ráeszméltünk, hogy erre nem érdemes várni és találtunk másik brigádot, kifutottunk az időből, mert jöttek a rossz idők.
Pár hete újra felvettem a kapcsolatot a kőművessel, aki mondta, hogy vagy most jön, vagy csak 3-4 hónap múlva. Végigkérdeztem a szomszédokat, hogy akkor mindenki benne van-e a vakolásban. Igen, persze. Rendeztem az állványt, mert az a kőművesnek nem volt, meg lett rendelve az anyag, mikor az egyik szomszéd kinyögi, hogy neki nincs pénze. Hát én még nem kiabáltam soha senkivel, de ott és akkor megtettem. Na, a kiabálás megtette a hatását másnapra valahonnan összekotorta az állványra és az anyagra valót. Mivel géppel vakoltak készen is lettek 1 hét alatt. Direkt felhívtam a kedves szomszéd figyelmét, hogy fizetni kell hétfőn v. kedden (nem 1-szer szóltam neki), tegnap estig kellett volna hoznia a pénzt, persze nem jött, ma meg fizetnem kellett volna.

Bocs, folyt. köv. bőgés van.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Nem is untatlak tovább a részletekkel benneteket, de a tanulságot azt levontam magamra nézve.

Azért azt még hozzáteszem, hogy ma reggel felhívtam telefonon a kedves szomszédot és megkérdeztem, hogy mégis hogy képzelte hogyan lesz kifizetve az ő része és közölte, hogy oldjam meg :(

Szóval én a múlt héten rohangáltam össze-vissza, ha meg éppen itthon voltunk, akkor a csajokkal voltunk lenn.
Rékának eltettem a motorját, mert nagyon eszetlenül közlekedett vele, azt utolsó húzása az volt, hogy majdnem kiment egy autó elé. Van kisbicója, úgyhogy most ismét elővettük és próbálkozunk a biciklizéssel, most már talán lesz belőle valami, de csak a jobb lábával tekeri.

Ismét el, most bekakilt Adrienn, majd még jövök :)

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!

Márti ennyire nem lehet bunkó senki,hogy nem fizeti ki a részét.Mondjuk én már tanultam ilyenből hogy előre elkell kérni a pénzt mert hajlamosak szarban hagyni a másikat.A hajazást neharagudj úgy értettem hogy majd valamikor vártam hogy jelzel mikor jó neked ,és megtárgyaljuk.Bocs mégegyszer!!Megnyiratkoztál azóta?Vagy eljössz ?A héten péntek délután jó nekünk fél négytől .Vagy jövőhét egyenlőre egyik napra sincs beírva senki délután.

Köszönjük a névnapi köszöntőt!!!!!!!

Képzeljétek nemtudom mi van Szilivel .Mostanában ha kakilni kell neki fél délután nyüszög hogy fáj a hasa meg a feneke simizzem neki kb hatszor leül a bilire hogy kell neki aztán mégsem kell.Hozzáteszem renszeresen kakil álltalában minden másnap,nem kemény neki nem engedek csoikt enni csak néha.Semmi nem látszik a fenekén.Néha viszont olyan érzésem van hogy csak azért csinálja hogy folalkozzak vele és kényeztessem a simogatással,nem tudok eligazodni rajta,hogy most tényleg fáj vagy csak csinálja.Mert valamikor ha neki állunk játszani elfelejti van amikor nem.Gondoltam várok még egy kis időt hogy tovább csinálja vagy elfelejti.Ha továbbra is igy lesz ha megyünk áprilisban kullncs oltásra megmondom a dokinak.

Sziasztok!

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Márti! Hát zép mondhatom?! Hogy lehetnek ennyire tahó emberek! Gondolom bólogatott mindenre, azt gondolta, ha kész, ő majd úgysem fizet, elvégre munka elvégezve, semmit nem írt alá.....! Hát ez pofátlanság!
Az eszem megáll!
Mindenesetre az ilyenektől kikészül az ember! Ötletem sincs, hogy kunyizd ki a pénzed tőle!
Hajrá a bicózáshoz! nálunk Csabi még mindíg nem mer felülni rá! fiú létére olyan fosó-bozsó hogy nem igaz!
Drukkolok Rékának! :D

Kicsi!

Még a Csabinál megfigyeltem/ megfigyeltük egyik 3 gyerekes ismerősömmel, hogy neki is mind a három kölök, és a Csaba is, olyan két éves kor körül átesik ilyen "nem kakilok, visszatartom, vagy épp hogy valami gondom van a kaki körül" témán! A legjobb, ha nem fordítasz rá nagy figyelmet nyilvánosan, mert akkor elhúzódik, és csak félelmet keltesz benne, hogy ha nem kakil ez meg ez lesz, fájni fog meg stb..! Hagyd rá, és messzírozd Szilit kakitémától függetlenül! így a foglalkoztatás kijár, nincs a témához kötve, és nem lovagolsz a márpedig üljünk a WC-re témán!
Az első, szerintem tényleg az, hogy nem erölteted, figyeled, de nem tuszkolod, nem aggódsz nyilvánosan! Asszem ekkor van az, hogy ezaz én kakim, nehéz elengedni, ha az enyém, lehet fájni fog, ha kijön, meg ilyesmi korszak!
HA perze továbbra is fennáll a dolog, menj dokihoz!

Csabinál jó hónapig vagy tán 2-ig is eltartott ez a hülyeség! Ákinál már várom én is, de egyenlőre még nem jött!
ÉS ha látod, hogy kakilnia kell, de nem mer, vagy akar, akkor tereld el a figyelmét játékkal, futtasd, mozgasd, tornázzatok játékbó, és amíg nem figyel oda, a végén annyira fog kellenei neki, hogy nem tartja vissza, inkább elmegy!
Bekem erről az időszakról van még fenn a WC falán egy micicmacis kép! Az volt a csali! :wink:
Menek szakdogázni!
Kitartás !

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Sziasztok!

Kicsi, ha hazajön apjuk megkérdezem mi lesz pénteken, de ha eddig kibírtam jó lesz a jövő hét is :)

A vakolássztorinak most az lett a vége, hogy ma felmentem a nőhöz megadtam neki a kőműves számát intézzék el egymás között. Csak engem meg bánt a lelkiismeret, hogy tényleg olyan rendesen dolgoztak és most várhatnak a pénzük egy részére. Az előbb felhívtam a srácot megkérdeztem kereste-e ez a hülye szomszédom, aztán mondta, hogy jövő hónapban fizeti ki neki a tartozását. És akkor még én örülhetek, hogy nem egy bunkó valakivel dolgoztattam, mert az meg azt mondaná, hogy miattam nem jut a pénzéhez fizessem ki én. Hát így tegyen jót bárkivel is az ember :(

Ilyen nálunk is volt, hogy kínlódott a kakival, de én is észrevettem, hogy ezt inkább pszihésen csinálja, nem maga a kakilás fáj neki. Nálunk is az vált be, hogy nem foglalkoztunk vele.

Tegnap akartam írni, tavaszi taliban benne vagyunk ám :)

Pussz

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!

köszi a kakilással kapcsolatban a tippeket,egy kicsit talán megnyugodtam hogy talán akkor ez így normális majd odafigyelek azért.

A tavaszi találka nagyon jó lenne.!!! :lol: :lol:

Márti majd írj hogy mikor jó öszinte leszek nekem is jobb a jövőhét mert szombaton Szilárd névnapot tartunk és holnap akarok sütni két sütit meg húst is kell pácolnom.De ha mégis a holnap délután jó szólj arra a kicsi időre félre lehet tenni bármit.

Remélem talán így megoldják a pénzügyet egymás között a szomszédod meg a kőműves .Tényleg jobb ebből kiszállni.Azért baromi bosszantó,mindíg elgondolkodom ilyenek után hogy a fenébe engedhetnek meg egyesek bármit maguknak.

Sziasztok!

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Kicsi, nekem a jövő héten hétfő kivételével bármikor jó. Majd csütörtökön illene már elmennünk tanácsadásra a rendelőbe. Beszélni akarok a dokival, mert még mindig nem hajlandó elfogadni Adrienn a kaját. Se gyümi, se főzi, tegnap pl. sikerült benyomnom a szájába 1 negyed kanálka sütőtökpürét. Eddig csak kiköpte, ha valami kaja a szájába került, de most szó szerint hányt tőle. Itthon mértem most hízni hízik, jókedvű, csak enni nem akar :?

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!!

Márti akkor kedden délután fél 4 -4 körül jó neked??Szerintem Adriennél semmi baj ha nem eszik mást ha elég a tejed és szépen nővekszik,megerőszakolni úgysem lehet a kajával őket.Persze próbálkozni kell hátha megizlik neki valami.Szilárdka is mindíg ha már nem kellett neki valami elkezdett bokákolni ,mondjuk ez a mai napíg igy van.Mi meg a tejjel és kakaóval kínlódunk nem akarja meginni.Még mindíg reggel tápszert eszik kakaóval.Akár mit kínálok neki ő a kakamammát kéri.Ha elöbb nem akkor majd az ovódába menetkor leszokik róla.Kárt nem okozunk vele .

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Márti! Gyors leszek!
Ne izgulj! Még nem nagy Adrienn, elég neki a tejci! örülj ennek! Ma már nem divat fél év után kajáttukmálni! Semmi baj hidd el! Majd fog enni! Egyik barátnőm is így volt, mostmár csipeget a lányka! Lényeg: Próbálkozz, ne erőszakold, mert megutálja az evést, és mindíg más ízt adj neki! Ákos utálta a sütőtököt, pedig azt mondják az az első kaja! hát nálunk nem jött be!
Próbálj te is pépet adni! van csokis, málnás, vanílis, és tök fincsik, hasonlít a tejcihet! Lehet szeretni fogja! (Szerintem)

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Rozika, a probléma ott kezdődik, hogy addig se nagyon jutunk el, hogy valami a szájába kerüljön. Ha meg véletlenül bemegy valami, akkor azt vagy kiköpi, vagy mint tegnap kihányja.
Nem azzal van a gond egyenlőre, hogy finnyás, addig el kéne jutnunk :)
Próbálkoztam már tejpépekkel is úgy kiköpi, mint a huzat.

Kicsi, nekem jó, akkor kedden megyünk. Szerintem Réka haját is meg kellene majd igazítani egy kicsit.

Megyek, mert a kisebbik kisasszonynak már aludnia kéne, de nagyon harcol ellene.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Márti!

Értelek! De akkor se aggódj! Nem lehet hogy fáj a foga, és azért nem hajlandó túráztatni a kis száját?
Lehet hülyén fogsz rán nézni, de csak kíváncsiságból kérdezem, hogy az édességgel ugyan ezt csinálja? Pl.. Édes keksz, vagy ne adj Isten csoki! :? :oops:
Lényeg, hogy ne aggódj! zerintem nem lesz semmi gond! (Bár én ugyan így aggódnék! :lol: )

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Sziasztok!

Kicsi, akkor holnap megyünk.

Rozika, ha már látja, hogy valami étellel közelítünk a szája felé, már fordul is el, fintorog, elkezd kapálózni a kezeivel, hogy nehogy sikerüljön. Valamelyik nap a kiflicsücsökre azt hitte hogy játék (bár azokat se nagyon veszi a szájába) és megnyalta. Ennyi :)

Azt hiszem ez is egy olyan probléma lesz ami majd egyik napról a másikra fog megoldódni. Réka is nagyon nehezen kezdett el enni, azt hiszem neki a nagy lökés az volt, hogy kb. 6 és fél hós volt amikor nyaralni voltunk és ott a szálloda éttermében látta a sok embert enni és neki is megjött az ihlet :) Viszont Adrienn látja enni a Rékát, minket mégse kapja el az ihlet :D

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Márti!

Ez a ihlet dolog tök jó! Jót nevettem! :D De hidd el, meggyün majd! :P Valószínű, úgy ahogyan mondod, egyik napról a másikra!

Ma itthon volt Csabus is, nem megyoviba, míg az antibigyót szedi! Gyúrtunk hárman nudlit, hát mit ne mondjk, ragadt monden, és tésztás volt minden! De legalább elvoltunk! :P Aztán meg hintáztunk egy jót a kertben, nagon élvezték a fiúk! Aludtak is akkorát, mint a csuda! Nálatok mit hoz majd a "nyuszi" a gyerekekenek? Én nem szándékozom venni csak csokit, főleg kindert, és egy könyvet, de lehet csabi kap egy gyerekórát is!
Adjatok olcsó és frappáns kis ötleteket!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Sziasztok!

Hát nálunk megvolt a kívánság hogy mit hozzon a nyuszi.Természetesen pótkocsis taraktort és markolós traktort a homokozóba mert ott még nem volt traktor.Találtam is a tescóban 1500 ft-ért elég nagy tatit .Így azt hoz a nyuszi meg egy írkás táblát ilyen már van de az unokatesóm fia összeírta rendes ceruzával így már nem valami jó.
Szombaton megvolt a névnapozás nagyon jól sikerült szerencsére elég jó idő volt egész nap,félig elkészült a csúszda is a Szilinek.Bográcsban főztem visegrádi ragut meg tárcsalapon sütöttem pulyka illetve disznó húsit.Nagyon fincsi lett minden.
Ma ismét olyan hülye idő van nem tudom mikor érkezik már meg az igazi jó idő???

sziasztok!

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Rozika nálunk a nyuszi és a télapó csak csokit hoz, max. egy kicsi ajándékot. Adrienn kap egy micimacis csőrös poharat, a Rékának meg lehet, hogy megveszem azt a micimackós újságot amihet a kulacsot adják most + csoki aztán kész.

Valamelyik nap megyünk Pestre piacra, a múltkor bementem a kínaiba, hogy az ezer éves lestrapált tavaszi kabátom helyett veszek másikat. Hát 1 fajta volt 5500 Ft-ért, majdnem seggre ültem és még csak egy kis vékony bélés se volt benne. Rékának sportcipő kell, meg ha látok normális tavaszi cipőt az is kellene, gumicsizma. Még jó, hogy már az APEH visszautalta az szja-mat :wink:

Szóval azért lesz itt nyuszi kiegészítés.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!!

KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!
Csatlakozom az elöttem szólóhoz, és: Nagyon szép, áldott, feltámadás emlékét őrző húsvéti ünnepet kívánok én is nektek!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Sziasztok!

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok én is nektek!

(én csütörtök óta dögröváson vagyok és egyenlőre még nem látom a végét :( )

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!
Márti jobbulást kívánok!!!
Teszek fel pár képet: nyuszi megérkezett:Kép Kép

Kép
kicsi77
 
 


A kis boszorkányfiú: Kép

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!!
Lányok hol vagytok??? :cry: :cry: :cry: Nagyon eltűntetek???!! :cry: :cry: :cry:

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Nekem a gebula nagyon elhúzódott és valami szövődménye vissza is maradt. Voltam dokinál, aki semmi gyógyszert nem tudott adni, mivel szoptatok. Közölte, hogy majd elmúlik. Csak nem hiszem el, hogy nem létezik olyan gyógyszer amit szoptatás alatt lehetne szedni. Ha valaki tud komáromban jó háziorvost szóljon, mert nagyon elegem van. Nem vagyok 1 nagy orvoshoz rohangáló, talán éppen ezért is várom el, hogy 2-3 évente 1-szer normálisan viselkedjenek velem.

Amúgy tényleg kezd múlni szerencsére.

Remélem ti jól vagytok, én nagyon örülök most ennek a jó időnek és remélem ez most már tartós is lesz.

Pussz!

Ja, úgy néz ki Réka végül is a Tóparti oviba fog járni.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


sziasztok!

Márti gyógyulást kívánok!!
A Bíró Barna a mi háziorvosunk én semmi rosszat nem mondhatok rá eddig.Szerencsére nem vagyunk mi sem orvoshoz rohangálósok így mindíg normálisan bánik velünk és ha én éppen labor papírt vagy netán ultrahangos beutalót kértem szó nélkül megírta.

Mi maradunk a Gesztenyés ovi mmellett.Voltunk bennt múlthéten anyáknapi fényképezkedésen jól sikerültek a képek.Hétfőn bementünk volt előadás az ovónők játszottak mesét.Na mi leültünk és amikor Szili meglátta hogy az ovónéninknek bajusz és szakáll van festve elkzdett sirni hogy ő itt nem marad mennyünk el ,mert ő fél a szakállas bácsiktól.Hiába magyaráztam neki hogy az nem bácsi hanem néni .Ígyhát haza kellett jönnünk.

Múlthéten voltunk kullancsoltáson is nagyon büszke voltam rá egy hangja sem volt.Letudtuk az ortopédiát is egy év múlva kell menni már szinte semmi nem látszik a nyakán.

A jó időnek mi is örülünk egész délután kinnt vagyunk ,kertészkedünk ,homokozunk.

Sziasztok!!

Kép
kicsi77
 
 


Kép Kép

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, de most írtam meg a szakdogámat, egyszerűen nincs időm semmire, kezdnek szorítani a határidők, úgyhogy június végéig biztos csak hébe-hóba fogok önni!Nyakamon az államvizsga és elötte egy húzós vizsgaidőszak!

Márti! Jobbulást neked! Mi bajod tul.képpen? Nálunk Tatán valamilyen visszatérő köhögős, taknyos víruskór van, amiból nagyon nehéz kigyógyulni, 3-4 hétig is visszaesik az ember. Ez van neked is!
éN doki nem tokajánlani, viszont használj valami homeósat hátha jó! :? :oops:

Kicsi! Nagyon édes Szili! Nálatok már volt anyáknapja? :lol:

Teszek fel képeket is mindjárt! A Tatai Cseke-tónál készült a java, meg otthon!
Legyetek jók!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Kép

Kép

Kép

Kép

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 


Sziasztok!!

Rozika kitartás a vizsgákhoz,szorítok!!Nagyon aranyosak a fiúk!!
Még nem volt anyáknapja csak a fényképeket készítették el.

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Nem tudom pontosan mi bajom volt. Egyik délelőtt elmentünk a Szent Imre ovit megnézni. Hazajöttünk megebédeltünk és éreztem, hogy ráz a hideg. Először felvettem egy kardigánt, de még akkor is fáztam. Hőmérsékletem 35,5 volt, persze apjuk túlórázott, de szóltam neki, hogy siessen. Mire hazaért már 38 fok lett belőle. Akkor vettem be gyógyszert, aludtam 1 órát és a lázna szerencsére annyi is volt. Utána jött a takonykór. Nem akarok gusztustalan lenni, de belőlem még ilyen váladék nem jött az életbe se. Aztán 1-2 nap száraz köhögés után jött a hurutos. Amikor szárazon kezdtem el köhögni, akkor éreztem, hogy jobb oldalon szúr, aztán egyre jobban szúrt teljesen összegörnyedtem 1-2 kisebb köhintésbe is.
Most már nem fáj annyira szerencsére, de ha tüsszentek, akkor azért még érzem rendesen.

Rozika, sok sikert és kitartást a szakdogához!
Nagyon szépek a fiúk!

Kicsi, Szilárdka is nagyon helyes a képeken!
Te már be is irattad az oviba, vagy majd most fogod a héten?

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!
Hát Márti nem semmi jobbulást!!
Holnap megyünk beiratkozni.

Kép
kicsi77
 
 


Sziasztok!

Múlt héten nálunk is megvolt az ovis beiratkozás, azóta is menni akar minden nap. Na, majd kíváncsi leszek, ha tényleg menni kell minden nap :lol:

Adriennek kijött az első fogacskája, múlt héten vette észre a dokinéni mikor tanácsadáson voltunk.
Rékának felirattam a kullancs elleni oltást és csodálatos módon egyből meg is tudam venni. Pedig felkészültem arra hogy megint végigtelefonálhatom a megye patikáit. Már csak be kell adatni valamikor.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!

Kérlek-kérlek nem haragudjatok, hogy ilyen foghíjasan jövök, de már most nagyon parázok a vizsgáktól és államvizsgától, sajnos kikészültem, és kezdem a környezetemet is kiborítani! Sokat kiabálok, Csabusom mostanában be is pisil este!Ez feltette az i-re a pontot, kikészültem tőle teljesen. Ma reggel bőgtem! :cry: Nem akarom a saját nehézségeim miatt tönkretennia fiamat!
Szerintetek nagyon rossz anya vagyok? Szerintetek abba hagyja a bepisilést? :cry: :cry: :cry: :cry: :oops:
NAgyon szégyenlem magam, és elgondolkodtam százszor, hogy megéri-e ez a sok szar egyáltalán? Nem túl nagy ezért a szar munkáért ez az ár? :shock: :evil:
Tudatosan próbálom magam nyugtatni, és nem idegesíteni a vizsgák miatt! Nem mindíg megy! :x
Este is állandóan elalszom már 20:00 21:00 körül, nem tudok fennt lenni! Reggel 4-kor csörög az óra, felkelek sokadszori óralenyomás után (régen ilyen sem volt, elsőre kipattantam az ágyból), kávézom, és tanulok negyed hétig, aztán reggelikészítés, ébresztés, öltöztetés, oviba, főzés, Ákosozás, kertezés, ebéd, amíg Áki alszik, én tanulok, majd Csabiért és estig végig nyüzsi. Utánna már beájulok! :x

Amúgy remélem Márti már nem vagy beteg, én is meglepődtem,hogy nem kell várni heteket a kullancs oltásra, a fogacskához meg gratula! Csak ígyí tovább! :P

Kicsi!
Köszi mindent, jól esik nagyon! Most úgy érzem magam mint egy anyátlan kismacska, jól jön minden bátorítás!
Amúgy beírattam én is Ákit oviba, most már ő is mondja, hogy megy ő is oviba Csabival! Én meg nem győzöm neki mondani, hogy majd pár hónap múlva! Mostanbában anyás nagyon, a mamáknál sem akar ott maradni! d eott hagyom! Muszály, mert különben nem tudok Szegedre utazni! Ebben is mennyir eszenya vagyok! Bár állítólag nem sír, csak hiányolni szokott, azt is csak inkább éjszaka!

De mostmár lépek!
Majd jevek, de ritkán!

Puszi: Rozika!

KépKép
Kép
siprozi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: