Új privát üzeneted érkezett!

Szisztok!
Az én fiam még csak elsõs, így nekem még kevés a tapasztalatom ebben. Arra lennék kíváncsi, tipikusan mikor lendülnek bele a gyerekek az olvasásba? Mi most ott tartunk, hogy az iskolában elvárt szintet hozza a gyermek, de még nem leli igazán élvezetét a dologban, szívesebben veszi, ha felolvassuk neki a könyveket (esti mese), magának olvasva hamar beleun, elfárad. MIvel mi a párommal nagyon könyvbarátok voltunk, motiváltak vagyunk benne, hogy a gyermek is szeresse a könyveket. Kiskorában órákon át olvastatott, szóval ezzel a felével nem hiszem, hogy gond lesz. De már nagyon várjuk, hogy maga olvasson magának. Nálatok hogy volt?
Ildi
Pethes Ildikó
 


Szia Ildi!
A mi családunk is nagy könyvbarát. Nálunk a gyereknél még nem aktuális a kérdés, de emlékszem a szüleim elmondása alapján velem a közös betüzgetéssel, olvasgatással kezdödött. Szerintem ne erőltessétek, a könyvszeretet biztosan beleoltódott a gyerkőcbe nálatok is!
üdv, a kezdõ apuka
Névtelen
 


Szia! Tudod az az érdekes, hogy a nyáron 6 éves kisebb gyermek is most szépen nekiállt olvasni, magától. A nagy is így kezdte, nem erõltettük, de nem is nagyon szorgalmaztuk a dolgot. Most meg ott tart, hogy hamar megunja, nem élvezi, lassúnak találja. A kicsit szinte lelkesebbnek látom. (persze õ még lassabban betûzget) Felmerült bennünk, hogy tkp. akkor kéne egy gyereknek olvasni tanulnia, amikor elkezdi érdekelni a dolog. Hangsúlyozzák, hogy nem jó túl korán, de lehet, hogy nálunk épp a túl késõn okozza a gondot? Két-három éve még lelkes volt a pöttöm olvasóképességével, lehet, hogy ha akkor jobban kihasználtuk volna a lelkesedést, akkor most elõrébb tartanánk?
Ildi
Pethes Ildikó
 

 
 

Kedves Pethes Ildi !

Szerintem vedd körül a gyerkõceidet nagyon színes, izgis, nagy képes mesekönyvekkel, tele rövid, pár soros képaláírásokkal és hagyd õket magukra. Elõbb - utóbb biztosan rákapnak. A könyvek legyenek olyanok, amiket õ szeret és ne olyan, ami szerinted jó vagy helyes. Nyugodtan szólhat a múmiákról vagy a Pokemonokról.
Ez pont olyan, hogy terített asztal mellett gyerek éhen nem hal. Legfeljebb nem eszik azonnal, de fog, majd ha éhes lesz ! Ne erõltesd, ne figyeld és ne hasonlítsd õket.
Persze, ha "megfelelõ" könyv olvasására gondoltál, akkor kitolódhat a dolog még egy évet. Türelem!!
Maminti
 


Szia Maminti!

A dolog fejlõdik, a képregényes ötletek eléggé bejöttek, ezt tényleg önként és dalolva olvassa, saját élvezetére. Most abbahagytam az erõltetést. A nyáron nagymama tervezi, hogy amint nála lesz, viszi könytárba (meg majd a tesókat is, mikor azok is ott lesznek), meg akkor végre mindenre lesz ideje. Most val. az is ludas, hogy este 5 mire itthon vagyunk, sokszor még van elmaradt szorgalmi lecó, fél 7 felé meg már vacsizni kéne, és õ meg rengeteg dolgot szeretne csináln.
Most amúgy elõásott egy régi, neki ismeretlen társast, nem triviális szabályai vannak, és tök lelkesen elolvasta magának. Ez így lehet, hülyén hangzik, de számomra élmény, hogy magának, saját hasznára, nem kötelezõség miatt olvas. Remélem beindul a dolog.

Ildi (ez ugyanaz, csak egyszerûsítettem a nevemen)
Ildi
 


Szia, Ildi!

A könyvtár ötlet nagyszerû. A nagyobbikam, aki ugy most fejezi be a másodikat elsõs kora óta megy a suli könyvtárba, mert az akkori tanító nénije azt mondta, hogy járjanak, mert jó. és a lányok és még pár fiú járt. és múmiás és tornádós könyveket hordott haza meg cica újságokat. Nincs is cicánk. Nem is olvasta el õket mind, csak a képaláírásokat. Erõltetni úgysem lehet õket, a lényeg az, hogy szeressék! ügyes vagy és ügyesek nagyon a nagyik is !!
Maminti
 


Sziasztok!
Lehet, hogy nem jutok hasznos informaciohoz itt, de lehet, hogy igen. Mindenesetre megprobalom. Mi angol nyelvteruleten elunk, es termeszetesen szeretnenk, hogy a fiunk mind a ket nyelven megtanuljon olvasni. Azt tapasztalom, hogy az angol eleg nehez olvasas es iras szempontjabol, a magyar egyszerubb (ahogy mondjuk, ugy irjuk). Az itteni ketnyelvu csaladokat, ha megkerdeztem csak nagy sohajtva azt feleltek: majd elkezdjuk a magyart, ha vegre megtanul olvasni angolul, az is nagyon lassan megy. Arra gondoltam, nem kellene akkor inkabb elobb a magyart? Az egyik baj, az idovel van: 5 eves korban kezdodik az iskola. Most o nagy es fel. Kicsit erdeklodik a betuk irant (inkabb angolul), de nem lenne a tanitas tul korai? Vagy masok hogy csinaltak, csinaljak ezt?

Olgamama
Olgamama
 


Szia Olgamama!
én kétnyelvû vagyok, így a szüleim átélték ezt a konfliktust.
Családunk tapasztalata az, hogy egy kisgyereknek nem okoz semmi nehézséget megtanulni párhuzamosan két nyelvet. Ami nehéz, hogy mindezt játékosan, az érdeklõdését felkeltve tegyék. Sok példa bizonyítja azt, hogy az olvasás-írás megtanulható a szülõktõl, de ha tudtok tanárt fogadni az még jobb, mivel rendszert visz a tanulásba.
De az elsõ és legfontosabb, hogy beszéljen magyarul.
Tetszik, hogy ilyen igényesek vagytok és már most gondoltok erre az "apróságra"!
Sok sikert,
apa
apa
 


Kedves "Olvasás" Topic-osok!

értetlenül állok a tény elõtt, hogy ez a Harry Potter láz hogy megfertõzte a gyerekeinket is meg minket is. Jobban örülnék neki, ha nem tetszene ennyire mindenkinek, mert nem mindennapos dolog, de mit csináljak: együtt olvasom a gyerekeimmel. Ti ehhez mit szóltok?
Galag-anya
 


Szia Galag-anya!

Nem értelek pontosan, miért örülnél jobban neki, ha nem tetszene ennyire? Szerintem is nagyon jó könyv, nálunk elsõre a párom olvasta az elsõt, majd ahogy végzett magának vele, rögtön kezdte a gyerekeknek. Utána én jöttem, és mikor kiolvastam, rögtön közöltem, nyitott a családi kassza a folytatásra. Azokat már én is hamarabb olvastam, mint a gyerekek. Szóval szerintem is nagyon jó könyv.
és hallottam egy véleményt egy pedagógus-szülõ ismerõstõl: az osztályban órán padban olvasó gyerekeket lát. és ilyen ezer éve nem volt! és persze Harry Pottert olvasnak. és eme pedagógus summa summárum nem bánja!

Szerintem az nem gond, ha a felnõtt is olvassa, mért lenne az?

Ildi
Ildi
 


Na jó, megnyugodtam. Galag-anya ia én voltam...
Maminti
 


Bocs: "is" én voltam
M.
 


és még valami: az esti olvasás is HP, ezért annyira jók, ha abból akarok oldalt levonni. A harmadik kötetnél tartunk, a nagyobbik párhuzamosan olvassa a már olvasott elsõ kötetet.
M.
 


Sziasztok!

Bocsanat az "ekezetnelkulisegert", a billentyuzetemen nincsenek ekezetek.
Nagyon tetszik az itt kialakult beszelgetes, tobb hozzatennivalom is van.

Mi is konyvbarat csalad vagyunk, fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek megszeressek az olvasast.
Olgamama! 4 1/2 eve elunk kulfoldon. A fiaim meg otthon szulettek, a kislanyom mar itt, Amerikaban. (Peti 8 eves, Andris 7, Jancsi holnaputan lesz 5, Panni ket es fel eves.) Mivel ugy tervezzuk, hogy kb. 10 itt toltott ev utan vegleg hazakoltozunk, fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek a leheto legkisebb zokkenovel folytathassak az iskolat Magyarorszagon. Azt szeretnenk, ha megmaradnanak magyar emberkeknek, ezert nagyon fontosnak tartom/tartjuk, nemcsak hogy megtanuljanak magyarul irni-olvasni, hanem hogy ELOSZOR magyarul tanuljak meg. Olyan szerencses helyzetben vagyunk, hogy "nem dolgozom", azaz nincs allasom, ezert megtehetem, hogy minden nap hazi iskolat tartok a gyerekeknek.
Igen, itt is 5 evesen kezdik az iskolat. Ezert 3 evvel ezelott, amikor Peti iskolaba kerult, beszereztem a magyar tankonyveket, es neki es Andrisnak (aki akkor epp betoltotte a 4 evet), napi rendszeresseggel elkezdtem tanitani az olvasast, az irast es a szamtant. Talan nehanyan most felszisszentek: Szegeny kis negyeves, de szerencsere Andris nagyon jo eszu kisfiu, kezdettol fogva elvezte az iskolazast, jobban, mint a batyja. Most fejezzuk be a harmadik evunket. Nyelvtanbol befejeztuk a masodik osztalyt, olvasasbol a harmadikos anyag kozepen tul vagyunk, szamtanbol Peti a harmadikos anyag elejen, Andris a kozepe fele tart - muszaj volt szetvalasztanom oket matekbol, mert a "kisokos" nem gyozte varni a nagyot. Es nem csak habzsolja az anyagot, eppen nala vagyok inkabb nyugodt, hogy biztos, alapos a tudasa.
Szoval igenis, terhelhetoek ezek a gyerekek, szerintem jot teszunk nekik, ha megterheljuk oket, persze valami ertelmes hataron belul. A rendes iskolajukbol haromra ernek haza, akkor hagyom oket pihenni kb. fel orat, aztan nekiesunk. Ket ora minden nap. Igaz, az iden hetfon nem tartottunk iskolat, mert azon a delutanon annyira osszejottek a tornaedzesek... Mindharom fiu jar ugyanis tornara. Jancsi csak hetfon, a ket nagy hetfon-szerdan-penteken. Jancsival az iden januarban kezdtem el az iskolat. Nyaron persze szunetelni fog a haziiskola is, de azert remelem, hogy valamilyen jatekos formaban sikerul majd ravennem ot a folytatasra, hogy szeptemberre, mire iskolaba megy, o is tudjon olvasni.
Egyetertek Apaval, nem akkora nehezseg nekik egyszerre ket nyelven irni-olvasni tanulni, mint gondolnank. Andris kituno bizonyitvanyai igazoljak ezt, es Peti is eleg jol teljesit. Igaz, a beszedukon erzem, hogy a napjuk nagyobb reszet "angolul elik", pl. amikor "hagyd abba" helyett azt mondjak: "allj mar meg" vagy olvasas kozben, hogy "mar a negyedik fejezeten vagyok". De gondolom, idovel ezek a kifejezesek rendezodni fognak. Fontos, hogy kizarolag magyarul beszelunk itthon. Pannival is, igy az o anyanyelve is a magyar.
A nagyfiuk az iden nagyon rakaptak az olvasasra. Angolul is, magyarul is. Sajnos, foleg angolul. Petinek az iden hazi feladatkent minden honapban 6 "kisregenyt" kellett elolvasnia. Ezek olyan 60-70 oldalas konyvecskek, egy-egy oldalon tan 15-20 sor. Lelkes konyvtartagok vagyunk - ki gyozne mindezt megvenni! Andrisnak csak harom konyv volt
a norma, de o ezt mindig mar az elso egy-ket heten teljesitette. Tavasszal aztan belelkesedett, (itt jon a hozzaszolasom Mamintinek), es 18 nap alatt elovasta a Harry Pottert. En egy kicsit aggodtam, hogy meg nem neki valo. Az iskolaban a tanarno kezdte felolvasni a gyerekeknek, igy kedvelte meg Andris a konyvet. Angolul olvasta, igy megegyeztunk, hogy masodik "vastag konyvnek" magyar nyelvut valaszt. (Azota elolvasta a Micimackot, es elkezdte a H.P. masodik reszet.) Ferjem, aki lelkesen kiolvasta az egesz sorozatot, megnyugtatott. Egyreszt, miutan beszelgetett Andrissal a konyvrol, megbizonyosodott rola, hogy erti, amit olvasott, es hogy nem okozott benne felelmeket vagy hasonlo kart. Ferjem igen igenyes a konyvekkel, bar en nem olvasttam a H.P.-t, ha o mondja, meg vagyok rola gyozodve, hogy szinvonalas munka.
Nahat! Magam is csodalkozom, hogy kifogytam a mondanivalobol. Ne haragudjatok ezert a hosszu levelert!

Minden jot!
Kinga
Kinga
 


Kinga!

tetszik a lelkesedésed, meg a gyerekeidé. Nem hiszem, hogy gondjuk lesz az itthoni iskolával, ha ezt így gyõzitek! A fiam, akirõl nyitottam a topicot, jól megfelelt lett most elsõben, szóval a teljesítménye nem rosszabb az átlagnál. és egy hét múlva õ is 8, de hol vagyunk mi a havonta 6 kisregénytõl! Nálunk ez messze nem követelmény. De azért optimistán fogom fel a dolgot.
Hogy éli meg a nagyobb fiad, hogy a kisebb lekörözi? Ha jól veszem ki a szavaidból, ez most már nem csak korra átszámítva, de egyenesben is bejön. Azért érdekel, mert némely tekintetben a kisebb fiamat "okosabbnak" vélem, mint a nagyot. Persze on-line még nem, nálunk 2 év a különbség, de amikor épp megugrik, szinte utoléri már. Mondjuk nem minden tekintetben.
Ildi
Ildi
 


Szia Ildi!

Igaz, hogy Peti aprilisban volt 8 eves, de mar a masodikat vegezte most. Ez gyakorlatilag a harmadik evfolyam, mert van egy "nulladik", Kindergarden-nek nevezett ev. Tehat aki adott evben dec. 31-ig betolti majd az 5 evet, az szeptemberben elkezdi ezt a nulladik osztalyt.

Igen, jol erted, bar a hazi iskola elso eveben meg Petinek jobban ment a tanulas, a masodik es harmadik evben mar egyertelmuen Andris volt jobb minden tantargybol. Szegeny Peti neha sirva is fakadt regebben: "Az Andris mindenben jobb nalam!" De azota kiderult, hogy azokban a dolgokban, amik testi ugyesseget, kitartast kivannak, o a jobb. Ez onbizalmat ad neki is. Ket eve nyaron, 6 evesen, (apja nyoman haladva) megtanult egykereku "biciklin" menni, nagy sikert aratott vele az iskolai farsangon, mint bohoc. Meg azon a nyaron megtanult uszni, mindezeket Andris maig sem tudja. Az elmult telen pedig Peti elso alkalommal vett reszt torna-versenyeken, es szep eredmenyeket ert el. (Huha! Megalltam, hogy ne reszletezzem! Pedig nagyon szeretek dicsekedni a csaladommal!) Szoval van, ami Petinek megy jobban, es a feltekeny pillanatokon ez atsegiti.

Azt szoktam mondani neki, ne akarjon Andrishoz hasonlitani. Ne ohozza merje magat, es ne vegye fol, ha masok "bezzeg-eznek" neki. Azt szoktam neki mondani: "Ne Andrissal versenyezz, hanem onmagaddal. Nem kell, hogy jobb legyel, mint o; legyel jobb, mint sajat magad a mult heten, ez a fontos." Eddig ez bevalt.

Kinga
Kinga
 


Kedves Olgamama és Kinga,
eleinte csak kíváncsiságból néztem bele ebbe a topicba, de úgy gondolom, érdekelni fog benneteket a tapasztalatom. Amikor Angliából hazakerültem (angol irodalom tanár vagyok), Budapesten egy angol nyelvû gimiben tanítottam (most nem akarom megnevezni, de nem kétnyelvû iskola, hanem elsõsorban angol anyanyelvû diákok járnak ide - általánosságban elmndható, hogy vagy ideiglenesen Magyarországon tartózkodó külföldiek gyerekei, vagy hosszas külföldi tartózkodás után hazatért, tulajdonképpen kétnyelvû magyar gyerekek - mint a ti gyerekeitek. Egyértelmû tapasztalatom, hogy azok a gyerekek, akiknél kisgyermek és általános iskolás korban nem fektettek elég hangsúlyt a magyar nyelv ápolására, az olvasás és írás megtanítására, bepütolhatatlanul lemaradtak. és mivel nem tanultak meg idõben és JóL magyarul olvasni és írni (és az olvasást itt fontosabbnak tartom), többen voltak olyan helyzetben, hogy a gondolataikat is csak nagyon egyszerû módon, szinten alul tudták kifejezni. A kétnyelvû gyerekeknek kötelelezõ a magyar irodalom és történelem tárgyakat magyarul tanulni, és a magyar tanárok borzasztó nehéz helyzetben voltak velük, szinte mintha egy legyõzhetetlen akadály lett volna a gyerekekben, amit nem nagyon tudtak átlépni. Középiskolás gyerekek általános iskolás szókinccsel rendelkeztek. és ami még ehhez hozzájött, hogy sokan az angol szókincsükkel is megakadtak ott, ahol hazajöttek (pl. 16 éves diák 10 éves szinten fejezte ki magát angolul is). Kudarcot kudarc után éltek át.
Tehát én is csak ajánlani tudom, hogy folytassátok a magyar tanítását, és minél elõbb kezditek, annál biztosabb lesz az alap. Ahhoz, hogy késõbb magyar iskolákban és magyarul beszélõ környezetben teljes mértékben funkcionálni tudjanak, és sikerélményük legyen, nem elég, ha a családon belüli társalgási szinten tudnak csak boldogulni. és Kinga, csak gratulálni tudok, hogy milyen ügyes vagy!!! Andi
andi
 


Amit leírtál Andi az nagyon megszívlelendõ. Szerintem döbbenetes, hogy mennyire nem olvasnak a gyerekek, így még anyanyelvi környezetben élve sem képesek kellõ szókinccsel beszélni.
Nagyon nehezen fogalmazzák meg mindazt amit szeretnének. Sokkal többet kéne olvastatni és beszéltetni õket. Persze az a jó ha nem kényszerbõl ülnek le a könyvvel, hanem mert érdekesnek találják.
üdv, apa
Névtelen
 


Kedves társalgók! Ugye hallottatok róla, hogy 2001. májusától 2002. májusáig tart az Olvasás éve? Igen sok kedves, jó programmal, melyek sajnos rendszerint helyi jellegûek, kevés embert mozgatnak meg.

Csodát természetesen semmiféle programtól sem várhatunk. De mégis. A gyerekek néha meglepõ módon hajlíthatók. Minél többen adnak a kezükbe nekik való, élvezetes írásokat, annál nagyobb az esély, hogy a helyzet javulni fog. Minél több gyerek jut valamilyen módon olvasmányélményhez, annál bizakodóbbak lehetünk. Hisz az is eredmény lenne, ha nem romlana tovább ez a kép.

Megpróbálunk tenni valamit!
JONATáN
Elsõ Országos Könyvmolyképzõ

néven nagyszabású programot indítunk, melynek célja, hogy minél több gyermeket olvasásra csábítson.
Komoly hangsúly van a csábításon. Hisz minden olvasópalántának azt kell megéreznie, hogy az olvasás élmény, szórakozás, sok-sok öröm forrása. De még tudjuk, nem felejtettük el, hogy a kezdet bizony nehéz. Ki hamarabb, ki késõbb érez rá az ízére, válik igazi, szenvedélyes olvasóvá. Ezért minden lehetséges módon próbáljuk elbûvölni õket, segítünk, hogy átvészeljék a nehéz idõszakot. Apró ajándékok, biztatás, dicséret, teljesítményük elismerése és jutalmazása, mind-mind a „fegyvertárunkba” tartozik.

Mi a program lényege?

A Klubba jelentkezõknek öt alkalommal, havonta különbözõ szemelvényeket küldünk életkoruk-ak megfelelõ, érdekes, élvezetes irodalmi alkotásokból. A szemelvénnyel kapcsolatban kérdéseket teszünk fel, melyekre választ várunk az olvasótól. Válaszai alapján pontszámokat szerezhet. Lehe-õséget adunk még véleményének kifejtésére, és arra, próbálja meg továbbfûzni a cselekményt. Mindkét módon további pontokra tehet szert.
Ha a szemelvény alapján kedvet kap, és a teljes szöveget elolvassa, annak feldolgozására hasonló módon lehetõséget adunk, és pontjai tovább gyarapodnak.
Igyekszünk olyan irodalmat választani, mely széles körûen hozzáférhetõ, megvásárolható, kölcsönözhetõ. A programunkhoz csatlakozók számára kedvezményesen juttatjuk el az igényelt könyveket.
A tanév végén a megszerzett pontok alapján nyeri el a klubtagság valamelyik fokozatát, az egy-szerû tagtól az olvasás mestere címig. Klubtagságát egy bankkártyához hasonló plasztikkártya igazolja majd. Dolgozunk rajta, hogy klubtagságával minél többféle kedvezmény járjon. (Pl. könyvesbolti vásárlás esetén)
Mi már évek óta szervezünk tanulmányi versenyeket igen nagy sikerrel. Reméljük, Jonatánt is megszeretik a gyerekek!
További felvilágosítással Takács Edit szolgál a 62/551-132-es telefonszámon vagy küldjetek e-mailt!

üdv. Jonatán
Jonatan
 


Sziasztok!
Lányom 5,5 évesen önállóan kezdett el olvasni, és az esti mese után még kéri, hogy olvashasson még õ is. Lehet, hogy idõhúzás, de én is úgy örülök neki, mint a fent említett pedagógus, hogy végre valaki a pad alatt olvas az órán.
Biztos vagyok benne, hogy a tanrendben szereplõ kötelezõ olvasmányok csak rontanak a gyerekek olvasási kedvén. A mai napig nem értem, hogy miért kell egy 7 éves gyereknek Kincskeresõ Kisködmönt olvasnia. én nem egy "olvasós" családban nõttem fel, ezért elõször az ilyen olvasmányokkal találkoztam, nem is szerettem meg az olvasást 13 éves koromig. Akkor találtam végre olyan területet, ami érdekelt. Persze idõvel kinõttem a témából, de az olvasási kedvem megmaradt örökre.
Móni
 


Szia Móni!
Nálunk a kiscsaj csak 3,5 éves, de reméljük, hogy megszerettetjük vele az olvasást. Már most szivesen bohóckodik, halandzsa blablávan úgy tesz mintha olvasna. Biztosan nem szabad majd erõltetni, csak finoman, rávezetve...
apa
apa
 


Kinga

Jarsz meg erre? En kanadaba elek 3 gyerkocommel. En is itthon tanitgatom oket. Viszont jo volna kis tapasztalat. En nem vagyok tanarno. Mostanaig elvoltam, de jovore 5.-es lesz a nagylanyom felek nem gyozom mar majd a tanitgatasat. Szeretnek veled mailbe vagy itt egy topicba eszmet cserelni mi az amit tanitasz gyerekeidnek , mi az amivel kevesebbet foglalkoztok. Milyen konyvekbol tanultok stb...

Napocska
napocska
 


Szia Napocska!

Persze, minden nap megnezem, irt-e valaki valamit... :o) Talan nem mindenkit erdekel a mi temank reszletesen. A cimem qmutti@yahoo.com, varom a leveledet.

Kinga
Kinga
 


Szia Kinga!

Nagyon orulok, hogy nem csak en jarok erre. Kuldom a levelet neked.

Napocska
Napocska
 


Sziasztok!

Elsösorban Anditol kérdezném és Napocskátol, Kingátol kérnék egy kis segitséget. én is külföldön élek, Japánba. Viszont a családba nagy nyelv használat van. én magyarul beszélek, a férjem portugálul (ö Brazil állampolgár, de a családja japán), a férjem és én japánul beszélünk egymással némi angollal vegyitve. A picink most 1,5 éves. Még nem akar beszélni, de érti amit magyarul mondok neki, a férjemet is érti aki portugálul beszél hozzá. Emelett a gyerek müsort a tv-be imádja ami japánul van. Valoszinü, hogy amire iskolába megy mi is véglegesen letelepedünk, azt még nem tudjuk, hogy hol! én szeretném elöre tanitani a kicsit, persze 1-2 két év mulva. Viszont nekem, már most nagyon nagy fej fájást okoz, hogy itt csak japán irás jelekkel találkozik. Persze van magyar mese könyve tele képekkel, és imádja is. Viszont ha oviba megy csak japán mese könyvek lesznek. Mivel nem tudjuk hol telepedeünk le véglegesen, megzavarjam-e az elöre tanitással, vagy se? Ha nem ismeri eléggé a romai betüket és igy megy majd iskolába, biztos szégylni fogja magát, a többi gyerek már elöbbre van mint én. Ti hogy kezdtétek el a két nyelvü olvasást? pl: milyen könyveket szereztetek be?
Anditol kérdezném, hisz ö pedagogus, ha erre jár ez a sok nyelv használat nem vetheti vissza a fejlödésben? Ha van tippetek vagy bármi ötlet szivesen olvasnám! Köszönöm

Pluto
Pluto
 


Kedves Pluto!

Szeretettel udvozlunk korunkbe.
Nem semmi nyelvtudasa lesz gyerkocodnek.
En igazabol magan velemenyemet tudom csak leirni.
En valoszinuleg megprobalnam iskola elott megtanitgatni neki magyar olvasast magyar betuket ha erdekli, ha nem erdekli akkor en nem igazan eroltetnem.

En magyar olvasast mar 4 evesen tanitgatam lanynak, unatkozott itthon. Mire 5 evesen kindergartenbe kerult, magyarul mar kiolvasott minden nem tul hosszu szot. En erre a celra nagyalnyom altalans iskola 1 osztalyos olvaso konyvet hasznaltam amibe szotagolva tanitottak olvasni. De akar te is keszithetsz ilyen konyvecsket. NEm feltetlenul szukseges kesz konyvet hasznalni. Aztan mikor mar ket betu ossze olvasasa jol ment, sokkal gyorsabban haladtunk mint iskolasok. Nem egy ket oldalt olvastunk sokszor, hanem minden oldalt csak egyszer. Szoval mikro mar kezdet unni ezeket akkro egyszeru versikeket gyujtogetem es azokat olvasgattuk nem a peldamondatokat. Sokkal szivesebben olvasta azokat. Most mar kis meseket egy ket nyelvtoro nevvel is nagyon ugyesen olvas. Most 6 es fel eves es mivel ev vesztes lenne magyarorszagon meg csak ovinal tartanank. O meg mag folyekonyan olvas magyarul es angolul.

Angolt itt ugy tanitjak olvasni, hogy nagyabol megtanitjak betuket, aztan gyerekek kapnak napi egy konyvet kb 8-14 oldalasak. Minden oldalon egy egy mondat. A kephez kapcsolodva. Ezt kell olvasnijuk. Szuloi tajekoztato szerint boven eleg ha mesel keprol es jatszunk olyat na milyen betu van oldalon stb. En mindig megkovetelem tole hogy pontosan azt olvassa ami le van irva. Osztalyaban a legjobb olvaso. Ha kell van par ilyen konyvecskem beszkennelve parat szivesen elkuldok, ha szeretned.

Napocska
NApocska
 


Szia Napocska!

Nagyon köszönöm a válaszod!!!! Most már van valami fogalmam, hogy is kezdjek neki a tanitásnak!! Ha nem gond neked elküldeni ezeket a beszkenelt könyvecskéket nagyon megköszönném!! Le irom az email cimem, ha van idöd és nem gond, tényleg hálás lennék neked miatta!!! kisine.andrea@mailbox.hu
Szeretném ha a kicsim is jol tudna olvasni, mert szerintem, neki joval többet kell majd "bizonyitani"mint más gyerköcnek. Remélem nem igy lesz, de nem rontok vele ha megprobálom!!
Nálatok , hogyan viselte az iskola kezdést? Nem volt gondja abbol, hogy magyar-kanadai?

mégegyszer köszönöm a válaszod :-)

Pluto
Pluto
 


Pluto

Itt szerencsere nagyon fel van keszulve az orszag az idegenekre. Kulon tanar van aki segiti nyelv tanulasat. Tanarok figyelemesek. Az itteni iskola rendszer alkalmas arra hogy egy geyreket aki kevesbe ismeri a nyelvet siman lehessen az osztalyal egyutt tanitani. Ne erezze hatranyba magat. MAsik oldal, hogy viszont magyar szemmel nagyon gyenge a suli rendszer itt kovetelmenyileg. Viszont jobabn megtanit kutatni magadnak tanulni. Mivel mi feherek vagyunk alapbol sokkal kedvesebbek velunk mint egy kinaival vagy indiaival, hamarabb kozosseg resze leszel. Viszont teny itt annyi kinai es indiai el hogy ok meg egy masik zart kozossegbe elnek es ha kozejuk tartozol akkor ok segitenek egymason.
Feletek hogy viselkednek az emberek az idegenekkel szembe?

Napocska
Napocska
 


Szia Napocska!

Hát nálunk, igy is ugy is, de a legelöfordulobb a nem nézek ferde szemmel rájuk! :-) A közelünkben nagyon szeretik a kicsit, és velem is nagyon rendesek! Ami kicsit aggaszt, az az, hogy teljesen más felfogásuk van általában a gyerekekkel kapcsolatban. Nem is tudom, hogy irjam, de mintha kicsit hidegebbek lennének. Nincs az a babusagatás ami nálunk megszokott, bár tulajdon képpen ez nem érint minket személyesen. Ha oviba, vagy esetleg bölcsibe megy, akkor ott ugyis meglesz a megfelelö figyelem és elfoglaltság neki. Remélem ha valaki sir azért megvigasztalják :-) Az iskolán nem gondolkodom, mert semmi féle képpen nem fog itt suliba járni. Megkérdezhetem, hogy mennyi idös volt a gyermeked amikor elkezdett beszélni, mert a mi kicsink nem igazán akar még csak szavakat, de azt is ritkán. Lehet az a baj igy is megérteti velünk magát. Lehet azt kéne bevezetni, hogy nem értem mit is mond. Hátha akkor hamar ráveszi magát a beszédre!! :-)

Pluto
Pluto
 


Szia Pluto!

Gyerekeim mikor s kezdtek el beszelni ez egy jo fogas kerdes. Nagyra mar nem emlekszek de egy biztos 2 eves kora elott. Kozepso 2 evesen olaszorszagba elmentunk nyaralni meg oda uton egy egy szot modot csak visszafele be se allt a szaja. Iszonyu latvanyos volt 1 het alatt a valtozas. Kicsi meg most 16 honapos hat meg nem igen beszel, mindent megert, de neki meg csak egy ket szava van. De majd lesz maskent, azert mi gyerekeiknek eleg nehez hogy sok nyelvvel talalkoznak maguk korul.
Emailt megkaptad ki tudtad nyitni?
Napocska
Napocska
 


Szia Napocska!

Ne haragudj, hogy ennyire késön, válaszolok. Nem kaptam meg az emailt, ezért nem is válaszoltam! Amit irtál megnyugtatott, mert az én kis fiam sem beszél még, csak szavakat mond. Azt se tul sokat, de minig egy-egy ujjal növekszik a szó kincse. Bár jobban szeret nem beszélni, hanem mutogatni! ;-) ö is érti amit mindunk neki, és nekem furcsa is, hogy mind a 3 nyelvet érti! Legalábbis olyan mintha értené. én azért aggodtam ,mert sok helyen olvastam, hogy a két nyelvü gyerekeket nem befolyásolja a több nyelv használata. Hát szerintem azért közre játszik. Bár nem ugy értem, hogy joval késöbb fognak beszélni, hanem kicsikét talán nehezebb és nehezebb a kifejezés. Megnyugtattál, hogy nem vagyunk lemaradva!! :-) Igazad van, mert lesz ez még máskánt, Söt...!!

Pluto
Pluto
 


Bocs hogy belekotyogok (igazából nincs idõm most végigolvasni a topicot). De hátha érdekel valakit a tapasztalatom. Szerintem nagyon fontos, hogy eleve könyvek között nõjjön fel a gyerek. Nálunk a párhónapos baba (ahogy ülni tud és a kezét használja) is bármilyen könyvhöz hozzáférhet (amit elér) imádják "pörgetni" a soklapos könyveket. Késõbb is -a tépõs korszakban- is könyvek között lehet, csak felügyelettel. Könyvet soha nem vettünk el tõle, de határozottan a kezére ütöttünk, ha rongálni próbálta. A másik fontos dolog szerintem, hogy legyen ideje "olvasni". Úgyhogy nálunk nincs TV nézés (és nem azért, mert tiltva van, hanem mert nincs rá idõ). Viszont nyaraláskor és hosszú téli estéken körbe ültünk mindannyian és komplett regényeket olvasott fel az apukájuk fejezetekként. (én addig kötögettem, Luca néha rajzolt). Persze, hogy nem gyõzték kivárni a következõ izgalmas részt, úgyhogy napközben próbálkoztak a betûket kisilabizálni.-..

Az eredmény: Luca lányom még nem volt ötéves amikor magától megtanult olvasni, Gergõ normálisan hatéves korába kezdte az olvasás örömét felfedezni. Mindkét gyerek párhuzamosan két nyelven teszi ezt (magyarul és franciául).

Mégegy fontos dolog: Mindig 8 órakor van lefekvés nálunk, de kb. öt éves koruktól az a szabály, hogy az ágyukban addig olvasnak, ameddig csak akarnak...

A fõ szabály viszont szerintem, hogy ez nem verseny, és soha senki nincs semmirõl elmaradva és lemaradva. Tehát én nagyon örülök, hogy nálunk ez így történt, de ez a gyerekeim érdeme, és akkor sem lennék elkeseredve, ha ez másként alakult volna. Akkor fognak szeretni olvasni, ha maguktól jönnek rá az ízére...
Szofi
 


Sziasztok!

Ez, ami fentebb van, a kölöknetrõl van ide betéve... és az eredeti dátumok is elvesztek ha jól látom...
Bálint lelkem azóta már olvas. Amúgy úgy, hogy ha rájön, akkor napokig (amíg ki nem végzi) nem teszi le a könyvet, aztán meg hetekig nem veszi kézbe. Nem a tv miatt, a játék miatt. A tesóival. Szeptembertõl a tesók is sulisok, változni fog az élet. Kíváncsi leszek.

Ildi

Ildi
 
 


Szia Ildi!
Jól látod, a két társalgót összevontuk, mivel mindkettõ szülõk, családok, gyerekek életérõl szól...
apa
Névtelen
 


Ahaaaa, látom már, odaát is megjelent a teljes babanet. Amúgy tulajdonképp tényleg jó az ötlet, mert úgyis ugyanazok írtak bele érdemben. Illetve kivétel az van: a kölöknet kamaszokból álló gyerektársasága. MOst akkor õk is rászabadulnak a babanetre...???

Ildi

Ildi
 
 


Sziasztok!

Találtam egy nagyon szellemes verset, és azt hiszem, illik ebbe topicba. Jó szórakozást Kép

Varró Dániel: Tanács a televíziózással kapcsolatban
(Roald Dahl versének fordítása)

Az a legfontosabb dolog
(A gyerekekre gondolok),
Hogy SOHA, SOHA nem szabad,
Hogy tévémûsort lássanak –
Sõt, legjobb, ha a bárgyu láda
Már be sem kerül a szobába.
Amerre csak jártunk, a tévét
A gyerekek szájtátva nézték.
Két-három óra meg se kottyan,
Csak néznek, míg a szemük kipottyan.
(Múltkor is láttunk egy helyen
Tíz szemgolyót a szõnyegen.)
Csak ülnek, néznek, néznek, ülnek,
Míg hipnózisba nem kerülnek,
S a sok szennytõl, mit egyre néznek,
Olyanok lesznek, mint a részeg.
Ó, persze, tudjuk, csendbe vannak,
A falnak fejjel nem rohannak,
Nem kezdik egymást hasogatni,
Hagynak nyugodtan mosogatni,
Míg fõ az étel, hûl a lekvár –
De azon eltûnõdtetek már,
Hogy ez a rémséges doboz
Miféle dolgokat okoz?
ELSORVASZT MINDEN ÉRZETET!
MEGHAL BELÉ A KÉPZELET!
Az észt betömi, eldugítja!
A gyereket úgy elbutítja,
HOGY TÖBBÉ BIZTOSAN NEM ÉRT MEG
TÜNDÉRVILÁGOKAT, MESÉKET!
Az agya lágy lesz, mint a sajt!
FEJÉBEN DUDVA, GAZ KIHAJT!
NEM IS TUD MÁST, csak nézni majd!
„Na jó! – mondjátok majd. – Na jó!
De ha a televízió
Nincsen, mivel foglaljuk el
A drága gyermekünk, mivel?”
Ezt fogjuk akkor válaszolni:
Míg nem volt még e bamba holmi,
Míg e szörnyet fel nem találták,
Mit csináltak vajon a drágák?
Hát elfelejtettétek volna?
Ezt mondjuk lassan, szótagolva:
OL... VAS... TAK...! És OLVASTAK és
OLVASTAK, s még ez is kevés
Volt nekik, OLVASTAK tovább!
Fél napjuk olvasásból állt!
A polc könyvekkel volt tele,
A föld, az asztal is vele,
S az ágy mellett, a kisszobába
Még több könyv várt elolvasásra.
Sok szép mese, volt benne sárkány,
Volt indián, cet és királylány,
Kincses sziget, és messzi partok,
Hová sok csempész lopva tartott,
Kampó kezû, komor kalózok,
Egy elefánt, ki csak hallózott,
És rémes, éhes kannibálok,
Üstbe ki tudja mit dobálók...
Mily könyveken busult-vidult, ó,
Az a sok régi-régi lurkó!
Hát kérve kérünk titeket,
A tévékészüléketek
Dobjátok el, s mi hely marad,
Oda tehettek polcokat,
A polcra végig könyveket,
Hadd ontsanak csak könnyeket,
Hadd rúgkapáljanak a kölkök,
A nyelvük hadd legyen csak öltött –
Ígérjük, nem kell félnetek,
Ha vártok egy vagy két hetet,
A drágalátos gyermekek
Egyszercsak rájönnek maguktól:
Egy könyvtõl lennének nagyon jól.
S ha már olvasnak õk – juhéj!
Szívükben árad szét a kéj,
Érzékeik kiélesednek,
Nem értik majd, hogy mit szerettek
Az émelyítõ, a silány,
Hülye, idétlen masinán.
S azok a drága gyermekek
Hálásak lesznek majd neked.
Eryc@
 


Jaj, látom, az õ-û teljesen tönkretette, na tessék, itt van újra!

Az a legfontosabb dolog
(A gyerekekre gondolok),
Hogy SOHA, SOHA nem szabad,
Hogy tévémusort lássanak –
Sot, legjobb, ha a bárgyu láda
Már be sem kerül a szobába.
Amerre csak jártunk, a tévét
A gyerekek szájtátva nézték.
Két-három óra meg se kottyan,
Csak néznek, míg a szemük kipottyan.
(Múltkor is láttunk egy helyen
Tíz szemgolyót a szonyegen.)
Csak ülnek, néznek, néznek, ülnek,
Míg hipnózisba nem kerülnek,
S a sok szennytol, mit egyre néznek,
Olyanok lesznek, mint a részeg.
Ó, persze, tudjuk, csendbe vannak,
A falnak fejjel nem rohannak,
Nem kezdik egymást hasogatni,
Hagynak nyugodtan mosogatni,
Míg fo az étel, hul a lekvár –
De azon eltunodtetek már,
Hogy ez a rémséges doboz
Miféle dolgokat okoz?
ELSORVASZT MINDEN ÉRZETET!
MEGHAL BELÉ A KÉPZELET!
Az észt betömi, eldugítja!
A gyereket úgy elbutítja,
HOGY TÖBBÉ BIZTOSAN NEM ÉRT MEG
TÜNDÉRVILÁGOKAT, MESÉKET!
Az agya lágy lesz, mint a sajt!
FEJÉBEN DUDVA, GAZ KIHAJT!
NEM IS TUD MÁST, csak nézni majd!
Na jó!, mondjátok majd, Na jó!
De ha a televízió
Nincsen, mivel foglaljuk el
A drága gyermekünk, mivel?
Ezt fogjuk akkor válaszolni:
Míg nem volt még e bamba holmi,
Míg e szörnyet fel nem találták,
Mit csináltak vajon a drágák?
Hát elfelejtettétek volna?
Ezt mondjuk lassan, szótagolva:
OL... VAS... TAK...! És OLVASTAK és
OLVASTAK, s még ez is kevés
Volt nekik, OLVASTAK tovább!
Fél napjuk olvasásból állt!
A polc könyvekkel volt tele,
A föld, az asztal is vele,
S az ágy mellett, a kisszobába
Még több könyv várt elolvasásra.
Sok szép mese, volt benne sárkány,
Volt indián, cet és királylány,
Kincses sziget, és messzi partok,
Hová sok csempész lopva tartott,
Kampó kezu, komor kalózok,
Egy elefánt, ki csak hallózott,
És rémes, éhes kannibálok,
Üstbe ki tudja mit dobálók...
Mily könyveken busult-vidult, ó,
Az a sok régi-régi lurkó!
Hát kérve kérünk titeket,
A tévékészüléketek
Dobjátok el, s mi hely marad,
Oda tehettek polcokat,
A polcra végig könyveket,
Hadd ontsanak csak könnyeket,
Hadd rúgkapáljanak a kölkök,
A nyelvük hadd legyen csak öltött.
Ígérjük, nem kell félnetek,
Ha vártok egy vagy két hetet,
A drágalátos gyermekek
Egyszercsak rájönnek maguktól:
Egy könyvtol lennének nagyon jól.
S ha már olvasnak ok, juhéj!
Szívükben árad szét a kéj,
Érzékeik kiélesednek,
Nem értik majd, hogy mit szerettek
Az émelyíto, a silány,
Hülye, idétlen masinán.
S azok a drága gyermekek
Hálásak lesznek majd neked.
Eryc@
 


Sziasztok!

Hosszu ido utan sikerult csak elolvasnom a fentieket. (Nem voltam szamitogep-kozelben). Orulok, annak amiket olvastam, mert batoritast adtak nekem. A fiam most jar kindergartenba, es egymas utan veszik sorban a betuket. En itthon csinalom ugyanezt magyarul.(O mar ismeri a betuket, de ujra atvesszuk oket, plusz a specialis magyar betuket, mint gy, ty, stb. meg nem tudja, azt is meg kell tanitanom vele.)

Udv. mindenkinek, Olgamama
Olgamama
 


Kép
 
 


Sziasztok!

Kérdésem lenne, ismeri-e valaki az Aranyhal könyveket, angolul Oxford Reading Tree, vagy valami ilyesmi.
Most készülünk Angliába, ott ezekből tanulnak a gyerkők a suliban, gondoltam vennék egy két magyar példányt is, hogy párhuzamosan tanulhasson a két nyelven.

Akinek van ilyen, kérem a véleményét, mert ha valami vacak akkor nem fizetek érte.

Köszi!
Andi
 
 


Andi,
Én csak a médiában hallottam róla, és ott nagyon dícsérték.
Mikor kezdi Kitty az iskolát? Szeptemberben?
Anna
 


Andi!

http://www.nlc.hu/forumkifejt.php?id=134&forumid=38341

Itt beszélgettünk róla, bár nem sok hozzászólás született a 17. hozzászólástól kezdődően.

meg itt:
http://www.nlc.hu/forumkifejt.php?forumid=48936&id=57&step=0&page=2

A "TheCity"-ék kint laknak és ebből tanulnak a gyerekei, vedd fel velük a kapcsolatot.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 



bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Andi!

Amit te kérdezel az Aranyhal, az az Olvasó Tigris, olvasó Leó stb, ami szintén korosztályokra van bontva?

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Sziasztok!

Köszi a válaszokat!

Most már csak azt nem tudom, hogy angolt vagy magyar fordítást vegyek? Mivel ha kimegyünk az angolt ott úgyis meg kell majd venni.

Bigacsiga!
Képzeld, pont a TheCity től tudok erről a könyvről! Kicsi a világ! Kép

Anna!
Ha kimegyünk rögtön elkezdetem vele a sulit, hogy ha esetleg mégis visszajönnénk szeptember előtt akkor is tanuljon valami angolt.

Na, most megyek megnézem a linkeket, ha Peti hagy, mert most alkotja élete első hisztijét, nagyon toporzékol ha a géphez ülök. (és ordít) Kép

SZiasztok!
Andi
 
 


Andi!

Kép Kép Kép

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


A XX., illetve XXIII. kerületben elsősorban diszlexiás, beszédhibás gyermekek terápiáját vállalja logopédus anyuka.
Tel.: 06-30/859-13-23
Sas Orsolya
Vendég
 


Sziasztok!

Az olvasáshoz kedvet kapnak gyermekeink, ha sok mesét hallanak tőlünk!
Én szívesen olvasok és mondok mesét az enyéimnek. De ezzel sem elégednek meg, mert olyat akarnak hallani, ami még nem volt. Ezért fejből kezdtem el mondani nekik, amolyan fejből röppent mesék ezek, és annyira sok lett, hogy nemrég összeírtam az általam kitalált meséket. Talán a mesekönyv is elkészül belőle hamarosan, amennyiben szerencsém lesz.
Egy mesét felraktam a blogomra, itt a link:

www.fejbolroppentmesek.blog.hu

Akit érdekel, elolvashatja! Ingyen adom :-))) Örülök minden olvasónak, Kicsinek és Nagynak! Véleményeteket is szívesen fogadom.

Trivizisza[/url]
 


Sziasztok!

Bebesi-Horváth Kata vagyok, beszédtréner. Van egy csodálatos 2,5 éves kislányom,aki csudaszépen beszél.

Olvasási és koncentrációs problémák csiszolásához ajánlom:

Tekintsétek meg beszédtechnika oldalamat.
www.beszedtechnika.freeblog.hu

Honlapom most kap új arculatot, de aki kíváncsi,itt a régi: www.bebesikata.fw.hu
 
 


Az én kisfiam imád olvasni. Most másodikos.. régebben inkább hallgatta, ahogy mesét olvasok neki... ma mér verseket szaval, stb
Neki a matekkal vannak gondjai...

Adj egy percet, beugrom a telefonfülkébe, átveszem a harisnyámat és megváltjuk a világot!
 
 

Vissza: Kölökidõ

Jegyzetfüzet: