Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Én is epidurával szültem januárban. Nem akartam érzéstelenítést kérni,de amikor elkezdőttek a fájások akkor meggondoltam magam. Én úgy gondolom,hogy mindenkinek máshol van a fájdalomküszöbe, sőt ez a küszöb sem állandó, hanem nagyon sok minden befolyásolhatja. Én veszélyeztetett terhes voltam és szigorúan feküdnöm kellett, ezért eléggé le gyengültem a kilenc hónap alatt.A fájdalmaknál azt éreztem, hogy nekem ehhez kevés az erőm, ezért döntöttem az epiduránál.
Eddig azt hittem, hogy minden jól sikerült, de most egy kicsit elbizonytalanodtam, ugyanis a szülés óta nem tudok se hason se háton aludni, mert megfájdul a derekam. Ez akkor az epidurál következménye lehet?

Üdv: Tikva
Tikva
 


Kedves Tikva!

Olvasd el Bunny június 18-i írását, az pont az epidurál-hátfájás kapcsolatról szól!

Hol szültél és kinél?

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Kedves Kriszta!

Én Orosházán szültem mondhatni, hogy nem egy híres kórházba, az orvosom Felek Csanád volt aki viszont egy szuper ember. A szülés alatt beszélgetett a párommal és akkor derült ki, hogy azért ilyen profi ebbe az érzéstelenítésbe mert legalább 10 éve ismerti, gyakorolja és előtte intenzív orvos volt. A párom szerint oda meg csak igazán profik kerülhetnek be. Reggel 6-kor mentem be szülni és 8-ig vártuk az orvosomat addig semmi nem történt, ugyanis elég vékony a vénám és már össze vissza szurkáltak és senki nem tudta bekötnei az infuziót úgyhogy már nem is engedtem, hogy hozzám nyuljanak, bejött Felek és egy szúrással eltalálta a vénámat pedig mondhatni, hogy már semmit nem lehetett a kezemen látni és érezni. Azt hiszem ez is azt bizonyította, hogy neki gyerekjáték az ilyen, pedig nem az orvosok azok akik nap mint nap infuziót kötnek be.

Kedves Bunny!

Örülök, hogy végre azt olvasom, hogy valaki pártolja ezt a fajta szülést, mert szerintem sem kell mostmár feltétlenül végigszenvedni a 8-10 órákat amikor már sokkal nagyobb élménnyel is lehet szülni.
Nem tudom de lehet,hogy én vagyok tájékozatlan de nem hallottam olyan esetet, hogy valaki ennek következtében valamilyen károsodást szenvedett volna. A derékfájást nem tudom mire vélni, mert nekem a világon semmim nem fáj. Majd a következő után meglátjuk, hogy mi változik.

Sziasztok Renáta
Renáta
 

 
 

Kedves Kriszta!

Én a HIETEN szültem a Szabolcs utcában. Az orvosom pedig dr.Török Miklós. Vele nagyon meg voltam elégedve, a kórházzal már kevésbé.
A HIETE-n támogatják az EDA-t, itt mindig van olyan aneszteziológus aki be tudja kötni. Hallodtam ugyanis olyat, hogy valaki szeretett volna kérni, de épp nem volt bent olyan, aki be tudta volna kötni.

Üdv:Tikva
Tikva
 


Kedves Krisztina!

Milyen az a dura sérülés, és milyen következményekkel járhat? Mennyi az esélye, hogy epidurálnál ez bekövetkezik?

A dura az agyat burkoló három hártya közül a legkülső és legvastagabb réteg, ez tapad közvetlenül a csigolyák által alkotott gerincsatorna belső felszínére. Ez a burok valóságban kettős rétegű, de a két réteg között igeny kis rés van, melyben többek között vénák is vannak. A belső dura lemez mögott már az agyfolyadék van amiben "lebeg" a gerincvelő. Nos az epidurál során a katétert abba a vékony rétegbe kell bevezetni egy speciális tű segítségével. Ha a tű vagy a katéter (ami ugyan puha műanyag) átszúrja, vagy megsérti a belső réteget akkor két dolog következik be. Egy, a fájdalomcsillapító, amit mennyiség és térfogat alapján nem oda szántak, bemegy gericfolyadékba és a lyukon keresztül a gerincfolyadék elkezd lassan csordogálni kifelé. Az első erősebb és tartósabb idegblokkot okoz, a másik pedig pokoli fejfájást. Persze ezek ritka szövődmények, az elsőt pedig azzal igyekszünk elkerülni, hogy a katéter felvezetése után olyan mennyiségű érzéstelenítőt adunk ami, ha a gerincfolyadékba ment észrevehető idegblokkot okoz, de a kiterjedése max. az emlőbimbók magasságáig ér, addíg a szintig, amit amúgy is el kell érni császármetszéshez. Normálisan nem történik semmi, vagyis a szülő nő reklamál, hogy még mindíg fáj. Ez a jó, ez után mehet a valódi adag. Egyébként ezt az érzéstelenítést is redszresen alkalmazzuk, az a neve, hogy spinalis érzlstelenítés. Ilyenkor egy hajszálvékony tűvel szándékosan átszúrjuk a dura mindkét falát, hogy bejussunk a gerincfolyadékot tartalmazó térbe. De ez a tű nemcsak, hogy vékony, de speciális a hegye is, (csak akit érdekel: Sprotte vagy "ceruza hegyű tű")és ezután extrém ritka a fejfájás. Értelem szerüen ez a fajta érzéstelenítés egyszeri, hatóanyagtól függően 2-6 óráig tart és általában teljes, az izomzatot is érintő blokkot okoz, nem tudod a lábad mozgatni. Epidurálnál a tű vastagsága többszöröse, mert a tűn keresztül kell a katétert felvezetni, és a dura két rétege közé szánjuk. Ha ez szúrja át a durát, higgyétek el nekem, 24 órán belül észreveszitek. A kezelése sem túl bonyolult, 20 ml. frissen levett saját vért fecskendezünk az epidurál térbe, pont oda, ahová a katétert vezettük. A vér szétfolyik az epidurál térbe, megalvad (ezért kell friss vér) és betapasztja a lyukat. Nincs tovább csorgás, nincs tovább fejfájás. Fél órán belül hat. Vannak közlemények, melyek szerint akár hat hónappal (!) a dura sérülése után is hatásos volt. Persze, ehhez azért már gyakorlat kell, mert ha az a 20 ml. vér a gerincfolyadékba megy.... Ezt már mindenképpen gyakorlott aneszteziológusnak kell csinálni. A durasérülés esélye egyébként gyakorlott kézben nagyon kicsi, 1:1000 alatt van.

Kedves Tikva!


ugyanis a szülés óta nem tudok se hason se háton aludni, mert megfájdul a derekam

Néhány szót már írtam erről korábban. Nem szabad annyiban hagyni. Nálunk a bevett gyakorlat, hogy a beteget visszairányítják az aneszteziológushoz, aki átnézi az epidurális érzéstelenítés jegyzőkönyvét (szeretném hinni, hogy a szülész által bevezetett epidurálról is van részletes jegyzőkönyv utánkövetéssel, a kialakult blokk rendszeres ellenőrzésével, a beadott gyógyszerek térfogatának, mennyiségének rögzítésével, a vérnyomás, pulzus regisztrálásával stb.) megvizsgálja a beteget (gerinc, reflexek, idegek érző és mozgató ágainak vizsgálata, stb), majd egyéb vizsgálatokat javasol pl. CT MRI, hogy felállítsa a diagnózist, elkezdje a kezelést, referálja a beteget esetleg ortopéd konzultánsnak, ideggyógyásznak, idegsebésznek stb. Nem szabad annyiban hagyni, mert a gyógyulásra van lehetőség. (Egy kis adalék: Ha a Te epidurálodat én csináltam volna itt Angliában, és Te nem javulsz, beperelsz, a biztosítóm szakértője átnézi az anyagot, én támadható vagyok, mert a fentiek közül akárcsak egyet is elmulasztottam megtenni, nem voltam elég körültekintő, akkor Te most gazdagabb vagy félmillió angol fonttal!!! Ez a jogi része, és otthon még nem ez a helyzet, de ez nem marad így örökké. És ez csak "hátfájás", nem akarom leírni, mit tud okozni egy jól elcseszett epidurál. Kb. olyat, mint egy elcseszett szülés vezetés. Ugye megértitek, miért szajkózom állandóan, hogy egy ember vezeti a szülést, egy pedig az érzéstelenítést.)

Kedves Renáta!

...valaki pártolja ezt a fajta szülést, mert szerintem sem kell mostmár feltétlenül végigszenvedni a 8-10 órákat amikor már sokkal nagyobb élménnyel is lehet szülni

Erről van szó. Ez egy hihetetlen előrelépés az orvostudományban és nem tudom megérteni miért kellene a magyar kismamákat megfosztani ettől amikor a világon ezt már mindenhol rendszeresen alkalmazzák.

Kedves Tikva!

de épp nem volt bent olyan, aki be tudta volna kötni

A szülészeten igen sok minden történhet hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, amikor azonnal műtét kell, különben irtó nagy baj lesz. Emiatt minden szülészeten van (lennie kell, kötelező, ez már minimum követelmény a világon mindenhol) egy ügyeletes aneszteziológus, aki azonnal elérhető a császárhoz. Ez után már csak egy lépés, hogy a jó főnök megtanítja az embereinek a szülészeti epidurál elméletét és gyakorlatát (vagy ha maga sem tudja, akkor elküldi oda gyakorlatra, ahol tudják), és akkor már ilyen helyzet nem fordulhat elő. Talán a mi lányainknak ez már természetes lesz.

Hölgyeim!

Én most két hétre eltűnök. Majd jelentkezem.

Üdv mindenkinek, Bunny
Bunny
 


Kedves Tikva

Nekem is van egy barátnőm aki a Török doktort ajánlotta, ő is nála szült nemrég. Tényleg jó fej?
A kórházzal mi a baj? én 100% császárral fogok szülni a szemem miatt majd, még most kezdünk csak a babaprojekten dolgozni a férjemmel. De még nincs jó dokim és eléggé félek az epiduráltól, meg a császártól, úgy látom eléggé a szerencsém múlik, ezt szeretném azzal kiküszöbölni, hogy a legjobb dokit és helyet választom...eddig még ezt nem találtam meg.
üdv
Soma
soma
 


Szia, Soma!

A Hol és kinél szüljek topicban Wittenberg Dianne ajánlott egy jó dokit, egyébként Dianne is a szeme miatt szült epidurális érzéstelenítéssel. Ma én is megnézem ezt a dokit, egyébként a Péterffyben szülész. Ha akarod, majd beszámolok!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Kedves Krisztina!

Igen én is olvastam a Péterffys dokiról, meg azt is hallottam, hogy ebben a kórházban a legjobbak, legtapasztaltabbak császár terén...
Szóval igen , mindenképpen érdekel, számolj be lécci!!!!

Fontos hogy informativ legyen és figyelmes, szóval ne csak a köv húst lássa bennem és ne kelljen mindent harapófogóval kihúzni belőle, mert ahogy magamat ismerem, tuti rengeteg kérdésem lesz....
üdv
Soma
Soma
 


Szia, Soma!

Na, voltam a Rácz dokinál tegnap (meg ma is, ultrahangon). Jól kifaggattam. Maga a doki külsőre egy kicsit furcsa, olyan rókaszerű feje van, és elég fiatal, és mondhatni filigrán. A magánrendelőjében voltam (Stáhly utca a Blahánál), az nagyon modern, kellemes, szól a zene, és nem ősrégi Nők Lapják vannak az asztalon, hanem az Elite magazin meg a Joy legfrissebb számai. A doki elég korrektül válaszolgatott a kérdéseimre, de nekem aztán voltak is, konkrétan. Amit megtudtam:
Az epidurált a szülések 70%-ában alkalmazzák, és szinte mindig ajánlják. Minden szülésnél bekötnek infúziót, ami végig bennmarad (ennek én nem örültem). Állítólag azért, hogy gond nélkül lehessen gyógyszerezni, ha szükség van rá. Császárnál tényleg a legmodernebb technikát alkalmazzák. Gátmetszést csak akkor csinálnak, ha nagyon muszáj, gátvarrásban a Rácz doki állítólag nagyon profi. Felszívódó cérnát használ a gátvarráshoz. Baba-mamás szobák vannak, ha akarod egész nap veled lehet a kicsi, ha akarod leadhatod éjszakára. Látogatni bármikor lehet, és a gyereket ki lehet tolni a folyosóra megmutatni a rokonoknak . Hasnyomkodást szüléskor csak akkor alkalmaznak, ha az a gyerek érdekében indokolt, tehát nem feltétlenül. Nem alkalmaznak szülés gyorsító szereket (gondolom oxytocint). Nem adnak a babának külön teát sem más anyák lefejt tejét, csak akkor, ha a tejelválasztás nem indul be. A pénzről: a doki nagyon kihangsúlyozta, hogy a csecsemős nővéreknek kell adni, hogy jól végezzék a munkájukat, meg amúgy is megérdemlik (ezt egy kicsit furcsálltam). Igény esetén bábát is lehet választani, de ezért külön pénzt kell adni (nem mondta, mennyit). Maga a doki terhesgondozásért magánrendelőjében 3.500 Ft-ot kér alkalmanként, a szülésért meg 20-25.000 Ft-ot, de ha csak jövőre szülsz, ez emelkedhet (ezt nekem is így mondta). Szóval lényeg, hogy a kórházban mindenkinek illik pénzt adni. Ultrahangra a Péterfybe küldi a kismamákat, az nem kerül így pénzbe. Általában hüvelyi ultrahangot csinál.

Összességében normálisnak tűnt a doki, és végülis segítőkész volt. Mobilon pl. mindig elérhető. Én hasi fájdalommal mentem hozzá tegnap, aztán ma bepánikoltam, és telefonáltam neki, hogy szeretném, ha megultrahangozna, és erre azt mondta, hogy mehetek azonnal. Mentem is (a Péterfybe), és nem kellett várni se. Másrészt viszont amikor tegnap kiváltottam a gyógyszert, amit felírt, majd hasraestem, mert 1200 Ft-ba került, és ezt nem említette viszont a doki. (Így elment 5200 Ft-om: 3.500 Ft vizsgálat + 500 Ft rákszűrés + 1.200 Ft gyógyszer. Ha a magánrendelőben csinálnak ultrahangot, az meg plusz 3.500 Ft lett volna...). Két alkalom után még nem tudtam megítélni, mennyire pénzközpontú ez a doki, de elég sokat beszélt pénzről (Dianne azt írta, hogy nem pénzközpontú, és ő azért jobban ismeri...) Mindenesetre tény, hogy segítőkész, bár mondani magától nem sokat mond, inkább kérdezgetni kell tőle, de a kérdésekre korrektül válaszol. Szerintem nézd meg magadnak.

Ja, és van a Péterfyben szülés felkészítő program, lehet találkozni a szülésznőkkel, és a szülőszobát is megnézheted: állítólag van négy egyágyas szülőszoba, állítható ágyakkal, van labda meg bordásfal (kád nincs), és megválaszthatod a szülési testhelyzeted (én múltkor ülve szültem, és jó volt így). A szülésfelkészítő programot a dokitól beszerezheted.

Ma, amikor mentem a Péterfybe, egy nénitől kérdeztem meg, hogy merre kell menni, és a néni nagyon rossz véleménnyel volt a Péterfyről, hogy mennyire trehányak és oda-nem-figyelők ott a nővérek. Na, most megint elbátortalanodtam, lehet, hogy mégis a MÁV-ba megyek inkább szülni.

Nem tud valaki tuti MÁV-os orvost, aki jól kezeli a hisztis nőket?

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia Krisztina!
Őszintén szólva ez a doki nekem nagyon pénzközpontúnak tűnik... (Bár tusdom, semmi közöm hozzá)
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Sziasztok!
Soma és Krisztina
Én a Hol és kinél szüljek oldalon írtam egy-két szót az István Kórházról. Azt olvassátok el,kiegészítés képpen ott van vízbenvajúdás is.
Ha érdekel titeket szóljatok.
Sziasztok
Magdi
Gallainé Magdi
 


Szia Krisztina!
Februárban szültem a Péterffyben, de nem Rácz dokinál, bár volt alkalmam őt megismerni.A kórteremben 2 lány is volt, aki nála szült, minden nap bejárt hozzájuk, foglalkozott a sorsukkal, pedig ők nem is a magánrendelőjébe jártak, hanem azt hiszem a kórház rendelőjébe. Az egyik lány igy csak egyszer-kétszer adott neki, a szülés után pedig 15e Ft-ot. A másikat nem tudom... Egyszóval szimpatikus volt.
A másik a kórházi személyzet. Nekem nagyon rossz tapasztalataim voltak a Péterffyvel, a csecsemősok egyáltalán nem segítőkészek, állandó pelenkahiány, popsitörlő egyáltalán nincs, sőt még a kenyeret is csak a kezedbe nyomják, se tányér, se szalvéta. Viszont kosz annál több. Zuhanyzó, WC a világ végén, külön program oda eljárni, na meg megszervezni, hogy ki vigyázzon a babára addig. Be lehet vinni ugyan a babát a csecsemőosztályra, de és sose tettem, mert az volt a tapasztalatom, hogy utána kuncsorogni kellett, hogy visszaadják. Szerencsére nem első babám született, mert nem sok tanácsot kaptam szoptatás ügyben. Mi egymáson próbáltunk segiteni, ahogy tudtunk. Lehet, hogy az volt a baj, hogy nem adtunk pénzt a nővéreknek?...
Különben amit a doki mondott a korházról, minden igaz.
Szia
Trixy
Trixy
 


Szia, Trixy!

Köszönöm az infokat! Azt hiszem akkor nem a Péteryben fogok szülni, hanem vagy a MÁV-ban, vagy amiről Magdi írt, az Istvánban.

Magdi! Engem érdekelne az István kórház meg azok a dokik, akikről írtál a másik topicban! Tudnál valami bővebbet írni esetleg? Mindent szeretnék tudni, amit csak lehet, pl. amiket megkérdeztem a Péterfys dokitól és fentebb leírtam. Írhatsz mailt is, ha gondolod. Előre is köszönöm!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok,
egy szó a MÁV-ról:
annak ellenére, hogy (majdnem) csak jót hallok róla, egy barátnőmmel, aki ott szüölt, megtörtént, hogy a kutya sem segített neki szoptatás és fejés ügyben, császáér után nem mondták meg neki, meddig vigyázzon magára (úgy értem ne emeljen, ne hajlongjon x napig), és hasonlók...
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Szia Krisztina!
Állítólag Bp-n két bababarát kórház van: a MÁV,és az István. A MÁV-ról semmit nem tudok, de az Istvánról amit most tudok leírom.
Az epidurált felejánlják, de te döntesz hogy kéred e. Császárnál a bikinivonalas metszést alkalmazzák. A gátmetszést csak akkor csinálják ha az anya beleegyezik,és a dokival meg lehet beszélni,hogy felszívódó cérnával varjon vagy sem.A baba-mamás szobák 2-3ágyasak, szobánként külön fürdőszobával(ezt a kolléganőm mondta). Frissen szült anyákhoz bármikor bemehetnek a közeli családtagok, egyébként a látogatás minden nap 9-19-ig van. Idősebb gyermek is bejöhet látogatni,de csak felnőtt kisérővel. Egy kismamához egyszerre két látogató mehet be a kórterembe. Minden folyósón van érmés v.kártyás telegfon. Hálóinget, fehérnemüt, pongyolát,...gyereknek rugdalózót,ruhákat neked kell bevinni. A II.emeleten van a szülészet, a magasföldszinten a nőgyógyászat.
Van szülésfelkészítő program, melynek keretében megismerkedhetsz a szülésznőkkel,megnézheted a szülőszobát is. Szeptembertől lesz megint terhestorna hetente kétszer hétfőn és csütörtökön(úgy tudom ingyenes),most a gyógytornász szabin van.Választhatók alternatív szülési módok is,van szülőszék,labda,vízbenvajúdás, a kolléganőm pl. egy nagy matracon szült.A babát szüléskor egyből a hasadra teszik,az apukának felajánlják, hogy ő vágja el a köldökzsinórt. Kétórás megfigyelés után ha nincs semmi gond, egyből a baba-mama szobába kerültök.
Hát egyszerre ennyi jutott eszembe. Egyébként most szombaton elmegyünk egy hétre Balcsira, de utána aug. 17-én megyek a dokihoz, ha valami kérdésed van szólj,és én megkérdezem tőle.
Az én dokim neve:Dr.Lázár Gábor
a magánrendelője a VIII:József krt.36.III.13.
Bejelentkezés: 329-8133
Rendelési idő:hétfő,csütörtök 14-19-ig
egyvizit 4-5000,Ft
A kolléganőm dokijának csak a mobilszámát tudom megadni és a kórházban csütörtökön ügyel(viszont olcsóbb)Ő: Dr.Fenyőházi Jenő
tel.:06-209-345-283
A kolléganőm őt is nagyon dícséri.
Ahogy olvastam a régebbi levelezéseket közel egykorúak lehetünk( én nemrég múltam 29 éves), lehet, hogy az Istvánban majd összefutunk, ha te is jössz terhestornára(összejött már a bébi?).
Most olvastam újból a régi levelezést, képzeld nekem is hátrahajló méhem van,és a 3.probálkozásra összejött a babánk(persze próbálkoztunk egy sort mire megtaláltuk ehez a problémához a megfelelő pózt,de akkor egyből bejött).
Remélem tudtam segíteni, te is írhatsz mailt, ha van kedved.
Szia
Magdi
Gallainé Magdi
 


Sziasztok,
Köszi Magdi az Istvánról írtakat, de azt hiszem, mégis maradok a Soténél. Itt van PIC, és elolvastam a Születéskalauzt is. Mindkét helyen az esetek 3/4 részében indították és/vagy gyorsítrották a szülést, mindkét helyen volt aki barátságtalan, személytelen hozzáállást tapasztalt. Persze biztos jó a bordásfal meg a kád, de pl. a sógornőm ott szült az Istvánban és nem tudott a kádban vajúdni mert nem volt meleg víz! Aztán zuhanyozni se tudott még két napig csak hideg víyzben, a babáknak úgy melegítgwettág fazékban a vizet a fürdetéshez.
Azt hiszem, mégfis maradok itt klinikánál.
köszi mégegyszer Zsóka
Zsóka
 


Sziasztok!

Nem akarom reklámozni, de már öt éve is tűrhető volt a SOTE I, és amennyire tudom, javult.
A felszívódó gátvarrásról mondta a nővéremnek a dokim (most ő is ahhoz jár), hogy nagyon esetfüggő, hogy lehet-e alkalmazni. Nem csak a dokin, meg a helyen múlik. Nekem elsőre az volt. A császár alapvetően itt is bikinis volt. A csecsemősökkel a második esetben remekül kijöttem, igaz üvegszám adtam nekik a tejet. És tényleg megnyugtató tudni, hogy itt minden van, ami baj esetén kellhet.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Sziasztok!
4 hónapja született a kislányunk Boglárka.
Terhességem alatt végig dillemában voltam, hogy kérjek-e fájdalomcsillapítást. Sok jót és ugyanennyi ellenvéleményt hallottam. Igazából nem is tudtam eldönteni, hogy mi legyen. Végülis nem kértem semmiféle fájdalomcsillapítást. Szerintem így nagyon jó volt és gyorsan megszületett a kislányom. Az epidurális érzéstelenítésről pedig sokan azt mondták, hogy az alsó felük úgy elérzéstelenedik, hogy az a kinyomási szakasznál nem túl előnyös.
Hát ez csak az én véleményem...
Üdv.:Sissy
Sissy
 


Szervusz Sissy!

Sok jót és ugyanennyi ellenvéleményt hallottam

Ma már egyértelműen az egyetlen hatásos fájdalomcsillapítási mód. Az ellenvélemény az ismeretek hiányából, a helytelen alkalmazásból, a nem megfelelő javallatból ered. Nem kell mindenkinek és nem való mindenkinek.

Az epidurális érzéstelenítésről pedig sokan azt mondták, hogy az alsó felük úgy elérzéstelenedik, hogy az a kinyomási szakasznál nem túl előnyös.

Előfordulhat, oka lehet a gyógyszer helytelen megválasztása vagy túladagolása, a katéter nem megfelelő helyzete, stb. A lényeg az epidurálban, hogy a fájdalom érzésében közreműködő idegeket blokkoljuk csak le, a többit hagyjuk békén. Ez persze nem mindig sikerül. Sok gyakorlat és megfelelő tudás kell hozzá.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Kedves Sissy!

Én is sok "rémhírt" hallottam az epidurálos érzéstelenítéssel kapcsolatba és mégis mellette döntöttem. Igaza van Bunnynak, hogy aki nem érzi a kitolást az nem jó érzéstelenítették el. Ugyanis nekem nem volt fájdalmam, viszont éreztem a kitolás minden egyes mozdulatát, csak fájdalom nélkül, és nagyon örülök, hogy így szültem, mert nem gondolok félelemmel a következő szülésre (ami decemberbe lesz) és szintén így szeretnék szülni.
Ez az én véleményem.
Üdv. Renáta
Névtelen
 


szia Bunny!
Üdv újra körünkben!
Lenne egy kérdésem: '98-ban császárral szültem (a baba rossz szívhangjai miatt). Most újra babát várok, szept. 15-re vagyok kiírva. A doki mondta, hogy epid. érzéstelenítésre is van lehetőség (normál szülésre készülünk, nem császárra, de ha császáros lesz, akkor is azt kértem, hogy lehetőleg ne altassanak, hanem spinális érzéstelenítést kapjak), szóval a kérdésem: ha vkinek ún. néma hegszétválása lesz vajúdás v. szülés alatt, azt a mama megérzi? vagy "eltörpül" a fájdalmak mellett, és csak a szülés utáni betapintáskor derül ki? Ha vki császár után rendesen szül, mindig meg kell utána nézni a belső heg állapotát, ugye? Ajánlod ilyenkor az epid. érzéstelenítést?
köszi
Zsóka
Zsóka
 


Kedves Zsóka!

A doki mondta, hogy epid. érzéstelenítésre is van lehetőség (normál szülésre készülünk, nem császárra,

Egy most megjelent amerikai tanulmány szerint, a korábbi császár után, a sikeres spontán hüvelyi szülés arányát az epidurál lényegesen megemelte. De! És ez nagyon fontos, 1,5%-ról 2,5%-ra!

Ajánlod ilyenkor az epid. érzéstelenítést?

Az általad leírtak önmagáért beszélnek. Azt, hogy mi a terv a következő szülésnél, a szülész orvosod dönti el, ez az Ő szakterülete. Az epidurál természetesen javasolt lehet, amennyiben nem áll fenn olyan tényező, ami ezt lehetetlenné teszi. A hegszétválás diagnosztikája a szülész dolga, ezt vele kell megbeszélni, nem igazán lenne fair, ha én szülészeti dolgokban nyilatkoznék, miután nem ez a szakterületem. Ha a szülés során bármikor is császárra kerül a sor, és az epidurál katéter már a helyén van, akkor kb. 5 perc alatt lehet az érzéstelenítést olyan méllyé tenni, és az érzéstelenítés határát felhozni a kívánt magasságba (ami egyébként a mellbimbókig szokott érni), hogy tökéletes legyen császármetszéshez. Ha ennél gyorsabban kell a császárt csinálni akármilyen okból is, akkor marad az altatás, mert az kb. fél percet vesz igénybe és már lehet is vágni. Ezt mindíg az adott helyzet dönti el. Bevezetett és működö epidurálnál én sohasem csinálok spinált, mert nincs értelme. Az érzéstelenítés módját mindíg a szülő nővel beszélem meg, és a rendelkezésre álló idő dönti el, mit lehet és mit nem.

Üdv: Laci
Bunny
 


Ugy latom, a hosszu ékezetes karaktereim nem igazán tökéletesek, bocsi, ha nehezen lehet olvasni.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Sziasztok!

Kicsit off-topic, mert már van neki külön oldal is, de itt akadtam meg:

A császár után a sikeres spontán szülések aránya 1.5%????!!!!
Hát ez őrült kevés!

Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Bunny!

Lenne egy kerdesem hozzad. En azt hallottam, hogy az epiduralos szulesek 44%-a ! csaszarral vegzodik, mert nem tudja az anyuka kitolni a gyereket az erzestelenites miatt. Es azt is hallottam, hogy igen nagy szazalekban vakummal vagy fogoval kell segiteni. (Nem Mo.-on elek, nem is tudom, hogy otthon hsznalnak-e meg vakumot meg fogot?) Igaz ez?

Agi
Agi
 


<H3>Azonosítási hiba</H3>Valamit meg kell adnia azonosítónak.
Vendég
 


Kedves Ildi!

a sikeres spontán szülések aránya 1.5%????!!!! Hát ez őrült kevés!

Csakhogy ez a tanulmány nem ezt vizsgálta! Ez egy "mellékeredmény" volt. És ez nagyon fontos, ugyanis nem tudjuk, hogy abban a kórházban milyen szempontok alapján döntöttek a császárról. Lehet, hogy az esetek többségében az elsö császár után azonnal azzal kezdtek. Itt nem az abszolut érték a lényeges, hanem az, hogy az ismételt szülésnél az epidurál segítségével többen tudták a hagyományos úton megszülni a babát.

Kedves Ági!

En azt hallottam, hogy az epiduralos szulesek 44%-a ! csaszarral vegzodik, mert nem tudja az anyuka kitolni a gyereket az erzestelenites miatt. Es azt is hallottam, hogy igen nagy szazalekban vakummal vagy fogoval kell segiteni

Ez sokáig igen vitatott probléma volt, és az ilyen eredményü tanulmányok féleg az USA-ból és Kanadából származtak. Azonban az elmúlt években már egyre több bizonyíték támasztja alá, a világ minden pontjáról, hogy a császármetszések aránya az epidurállal és anélkül szülök között nem tér el egymástól. A több tanulmány azért kellett, mert világszerte nem lehet egységesíteni a császármetszés indikációját. Ez nemcsak kórházak szerint más, de még azonos kórházon belül szülésztöl is függ, hogy pl. fájásgyengeség esetén meddíg vár, mi alapján dönt: na most császározunk. Az arányok az érdekesek és azok azt mutatják, hogy nem nagyobb az esélye az epidurállal szülö nönek a császárra mint annak, aki semmilyen fájdalomcsillapításban nem részesül. A fogó/vákum dolgában már nem ennyire egységes az álláspont, ott vannak tanulmányok, melyek szerint nagyobb az esély erre epidurálnál. De ugyanezek azt is megállapították, hogy mind az anyai, mind a magzati károsodás mértéke azonos volt a természetes úton, a császárral és a fogó/vákum segítségével szülöknél. Vagyis úgy néz ki, sem a mama, sem a baba nincs nagyobb veszélyben epidurál+müszer esetében, mint anélkül.
Van mégegy dolog, amit el kell mondanom. Az epdurálnál komolyan felmerült nagyobb császár/fogó arány problémáját az érzéstelenítés során alkalmazott gyógyszer tipusa, hatásmechanizmusa és az esetleges vérnyomás csökkenés kezelésének módja indokolta. Korábban szinte kivétel nélkül un. helyi érzéstelenítöt alkalmaztak, ami minden ideget leblokkolt, válogatás nélkül. Ez persze gyengítette az anya koperációjának hatásfokát is. Ma már vagy alacsony koncentrációjú érzéstelenítöt adunk más tipusu fájdalomcsillapítóval, vagy olyan érzéstelenítöt, ami sokkal kevésbé bántja a mozgató idegeket. Ezzel a technikával fájdalom mentesség érhetö el, miközben az anya akár sétálhat is (ezt hivják sétáló epidurálnak)! Igy a mama persze érzi a fájást, ami nem fáj, és rá tud segíteni. Ha lecsökkent a vérnyomás korábban szinte mindíg ifuziót adtak, amiröl ma már tudjuk, hogy csökkenti a méhösszehuzódások hatásfokát.

Nem Mo.-on elek, nem is tudom, hogy otthon hsznalnak-e meg vakumot meg fogot?

Én sem, és erre a kérdésedre max. annyit tudok mondani, hogy gondolom igen.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Kedves Bunny!

Koszi a gyors valaszt, es igen erdekes amit irsz, mert mi most jarunk szules elokeszito tanfolyamokra, es pont mult heten mondtak ezt a 44%-os (epidural-csaszar) adatot. Tehat nem tudom mennyire felkeszultek akkor, ha azota ennel mar ujabb statisztikak es adatok is leteznek. (Egyebkent lehet, hogy ha a fennt emlitett adat tobbek kozott Kanadabol szarmazik, akkor itt leragadtak a sajat "kutatasaiknal" es ezt tanitjak es mas orszagok adatait nem is veszik figyelembe? Tudom ezt nem, tudod megvalaszolni, ez csak olyan koltoi kerdes volt :-))
Meg valami erdekelne viszont. Ha az epidural valtozast okoz a vernyomasban, akkor lehet-e magas vernyomas mellett kerni, ill. ajanlatos-e? Nekem nem a terhesseg valtotta ki a magas vernyomast, mar elotte is volt, es naponta ketszer szedek ra gyogyszert, hogy normal erteken legyen. Emellett meg scoliosisom is van. Tudom, hogy olyan tanacsot nem tudsz adni, hogy pl. semmi gond, nyugodtan kerjem az epiduralt, vagy eszembe ne jusson, de az az igazsag, hogy par oranyi szuleselokeszito tanfolyam utan most mar igazan nem tudom mit akarok.
Egyaltalan nem turom jol a fajdalmat, ez az elso gyerekem, tehat nem tudom mivel allok szemben, es mar csak 6 hetem van a kiirt idopontig, tehat kezdek betojni. Az itteni orvosok szerint (ortoped orvos nem latta a hatam, mert lemondtak az idopontot miutan megtudtak, hogy terhes vagyok es nem tudnak rontgen felvetelt kesziteni) tehat a nogyogyaszom szerint kerhetem ha akarom. De mivel nem tudom mifele fajdalommal allok majd szemben nem akarok olyasmit kerni ami a magas vernyomason es a ferde gerincem mellett esteleg veszelybe sodorhatna engem is es a gyerekemet is. Ha tudom biztosan, hogy nem ajanlott ennyi nyavaja mellett, akkor nem fogom kerni. Viszont ha nem tudom biztosan, lehet hogy a vajudas kozepette kernem. Nem tudom mit csinaljak, ezert szeretnek minel tobb informaciot begyujteni rola.
Elore is koszi!

Agi
Agi
 


Kedves Ági!

most jarunk szules elokeszito tanfolyamokra, es pont mult heten mondtak ezt a 44%-os (epidural-csaszar) adatot

Erre most mit mondjak? Abszolut értelemben a szám nem jelent semmit, mert mi van, ha náluk a császárok aránya epidurál nélkül 40%? A négy százalékos különbség statisztikailag nem feltétlenül jelentős. Mikor vezetik be az epidurált? Mit adnak a katéterbe? Sok egyéb tényező is felmerül, amikre nem tudom a választ. Egy-egy kiragadott példa semmit sem jelent, mert van kórház Amerikában és pl. Brazíliában is ahol a császár aránya 80 -85% között van, függetlenül az epidurál alkalmazásától. Persze minden szakmabeli tudja miért. (A magán biztosító társaságok jobban fizetnek a császár után, mint a hagyományos szülésért).

Ha az epidural valtozast okoz a vernyomasban, akkor lehet-e magas vernyomas mellett kerni, ill. ajanlatos-e?

A magas vérnyomás önmagában nem kontraindikációja az epidurálnak, persze nagyon fontos tudni, hogy milyen gyógyszereket szedsz, mert azok hatását az epidurál megnövelheti. Ha a terhességi toxémia (gestosis, pre-eclampsia) az oka, akkor is alkalmazható, feltéve, hogy egyéb paraméterek rendben vannak, pl. alvadási tényezők.

Emellett meg scoliosisom is van.

Önmagában ez sem probléma, persze technikailag megnehezítheti a felhelyezést. De hát tudjuk, hogy vannak szülészek, akik a szakma virtuózai és nincs olyan kis lyuk, amin keresztül ne tudnák megszüleszteni a magzatot (ezt egy magyar virtuóz mondta nekem), ui. virtuóz anesztesre van szükséged.

(ortoped orvos nem latta a hatam, mert lemondtak az idopontot miutan megtudtak, hogy terhes vagyok es nem tudnak rontgen felvetelt kesziteni)

Olyan, hogy kórtörténet felvétel, fizikális vizsgálat náluk nincsen? Mit gyógyítanak: Téged vagy a RTG-enedet?

Viszont ha nem tudom biztosan, lehet hogy a vajudas kozepette kernem.

Semmiképpen sem legyen az első mondatod a szülőszobába érkezvén, hogy jöhet az epidurál. (Nem vicc, vannak akik telefonon "rendelik, jelzik": nemsokára ott vagyok. Egyébként is addíg, amíg a méhszáj nem tágult ki - megint kórháztól függően - legalább 3 - 5 cm.-re, addíg nem is szoktuk bevezetni. Persze, ha már fél napja vajúdsz, erős, hatékonynak tűnő fájásokkal és még mindíg csak 2 cm-re vagy nyitva, az már más dolog.

Nem tudom mit csinaljak, ezert szeretnek minel tobb informaciot begyujteni rola.

Beszélj őszintén a szülészorvosoddal. Mondd el az aggodalmaidat és ő is biztosan őszintén válaszol. Erről a kis csevejről itt ne nagyon beszélj, úgysem tudják kicsoda, micsoda mondta ezeket. Van egy általános ellenállás orvosi körökben az Internetes információkkal kapcsolatban, sajnos sokszor teljesen jogosan. De ha kíváncsi a kolléga, add meg ennek a csevej csatornának a címét vagy a nemhivatalos magyar anesztes honlapét (www.maitt.nu), ott is sok infó van az ilyenekről, főleg persze aneszteziológusoknak.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Kedves Bunny!

Koszi a gyors valaszt!
Egyebkent en amugy sem azt terveztem, hogy ugy fogok bemenni a korhazba, hogy akkor "ide szurjanak", csak pl. nem szeretnem toloszekben leelni az eletem hatralevo reszet azert mert rossz helyre szurnak. (Tudom, hogy ennek az eselye minimalis, de akkor is)
A szuleszem azt mondja, hogy szerinte ha szukseges lesz, kerhetem az epiduralis erzestelenitest, mert ha olyan noknek is be tudjak adni akik 250 kilosak, en nem is latszik a gerincuk a hajtol, akkor nekem is menni fog. Hat nem tudom mit csinaljak. Persze mindez attol is fugg, hogy mennyire lesz rossz es hosszu a vajudas.
A vernyomasomra egyebkent Methyldopa 250mg-ot szedek naponta ketszer.
Megegyszer koszi a gyors valaszokat!

Agi
Agi
 


Kedves Ági!

nem szeretnem toloszekben leelni az eletem hatralevo reszet azert mert rossz helyre szurnak

Sajnos ez a szövődmény nem attól függ, hogy mikor kéred az epidurált, bár vagy súlyos véralvadási zavar okozza (amit ugyebár előtte ellenőrízni kell), vagy technikai hiba.

(Tudom, hogy ennek az eselye minimalis, de akkor is)

Ahol jól képzett orvosok vannak, ott tényleg nagyon kicsi, a terhességgel/szüléssel járó súlyos szövődmények sokkal gyakoribbak.

ha olyan noknek is be tudjak adni akik 250 kilosak, en nem is latszik a gerincuk a hajtol, akkor nekem is menni fog

Elmondanám, hogy már a 100 kilósnak sem látszik, de az epidurálhoz nem látni, hanem érezni kell a gerincet. Ha az sem lehetséges, akkor pedig vannak trükkök, amivel próbálkozni lehet. Nekem eddíg a legnagyobb súly a 118 kg. volt, rövid tűvel, elsőre bement. De volt olyan 60 kg.-os, akinél vért izzadtam, és végül nem tudtuk beszúrni.

A vérnyomásod valószínűleg nem állja útját az epidurálnak.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Sziasztok!
Én fájdalomcsillapitás nélkül is élveztem az egész szülést,pedig minden fájdalmat igen nehezen türök.Igy sokkal természetesebb volt az egész és ki lehetett birni.Nem vagyok hive semmi "gyogyszernek" ha nem muszáj.Igaz a szülés elött rengeteget gondolkodtam,hogy kérjek-e epidurális érzéstelenitést,de örülök,hogy végülis nem kértem.
A szülésböl nekem csak a jo élmények maradtak meg.
Sissy
Sissy
 


Szia Sissy!

Én fájdalomcsillapitás nélkül is élveztem az egész szülést

Ideális állapot, sajnos azonban nem mindenki van így vele. Nem mindenkinek van szüksége az epidurálra és nem is alkalmazható mindenkinél.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Tudja valaki, hogy gyakoribb-e, hogy gátmetszést alkalmaznak epidurálos érzéstelenítésnél?

Mónika
adgj
 


Kedves Mónika,úgy tudom, hogy epidurálos érzéstelenítésnél kevesebb a gátmetszés, mert a kitolás ideje megnő, ezért van ideje a gátnak tágulni. Legalábbis nálunk a Péterffy-ben ezt mondták, és sok lány szült gátmetszés nélkül ilyenformán.

Azért én azt ajánlom azoknak, akik csak a fájdalom elkerülése miatt szeretnék az epidurált, hogy gondolják végig: nem úgy tűnik, hogy magára hagyják a babájukat a fájdalom elviselésében? Ma, amikor már tudjuk, hogy a babák a méhen belül is éreznek, kapcsolatba is lehet velük kerülni, pont emikor a legnagyobb szüksége van a segítségünkre, akkor sugalljuk, hogy "állj, én nem bírom elviselni ezt a fájdalmat, de te azért csináld végig". Elképzelem, hogy fájhat nekik, amikor át kell haladniuk a medencecsontok között, hisz még a fejük is összenyomódik. Inkább megbíznátok egy majdnem idegen orvosban (aki megtisztel titeket az utolsó órában a jelenlétével), egy teljesen idegen aneszteziológusban(aki reméljük, jó szakember)és végül egy ugyancsak idegen szülésznőben, miközben magatokat teljesen kizárjátok mindenből? Ennél kiszolgáltatottabb helyzetet elképzelni sem tudok. Hisz nem érzel semmit, ő fogja megmondani, hogy mikor mit csinálj, mikor nyomj és mikor ne, pedig a te testedet te ismered a legjobban.

Láttam egy ilyen szülést videón, furcsa volt, a kismama csak feküdt, és várta az utasításokat. Ott volt a férj meg a kismama édesanyja is, de igazából nem tudtak mit kezdeni magukkal, segítségükre nem volt szükség, hisz a szülő nő nem nyögött, nem kiabált, nem kellett a hátát maszírozni,stb. Csöndben figyelte az utasításokat, bólogatott.A végén gratuláltak az orvosnak, hogy megszülesztette az anyát.

Na ez egy kicsit lelkizős lett, nem akarok én senkit sem meggyőzni, csak azt szeretném, hogy bízzatok magatokban.

Trixy
Trixy
 


Kedves Trixy!

Teljesen egyetértünk! egyébként engem annyit riogattak egész lánykoromban, hogy a végén nagyon féltem a szüléstől. Elolvastam minden könyvet és igyekeztem nem foglalkozni a rémtörténetekkel! Lehet, hogy ez volt az oka, hogy szinte nem is fájt? És a légzéstechnika no és a gravitáció nekem rengeteget segített! Mindenkinek csak ajánlani tudom! Bea
Bea
 


Kedves Trixy!

Bunny azt írta még valahol, hogy az epidurál csak a fájdalmakat szűnteti meg, a nyomási ingert nem!

Egyébént én "rendesen" szültem, mégsem tudtam, mikor kell nyomni, akkor kezdtem, amikor az orvos mondta.

Egyébként meg sok esetben az ember pont azért nem tágul, mert a nagy fájdalmak miatt "begörcsöl" a méhszáj, így a babának is sokkal nehezebb! Míg epidurális érzéstelenítésnél ilyen nem fordulhat elő! Énszerintem az anya epidurál mellett is képes kommunikálni a magzatával (főleg, ha egész terhessége alatt kommunikált a babával), tud segíteni neki, még az is lehet, hogy epidurál mellett jobban oda tud koncentrálni.

Egyszóval nekem ilyen előítéleteim nincsenek az epidurállal szemben, én inkább valószínűleg azért nem fogom választani, mert mint minden orvosi beavatkozásnak, így ennek is vannak kockázatai.

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Kedves Trixy,

Én epidurállal szültem a kisfiamat, és egyáltalán nem érzem úgy, hogy magára hagytam volna. Nekem az érzéstelenítés éppen abban segített, hogy ne süllyedjek bele az önsajnálatba, hogy mennyire fájdalmasak a fájások. Az epidurál beadása után tökéletesen tudtam kommunikálni a környezetemmel, és igenis éreztem a tolófájásokat, ÉN mondtam az orvosnak, hogy mikor jön a következő, ő pedig NEKEM mondta, hogy még ne toljak. Tehát úgy érzem, hogy nem "megszülesztettek", hanem igenis aktív voltam szülés közben, csakúgy, mint a párom, aki azzal segített, hogy ott volt (nemcsak mint egy bábu, tétlenül), mikor nyomni kellett, átfogta a vállam, és szorított, így adva erőt nekem, és a kisfiunknak.
Trixy, van aki foghúzásnál sem kér fájdalomcsillapítást, mert olyan a tűrőképessége. Ezzel természetesen nem akarom a szülést egy foghúzáshoz hasonlítani (mert arra nem szivesen emlékezik az ember, a szülés pedig bevésődik a lelkünkbe), csak azt mondom, hogy többfélék vagyunk. Én akkor kértem az epidurált, amikor úgy éreztem, hogy már ellep a fájdalom. Nem úgy mentem be, hogy azonnal adják, mert egyáltalán nem akarom, hogy fájjon.
Remélem, érted, hogy mire gondolok. Kár lenne az epidurálisokat bekategorizálni, hogy őket megszülesztették, nem pedig szültek.
Üdvözlettel: Judó
Judó
 


Szia Trixy,

Szerintem csak azért ez a véleményed mert nem így szültél. Én is epidulárral szültem és most is úgy fogok és egyáltalán nem érzem magam rosszabb anyának ez miatt. A fájdalom küszöb mindenkinél más és más. Lehet ha nem epidulárral szültem volna, soha többet nem vállalnák gyereket. Az jobb lenne? Van egy pár olyan ismerősöm akinek nagyon nehéz szülése volt, lehetősége nem volt epidurállra és azóta se akar több gyereket. Imádja a gyermekét de akkora fájdalma volt, hisz majdnem 24 órán keresztül szenvedett, hogy hiába bizonygatjuk neki, hogy lehet fájdalom nélkül is szülni, soha többet nem mer. Nekem azt mondta az orvosom ha nem kértem volna epidurált akkor lehet, hogy nem is tudtam volna megszülni a gyereket mert teljesen kimerültem volna a végére. És az sem igaz, hogy nem lehet érzeni, hogy mikor kell nyomni, mert ha megfelelően van adagolva az érzéstelenítő akkor csak a fájdalmat szünteti meg a nyomási ingert ugyan úgy lehet érezni mint sima szülésnél. Nekem egyszer se mondták, hogy mikor kell nyomni egyszerüen éreztem.
Sajnálom, hogy vannak olyanok akik úgy gondolják, hogy csak az a tökéletes szülés amibe senki és semmilyen módon nem avatkoznak be és akik kérnek egy kicsi segítséget azok máris a baba ellen vétkeztek? Az csak örüljön aki mindenféle segítség nélkül meg tud szülni, de sokan vannak akiknek igenis kell az, hogy könnyítsenek a szülésen.
Üdv: Kata
Névtelen
 


Szia Kata!
Erre gondoltam én is.
Mikor jön a második?
Judó
Judó
 


Szia Judó!

Decemberbe jön a második baba, és én meg voltam nagyon elégedve ezzel az epidurállal, de ahogy látom te is.
Te vállalnád mégegyszer ezt a fajta érzéstelenítést? Mert nekem meg se fordult a fejembe, hogy most ne kérjek azért, hogy természetesebben szüljek.
Üdv. Kata
Névtelen
 


Kedves lányok!

Nem akartam kategorizálni, a "megszülesztés"-t csak a filmbeli kismamára értettem, sajnálom, hogy ilyen sokan félreértettétek. Igyekszem pontosabban fogalmazni. Azért írtam a filmről, mert csak itt láttam, hogy milyen ez a fajta érzéstelenités. Egyébként a filmet az epidurális érzéstelenítés propagálására szánták, lehet, hogy csak engem rettentett vissza. A férj tényleg nem segített semmit a nejének, de ezzel nem azt akartam mondani, hogy nektek sem, (Judó, én nem kétlem, hogy aktív voltál, mint ahogy azt sem, hogy a férjed sokat segített neked.)

Kata, igazad van, sokaknak lehet szüksége fájdalomcsillapításra. De aki már jó előre eldönti, hogy igy akar szülni, honnan tudhatja, hogy nem bírható ki számára?

Nem gondolom, hogy van tökéletes és tökéletlen szülés, azt viszont állítom, hogy nem minden szülés egy horror, és meg lehet próbálni így is. Mindenkinek a saját szülése az egyszeri és megismételhetetlen csoda.

Minden jót, Trixy.
Trixy
 


Kedves Trixy!

Köszönöm az információt - bár ezzel, nyilván akaratlanul, még egy érvem van amellett, hogy kérjek epidurált. Tisztelem azokat, akik minden fájdalomcsillapítás nélkül is állják a sarat, de én bízom az orvosokban (van a családban, ha nem is nőgyógyász) és szeretném, ha nem merülnék ki teljesen a vajúdás és a szülés alatt. Kata és Judó is úgy tapasztalta, hogy a pozitív élményektől nem fosztotta meg őket az eljárás, azt pedig nem hiszem, hogy a babának jobb, ha az anyja teljesen kikészül az szülés alatt és képtelen annyi erőt összeszedni, hogy kinyomja.
Az csak egy plusz lenne, ha ezek után a sajgó gátseb sem akadályozna abban, hogy élvezzem a babázást az elsň pillanatoktól.

Mónika
adgj
 


Kedves Mónika!

A gátmetszés vagy gátvédelem egy olyan dolog, amit meg lehet beszélni az orvossal. Én a második babánál nem kértem gátmetszést... az elsőnél mág nem lehetett beleszólni... Hát tényleg sokkal jobb gátmetszés nélkül.

Trixy
Trixy
 


Kedves Trixi!

hogy epidurálos érzéstelenítésnél kevesebb a gátmetszés, mert a kitolás ideje megnő,

A szülés egyetlen fázisa sem hosszabbodik meg az epidurál miatt, így a kitolás sem. A gátegyébként is csak a kitolási szak végén kezd el tágulni, a szövetek felpuhulását pedig a terhesség során létrejöv&#337; hormonális változások okozzák, ami pedig lassú folyamat. A gátmetszés gyakoriságáról epidurálban nincsenek adatok, mivel a gátmetszés alkalmazásáról megoszlanak a vélemények, és így szakszer&#369;en vizsgálni szinte lehetetlen.
Maga a fájdalom érzése és tudatosulása meglehet&#337;sen összetett folyamat. Az a fájdalom, ami az adott egyén számára már kellemetlen, és un. szomatikus tüneteket produkál, mint pl. változás a pulzusban, vérnyomásban stb. Az agykéreg gátló hatást (is) ki tud fejteni, lásd hipnózis, önkontroll stb. Ha Te úgy gondolod, hogy kommunikálni tudsz a babával, és a baba érzéseivel - elnézést, de ez tudományosan egyáltalán nem meger&#337;sített dolog - akkor ezzel Te befolyásolod a fájdalom tudatosulását, így akár az epidurált is megspórolhatod. Korábban már írtam, hogy az epidurálra nincsen mindenkinek szüksége, átlagosan a szülések 25 - 40 %-ában alkalmazzák, de ebben benne van az is, amikor nem "csak" a fájdalom csillapítása a cél, hanem orvosi indikációja van.

A bizalom megint egy más dolog. De ne felejtsd el, hogy vannak olyan asszonyok is, akiknél nem megy "simán" a dolog, akiknél az epidurál segítségével elkerülhet&#337; a császár, akik egyszer&#369;en akármilyen okból fájdalmasnak érzik, stb. &#336;k nem gondolnak a babára? Hidd el nekem, gondolnak rá. Mert az aggódást és a szeretetet nem a szülés során kell felmérni, hanem a terhesség során (gyógyszer, ital, cigi, stb) valamint amikor a baba megszületik és a mama el&#337;ször fogja magához. Azok az arcok mindent elárulnak a baba és a mama kapcsolatáról. Mindenkinek akkora segítséget kell adni, amennyire szüksége van. Ha nem érzi (vagy úgy érzi, hogy nem érzi, ez most lényegtelen) a fájásokat, akkor igenis segítségre van szüksége. Akinek jó fájásai vannak, de a méhszáj még nem t&#369;gult ki megfelel&#337;en, annak vissza kell fognia magát. Ehhez is segítség kell. A szülés egy élettani folyamat, ami akkor is magy a maga útján, ha éppen a mama öntudatlan. (Hónapok óta kómás terhes n&#337; szülését vezették le az UK-ban epidurálban, szakmai újságban jelent meg a közlemény. Itt a mama nem segített semmit sem.) A jó szülész nem azért jó szülész, mert mindenkib&#337;l ki tudja tolatni, ki tudja húzni a babát, hanem mert pontosan tudja, kinek mire van szüksége, és melyik az a pillanat, ahol már neki aktívan be kell avatkoznia a mama/baba érdekében. Szóval bonyolult dolog ez, és nem szabad pálcát törni az epidurálban szül&#337;k felett, miután senki sem tudhatja, mit hoz a következ&#337; terhesség.
Kata írta: Az csak örüljön aki mindenféle segítség nélkül meg tud szülni, de sokan vannak akiknek igenis kell az, hogy könnyítsenek a szülésen Tökéletesen igaza van.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Szia Bunny!

Lenne egy kérdésem. Mi már "beszéltünk" az epidurállal kapcsolatba valamikor régen és tudom, hogy ez a szakterületet, én is így szültem és ha lehet most is igy fogok, de lenne egy kérdésem.
Tudom, hogy nem szülész vagy, viszont a gátmetszés nélküli szülés nem fájdalmasabb? Olvastam itt, hogy jobb úgy szülni de ha repedésre kerül a sor akkor nem veszélyesebb? Tudom, hogy nem ez a szakterületed, de sok szülést láttál már, ezért kérdezlek. Irj már erről valamit légyszíves.
Előre is köszi: Renáta
Névtelen
 


Szia Renáta!

Ha epidurálban szülsz, akkor nem érzed a gátmetszést ahogy a redeést sem. Ha nem, akkor a szülészek a gátmetszés előtt beérzéstelenítik a területet, ahol vágni kívánnak, bár általában nem annyival korábban, hogy a lidocain igazán hatni tudjon. A dilemma továbbra is az, hogy legyen, vagy ne legyen gátmetszés. Az előnye, hogy a vágott seb gyorsabban, jobban gyógyul, és természetesen a szem ellenőrzése mellett történik, vagyis biztosan olyan területen, ami a későbbiekben nem okoz gondot. Ha reped a gát, akkor ott reped, ahol a feszülés meghaladja a szövetek tűrőképességét, vagyis kontollálatlan, és sohasem tudod, nem megy-e mélyre (általában igen). Ez a fajta seb már nem éles határú, nehezen gyógyul és sok gondot okozhat a későbbiekben. Varrni is nehezebb - nehezebb a szövetrétegeket, határokat megtalálni -, és elérzésteleníteni a szöveteket is sokkal nehezebb. De lehet, hogy nem reped, hanem ki tud annyira tágulni, hogy a baba feje kiférjen, akkor pedig minek vágni. Emiatt sokan vannak, akik elutasítják a gátmetszés jogosultságát és lagalább annyian, akik támogatják. Én nem akarok még véleményt sem mondani, mindenkinek az orvosával kell megbeszélnie. Az biztos, hogy ha rossz helyen reped, akkor bizony igen csúnya dolgokat művelhet. Altattam már beteget szülés után egy (!) évvel, amikor a szülés során létrejövő végbél záróizomig hatoló gátrepedés miatti problémájának sokadik műtéti megoldására került sor. De van, aki halva születik, tehát egy beteg esetéből semmilyen következtetést nem lehet levonni másra nézve.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Sziasztok,

1998-ban a Peterffyben (Racz doktornal) szultem a kislanyomat -most varjuk a masodik babat januar vegere- epiduralis erzestelenitessel, mert iszonyu magas dioptriak vannak mindket szememen, igy nagy valoszinuseggel ha nem ebben a korban elek meg gyereket se nagyon mertem volna vallalni, nem hogy szulni, esetleg garantalt csaszarmetszes vart volna ram, igy csak un. kimeneti fogot alkalmaztak (Bunny biztosan tudja mi az :-) ami bar remesen hangzik igazibol nem is volt olyan szornyu es azt kell mondjam, aldom annak az embernek a nevet (bar sajnos azt sem tudom ki o) aki ezt az epiduralis erzestelenites dolgot kitalalta. En is feltem az elejen (bar nem sok mas valasztasom volt ...), hogy jaj, most mi lesz, aztan mikor jottek a fajasok, mar en kertem (mit kertem, konyorogtem :-))), hogy adjanak mar, hamar, hamar, es ahogy bekotottek mintegy varazsutesre, minden elmult es csak az utolso egy masfel ora volt igazan rossz (tenyleg lehet erezni a tolofajasokat, bar gondolom nem olyan erossegben mint egy "normalis" szulesnel), itt a legnagyobb joindulattal sem lehetne azt mondani, hogy a velem levo kispapa passziv szereploje lett volna a torteneseknek, rolam aztan nem is beszelve. Ugyhogy en azt mondom, eljen az epiduralas!

Udv,
Dianne
Wittenberg Dianne
 


... hopp, elfelejtettem, azt akartam meg irni, hogy a mult heten voltam bent a Peterffyben, elbeszelgettem a csecsemos noverekkel, megneztem az ujjaepitett csecsemo szobat, nagyon kedves es aranyos lett, megmutattak a magankortermeket is (kulon zuhanyzo es WC van bennuk) harom van mar nekik a ketagyas verziobol es egy az egyagyasbol, a ketagyas 4000 Ft/ejszaka az egyagyas 6000 Ft/ejszaka szerintuk megeri marcsak a kulon zuhanyzo miatt is, igazan kedvesek es segitokeszek voltak, a baba beadasarol a csecsemos reszbe egesz ejszakara nincsenek jo velemennyel, azt mondjak, ha enni akar ugyis kiviszik a noverek akar nappal van akar ejszaka, megmutattak a vadiuj szuloszobakat is (veletlenul pont maga Racz doktor), teljesen jo lett, ra sem ismertem, mindenutt egy agy van, nem maszkalnak at rajtad a nemtomkicsdanak a nemtomkicsodai, magadban lehetsz a paroddal, gyermekeddel, szerintem ez jo dolog. Es minden mas velemennyel ellentetben szerintem kedvesek a szulesznok (vagy csak en vagyok szerencses ;-)))

Udv,
Dianne
Wittenberg Dianne
 


Sziasztok!

Bár még nem biztos, hogy ilyennekkel kéne foglalkoznom, de szemet szúrt egy cikkrészlet, amit bemásolok ide nektek. Szeretném, ha véleményt mondanátok róla!

"Programozott drogfüggés
A szülési fájdalmakat gyógyszerrel enyhít&otilde; n&otilde;k gyermekei könnyebben
válnak drogfügg&otilde;vé - állapították meg a göteborgi egyetemen a kutatók.
A szakemberek 69 drogfügg&otilde;, és 33 nem szenvedélybeteg gyermek szülési
körülményeit vizsgálták. Eddig csak állatkísérletek folytak.
(Népszabadság, 28. old., 2000.10.26.)"

Ezt nem azért teszem, hogy bárkit bántsak vele, hanem azért, mert én is komolyan gondoltam arra, hogy érzéstelenítőt kérek a következő szülésemnél.

Várom a hozzászólásokat
Hajni
Hajni
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

cron