Új privát üzeneted érkezett!

Nem kötözködni akarok, de mi van ha pl. nekem spinális császárom volt?
Mellesleg nem hiszem, hogy lenne összefüggés. Az, hogy vki drogfüggővé válik, nagyon-nasgyon sok mindenen múlik, de nem hiszem, hogy azon, hogy a szülőanyja féjdalomcsillapítót kapott annak idején... Anmúgy pedig azt hiszem, túl kevés az adat. Ugye ez nagyjából 100 ember, vagyis ebből általánosítani kicsit túlzás...
Zsóka
Zsóka
 


Szia Zsóka!

Köszönöm, hogy megnyugtatsz! Már egy ember tapasztalata is sokat nyom a latba!

Szia, Hajni
Hajni
 


Szia Hajni!

Én sem hiszem, hogy a szülés során kapott fájdalomcsillapító hatására később a gyerek drogfüggő lesz. Szerintem inkább ott lehet az összefüggés, hogy a baba örökölheti a mama lelkierejét. Lehet, hogy a mama a problémákat a könnyebb oldaláról szokta megközelíteni, és a gyermeke is, amikor szembesül az élettel, nehézségekkel, így próbál menekülni a fájdalom, kiábrándulás elől.

A nevemberi Kismama újság is foglalkozik a drogfogyasztás témával: "Összefüggés fedezhető fel a szülők problémakezelési módszere és a gyerek kábítószerfogyasztási hajlandósága között. Ha a családban az volt a szokás, hogy a különböző testi-lelki bajokra orvosi utasítás nélkül rendszeresen gyógyszerrel kerestek enyhülést, a gyerek azt szűrhette le:csak be kell kapnom egy tablettát, és minden jó lesz."...

Ebben a megközelítésben nyilván nem vonatkozik az általad idézett megállapítás azokra, akik császármetszés miatt, vagy orvosilag indolokoltan vették igénybe a fájdalomcsillapítást szülésük során. Szóval csak óvatosan...

Trixy
Trixy
 

 
 

Szerintem is butaság lenne 100 gyerek nyomonkövetéséből következtetéseket levonni. Mi van akkor, ha az epidurált abban a kórházban alkalmazták nagy számban, amelyik a városszéli veszélyeztetett gyerekek lakhelyéhez volt közel?
Én biztosan kérek érzéstelenítést. Szerintem is kár szenvedni, ha van mód az elkerülésére.
(Ráadásul nagyon félek a fájdalomtól)
Írjatok, ha ti is lassacskán szülni fogtok. Nekem legalábbis nagy szükségem van a megerősítésre. Sziasztok: Friderika
friderika
 


Szia Hajni!

Csatlakozom az előttem szólókhoz, maga az érzéstelenítő nem hinném, hogy növelné a drogfüggőséget. A család későbbi hozzáállása a dolgokhoz, a gyermekhez a szenvedélybetegségek kialakulásának fő oka. Ami pedig a mintavételezést illeti, még néhány ezer fős statisztika sem statisztika.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Én is lassacskán szülni fogok,de ha lehet,élni fogok az epidurális érzéstelenítés lehetoségével.

Hédi
Hédi
 


Szia Friderika!

Én is hamarosan szülni fogok (az orvos szerint bármelyik percbe beindulhat a szülés) és én is epidurállal szeretnék szülni. Az előzőt is azzal szültem semmilyen rossz taptasztalatom nem volt vele kapcsolatba és most se akarok szenvedni ha van rá lehetőségem, hogy "kellemesen" szüljek. Én sem birom a fájdalmakat ezért is örülök, hogy van lehetőség fájdalommentes szülésre.
Te mikorra vagy kiírva?
Üdv.Renáta
Névtelen
 


Sziazstok!

Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen sokan válaszoltatok nekem! Igazság szerint én sem tudtam rájönni, hogy mi az összefüggés az epidurál és a drogfüggőség között, de "jobb félni, mint megijedni". Ezért tettem ide, hogy ha van valaki aki így szült, akkor ő leírhatná a tapasztalatait.
Még egyszer köszönöm nektek.
Hajni
Hajni
 


Szia Renáta!
Én csak március 2-ára vagyok kiírva. Mint itt a Társalgóban -amennyire ki tudtam számolni- még ketten. Te hogy bírod így a vége felé? Én egyébként jól vagyok, a félelmeim a szüléstől egyre tompulnak. Állítólag a végén kifejezetten vágynak a kismamák a szülésre. És te?
friderika
 


Szervusztok!

Kicsit lemaradtam a témában, miután néhány egyéb halaszthatatlan dolgom adódott. Az epidurál és a drogfüggőség között a világon semmi kapcsolat sincsen. Sajnos azt a Népszabadságos cikket nem ismerem, de az ilyenekre semmilyen körülmények között nem szabad adni. Először is nem szakmai lap, másodszor valószínűleg nem a szakma értője írta, így -mint ahogyan az már sokszor előfordult- a fordításban őrületes félreértések lehetnek! Az epidurálba (és a spinálba is) kezdetben csak helyi érzéstelenítőket adtak, mint amilyen a Lidocain. Az utóbbi pár évben vált általános gyakorlattá, hogy kiegészítik un. opioid fájdalomcsillapítóval, ami miatt negymértékben lecsökkenthető a helyi érzéstelenítő mennyisége, míg ebből a fájdalomcsillapítóból annyit adunk, ami maximum egy egérnek lenne elég. Mégha több napon keresztül infúzióba is kell adni (az infúzió az epidurálba megy és nem a vénába), ami szülési fájdalomcsillapításnal gyakorlatilag nem fordul elő, akkor semalakulhat ki olyan hatás, ami a babát károsíthatná, vagy éppen grogfüggővé tehetné. Csak gondoljatok bele, gyermekeknél a mandula műtét azért eléggé gyakori, és (remélem mindnkinél)az altatásban megy. Akkor senki sem aggódik a kábító fájdalomcsillapító miatt? Pedig adni kell jó adagot ahhoz, hogy felébredéskor ne fájjon, különben az erős sírástól bevérezhet. Meg persze minek szenvedjen, ha arra semmi szükség sincs? Szóval ettől egyáltalán ne féljetek!

Üdv: Bunny
Bunny
 


Sziasztok! Én is epidurállal szültem, isteni volt. Aki kiváncsi a részletekre vagy van kérdése, írjon, szivesen segítek. Cimem: kunanita@freemail.hu
Anitka
 


Bunny!

A noverem ket hete szult. Terhessege vege fele aranyerpanaszait kezelgetven kiderult, hogy erzekeny a lidokainra (elobb csak kipirosodotta kezelt fleulet, majd testszerte kiutesei lettek), ezert a borgygogyasz javallotta, hogy ne hasznaljanak a szules soran lidokainos erzestelenitot. Ezek utan nem kaphatott epiduralt, mert a helyi erzestelenito lidokainos lett volna, valamint a gatmetszeset is altatasban varrtak ossze. A doki termeszetesen tudta elore a lidokain erzekenyseget es a korhaz sem egy utolso (Budapest SOTE I). Ezek utan kerdem en, nincs nem lidokainos helyi erzestelenito? Nem lehetett volna megoldani neki? Avagy csak a dokik nem vittek tulzasba? Nekem ugy tunik laikuskent, hogy csak kell letezzen mas is. MI a velemenyed az esetrol?
Ildi
Pethes Ildiko
 


Kedves Ildiko!

A gyogyszererzekenyseg sajnos barkinel barmikor elofordulhat attol fuggetlenul, hogy mar reszesult kezelesben azzal a szerrel vagy nem. Vannak szerek, amikre az atlagosnal tobben erzekenyek, a legjobb pelda a penicillin, es vannak olyanok, amikre igen ritka a valodi gyogyszererzekenyseg, ezek koze tartozik az un. amid tipusu erzestelenitok, a lidokain is. Azert irom, hogy valodi, mert minden gyogyszerben van mas anyag is, pl. a kenocsben a lidocain csak par szazalek, a tobbi a vivoanyag, elofordulhat, hogy nem a lidocain okozta a kiutest, hanem mas. Ezt igazan borprobaval lehet kimutatni, egyszeru es nem igazan fajdalmas, mert a bor igen feluletes reszebe kell nagyon keveset beadni, es a borreakciobol megallapithato az allergia. Amennyiben ez bizonyitott, akkor azt a szert tobbet alkalmazni tilos, mert a kesobbeikben sokkal sulyosabb reakcio lephet fel. Lidocain allargia eseteben mast kell alkalmazni, ket nagyon elterjedt gyogyszer van (mindketto forgalomban van Mo.-n is), az egyik a Marcaine (bupivacaine) a masik a Naropin (ropivacaine). Egyebkent epiduralban extrem ritkan alkalmazunk lidocaint, plane onmagaban, nagyobbreszt a bupivacain terjedt el, sokan az utobbi idoben atalltak a ropivacainra. Tekints el, hogy reszletezzem az indokokat. A lenyeg, hogy lidocain erzekenyseg eseten van mas gyogyszer, vagyis a novered kaphatott volna epiduralt. Lehet kifogas, hogy ha valaki erzekeny lidocainra, akkor erzekeny a pl. bupivacainra is. Nos ez az un. kereszt erzekenyseg gyakori antibiotikumoknal, es extrem ritka a helyi erzestelenitoknel, miutan a molekula szerkezete mas. (Masok a veszelyek, az esetleges mellekhatasok, toxicitas stb. is) En inkabb a lustasagra szavazok, mert ezt egy aneszteziologusnak tudnia kell. Ha pedig szulesz hozta ezt a dontest, akkor nem kivanom kommentalni. Egy kicsit azert meg vagyok lepodve azon az altatasban tortent gatmetszes osszevarrason, mert akkor milyen erzestelenitesben metszettek a gatat? Vagy egy erosebb fajas alkalmaval, mondvan, akkor ugy sem erzi? No errol hadd ne mondjak velemenyt.

Bunny
Bunny
 


Szia Bunny,

Az Index SZT2-ben olvastam, hogy valakinek egy darabig hatott az epidurál, aztán meg nem. Ez hogy lehetséges?

Mónika
adgj
 


Szia Mónika!

Az érzéstelenítők általában pár órahosszáig hatnak. Amennyiben egyéb szert is keverünk hozzá, akkor a hatás ideje kiterjesztehtő. Amennyiben egyszeri injekcióról van szó, akkor annak hatása idővel megszűnik. Ide tartozik a "spinál" és az egyszeri epidurál, ez utóbbit ma már szinte sehol és soha sem használják. Tartós fájdalomcsillapítást úgy lehet elérni, hogy az epidurál térbe bevezetünk egy vékony katétert, és azon keresztül adagoljuk a gyógyszert. Ilyenkor elvileg akármeddig fenntartható a fájdalomcsillapítás, mivel a gyógyszer hatásának elmúltával a kis katéterbe újabb adag adható. Ha valakinél kiáll a hatás, és nem lehetett ismételni, akkor valószínűleg nem epidurált, hanem "spinált" kapott, melyet teljesen hasonló módon csinálnak. A páciensnek el kell mondani, miről van szó, mert mások a hatások, mellékhatások és a lehetséges szövődmények is. Egyébként a katéter hiányán kívül onnan veszed észre a különbséget, hogy spinál esetében általában annyira elzsibbadnak a lábak, hogy órákig nem tudja mozgatni.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Szia Bunny!

Köszönöm a választ. Közben a lány azt írta (Simine), hogy állítgatták neki az adagot, és féloldalt múlt el a hatása. :-OO
Még egy kérdés: a felkészítõ tanfolyamon azt mondta az orvos, az epidurál nagyon megnövelheti a kitolási szakasz idejét. (Meg azt is, hogy csak 3 ujjnyi tágulatnál adják be, és egy óra, míg hatni kezd).
Tudom, Te nem vagy szülész, de mégis, tudsz errõl valamit?

Mónika
adgj
 


Sziasztok!

Belebukkantam otthonszülés témakörbõl egy page-be:
[url=http://www.szules.hu/levelek.shtml" TARGET="_top]http://www.szules.hu/levelek.shtml[/url]
A kérdéskörön néha elméláztam, pláne elsõ kórházi szülésem után, de igaziból sose mentem utána a dolgoknak. Ebbe a linkbe is lényegében véletlenül botlottam. Bizony intenzív véleményem alakult ki ennek kapcsán a dologról, de nem akarlak befolyásolni benneteket. Olvassátok el (ha van rá idõtök) és írjátok meg, mi a véleményetek az egészrõl, beleértve a doktornõt, aki ha jól tudom Mo.n az egyetlen orvos, aki ilyet vállal.
Ildi
Pethes Ildikó
 


üóőúűí
Névtelen
 


Kedves Mónika!

A féloldalas epidural egyértelmuen technikai hiba, a katéter rossz helyen van. Ennek elkerülésére sohasem szabad több, mint 3-4 cmnél többet bennhagyni az epidurál térben. Amennyiben mégis féloldalas, akkor ki kell huzni és újat felvezetni.

Évekkel ezelott tényleg sok olyan tanulmány jelent meg, mely a kitolási szakasz meghosszabbodását igazolta epidurál használata esetén. Ma már azonban teljesen más a helyzet. Amíg csak helyi érzéstelenítoket hasznaltak, addíg a hatásos fájdalomcsillapítás jelentős izomgyengeséget is okozott, ez kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy az aktív tolás fájás esetén sokkal kevésbé volt hatásos. Ma már azonban van olyan érzésteleníto is, amelyik izomellazító hatása sokkal kisebb, és lehet kombinálni erós hatású fájdalomcsillapítóval. A lényeg az, hogy a szülo no akár sétálhat is, miközben az epidurál a fájdalmat kikapcsolta (walking epidural-nak hívják a szakirodalomban). A legutóbbi tanulmányok -melynek során ilyen fájdalomcsillapítást használtak - már azt mutatták, hogy a kitolási szakaszt az epidurál NEM HOSSZABBÍTJA meg!!! Az epidurál egyébként 5-10 percen belül hat, és eros fájások esetén kb. óránként kell ismételni. Amennyiben a fájások ritkák és még nem erősek, egy dózis akár 3-4 óráig is hatásos lehet. A felkészíto tanfolyamon hallottak minden alapot nélkülöznek.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Kedves Ildikó!

Elolvastam az általad jelzett történetet. Nem kívánom részletezni de egy dolgot nem hagyhatok szó nélkül:

>Azonban a magzat "odabent" a rátekeredett zsinórtól nem fulladhat meg, hiszen az oxigén a méhlepénybol érkezik számára. "Idekint" meg könnyu meglazítani a zsinórt még az elso légvétel elott

Az Internet legnagyobb hibája az erénye, hogy korlátozás nélkül bárki elmondhat bármit. De itt egy "orvos" nyilatkozatát olvassuk, aki ugyan pszihiáter, de "szülés melleti segíto". Aki ilyet csinál, annak illene tudnia azt, amit szerintem minden no, akinek van gyereke tudja, igaz, hogy az oxygén a méhlepénybol jön, de azt a köldökzsinóron keresztül kapja a baba, ami pedig puha, az erek egy kocsonyás burokban vannak, ami bizony könnyen megfeszül. Nem a babát fojtja meg a nyakán keresztül, hanem elzárja a köldökzsinórban futó ereket. Ugyaezt okozza a köldökzsinór calódi csomója (az én lányom is kötött egyet unalmában a sajátjára) és ha az megfeszül akkor nincs tovább. Ha azonnal mutobe is kerül a mama, nagyon kicsi a valószínusége, hogy a baba károsodás nélkül megússza. Nem lehetetlen, csak nagyon valószínutlen. Ezek után mit várhatunk el szakmailag, orvosilag egy olyan orvostól, aki ilyen alapveto dolgokat nem tud?

Csak egy utolsó mondat, utoljára gyerekkoromban hallottam: a cipész maradjon a kaptafánál. A gyermek születését bízzuk a szülészre, az epidurált pedig az aneszteziológusra. Ezek kutyulása elobb utóbb bajt fog hozni.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Kedves Bunny,

Köszönöm szépen a sok hasznos információt. A leírt eset az USA-ban történt, de sajnos az, hogy aneszteziológus csinálja az epidurális érzéstelenítést, nem nagyon dívik a SOTE I Klinikáján. majd igyekszem részletesen érdeklõdni a sétáló epidurál iránt. Remélem, a tájékoztató színvonalánál jobb lesz a gyakorlat...

Mónika
adgj
 


Bunny!

Teljesen egyetértek, pontosan ezen a mondaton akadtam ki (laikusként) én is, megkérdõjelezve ezzel ezen személyek bármi egyéb gondolatát és tevékenységét. (csak elõre nem akartam ideírni, úgy általában kíváncsi vagyok a lányok véleményére az egészrõl).
Ildi
Pethes Ildikó
 


Számomra az volt a megdöbbentő, hogy Ők akik fennen hirdetik, hogy velük a szülés olyan, amilyennek lennie kell. Hogy az anyuka úgy éli meg a természetesség szépségében. Azok kétségbe merik vonni a szülő nő érzéseit. Megkérdőjelezik a gondolatait.
Ezek az emebrek semmivel sem jobbak bármelyik általuk olyannyira kritizált szülész-nőgyógyásznál.

P.
Névtelen
 


Kedves Bunny es mindenki!

Kisse mas, de kapcsolodo temat szeretnek felvetni. En a vajudas alatt fajdalomcsillapitaskent gazkevereket kaptam egy maszkon keresztul. Nekem remekul mukodott, es azota is ugy gondolom, hogy artalmatlanabb es kevesbe bonyolult, mint az epidural, ha valaki nem birja a fajdalmakat.
Az orvosom annak idejen allitotta, hogy sem ram, sem a magzatra nezve nem artalmas. Ezt egy kismamaknak szolo konyvben is igy olvastam. Egy masik konyvben viszont azt irjak, hogy elavult, mar nem is szabadna alkalmazni.
Talan a magzat is "bekabul" tole?

NAGYON KERLEK BUNNY, IRD MEG, MI A HELYZET EZZEL! A lelkiismeretem tisztasaga mulik rajta.

Ha tenyleg nem art senkinek, akkor szerintem ez a jo megoldas akkor, amikor semmi gond a szules kozben, csak anyuka ugy erzi, hogy nem birja a fajdalmakat. Szivesen irnek meg majd rola, csak senkit nem akarok olyan dologra rabeszelni, ami akarcsak esetleg is artalmas lehet.

Udvozlet mindenkinek: Janka
Janka
 


Janka!

Én az elsõnél nem kértem semmi fájdalomcsill.t eleinte, aztán mikor nagyon szenvedtem, gondoltam kipróbálom a gázt. Totál nem használt, viszont hánytam tõle.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Janka és Ildiko!

A Gaz, amit hasznaltatok az aneszteziologiaban mind a mai napig hasznalatos nitrogen oxidul (N2O) es oxygen 50-50%-os kevereke. Rovid tavon, ami kevesebb, mint 24 ora folyamatos hasznalatot jelent, semmilyen karos mellekhatasa nincsen. Az, hogy valakinel hanyinger alakul ki, az lehetett a gaztol is, es lehetett mas miatt is. A hanyinger/hanyas elegge surun elofordulo mellekhatas az aneszteziologiaban. Egyeni erzekenysegtol (is) fugg, hogy kinel korabban, kinel kesobb, vagy egyaltalan nem jelentkezik. Fajdalom csillapito hatasa igen jo, bar termeszetesen onmagaban nem elegendo eros fajdalomnal. Mivel konnyen alkalmazhato es nincsen karos hatasa sem a mamara, sem pedig a babara, igy igen elterjedten hasznaljak. Nem kell felni tole sem idegenkedni, annal rosszabb, hogy onmagaban nem eleg, nem tortenhet.

Udv: Bunny
Bunny
 


Kedves Bunny!

Lenne egy-két kérdésem (bocs, ha már feltette valaki): valójában hány centis vagy hány ujjnyi tágulásnál lehet beadni az epidurált? Igaz, hogy csak 3 ujjnyinál, ahogy Mónika írta? És tényleg kell 1 óra, amíg hatni kezd?

Üdv: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Kedves Krisztina!

Az epidurált elvileg bármikor el lehet keydeni, természetesen sem túl korán, sem túl késon nincsen értelme. Korábban tényleg a 3 ujjnyi méhszáj volt az általános, ma már jóval korábban is elkezdjük. Persze ez a tágulástól is függ, aki lassan, nehezen tágul, érdemesebb kisebb méhszájnál alkalmazni, a fájdalom csökkentésével elkezdheto/fokozható az oxytocin infúzió, stb. A ma általában alkalmazott gyógyszer keverék, mely helyi érzéstelenítot és eros hatású (persze nagyon kis mennyiségben adott) fájdalom csillapító már 5 perc után kezd hatni, a maximumát kb 10-15 perccel a beadás után éri el, és 1-3 órahosszáig hathat. Azért használunk keveréket, mert így javítható az idegblokk minosége és lényegesen csökkentheto a szükséges gyógyszerek mennyisége csökkentve ezzel az esetleges mellékhatások kialakulásának lehetoségét.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Koszonom Bunnynak a valaszt, nagyon megnyugtat, hogy nem art senkinek a gazkeverek.
Azert hoztam fel itt ezt a temat, mert a gaz egyszerubb formaja a fajdalomcsillapitasnak mint az epidural, kevesebb rizikoval, es az en tapasztalatom szerint egyertelmuen elviselhetove teszi a vajudast. (az EDA sem tud ennel tobbet.
Lenyegeben kabito hatasa van, de mindent ert az ember, ami tortenik. En pontosan ereztem, hogy mikor jon a fajas, de elvette a fajdalomnak azt a szornyu erejet. Nekem nem volt mindegy, hogy nyoszorogve (legszivesebben orditva) kinlodom a szamomra elviselhetetlen fajdalomtol, vagy nyugodtan fekszem a vajudas legnehezebb szakaszaban. Hat ebben segít a gaz. Felreertes ne essek, ha valaki ordit, vagy a fogat osszeszoritva "egy hang nelkul " szul, azt is teljesen termeszetesnek tartom.
A tolofajasok idejen mar nem engedik hasznalni, de nem is kell, akkor mar mas jellegu, elviselheto a fajdalom. Igy gyogyszerektol mentesen lehet a kitolast vegigcsinalni.
Semmikeppen nem az EDA ellen akartam beszelni (en azt nem is ismerem szemelyes tapasztalatbol), csak azt mondom, hogy akinel nincs nagyobb baj, csak ugy erzi, hogy fajdalomcsillapitas kell mindenaron, az legalabb probalja ki, lehet, hogy ezzel is nagyszeruen megszul, es megsporolta a szurit a gerincbe.
Meg igy is lehet, hogy nem hasznal (lasd Ildi es Bunny hozzaszolasat)

Udv mindenkinek: Janka
Janka
 


Ildi!

En elegge elmelyedtem az otthonszules temakorben, bar sohasem mernek vele megprobalkozni.
Olvastam a Szuleteskalauz c. kiadvanyt, A szuletes muveszete c. konyvet, az Alternatal Alapitvany honlapjat..stb. Ugy emlekszem, az Origon van egy topic errol rengeteg hozzaszolassal, a tamogatok es ellenzok alaposan kiveseztek a temat, minden ervet-ellenervet felsorakoztattak.
Szamomra a kovetkezo maradt meg az egeszbol:
Az otthonszulessel egyetertok szerint a szuleseket szandekosan medikalizaltak, mert a kockazatot akartak csokkenteni. De a korhazi szules nem veszi figyelembe a gyerek igenyeit es a mamaet sem.
Aki ezt elfogadja, oda jut, hogy a korhazi szulessel szornyusegeknek teszi ki a gyereket es magat. Mivel 99%-ban meg korhazban zajlanak a szulesek, ez nem masra jo, minthogy erzekeny anyakban lelkiismeretfurdalast keltsen. Az otthonszules ugyanis csak nagyon kevesek szamara valaszthato. (pl.csak Bp.kozvetlen korzeteben)
Raadasul mi anyukak nem vagyunk orvosok, es bizony nehez eligazodni, hogy orvosi kerdesekben kinek van igaza: pl.gatmetszes vagy nem gatmetszes...stb.

Udv:Janka
Janka
 


Kedves Janka,
Igaz, hogy mi nem vagyunk orvosok és orvosi kérdésekben nem tudunk pontos választ adni, legfeljebb tapasztaljuk a dolgokat, amit ugye egy férfi nögyógyász nemigen fog.
Első babám gátmetszéssel szültem, hát nem tudom..., nem igazán volt jó utána vagy legalább 1 hónapig.
A másodikat gátmetszés nélkül. Már másnap járkáltam, ültem rendesen, nem fájt semmi. Aztán kórház után már farmarnadrágot is fel tudtam venni.

Bóbita
bóbita (bób
 


Sziasztok!
En sem erultem el a gatmetszest, es nem banom , semmi problemam sem volt utolag a dologgal, ket nappal a szules utan mar rendesen tudtam ulni, raadasul a varrat felszivodo volt, szoval nem kellett kiszedni.
Szoval azt hiszem igy , gatmetszessel biztonsagosabb volt kozel 4 es fel kilos babusomat megszulni, mint bizonytalan kimenetelu gatvedelemmel.
Egyebkent tartottam a dologtol, mert utalok mindennnemu orvosi beavatkozast, de kar volt tartani, az egeszhez kepest szora sem volt erdemes.
zsike
 


Sziasztok!

Én csatlakoznék Bóbita véleményéhez, az első babával gátmetszés, kínlódás hónapokig. A második már gátvédelemmel született és szülés után már néhány órával sétálgattam, és rendesen tudtam ülni. Egyébként szerintem, ha gyakorlott a szülésznő fel tudja mérni, hogy van-e lehetőség gátmetszés nélkül szülni. Hallottam olyat a kórházban ahol szültem, hogy 4,7 kg-os baba született gátvédelemmel.

Ancsa
Anyanyanya
 


Szervusztok!

(az EDA sem tud ennel tobbet.

Dehogynem! Sokkal többet.Csak egy példa: még 100%-os nitrogén oxidul (amit lehetetlen elérni, mivel oxigénre is szükség van) mellett sem lehetne pl. császározni, míg epidurálban igen. Az N2O egy kicsit el is kábít, míg az epidurál nem, stb.

Meg igy is lehet, hogy nem hasznal

Azért ez 1000 esetben kétszer, ha előfordul, legalábbis ha gyakorlott aneszteziológus helyezi fel a katétert.

Az otthon szülésrol csak annyit engedjetek meg elmondani, hogy magáért és a babáért felelosséget érzo no nem szül otthon. Hogy miért? Mert soha nem tudhatod elore, hogy mikor jön olyan komplikáció, amikor azonnal császározni kell. És ha akkor nincs muto meg személyzet keznel, akkor két élet kerülhet hirtelen veszélybe. A fejlett országokban a magzati halandóság 15 ezrelék alatt van. Ez többek között a kórházi szintu szülészeti ellátásnak köszönheto. Eddigi 15 éves aneszteziológiai pályafutásom alatt (azért hozzá teszem, az aneszteziológusok dolgoznak az intenzív osztályokon is) elég sok tragédiával találkoztam. Többek közütt szüléskor kapott tüdoembóliával, hasi aorta repedéssel, oxygén hiányt okozó nyakra tekeredett köldökzsinórral, hirtelen megállt magzati szívvel, stb. Egyiküknek sem lett volna semmi esélye a tulélésre otthon. Ne kisértsétek az ördögöt, és menjetek kórházba. Nem hiszem, hogy az otthon szülést a TB finanszírozná -javítsatok ki, ha tévedek - vagyis nem ingyenes. Akkor inkább válasszatok olyan kórházat, ahol egyágyas szobák vannak, ahol együtt lehet lenni a babával, stb. Ez jobban megéri a pénzt. És ha nincs baj, két nap múlva úgyis haza lehet menni, de ha igen, akkor ott a lehetoség a segítségre.
Bunny
 


Kedves Bunny!

Biztosan az en hibam, de mindket mondatomat felreertetted amire reagaltal.
"AZ EDA sem tud többet"
Ezt ugy ertettem, hogy amikor valaki sikit, ugyan csinaljanak mar valamit mert nagyon faj, hat ezt megoldja a gaz is. Termeszetesen tudom, hogy az EDA sokkal hatekonyabban es erosebb fajdalomcsillapito hatassal, de a gaz is eleg lehet.
"Meg igy is lehet, hogy nem hasznal"
Ezt kifejezetten a gazrol irtam, nem az epiduralrol.

Egyertelmubben megfogalmazva a velemenyemet a temarol:
Ha valaki a szules fajdalmatol fel, vagy kozben derul ki hogy ez tulmegy az o turokepessegen, olyankor az EDA merul fel megoldaskent. Szerintem a teljes fajdalommentessegre vagyni (EDA-t kerni) ilyenkor felesleges kockazatvallalas lehet, mert az elviselhetoseget a gaz is biztositja.

Az persze teljesen mas kerdes, ha orvosi indoka van az epiduralnak.
Janka
 


Kedves Janka!

Szerintem jobban el kellett volna olvasnom a leveledet, és akkor biztosan nem értem félre.

A fájdalom nagyon szubjektív dolog, sok minden befolyásolja. Ugyanígy a csillapítása sem egyszeru, es itt van egy hatalmas divergencia szülo no es szülo no kozott. Van akinek a jó szó is elég, és van, akinek csak az általános anesztézia. Mindent egyénre kell szabni, és egyénileg dönteni. Persze minél kevesebb elég, annál jobb (nektek és a babának).

Üdv: Bunny
Bunny
 


Kedves Bunny!

Tokeletesen egyetertek!

Es koszonjuk a hozaszolasaidat. Nagyon sokat szamit, hogy hozzaertot tudunk megkerdezni ezekrol a dolgokrol.
Persze meg jobb lenne, ha mindenki a sajat orvosanak is batran feltehetne a kerdeseit es erdektol mentes valaszokat kapna.

Udvozlettel:Janka
Janka
 


Sziasztok !
Epiduralban szültem első két babámat, igaz ennek 14 és 12 éve, azóta biztos sokat változtak a dolgok. Az elsőnél valószínűleg rosszkor kaphattam, vagy keveset, mert tisztán emlékszem, hogy magamban szűköltem az ágyon órákon át, a dokimnak nem szóltak, mert első szülés mikor lesz ebből még valami...Az ügyeletes orvos kötötte be rettegtem, nehogy rossz helyre tegye a tűt, fájdalmas is volt, és szörnyű, hogy attól kezdve hanyatt fekvés és kész. De a szülés fájdalmától még jobban féltem. A második babámat is így szültem, de magam hívtam fel a dokimat,hogy most szülünk, jöjjön be de azonnal. Jött is, többnyire velem volt, az érzéstelenítés olyan jó volt,hogy gyakorlatilag semmit nem éreztem, újságot olvastam és csak a hirtelen kapkodásból jöttem rá,hogy történik valami, és a mindjárt szülünk felkiáltásokból. Ez elvileg jó élmény lehetne, de most 34 évesen a harmadik babámat érzéstelenítés nélkül, az ő ritmusában szeretném, infúzió automatikus bekötése nélkül, gátmetszés nélkül, és egy pillanatra sem kiadva a babát a kezemből. Ja, a lényeget el ne felejtsem. Azóta is minden évben, van hogy többször is - egy hetes hátfájás vesz rajtam erőt, nagyon kell vigyáznom az emelésekre, hajolgatásokra. A második szülés után egész hosszan elhúzódó volt a hátfájás.
Amit még hozzá szeretnék fűzni, az otthonszüléssel kapcsolatos. A ne kísértsétek az ördögöt az otthonszüléssel. Hát én ennek teljesen az ellenkezőjét érzem. Természetesen akinek bármifajta problémája van, akár csak a legkisebb is, akkor szó sincs otthonszülésről. De könyörgöm, az elmúlt x ezer évben fennmaradásunk érdekében folyamatosan az ördögöt kísértették elődeink? Szakítani kellene végre ezzel a felfogással, ami a szülést betegségnek, kóros állapotnak tekinti. A teljesen egészséges kismama, akinek kényelmes jól ellátott otthona van, jól képzett szülész orvossal, jól képzett bábával együttműködve miért ne szülhetne otthon ? Persze hogy közbejöhetnek komplikációk, de ez valami olyasmihez hasonlítható, mintha azt javasolnánk, emberek, ne szálljatok autóba, iszonyatos mennyiségű ember halálozik el közlekedési balesetben. Nem beszélve a repülőgépről, ahol bármi gond van, 100 % a halál. Nyilván javítani kell a kórházak megközelíthetőségén, az ellátáson, ahhoz,hogy az otthonszülés egy teljesen általános dolog legyen, de amin legelőször kellene változtatni, az a szemlélet. Ami pedig a tb támogatást illeti - nem tudom mi a módi, de nyilvánvaló, hogy sem a "szülőszoba" takarítását, az otthoni kosztot, amit a gyermekágyas fogyaszt, az ágynemű, a saját kádunk vajúdásra való felhasználását nem téríti a tb. Nyilván meg kell vásárolni valamifajta egységcsomagot a szüléshez, és a jelenlevő szülész orvos és bába díjazásáról is gondoskodni kell. Aki megteheti anyagilag, az úgyis perkál rendesen a fogadott orvosának a kórházakban, klinikákon is. De otthonszülésnél csak annak fizet aki biztosan vele is van végig a szülésnél. És amíg a tb egy hétig fizethet a szülő nő és babája után kosztot, kvártélyt, orvosok, nővérek takarítónénik bérét, közterheket, ez az otthonszülésnél csak egy-két nap, attól függően, milyen elhúzódó a dolog. Amennyiben meg gond van és mentőt kell hívni, akkor fizetnie kell a tb-nek ugyanúgy mint máskor, másnál.Szóval lehet kicsit gondolkodni és akit ez érdekel, számolgatni. De egy dolog biztos. Otthon, saját dolgaink, bútoraink, tárgyaink között, nyugalomban, teljesítménykényszer nélkül, automatikus infúzió, beöntés, borotválás, gátmetszés nélkül, saját és babánk ritmusa szerint, párunk jóleső támogatásával életünk egyik igazán nagy élménye lehet, ami a szokásos poroszos stílusban lehet hogy egy szörnyű, megalázó, felejteni való dologgá válik még teljesen egészséges problémamentes szülés esetén is. A gátmetszésről nagyon rossz tapasztalataim vannak, nagy örömmel olvastam a Kismamam 2001/februári számában, hogy milyen kicsi esélye van a gátvédelem alkalmazásával a repedésre, és hogy milyen nagyon alacsony a komolyabb repedések száma,amelyeket még mindig kevésbé nagy sérülésnek tekintenek egy alapos gátmetszéshez képest.
Kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Sziasztok
cserii
 


Szia Cserii!

Gondolom olvastad a pár hozzászólással elõbbi linkemet otthonszüléssel kapcsolatban. Teszem azt, a baba nyaka köré tekeredõ köldökzsínór, mondjon amit akar az a doktornõ, igenis megfojthatja a babát (mert a megfeszülõ zsinórban az ér beszûkül) , másrészt pedig a méhlepény rángatásával annak idõelõtti leválását eredményezi. Azaz a baba pillanatok alatt olyan állapotba kerülhet, ahol minden perc számít. Ma Mo.n nagyon messze van az az állapot, hogy ilyenkor idõben kórházba kerülhessen.
Én is nagyon a természetes dolgok híve vagyok, ami valamikor mûködött, amit az evolúció kiszelektált nekünk, az nem lehet totál rossz. De valljuk meg õszintén, a születéskörüli csecsemõ-halálozási arány borzasztó magas volt! És -bár nem tudom, milyen arányban - de bizonyára voltak ezek között olyan esetek is, amik elõre nem láthatóan voltak kockázatosak (azaz amik ma egy kórházban normálisnak induló szülés után SOS császárral végzõdnek pl.). Ma, akkor, mikor egy kórházban adva van számunkra a biztonság, nem hiszem, hogy érdemes ezt kockáztatni! Szerintem a kórházaknak kellene otthonosabb szülõszobákat, szülési körülményeket nyújtaniuk, a megfelelõ technikai és személyi háttér biztonságában.
Mondom ezt azzal együtt, hogy elsõ szülésem után pontosan úgy éreztem, mint te, hogy karomban akarom majd tartani a következõt rögtön, stb- stb. És mondom ezt azzal együtt, hogy egy hasonlóan kockázatos dologban -császár után ha a doki engedi a hüvelyi szülést, megpróbálnád-e (állítólag 1% kockázata van, hogy hegszétválás történik, ami végzetes lehet)- elviekben egyelõre hajlanék a kockázat vállalására.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Cserii

Nagyon sajnálom, hogy ilyen sok problémát okoz a hátad, mely lehetséges, hogy az epidurál következménye, és lehet, hogy nem. Sokat fejlodött ez a technika, és mostmár sok olyan dolggal is tisztában vagyunk, ami 10 évvel ezelőtt még igencsak homályos volt. Bár igen részletesen el szoktam sorolni az epidurál elonyeit/hatrányait, a szülo nok olyan gyorsan döntenek (általában mellette), hogy kizártnak tartom, a döntést ott és akkor az én felvilágosításom alapján hozták meg. Vagy már hallottak, érdeklődtek róla, vagy pedig "bármire hajlandó vagyok csak ne fájjon" alapon kérik. Bármit mondok is én, a személyes tapasztalatok sokat nyomnak a latba, márpedig ha az epidurál ilyen sikert ért el, akkor többen vannak mellette mint ellene.

De könyörgöm, az elmúlt x ezer évben fennmaradásunk érdekében folyamatosan az ördögöt kísértették elődeink

Ez így nem fair. Van fogalmad arról, hogy mekkora volt a csecsemo (és hozzáteszem az anyai) halandóság mondjuk 100 évvel ezelott! A bajok általában nem akkor jelentkeznek, amikor korai elojelek vannak, mert abban az esetben mindenki sokkal ovatosabb, korultekintobb. A minden OK, tökéletes esetében szokott jönni, mint derült égbol a villámcsapás. Ugyanígy gondolkodnál akkor is, ha pl. a tágulás közepén hirtelen leesik a baba szívfrekvenciája? (Föltételezem, hogy az otthonszülés során is folyamatosan megy a CTG.) Kórházban ott a muto a szomszédban, 2 percen belül a baba kinnt lehet. Otthon a két perc alatt a lakcímedet sem diktálod be a mentosöknek. A Concordot a világ legbiztonságosabb gépének tartották, tavalyig egyetlen baleset sem történt vele. De akkor igen. És ráadásul úgy néz ki, nem is a gép hibája okozta. Ugye megérted, hogy nem tudok egyetérteni veled?

Üdv: Bunny
Bunny
 


Kedves Bunny és Ildi !

Biztonság szempontjából bizonyára az lenne az ideális, ha a kórházak, szülőotthonok lennének olyanok, amilyenek nem, de egyenlőre ahogy az infrastruktúra sem megfelelő a gyors kórházba jutáshoz, úgy a kórházak és az ott dolgozók szemlélete ( mély tiszteletem a kivételnek ) sem az.
Pontosan tisztában vagyok az elmúlt évezredek, sőt, még a 20. század elején létező csecsemő- és anyai halandósággal. De a mai körülmények sem olyanok, nem lovaskocsival kell eljuttatni a szülő nőt kórházba macskaköves úton, tehát a gyakoribbá váló otthonszülések nyilván nem azt a mértékű mortalitást hoznák vissza. Ami a kockázat kérdését jelenti... Lehet, hogy első olvasatra cinikusnak hangzik, pedig mélyen nem az: mindennek megvan a maga kockázata. Az túl lapos közhely hogy maga az élet egy marha nagy kockázat, és mindig halállal végződik. De ha mélyen belegondol az ember, bizony, aki repülőre száll, felvállalja a kockázatot, hogy lezuhan - az emberek a gyerekeiket is felviszik a repülőre, ezzel az ő életüket is kockára teszik, a gyerekeket is beültetik az autóba - de hányan gyerekülés nélkül, és hánynak azért nincs ilyen, mert nem tudja megvenni. Nem tartom semmivel felelőtlenebbnek, vagy meggondolatlanabbnak az otthonszülést, mint a gyermek rendszeres autóba ültetését. ( a repülőről nem is szólva ) Bizony otthon szülésnél is előfordulhatnak tragédiák, ahogy az autóban is, de kórházban is halnak meg még ma is anyák is és gyermekek is. És nagyon sok egyéb morális kérdéskör jöhet még elő ebben a témában. Amit előzőleg is hangsúlyoztam, én a problémamentes terhességből, rizikótényezők ( cukorbetegség, epilepszia, szív- és vesegondok, megelőző császármetszés stb.) nélküli babavárás után tartom helyesnek az otthonszülést, de kiemelném, csak olyan anyánál, aki nem érzi azt, hogy ÉN A KÓRHÁZBAN ÉREZNÉM MAGAM BIZTONSÁGBAN. Persze hogy ő szüljön ott, és nagyon jól teszi, mert neki az a jó. Megelőző császár után természetesen nem vállanám az otthonszülést. De hadd tegyem hozzá, az első szülésem után én nem akartam többet szülni. Magát a szülést nem vállatam volna. Véletlenül lettem terhes a másodikkal, de arról persze szó nem volt, hogy ne tartanám meg. Most erre a harmadik babámra annak tudatában vállalkoztam, hogy nagyon sokat változtak a körülmények azóta, és ha Pest környéki lennék, akkor bizony Geréb Ágit választanám. És a szülést olyan csodának szeretném megélni, amilyet hollandiában élő barátnőm élt meg ímmár harmadszor a saját otthonában. Tudom, hogy nem lesz olyan. De én azt az elvet vallom, akinek a szerencséje és az egészsége megengedi, az hadd válasszon. Szerintem az nem fair, hogy lehetőségünk se legyen a választásra, hogy az otthonszülést egyesek ( lásd szakmai kollégium ) eretnek tevékenységnek tekintenek, amit tűzzel-vassal üldözni kell, időnként még tényeket is elferdítve, és messze nem tekintetbe véve az otthon szülők pozitív élményeit, tapasztalatait. Szerintem ez nem fair. Ha nekem lenne otthonszülésnél gondom, biztos azt érezném, hogy jaj, mért pont én, miért pont velem történik ilyen gond, de ettől nem változna meg a véleményem, mint ahogy ha autóbaleset érne, ahol esetleg a gyermekemmel történne nagy baj, akkor is azt érezném, hogy miért pont velünk történik ilyen, miért pont most ültem autóba, miért erre jöttünk és nem másfelé, de nem magát az autózást vonnám kétségbe, és nem kezdenék el lebeszélni embereket az autóvezetésről. Pedig ha a statisztikát nézed, az autóvezetésben többszörös nagyságrendben halnak meg szülők és gyerekek( és fognak meghalni ) mint az otthonszülésnél, még ha gyakoribbá is válhatna. És azt se felejtsük el,hogy nem a problémás eset a jellemző. A Concorddal pedig Bunny persze hogy igazad van, de engem támasztasz alá. Attól, hogy lezuhant, meghalt rajta egy csomó ember, még senki nem mondja azt, hogy emberek, ne repüljetek, sőt, ha jól tudom, de lehet hogy ebben tévedek, már repülnek újra Concordok. Persze nem várom el, hogy egyetérts, főleg nem, ha szakmabéli vagy. Nem kell mindenkinek mindenben egyetérteni. De mindkét "oldal" kapja meg a lehetőséget arra, hogy választhasson. Anélkül, hogy ezért képletesen megköveznék.
Bocs, asszem kicsit hoszzú voltam, most egy darabig csöndben leszek.
Sziasztok
cserii
 


Cserii!

Nem kell, hogy csöndben légy, azért van a társalgó, hogy megvitassuk a dolgokról alkotott elképzeléseinket.
Nem tudom a számadatokat, de érdemes lenne utánajárni: 1.hány autóban ülésre (minden utazásra!) jut egy darab végzetes baleset?
2. Hány szülésre jut egy olyan, ahol menet közben (ismétlem komplikációmentesnek induló esetben!) SOS be kell avatkozni?
Véleményem szerint 2. nagyobb 1-nél, lényegesen. Ma, akár Bp-en is, ahhoz, hogy beérjek a kórházba, bizony sokszor még fél óra sem elég!!! Ezalatt nem csak a baba, de a mama is meghallhat!
Nem ítélem el az otthonszülést, de szerintem ez manapság Mo-n túl nagy kockázatot jelent.
Sajnálom, hogy rossz élményeid maradtak az elsõ szülésed után, de azt hiszem, vannak olyanok is ma és Mo-n, akiknek már sikerült kórházban úgy szülni, hogy alapvetõen pozitív élményei maradjanak.

Elvileg mindenki választhatja az otthonszülést, sõt sokan, akik titkolják terhességüket és utána a babát itt-ott megtalálják szemetesben stb. meg is teszik még orvosi segítség nélkül is. Elvi lehetõség tehát mindenkinek van. Szülhetsz otthon, akár egyedül (pároddal stb) is. De ha dokit akarsz mellé, akkor vagy választod az Mo-i egyetlent, aki vállalja a kockázatot, vagy kénytelen vagy elfogadni, hogy a többi doki szerint ez túl kockázatos, és nem kötelezheted rá õket, hogy felelõsséget vállaljanak!

Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Cseri,

Teljesen egyetértek a véleményeddel. Nekem a barátnöm szült otthon ( az egy csoda volt ) és én is igy terveztem, de terhességi cukorbeteg lettem, igy önszántamból lemondtam a dologról, bár ezt most is bánom. Tudom már pl., hogy létezik nocebo hatás is, amikor az orvos vagy bárki árt azzal, hogy lerombolja a "beteg" hitét a kezelésben. ( A placebo ellentéte ). A szülésnél ez akkor jön elő, amikor valaki elmondja, hogy otthon szeretne szülni és a környezete azzal reagál, hogy ez milyen veszélyes. Ha esetleg bátoritaná, mert ez neki igy jó, valószinüleg sokkal kevesebb komplikáció fordulna elö.
Szerintem, de ez csak egy vélemény és nem bántani akarok senkit, mert nem ez a véleménye és nem rábeszélni akarok senkit az otthonszülésre. Ugy gondolom az a jó, ha mindenki megtalálja a neki leginkább tetszöt és azt teszi, ami neki jó, mert ekkor kiteljesedhet teljes valójában. Ha valaki kórházban szül, ami ma természetes, miért nem hivják fek a figyelmét, hogy mennyi komplikáció jöhet közbe, mondjuk már a terhessége alatt is és a szülés alatt is. Nem azért mert szeretnék, hogy az orvosokba és a kórházba vetett hitét ne veszitse el? ( Én kétszer szültem, de egyszer sem mondta el senki, hogy milyen problémák jöhetnek közbe, bár jártam az adott kórház szülésfelkészitö programjára is. )
Igaz nem kérdeztem, mert nem voltam rá kiváncsi sem.
Bóbita
bóbita (bób
 


Sziasztok!

Olvasgattam ezt az otthon szülés jó vagy nem dolgot és azt hiszem ebbe mindenkinek magának kell döntenie. Én két gyermeket szültem egymás után csupán 20 hónap van közöttük. Mind a kettőt epidurállal és gátmetszéssel. Az epidurállal nem volt és nincs is semmi gondom. Nem fájt maga a bekötés sem, utánna sem zavart, hogy benne hagyták és azóta se fáj a hátam. A gátmetszéssel kapcsolatban az elsőnél fájt vagy két hétig. Most is ugyan annál az orvosnál szültem és elmondta, hogy most másképp fog vágni mert rájöttek, hogy ha ezt a másképp vágást alkalmazzák akkor az sokkal jobb a nőknek. És lássatok csodát. Alig tudtam azelőtt felkelni és most már pár óra múlva tudtam ülni és sétálni. Semmi fájdalmam nem volt. Akit az orvosa a régi módszerrel vágott hiába szülte második harmadik babáját ugyan olyan nehezen tudott vele ülni mint én az elsővel. Ezzel azt akarom csak mondani, hogy szerintem nagyon sokat számít, hogy kit hogy vágnak meg.
Irod Cseri, hogy a harmadikat gátvédelemmel szülted és mennyivel jobb volt. Azt hiszem ez annak köszönhető, hogy már a harmadikat szülted!!!!!!Elsőre nem biztos hogy olyan jó lett volna és sokkal veszélyesebb is. Ha véletlen nagy babád lett volna és repedsz nem vágnak sokkal fájdalmasabb sebed lett volna és sokkal később gyógyult volna meg. A szobatársam nagy babát szült 4800 grammosat a második volt neki , vágták is és repedt is és a repedés iszonyatosan fájt neki míg amit szikével csináltak nem érezte. Nekem a férjem orvos és nem pártolja azt, hogy akár a harmadikat is gátmetszés nélkül hozzam a világra.
De abba igazad van, hogy mindenkinek joga van ott szülni ahhol akar de én azért maradok a kórháznál továbbra is.
Bocsi, hogy kicsit hosszúra sikerült a véleményemet leírni.
Üdv. REnáta
Névtelen
 


Sziasztok !
Ugy tünik, darázsfészekbe nyultam ezzel az otthonszüléssel. Az az érdekes, hogy a legjellemzöbb a két véglet. Aki már átélte, vagy szeretné átélni az otthonszülést, és dicsöiti, és a másik tábor, akik hatalmas felelötlenségnek tartják. Részemröl azzal szeretném lezárni a vitát, bocs, ha ismétlem magam, hogy adassék meg a lehetöség annak, aki otthon akar szülni (sajnos Ildikó nincs igazad, nincs megadva mindenkinek az elvi lehetöség, - azt hiszem rossz gondolat azt a következtetést levonni, hogy ha valaki otthon akarja megszülni a gyerekét, az megszülheti otthon, hiszen azok is egyedül otthon szülik meg a gyereküket, akik aztán bekukázzák öket.Vagy otthonszülés a párommal - bába és orvos nélkül ? Akkor sem vállalnám, ha magam is szülész lennék. )Az, hogy van egyszem orvos egy országra, aki ezt a dolgot fel meri vállalni, ezzel sincs megadva a lehetöség. Föleg mivel úgy tudom, Ági vidékre nem jár. Másrészröl ne legyen joguk és - már elnézést, muszáj ezt irnom - pofájuk a kórházaknak diszkriminálni, lekezelni, "megbüntetni" azt a nőt, akinek nem sikerül az otthonszülés, és valamilyen oknál fogva mégis kórházba kell mennie. Ha valaki otthon levágja húsbárddal öt ujját, senki nem mondja neki, hogy te állat, miért nem a hentesnél veszed a húst szeletelve. De próbálj csak meg otthon szülni, és valami bonyodalom miatt kórházba vonulni...Mély tiszteletem a kivételnek. Nos, tehát erre hiányolom a lehetöségeket, és akinek meg a kórház adja meg a biztonságérzetet, vagy problémás a terhessége, az a lehetö legemberibb körülmények között szülhesse meg a kórházban a babáját. Persze hozzátartozik, hogy aki kórházban bizik, ne csalódjon ! Kapja meg ö is a felvilágositást a jogairól, tudjon arról, hogy joga van megtagadni bizonyos beavatkozásokat, tájékoztassák a beavatkozások kockázati tényezöiről - kérdem én, hány nöt tájékoztatnak pl. az epidurál kockázatáról ? Márpedig bizony van neki ! Én is csak jóval utána olvastam róla. Ne tegezhessék le a szülö nöt, ne tegyenek magasról az ember lányának a szeméremérzetére, ne becsüljék le a fájdalmát, ne kioktassák és ne levezessék a szülést, hanem csak segédkezzenek benne. (HA SZÜKSÉGES!!!NE RUTINBÓL szurjanak, vágjanak, kinyomjanak)És sajnos nem az otthonszülés lehetősége, de még ez sem teljesen általános. Olvassátok csak a Kismama születéstörténeteit, vagy társaink irásait itt a neten. Bizony, ahogy Bóbita is írja, nehogy elveszítsük hitünket a nagy fehér orvosban és a kórházakban ? ...(Csak egy apróság, nem tudom ki ismeri a mai kórházi ágyak finanszírozási menetét, a beavatkozások pontértékét, stb. Van elképzelésetek, hogy ha hirtelen minden egészséges nö elkezdene ezerrel otthon szülni, lehet, hogy csödbe mennének a szülészetek ? Már amelyik még nem ment csödbe, és ha egyáltalán ezt közgazdasági fogalmat alkalmazhatnánk kórházakra...???)Egyébként mindkét tábornak - és mindenkinek aki még nem olvasta - ajánlom figyelmébe a Mik vagytok ti, Istenek ? cimü könyvet. Tanulságos.
Renáta irja, hogy a második gátmetszése milyen jó lett. Nem tudnád esetleg megnevezni, nincs rajta a zárójelentéseden, hogy milyen gátmetszést végeztek rajtad ? Szivesen megemlíteném a dokimnak, mert a harmadikat még nem szültem meg, Renáta, ezt félreértetted, de nem is csodálom, mindenféle krix-krax-ok jelentek meg a szövegben a hosszú ékezetek helyén. Most próbáltam lehetöleg kihagyni a hosszu ékezeteket, nem biztos, hogy mindenhol sikerült. Szóval még csak most várom a harmadik babámat, szeretném gátvédelemmel szülni, de nem vagyok benne biztos, hogy sikerül, ugyan a doki családi barát, éppen ezért egy közeli kisvárosban fogok szülni, miatta, viszont tudom, hogy az ottani kórházban rutinszerüen alkalmazzák a gátmetszést. Szóval nem biztos,hogy megúszom, de legalább utánna ne sziszegnék miatta egy hétig...Még elöttem áll a beszélgetés ezügyben. Azt mindenesetre tudom, hogy szülni alapos otthoni szörtelenítés és beöntés után megyek csak, amit lehet, legalább azt kerüljem el. Igen rossz tapasztalataim voltak a kórházi beöntés után...A szülésre "jelentkező" nők és a szinten levő WCk aránya nemigen volt arányban egymással - mondanom sem kell a WCk hátrányára. Renáta ! Orvos férjed természetesen ellenezné a gátmetszés nélküli szülést, hiszen mit tanulnak az egyetemen, hogy mikor milyen bajok történhetnek, és hogyan előzhetőek meg, vagy hogyan gyógyíthatók. De ahogy valószínűleg nem foglalkoznak különösebben a szelíd gyógymódokkal, viszont megtanulják az összes létező antibiotikumot, valószínűleg nem foglalkoznak a gátvédelemmel való szüléssel, mivel a gátvédelem nem is annyira szülész-orvosi feladat, mint inkább a bábák, a jólképzett szülésznők alkalmazzák. Az, hogy valaki 5 kilós gyereknél reped nem lenne csoda, inkább az a kérdés, mikor alkalmazták azt a metszést szobatársadnál, ha még repedt IS. Egyébként azokon a helyeken sem tesznek igéretet arra, hogy nem lesz metszés, ahol aktivan alkalmazzák a gátvédelem technikáját, hiszen menet közben derül ki, hogy ki tud-e gördülni a fej (egyáltalán a fej jön-e elöl, vagy a popó, mert akkor nemigen úszható meg a metszés) vagy sem, tudják-e szép kiméletesen segiteni a gát védelmét, vagy muszáj vágni, mert túl erősek a tolófájások, túl nagy a fej, túl gyorsan jön a baba. A gátvédelem lassítja a szülést, nem arra megy ki a "játék",hogy a baba jó gyorsan megszülessen, mindegy hogyan, csak mielőbb ki vele...Azt hiszem valamelyik elözö opuszomban már ajánlottam a februári Kismama magazint, ahol oldalak szólnak a gátvédelemmel, az azt bevezető orvossal, szülésznőkkel, kórházzal. Ha valakit érdekel, szivesen elökeresem, és meg tudom nevezni a kórházat, és a bevezetö orvost is. Kicsit bizonytalan vagyok, mert lehet, hogy nem a februári számban, hanem az ingyenes különkiadásban volt ez a cikk, amit a terheskönyvem mellé kaptam.
Na,eldugulok, sziasztok, mindenkinek olyan szülést kivánok, amilyet szeretne.
Cseri
Cseri
 


Kedves Bunny! Engedd meg, hogy itt a társalgóban én is közvetlen hangnemet használjam, vagyis tegezõdjünk. sajnos nem találtam meg az e-mail címed, azért próbállak itt elérni.
Kaptam egy kérdést, amiben szerintem a szakértõink nem igazán kompetensek, laikusként úgy gondoltam, hogy ez a Te területed. Nagyon sok tanácsot és segítséget adtál már a lányoknak, kérlek, ha mostnában benézel, válaszolj erre a kérdésre:

Harom eve atestem egy porckorongserv muteten. Igaz-e az, hogy a gerincveloi erzestelenites (szüléskor) csokkentene az eselyet annak, hogy a szules alatt kiujul a porckorongservem?

Köszönöm, Gabi (szerkesztõ)
szerk
 


Kedves Gabi

Most megfogtál, ennek utánna kell néznem. Pár nap türelmet kérek. Az e-mail címemet most megadtam.
Bunny
 


Sziasztok!

Csak a gatmetszeshez szeretnek hozzaszolni.

Az elso es eddig egyetlen gyermekem gatmetszes nelkul jott a vilagra. Nalunk senkit sem vagnak, ez a gyakorlat. Repedtem en, bar nagyon minimalisan, egy oltessel helyrehoztak. Utana sosem fajt, ulni szinte azonnal tudtam. Mig a szobatarsamnal volt gatmetszes, mivel epidurallal szult. O jo par napig nem tudott ulni.
A repedes megelozesere a varandosag idejen kulonbozo gyakorlatokra felhivjak a kismama figyelmet. Ezen gyakorlatok segitsegevel a gatizom megnyulik, es szuleskor a gat ep marad. Talan az enyem sem serul, ha vakumot nem kellet volna hasznalni.
Amugy itt a neten olvastam regebben egy cikket, amiben egy magyar doki kifejtette , hogy miert felesleges ( es talan rossz ) a gatmetszes. Ott azt is irta - ha jol emlekszem - , hogy anyagi okok miatt is vagnak, na meg azert is, mert utana sokkal konnyebb osszevarrni a vagott sebet, mint a repedtet.

Alma
Alma
 


Gabi kerdésére a válaszom:

Az angol Szülészeti Anesztetziológusok Társaságának az állásfoglalása: a szüléskor fájdalomcsillapítás céljából végzett epidurál korábban porckorong sérv műtéten átesett nők esetében nem ellenjavalt, de nem javasolt. Az indoklás lényege:

Jól muködo epidurál esetében igen lényeges fokú fájdalomérzés csökkenés jön létre, mely arra a területre is kiterjed, ahol korábban a sérv volt. Ha az epidurál hatásának ideje alatt a sérv netalántán kiújulna, vagy az esetlegesen már meglévö kisebb fokú súlyosbodna és a térfogatában megnövekedett porckorong nyomást fejt ki a környezo ideggyökökre (ez okozza porckorongsérv esetén a fájdalmat), az epidurál miatt ezt a szülo no nem érzi, vagy olyan enyhe mértékban ami elkerülheti az o és orvosa figyelmét. Amennyiben ez a nyomás hosszabb ideig fenn áll, az ideg sérülhet, mely esetleg csak akkor derül ki amikor az epidurál hatása elmúlik. Ekkorra viszont olyan hosszú ido eltelhet, hogy az ideg károsodása esetleg végleges lesz és az azonnali sérvmutét sem tud azon lényegesen javítani. Ilyenkor az adott ideget ellátó érzészavarok és/vagy izomgyengeség, rosszabb esetben bénulás is létre jöhet. Ez egy szerencsére ritka, ám potenciálisan igen súlyos kockázat, ami egy fiatal kismamát esetleg élete hátralevo részére tolókocsiba kényszerítheti.

Bunny
Bunny
 


Hello Bunny!

Viszonylag új vagyok a társalgóban, ezt mutatja, hogy még azonosítóm sincs, itt pedig most jártam elõször. Írásaidból kiviláglott, hogy anesztes vagy. Ezzel én is így vagyok. Biztosan leírtad már, de szívesen tudnék meg rólad többet, akár emilben is.
Kismama vagy Te is?
Magyarországon élsz?
Ha igen, akkor elárulod, hogy hol dolgozol?
Azt hiszem ebben a topicban már mindenki teljesen profi az EDA-ban úgyhogy többé-kevésbé kevés újat tudnék mondani.
Szia!
Snoopy
bertagab@freemail.hu
Névtelen
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

cron