Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Én az első gyermekemet alternatív módon, természetes szüléssel szültem (fürdőkád, franciaágy, bordásfal stb.). Viszont amikor igazán elkezdett fájni a vajúdás, onnantól semmi sem érdekelt, nem tudtam kihasználni a lehetőségeket, csak hevertem mint egy darab fa, és nyöszörögtem. Hallottam az epidurális érzéstelenítésről, és érdekelne, milyen is az. Ha van személyes tapasztalatotok (az orvosi pro- és kontrákat már olvastam), pozitív vagy negatív ezzel kapcsolatban, írjatok! Érdemes epidurális érzéstelenítéssel szülni?
Krisztina
Krisztina
 


Kedves Krisztina!

Én magam fájdalomcsillapitás nélkül szültem, de elötte beszélgettem erről az orvosommal. Ő azt mondta, hogy a szülési fájdalmaknak meg van a maga biológiai funkciója. Ilyenkor a gyerem stress-helyzetbe kerül, ami meginditja egyfajta hormon termelődését, amely a vajúdás néhány órája alatt teljesen éretté teszi a tüdőt. Ha jól értettem magára a fájdalomérzetre is szükség van ehhez. Sajnos a császármetszésnél erre általában nem kerül sor.
Illetve még azt is mondta, hogy a fájdalomcsillapitás következtében a gyermek is aluszékonnyá, fáradtá válik, kevésbé tud "segiteni" a világra jötténél, és ez egy elhúzódó, hosszú szülésnél veszélyforrásá válhat.
Az orvosom a természetes, de kórházi szülés hive, bár igy utólag azt hiszem jol jött volna némi fájdalomcsillapitás. (tekintve, hogy nagyából 2 napig "vajúdtam").

Sajnos csak ennyit tudok, igy a jövőre engem is érdekelnének a tapasztalatok.

garam
Garam
 


Szia, Garam!
Köszi a hozzászólást! Én kaptam valamiféle intravénás injekciót akkor, amikor már nagyon jajgattam, attól viszont egyrészt azonnal hányni kezdtem (ez volt a vajúdás legrosszabb része), aztán meg valamiféle kómába zuhantam, és aludtam a fájások között. Én "csak" 12 órán át vajúdtam, ami a könyvek szerint az átlagnak megfelelő az először szülő nőknél, de azért még így is szívesen csökkenteném ezt az időt, vagy legalább a fájdalom intenzitását, ha van rá lehetőség és sem a babának sem nekem nem árt.
Krisztina
 

 
 

Sziasztok !
Az én véleményem csak az, hogy én nagyon boldog vagyok, hogy létezik ez az epidurális injekció !
Persze én is szülés elött hallani sem akartam róla, de 15 óra vajudás után (még csak 4 cm-re voltam kinyilva) orditottam, hogy adják be ! čs szerencsére minden jól ment, meggyorsitotta az egész menetet, én meg semmit nem éreztem, söt még kicsit aludni is tudtam. A kitolásnál az elöre megtanult gyakorlatokkal toltam, lihegtem, pedig nem éreztem semmit ! čs kb. a 4.-re sikerült.
Nekem semmiféle következmények, mellékhatások nem lettek, ugyhogy boldog vagyok, hogy igy csináltam és máskor is megtenném.
Kriszti
 


Szia, Kriszti!
Melyik kórházban szültél? Az orvosod nem ellenezte az epidurált? Én is ordítottam érte már 10 óra vajúdás után is, de az én orvosom az alternatív szülés híve volt, így nem kaphattam meg az injekciót.
Krisztina
 


Sziasztok !
En nagyon felek a fajdalomtol es jo elore eldontottem, hogy ha lehet, olyan dokit valasztok, aki nincs ellene a fajdalomcsillapitasnak. Igy is lett. A babat hat nappal tulhordtam, ugyhogy inditottak a szulest (bar szerintem masnap amugy is megszuletett volna, de nem akartak kockaztatni). Vasarnap reggel 11-kor dontottek az inditas mellett es hetfon hajnali fel negykor lett meg Balint. Az egesz csak akkor lett nagyon szornyu, (estefele)mikor elkezdtek infuzioban adagolni az oxitocint. (Elotte volt mehszajpuhito zsele meg burokrepesztes, de egyiktol se tagult a mehszaj). De mikor mar elviselhetetlennek tunt a dolog, beadtak az epiduralt, onnantol kezdve, masfel oraig semmit nem ereztem, meg aludni is tudtam volna, aztan adtak meg egy fel adagot, de akkor mar mindent ereztem, de nem volt gond, mert a kitolasnal tartottunk, nem csak fekudtem tehetetlenul az agyon. Utolag az orvosom azt mondta, orult, hogy beleegyeztem a fajdalomcsillapitasba mert kulonben nagyon huzos lett volna a dolog. En meg plane orulok, mert a legeslegrosszabb reszet megusztam. Persze akinek nem inditjak es nem kap oxitocint, biztos mas, ahhoz nem tudok hozzaszolni.
Szoval en mellette vagyok es a masodikat is valoszinuleg igy fogom szulni. Mondjuk annyi kovetkezmenye tenyleg volt, hogy masnap kicsit fajt a fejem es a baba tenyleg eleg aluszekony volt.
Zita
 


Tisztelt Hölgyeim!

Az, hogy a babának fáj-e amikor megszületik, nem tudom. Azt, hogy a mamának igen, azt tudom. A mama fájdalmát a baba nem ézi, így az rá nem hat. A születéskori "stressz" tényleg segít a babának, de ez egy élettani folyamat, és nem játszik benne szerepet, hogy a mama közben üvölt-e a fájdalomtól, vagy nem. A baba tüdejének érése egy hosszú folyamat, semmiképpen sem az utolsó órák alatt történik meg, és erre az epidurál semmilyen hatással sincs. A legnagyobb ellenérv az epidurállal szemben az, hogy megnyújtja a vajúdás hosszát, növeli a szülésbefejező műtétek számát. Tudományos orvosi folyóiratokban több vizsgálat jelent meg ebben a témában. A végkövetkeztetés az, hogy korrekt vizsgálattal ez nem bizonyítható, vagyis ezek az állítások nem felelnek meg az igazságnak. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy mivel szövődmény, mint minden orvosi beavatkozáskor, itt is lehet, emiatt az esetek túlnyomó többségében akkor alkalmazzák, amikor a mama a fájdalom miatt külön kéri, vagy a tágulási folyamat lassabb az elvártnál. Oxytocin infúziót epidurál nélkül alkalmazni meglehetősen embertelen dolog. A mai technikával, gyakorlott kézben (kb. 1000-el a hátam mögött -mármint ennyi katétert vezettem be) biztonságos, létrehozható un. disszociált blokk, amikoris a fájdalmat csökkentjük - kikapcsoljuk, de az izmok ereje megmarad (ezt az angol szakirodalomban un. sétáló epidurálnak hívják, a mama sétál az epidurállal), ha császárra kerül a sor akkor azonnal mélyíthető az anesztézia és elvégezhető a műtét. Ja, és a baba nem lesz aluszékony tőle, tekintve, hogy az epidurál a mama szervezetére hat és nem a babáéra.
De a legfontosabb az, hogy ez két emberes játék, vagyis kell a szülész a szülés levezetéséhez és kell az aneszteziológus az epidurál felvezetéséhez, a gyógyszeradagok meghatározásához, a szülő nő ellenőrzéséhez. Sajnos ma még sem a technikai sem pedig a személyi feltételek (hogy egy harmadikat már ne is említsek) nem elegendőek ahhoz, hogy a magyar szülő nők is kérésre, vagy szükség esetén mindenféle ideológiai megfontolások nélkül részesülhessenek ebben a terápiában. (Azt hiszem egyértelmű, hogy mi a foglalkozásom - nem szülész)
Bunny
 


Sziasztok lanyok!
En Magyar vagyok, de Amerikaban elek es itt szultem elso gyermekem. Itt az orvosok es a noverek is az epiduralis szules mellett vannak.Mondanom sem kell en feltem egy kicsit plane a rettenetesen nagy tu lattan (amit kivancsisagom miatt neztem meg)de az erzestelenito es a kateter beillesztese egyaltalan nem fajt.A setalo epiduralt mar nemigazan alkalmazzak igy agyban kellett maradnom.Azzal kapcsolatban hogy a babara milyen hatassal van az ilyenfajta szules, igazan senki sem tudja.Ahogy az en orvosom magyarazta az epiduralt az ugynevezett "epidural helybe" adjak be ami a mama gerincenek also reszen talalhato es igy nem megy az anyuka verkeringesebe.Ily modon az epidural nem jut el a babahoz.Minden szonak egy a vege en "vegigmosolyogtam" a szulest es a masodik gyermekem szuleteset is igy tervezem! ELJEN az EPIDURAL!
Ditta Huser
 


fél napi vajudas, 1000 km fel-ala jarkalas, 100 liter infuzio és a teljes korhazi személyzet hüvelyi "kézimunkaja" utan nagyon jol jött az epidural, amit egy csaszar követett.

Igaz, én mar azt sem tudtam, hogy fiu vagyok-e vagy lany, nalam mar nem a gyerekröl szolt a dolog, hanem arrol, hogy tuléljük-e, vagy sem.

Az orvosom szerint a gyereknek igy is, ugy is ott van a sokk. Vizböl - szarazföldre....
Ma mar arrol diszkutalnak nagy nögyogyasz professzorok konferenciakon, hogy miert nem egyböl csaszarral szülnek a nök. Az "mindenkinek" a legjobb.
Szerintem is.

én kb. 3 lonak valo fajdalom- és a joisten tudja milyen csillapitokat kaptam, de a babam egészséges, nevetgélös, jo evö, jo alvo az elsö naptol. és szerintem a baba amugy is sokat alszik az elsö par napban.

én mar kevésbé mutattam ilyen képet. Napokig rémalmaim voltak, beszelni alig tudtam, nem forgott a nyelvem. majdnem depresszios lettem, de élek.
Mi nök erösek vagyunk.

Pro: javaslom az epiduralt, ha mar elejétöl fogva alkalmazzak, igy még van ereje a kismamanak nyomni, együtt "dolgozni" a csapattal.

én személy szerint az epidural és a csaszar mellett vagyok, a következöt igy fogom (akarom) szülni.
Hacsak nem lesz neki nagyon sürgös...


Contra: én spezialis eset voltam a sok gyogyszer miatt, teljesen elvesztettem a kontrollomat a testem felett, de nem az epiduraltol.
Kicsit kellemetlen a katéteres "pisilés", a tompa érzés, utana egy kis levertség.
Az ismerösök (föleg idösebbek) reagalasa is különbözö lehet, mert hat MEG KELL SZENVEDNI!! azért a gyerekért.
Orvosa is valogatja, van amelyik nem szivesen alkalmazza elejétöl fogva.
és gŕtmetszésed is tuti hogy lesz epiduralnal. (ezt hallottam)


De ha most elgondolkodunk azon, hogy mennyit valtozott a vilag, az emberek, a tudomany 1000 év alatt, gondolok itt génmanipulaciotol kezdve a szervŕtültetésekig, stb, akkor miért ne lehetne ezt az ösi folyamatot is igy "befolyasolni"?

Gondoldd el, hogy ha egy kis törékeny azsiai asszonyka összefekszik egy nagydarab europaival, akkor az abbol megfogant majdnem 4 kilos gyerek képtelenség hogy "normalis" uton fog kibujni.
és igy tovabb, még sorolhatnam.

Tudom, sokaknak nem fognak tetszeni az érveim, de ez az én véleményem, és örülök, hogy itt elmondhattam.

u.i: Minden tiszteletem a természetes uton szülö anyaknak, mint mar mondtam én is ugy indultam neki, de mas lett belöle.

judit
judit
 


Erdekes, de nekem annak idejen fel sem ajanlottak a fajdalomcsillapitast, pedig nagyon kertem, hogy csinaljanak mar valamit. A 15. ora utan, egy csomo oxitocyn utan mar azt sem tudtam, hogy akarom-e egyaltalan a varva vart gyermekemet.
A masodik szulesem nagyon gyors volt(de annal rosszabb), es ott sem volt szo arrol, hogy fajdalmat csillapitsunk. Pedig az orvosom nagyon jo szakember, nagyon tisztelem ot, es megbizom abban, amit tesz. De azt nem ertem, hogy miert nem ajanlotta fel legalabb az alternativajat a fajdalomcsillapitasnak?
Eva
Eva
 


Kedves Mindenki!

Az igázság az, hogy maga a szülés (nem a megszületés) számomra rettenetes volt. Őszintén bevallva hónapokig rémálmaim voltak és ha arra gondoltam, hogy ezt még egyszer végig kéne csinálnom teljesen leizzadtam (tegyük hozzá, hogy három bébinek indultunk neki). Végül beszéltem erről az orvosommal, aki azt mondta, hogy utólag ő is úgy látja, hogy a következőt császárral kell megszüljem (fájásgyengeség miatt), pedig abszolút a természetes szülés hive. Talán ezért csodálkozott mikor a terhesgondozás alatt rákérdeztem a fájdalomcsillapitásra. Nagyon meglepődött, hogy ilyet kérdezek és azt mondta, hogy teljesen felesleges. Nagyon megbiztam benne, ez elengedhetetlen egy terhességnél, pláne a szülésnél, de már kezdenek kételyeim lenni.
A vajudás 55 órája a következőkkel telt. Inditózselé 2-szer, hüvelytágitás 3-szor, a magzatvizvizsgálatot 10 napos túlhordás után sem tudták elvégezni, mivel nem mutattam semmilyen hajlandóságot a tágulásra, 2 napi 7-5 perces fájások (amihez nem társult igazi összehúzódás csak a fájdalom) után burokrepesztés, oxytocin infuzió, valami injekcio, amire már nem emlékszem, majd 4 órás kitolás. A végére teljesen magamon kivül voltam, az emlékeim rendkivül halványak.
Ha mindezek elött valakivel beszéltem úgy gondoltam a természetes út a legcélravezetőbb, de azt hiszem a fájdalomcsillapitás sokat segitett volna. Nem lenne bennem annyi félsz, és nem szorulna össze a gyomrom, ha visszagondolok rá.
(Mindenesetre ha "beszélek" róla kicsit jobb).

Szóval lehet, hogy kell keresnem egy másik orvost?

Garam
Garam
 


Szervusztok!

Dittanak és Juditnak üzenném:

A setalo epiduralt mar nemigazan alkalmazzak

Az, hogy neked ágyban kellett maradnod, az egy teljesen más dolog. Van akinek ez például segít.

adjak be ami a mama gerincenek also reszen talalhato es igy nem megy az anyuka verkeringesebe.

Dehogyis nem! Csak éppen lassan, alacsony vérkoncentrációt elérve. Ennél mégkevesebb megy át a babába, olyan mennyiségben csak ami kliinikailag nem lehet hatással rá.

Ma mar arrol diszkutalnak nagy nögyogyasz professzorok konferenciakon, hogy miert nem egyböl csaszarral szülnek a nök. Az "mindenkinek" a legjobb.

Ezt nem tudom, honnan hallottad, de sürgősen felejtsd el, mert <U>nem igaz!!!</U>. A szülés sem kockázat mentes, de a császár egy műtét, aminek igenis szövődményei lehetnek és vannak is. A kitaposott útról csak akkor szabad letérni, ha annak nyomós indokai vannak, de az utat könnyebben is meg lehet járni.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Lanyok!
Nem ertem hogy miert az orvos donti el hogy kaphatsz-e fajdalomcsillapitot vagy sem?!Ez a Te tested,terhesseged,szulesed es nemutolsokeppen a Te gyermeked.Az orvos ott van hogy segitsen de mi nok csinaljuk a kemeny munkat.Szerintem jogunk van a szulesunk levezetesi modjanak donteseben! A fogorvosnal is megvan a dontesi lehetosegunk, nem igaz? A dokik igy is ugy is megkapjak fizetesuk fuggetlenul attol hogy hogyan vezetik le a szulest, tehat nekik nincs joguk senkit lebeszelni vagy megtiltani az epiduraltol.
Ditta Huser
 


Szia lányok!

Nagyon nagyon érdekes a téma. Én tavaly szültem, hajnali fél 3-kor elfolyó magzatvízzel indítottunk. 7-ig még kacagtam is. Utána fájáserősítőket kaptam a gyorsabb tágulás reményében. 8-ra hatni kezdett, azt hittem megőrülök. Nem tágultam rendesen, bizony így utólag tudom hogy az orvos tágított a kezével. 12-kor sírva fakadtam, 4 ujjnyi voltam még csak. 14 órakor megzakkantam, csak ültem nem érdekelt semmi, olyan fáradt voltam hogy válaszolni képtelen voltam. És nem tágultam. 14.30-kor megcsászároztak. Spinális érzéstelenítést kaptam, ezt választottam. De olyan de olyan jó volt. Zork 9 perc múlva született meg 3430 grammal. A köldökzsinór 2x a nyakára volt tekeredve, de 9-es apgart kapott. (Majd miután meglátták anya hókadt fehér bőrszínét 10-est adtak- azt hitték csak a gyerek olyan kis hypóreklám). A szülés után megtudtam, hogy a baj forrása a medencecsontom volt, mely keskenyebb a normál méretnél, ezért Zork szerencsétlen fejjel felakadt benne, meg a kemény kb.155 cm-hez kicsit nagy volt ez a 3430 gramm. Nagyon nehéz volt a felépülés, cseszhettem én a roomingos szobát, felállni nem tudtam, nem még hogy a Zorkot emelgetni. Ez volt a legrosszabb az egészben. Mint valami nyomorék. Decemberben kistesó. Én optimistán felvetettem, hogy talán sima szülés.. mire nem. Állítólag túl közel van egymáshoz a két szülés, fenáll a nagyobb veszélye hogy a kitoláskor szétreped a méhvarrat, meg ugye a medencecsont csak ugyanolyan. Nagyon elkeseredtem, mert igenis a legcsodálatosabb élménytől fosztott meg a sors, nevezetesen attól hogy megélhessem a szülés igazi örömét. Hónapokig lelki beteg voltam. Talán még most is egy kicsit.
És édekevéssé vigasztalt hogy a vajúdást teljes valójában átélhettem.
Nekem sem vetettek fel semmilyen fájdalomcsillapítási lehetőséget, és az előzőekből úgy látom elég korán meg is császároztak. (Bár ezt nem bánom) mindenesetre belegondolni is szörnyű, hogy mi lett volna velem egy otthonszülésnél. Arról nem is beszélve, ha mindez 100 évvel ezelőtt történik, akkor most már nem kesereghetnék itt.
Lényeg hogy képes vagyok életet adni, az meg hogy mi módon mellékes, a végtermék az igazi.
Zorkanya
Zorkanya
 


Sziasztok!

Meglepett, hogy itt szinte mindenki negativ élményekről számolt be. Ezek szerint én nagyon-nagyon szerencsés voltam: hajnali 1-kor magzatviz el, de a fájások csak kb. 1/2 6-kor erősődtek meg, addig "csendes pihenő" volt. Az én dokim és a szülésznő is azon a véleményen voltak, hogy alapvetően támogatják az epidurlát, de majd meglátjuk, én hogy reagálok. Szóval 6 óra fele javasoltam, hogy jöhetne a fájdalomcsillapitás, mire kedvesen megnyugtattak, hogy mire itt bármi hatna, addigra ebből baba lesz. És igy is volt. :)) Reggel 8-ra megszületett Virág baba, mindenféle tágitás, csillapitás és hasnyomkodás nélkül.
Mindenkinek ilyen klassz szülést kivánok. (Ja, azért annyira nem volt tökéletes: egy kis gátmetszés becsúszott, de akkor azt nem is éreztem.)
Üdv: Jutka
Jutka
 


Kedves Ditta!
Nagy vonalakban azt hiszem, igazad van. De a dokik azért az egészségügyben mégiscsak járatosabbak, mint mi (kivétel az a kismama, aki magas is orvos). Minden beavatkozásnak megvan a maga (esetleg nem is kicsi) veszélye, szövődménye stb. Én az első babámat császárral szültem, ahol egy olyan hétköznapi dolog, mint a katéter, okozott szövődményt. Pedig altattak, és az altatás nagyobb kockázattal jár.
A vajúdás alatt nem jött volna rosszul nekem sem valami fájdalomcsíllapítás, mert kínomban csak nyöszörögni tudtam, mint a kivert kutya, és azt kívántam, inkább halnék meg csak lenne már vége.
Nem vagyok semmiféle fájdalomcsillapításnak ellensége, sőt, de a dokik láétják a dolgok sötét oldalát is, gondolom ezért nem csinálnak mindenkinél császárt, hogy ne szenvedjen a nő, nem adnak rögtön epidurált stb. DE: az viszont elég ronda dolog, hogy A SAJÁT MAGUK KÉNYELMÉBEN (értem ezalatt, hogy gyorsabban végezzenek, megggyorsuljon a szülés) oxytocint adnak nyakra-főre. Meg kéne találniuk valahol az arany középutat, nem?


ui: Szia Bunny, jó itt (is) látni Téged! Csak nem az én javaslatomra (internetto-n) jársz-kelsz errefelé?, üdv: amba
Zsóka
 


Várjatok csak egy pillanatra! Ezen a földön mindennek oka van! Miért fáj? Hogy átérezd a jelentőségét! Még életedben nem fájt ennyire semmi! De Te képes vagy! Ez az első lecke, a felkészülés arra a nehéz helytállásra ami ezután következik! Az életed gyökeresen megváltozik! Megeshet hogy hónapokig be kell érned napi 4-6 óra alvással, a hátad beszakad mert állandóan büfizteted a gyereket mert szenved, fáj a pocakja.
A férjed hazajön este és te még mindíg nem mosogattál el, porszivóztál és szalad a lakás. És egyszercsak hallod a megjegyzést, hogy itthon vagy egész nap! Te ezt mind kibírod mert Te tudod,hogy a babád jól van, mindent megkap tőled a későbbi boldogulása érdekében! Vagy inkább előre nyavajogsz, hogy fájni fog! Inkább annak érdeklődj utána, hogy mit tudnak tenni érted ha baj van! Aki előre elutasitja a szülési fájdalmat, az később majd tápszert irat a gyerekének és hidegvizes ruhával apasztja el a tejét. Este szevenalettás tejával altatja a gyerekét. Mindenki vegye tudomásul , hogy a gyerekvállalás olyan édes teher mely a szüléssel kzdődik és a sirunkig tart. Higgyétek el egy jó orvos látja, hogy mikor van probléma és mikor hisztizel, ami szülés közben teljesen érthető mert EMBEREK vagyunk! Aki a szülés közben bírálja a viselkedésünket az nem való szülőszoba közelébe sem! Ne is szégyeld magad! Ez a Te szülésed, a Te tested, a Te fájdalmad és a Te GYEREKED!
Barbara
 


Szia, Barbara!
Azért ennyire ne ideologizáljunk... A szülés fájdalmas voltának tudtommal anatómiai okai vannak, mégpedig a négylábon járásról a két lábra emelkedés miatt a medencében bekövetkezett változások. Szerintem a gyerekvállalás, nevelés nem teher. Édesnek édes, de aki tehernek érzi, az ne vállaljon gyereket. Ha szalad a lakás, például be lehet vonni a férjünket a takarításba (nálunk például a szülésem után a férjem 2 hétig otthon volt velünk, és MINDENBEN kiszolgált: főzött-mosott-takarított). Abban viszont egyetértek veled, Barbara, hogy az orvosok sokszor azért szenvesztik szegény kismamát, hogy gyorsabban végezzenek, és ez nem tisztességes.
Krisztina
 


Sziasztok!Én 1999.januárjában szültem epidurális érzéstelenitéssel.Terhességem alatt azt mondtam,hogy nem fogok kérni,mert enélkül is ki lehet birni,és a fájdalomba még nemigazán halt bele senki.De amikor már másfél napja vajudtam,és teljesen ki voltam merülve,akkor az orvosom jött oda hozzám,és megkérdezte,hogy kérek e érzéstelenitést?Elmagyarázta,hogy mi történik ilyenkor,elmondta a jo és a rossz oldalait.Ezután rám és a férjemre bizta a döntést.Mi mellette döntöttünk.De hogyha ö nem ajánlja fel,akkor nem is gondolok rá.Nagyon jo volt igy szülni,de most decemberre várjuk a második babánkat,és mostmár tényleg nem szeretnék fájdalomcsillapitást kérni. Sziasztok:Edo
Edo
 


Helló!
Én is tavaly szültem, és azt mondtam, nem szeretnék fájdalomcsillapítást, de nem zárkóztam el előle, mondván, ki tudja, hogy fogom birni. Reggel kezdődtek a fájásaim, és délután 3 körül már 2 perces fájások mellett is csak 1 ujjnyira volt nyitva a méhszájam.(ugyanúgz, mint reggel) Fél 5-ig birtam, akkor mentem fel a szülőszobára, ahol előkészítés után (az én kérésemre) megkaptam az EDA-t.Onnantól kezdve minden szuper volt. Olyan jól adagolta az aneszteziológus a gyógyszert, hogy mindent éreztem. Nem hagytam cserben a babámat (ezt egy újságban olvastam!)A varrásnál én tettem fel a lábam a kengyelbe- ezen csodálkozott is a műtősfiú...Sőt a varrás kifejezetten fájt.Úgyhogy aki fél, azt bíztatnám, bár biztosan van ennek is kockázata. De azért irigylem azokat, akik el tudták viselni a természetes fájdalmakat.
Ancsa
 


Sziasztok! Úgy látom,hogy néhányan nincsenek tisztában az epidurális érzéstelenitéssel és negativan értékelik.Ezt az érzéstelenitot a gerinc alsó szakaszába a gerincvelobe adják és nincs hatással a magzatra,mivel nincs is elég ideje arra hogy eljusson a magzati vérkeringésbe.Az érzéstelenito pillanatok alatt hat és a feltárás után a magzat kiemelése maximum 3-5 percig tart/császárm./ Az én szülészem szerint a hagyományos szülésnél sokkal több komplikácio adódhat. Az elso babám 1998-ban született.A 37.héten surgosen megkellett császározni,mivel minimális volt a magzatvizem a méhlepényem korán el volt öregedve és a baba farfekvésu volt,nem utolsó sorban pedig véreztem is.Tehát epiduráltak. A 2.babám ez év márciusában született a Telki magánkórházban szintén epidurálisan de saját kérésre. Szerintem a babának is jobb mert nem kell szenvednie,ugyanis az a kismama aki a szülést választja az jobb ha tudja hogy a babája is megszenvedi és o nem biztos hogy a szenvedést választaná! KEDVES DITTA HUSER! Örülök hogy te is hasonló véleményen vagy! Üdv:BELLA
BELLA
 


Tud valaki arrol, hogy gerincferdulessel (scolisis) lehet-e epiduralt kapni? Ill. van valaki akinek gerincferdulese van, es igy szult?
Agi
 


Kedves Bella !

Szeretném ha írnál bővebben a Telki magánkórházról, milyen ott az ellátás ? A párod is Veled lehetett végig ? ( Ott is lakhatott ? )
A pici végig Veled lehetett ? Éjjel-nappal ?
Az árhoz képest tényleg luxus az ellátás ?

Várom beszámolódat . Szia Szilvy
Szilvy
 


Kedves Ági!
Nekem is scoliasis-om van, engem is érdekelne a dolog. Annál is inkább, mert lehet, hogy megint császár lesz a dolog vége. Szóval ha vki tudja, írja meg!
Egyébként nem tudom, a gerincferdülésem-e az oka, vagy csak simán tágul a medencém, de egy hete megkergülök, úgy fáj a derekam tája, és jobbra kisugárzik. Tegnap már négykézláb takarítottam. Az első terhességemnél kb. két hétig tartott ez, de ennyire nem volt szörny. Persze el kéne mennem orvoshoz, de megkérdezlek benneteket, hátha vki tapasztalt hasonlt. Írjatok!
Zsóka
Zsóka
 


Kedves Szilvi! A Telki magánkórházban valóban megkapja az anyuka mind azt az ellátást és törodést amit bármely állami kórházban nem.Minden kismama külön 2 ágyas szobában van ahol természetesen az apuka vagy bármely más hozzátartozó bent tartózkodhat.Csodálatos fürdoszoba van és jó kilátás,tv,telefon stb.Végeredmányképpen olyan mint egy szálloda.Az ételeket te választhatod ki és csokornyakkendos pincérek szolgálják föl. A novérkékre mindig lehet számitani.Nem utolsó sorban pedig a baba mindig veled lehet.Én nagyon meg voltam elégedve de véleményem szerint ez lenne a normális.Hiszen amennyi tb~t fizetünk annyit nem is vagyunk kórházban./Ausztráliában az ilyen jellegu kórház felel meg az állami kórháznak/ Akinek van rá lehetosége és nem sajnálja rá a pénzt annak merem ajánlani. Ha érdekel valakit néhány árlista,akkor ime: a napi ellátás 25ezer Ft,normál szülés 180ezerFt,császárm.215ezerFt,epidurális érzéstelenités 70ezerFt,plusz még hozzá jön a baba ellátásáért járó összeg és az orvos bére is. Még annyit,hogy valóban nagyon figyelmes mindenki és a babáknak is nagyon elonyös. Üdv: BELLA
Bella
 


Sziasztok!
En 1999. oktobereben szultem egy budai korhazban. Az orvosom mar az elso talalkozasunk alkalmaval (14 hetes terhesen) ajanlotta az epiduralis erzestelenitest.
Jartam terhestornara es szulesre felkeszito tanfolyamra is. Minden forumon azt tapasztaltam, hogy mindneki az epiduralra akar rabeszelni. A gyogytornaszno szerint az ott szulo nok 90%-a erzestelenitesben szul, egy masik orvos 30-40%-ot mondott.
Komplikacio mentes terhesseg utan ugy nezett ki, hogy egy normal szules all elottem. Nem ereztem ugy, hogy szuksegem lenne az erzestelenitesre. Kesz oruletnek tunt elottem, hogy a hatamba szurnak egy hatalmas tut, es kiall a hatambol egy cso. Inkabb a termeszetes fajdalmak mellett dontottem. Biztam a testemben es raadasul kivancsi is voltam, hogy milyen a szules.
Ejjel 1 orakor indulo fajasok, fokozatos tagulas, burokrepesztes, erosodo fajasok, kitolasi szakasz, 9:50-kor Peti a harmadik tolasra megszuletik.
Az idopontra mar nem emlekszem, csak arra, hogy az orvos kozben meg egyszer megprobalt rabeszelni az epiduralis erzestelenitesre, amit en eros fajdalmak kozott is elutasitottam.
Vegul az orvos hosnek nevezett es ugy nezett ram, mint egy csodabogarra. Ezen nagyon csodalkoztam.

Idovel szeretnek meg egyszer szulni, szinten termeszetes uton. Ha lehet meg termeszetesebben.
Meg mindig nem ertem, hogy miert kellett 20 percig visszatartanom a tolasi ingert. Erre utasitott az orvos. Egyedul ezt a reszt ereztem elviselhetetlennek.
Es jo lett volna szabadon jarkalni az utolso masfel oraban is, vagy legalabb ugy fekudni, ahogy nekem jobb, es nem ugy, ahogy az orvos kijelolte.
De ez egy masik tema.

Tehat annyit szerettem vola hozzatenni a temahoz, hogy az en tapasztalatom az volt, hogy tiltakoznom kellett az epidural ellen.

Udvozlet mindenkinek: Petra
Petra
 


Szervusztok!

Az epidurális érzéstelenítésnek (függetlenül attól, hogy szülési fájdalomcsillapítás, vagy császármetszés miatt kerül alkalmazásra) ma már nem túl sok abstolut ellenjavallata van. Ezek közé tartoznak a vérzékenység különböző formái, szív és egyéb betegségek, gyógyszerérzékenység, stb. Azt tudnotok kell, hogy az epidural során a katétert a gerincet burkoló agyhátya két lemeze közti virtuális részbe vezetik fel. Így a behelyezett kanülön keresztül adagolják az érzéstelenítőt/fájdalom csillapítót, ill. ma már ezek kombinációját. Ne tévesszétek össze a "spinál"-al, amikor is egyetlen injekcióról van szó, és az sem a gerincvelőbe megy (az azonnali bénulást okozna), hanem a gerinc folyadékba. (Ezt egyébként a császárnál alkalmazzák előszeretettel, nagyon helyesen. Sokkal biztonságosabb, mint az altatás.) Ennek a hatása perceken belül jelentkezik , ellenben az epidurállal, mely akár 10-15 perc is lehet, de max. 3-4 óráig tart, míg az epidurál akár napokig is használható. Az egésznek a trükkje egyébként a felvezetés, a csigolyák között egy pici rést kell megtalálni, majd azon keresztül az epidurális teret. A scoliosis nem ellenjavallat, súlyosabb esetben esetleg nehezebb lehet a rést megtalálni, de nem feltétlenül. Mindenképpen ugyanúgy lehetőségetek van az epidurálra, mint másnak.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Kedves Bunny!
Mint a téma szakértőjéhez, lenne hozzád egy kérdésem: nekem a csípőm felső részén (még derék alatt) az egyik gerinccsigolyám kijjebb áll, mint a többi (eddig nem voltam vele orvosnál, de tény, hogy derékfájós vagyok). Hogy pontosan hanyadik, azt nem sikerült megszámolnom (valahol az 5-8. között talán, alulról számolva). Lehet-e ez akadálya egy epidurális érzéstelenítésnek? (Ugyanis azzal kacérkodom, hogy esetleg a második gyermekem epidurállal szülném.) Előre is köszönöm a válaszod!
Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok!
Kérdezni szeretnék azoktól, akik szintén epidurállal,ill. császárral szültek. Én tavaly decemberben szültem. 1 héttel túlhordtam a babát, ezért megindították a szülést. Az orvosom javaslatára kaptam epid. érzéstelenítést, ami jól jött, mert menet közben derült ki a császár. Sajnos az injekció mindenhol hatott, csak ott nem ahol vágni kezdték, ezért elaltattak. (Állítólag ilyen van).
A hátam még most is fáj (leginkább háton felve), és a hasam is elég csúnya.
Milyen javulásra számíthatok, mikor múlik el a fájdalom?
Gabi
Gabi
 


Sziasztok!

Meglepodve olvastam torteneteiteket. Lehet, hogy kulonlegesnek szamitok, de en nem ereztem elviselhetetlen fajdlmat. Reggel 3/4 7-kor mentunk be a korhazba. En gyalog akartam, mert kozel volt(kb. 5 perc seta), de az orvosom mondta, hogy hivjunk mentot( a poen az, hogy a mentoallomas a korhaz, es a lakasunk kozott volt feluton). Amikor jott a mento mar masfel perces fajasaim voltak. Beertunk, megtortent a felvetel, felmentunk a vajudo szobaba. Megvizsgalt egy doki(az enyem meg nem ert be), azt mondta, hogy majdnem 3 ujjnyira nyitva vagyok. 8 orakor a sajat orvosom burkot repesztett, es innetol kezdve felgyorsultak az esemenyek. Egy darabig setalgattam, a ferjem a hatamat masszirozta, majd kiderult, hogy elfelejtettek a borotvalast, es a beontest. Megkaptam, es a WC-rol a szuloszobaba vittek, ahol eleg kellemetlen volt, mert az elso nyomasra a "beontes" tavozott, es 1/2 10-kor megszuletett Martin. Szo sem volt semmilyen erzestelenitesrol, fajdalomcsillapitasrol. Nagyon bizom abban, hogy a kovetkezo gyermekunket is hasonloan konnyen tudom megszulni.

Moni
Moni
 


Szia Gabi!

Én is császárral szültem bár sima szülésnek indult, én un. spinális érzéstelenítést kaptam, ami teljesen fájdalommentes volt, semmit nem éreztem a műtét közben, a sebem sokáig nekem is csúnya, érzékeny és fájdalmas volt, de csak az első hónapokban. (Ha csak megláttam a vágást hányingerem támadt.) Amíg a varratokat ki nem szedték úgy néztem ki mint Frankenstein, igaz alul...

Zorkanya

Ui: iagazából én egyszeri adag érzéstelenítőt kaptam, míg neked azt hiszem folyamatosan adagolták, a cső miatt, azt hiszem ezért fájhat utána a hátad. Bár én azt olvastam hogy ha nem vagy teljesen érzéketlen, akkor hibásan vezették be. Igazából Bunny szakértő ebben, biztosan válaszol nekd.
Zorkanya
 


Kedves Gabi!
Az epidurálisról nem tudok írni, mivel engem altatásban császároztak. De azt hiszem, náélad valamit "elronthattak" a pocakoddal kapcsolatban, ha még mindig olyan csúnya a vágás helye (és Zorkanyánál is). Két éve szültem, és ha jól rémlik a dolog, viszonylag hamar meggyógyult a sebem és nem is volt érzékeny, csak néha rettenetesen viszeketett. Persze lehet, hogy csak szerencsés vagyok. Mondtad a dokidnak (ez vonatkozik Zorkanyára is), hogy milyen sokáig fáj/t a sebed?
Egyébként nekem a varrat egy darabja bennmaradt, egyszercsak azt vettem észre, hogy egy darab drótszerű valami kezd kibújnu a bőrömből (tényleg úgy éreztem magam, mint Frankenstein). A hathetes ellenőrzésnél rángatta ki az orvos. A vágás helye nekem még mindig rózsaszín, a legtöbbeknek pedig ilyenkorra már rég elhalványul. Hogy nekem miért nem? Hát erre kíváncsi vagyok.
Zsóka
 


Üdv császáros Zsóka!!

Fájt, de nem fél évig mint Gabinak. Nem olyan csúnya, és nekem elhalványult teljesen (15 hónapos). Nekem még most is szokott viszketni, te Zsóka nem feszül a vágás helye, ahogy nő a pocakod??? Én végig ébren voltam a szülés alatt, és olyan morbid volt, mikor már teljesen hatott az érzéstelenítés, a doki megkérdezte: na érzek valamit?? mondom hogy nem, mire vigyorgott,és közölte hogy most vágta fel a hasam, kicsit összeugrott a gyomrom, egyébként szívem szerint úgy megnézném egy tükörben hogy hogyan szülök, a múltkor egy császáros szülést mutattak a tv-ben és én olyan furcsán olyan eufórikusan éreztem magam, és akkor hopp kibújt a pici baba lába, és én még pityeregtem is, tiszta szenilis vagyok. Bár lehet hogy ez is csak most tűnne izgalmasnak, mikor daganatot távolítottak el belőlem, akkor felajánlották hogy megnézhetem, és egyszerűen képtelen voltam rá, és akkor belegondoltam hogy a császár alatt semmit sem éreztem, de mikor a hónaljamból kotorták ki 2 ujjal a "golyómat", és hallottam a cuppogást akkor én majdnem elájultam olyan rosszul lettem, így utólag pedig átkozom magam hogy nem néztem meg a daganatot, de akkor bizony nyuszi voltam.
Bocs a sok malackodásért: Zorkanya
Zorkanya
 


Szervusztok!

Epidurál ügyben: A derékfájásnak lehet oka az epidurál, feltéve, hogy azelőtt nem volt (Ha volt akkor ronthat rajta). Kétségtelen, hogy a hibás felvezetési technika is okozhatja. Ehhez azért hozzá kell tennem, hogy az aneszteziológus ilyenkor a nő hátának bőrén kívül semmit sem lát, maximum érezhet. A tökéletes epidurál alapvető feltétele a paciens testhelyzete. Ekkor jól ki lehet tapintani a csigolya nyúlványait és megsaccolni a bevezetés helyét, valamint a tű irányát. A tűnek két csigoly között, az un. sárga szalagot átfúrva kell bejutnia az epidurál térbe, mely csak virtuális, és ebbe a térbe kell bevezetni a katétert úgy, hogy semmit se sértsen. Mert vagy vérzés keletkezik, vagy feltekeredik a katéter, vagy elmegy oldalra és akkor féloldalas lesz a fájdalomcsillapítás, vagy nekimegy a belépő ideggyököknek, amit hirtelen, az alsó végtagokba sugárzó villámlás érzés kísér. szerencsére csak pár cm.-nyit kell felvezetni, előtte élettani sóoldatot fecskendezünk be, így az esetek többségében a fentiek közül semmi sem történik meg. Ha az anesztes érez valamit. Ti tudjátok legjobban, hogy fájások között, nagy pocakkal mennyire lehet a felsőtestet előre döntve mozdulatlanul ülni vagy oldaltfekvő helyzetben megmaradni. És persze vékony tűvel érzésteleníteni kell a bőrt és az alatta levő területet is, mielőtt a vastag bokő bemegy. Szóval a hátfájást sok minden okozhatja, a csigolyákat borító csonthártya sérülésétől (ez azért elég durva technikai hiba) kezdve az ideggyökök károsodásán át kis, a katéter miatt kialakuló vérzésig. És ez még a legkevésbé súlyos mellékhatások közé tartozik. A többiről nem akarok írni, mert kb. olyan sűrűn fordul elő mint a magzatvíz embólia, de mint a terhesség - szülés akár halálos szövődménnyel járhat, ugyanígy az epidurál is. Tehát megfontolt indikáció kell az alkalmazásához. A gerinc betegségei annyiban ellenjavallatai az epidurálnak, amennyiben lehetetlenné teszik a katéter felvezetését. Ilyenkor azért még szóba jöhet más technika is, bár ez azért elég ritka. Tehát a "hátfájósság" önmagában nem jelent semmit, de egy csúnya spondylosis amit korábban műtéttel kellett korrigálni már komoly megfontolásra ad okot.

A sebgyógyulás: Sokminden befolyásolja, hogy kinek hogyan gyógyul a sebe, de (a sebészek és szülészek legnagyobb bánatára) egy dolog biztosan nem, az pedig az érzéstelenítés. Függetlenül attól, hogy altattak, spinált vagy epidurált kaptál, a sebed úgy gyógyul, ahogy összevarrták, ahogy a szervezeted reagál a varróanyagra, amilyen az immunrendszered, amennyi pénzt ki lehet nézni belőled, stb.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Sziamia Zorkanya!
Hát lehet, hogy sorstársak leszünk, ui. van némi esélye annak, hogy ismét császár lesz a dolog véger, és akkor lén nagyon nem szeretnék aludni (némi pszichés oka is van a dolognak, ami a császár előtt történt, no meg szeretném végre rögtön megszületés után látni a kicsit, nem pedig "félrészegen" a műtét másnapján). Kicsit tartok tőle, hogy ha epidur. császár lesz, nem leszek-e kipurcanva a "hangoktól" (mint cuppogás stb...).
Azonkívül én a fiamat csak megmosdatva, pólyában, kisimulva stb. láttam, mi lesz, ha "megijedek" hogy hogy néz ki a kicsi (ezt a normál szülésre is értem), és nem akarom majd megfogni? Tudom, tiszta hülye vagyok. Ilyeneket az először szülő anyukák szoktak képzelegni, de hát mit csináljak, én mintha még nem is szültem volna... Egyébként ahogy nő a pocakom, néha nagyon viszket a vágás helye, meg néha ég is (ilyenjkor mindig felsejlik bennem a rémkép, hogy belül most nyílt szét a seb). Szóval vannak fóbiáim (belehalok a szülésbe és hasonlók).
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Kedves Bunny!
Köszönöm a tájékoztatást, még egy kérdésem lenne.
Nekem az első szülésem volt, és az epidurált nem fekve, hanem ülve kaptam.(Van némi gerincferdeségem is, bár ezt több mint 15 éve állapították meg.)
Lehet, hogy esetleg rosszul adták be emiatt?
Gabi
Gabi
 


Kedves Gabi!

Én mindíg ülvő pozícióban vezetem be a kanült. A testhelyzetnek nincsen köze, ill. max. annyiban, hogy ülve könnyebb. Azt, hogy a bevezetés okozhatta-e a problámádat csak az tudja megmondani, aki csinálta. Ő tudja, mennyire könnyű vagy nehéz volt megtalálni a rést, ment-e simán a katéter vagy nem, stb. Ezt megállapítani másnak lehetetlenség. Így sokat számít az őszinteség, miután maximum egy műtét, vagy egy nagyon jó minőségű mágneses magrezonancia vizsgálat képes valamit kimutatni. De amíg nagy baj nincs, addíg ugye egyik sem kell. A nem működő epidurál leggyakoribb oka az, hogy a katéter nem jó helyen van. Pl. kiment oldalra, meggyűrődött, kicsúszott az epidurál térből stb. Ilyenkor, persze ha van idő, akkor ki kell húzni és újra bevezetni akár ugyanabba a magasságba, akár 1 csigolyaközel fentebb vagy lentebb attól függően, hogy az eredetit milyen magasságba rakták. Általában megoldja a problémát. De azt is figyelembe kell venni, hogy a tanulmányok szerint vannak esetek amikor az epidurál egyáltalán nem működik. Ez persze nem azt jelent, hogy az érzéstelenítő vagy fájdalom csillapító nem működik, hanem általában azt, hogy a páciens egyszerűen nem elégedett. A fájdalom érzése és felfogása meglehetősen bonyolult folyamat, a magasabb rendű agyközpontok ezt az érzést befolyásolják. Így lehetséges, hogy bár a gyógyszer hat, a terhes nő mégsem elégedett, mert szubjektíve nem érzi a fájdalom csökkenését, megszűntét. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Te ebbe a kategóriába tartozol (semmiképpen sem, ha azt írod, hogy mindenhol hatott csak ott nem ahol vágtak), csak azt, hogy van ilyen is.

Császármetszés: Mivel korábban szó volt arról, hogy miért nem császároznak meg mindenkit, aki kéri, függetlenül az orvosilag elfogadható indikációtól. Éppen ma akadt kezembe egy cikk, amit ugyan több mint egy éve írtak, de pont ezt a témát feszegeti. Az USA-ban és Brazíliában, elsősorban a magánpraxisban az elmúlt években jelentősem megemelkedett a császármetszések aránya a hüvelyi szüléshez képest. (Nagyon sok oka van, hogy mikért, most hadd ne részletezzem.) A lényeg, hogy a tanulmány szerint a császármetszésben részesültek között az anyáknál kialakult szövődmények (beleértve mindent, szülészeti és aneszteziológiai, a viszonylag enyhe szövődménytől a halálosig) aránya hétszerese volt a hagyományos szülésnél kialakult szövődményekhez viszonyítva! A császárral született babáknál az APGAR érték jelentősen kevesebb volt, és sokkal többen szorultak lélegeztetésre a születés után! Szóval a császár az egy műtét, melyet csak akkor szabad elvégezni, ha az ezzel járó kockázat alacsonyabb mint az elmaradásából járó veszély valószínősége.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Sziasztok!

Én ugyan nem vagyok szakértő a témában, de van egy-két gondolatom.
Ma, amikor mindenki a szoptatást, igény szerinti szoptatást, a gyerek anyja mellett (nagykendőben stb.) tartását emlegeti, a hagyományos, öreganyáink is így csinálták szellemében, akkor emellett a császárt akarni című dolog szerintem nagyon természetellenes. Nekem az ikrek nem jól feküdtek, ezért császár volt (spinális érzéstelenítéssel, azaz előtte szúrtak egyet, és közben már nem volt a hátamban cső (igaz kevés is lett, és a vége felé az infúzióval nyomattak még altatót, amitől viszont nem akartam levegőt venni, és végül nem hagytak elaludni...)).
Én nagyon szerettem volna hagyományosan megszülni őket, (ugyebár előtte már átestem egy normál szülésen, a szokvány jópár órás vajúdással) és utólag, mint olyan, aki mindkettőt próbálta, azt mondom, ha választhatnék, most is a normál szülést választanám. Lehet,hogy szerencsém volt, a gátsebemet felszívódóval és val. nagyon jól varta a doki, de nekem lényegében nem fájt utána semmi.
Mondjuk nekem a szülést követő méh összehúzódás sem fájt (sőt kaptam a szurikat, hogy egyáltalán húzódjon össze). Azaz összefoglalva a normál szülésnél nekem a szenvedések a gyermek kibújásának pillanatában véget értek!
Ellenben császárnál passzívan fekhettem közben, pillanatok alatt kint volt a két kicsi, aztán szépen el is vitték őket a műtőből, engem meg még vagy egy órán át (lehet hogy több is volt) raktak össze. Ezután 24 óra az intenzív osztályon, felkelés, felülés betiltva,(ráadásul még békén se hagytak), a gyerekeket egyszer 10 percre megnézhettem (felhozták) és kész. (azaz 9 (pontosabban bő 8) hónap után 24 óráig teljes elzárás, semmi előtejes szoptatás stb.!!!)
Majd pedig egy hétig, a varratszedésig minden mozdulat, értsd a nevetés, köhögés, felülés és járás és minden, fájt. Fürödni (a legnagyobb kánikulában szültem) csak alul-felül!
És mindezek után még azért otthon is egy darabig az ember csak óvatosan bír közlekedni, és jó sokáig tiltva van mindentől, emelés nagyobb mozgás stb.
És végül a következő gyermekek szempontjából is, a dokim akkor azt mondta, 2-3 évig ne.
És nem tudom, ha úgy döntenénk, hadd jöjjön a negyedik, orvosilag mit szólna hozzá (Bunny??!!), és milyen eséllyel kéne akkor annak is császárnak lenni, és mennyiben lenne ettől veszélyeztetett stb.
Ami a gyerekeket illeti, nekem mind a három 9/10-es Apgart kapott. A hüvelyi úton született csemete feje értelemszerűen átment a születés közbeni deformációkon, és az első hónapban sokat alakult, végül szép gömbölyű lett. Az ikrek feje ilyen értelemben nem sokat változott, és én sokáig nagyon "lapos"-nak láttam őket. Erről sose kérdeztem dokikat, mert végül is természetesen gyönyörűek, de valahogy sokkal oválisabb volt mindig is a fejük. (mintha oldalról kicsit lapos lenne).

Summa sumárum, nekem az a véleményem, ha én választhatnék, biztos, hogy a normál, hüvelyi utat választanám.

Sziasztok:

Ildi
Pethes Ildikó
 


Tudom, hogy nem a témához tartozik, de hátha meg tud valaki nyugtatni engem. Tegnap az ultrahangon kiderült, hogy az én pici lányom feje szélesebb /12 cm/, mint amilyen hosszú /10 cm/. Félek, nehogy ilyen maradjon, nem szeretném, ha a fejformája miatt csúfolnák majd később. Szerintetek mennyi köze van ennek a méhen belüli fejformának a későbbihez vagy akár a véglegeshez? Segítsetek, mert itten ilyen hülyeségek miatt aggódom magam halálra.
Dia
 


Kedves Dia!

Szerintem ne aggódj. Születés közben a fejnek át kell menni a szülőcsatornán, és eközben rengeteget kell deformálódnia. Meg utána is még, sokat változik, főleg az első fél évben. Az ultrahangos értékek meg ki tudja mennyire pontosak.

Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Dia!
Szerintem se aggódj emiatt! A szülés közben például majd "kúposodik" hosszúkásabb lesz a baba feje, meg ilyenkor még nem teljesen szilárdak a csontok, még rengeteget alakul, amíg elnyeri végső formáját (attól is függ, milyen testhelyzetben alszik). Én egyenesen elborzadtam a fiam feje láttán a szülés után, mert pl. az orra teljesen oldalra nyomódott, aztán meg olyan csinos kis kölyök lett, hogy az csak na! Szóval aggodalomra semmi ok!
Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Szia Ildikó!

És nem tudom, ha úgy döntenénk, hadd jöjjön a negyedik, orvosilag mit szólna hozzá (Bunny??!!)

Nos én ehhez nem tudok hozzászólni, mivel az én szakmám az aneszteziológia, ennek a megválaszolásához pedig szülész kell.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Kedves Bunny!
Remélem még látogatod ezt az oldalt!
Mit jelent az, hogy mint írod, a császármetszésnek lehetnek és vannak is következményei? Szerinted ez törvényszeru? Én is császárral szültem, és a hathónapos kontrollon az orvosom mindent teljesen rendben talált, sot azt mondta, hogy egy esetleges terhességnek sincs semmi akadálya. 11 hónapja szültem, és eddig én is mindent a legnagyobb rendben találok. Esetleg a következo terhességem alatt léphetnek fel komplikációk az általad említett következmények miatt? Kérlek nyugtass meg! Várom válaszod!
Addig is szia! Edina
Edina
 


Kedves Edina!

Mit jelent az, hogy mint írod, a császármetszésnek lehetnek és vannak is következményei?

A császármetszés egy műtét, és mint minden orvosi beavatkozásnak szövődménye lehet. Ezek részben a mőtéttel, részben az anesztéziával kapcsolatosak. Nem akarom részletesen felsorolni, mert nincsen semmi értelme. Amúgyis ezek a szövődmények mamár ritkák, és általában átmenetiek. Amikor a műtétre szükség van, akkor a műtéttel járó valamennyi rizikót ellensúlyozza az annak elmaradásából járó hátrány, mely lehet anyai, magzati vagy mindkettő. Nyilván valóan Te is ahhoz a döntő többséghaz tartozol, akiknél simán ment minden, és várhatóan simán megy a következő alkalommal. Amiért én a szövődményeket egyáltalán szóba hoztam az az, hogy egyre jobban terjed az a nézet, miszerint szüljön mindeniki (vagy csak aki akar) császárral, és szüljön a "hagyományos" úton aki úgy akar. Ez a nézet alapvetően hibás, és ismertek adatok mely szerint ahol az ilyen jellegű anyai kérések miatt megnőtt a császármetszések száma, többszörösére - néhány helyen akár a hétszeresére is - nőtt a szövődmények aránya. Tehát császár csak akkor, ha annak anyai és/vagy magzati javallata van. Nem kell és szabad a császártól félni, de ezen az áron senki se akarja a szülést "megúszni".
Törvényszerű, hogy a császárnak legyenek szövődményei, nem törvényszerű, hogy a Nálad végzett császármetszés szövődménnyel járjon! Törvényszerűek a gépkocsi balestek, nem törvényszerű, hogy Te karambolozzál.

Üdv: Bunny
Bunny
 


Kedves Bunny!
Köszönöm, hogy gyorsan válaszoltál. Én a következo szülést egyáltalán nem szeretném "megúszni", sot már az elozot is szívesebben fejeztem volna be hagyományos úton, ha csak rajtam múlott volna, de sajnos másképp alakultak a dolgok, az a fránya köldökzsinór a gyerek nyakára tekeredett. Ha csak lehet én inkább a következo császárt szeretném megúszni. Sajnos itteni orvosom úgy néz ki beleesik az olasz átlagba, és imádja a mutéti megoldást " a felesleges komplikációk elkerülése végett". Természetesen nem akarom ot kategorizálni, de már az esetleges következo terhesség lehetoségét taglalva e megoldásról beszélt, mint lehetoség. A szövodményekre visszatérve nálam tényleg kitunoen ment minden a mutét alatt, de valóban aggódom egy kicsit a következo miatt, mivel egyrészt egyszer már átéltem a dolgot ( bár visszagondolva a mutét utáni 1-2 nap kiszolgáltatottságától eltekintve végül is nem volt olyan szörnyu), másrészt meg azóta ráleltem egy jópár oldalra a weben, ahol csupa szörnyuségeket olvastam mások élményeirol. Lehet, hogy nem kellene ilyeneket olvasnom.Mindenesetre mégegyszer kösz a választ, és hogy emlékeztettél vele arra, hogy a pozitív beállítottság a fontos. Néha kezdem kicsit elfelejteni.
Üdvözöllek: Edina
Edina
 


Sziasztok!

Én epidurális érzéstelenítéssel szültem tavaly áprilisba de nekem nincsennek rossz tapasztalataim ezzel kapcsolatba. Akik nem bírják a fájdalmakat kicsi a türőképességük szerintem ez nagyon kiválló mert így nem rémiszt el a következő szülés gondolatától. Nem volt előre megbeszélve az orvosommal, hogy ad majd érzéstelenítést de ahogy elkezdődtek a fájások azonnal felajánlotta és én rögtön elfogadtam. Nem tudom milyenek az igazi nagy fájások mert burokrepesztés után 2 órával már megkaptam az érzéstelenítőt pedig még elviselhetők voltak a fájások de féltem, hogy milyenek lesznek később.
A párom orvos és előtte már kérdeztem a véleményét erről a fajta érzéstelenítésrő (anélkül, hogy tudtam volna, hogy az orvosom szokott ilyen fájdalomcsillapítást adni)és nem igen támogatta bár sokat nem tudott róla. A párom épp kiment a szülőszobából amikor megkaptam az érzéstelenítőt és amikor visszajött látta, hogy sokkal jobban érzem magam mint előtte, és látta az egész szülés alatt, hogy nem szenvedtem azóta csak jókat mond erről az érzéstelenítésről. Látta azt a csodálatos hatást amit én érzetem, hogy nem volt kín a szülés, és hogy fájdalom nélkül is meg lehet szülni.
Most ismét babát várok decemberre és most is szeretnék ezzel a módszerrel szülni.
A derekam nem fáj, a szúrás helye nem látszik, szóval én vállalom következőleg is a kockázatot ha van egyáltalán benne kockázat.
Sziasztok: Renáta
Almási Renáta
 


Sziasztok!

Én epidurális érzéstelenítéssel szültem tavaly áprilisba de nekem nincsennek rossz tapasztalataim ezzel kapcsolatba. Akik nem bírják a fájdalmakat kicsi a türőképességük szerintem ez nagyon kiválló mert így nem rémiszt el a következő szülés gondolatától. Nem volt előre megbeszélve az orvosommal, hogy ad majd érzéstelenítést de ahogy elkezdődtek a fájások azonnal felajánlotta és én rögtön elfogadtam. Nem tudom milyenek az igazi nagy fájások mert burokrepesztés után 2 órával már megkaptam az érzéstelenítőt pedig még elviselhetők voltak a fájások de féltem, hogy milyenek lesznek később.
A párom orvos és előtte már kérdeztem a véleményét erről a fajta érzéstelenítésrő (anélkül, hogy tudtam volna, hogy az orvosom szokott ilyen fájdalomcsillapítást adni)és nem igen támogatta bár sokat nem tudott róla. A párom épp kiment a szülőszobából amikor megkaptam az érzéstelenítőt és amikor visszajött látta, hogy sokkal jobban érzem magam mint előtte, és látta az egész szülés alatt, hogy nem szenvedtem azóta csak jókat mond erről az érzéstelenítésről. Látta azt a csodálatos hatást amit én érzetem, hogy nem volt kín a szülés, és hogy fájdalom nélkül is meg lehet szülni.
Most ismét babát várok decemberre és most is szeretnék ezzel a módszerrel szülni.
A derekam nem fáj, a szúrás helye nem látszik, szóval én vállalom következőleg is a kockázatot ha van egyáltalán benne kockázat.
Sziasztok: Renáta
Almási Renáta
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy kétszer irtam le a történetemet, de mivel most kezdtem internetezni ezért azt hittem, hogy az elsőt nem sikerült elküldenkem, újraírtam, és csak most látom, hogy mind a két írásom elment.
Bocsi: Renáta
Renáta
 


Kedves Renáta!

Nagyon örülök a jó tapasztalataidnak. Többek között erre való, elviselhetővé tegye a szülési fájdalmakat és engedje, hogy a kismamának élmény legyen a gyermek világra hozatala.

....hogy az orvosom szokott ilyen fájdalomcsillapítást adni

Sajnos ez a mai magyar gyakorlat. Ma még kevesen értik meg, hogy az epidurál két emberes játék, a szülés vezetése a szülészre tartozik, az epidurál pedig az aeneszetziológusra. Mert amíg egy-egy esetben kerül alkalmazásra, addíg ritkák a szövődmények is, de kíváncsi lennék, hogyan lennének képesek felismerni és ellátni pl. egy véletlen dura sérülést?

Üdv: Bunny
Bunny
 


Kedves Bunny!

Milyen az a dura sérülés, és milyen következményekkel járhat? Mennyi az esélye, hogy epidurálnál ez bekövetkezik?

Kedves Renáta!

Megírnád, hogy hol és kinél szültél?

Üdv: Krisztina
Krisztina
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet: