Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Ilusta,

Valóban van olyan (már többször olvastam is róla), hogy nem mindenkinél hat az EDA!

Nem, ilyen nincsen, ha jó helyen van a kanul akkor az hat. Az más kérdés, hogy a terhes nem elégedett vele, mert pl. nem egyenletes a hatása (az egyik oldal erosebben zsibbad, mint a másik, az ágyék vagy éppen a felhas kimarad, stb), de még ilyen esetben sem szabad muszeres/mutéti beavatkozást elkezdeni. Szerintem a katéter nem volt megfeleloen felvezetve, ha az altatást rizikósnak gondolták, akkor spinált kellett volna szúrni. Egyebkent altatni mindenkit el lehet, megvan a lehetoség az esetleges ismert problémák elháritására, kezelésére. Ebben az esetben vagy spinált kellett volna csinálni, vagy altatást.

Udv: Bunny
 
 


Snoopy! Elnézést sokáig nem néztem be ide. Ami megrémitö. Igen, a barátnöm toxémiás volt, ezért nem hatott állitolag az érzéstelenitö mert többet kellett volna kapnia, de a doktornö utólag azt mondta a beteg letagadta a betegségét. Nem kérdezték, de hetek óta már ezzel feküdt bent, tehát tudnia kellett volna, rajta volt a leletein. A nögyógyásza szerint ö hiába hiszi el hogy nem hat az EDA nem birálhatja felül az altatóorvost, ha az azt mondja hogy elég adagot kapott, akkor nem kérheti adjanak neki még többet, hiszen az altatóorvosé a felelöség. Igen, barátnöm is erösen gondolkodott rajta, hogy szétkürtöli, de mivel többet nem szülhet (egészségügyi okokból) igy ráhagyta.

Azóta ujabb fordulat. Ugyanez az orvosnöhöz ment másik kismama, mondta a barátnöm esetét hogy ö nem engedi az EDA-t akkor közölték vele, hogy nem kötezelö itt szülni, el lehet menni másik intézménybe. Persze ezek után beleegyezett, hiszen itt volt választott orvosa is.

Ha EDA nem hat, jól értem akkor át lehet térni a Spinálra? Újabb szurást jelent?

Remélem még olvassák ezt a forumot is és kapok választ.
karmen
 


Szia Karmen!

Elõször is. Magyarországon szabad orvosválasztás van. Tehát aki ilyen stílusban nyilatkozik és nem ügyeletben kell hirtelen mûteni, annak azt lehet mondani, hogy elnézést én másik aneszteziológust szeretnék, aki meghallgat engem is és emberszámba vesz.

Ha nem hat az EDA, akkor mûtétet nem lehet csinálni!
Bármi másra át lehet térni a beavatkozástól fühggõen. Császármetszésnél ez spinál, vagy altatás.
Spinált könnyebb szúrni, mint EDA-t. A nõgyógyász ha kipróbálja, hogy az érzéstelenítés bevált-e és nem elégedett az eredménnyel, akkor kötelessége ezt megmondani az anesztesnek. Lehet erre azt mondani, hogy már elég érzéstelenítõt kapott a beteg. De erre az a válasz, hogy akkor lehet, hogy nem jó helyre, vagy nem jó érzéstelenítõt. De mûtétet ilyen állapotban nem kezdek el!
A betegnek mindig igaza van!
Ha neki fáj, akkor tenni kell valamit. Ha csak szubjektív a dolog, valamit akkor is tenni kell!!!

Snoopy
snoopy
 

 
 

Amit még elfelejtettem:

Az EDA (és sok más beavatkozás) alapvetõ kontraindikációja/ ellenjavallata a páciens nem megfelelõ kooperációja. Legyen az akár a nem beszámítható beteg kiszámíthatatlan mozdulat, vagy a kismama bele nem egyezése.

Snoopy
snoopy
 


Kedves Snoopy! Köszönöm a válaszokat, sajnálom hogy a barátnöm mégis meggondolta magát és nem csinált ebböl nyilvánosságot. Megvallom bár többször is altattak én sem tudtam, hogy altatóorvost is lehet választani, ha nem vagyok elégedett azzal akit kaptam. Tõlem amikor bevonultam a mütét napján, sose kérdezték kit szeretnék, hanem már vittek is elég hamar a mütöbe és ott volt éppen az, akit beosztottak.

Elnézést ezt másoktól kérdezem inkább, gondolom orvostól nem illik megkérdezni mennyit szokott kapni. Szóval az érdekelne, volt-e itt valaki aki felkért altatóorvost már mütétre, mennyit illik ilyenkor adni? Mert ugye a saját orvosnak is fizet az ember, gondolom annak adtok többet.
10e az kevés?

Karmen
karmen
 


Karmen!

Ez a dolog általában nem úgy mûködik, hogy kapsz egy albumot és kiválaszthatod, hogy kit szeretnél.
Van beosztás, hogy ki hol dolgozik aznap. De ha pl ismersz abban a kórházban egy anesztest, aki kezei között szívesen aludnál, akkor kérheted, hogy õt szeretnéd. Ha megoldható, akkor meg fogják oldani (cserélnek mûtõt, vagy ilyesmi). Ha aki téged altatna, valamiért nem felel meg, akkor ettõl függetlenül kérhetsz mást. De lehetõleg ne akkor, amikor már benn vagy a mûtõben, esetleg éppen az altatót adja be. Jó esetben találkozol már elõtte vele. Úgy helyettest szerezni, hogy elõre nincs megbeszélve azért nehéz. Persze végszükségben megoldható.

Az anyagi konzekvenciákról fogalmam sincs. Amikor legutóbb aneszteziológiával foglalkoztam, akkor teljesen rapszódikus volt az anesztesnek szóló paraszolvencia. Inkább nem kaptunk, mint kaptunk. (Köszönetet is.)
Úgyhogy nekem a 10e egyáltalán nem tûnik kevésnek, de a gyakorló anesztesek jobban képben vannak. Nem akarom rontani senki üzletét... Kép

Snoopy
snoopy
 


Kedves Snoopy! Köszönöm az infokat, elöre tervezett mütétnél mindenképpen keresni fogok olyan orvost, aki nekem szimpatikus. Megvallom én se adtam még az altatóorvosnak, de
csak azért mert nemigen tudtam elöre hogy mütét lesz és a dokimnak is csak igen keveset tudtam adni (2e, meg 5e)
Szivem szerint megköszöntem volna az anesztesnek is. DE. Ha én felkérem hogy ö altasson, akkor szerintem igenis kell adni! Mert lehet hogy aznap miattam lesz plusz 1 mütéte, és mindenképpen meg kell azt köszönni hogy jobban is figyel rám.

Sajnos az összeg legtöbbünknél nem azért marad el mert nem szivesen adnánk, hiszen van akkora felelöség rajtatok is, mint a nögyógyászon, hanem mire anyuka is megszül venni kell egy csomo mindent a babának is és tudjuk a szülésre a nödokik is több 10e várnak, igy nemigen marad az anesztesnek.
Én azért szeretnék majd akkor adni.

(amugy hallottam olyat hogy szülés után doki visszaadta a pénzt, hogy apró nem kell.)

Karmen
karmen
 


Snoopy, szeretnem tudni hogy mi a pro es contra a spinalis es az EDA kozott, mint orvos, mint beteg szempontjabol. Az elso babamant spinalis csaszarral szultem, oktoberre varom masodikat es csaszarral szeretnek megint szulni, Nekem a spinalis erzestelenites nagyon bejott, csak kivancsi vagyok! Koszi szepen.
mirmurka
 


Szia Mirmurka!

Sikerült megtalálni, amit írtam már errõl. Ha van még kérdésed, tedd fel!

"Spinál: vékony tûvel egy szúrás a gerincvelõi folyadékba, gyógyszer egy adag, zsibbadás olyan mély, mintha nem lenne deréktõl lefelé semmilyen testrész, feküdni kell utána, de inkább már csak 12 órát, nem 24-t, könnyebb megszúrni, elõfordul utána fejfájás, gyorsan hat (pár perc alatt), kevés cucc kell hozzá.

EDA: Csövecske a gerincvelõi folyadékon egy hártyával kívülebb, kb fél óra kell a jó érzéstelenséghez, olyasmiket érezhetsz mûtét közben, mint húzás, nyomás, feszítés. Éles fájdalom nincs. Feküdni nem kell csak amíg vissza nem tér a lábakba az erõ, bennhagyható a csövecske, hogy mûtét utáni fájdalomcsillapítót is adhassanak bele (fájdalomcsillapítás az szükséges, de az injekciós nem annyira jó, mert kábává tehet), több eszcájg kell hozzá, gyakorlat (vastagabb tût használnak és nagyobb lesz a hártyán a luk, ha nem tudnak idõben megállni, akkor gyakoribb a fejfájás, mint a spinálnál a vastag tû miatt) "

Snoopy
snoopy
 


Koszi szepen Snoopy, azt hiszem maradok a spinalnal, bar a veszelyekrol es esetleges mellekhatasokrol a fejfajason kivuli nem irtal... tudnal errol is mondani valamit?
Egyebkent nekem fantasztikusan jo elmenyeim vannak az elso szulesemrol, hala a nogyogyasznak es az ALTATOORVOSOMNAK HALA... annyira hogy masodszorra is hazamegyek a vilag tulso felerol, 20 ora repulessel... nagyon klassz hogy vannak meg hozzad hasonlo szuperdokik kishazankban. Megegyeszer koszonom - ja es nem nevtelen vagyok, csak Mirmurka de valami gondom van az azonositoval
Névtelen
 


Sziasztok!

Mekkora fájdalommal jár a Spinál illetve az EDA?
Ha valaki mozog közben, akkor milyen következmények lehetnek?
Snoopy te nem praktizálsz?
Elõre is köszönöm a választ.
Üdv.
Névtelen
 


Sziasztok!

Az EDA tulképpen uakkora fájdalommal jár, mint a spinál. Az érzéstelenítõ injekciót lehet érezni (mint a fogászaton) a többit nem. EDA-nál érezhet az ember villanásokat a lábba, egyéb helyre futó idegek mentén, de az nem fájdalom, csak furcsa, meglepõ érzés.
Ha megmozdul az ember közben, akkor nyilván nehezebb megtalálni a megfelelõ helyet a tûvel, illetve rossz ugrásnál az EDA esetében átlukadhat a tû az agyhártya túloldalára, ami a fejfájás valószínûségét erõsen emeli. Nyilván a tripla szaltó elvégzése tûvel az ember hátában további sérüléseket okozhat, de ez azért ritka.
Praktizálnék én, ha mondjuk nem április végén szültem volna egy második fiút! Kép

Snoopy
snoopy
 


Ui: Mirmurka!
Hol vagyok én a szuperdokitól...
Azért köszönöm. Kép
Snoopy
snoopy
 


Snoopy! Akkor nagy-nagy gratula!

Karmen
karmen
 


Snoopy!

Akkor a kisfiú még nagyon csöppség:-)Biztos cuki!Gratula!
Te az EDA-t választottad?
Megkérdezhetem, hogy melyik kórházban és hol szültél?
Névtelen
 


Karmen!
Köszi!Kép

Hazai pályán játszom általában, így normál esetben a budapesti Szt Rókus kórházban szülök. Ez nem normál eset volt. Ugyan hajnalban a kinti fiammmal édes kettesben voltunk a lakásban és nyüszítettem is szép halkan, hogy kórházat és EDA-t akarok, de nem volt ott senki aki ebben segíteni tudott volna. Aztán még épp idõben futottak be többen is, így nem egyedül szültem.
Részletek a szüléstörténetekben.

Snoopy
snoopy
 


Snoopy!

Mitõl függ, hogy EDA-t vagy Spinált alkalmaznak és mikor, melyik fázisban érdemes beadni?
Névtelen
 


Sziasztok!

Spinál csak mûtéthez. EDA mindenféléhez. Spinált értelemszerûen csaszi elõtt a mûtõasztalon általában. EDA-t a 2-3 ujjnyi méhszájnál javasolják szüléshez. Csaszihoz fél-egy órával mûtét elõtt, mert lassan áll be a mûtéti szintû hatása.

Snoopy
snoopy
 


Az EDA mennyi idõ múlva hat?A fájdalmat teljesen megszünteti, vagy ennek ellenére is lehet érezni valamit?
Névtelen
 


A hatás kezdete pár percen belül megérkezik. A mûtéti érzéstelenség felépítésére fél órát szoktak hagyni a biztonság kedvéért. Ekkor a fájdalom teljesen megszûnik. Nyomást, húzást, feszítést azonban még érezhet a páciens.
Az elsõ érzékletek, amik eltûnnek: a fájdalom, illetve a hõérzés. Dózisfüggõ, hogy mennyi marad az érzékelésbõl, mozgatóképességbõl. Szüléshez sokkal kisebb dózissal dolgozunk, mint mûtéthez. Ki kell próbálni, hogy egy anyukának mennyire van szüksége a megfelelõ hatáshoz.

Snoopy
snoopy
 


Snoopy

Az igaz ha valaki EDA-val szül (normál módon) akkor elhuzódhat a szülés?

Tina
 


Tina!

Van akinél elhúzódik, van akinél begyorsul. A fájások erõssége nem csökken, hiszen a méhizomzatnak saját mozgásfrekvenciája van, hiszen simaizom. A kitolás húzódhat el, ha az érzékelés még a kitolásban is teljesen gátolt, esetleg a hasizmok mozgatóidegei is ki vannak iktatva, akkor hasizomprés nem segíti a kitolást.
Sok kismama annyira fél a fájdalomtól, hogy az a szülést is veszteglésre készteti. Ezeket a gátakat az EDA oldja, így a méhszáj tágulása megindulhat akkor is, ha az addig az stagnált.

Snoopy
snoopy
 


Snoopy

Köszi a választ. Tegnap voltam az orvosomnál és nem ajánlotta az EDA-t nekem mert a lányommal mikor beértünk 2 éve már eltûnt a méhszáj.
Hiába szültem már nagyon félek a fájdalomtól. Gondoltam EDA-val könnyebb lenne. Anno még nem lehetett kérni ahol szültem.

Tina
 


Mirmurka!

Most vettem észre, hogy további mellékhatásokról nem írtam, de azért, mert több közülük nem különbözik EDA és a spinál esetén.

Fertõzés
Túlérzékenység a gyógyszerre

Ami a spinálnál elõfordul, de EDA-nál nem, az az olyan magasra terjedõ érzéstelenség, ami már az agy mûködését is veszélyeztetheti, ami légzészavarral és keringészavarral is járhat. Gyors beavatkozást igényel. Ezt védi ki a gerincvelõi folyadéknál nehezebb érzéstelenítõoldat és a megfelelõ fektetés (hatásbeállásig fej fentebb, mint a popsi.)
A másik ami különbözik, hogy a spinál gyorsabb és jelentõsebb vérnyomásesést produkál, ami esetleg kiegészítõ gyógyszerezést kíván.
Illetve spinálnál gyakrabban fordul elõ remegés a mûtét közben, illetve utána.

Most más nem jut eszembe.
Szió!

Snoopy
snoopy
 


Snoopy!
Az igaz, hogy gyakrabban van fogó vagy vákuum EDÁ-nál?
És gyakrabban forog rendellenesen a baba? Van errõl statiszika?
Anyaorsi
Névtelen
 


Orsi!
A Rókusban vákumot egyszer láttam használni, fogót soha, így ezt nem tudom megmondani. Pedig itt a szülések 60%-a kb EDA-s mostmár. Nálunk az expressió dívik, azaz a nõgyógyász hasra támaszkodása. Ez mejdenem minden szülésnél elõfordul, legalábbis amit én láttam. Bár én csak az EDA-sokat látom. Statisztikát talán a nõgyógyászok tudnak. A babát nem befolyásolja semmi ami az EDA-tól lenne, így a forgására sem nagyon van hatása.
Gyakorlott EDA-s szülést vezetõ nõgyógyász, szülésznõ és anesztes mellett szerintem egyik sem jellemzõ. Amíg a csapat gyakorlott nem lesz, addig lehet, hogy igaz az elsõ két állítás.

Snoopy
snoopy
 


Lehet kérni külön sétáló EDA-t?
Névtelen
 


Snoopy,

Meg mindig Mirmurka vagyok - koszi szepen a valaszt.. Nekem a masodik kislany lesz, ugyhogy mindenki nagyon nagyon boldog - kiveve a kisfiamat !!

Sok boldogsagot a kisfiadhoz!

Mirmurka
Névtelen
 


Névtelen! (esetleg egy nick????)

Ahol létezik a sétáló EDA, ott szerintem automatikusan azt kap mindenki, hacsak nem kéri külön, hogy feküdni szeretne. Ennek vannak azonban feltételei. Ha ragaszkodnak a nõgyógyászok a CTG-hez, akkor kell hozzá telemetriás CTG készülék, vagy az, hogy mégse ragaszkodjanak annyira. Másrészt az is célszerû, ha nem igényel állandó infúziót a kismama. Mert az állványtologatás azért kellemetlenné teheti a sétálás élményét.

Snoopy
snoopy
 


én aprilisban szültem mütet utan 6oraval tussolas ez este 8kor volt utana reggel egyedül keltem fel es mindent tudtam csinal ni igaz még most is erzem az idöjarasvaltozast a gerincemben ott ahol szurtak
Névtelen
 


Szia Névtelen!

EDA, vagy spinál?
Csaszi?

Snoopy
snoopy
 


Sziasztok,

Hadd meseljem el egy baratnom tortenetet. Neki nem a szules miatt adtak be (ha jol tudom) az EDAt, hanem a bordajarol akartak egy daganatot eltavolitani. A terv az volt, hogy badjak az EDA-t, es aztan egy konnyu altatasban reszesitik. De semmi nem alakult a terveknek megfeleloen. Az injekciot rossz helyre adtak be, es igy nem a felso, hanem az also fele zsibbadt el. Igy aztan kenytelenek voltak melyaltatasban muteni. Most mar lassan ket hete volt a mutet, de a fejfajasa meg mindig tart. Senki nem mondta neki, hogy egy napig vizszintesen kell fekudni, es a kovetkezo napot vegig hanyta. Egyszer felajanlottak neki ezt a blood patch-et is, de ugyanaz az orvos adta volna be neki, aki rossz helyre szurta az erzestelenito injekciot. Amikor kijelentette, hogy ebben az orvosban nem annyira bizik, akkor elmeseltek azt is neki, hogy elvegezhetik ezt a blood patchet, de lehet, hogy megint nem sikerul a megfelelo helyre szurni... Igy aztan nem vallalta. Raadasul az orvos ket nappal a mutet utan meglepodve vette eszre, hogy a kanul meg mindig bent van.
Mit tanacsolnatok neki? Es mit szoltok ehhez az esethez?
Nem lehet, hogy egy kicsit jobban felkeszult orvosoknak kellene beadni ezeket az injekciokat??

Mandula
Mandula
 


Mandula!

Az EDA után nem kell 24 órát feküdni. A spinál után is csak 6-12 órát kell feküdni, ha jó vékony tűvel szúrták. Fontosabb a rengeteg folyadék fogyasztás.

Ha rossz helyre szúrta és fejfájás is volt utána, akkor valószínűleg egy hártyával mélyebbre jutott a tű, így a spinálnak megfelelő mélységbe. Az EDA szúró tű viszont jó vastag, így a spinálnak megfelelő fejfájás elleni védekezés exztrán betartandó. A "rossz szúrás" után szúrt újabbat és oda tette be a kanült? Vagy visszahúzott tűben vezette be a kanült? Gondolom, ezt nem tudod, lehet, hogy a barátnőd sem. A rossz helyre szúrás lehet ez. De lehet, hogy teljesen rossz csigolyaközt választott, hiszen nem ott lett érzéstelenítve, ahol műteni akarták. Az EDA érzéstelenített területe elég jól tud szórni(különösen kisamamákban), de azért vannak esélyes határok. Viszont csak EDA-t lehet szúrni magasra, mert a spinál veszélyes az ágyéki gerincszakasz felett. Szóval sok a kérdés, amire nincs válasz, így még véleményt sem lehet mondani.
Viszont az biztos, hogy egy problémás EDA kanült illik személyesen kivenni a műtét után rögtön. Akkor nincs ilyen rácsodálkozás és kellemetlen szitu.

Tanács: Sok folyadék, mindig. 3-4l naponta.Koffein. Tabletta, kávé.
Blood-patch technika bármikor jöhet. Ha minden rendben vele, akkor rögtön szűnik a fejfájás.

Snoopy

KépKép
 
 


Kedves Snoopy,

leirom a tortenetemet, hatha te meg tudod magyarazni mi is tortent.

Szoval, 22 evesen (most 27 vagyok) volt egy dermoid ciszta a farokcsontom felett, amit akkor spinalis erzestelenitesben operaltak, nem is volt vele semmi gondom,2 perc alatt beadtak, semmi fejfajas, minden ok. volt. 2001-ben szuletett a lanyom surgossegi csaszarral, igy elaltattak, de csak kb. 15 perc utan sikerult, a doki szerint valami deformacio van a gegemben es nem nagyon sikerult a tubust ledugni rajta, fajt is a torkom vagy masfel hetig utana. A kisfiam ket honapja szuletett, tervezett csaszar volt, igy szepen elmondtam az altatoorvosnak elotte,hogy mi volt az elso csaszarnal.O ezekutan a spinalt javasolta.Jo. Elokeszuletek, satobbi.Jon a doki a nagy tujevel, probalja beadni a spinalt.Olyan 40 percig probalgatta, kb. hatszor probalta beszurni, nem sikerult.Ultem, vallam szinte a terdem kozott, mindezt haromperces fajasokkal tarkitva , hat...itt mar elment a kedvem az egesztol...Vegul kijelentette a doki, hogy tul kozel vannak a csigolyaim, tul magas riziko, nem vallalja a kockazatot, altatas.Hehe, gondoltam, mi van ha az se jon ossze?Maszk az arcomra, felebredek,ott a gyerek, eddig jo is.Kesobb olvastam a papirjaimon, hogy az altatas se sikerult mintaszeruen, ha jol ertettem , akkor a tubust megint nem sikerult ledugni, igy a maszkon keresztul altattak.Letezhet ez?Lehet csaszit csinalni maszkos altatasban? Lehet, hogy hulye a kerdes, de az a maszk nem arra valo, hogy az ember addig aludjon, amig a tubust bevezetik, es utana mar a tubuson keresztul jon az altatoszer?Szoval hogy is van ez?Szerinted miert nem sikerult spinalt beszurni? A gerincemmel soha semmi bajom nem volt, hogy lehet, hogy 5 ev alatt "osszecsusztak " a csontjaim?
Az orvossal a mutet utan nem tudtam beszelni sajnos.Hozzateszem, hogy mindez nemetul hangzott el, szoval nem biztos, hogy jol ertettem mindent.A korhaz europa egyik legnagyobb egyetemi korhaza volt.(AKH)
Bocs, h. ilyen hosszu lettem, remelem erthetoen sikerult leirnom mindent. Koszonom elore is .

Alma
Alma
 


Alma!

A magyar orvosi előírások szerint maszkos altatásban csak akkor lehet császármetszést csinálni, ha a gyermek közvetlen életveszélyben van. A programozott császármetszés nem ilyen szitu.
A tubus azért kell, hogy tuti biztos légútjaid legyenek a műtét alatt, különös tekintettel arra, hogy a gyomortartalom egyáltalán ne kerülhessen a légcsövedbe. Mivel a várandós, terminusban lévő kismamák MINDIG telt gyomrúnak számítanak (a méh megemeli a gyomor belsejében a nyomást, így potenciális hányók), ezért, ha az intubálás nem sikerül, az anyukát fel kell ébreszteni, és jobban felkészülten nekilátni a dolognak valamikor később.
Altatószer ha van légnemű formában a műtét alatt, akkor a tubusba ugyanúgy bemegy, mint a maszkba, csak a maszk esetén valamennyi jut a környezetednek is.

Ami a spinált illeti. Ezt én innen megmondani nem tudom.
40 perc az hosszú idő. Kép
Kellene egy röntgenfelvétel a hátadról, az meg tudja mondani, hogy mi történt a csigolyáiddal. Nem tűnik azért valószínűnek...

Snoopy

KépKép
 
 


Snoopy,
nagyon szepen koszonom. Mi tortenhet, ha netan valamiert surgosen kell muteni? SE spinal, se altatas, mas meg nemigen van.Letezik ilyen, hogy a gege annyira deformalt, hogy egyaltalan nem lehet intubalni?
Te talalkoztal mar ilyennel?

Amugy irigykedve olvastam masodik csemeted szuletestortenetet...Kép))

Alma
Alma
 


Ja, meg valami. Bar programozott csaszar volt, de elobb csinaltak,mert beindultak a fajasok.A mutobe mar 2-3 perces fajasokkal vittek.
A.
Alma
 


Oké!
Akkor nem nagyon van idő válogatni. Elaltatni bárkit el lehet, na de felébreszteni... Az a kunszt! Kép
Számos olyan trükk, tapasztalt kolléga és eszköz van, ami segíti a nehéz intubálást. A nehézségekre felkészült anesztes így is megpróbálja leküzdeni a nehézségeket. Nem hübelebalázs módjára.
Amikor így sem megy, akkor jön az előny kockázat mérlegelés: nem biztos légút, kontra gégemetszés.
Ha semmi nem megy, de a tubusra mindenképpen szükség van (nem feltétlenül program csaszi), akkor a gégemetszés egy reális alternatíva.

Innen a túlélés oldaláról nekem sincs semmi kifogásom ellene, na de benne lenni.... Kép

Snoopy

KépKép
 
 


Koszonom szepen, Snoopy,

brrr, kiraz a hideg, ha a gegemetszes szot hallom....remelem, sose lesz ra szukseg.
Megegyszer koszonom.

Alma
Alma
 


Kedves Snoopy,

végigolvastam a topicot, tanulságos volt, jó hogy itt vagy Kép
24. hétben vagyok, nálam (egyenlőre) úgy néz ki, minden O.K., de sokszor eszembe jut: kérjek-e valamilyen érzéstelenítést szüléshez, vagy mi lesz, ha hirtelen császárra van szükség.
Azt tudom, hogy az összes fájdalomnál jobban irtóznék attól, ha nem érezném a lábaimat. Vagy csak most gondolom így?
Ha vajúdás közben derül ki, hogy azonnal császár, akkor mi a legáltalánosabb?? Enegm ugye megkérdeznek?
Ha kérnék valamilyen fájdalomcsillapítást vajúdáshoz, akkor melyiket ajánlanád (lehetséges, hogy lábat érezzek Kép ) ? ---- Te hogy szültél?----
Ez csak a vajúdás idején hat? Többször hallottam, hogy lelassítja a fájásokat, akkor meg az ember azt gondolja, gyengesége miatt tovább tartott.

Infúzió+katéter (na, ettől is rosszul vagyok) mindenhez jár? "Kötelező"?

Húúúúúúúúú, bocsánat...abba is hagyom.

Tudnál segíteni? Csak a döntést megkönnyíteni.


Előre is köszönöm:

Erdőssyné Fekete Erika
Névtelen
 


+Valami:
szerintem pszihésen nem bírnám, hogy bennem matatnak (már, hogy ébren vagyok császárnál)...

Szerinted ez (így előre kijelentve) butaság?

/ Sokáig vérvételkor is ájultam, miert szépen elmagyaráztam magamnak, hogy most a testemből szívják le az életet adó nedvet.. tüdőszűréskor u.e. okokból összeestem a "dobozban" /

Erika
Erdőssyné Fekete Erika
 


Sziasztok, szia Snoopy! Csak azért szólok bele ebbe a beszélgetésbe, mert ahogy Erika írja, pont úgy féltem én is a gerincérzéstelenítéstől, valóságos fóbiám volt. Annyira iszonyodtam a gondolattól is, hogy beleszúrnak a hátamba és nem érzem a lábam, hogy inkább mindkét szülésnél a hagyományos szenvedést választottam, érzéstelenítés nélkül. (Persze egyik sem császár volt.) De elvileg engem is nagyon érdekel, hogy ha az ember altatást kér császárnál, lehetséges-e egyáltalán, nem nézik-e hülyének stb. Egyébként olvastam Snoopy szüléstörténeteit, és ahogy az elsőnél "sikerült" az EDA, az éppenséggel nem győzött meg, hogy milyen szuper dolog is... Ja, a teljesség kedvéért: a második szülés után engem elaltattak, mert volt valami kis gond a lepénnyel meg egyebek, ez teljesen rendben zajlott. Szóval inkább csak elvileg érdekel, főleg így, utólag. Köszi, ha írsz! Klára
 
 


Sziasztok!

Beleolvasgattam a hozzászólásokba és úgy gondoltam leírom én is a tapasztalataimat az EDA-val kapcsolatban.
A szülés előtti utolsó "méhszájtapintás" vizsgálat után döntöttem úgy, hogy kérem az érzéstelenítést. Érdekes, hogy addig nagyon ellene voltam, aztán kb. 10 perces küzdelem után a vizsgálószékben, valamint az orvosom figyelmeztetése "szüléskor ezt minimum óránként fogom csinálni" arra késztetett, hogy felülbíráljam ellenszenvemet.
Eljött a szülés és mikor elfolyt a magzatvizem, és már 2 újnyira ki voltam tágulva, meg is kaptam az EDA-t.
Nos, azt mondták nem igazán érzek majd semmit és mozogni semmiképpen ne mozogjak. Nos én éreztem egy korrekt kis szúrást és ennek hatására össze is rezzentem tisztességesen. Ez félrecsúszott, próbálták még egyszer. Akkor is rezzentem, de sikerült.
Több órával később kiderült, hogy a 2 újnyi tágulásom annyiba maradt, császározni kell. Hajjde jól jött, hogy már bennem volt az EDA, nem volt időm megijedni, a döntéstől számítva 15 perc múlva megvolt a kislányom.
Ami érdekessége volt a műtétnek, hogy pl. éreztem hogy vágnak, érzetem hogy kiemelik belőlem a babát. De nem fájt...csak éreztem. A kiemelés olyan volt, mintha egy nagy tölcsérrel szívnák a pocakomat. (nos ez lehet hogy hülye hasonlat volt, de kb. így éreztem). Amikor pedig kiemelték hallottam a gyenge kis sírását és láttam ahogy rendezgetik, majd gyorsan meg is mutatták. Sőt még vicceltek is, hogy mi lesz a neve a fiamnak (ezt nem tartottam viccesnek, ugyanis nem volt fiú nevünk...)
Egyetlen pillanatig sem fájt a fejem, kb. 1 óráig kellett a fejemet mozdulatlanul tartani (de amikor odahozták a kislányomat, ezt sem tudtam betartani, mozgattam a fejemKép), amikor elment az EDA hatása, akkor tudtam csak meg, hogy micsoda fájdalmak lehetnek. Iszonyatos erővel jöttek az összehúzódások.
Összességében nekem nagyon hasznos volt az érzéstelenítés, és a második babánál is kérném. Ami még fontos, kb. 8 éves korom óta vagyok migrénes-fejfájós. Én emiatt is tartottam tőle. Láss csodást, azóta nem fáj egyszer sem a fejem. No ezt nem az EDA-nak tudom azért beKép
Remélem segítettem azoknak, akik választás előtt állnak.
Szisz
 
 


Kedves Sziszke.

Köszönöm, tényleg segítettél. Nem tudom, minden kórházban "menet közben" el lehet dönteni a kérdést? Majd megbeszélem az orvosommal. Mert nem jó az, ha szülés előtt 1 hónappal 100 %-ra meg kell mondanom mindent.

Azt nem nagyon értem (szüléstörténetek) egy teljesen természetes szülés esetén miért kell infúzió, branül, kanül meg a ki tudja mi.
Igazság szerint ezektől vagyok ki, a tudattól, hogy csövek lógnak ki meg be meg minden.

Lehet, hogy buta kérdés (ne haragudj meg), de a két újjnyi tágulás nem az EDA miatt maradt félbe? Ezt persze ki tudja? Ha újra lehetne szülni EDA nélkül, ua. a forgatókönyvvel, talán, akkor..
Persze Snoopynak biztosan "jobbak az információi" Kép

Üdvözlettel:
Fekete Erika
Fekete Erika
 


Sziasztok!

En is leirnam a tortenetemet az EDA-val kapcsoltaban.

Nehany honapja szultetett a kisfiam, a szulest 1 hetes tulhordas utan zselevel meginditottak, majd kb. 12 ora vajudas utan jutottam el oda, hogy mar be lehetett adni az epiduralt. Fel ora szurkalas utan kozoltek, hogy sajnos nem sikerult beszurni a tut, valami nem stimmel a gerincemmel (ez a fel ora amugy borzalmas volt...). Aztan hivtak egy masik orvost, akinek allitolag nagy tapasztala volt az EDA teren es neki elsore sikerult beszurni a tut a megfelelo helyre - legalabbis akkor ugy tunt. Aztan a dokim beadta magat az erzestelenito szert, vartunk nehany percet, de nekem ugyanugy fajt mint addig. Egy ido utan kiderult, hogy ez megsem mukodik, nem volt hatasos az erzestelenites. Tovabbi 4 ora eltelte utan a csaszar mellett dontott az orvos, mert a babat sehogy sem sikerult kitolni es mar kezdett kritikussa valni a helyzet. Ezt spinalis erzestelenitessel csinaltak, elsore sikerult, semmit nem ereztem a mutetbol, meg huzast-nyomast sem. Mindehhez meg annyi tartozik, hogy nekem tizeneves koromban tenyleg volt egy kis gond a gerincemmel, erre fel is hivtam az orvosom figyelmet a terhesseg alatt, igy o elkuldott ortopedushoz. Azonban az ortopedusnak lathatoan goze sem volt az EDA-rol, igy azt mondta, hogy nem latja akadalyat. Egy kicsit most felek a kovetkezo szulestol, bar lehet, hogy ugy konnyebb ha mar eleve tudom, hogy EDA-ra nem szamithatok. Azt hiszem az volt a legrosszabb, hogy akkora csalodas volt, amikor kiderult, hogy nem sikerult, hogy meg a maradek erom is elszallt. Szerintem arra nem hivjak fel elegge az orvosok a figyelmet, hogy nem biztos, hogy sikerul a dolog, csak megkerdezik, hogy kersz EDA-t vagy nem es ugy kezelik, mintha az tuti dolog lenne. Pedig mostanaban egyre tobb sikertelen esetet hallok, ez mar szerintem nem tartozik az elhanyagolhato kategoriaba.

Kedves Snoopy,

Igazabol most gondolkoztam el azon, hogy mi is tortenhetett. Elofordulhat, hogy valakinel nem hatasos egy erzestelenito szer? Vagy megsem sikerult jo helyre bevezetni a csovet es ezert nem hatott? De akkor hova ment a szer es ott nem csinalhatott valami karosat?
Nagyon orulnek, ha nehany szoban tudnal valaszolni a kerdeseimre.

Elore is koszi,
Andi

Erikanak meg annyit, hogy szerintem szules kozben az lesz a legkisebb gondod, hogy milyen csovek lognak ki es be. Methogy a szules tenyleg rettentoen faj es leginkabb csak arra tudsz koncentralni, hogy a fajasokat valahogy elviseld. En is sok minden miatt aggodtam elotte, aztan azt sem tudtam megmondani, hogy mikor kaptam infuziot, hany cso volt bennem, stb. Tudom, hogy a psziches dolgok milyen erosek tudnak lenni, ezert szerintem probald valahogy felkesziteni magadat, mert valoszinuleg valamit biztosan kapsz szules kozben. Remelem azert nem ijesztettelek el teljesen az EDA-tol, a legtobb esetben haszns, egy ismerosom szerint az EDA utan a szules tok buli volt.

Bocs, hogy ilyen hosszu voltam.

Andi
 
 


Sziasztok!

Egyszer már elkezdtem választ írni, de szólított valamelyik ded, így elszállt.

Szóval személy szerint azt tartottam elviselhetetlen dolognak, hogy nem korrektül érzéstelenített területen gátmetszést foltozgassanak rajtam. Azt a nőgyógyász lidocainozza, és általában vajmi kevés sikerrel. Nem gondoltam, hogy az általam választott nőgyógyász ügyesebb, bár hősi eposzok szólnak profi érzéstelenítésről, csak senki nem látta. Mint a szivárvány tövében a kincs Kép
Gátmetszés nélkül kb nincs első szülés, így nekem a biztos EDA háttér volt az alap.

A szúrás egy felszíni érzéstelenítővel kezdődik (mint fogászat) ekkor még ugrik az ember. A másik szúrást meg csak matatásnak érzi. A normál szülés EDA-ja mellett általában érzi az ember a lábát. A sétálós EDA esetén még rá is állhat.

Tágulásleállás okai: 1. Pszichés: félelem a fájdalomtól, kiszolgáltatottságtól, szüléstől, stb.
2. Méhizomzat fáradás, gyengeség, túlnyúlás.
EDA: elsőt szünteti, másodikban csak akkor játszik szerepet, ha a méhizomzat nem tudja a tankönyvet és bár simaizom, de kicsit hat rá az EDA, ahhoz is lódózis kell. Elhanyagolható.
EDA miatt a kitolás nyúlhat meg (amit ha a baba jól visel a gátizmokat kíméli, elkerülhető lehet a gátmetszés), de csak akkor, ha kitoláskor még jelentősen érzéstelenít (igyekszik mindenki, hogy addigra épp elmúljon a hatása), mert a mama hasizmai nem működnek, és mivel nem is érzi a fájást, ezért nem is tudja, hogy mikor kell nyomnia.

EDAhoz azért kell branül, mert ha nem sikerül a szúrás és mélyebbre megy (innentől szövődmény és nem természetes velejáró), akkor a spináltérbe jutott érzéstelenítőadag vérnyomásesést és más galibát csinálhat, ekkor folyadék és gyógyszerbevitelre LEHET szükség. A kismamák EDA tere véletlenszerűen szűk lehet, kiterjedhet felfelé, ekkor magasra terjed az EDA hatása, ami hasonló tünetekkel járhat, ismét jó, ha van az emberben branül.

EDA nélkül infúzió szerintem leginkább az ágyhoz kötést célozza. Illetve oxitocin adagolhatnak bele (véleményem szerint gyakrabban, mint azt az orvosi körülmények indokolják).
EDA esetén ha a lábad megtart, akkor akár futhatsz. Ilyenkor mindig a tumoros fájdalom miatt beEDA-zott emberekre érdemes gondolni, akik hónapokig viselik a kanült és mindent csinálnak a hatása alatt is.

A katéter, vagy vizeletlecsapolás csak akkor kell, ha nem tudsz egyedül pisilni. Erre nagyobb az esély, ha érzéstelen az alsó testfeled (spinál) ezen kívül csaszinál a katéteren ürülő vizelet mutatja biztonságosan, hogy semmilyen húgyutat nem sértettek a műtétnél.

Mindenki minden beavatkozást megtagadhat, ha nem az élete, vagy a baba élete a tét. Sokat érdemes is megtenni. De azt mondhatják, hogy ha semmit nem enged az anyuka, akkor miért jött a kórházba... Kép

Aki nem engedi, hogy a hátához nyúljanak, annak nem nyúlnak. EDA, spinál alapvető feltétele a beteg beleegyezése és segítsége. Csak könyörgöm, ha felajánlják, akkor hallgassa meg az érveket! Lehet, hogy meggyőződik arról, hogy úgy lesz jobb.(Horrorélményem, hogy az ötödször császározás előtt álló anyuka hisztérikusan aludni akart, pedig neki is és a babának is jobb lett volna bármi, ami nem altatás, valamint sem a nőgyógyászok, sem az én fejem nem főtt volna azért, hogy a gyerek tudjon és akarjon levegőt venni, ha kiszabadítják (altatás összenövésekkelKép)De anyuka agya hozzáférhetetlen volt. Kép)

Ha olyan kórházban szülünk, ahol 24 órában van EDA, ha kérünk, akkor bármikor dönthetünk úgy, hogy kérünk (legfeljebb azt mondják, hogy 4 ujjnyi méhszájnál már nem érdemes bíbelődni vele (ahhoz is kell idő, amíg megszúrják, ahhoz is, hogy beálljon a hatása). Ha olyanban, ahol előre meg kell beszélni, akkor előre kell dönteni, de akkor is mondhatjuk azt az utolsó pillanatban, hogy mégse.

Az, hogy egy egészségügyi dolgozónak (pláne rajtam) egy beavatkozás hogyan sikerül, az semmit nem jelent. A Szövődmények többszörösére emelkednek ilyen esetben. A horror sztorik sokkal gyakoribbak ilyen fórumokon, mint a siker sztorik. Az ugyanis mintha senkit nem érdekelne...
Az EDA azért lett kitalálva, hogy NEKTEK jobb legyen. És jó is. Higgyétek el. Szúrtam is sokat, szúrtak is. Mindkét oldalt ismerem. Szerintem hiteles forrás vagyok.
Így is sokan lesznek, akik máshogy döntenek, nem is jobb azoknak, akiknek vagy magas a fájdalomküszöbük, vagy a saját tudatmódosítójuk jól működik szülés közben, vagy nem rettegnek a gátmetszés varrásától, mint én. De sokaknak nagyon jól jön, jött és bevált.

Most ennyi jutott hirtelen eszembe Kép

Snoopy

KépKép
 
 


Kedves Snoopy!
Az első szülésemnél éjfélkor mentünk a kórházba,mert elfolyt a magzatvíz.Reggel 6-ig lépcsőztem és nagyon elfáradtam,ráadásul szünet nélküli fájásaim voltak.Kértem EDA-t és kb másfél óráig nagyon jót pihentem,mert nem fájt.Sikerült ez idő alatt elég energiát összegyűjtenem a szüléshez.Igaz 8 körül már nagyon erős fájásaim voltak és 10.50-kor megszületett a kislányom.De ami a legjobb volt az egészben,hogy a gát varráshoz már újra kaptam az érzéstelenítőt.40 perc varrás alatt egyszer sem éreztem,hogy egy picit is fájna!Ezért már megérte!
Második lányommal úgy gondoltam kérek érzéstelenítést ha már nem bírom.Nagyon gyorsan tágultam és mire úgy éreztem már elviselhetetlenek a fájások,már nem adtak EDA-t,mert minek mindjárt meglesz a baba.Ez 11 körül volt.De a baba feje csak nem jött lejebb.5 óra 10-kor császároztak.Megpróbáltak spinálisan érzésteleníteni ami ötödszörre sem sikerült.Végül elaltattak.A következő gyerekem rendesen szeretném világra hozni,nem császárral.Remélem sikerül.EDA-t biztos kérni fogok már az elején.De bevallom,főleg a varrás miatt.A császár előtt olyan fájdalmaim voltak,amire oxitoconnal még rásegítettek,hogy úgy gondoltam én már mindent kibírok,ha ezt túlélem.Kép
 
 


Linato!

Ugye, ugye? Ezek szerint nem vagyok egyedül. Bár én magamban abban reménykedtem, hogy a második szülésnél már nem kell gátmetszés. Nem is kellett! Kép

Hogy a spinál miért nem sikerült? Hogy előtte miért nem vállalkoztak az EDA-ra ha már láthatóan nem haladt a dolog???? Uott szültél, ahol előtte?

Valószínűleg mindent kibírsz, de minek, ha tudod, hogy lehet sokkal jobb? Kép

Snoopy

KépKép
 
 


Az Milénát a Hietén,a Korinát az Istvánban szültem.A dokim ugyan az volt csak közben kórházat váltott,én meg mentem vele.A születéstörténeteknél leírtam részletesen mi,hogy volt.Ha van kedved,olvasd el.Kép
Igazad van legközelebb a sokkal jobbat választom.Kép
 
 


Október 1.-én megcsászároztak. A gerincbe adott érzéstelenítő... az ellenségemnek sem kívánom. Sajnos olyan mértékü a gerincferdülésem, hogy ötödszörre sikerült neki jó helyre beszúrni, és akkor végre megkaptam. Azon a részen a mai napig fáj. Amúgy is hátfájós vagyok, ez a babázás még rátesz egy lapáttal, van, hogy nem tudok felegyenesedni... Amikor lefekszem, meg érzem a szurik helyét. Borzasztó...

Kriszta
Kép
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet: