Új privát üzeneted érkezett!

Alpári volt a gyerekcsinálás is?
más
 


Sugár! Te még nem láttál ilyent, akkor nem is igaz.
Strucc volt a családban, ugye?
Dugár
 


más, te üríteni és vérezni is szoktál szex közben?
vagy az is ugyanolyan fájdalmas neked, mint a szülés? Kép
Névtelen
 

 
 

Miért, te szoktál? Kép
Névtelen
 


Ha tudsz olvasni, azt írtam : nem hiszem, hogy kiábrándulna. És nem írtam, hogy nem létezik ilyen. Az ismerősi körömről beszéltem!
Sugár
 


Sugár! Szűköcske lehet az az ismerősi kör Kép
Egyébként a férfiak inkább a váláskor szokták bevallani, hogy mennyire undorította őket a szülés látványa. Addig tisztességből és becsületből nem mondanak ilyesmit.
Névtelen
 


Sugár,
kösziKép

Én pl. egyáltalán nem éreztem, hogy rá lennék utalva a páromra. Ez pl. szerintem fontos.
Nekem jó volt, hogy velem volt. Növelte a biztonságérzetem, és már leírtam, vhol, hogy szegény nagyon jó szolgálatot tett, mikor orvosra, vagy szülésznőre volt szükség, én meg ctg-re voltam kötveKép
De jó volt pl, hogy volt kivel beszélgetnem. Még akkor is, amikor esetleg két fájás között voltunk.
Volt, aki elterelje a figyelmem a többiekről, akikkel egy vajúdóban voltunk.
és tartotta vki a lábam Kép
tudtam, hol van. Kép és tudtam, hogy nem idegeskedi agyon magát kívülállóként, hanem ott van a tűzfészekbenKép
gyakorlatilag, közvetlenül a szülés után nem is volt velem, hiszen ment a babával, és ő hozta oda nekem. Ez is jó érzés volt.

De nem tudtam előre, hogy helyes döntést hoztunk-e vagy sem.

Sokban hozzájárult egyébként ahhoz, hogy örültem a döntésének, hogy a kül. kismama sajtó arról beszélt, milyen fontos, a gyerek életének első pár perce, órája, milyen meghatározó lehet apa-gyerek kapcsolatban, hogy apa ott van-e a világrajöttekor. Persze mindezt fenntartással fogadtam. Kép
 
 


Névtelen: a váláskor már nem mindegy?
más
 


Jobb helyeken nem közös vajúdók vannak. Jobb helyeken lehet szülésznőt fogadni, aki végig a kismama mellett van, és SZAKSZERŰEN gondoskodik róla. Még jobb helyeken az orvos is folyamatosan jelen van. Nekik ez a dolguk.
Névtelen
 


más: ja, téged kielégít a képmutatás? hogy aszondja a férjed: "igen drágám, ott is gyönyörű voltál", és aztán a váláskor a képedbe vágja az igazságot?
Névtelen
 


A váláskor nem oszt, nem szoroz, mit érzett Apámuram. Akar-nemakar, ezt talán a szülés elött kellene megbeszélni vele. Egyetlen férfit sem lehet erőszakkal becipelni a szülőszobára.
más
 


"Kedves" Névtelen (20:02)!

Ezek szerint neked még nem volt olyan kapcsolatod, amiben a felek MINDEN HELYZETBEN szépnek, vonzónak tartják a másikat? Ezek szerint még sosem volt gyomorrontásod, amióta ismered a Párodat?
Mondd: szexeltél Te már smink nélkül?

Nem tudom, miért olyan hihetetlen, hogy egy férfi ilyen helyzetben (szülés) is szépnek találhat egy nőt!
(Mellesleg: ha nem szemből nézi az eseményeket, nem lát sem ürüléket, sem nyílt sebet.)

Annamari
 
 


Jahogy akik együtt szülnek azok el is válnak....érdekes eszmefuttatás mindenesetre Kép

Dehát mindenki magából (ill. a párjából) indul ki.

Nem bírod elfogadni, hogy másmilyen emberek is vannak mi?

Ezzel együtt semmi bajom a férjnélkülszülőkkel, nekem is megfordult a fejemben. A párom ragaszkodott hozzá és így volt jó.

A "tenyésznőstényhez" is gratulálok, szép volt! Kép Öblíthetsz!
spice
 


Névtelen
Tulajdonképpen sajnállak. Amiket írsz megtapasztaltad? Egy hamis házasság után a fejedhez vágták az összes sérelmet?
Nyanya
 


Zokogok, már kezdem annyira sajnálni azokat a férfiakat, akik egy kis ürüléktől elájulnak. Szerintem a sajátjuk sem szebb, vagy ízlésesebb.

Névtelen, a te férjed vadrózsaillatút szokott termelni?
más
 


Ja bocs, nem tudok olvasni Kép
Nem azt írták, hogy akik együttszülnek, azok el is válnak, hanem azt, hogy a férjek rendszerint csak a váláskor merik bevallani, hogy tökundorító volt a szülés.
spice
 


Sőt, rendszeresen a férjem előtt kakálok, elvégre kötelessége eltűrni annak fejében, hogy néha magamra engedem Kép
más
 


Akkor kiderült az igazság: együtt szülés = együtt sz..ás
újmás
 


más
érdekes hasonlataid vannak. Ezekszerint szarnak tartod a gyereked?
Nyanya
 


KépKépKép
idegen
 


Nyanya! Félrebeszélsz! Itt arról volt szó, hogy a szülés olyasmi járulékokkal is óhatatlanul együtt jár, amik nem tartoznak arra a férfira, akinek a számára a felesége még vonzó, kívánatos nő is akar maradni.
Az együttszülős apák többsége soha nem feledi a látványt az ijesztővé tágult p.náról, egyebekről nem is beszélve. Csak ezt rendszerint nem vallják be addig, amíg már nem mindegy nekik az egész kapcsolatuk úgy, ahogy van.
Nyugiii
 


Nyanya, tetszett! Kép Kép Kép
idegen
 


Nyugiii (más, Névtelen): hallottál te már a látszatházasságról? Mintha ti valami hasonlót művelnétek...Kép
újmás
 


Nyugiii!

Te nagyon-nagyon tájékozatlan vagy!!!
A férfiak nem szemből nézik a szülést, általában oda sem engedik őket!!!
ÁÁ, minek is koptatom a számat, van itt egy csomó pasi, többek között a topicnyitó is, írjanak ők a tapasztalataikról!
Ha neked a szülés a p.na kitágulását jelenti és semmi mást, akkor várnod kéne még pár évet a gyerekvállalással! Vagy inkább elfogadni, hogy reggel Te is büdös szájjal ébredsz, de a pasid ha normális, nem hagy el emiatt!

Annamari
 
 


Nyugii
Hmm értem már, de akkor a gyerek pelenkája sem tartozik rá, mert még a végén megundorodna a saját gyerekétöl is.
Már csak azt nem értem az ilyen minek csinál gyereket.
Nyanya
 


Nyanya! A férjnek a gyerekével kapcsolatban bizonyára nincsenek szexuális elképzelései, a feleségét viszont szeretné kívánatosnak látni.
Névtelen
 


...ilyen nőknek....
újmás
 


Névtelen
Akkor vegyen egy guminőt, mert csak az nem változik az évek múlásával
Nyanya
 


még ürüléket sem termel Kép
újmás
 


Nyanya! Más az évek során történő lassú, folyamatos, óhatatlan változás, és más az, amikor egyszerre, mellbevágóan, durván ugrik a szegény férj arcába a valóság.
Névtelen
 


Szegény férj ne éljen álomvilágban és akkor nem fágja pofán a valóság...
 
 


Névtelen: előbb próbáld meg megalapozni a kapcsolatodat, mielőtt gyereket vállalsz. Az olyan pasi aki egy szüléstől kiakad, jobb ha nem csinál neked gyereket.
újmás
 


Azt hiszem ezt a topicot át lehetne keresztelni a ma mindenki hülyeségeket ír topiccá (bocsi az értelmes hozzászólóktól). Kezd az egész undorítóvá válni. Bocsi, nem kezd, ez már undorító
Kép

Azt hiszem itt az ideje, hogy az értelmesebbje kereket oldjon innen, a névtelenkék meg boldogítsák itt egymást.

Erika
 
 


Miért van az hogy néhány embernek a nőből csak a szépsége és a nemi szerve érdekes...a többi FONTOS része nem annyira ...az az ember aki élet legszebb történését undoritónak találja és egy napon emliti az ürülékkel és stb.az nem normális már elnézést...Kép KépKépKépaz hogy valaki együtt szül e a párjával vagy sem mindenki magánügye és nem hiszem hogy az együttszülésből azonnal a válásra kéne asszociálniKépKépKépKép más olyanok ne alkossanak itt véleményt akik életükben nem láttak közelebbről gyermeket és terheskismamát...nem egy szivderitő dolog olyanok véleményét olvagatni akikről süt a tájékozatlanság és csak a cukkolás kedvéért irkálnak ide mert hogy ez a BABANETKépKépKép
Névtelen
 


Ez a topic de facto undorító, és nem csak ma...
Elszomorító, hová süllyedt.

Köszönjük névtelenek...
Idegen
 


Gratulálok ismételten jobb mint egy vicc lap!!!!!
Kép Kép Kép
Köszi az angolkisasszonyos címkét még jól is esett!
Az ugyan szomorú Kép hogy akit tényleg érdekelnek mások az itt besül, de hát ez van, primitív embereken röhögni még mindig lehet itt!
 
 


Ezt a huhogókórust, csupa öntelt, szerencsétlen liba, akik azt hiszik, hogy bármit megengedhetnek maguknak, a birka férjüknek kutya kötelessége kitartani mellettük...
Aztán majd benéz a ló az ablakon KépKépKépKép
Névtelen
 


Kötelesség??? Úristen, én már komolyan sajnállak! KépKép
 
 


"Ezt a huhogókórust, csupa öntelt, szerencsétlen liba, akik azt hiszik, hogy bármit megengedhetnek maguknak, a birka férjüknek kutya kötelessége kitartani mellettük...
Aztán majd benéz a ló az ablakon "
Téged melyik állatkertből szalajtottak?
most én is névtelen
 


Mert engem a kloákások gyűjteményéből. Tudjátok, akiknél minden egy lukon távozik, ez a legjobb megoldásKép
most én is névtelen
 


"Mert engem a kloákások gyűjteményéből. Tudjátok, akiknél minden egy lukon távozik, ez a legjobb megoldás"

úgy írjuk lyukon - nem lukon
Névtelen
 


És mi van a nőgyógyászokkal? Azoknak nem undorító? A jó nagy része pasi. Ők szemtől szembe állnak. Ja, pénzért teszik. Azért már megszokni is lehet, nem?
xyz
 


Oppá, hülye vagyok: a nőgyógyászok zömmel nem akarnak házaséletet élni azokkal a kismamákkal, akik náluk szültek. A saját nejüket pedig legtöbbször kollégákra bízzák. Így már stimmel.
xyz
 


?
Névtelen
 


Nevetséges, amit itt csináltok! Tényleg nem érdemes belépni se erre a topikra. Mindenki a legrosszabb oldalát mutatja be. Itt hülyézitek egymást egy ilyen téma miatt... Arról, hogy "az ízlések különbözőek..." még nem hallottatok? Mert hogy apás szülést akar-e valaki, vagy inkább nem, az ízlés és egyéniség dolga, nem pedig szellemi képességeké, de nem is a kapcsolat mélységéről szól!!!
Apás szülés pártiak: lehülyézitek anyáitok és nagyanyáitok egész generációját is! Mind-mind hülyék voltak? Mind látszatházasságban éltek? Csak az egy generáció óta divattá vált újdonság lehet az egyedül üdvözítő út? Aki marad a szülei példájánál, vagy csak simán szemérmes, az már mindjárt hülye, meg látszatházasságban él, meg ilyenek? Csak egyféle gondolkodási módot tudtok elfogadni?

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn, szerintem valamit nagyon félreolvastálKép

Látszatházasságban, névtelen kretének szerint, az él, akinek a párja BENT volt a szülésen...hiszen a váláskor minden férfi a nő képébe vágja a valóságot, amit addig jól leplezett.
Én pont ellenkezőleg látom, azok hülyéztek (nevezték önállótlan, nyámnyila libáknak azokat a nőket, akiknél bent volt a párjuk is a szülésnél) és ócsárolták már magát a szülés misztériumát, akik éppen NEM apásszülés pártiak! Már tisztelet a kivételnek!

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


El tudom fogadni, ha valaki apa nélkül szül. Nincs ebben semmi. Az én apukám sem bírt volna bemenni annak idején, ha lett volna lehetősége rá, de ezt már leírtam.
Nem hülyézem le, aki apa nélkül szült. Viszont lehülyézem azt, aki baromságokat írkál. Lehülyézem, aki undorítónak találja a gyereke születését. Jó, adott esetben nem egy leányálom. De akkoris! A saját? gyereke világrajöveteléről beszél. És a férjemet se "birkázza" le. Említettem ezt a topicot a páromnak tegnap este. Jót röhögött.

A szülésre pedig Ő akart bejönni, nem én tartottam fegyvert a fejéhez. Sőt!

Azért érdekes, hogy egy egészen más témában, mint RR eluralkodott ugyanaz a névtelen stílus. Úgy látszik mindegy mi a topic, a szülés/gyerek=ürítés/végtermék mindenképp megjelenik. És nem az apás-szülés pártiak élnek ezzel az ízléses hasonlattal Kép

Jah és a más nevében írogatás is menő úgylátszik Kép

"Ezt a huhogókórust, csupa öntelt, szerencsétlen liba, akik azt hiszik, hogy bármit megengedhetnek maguknak, a birka férjüknek kutya kötelessége kitartani mellettük..."

Ez lehet a különbség kettőnk között. Én nem parázok attól, hogy elhagy a férjem. Ha bekövetkezik...menjen. Megállok a saját lábamon.

Öntelt pedig nem vagyok, csak amennyire egészséges KépKépKép De inkább legyek öntelt mint kisebbségi komplexussal küzdő elbújokasötétbenkörmötlakkoznimaca Kép
DBarbi
 


Adrienn -szerintem még csak nem is ez a probléma :-)
Inkább az a baj hogy bizonyos idő óta feltűntek a babaneten azok az emberek akik nélkül jobb volt ide járni.Ők azok akik a saját életüket egyetlen nagy kudarcként élik meg ám itt arc nélkül név nélkül lehet "szarozni" kloákázni" -és végre figyelnek rájuk .Mindegy hogy férfiak vagy nők itt eladhatják magukat ennek is annak is-itt olyanok lehetnek mint amilyenek a valóságban sohasem . Mármint hogy érdekesek :-)
Valójában teljesen mindegy ki hogy szül -mindenkinek az az üdvözítő amit választ , és erről akár lehetne szépen kultúráltan beszélgetni .De itt már inkább arról szól a topic hogy ezek a szegény névtelenek azok akiket jó utálni - vitatkozni kár velük hiszen nincsenek érveik -és nem is az a céljuk hogy bárkit meggyőzzenek hanem az hogy végre indulatokat keltsenek és odafigyeljenek rájuk.
És amíg ez a topic- vagy bármelyik másik ahova beteszik a lábukat- él és reagálnak arra a sok sületlenségre amit összehordanak addig el is érik amit szeretnének. Szegénykék :-)
Fanno
 


Adrienn!
Nem az hülye, aki nem szülne a párjával. Ez tipikusan az egyéni szoc. probléma témaköre, mint ahogy az is, hogy ki választ orvost, ki szülésznőt, ki az aki csak kórházat.
Viszont aki úgy általánosít, hogy a szülés = be...ás + kitágult khmm..., az együttszülés = válás, nos annak a szellemi képességei más lapra tartoznak.

És... Anyáink házassaága mai szemmel nézve bizony látszatházasság volt. Nem az érzelmekről szólt, mint ma. Inkább egy bt.-re hasonlított: a partnerválasztást mindenféle családi/gazdasági szempontok vezérelték, a kapcsolat lényege egymás (bizonyos) szükségleteinek kielégítése + utódok "termelése" volt. A partnerhez fűződő kapcsolatnál erősebb volt az asszonyi sorsközösség: mert ugye anyáink se egyedül szültek, hanem a bábával majd az összes idősebb, már szült nőrokonukkal. Az ugyanis, hogy a szülőnőt nem hagyjuk magára, nem modernkedés, hanem a túlélés parancsa.

Mára a család atomizálódott. Legtöbbünk nincs olyan viszonyban a szüleivel, pláne más rokonaival, hogy úgy érezné, ez a valóban nagyon intim szituáció rájuk tartozik. Ennyiben valóban "modern" dolog az apás szülés. Viszont semmi nincs kötelezővé téve: még a szülés sem.

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
 
 


xyz: Nőgyógyászok...

Azt hiszem kicsit tévhitben élsz: az egyik legrosszabbul fizetett szakterület a magyar egészségügyön belül is. Ezért szabad néha napi 50 alvázat vizsgálniuk, turkálniuk pl. a kövér cigányasszonyban, aki az x-dik gyerekét várja.

És van olyan hölgy is, aki után félórás szellőztetés sem segít... a többit a fantáziádra bízom.

Ja, és ha valamelyik betegének nem tetszett vmi, elindul itt a babaneten a rágalomhadjárat. Névtelenül persze.
más
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

cron