Új privát üzeneted érkezett!

Szia Monca, igen emlékszem rád, annak idején váltottunk is pár levelet. Szerinted hogy viselnéd, ha megint császár lenne a vége?
bogyeszka
 


Hát nem túl jól, de talán nem érne olyan sokként, mert jobban számítok rá. Az elsőnél az akasztott ki leginkább, hogy úgy éreztem el lehetett volna kerülni. Ha egy olyan kórházban vagyok, ahol jobban felszereltek, ahol vasárnap is több anesztes, gyerekorvos stb van bent, ahol tudnak adni komplikációk esetén még ezt-azt (pl egy kis oxigént nekem), ahol többet várnak a spontán szülésmegindulásra, ha fogadok szülésznőt, aki a Forma-I helyett engem figyel, és nem azt magyarázza, hogy feküdjek inkább, mint álljak, mert az oxynál mindegy, ha hamarabb észreveszik, hogy melléfolyik az infúzió stb stb, akkor ez a vészhelyzet lehet, hogy ki se alakul, vagy nem feltétlenül jutok a műtőbe miatta. Szóval a sok apró pech és pici figyelmetlenség, ami nálam összeadódott bánt, mert lehet úgy is ez lett volna, ha nincsenek ezek (mert ki tudja), de lehet, hogy nem. Mindenesetre nem éreztem , hogy mindent megtettünk, hogy elkerüljük, de ez volt a sors akarata. Most választottam egy olyan orvost, aki azt mondta támogatja a dolgot, de nem kockáztat feleslegesen, meg egy kórházat, ahol jobban fel vannak készülve a komplikációkra. Ha mégis gond lesz és csaszi lesz, akkor elfogadom, mert a gyerek fontosabb, és remélhetőleg nem fogom úgy érezni, hogy jórészt azért lett csaszi, mert nem volt játékterünk. Persze akkor leszek megint dühös, ha azért lesz műtét, mert úgy alakul, hogy az első miatt meg sem próbálhatom a szülést (mert mondjuk nem indul spontán, meg meg nem indítják, farfekvéses ilyesmi), de ez még az elsőnek fog szólni. Magyarul: a sors akaratát elfogadom, az orvosét, ha nincs összhangban a sorséval, nem feltétlenül. Elég bonyolult, mi?
Moncaberta
 


Csak egy kicsit, de nagyon érthető! Kép)
bogyeszka
 

 
 

Na és te?
Moncaberta
 


Hűű, jó kérdés. Ugye majd minden este elalvás előtt "programozom" magam, hogy könnyen, gyorsan tágulok, könnyen, gyorsan szülök, és valahol nagyon szeretném most venni ezt az akadályt. Valahol meg lehet, hogy kicsit megkönnyebbülnék, ha megint császár lenne, hogy jó, hát ez nekem úgyse sikerült volna stb. Attól nem félek, hogy ne tennének meg mindent azért, hogy hüvelyi úton szüljek, jóval inkább saját magamtól tartok. Magamat érzem "szűk keresztmetszetnek".
bogyeszka
 


Gondolj arra, hogy a tágulás szempontjából második gyereknek számít, ha császárral született is (mivel teljesen kitágultál, de úgy tudom, hogy ha két-három ujjnyit elér az ember, a következő általában már akkor is könnyebb.) Én legalábbis abban bízok, hogy ha normálisan elindul, akkor a vajúdással nem lesz gond (azzal tulképpen már az elsőnél sem volt, jó, hogy nem természetes módon zajlott, de elég gyorsan ment) és sitty-sutty eljutunk a szülésig. Azon meg már csak átvergődünk valahogy...
Moncaberta
 


Akkor jó. Kép Csak abban reménykedem, hogy ezúttal rövidebb ideig tart majd a tágulás, mint 17 óra... Kép

Te egyébként az előző szülésed fényében kórházat is váltottál vagy csak orvost?
bogyeszka
 


De jó, hogy egy kicsit fölélénkült ez a topik. Én tavaly decemberben farfekvés és rövid köldökzsinór miatt császárral "szültem". Akkor egyáltalán nem viselt meg, jó döntésnek tartottam. Igen hamar, most február végén - március elején jön a kistesó és eddig teljesen egyértelmű volt számomra, hogy spontán megszülöm. Ebben az orvosom is támogat, DE amikor utojára láttuk,ez a baba is faros volt. Nagyon kiborított a dolog, bár tudom, még korai. Azzal senki nem bíztat, hogy 15 hónappal egy császár után megszülhetek egy faros babát, még ha van is elég zsinórja. Azóta állandóan erre gondolok és vizsgálgatom magam, hogy hogy is fekhet bennem a baba...
Azt hiszem, nagyon nehezen tudnám feldolgozni, ha ez is császár lenne, főleg,ha meg se próbálhatom másképp. Arról nem is beszélve, hogy akkor már soha nem szülhetek rendesen.
Szerintem, nincs ember aki nálam több praktikát ismerne bababefordításra. (Persze úgy tűnik, nem ezen múlik.)
Drukkoljatok!
Zsuzsó
 
 


Drukkolok Zsuzsó, de tudnod kell, hogy a legtöbb orvos császár után 2 éven belül nem vállal spontán szülést. Nem tudom, hogy ez protokoll-e, valószínűleg nem, mert akkor a te dokid se vállalta volna. Persze hülyeség, mert lehet gond a heggel 5 év múlva is, és regenerálódhatott 1 év alatt is.
Egyébként és is akkor kezdtem kiakadni, amikor rájöttem, hogy azért nem egyértelmű, hogy a második mehet simán. A dokim nekem azt mondta, nyugodtan szülhetek normál úton, mert véletlenszerű okból lett császár. Meg is nyugodtam, hogy jó ez most nem sikerült, majd a következő. Aztán amikor kiderült, hogy körülbelüla tökéletes tankönyvi terhességet-szülést kell produkálni hozzá, eléggé elkeseredtem. Olyan az egész, mint egy stigma a homlokunkon, valahogy senki nem bízik benne, hogy menni fog. (Persze ha császárt akarnék, ahhoz nem kellene semmi feltételnek teljesülnie, pedig veszélyesebb lenne.)
Bogyeszka, igen, orvost is kórházat is váltottam. A legrosszabbra optimalizálok, (hogy műtét lesz és sokáig kell bent lenni) és ez a kórház közel van.
Moncaberta
 


Hmm, érdekes, hogy a ti dokitok azt mondta, hogy nyugodtan mehet a második simán. Az enyém erre széttárta a kezét, majd amikor megkérdeztem, hogy inkább készüljek császárra, azt mondta, hogy igen. Becsülöm benne, hogy nem akar hitegetni, és hogy vállalja, hogy ő sem tudja előre, hogy mi fog történni. Inkább készüljek a rosszabbra, legalább nem fog csalódás érni. Többször beszéltünk erről, egyszer azt mondta, hogy nézzem, ha bereped a méh és az beleszalad egy ütőérbe, arra rámegy maga is, a gyerek is, ezzel nem lehet viccelni. Ha gyorsan tágulok, lehet szó a normál szülésről. Ezért is reménykedem abban, hogy nem ugrik ki megint a cukrom, igy nem kell a kiirás után pár nappal mindenképpen inditani, nehogy a lepény idő előtt felmondja a szolgálatot, és ezért megy a kis mantrám esténként, meg amikor eszembe jut. Kép
bogyeszka
 


A pontositás kedvéért, az elsőnél a kiirás után 4 nappal inditottak, mert nem várhattak tovább a diabétesz miatt, pedig akkor még alig egy ujjnyi voltam, mint akkor már legalább 2 hete, hasam totál fönt, egyszóval a gyerek készült a legkevésbé a szülésre, be sem volt a feje ékelődve. A másodiknál mindenképpen a saját indulást szeretném, és ha az elején el is megy a magzatviz, be legyen már ékelődve a gyerek feje, hogy ne kelljen emiatt végig feküdnöm és igy a tágulás is elhúzódjon, lévén nem segit a gravitáció.

Van ám kivánságlistám, mi? Kép
bogyeszka
 


Kép Sziasztok Lányok!

Most néztem be ide előszőr, és látom, hogy már elég régen írtatok, de remélem azért előbb vagy utóbb válaszoltok a levelemre.

Dohyné Mikusik Szilviának hívnak, 26 éves anyuka vagyok.

Kép Van két kisfiam a nagyobbik Benjámin aki 1999. augusztus 27-én született a Budai Honvéd kórhában a 41. hétre császármetszéssel, fenyegető oxigénhiány fellépése miatt.

Kisebbik kisfiam Dominik aki 2001. április 17-én született a Szent Margit Kórházban a terhesség 39. hetében természetes úton.

Fogadott orvosommal Dr. Lacza Tiborral, egész terhesség alatt császármetszésre készültünk, mivel a két szülés között csak 20 hónap telt el.
De legnagyobb sajnálatomra, amikor elérkezett a nagy nap, akkor a doktor úr éppen külföldön tartózkodott, és nem császároztak meg, hanem sima szülésre "kényszerítettek".
Intenzív jóslófájásokkal=derékgörcsökkel ( 5-10 perces ) mentem be a kórházba, de mivel a CTG nem mutatta a derékgörcsöket, nem tulajdonítottak neki jelentőséget, csak befektettek azzal, hogy másnap reggel már lesz a doktor úr, és akkor majd megláják, hogy mi lesz.
Kép Egyébkén Benikénél is ugyanez volt a helyzet, a CTG nem mutatott semmit, de mikor én éreztem a derékgörcsöket, leesett a szívhangja, és ezért kellett rohanni velem a műtőbe.

Egész éjjel szenvedtem a derékgörcsökől, már sírtam a fájdalomtól, de nem akartam szólni, mert az ügyeletes orvos nagyon dúrván viselkedett velem és semmiképpen nem akartam nála szülni, az tartotta bennem a reményt, hogy reggel már bent lesz az orvosom.
De sajnos nem így lett!
Reggel amikor vizeletet kellett leadnom, már nem titkolhattam tovább, hogy valami nincs rendben, mert véres volt a vizelet, és mennem kellett a szülőszobába, ahol az ügyeletes orvos megjegyezte, hogy "csak nem szülünk"???

Utána következett egy negyed órás CTG, ami már elviselhetetlen volt, és szinte könyörögni tudtam volna, hogy vigyenek a műtőbe.
A Ctg alatt is folyamatosan a doktorom után érdeklődtem, de kiderült, hogy az időjárás miatt 24 órát késik a repülője és éppen Amszterdamban csücsült a repülőtéren amikor azzal hívák, hogy siessen, mert mindjárt itt a baba.Kép
A CTG-t követően elfolyt a magzatvíz, és innen nagyon felpörögtek az események, a víz elfolyása után már bő 3 ujjnyira nyitva volt a méhszáj, és mire a szülőszobába értem már bő 4 ujnyira. Nem akartak semmilyen fájdalomcsillapítót adni, azt mondák arra már nincs idő, mert mire hatna megszülök, ez volt kb. 7 óra körül, és Dominik csak 9-kor született meg.

Szülés után másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy ha bevállalnék még egy kisbabát az csak császármetszéssel szeretném megszülni.
Én sokkal jobban viseltem a császármetszést, miután kiszedték a varratokat, már egyáltalán nem fájt a sebem.
Kép Kép Kép Viszont a gátsem miatt 6 hétig egyáltalán nem tudtam ülni, a varratszedés maga volt a pokol számomra, ami másoknak meg se kottyant.
Kép A nemi életem másfél évig borzalom volt, amikor kiderült, hogy egy fel nem szívódott belső varrat okozzott egy kis gyulladást, amit ki kellett metszeni, utána már jobb lett egy kicsit.

De most jöjjön a jelen.

KISBABÁT VÁROK ismét!!!! Kép Kép Kép

Most 24 hetes kismama vagyok, és már a 17 terheségi héten a 4D ultrahangon kiderült, hogy ismét egy kisfiúcska költözött a pocakomba, immáron harmadjára. OLIVÉR lesz a neve.Kép

Amikor terveztük a babát arra gondoltam, hogy ismét megpróbálkoznék a sima szüléssel, de csak gátvádelemmel. Kép

Ezt el is mondtam a doktor úrnak és azt mondta, hogy szinte semmi esélyem nincs a gátvédelemre, mert a gátvédelemnél elhúzódik a kitolási szakasz, ami herszétváláshoz vezethet.

Azt is megtudtam tőle, hogy ha a babácska súlya a terhesség vége fele eléri a 3300-3500 grammot, akkor császárra kell számítanom, mert nem kockáztathatja meg az esetleges hegszétválást, mert az mindkettőnk életébe kerülhet.
Akkor is császár lesz, ha farfekvéses a baba, illetve akkor is ha túlhordom, mert ha már volt császár akkor nincs szülésindítás, hanem porgramozott császár lesz!

Hát röviden, vagy hosszan rólam ennyi.

Nagyon várom a hozzászólásaitokat a történetemhez!
Kérlek írjatok nekem!

************************************************

Szia Bogyeszka!

Ha jól olvastam akkor te a Margitba jársz terhesgondozásra! Kihez?
Ismered Lacza Dr.-t?
Az elsőt is ott szülted???

Kérlek írjatok minél hamarabb!

Nagyon fogom várni!

Sziasztok

Sziszike

Kép

 
 
 
 
 


Szia Sziszike!
Csinosak a srácaid! Kép
Hát, nem irtál valami örömteli hireket... Kép Ez a 3300-3500 g-os súly elég riasztó, mert a fiam is 3500-zal született, és mivel hosszabbak a ciklusaim valszeg én is 40 hétnél tovább leszek terhes. Nagyon nem örülnék a programozott császárnak, mert legalább hadd próbáljam meg a hüvelyi szülést, mi kettőnél több gyereket nem tervezünk, ez lesz az utolsó esélyem...
Mindenesetre, gondolom, ahány doki annyi szokás a részletekben.

Na, akkor rólam. Én Pálffy dr-hoz járok, az első is nála született (csak nem birom használni a szültem szót). Most is hozzájárok, teljesen megbizom benne, akármi lesz a vége, tudom, hogy a baba és a én érdekemben döntött.
Lacza dr-t csak látásból ismerem, amikor az első terhességnél befektettek a 39. héten, ő vizsgált meg felvételkor. Nem tudok róla különösebben mit elmondani, hacsak azt nem, hogy latinul mondta az eredményeket a mellette lévő szülésznőnek, egész addig, amig félbe nem szakitottam, hogy én is szeretném érteni. Kép Erre meglepetten rám nézett, majd bólintott és elmagyarázta magyarul is, hogy mi újság van. Megköszöntem, kifelé indultam, ekkor visszaváltott latinra és úgy magyarázott tovább. Kép
bogyeszka
 


Szia Sziszike!
Gratulálok a harmadikhoz Kép

Feljebb olvashattad a történetemet...
Nos a "császár után normál szülés" babám 3600 grammal született, 36-os fejkerülettel, egy darab hegUH nem előzte meg a normál szülés kiprovokálását, oxytocint is kaptam, gátvédelem volt... kicsit elakadt a válla, de egyébként nagyjából rendben zajlott.
Az a benyomás alakult ki bennem hogy a VBAC bevállalása az orvos részéről az ő stressztűrő képességét is próbára teszi keményen...
Nálunk nem lett baj. Nagyon örülök hogy így alakult, és nem lett automatikusan császár!

Szia, ha van kérdésed, csak bátran!!
Anyaorsi
Névtelen
 


Kép Kedves Bogyeszka!

Nagyon örülök, hogy válaszoltál nekem, köszönöm szépen.

A Pálff Dr.-t ismerem, de csak látásból, ő is ott volt amikor bementem a jóslófájásokkal a kórházba, és legnagyobb sajnálatomra úgy maradt meg bennem, hogy azt monda "Még egy császár" - és olyan arcot vágott, hogy leszivesebben hazaszaladtam volna! Kép
De egy ismerősömnek is ő az orvosa, és ő nagyon meg volt elégdeve vele. Ő március 19-én szülte második gyermekét nála, szintén császárral a 39 héten. Neki is az első is császár volt!

Te hány hetes terhes vagy?
Mikorra várod a babádat?
Tudod, már hogy mitek lesz?

Egyébként én imádom Lacza Dr.-t annak ellenére, hogy nem sikerült együtt szülnünk.
Már azt is tudom, hogy március elején lesz megint külföldön, de csak nem érkezik a babácska 5 héttel korábban!
Nagyon remélem most sikerül majd együtt szülnünk, alakuljon bárhogy is a dolog.
A 3300-3500 grammos súlyt lehet, hogy azért mondta, mert Benike 2990 gramm, és Domi 3100 gramm volt, vagyis kisebbek, és lehet, hogy ha nagyobb a baba, akkor mégnagyobb veszélynek lennék kitéve! Kép

Egyébként annyit olvastam már a hegszétválásokról, hogy azt kell mondjam, hogy kész csoda, hogy megúsztam a szülést.
Semmiképpen nem szeretném elveszíteni a méhemet, még nagyon fiatal vagyok, és sose lehet tudni, hogy 10 év mulva nem-e tennék egy ujabb kisérletet Kép - bár a férjem hallnai sem akar róla, de én nem mondok le egy kislányról, egyenlőre még nem Kép!!!

Mára ennyi, nagyon fogom várni a további leveleidet!

Mégegyszer köszike, hogy írtál!

Szia

Sziszike

*************************************************

Kedves Anyaorsi!

HÁt én is gratulálok neked, hogy sikerült megszülnöd gátvédelemmel!!! Kép

Amint olvashattad, nekem erre jóformán semmi esélyem nincsen, de nem is merném vállalni a kockázatot, hogy az én akaratom miatt, húzodjon el a kitolási szakasz, és veszélybe sodorjam, mind a baba, mind a saját életemet.

Nekem azt mondta az én drága Dr. bácsim, hogy ha túlhordom, akkor nem is engedné a sima szülést! - de én nem bánom, 100 %-ig megbízom a döntésében, legyen bárhogy, az a lényeg, hogy ott legyen mellettem.

Kép Egyébként már szülésznőt is választottam, hogy ne higyjétek, hogy én mindenáron császárt szeretnék.

Kb. 3 hete vettem fel a kapcsoltatot egy tündéri szülésznővel Szörkrényné Gyöngyivel, ő segítségével született meg az én gyönyörű Domikám.
Most is számítok a segítségére alakuljon bárhogy is a szülés.
Ha úgy alakul, hogy császár lesz, akkor is ő fog foglalkozni velem, és ő fog előkészíteni ( beöntés, borotva, katéter Kép Kép Kép stb. ), és még a műtőben is bent lesz velem.

Most röviden ennyi rólam!

Várom a válaszaitokat!

Sziasztok

Sziszike

Utóirat:

Kép Küldök neketek magamról egy pocis képet nemrég készült, úgyhogy fogalmazhatok úgy is, hogy most így nézek ki!!!

Kép

 
 
 
 
 


Szia Sziszike!
csinos a pocid!
Ez a legjobb amit tehetsz szerintem: választasz két embert akiben bízol, akiknek hiszel, megbeszéled velük a kételyeidet és a kívánságaidat, ami nem reális arra úgyis nemet mondanak Kép
Sok sikert, ügyes legyél!!
Anyaorsi
Névtelen
 


Sziszike, teljesen egyetértek Anyaorsival, jobban nem is lehetett volna megfogalmazni! Kép

Pálffy egyébként tud ám mosolyogni, sőt viccelni is, bár tény, nem szokta túlzásba vinni, de hát nem is ezért választottam őt. Kép Kép
Perpill a 16. hét végén járok, május 25 környékére várom a babát. Még nem tudjuk, mi lesz, de mindegy is, csak egészséges legyen! Kép De azért nem szomorkodnék, ha kislány lenne... ;)
bogyeszka
 


Kedves Bogyeszka és Anyaorsi!

Most én is rövid leszek, korábban ébredtünk és bekukkantottam, hogy írtatok-e nekem pár sort.
7-ig olcsóbb, a net, utána csúcsidő van nálunk, mert nekünk csak 40 órás netük van!

Délután 4 után tudok majd ismét benézni!

Most csak annyit, hogy köszönöm nektek a bíztatást, és örülök, hogy rátok találtam, és biztosan még sok kérdése fogok megbeszélni veletek.

Szép napot mára, vigyázzatok magatokra és a csöpségeitekre!

Sziasztok

Puszi

Sziszike

 
 
 
 
 


Lányok, gondoltam, összeírom az ismeretségi körömben, hány olyan anyukát ismerek, akinek az első gyereke császárral született, és azóta már legalább még egy gyereke van. (Ezt tegnap meg is tettem, aztán elszállt az egész.) Nem mindegyik adatban vagyok teljesen biztos.

1. császár oka: előreesett köldökzsinór; második szülés: normál; két szülés között eltelt idő: ?20-22 hónap; kórház: ?; babák neme: fiú-lány
2. farfekvés; normál; 19h; Ausztria; lány-lány
3. farfekvés; normál; ?21h; ?István; lány-lány
4. farfekvés; normál; 17h; Szt. Imre; lány-lány
5. nem fordult rá a baba a szülőcsatornára; császár: elhúzódó szülés; 26h; Máv; lány-fiú
6. hosszú szülés, leesett a szívhang; normál; 21h; Máv; lány-lány
7. farfekvés; császár: farfekvés; ?;?;?

Szóval, ebből úgy tűnik, azért van remény és egyáltalán nem szükséges, hogy elteljen a két év.
Azt hiszem, sok múlik az orvos stressztűrő képességén.
Attól félek, hogy az én manóm még mindig csücsül, pedig már a 29. hetet tapossuk. Jövő hétfőn kiderül. Szorítsatok!!!

Anyaorsi,
nálatok mennyi idő telt el a két gyerek között? Hol szültél?
Zsuzsó
 
 


Kép

Sziasztok lányok!!!

Kép Merre jártok? Hova tüntetek?
Mostanában nagyon hallgatagok lettetek.

Hogy álltok a karácsonyi bevásárlással?
Mi már nagyjából megvettük az ajándékokat Kép, de hétvégén még vár ránk egy utolsó futam.

Képzeljétek már a fenyőfánk is meg van, kicsike, mert nem nagyon van helyünk, de nagyon formás Kép

Kép

***********************************************

Szia Zsuzsó!!! Kép

Én lassan már 25 hetes leszek, és én is úgy érzem, hogy az én babácskám is még mindig csücsül.
Szinte egész nap a császársebem környékén mocorog, még meg is ilyedtem, hogy vajon nem árt-e a sebbnek, ha állandóan rugkapálja?!?! Kép

Te miből gondolod, hogy még mindig farfekvéses a babád?

Mennyit híztál idáig??? - ha nem veszed tolakodásnak!

Szorítok neked, hogy az ultrahangon midnen renben legyen!
Feltétlenül írj majd.
Egyébként Domikám is még a 27. héten farfekvéses volt, és a 33. héten már fejvégű fekvésben volt!

Sziasztok lányok

Puszika mindenkinek

Kép

Írjatok gyakrabban!!!

Kép

Sziszike

 
 
 
 
 


Szia Zsuzsó!

7 év telt el Kép, a császár oka : köldökzsinór négyszer a babán, rossz szívhangok, koraszülés.
a következő a Szent Imrében született.

Nagyon jó ötlet az adatok összegyűjtése Kép
Sziasztok
Anyaorsi
Névtelen
 


Szép jó reggelt, vagy napot mindenkinek! Kép

Ma is korán kelltünk, pedig Benikém csak 10 körül aludt el, de már 6-kor kukorékolt Kép !!!

Íjatok lányok!!!

Mindenkinek nagyon szép napot! Kép

Puszika Kép

Sziasztok!!!

Kép

Sziszike

 
 
 
 
 


Szia Sziszike!
ha a császáron és császár utáni normál szülésen kívül van kedved más babázós témáról is beszélgetni, gyere a crystalnet.2v99.hu lapra!

Ott sűrűbb az élet, várunk!!
Szia
Anyaorsi
Névtelen
 


Kicsit behalt a topik, de talán a jövőben más is jár erre.
14 hónappal a császármetszésem után sikerült mindenféle beavatkozás nélkül megszülni a második kislányomat rendesen, az első fájástól mindössze 4 óra telt el a pici felsírásáig.
Szóval, ha az orvos nyitott, és te hiszel benne, hogy menni fog, akkor megy.
Egyébként leírtam a szüléstörténetemet a Mávos topikban kb. egy hete.
Sok sikert mindenkinek!
Zsuzsó
 
 


Zsuzsó,
Gratulálok.
Remélem hamar felépülsz.
Megírnád itt is, milyen homeopátiás bigyót szedtél? Én eléggé szkeptikus vagyok ezzel, de már több megbízható forrásból hallottam, hogy hasonló villámszülést produkáltak. (Első nehéz szülés után). Ezen pedig ne múljon...
Bár gondolom, ha egy kicsit lassabban jön Abigél, kevesebb a sérülésed is, viszont az meg veszélyesebb a hegre. A fenébe, hogy nekünk már mindig a két rossz közül lehet csak "választani"..
Ha rendbejöttél, és lesz egy kis időd netezni, és persze nem érzed tolakodásnak a kérdést, írd már meg, hogy lelkileg hogy élted meg ezt a második szülést. Helyére kerültek a dolgok? Érdemes ennyire akarni? És másképp fogadtad a babát, mint először?
Még egyszer gratula és sok bodogságot, jó egészséget nektek.
 


Gratulálok!

Az ilyen történetek olvasása ad még reményt. Nekem két éve volt egy sima szülésem, de a másodikkal 3 hónapja császároztak. Mivel még szeretnénk egy gyereket pár év múlva, érdekel a téma. Ha azt mondaná nekem egy orvos, hogy csak császárom lehet már, akkor lehet, hogy bele se vágok. Sajnos éppen két hete beszéltem egy nőgyógyásszal, aki azt mondta, hogy császár után tuti csak császárom lehet, és verjem ki a fejemből, hogy én még szülni akarok. Ha szétválik a hegem, akkor kiveszik a méhemet is stb, plusz bele is halhatok. Hát azóta elég rossz kedvem van. De most olvastam Zsuzsó levelét, hogy mégse így van mindig. Engem érdekelne, hogy milyen beavatkozások történnek az előzetes császár miatt. Pl. terhesség alatt nézik-e a heget, szülés alatt mennyire figyel az orvos a hegszétválásra, milyen szülés után a betapintás, műtéti készültségben engedtek-e csak szülni stb.

sziasztok

Babicskó

 


Megírnád, hogy melyik kórházat erősíti a doki, aki szerint már csak császárod lehet?
Egyébként érdemes egy kicsit visszaolvasni, elég sok infot találhatsz itt a témában. (Mármint az archívumban).
 


Szia Babicskó!
Írtam neked privit az nlc-n!
Kép
csicser
 
 


Sziasztok! Nem tudom jár- e még itt valaki, de én most vagyok 16. hetes és pont ilyen helyzetben vagyok, mint ti voltatok!!! Az első gyermekemnek császárral kellett születnie, mert terhességi cukor miatt nagyra becsülték a súlyát, de végül is normál súllyal született. Most a másodikat én is nagyon szeretném megpróbálni normál úton megszülni, persze csak, ha nem veszélyeztet bennünket, de az orvosom kizárja a lehetőségét, ami nekem nagy csalódás. Ezért szeretnék infokat kérni tőletek, hogy hol tálhatok olyan orvost, aki nyitott erre. De ennél még sokkal FONTOSABB KÉRDÉSEM: van-e valami információtok arról, hogy melyik kórházban végzik az új Misgav-Ladach módszerrel a császárt, mert azt halottam, hogy ez a módszer sokkal kíméletesebb és sokkal kevésbé fáj a seb, és szeretném a másodikat -ha már mindenképpen császár lesz- ezzel az új módszerrel átvészelni. Köszi minden infot!!!!!!!
 


Szia Kati! Úgy tudom hogy a Péterfyben csinálják ilyen módszerrel a császárt üdv.vera
Kelemenné Vera
 


Sziasztok!

Péterfys orvos volt, aki szerint császár után csak császár lehet. Ott egyébként is elég magas a császárosok aránya. Kizártnak találta, hogy találok olyan orvost, akinél még szülhetek. Erre fel én hivatkoztam az itteni sikerstorykra.

Különben szívesen olvasnám, hogy melyik kórházban és melyik orvosnál szülhetnek még a kismamák császár után.

 


Sziasztok!

A debreceni Klinikán -ha csak nincs valami kizáró ok eleve- természetes úton szülhetsz császár után is. Kép Sőt! Mintha mostanság nem szívesen "vágnának".

Üdv: Juca (császár után normál)

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Babicskó! Csak azért kérdeztem, mert ez egy totálisan elavult nézet. Ha még azt hihetnénk, hogy tud valami még újabbat, amit a többiek még nem és azért állítja ezt, oké lenne, de ha szerinte senkit nem lehet találni, aki ne császározna császár után, akkor egyértelmű, hogy igen súlyos információhiánnyal küzd az elmúlt 20 év szülészeti gyakorlatával kapcsolatban. (Az 1987-es kiadású Lampé-féle szülészeti egyetemi tankönyv már legalábbis a spontán szülést támogatja 1 császár után). A Péterfy egyébként a "császáros" kórház, ott teljesen be vannak rendezkedve arra, hogy császáros mamákat jól el tudjanak látni, közel azonos módon megoldva a babás elhelyezés, szoptatás egyebek kérdéseit, mint a normál szülteknél (máshol a császárosok többnyire nagyon különbözően vannak kezelve.) Ha tutira tudnám, hogy császárom lesz, biztos a Péterfybe mennék emiatt.
Sok kórház és sok orvos van, aki alapból sima szülést tervez császár után is, fenntartva persze, hogy azért több a rizikófaktor, ami miatt esetleg mégis vágni kell. Nekem előző orvosom is azt mondta (ő császározott), hogy ha szerencsésen alakulnak a dolgok, szülhetek simán, (ő a Jánosban van jelenleg), a mostanival is (Jahn Ferenc Kórház) normál szülésre készülünk. Mivel te szültél már egyet simán, tudnod kell, hogy a statisztikai esélyeid a sikeres VBAC-ra jobbak, mint annak, aki még nem. Persze nagyon sok nő nem akarja megpróbálni ilyen-olyan okból, vannak bizonyos rizikók. Engem az vezérel, hogy a műtét rizikója még mindig nagyobb, mint egy próbálkozásé megfelelő felügyelet mellett. (Ezért szabad -sőt elvileg szakmai javaslat szerint kellene- mindenképpen megpróbálni a term szülést.) Persze ha bejön a legrosszabb verzió, (artériába futó hegszétválás) az nagyon veszélyes a mama /baba életébe is kerülhet, sokan ettől tartanak. De erre tulajdonképpen nincs nagyobb esély, mint bármilyen hasonlóan súlyos komplikációra egy szülés alatt. Csak erről tudunk előre, hogy lehet ilyen. Ennyi.
Még sikersztori: a sógornőm egy éve szült meg egy majdnem 5 kilós babát simán (kb 10 perc alatt, igaz segítettek kicsit vákuummal) egy két évvel korábbi császár után. (Mondjuk az elsővel ő is végigvajúdott, a szülésnél lettek gondok, ez csak annyit számít, hogy a tágulás a másodiknál már gyorsabban ment). Ez a Szegedi Klinikán történt. De meglepne, ha a Tétényiben nem engednének szülni, szültek a SOTÉ-n is páran így, szóval azért találsz jópár kórházat, ahol nem műtenek alapból. Orvoson sok múlik, az előfordul, hogy a végáén elbizonytalanodik az orvos, és ilyen-olyan okkal ráveszi az nőt a műtétra (pl nagynak tűnik a baba, elvékonyodott a méhfal, stb.) Kivülről megítélhetetlen, hogy ezek mennyire megalapozott szakmai indokok, mennyire csak visszakozás, mennyire a szülész ösztöne (ami nem elhanygolható tényező ebben a szakmában.). Ha az enyém ilyesmivel áll elő, biztos, hogy elmegyek még egy orvoshoz véleményt kérni. (Most nem arról van szó, hogy rossza CTG, ami egy egyértelmű dolog, hanem ezekről a méretekről. Abban naygon gyakran tévednek óriásit. A lányomnak is vagy egy kilóval többnek kellett volna lennie, ha az UH-ra hallgatunk.)
 


Ma túltengek, de most ráérek:-)

Jucus, leírnád részletesebben? Mi volt az első indikációja, hogy alakult a második stb.

Misgav-Ladach: máshol is csinálják, nem csak a Péterfyben (pl BM), sőt több orvos állítja, hogy már rég így operált amikor még itt sem volt a híre, hogy ez egy módszer. Azért akad kórház, ahol nem így csinálják (pl. SOTE azt hiszem.)
 


Moncaberta!

Az elsővel szinte beestünk a Klinikára 3 perces fájásokkal (amik -most bebizonyosodott- nem is voltak igazi fájások Kép). Vizsgálat után kiderült, hogy meconiumos a magzatvíz, tágulás 1 ujjnyi, a baba szívhangjai pedig rosszak. Nem húzták az időt, ez elég volt a császárhoz.
Most előtte befeküdtem, mert ennek a babának sem voltak jók a szívhangjai. A magzatvíz viszont tiszta volt végig. (Már amikortól meg tudták nézni, mert csak épp annyira voltam nyitva...) Már meg akarták indítani a szülést, mert egy héttel túlhordtam, amikor előző éjjel beindult magától. Éjjel 11-kor 10 perces igazi fájásokkal kerültem fel a szülőszobára, majd oxitocin és egyebek nélkül hajnali 5-re megszületett a lányom. Kép

Terhesség alatt nem nézték a heget, igazából szülés alatt sem vagyok benne biztos. A ctg végig, kitolás alatt is rajtam volt, de a szívhang miatt. Szülés után a betapintás nem egy leányálom, de jobb, mint az érzéstelenítés nélküli varrás, amiből nekem kijutott. Műtéti készültség -előre- nem volt.

A doki abszolút optimistán állt a dolgokhoz, miszerint természetes úton is meg tudom szülni, különben is, egy hölgynek csinált már 4 császárt is... Kép

M-L. : "több orvos állítja, hogy már rég így operált amikor még itt sem volt a híre, hogy ez egy módszer." Itt, Debrecenben is ezt mondják, hogy ez a technika nem új találmány. Kép

Üdv: Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Köszi, hogy leírtad, nagyon írígykedek, remélem én is átélhetem, milyen normálisan szülni. (Az elsőnél a finisben lettek gondok, elhúzódott a szülés, leesett a baba szívhangja, ezért műtöttek, talán emiatt nagyon nagy bennem a hiányérzet. Ráadásul, mivel az egy indított szülés volt, sok kézzel tágítással, elég intenzív vajúdással, nem is a legszebb emlék, végig azt éreztem, hogy itt most a temészetet nagyon megerőszakoljuk. Jó lenne egyszer átélni, milyen egy szülés, amikor normálisan, a maga saját ritmusában zajlik, nem külső hatások irányítják. Volt néhány olyan tolófájásom, amikor megérezhettem valamit ebből, hogy mennyire tudja az ember teste a dolgát, ehhez képest nekem túl erős a kontraszt, hogy a végén műtőben fejeztük be.)
 


A Misgav-Ladch-sl kapcsolatban írta a Jahn Ferences topikban valakinek az osztvez. főorvos:

"Sectio caesarea transperitonealis cervicalis transversa" = császármetszés, amit a hashártyán keresztül haladva és a méhnyakon harántul végeztek. Ez tök független a bőrmetszéstől. Bármely metszés esetén többnyire ezt csináljuk. Néha csinálunk a méhen hosszanti metszést ezt "Sectio caesarea transperitonealis longitudinális"-nak (esetleg cervico-corporálisnak, vagy csak coroporálisnak) hívjuk.
Amit Ön szeretne tudni az egész más.
Az agyonreklámozott un. Misgav-Ladach módszerben lényegében semmi új nincs, ez az 1902 óta ismert un. Pfannenstiel módszer egyik, kissé javított variációja. A lényege, amit Ön is lát az, hogy a bőrön a metszést a szeméremcsont felett harántul (bikini metszés) végzik. Ezzel szemben van egy másik forma, a hosszanti metszés (alsó medián). Logikus, hogy, ha az egyik már így készült és még egy kell, ne "szabdaljuk" szegény beteget még egy másik irányba is.

Szerintem ma már mindenhol így csinálják, pl. nálunk is. Én magam 1996 óta nem csináltam másként, csak ha az előző hosszanti volt. "
 


Fúú de feléledt a topik Kép
Moni77,
A kérdéseidre válaszolva:
Caulophyllum D12-t szedtem. fogalmam sincs, hogy használt-e, de nagyon gyorsan ment. Szóval, ártani biztos nem ártott, ha akarod megírom az adagolást is.
Igen, a helyére kerültek a dolgok, nagyon nagy élmény volt. Szerintem érdemes és szabad ennyire akarni, ha közben tudod, hogy nyilván nem minden áron szeretnél szülni, de annyira akarni kell, hogy az orvos - és egyéb érintettek- szkepticizmusán letörd. Bíznod kell magadban és a babában. Az egyetlen negatívum ebben a fantasztikusan zavartalan és felhőtlen terhességben és szülésben az én állandó aggodásom volt, hogy mi van, ha nem hagynak rendesen szülni, legalább megpróbálni. Érdekes módon a gyereket egyáltalán nem fogadtam másképp, sőt időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ne úgy nézzek rá, mint egy kis betolakodóra, aki közém és a nagyobbik kislányom közé áll.
Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt megéltem, de azért tudom, hogy ha nem így sikerül, azt is a helyére tudtam volna tenni - talán egy kicsit több idő kellett volna hozzá.
Ha bármiben tudok segíteni, nyugodtan kérdezz!

Babicskó,
amit az orvosod mondott az egész egyszerűen hülyeség. Gondolom, kockázat csak akkor van, ha fáj is a heged. A hegszétválás kezdetét egyébként éreznéd - ezért is nem célszerű császár után érzéstelenítéssel szülni. Egész más fájdalom, mint a fájás, és kifejezetten a császárheg tájékán. Szóval, te is tudsz szólni, ha gáz van. Nekem nem jutott rá idó, hogy megnézzék a heget, mert a kislányom hamarabb megszületett. (A Mávos topikban leírtam). Ha orvost keresel, küldj egy emailt, szívesen megadom az orvosom nevét.
Mindenkinek olyan szülést, amilyet szeretne, ja és vigyázzatok a farkcsontotokra - na az tényleg fáj Kép
Zsuzsó
 
 


Igen, megköszönném az adagolást is. Egyébként azonos vagyok moncabertával, csak elbénáztam a regisztrációt, nem tudtam melyik azonosító jelenik meg nagybetűvel. Azóta javítottam, mint látható. És köszi választ. Én is attól félek a legjobban, hogy valami hülye kifogással esélyt se adnak. Ha megpróbálhatom és most sem megy, akkor mütsenek , bánom is én. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az elsőt nem lehetett volna elkerülni, ezért dühítene külön, ha csak az első miatt nem szülhetnék most sem. Duplán szívni egy pech miatt nincs kedvem.
Köszi, hogy leírtad az élményeket.
 


Igen, rájöttem, hogy ugyanaz vagy. Nekem a következőt javasolta egy homeopátiás orvos: 36. héttől 3 napig 3x5 golyó, utána 3 napig 2x5 golyó, utána 5 napig 1x5 golyó, utána 2 nap szünet majd 5 napig golyó újra 2 nap szünet, stb. a szülésig. Gondolom, ismered a homeopátiás szereket annyira, hogy a kúra alatt semmyi mentholosat nem lehet fogyasztani, a golyók bevétele előtt és után fél óráig semmit. Ne tedd mobil, mikro vagy számítógép közelébe. Egyébként a www.homeopata.hu -n taléálsz infót.
Mikor szülsz?
Sok szerencsét!
Zsuzsó
 
 


Zsuzsó,

milyen homeopátiás golyókat szedsz?
nem tudom, h jól értem -e, arra h ne császárral szülessen a baba??????????????

én is szerdtem a térdem miatt bogyókat, de azt mondta az orvosom kismamaság alatt ne szedjem, így elhagytam.
most a csak a lábdagadás-vízesedésemre szedek.

Viki
Viki
 


Köszi. Nem nagyon ismerem a homeopátiás cuccokat (ezt a menthol/mikro stb dolgot azért tudtam), nem nagyon vagyok beteg, ha igen, akkor inkább hagyományos gyógyi híve vagyok, de nem akut dolgokra elképzelhetőnek tartom, hogy ezzel próbálkozzak. Most ezért a szülésért viszont majdnem mindent beszednék, ha van rá esély, hogy segít. És tényleg mástól is hallottam , hogy nagyon drasztikus volt a hatása. Hátha..
 


Viki,
szedtem, olyat, ami a tágulást segíti, a méhszájat készíti elő a szülésre. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy csaszi kizárva. Nekem bejött.
Tegnap voltam 6 hetes kontrolon és minden ok Kép csak ez a fránya farkcsont Kép
Moncaberta,
mikorra vagy kiírva? Hol szülsz?
Miért lett az előző császár?
Zsuzsó
 
 


Zsuzsó,

értem. köszönöm.
nekem még az a "probléma", h a pici még nem fordult meg a "rendes" irányba. 32 hetes.
de remélem és bizakodom benne, h forgolodós kedvében leszKép

Viki
Viki
 


Ahogy fentebb írtam :-))) "Az elsőnél a finisben lettek gondok, elhúzódott a szülés, leesett a baba szívhangja, ezért műtöttek"
Korai burokrepedés miatt indították oxival, de nagyon éretlen volt még a méhszájam. Azért beindult, elég gyorsan elértük a 10 cmt ("hála" dokibácsi manuális segítségének is), jöttek a tolófájások, de néhány jó erős után hirtelen legyengültek. Még másfél órát küzdöttünk, közben kezdtek előkészülni a vákuumhoz, de leesett a gyerek szívhangja 60-ra, ezért az orvos megijedt és inkább műtött. Műtét közben kiderült, hogy eléggé lent volt már, ráadásul 10/10-es APGARral született, utólag azt mondta a doki, valószínűleg kijött volna, de előre ezt nem láthatta. Ezt elfogadom, csak éppen dühít. Egyébként állítólag elfáradt a méhem, azért gyengültek le a tolók, szerintem meg az volt a baj, hogy melléfolyt egy darabig az oxy és csak később vették észre. (Ez érdekes módon pont akkor történt, amikor legyengültek a fájásaim. De lehet, hogy véletlen.) Egyébként amikor lekötöttek róla , hogy visznek a műtőbe, gyönyörűen visszaerősödtek (talán a megkönnyebbüléstől?), az anesztes úgy próbált megszúrni, hogy közben ezerrel nyomtam, talán ha tovább mosakszik be az orvos, kijön a gyerek is. Persze kicsit mellé is ment a szúrás, volt is kafa fejfájásom, három napig fetrengtem, de arra jó volt, hogy nem emlékszem semmilyen császáros műtéti fájdalomra, leszámítva a felkelést. Szoptatással azért nem volt gond, szerencsére. Mindenesetre eléggé megviselt, ráadásul elveszettem a bizalmam a dokikban, mert végig úgy éreztem, hogy itt csak egy ember tudja, hogy mi történik: én. Csak éppen nem tudom közölni, mert nincs hozzá elég szuflám. Eléggé elsodortak az események. Nagyon szertnék egy spontán szülést, az se baj, ha nem nagyon viharos, jó lenne érezni, milyen az, amikor azért van valami kontrollom a dolog fölött. A rokonom, aki spontán szült egy nagy babát egy csaszi után, azt mondta, hogy az volt a nagy élmény, hogy végig úgy érezte , hogy kézben tartja a folyamatot. Talán ez a kulcs, nem is a császár-nem császár kérdés.
Július közepére vagyok kiírva, egyébként.

A farkcsontod hogy van? Miért tört el? Gondolom nagyon fájdalmas volt (még biztos most is az.
És a pivike? A tesó hogy fogadta?
 


Viki,
nekem az előző ezért lett császár. Remélem, a tied meggondolja magát. Rengeteg "taktika" létezik a gyereket befordítandó, de ki tudja... Nekem nem jöttek be, rövid volt a köldökzsinór.
Moncaberta,
bocsi tényleg Kép
Én annyira nem éreztem, hogy kézben tartanám az eseményeket, inkább azt, hogy történik velem az egész és átadom magam ennek az erőnek. A legjobb, ha mindenféle beavatkozást el tudsz kerülni.Külföldön, ahol bábák vezetik a szüléseket, azt mondják, hogy egy élet alatt egy max. kettő valóban fájásgyenge nővel találkoztak. Itt inkább a türelmetlenség.
Az azért fontos, hogy bízzál az orvosodban, mondjuk 100%-ig én sem bíztam, mert az elsőt annál a bizonyos elhíresült mávos dokinál szültem, így a másodiknál félidőn túl kellett váltanom, de végül bejött.
A farkcsontja kb. minden 45. nőnek törik el szülés közben - mint azóta megtudtam Kép - főleg, ha fekve vagy ülve szül. A gyerek töri el, ahogy jön kifelé, mert útban van neki a szülőcsatornában. Baromira fájt utána, még most is elég kellemetlen. A nagy is csak 14 hónappal idősebb, neki nagyon rossz volt, hogy az elején két hétig csak feküdtem, de most már kezdi földolgozni a kis betolakodót.
Zsuzsó
 
 


Sziasztok!

Zsuzsó, hogyan bírsz a két kicsi gyerekkel? Nálunk 19 hónap a különbség, de teljesen kiszívják az erőmet. Várom az orvosod nevét, itt az email címem: babicsko@freemail.hu

Ti mindannyian könnyen feltudtátok dolgozni a császárt? Nekem decemberben volt, és még mindig ki vagyok készülve. Mivel a kislányomat két éve könnyen megszültem, nagyon készültem a mostanira, alternatív szülést szerettem volna, teljesen biztos voltam benne, hogy könnyen fog menni. A baba novemberben azonban farfekvésbe fordult át, pedig addig fejvégű volt.
December elsején derült ki hogy faros (pedig úgy mentem a 38. heti UH-ra, hogy tuti semmi baj, minek is nekem uh, már csak szülnöm kell). Elemlámoáztam a hasam, zenét tettem rá, homeopátiás bogyót szedtem, kétóránként négykézláb áltam. Sajnos nekem semmi sem segített, igaz nagy volt a baba, hiszen dec 14-én 4 kg-osan jött világra.

Állítólag a farfekvés egyik oka, hogy megijed a baba, és nem akara világra jönni. Hát nekem pörög az agyam rendesen, hogy mivel ártottam neki novemberben (sajnos sokat voltam ideges akkor).

Moncaberta, te a kistarcsai kórházban szülsz majd?

sziasztok

babicskó

 


Szia Babicskó!!

Nem Kistarcsán szülök:-)) Most a Dél-Pestibe járok, valószínűleg itt szülök, ha sikerül.
Egyáltalán nem tudtam könnyen feldolgozni a császárt, a mai napig nem sikerült, és már nem is nagyon erőlködök. Ha ilyen problémáid vannak, érdemes körülnézni itt a Babaneten (Császárral szültem) és az Indexen is (Császár után..szabadon?, Sectio Ceasare c. topikokban) találsz a lelkiekről is elég sok hozzászólást. Egyébként nem értek egyet ezekkel a nézetekkel, hogy a gyerek megérzi, hogy ez vagy az és akkor ezt meg azt csinálja. Ezek a "szakemberek" úgy kezelik a témát, hogy szinte minden felelősséget ránk pakolnak (biztos az én gyerekem is azért gondolta meg magát, mert megijedtem, nem? Tudomásul kell venni, hogy a jó szüléshez a felkészülésen és a hozzáálláson kívül egy dolog kell: SZERENCSE. Jópár nőt ismerek, aki rettegett a szüléstől, általában sem volt az a belemenős típus, ráadásul nem sportolt, sokat hízott, akár még a terhesség alatt voltak is gondjai emiatt, tudom, hogy a gyerekkel kapcsolatban is voltak szorongásaik (mint sokunknak) mégis simán és könnyen szültek. Szóval nekem ne mondja senki, hogy én tehetek a császáromról. És igen, irritál, amikor gyors, könnyű szüléseket sokszor úgy adnak elő, mintha kizárólag saját érdem lenne (most utoljára egy kispapa hozzászólásán ráncoltam a szemöldököm, aki meggyőződéssel írta, hogy a neje főleg azért szült könnyen és -szerinte- fájdalommentesen, mert ő ott volt és segített - hát az én párom is ott volt és segített, mégse sikerült, se a szülés, se a fájdalommentesség). Senkitől nem sajnálom a könnyű szülést, csak az zavar, ha néhányan elfelejtik, hogy azért szerencséjük is lehetett, és más se bénább/rosszabb anya/stb attól, hogy neki nem így alakult.
Ha gyereked nem akart megszületni, miért nem gondolod inkább azt, hogy olyan jól érezte magát benned, hogy ki se akart bújni?
Na befejezem a füstölgést, már úgyis leírtam párszor. Attól vagyok dühös ennyire, hogy az ember ilyen hülyeségek miatt rágja magát, és ezt a babák sínylik meg. (Ugyanilyen dühös vagyok a fanatikus szoptatás propagandára, amitől a nem szoptatók görcsölnek be, és ezzel több ártalom éri a gyereket, mint a tápszerrel.)
Ha végképp nem tudod magadban elintézni, akkor talán érdemes lenne felkeresni Békési Beát az Aktív Szülés Központban (most az Arany János utcánál vannak valahol Bp-en), ha van rá módod. Az egyéni konzultáció rajtam nem sokat segített, de van csoportos is, ott sok minden helyére került, hála kedves anyatársaimnak.:-)
Ha nagy a gáz (depresszió stb), akkor Frigyes Júlia dr, adatai a Kismamában (ez ingyenes).
Ne vádold magad, kérlek.
 


Babicskó,
mél ment.
Az én nagyobbik kislányom is dec. 14-én születetett Kép szintén császárral, szintén farfekvés miatt - csak ő 2002-ben, és ismerek egy lányt, akinek szintén ugyanígy volt, csak 2000-ben. A különbség annyi, hogy mi elsőszülők voltunk.
Én a császárt nagyon könnyen "földolgoztam", hiszen - bizonyos értelemben - az én döntésem volt. Én akkor akadtam ki, amikor szembesültem azzal az érzéssel, hogy lehet, hogy a második is az lesz. Azt azt hiszem, nagyon nehezen tudtam volna megemészteni.
Egyébként teljesen egyetértek Moncabertával. Nehogy már te legyél a "hibás" mert császár. Egyrészt, azért ezt a "problémát" helyén kell kezelni. HÁny nő örülne neki, ha ezt kellene feldolgoznia. Másrészt, lehet 4kg-os faros babát is normál úton megszülni, csak hülyeség. Különben sem a gyerek van a szülésért - ember tervez...
Arról nem beszélve, hogy csak azért, mert az orvostudomány mai állása szerint nem tudjuk egy adott esetben, hogy miért faros a baba, még lehet oka. Engem pl. nagyon bosszantott, amikor azt mondták még várandósságom alatt, hogy "beszéljek" a babával, majd befordul. Na ja... Én akkor is úgy gondoltam, hogy pontosan tudja, mit csinál, érzi, hogy neki fejjel lefelé előnyösebb lenne, de valamiért nem tud/akar befordulni. Nálunk kiderült, hogy nagyon rövid volt a köldökzsinór. Hogy miért? Csak. Ilyen volt a genetikai programja, de ezért még nem tartom magam hibásnak. A gyerekek pedig meg "akarnak" születni, így vannak programozva.
Én is utálom, hogy azt sugallja a társadalom, a média (köztük a Kismama magazin is), hogy akkor vagy jó nő, feleség, anya, ha
1. azonnal teherbe esel
2. végig fitt vagy a terhesség alatt: dolgozol, háztartasz, gyereket nevelsz
3. spontán, fájdalomcsillapítás nélkül sitty-sutty megszülsz
4. azonnal dől a cicidből a tej
és természetesen anyaként sem vagy nyúzott, hiszen a családi ágyban, ahol mindannyian együtt alusztok békességben, fantasztikusan kipihened magad.
És, ha ezek közül bármi nem így van, hibás vagy, nem vagy elég jó stb... Azért a nagy világban ez nem így van.

A picik nálunk nagyon strapásak. A nagyobbik lányom még mindig nem túl jó alvó, a kicsi sokkal jobb, de éjfél előtt ritkán lehet letenni. A nagyszülők elég sokat besegítenek, egyáltalán nem kell főznöm. Mondjuk nem is tudnék Kép
Babicskó te hogy bírod?
Zsuzsó
 
 


Sziasztok!

Moncaberta, elküldenéd a Jänosos es az uj dokid nevet és egyeb parametereit erre a mailre nekem: pocka2003@yahoo.com Kép

Üdvözlet mindenkinek: poc
 
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

cron