Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Tavaly voltam elõször terhes, de sajnos
a baba 3 és fél hónaposan meghalt, ezt
a "szokásos" mûtét követte, majd egy hét
múlva egy újabb, ugyanis kiderült benn
maradt egy kis lepénydarabka.
Ebben a hónapban próbálkozunk elõször,
remélem sikeresen.))

Várom tapasztalataitokat minden mennyiségben,
ami akár tanulságul szolgál, akár reményt ad.)

Ancsi
Névtelen
 


Ugye, ez nem azt jelenti, hogy
egyedül vagyok ilyen problémával??

Továbbra is várom a hozzászólásokat,

üdvözlettel,

Ancsi
Névtelen
 


Szija Ancsi!

Dehogyis vagy egyedül ilyen problémával, hiszen elég sok nõt érint a téma...SAJNOS.
A nagykönyv szerint nincs olyan nõ, akivel ilyen ne fordulna elõ(esetleg úgy, hogy nem is tud róla), a dokim szerint pedig a terhességek 20%-a igy végzõdik :-(((
Asszem ugyanabban a cipõben járunk, mivel a szerencsétlenség óta, nekünk is ez az elsõ próbálkozós hónap.
Az én esetem azért "szerencsésebb" mint a tied, mivel az én picúrom még csak 6-7 hetes volt. És azt mondhatom, hogy "még szerencse" hogy ilyen korán történt ez, mintha késõbb.
A dokik azt mondják, hogy nagyon szerencsésnek kell hogy érezze magát az embernek, mert igy nem született fejlõdési rendellenességgel a baba, hanem idejében kiszelektálódott. Dehát ugyebár ez nem vigasztal meg túlságosan senkit :-(((
Nálam nem kellett mûtétileg befejezni, minden kiürült magától.
Nálad hogy vették észre, hogy benn maradt egy kis lepénydarabka?
A mûtét után hány napra jött meg? Én már tiszta ideg voltam, mert 45 napot kellett várnom. Ez volt most jan.9.-én. Szóval ebben a hónapban várom én is újra a csodát Kép(nekem nem kell kihagynom 3 ciklust)
Miután neked megjött, a további ciklusaid normálisak voltak? Már úgy értem, hogy normális hosszúságúak és a hõd is felment félidõben, vagyis volt utána peteérés?
Gondolom te is ezerszer feltetted a kérdést, hogy mi lehetett az oka a balesetnek. Sikerült kideríteni, vagy neked is csak annyit mondott a doki, hogy az ok, sajnos a soha ki nem derithetõ dolgok közé tartozik...?

Szija, Lara
Lara
 

 
 

Drága Lara!
A mûtét után egy héttel egy éjszaka iszonyatos görcseim támadtak, a férjem kihívta a mentõket, akik vakbélgyulladás (!) gyanújával vittek azonnal
kórházba.
Még a mentõben rám kötötték az infúziót, és mire
beértünk a kórházba, kellõen elkábultam tõle.
A sebész letolta a mentõsöket, hogy így hogyan
állapítsa meg a diagnózist? (jogos)

Elmeséltem nekik az elõzményeket, aztán gyorsan
le is küldtek a nõgyógy-ra, de semmit nem csináltak.
Másnap reggel újabb görcsroham, aztán - miután
kikönyörögtem magamnak az újabb fájdalomcsillapítót - leküldtek hasi és nõgyógy.
UH-ra.
Eredmény: vesekõ, illetve meglátták a méhemben
maradt lepénydarabkát.
Másnap újabb mûtét!
Szóval így történt.
Egyébként a mûtétek után (aug. 21-én volt)
kereken egy hónapra jött meg, azóta is így jár.
A terhességem elõtt elég rendszertelen volt, egy
hetes késés szokványos volt.
MOst beállt 33 naposra, remélhetõleg ez nem lesz
akadály a baba megfoganásában.
A doki nekem is azt mondta, hogy nem lett volna
egészséges a baba, én is ezzel "vígasztalom"
magam.
Az okát nem tudom meg soha, sõt azt sem, hogy
a picurka fiú lett volna, vagy lány.

De nagyon remélem, hasonló dolog nem történik
meg velem, és az idei karácsonyt már hármasban
töltjük.))))

Azon egyébként csodálkozom, hogy Neked nem kell
három hónapot várnod!
Nekem félévet javasoltak, de 5 ciklust vártam meg,
mert februárban születne meg a baba, és nem élném
túl a "születésnapját", ha nem lenne a szívecském alatt egy új emberke.

Szia,
minden jót Neked,
Ancsi
Ancsi
 


SZija Ancsi!

Nekem azért nem kellett kihagynom semmi idõt a történtek után, mivel nálam nem került sor mûtétre. Azt mondta doki, hogy fogjam fel, hogy két hetet csúszott a menstruációm és kész. Minden kiürült magától, gondolom azért mert nagyon fiatal volt még a terhesség. A fogamzástól csak 4 hét telt el! Szóval ha nem csinálok tesztet aznap amikor meg kellett volna jönnie, hanem várok, akkor sosem tudtam volna meg, hogy én valójában terhes voltam...
Én is csodálkoztam, hogy nem kell kihagyni idõt, de a doki megnyugtatott, hogy azoknak javasolják ezt, akiknél mûtéttel fejezték be a terhességet.
Szóval ilyen szempontból "szerencsés" voltam...csak az a 45 nap! hát az kicsit durva volt és közben valószinû peteérés sem volt.
Most meg attól rettegek, hogy nehogy ebben a hónapban ne legyen peteérés...
Bár most még csak a 10. napon tartok, szóval még van idõ.
Azért remélem minden rendben lesz.
Neked nagyon szorítok!
Szija, Lara
Lara
 


Szia Ancsi

Nekem 99-ben, szintén augusztus végén volt elhalt terhességem, minden elõjel nélkül. Na jó, egy kis barnás vérezgetésem volt. Én is sajnálom, hogy nem tudtam meg, hogy fiú lett volna, vagy lány. Ja, 12 hetesen történt. Igen furcsálom, hogy a mûtét után bentmaradt méhlepény darab.
A ciklusom nekem 4o napos lett a mûtét után, ebbõl estem teherbe. Most a kislányom 4 hónapos múlt:o))) Három hónapotra a mûtét után estem teherbe, de a második hónap után próbálkoztunk. Ha kétszer mûtöttek szerintem várjál minimum 3 hónapot a méhszáj miatt, hogy biztosan ki tudd végig hordani a babát.
Minden jót
Vickie
Névtelen
 


Szia Ancsi!

Fura... nekm 99 szeptember elején (13 hetesen) és 2000 júli elején (8-9 hetesen) volt elhalt terhességemKép
A második esetben "szerencsésebb" voltam, mert már egy sokkal jobb doktor bácsi kezeiben voltam, akihez most is járunk, ugyanis most léptünk a 18. hétbe...
Mi kaptunk gyógyszert is, mivel sárgatest-elégtelenségem is van... A doki 3 hónap szünetet javasolt, amit be is tartottunk... Remélem, Nektek is sikerülni fog!Kép
Ha bármi kérdésed van, szívesen válaszolok, már ha tudok...
Pusszantalak!
Zsófi
Csucsuka
 


Sziasztok!
Nagyon elszomorít, amiket itt olvasok, leginkább az, hogy a vetélés a 12. hét után is ilyen gyakran előfordul. Én most a 10. hétben járok és azzal bíztatom magam, hogy a 12. hét után már nem kell izgulnom a baba elvesztése miatt. Én az előző terhességem 8. hetében vesztettem el a picurkát, és egy ciklus után már újra teherbe is estem (annak ellenére, hogy későbbre terveztük). Eddig minden rendben van, az orvosom is bíztat, de ettől függetlenül minden napom egy rettegés. Reméltem, hogy miután eltelik az első 12 hét, megnyugodhatok, dehát ezek szerint nem. Most visszasírom az első két terhességemet, amikor fel sem merült bennem, hogy bármi rossz is történhet, és boldogan teltek a napok (két gyönyörű kislány az eredménye). Ti hogy vészelitek át ezeket a heteket?
Andrea
Andrea
 


Sziasztok!

Én mint már fentebb irtam, most tartok a vetélés utáni ciklus után. Ma a 17.napon. Nagyon remélem, hogy összejön! :-)
A múltkori terhességemet végig rettegetem, hogy nehogy ez bekövetkezzen, semmire sem tudtam gondolni csak erre, végig rossz kedvem volt, és tessék....bejött :-(((((
Úgyhogy elhatároztam, hogyha ismét sikerül, eszembe sem fog jutni ez a szörnyûség és még csak fel sem fogom tételezni, hogy bekövetkezhet. Abszolút pozitivan próbálok majd hozzáállni.
Na azért azt tudom, hogy az emberben csak benne van, pláne ha már történt is vele ilyen. De ha eszembe jutna, azonnal másra fogok gondolni.
Andi! Szerintem te se gondolj erre, csak a jóra és arra, hogy semmi gond nem lesz. Nem éri meg, hogy állandóan ezen aggódj!
Kérdeztem egy dokitól, hogy mi a valószínûsége, hogy ismét bekövetkezik. Azt válaszolta, hogy a vetélés utáni teherbeesés után az újabb vetélés esélye a tapasztalatok alapján 1:100, egy harmadik vetélés esélye 1:1000.
Ebbõl is láccik, hogy mennyire kicsiny az esélye, hogy ismét bekövetkezhet!

Sziasztok, Lara
Lara
 


Sziasztok Lányok!

Kedves Andrea, én most mindent ellentétesen csináltam, mint eddig! Mert eddig az volt a hozzáállás, ha baj van, inkább legyen az elején, mert talán könnyebb megemészteni... Baj is lett belőleKép... Most NEM VOLTAM HAJLANDÓ ROSSZRA GONDOLNI!!! Minden reggel, amikor émelyegve ébredtem, mondtam Apának, hogy jaj de ... a világ, majd mosolyogva hozzátettem, hogy ennek én mennyire örülök!
Ha pedig biztat az orvosod, azt nem véletlenül teszi, hanem azért, mert mindent rendben talált!!Kép

Lara, szorítok, mindent bele!Kép

Pusszantás!
Csucsuka
 


SZija Csucsuka!
Szuper a hozzáállásod, asszem igy kell csinálni!
Köszi, hogy szorítassz!
Lara
Lara
 


Sziasztok Lányok!
Sajnos múlt héten kiderült, az elsõ próbálkozásunk nem sikerült!
Pedig annyira reménykedtem, de nem jött be.(((
Azon a napon semmire nem voltam hajlandó, végigsírtam az egészet.

Mostanra már megnyugodtam, mindenki biztat, hogy nem kell elkeserednem, nem sikerülhet egybõl.

Ebben a hónapban ismét próbálkozunk, február 8-9-e körül lesz a peteérés.

Andrea!
Tudom, hogy milyen érzés félni, hogy elveszíted a babát, de ennek ellenére azt mondom Neked, próbálj erre nem gondolni, hadd érezze a Picurka, biztonságban van, ne érezze a félelmedet.
Ajánlom a Rassai Jenõ: Kapcsolatanalízist, bár én csak olvastam róla, nem volt még alkalmam kipróbálni.


Mindenkinek továbbra is szurkolok,
fel a fejünkkel!!)))))

Pusszantalak bennetek,
Ancsi
Ancsi
 


Kedves Ancsi!

Ne keseredj el! Állítólag a normális fogamzóképességû párok csupán 10%-ának jön össze elsõre a baba. Egyébként ha jól emlékszem, átlag min. 4 hónap kell hozzá többnyire. De ez rengeteg dologtól függ. Szerintem állj hozzá úgy, hogy mondjuk fél éven belül összejön, és akkor nem leszel csalódott, ha addig nem jön össze. VAgy legyalábbis nem annyira. Drukkolunk neked!

Üdv: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Kedves Zsófi!
Mibol tudtad meg, hogy sárgatest-elégtelenséged van? Valószínu,nekem is az lehet, mert amúgy minden rendben van, van peteérésem, de a magas hos szakasz kevesebb, mint kellene. Ilyankor hogy néz ki a kezelés?
Köszi, szeretettel üdvözöllek:
Viráganya
Viráganya
 


Kedves Krisztina!
Köszönöm a biztatást, nagyon jól jön!)))
Én is próbálom úgy felfogni, hogy nem sikerülhet elsõre, és remélem azért idén már hárman leszünk.

Egyébként azért akarom most annyira, mert a baba, amelyik elhalt, most születne meg 12-én....((((

Zsófi,
vigyázz magatokra, remélem minden oké lesz!)))

Egyébként mocorog már a picurka?

Ancsi
Ancsi
 


Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek a bíztatást, teljes mértékben egyetértek veletek; csak fő a nyugalom. Gond csak akkor van, ha az aggodalom felülkerekedik a józan észen. Furcsa nekem ez a helyzet, mert egyébként kifejezetten optimista vagyok, akit sosem érnek kudarcok (de legalábbis nem annak fogom fel őket). Egyébként sem lenne szabad panaszkodnom, hisz a kislányaim kárpótolnak mindenért. Most már különben is sokkal jobban érzem magam, a rosszulléteim is kezdenek elmúlni. Jövő héten megyek újra orvoshoz, majd ultrahangra, ami majd biztosan megnyugtat.
Ancsi, Lara! Őszintén drukkolok Nektek!
Üdv: Andrea
Andrea
 


Szia, Ancsi!

Megértelek, de nem szabad most erre gondolnod, koncentrálj arra, hogy kiegyensúlyozottan, lelkileg felkészülten fogadhasd a hamarosan beköltözõ picúrt! Ezzel máris sokat teszel a fogamzás sikeréért! Nagyon szorítok neked továbbra is!

Üdv: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Andrea, Krisztina
köszönöm Nektek is!)))

Ancsi
Ancsi
 


Sziasztok Lányok!

Ancsi, próbálj meg ne gondolni erre! Én már túlvagyok egy ilyen dátumon, csak úgy ment, hogy teljesen belevettetem magam a munkábaKép De bele lehet feletkezni másba isKép!
Mocorog már, de még csak "kaparászik", remélem pár hét múlva kirúgja a ház oldalátKép!

Viráganya, egy pár tünet, ami lehet sárgatest elégtelenség is: menszesz előtt egy két nappal "pecsételés", vetélés az első harmadban, mely ugyancsak pecsételéssel indul... Ekkor még lehet segíteni hormon pótlással.
De igazán vérvizsgálattal tudnak meggyőződni róla, a ciklus megfelelő napján vett vérből, a vizsgálatot nem mindenhol csinálják, szerintem valahol nem is ismerikKép
De ha rájönnek, kap az ember egy kis peteérést erősítő bogyót (pl. serophen, clostylbegit), hogy erősebb legyen a sárgatest, a pozitív teszt után pedig pótólják a progeszteront (most már van hüvelykúp és orális bogyó is, nem csak szuri).
A dokim szerint, különben ezen lehet a legkönnyebben segíteni!
Remélem kielégítő a válaszom, ha nem írj nyugodtan!

Pusszantás!
Zsófi
Csucsuka
 


Kedves Zsófi!
Ilyen sárgatest-mûködés-vizsgálatot akkor is tudnak csinálni, ha már terhes vagyok, vagy inkább elõtte jobb?
Az itteni "Rendelõ"-ben lévõ netes orvosoknak is leírtam a történetemet, dr. Ács Nándor írt választ, õ is említette ezt a csökkent mûködést, hogy lehet ez okozta a baba elhalását, és vizsgálatot javasolt.
Az én dokim ilyesmirõl említést sem tett, csak a statisztikát emlegette, hogy nagyon sok terhesség végzõdik méhen belüli elhalással.

Igazából ez engem nem vígasztal, szerettem volna tudni az okokat is.

Tulajdonképpen azon gondolkodom, hogy orvost kellene váltani. Dr. Ács Nándor nekem e-mailen keresztül nagyon szimpatikus, odafigyelõ orvosnak tûnik.
Nem ismered véletlenül személyesen is?
(SOTE, II. sz. Nõi Klinika)

Sziasztok,
Ancsi
Ancsi
 


Szia, Zsófi!
Az az igazság, hogy nekem eddig a múlt hónapban volt eloször ilyen megrövidült magas hos szakaszom, elotte évekre visszamenoen is pontosan 14 napos volt. Tehát nem akarok még gyógyszert kérni, hátha csak a félévi hajtás miatt rövidült meg a sárgatest-szakasz. A mensi elott nekem mindig van pecsételo vérzés, de a doki szerint ez nagyon sok nonél van, ha a ho nem esik le, nincs gond a hormonokkal.

Drága Lara!
Mi újság homérséklet-ügyben?
Nagyon szorítok...
Viráganya
Viráganya
 


SZija Viráganya!
Hõmérséklet ügyben annyi történt, hogy ma a 23.napon felugrott 36,6-ra. De irtam errõl részletesen a "Ma megint megjött..." topicba!
Viráganya! Nálatok nem az lehetett a gond, hogy pont a megfelelõ idõpontot hagytátok ki? Mi lenne ha ebben a ciklusban ti is rápróbálnátok a kétnaponkénti akciókra???
Szija, Lara
Lara
 


Sziasztok Lányok!

Ancsi, szerintem mindenképp válassz másik orvost a mostani helyett! Nekem két vetélésem volt az előző dokim miatt, most a Délpestibe járok, a dokim nagyon körültekintő. A második vetélésemet már Ő fejezte be (brrr de utálom ezt a kifejezéstKép). Rögtön megbeszéltük, hogy mikor jelentkezzünk, csinált egy csomó tesztet, hogy kizárja a különböző okokat.
Sajnos segíteni nem tudok Ács doktorral kapcsolatban, mert nem ismerem, egy próbát szerintem mindenképp megér, főleg, ha Neked szimpatikus!

Viráganya, aztán olvastam, ha jól értem, Neked már van Babócád, nem? Nekem azt mondta a doki, hogy erre a problémára a legjobb orvosság a szülésKép

Pusszantás!
Zsófi
Csucsuka
 


Kedves Zsófi!
Belegondoltam, milyen szörnyû érzés lehetett a második babát is elveszíteni, háááát szörnyû, és reménypusztító...(((
Én a tavalyi baba után úgy éreztem, beleõrülök. Most nagyon remélem, hogy soha többet nem fordul elõ ilyen!

Annyira vágyok már anyának lenni, hogy elmondani sem tudom...)

Persze itt mindenki így van ezzel.
Csak egy kis eszmefuttatás volt, gondolataim kavargása így kora délelõtt.

Na, pusszantás,

Ancsi
Ancsi
 


Sziasztok Lányok!

Ancsi, nem a mostani orvosod szaktudását akartam kétségbe vonni, (remélem nem úgy értetted). Csak nagyon rossz tapasztalataim vannakKép.
Ja, és még azt akrtam írni, hogy a Párom is február 8. könyékén készűlt Kép, és nagyon meg vagyok elégedve anyósékkalKép

Úgyhogy hajrá!
Pusszantás!
Zsófi
Csucsuka
 


Kedves Lányok!

Én is írtam már a történetemről egy másik topicban, de ide is leírom hátha ad valakinek reményt.
Tavaly júliusban nem jött meg, persze teszt meg minden bár nem terveztük a férjemmel a babucit, gondoltuk jön amikor akar. Pozitív teszt, rohanás doktor bácsihoz UH-n minden OK, szívdobogást látott, boldogság, trallala. Mindenkinek elújságolás, rokonoknak, kollégáknak,stb. Kicsi barnás folyásom volt, de alig. Egyik nap iszonytató görcs, egész nap nem múlt el, vérzés, egyéb semmi. Este pánikban doktor bácsihoz, UH, és közli, hogy babuci meghalt, mert nem nőtt, inkább csökkent a mérete a múltkorihoz képest és nincs szívműködés. Mivel nem indult meg a spontán lelökődés másnap reggel kórházba be műtétre, nehogy vérmérgezést kapjak. Nem tudom az orvostól hogy jöttem ki, férjem vigasztalt azt hittem belehalok.
Rendes volt a doki, hogy altatásban csinálta, mert ébren nem bírta volna ki a lelkem. Utána 2 hónap letargia, táppénz, sztornózni a dolgot az embereknél. Ez szeptemberben volt. 3 hónapot ki kellett hagyni, gondoltuk majd akkor januárban próbálkozunk. Erre januárban kirugtak a munkahelyemről, gondolom észbekaptak, hogy kisbabát akarok és nehogy már. Közben dokibácsiék keresték az okokat, és hormon-elégtelenséget, peteérés hiányát stb. diagnosztizáltak ránézésre. Hőmérőzés, Clostylbegit stb. Miután kirúgtak leálltunk az egésszel, kerestem munkát de a szivem szakadt meg ha kismamát v. kisbabát láttam. Alig vártam a próbaidő végét az új helyen. A cég viszont előtte 1 héttel megszünt, én újra repültem, ez tavaly áprilisban volt, akkor most megint nem próbálkozhatunk, merthát terhesen állást keresni? Na, májusban álláskeresés és felírattam fogamzásgátlót, hogy akkor most 2 évig elnapolva a gyerkőcügy, dacból nem érdekel az egész, normális munkahelyet kell találni. Május elsején új helyen kezdtem, gyerekügy lezárva, várom a mensit, hogy tablettát elkezdjem, erre nem jött meg. 2 teszt, mindkettő negatív, gondoltam az új hely miatti stressz miatt nem jött meg. Újabb 2 hét, még mindíg semmi, gyomrom ég, aerobic alatt rosszul vagyok, mi lehet? Újabb teszt és POZITÍV volt. Aznap államvizsgáztam, és görcsölt a pocakom, na mondom ugyanaz lesz mint multkor, fel is készültem. Holt ideg voltam, legszivesebben minden nap UH-ra mentem volna, hogy lássam a szivverését. Nem szóltunk senkinek. Telt az idő, görcsölgettem, orvost váltottam, pánikoltam, de a lényeg, hogy most febr. 20-án érkezik a lányunk. Most itt ülök és írok nektek nagy hassal, hogy szerencsére ilyen is van, nem számítottunk rá, az új munkahelyen majd gutaütést kaptak, és a mi picink mégis most akar érkezni. Ő tudja. Mi várjuk, boldogok vagyunk és mindannyiótoknak ilyen pozitív történést kívánok teljes szívből. Elnézést a kisregényért de rövidebben nem ment.

Kitartás mindenkinek,

Üdv: Moncsi
PankaMama
 


Kedves Moncsi!

A történeted, háát, nem semmi!
Maximálisan együttérzek Veled, és örülök,
hogy a baba mégis megérkezik hozzátok.
Simogasd meg a pocakodat helyettem is,
és vigyázz magatokra!

A leányzóhoz nagyon sok örömet kívánok,

üdvözlettel,
Ancsi
Ancsi
 


Moncsi!

A sztori alapján el tudom képzelni, mekkora öröm lehetett megtudni, hogy mégis lesz babaKép Ezek szerint mégsem volt sárgatestelégtelenséged...
Köszi, hogy leírtad, hogy nálatok hogy történt, ez legalább reményt ad, hogy legközelebb velünk sem fog megtörténni.

Szija, Lara
Lara
 


Kedves Moncsi!

Gratulálok Nektek, nagyon nehéz lehetett a múlt tavasszal, de a jelenlegi boldogság és a születendő kislányod szerencsére mindenért kárpótol!! A ti történetetekböl is megláthatjuk azt, hogy éredemes, a baba mindent megér!!!

Katus
Katus
 


Szia Ancsi!

A történeted olyan, mint, ha az enyém volna. Elhalt terhesség után újabb mutét lepénydarabka miatt. Az orvos 1/2 év kihagyást javasolt. Azután pedig nem estem teherbe. Visszamentem az orvoshoz, UH-n megnézte a peteérést és felírt Clostilbegit tablettát. Rögtön terhes lettem. Megszületett BÁLINT ( 3 éves). A férjemmel úgy terveztük, hogy a gyermekeink között 2 év legyen. Mikor eljött az ideje a következo terhességnek, megint nem estem teherbe. Orvos, Clostilbegit- Újra rögtön terhes lettem. ÁRON 10 hónapos.
NE keseredj el! Össze fog jönn, képes vagy rá!

Lilla
lilla
 


Kedves Lányok!

Köszönöm a jókívánságokat és örülök, ha sikerült lelket önteni belétek.
Szorítok mindannyiótoknak.

Üdv: Moncsi
PankaMama
 


Kedves Lilla!
Annyira örülök a történetednek, egy újabb biztatás, hogy sikerülni fog...Kép
A babánkat is Bálintnak hívták volna...

De szeretnék egy Nórát is! Kép

Köszi még1x! Kép

Ancsi
Ancsi
 


Sziasztok!
Ugy tunik februar ota nincs ujabb hozzaszolas... "el" meg ez a topic?
Nekem is volt tavaly sajnos egy vetelesem 8 hetesen, most jart le a 3 honapos varakozasi ido...

Irjatok, ha valaki meg benez ide! [Kép]
Sziasztok
Hovirag
Hovirag
 


Kedves Hovirag

Nekem mar van 3 lanykam es kozbe volt 2 picurka aki nem szuletett meg. Mielobbi boldog kismamasagot neked.

Hajnalka
napocska (napocska)
 


Kedves Hóvirág!

Tudom, most ez sovány vigasz, de az első babám 14 hetesen halt el, szinte észre sem vettem, csak az uh. nem mutatott szivhangot. Amint letelt a három hónap, terhes lettem és azóta már két és fél éves a picim, és szerencsére egy nagyon életvidám, eleven kislány. Aztán fél éve minden gond nélkül megszületett a második is. Fel a fejjel! Szoritok Nektek!
Móni
Moncsi
 


Kedves Hajnalka es Moni!
Koszonom a kedves hozzaszolasotokat es biztatasotokat, sokat jelent szamomra!
Bizom benne, hogy minden rendben lesz majd a kovetkezo terhessegemmel es az elfeledteti valamelyest a korabbit...
Ti nem izgultatok vegig a kovetkezo terhesseget - vagyis az elso szakaszat - a korabbi szomoruan veget ert terhesseg miatt?

Koszonom megegyszer! Sziasztok, Hovirag
Hovirag
 


Kedves Hóvirág!
Téged is szeretnélek vigasztalni, meg magamat is bátorítani egy kicsit: szóval, azt olvastam, hogy az első terhesség mindenképpen a legnagyobb próbatétel az anyai szervezet számára, mindent tanulnia kell. A második (sokadik) terhességeknél viszont már a fogamzás pillanatában életbe lép egyfajta emlékezési mechanizmus, vagyis a szervezet már "ügyesebben" veszi az akadályokat. Tehát: fel a fejjel, hiszen Neked ez a második lesz!!! Kép

A vetélésről: sajnos, nagyon szomorú dolog, én is rettegek ettől, de gondolj arra, hogy esetleg egy nem életképes / beteg magzat szelektálódott ki. Tudom, így elég nehéz ezt elfogadni, én is biztos belehalnék egy kicsit, de majd egy egészséges gyönyörű kisbaba mindenért kárpótol. Én különben csak azt nem értem, miért nem derül fény az ilyen esetekre. A XXI. században...!

Ja, eszembe jutott egy törénet. Az egyik ismerősünknek van egy szép kislánya. Alig lehetett másfél éves, láttuk, hogy az anyuka megint gömbölyödik. Eltelt egy kis idő, a lány eltűnt, biztosak voltunk benne, hogy megszült. Amikor találkoztam velük, kedvesen érdeklődtem a piciről. Kiderült, hogy az érett fiúcsecsemő a születés utáni pillanatokban meghalt, a szívével volt valami NAGYON-NAGYON RITKA RENDELLENESSÉG. Na! Néhány hónappal később megint terhes lett a lány, és IKREKET szült úgy, hogy semmilyen hormonális rásegítést nem kapott! Ebből is látszik, milyen kegyes (is) tud lenni a természet, mindenért kárpótol előbb-utóbb...Azóta is boldogan élnel, míg meg nem halnak...
Sok puszi: Viráganya
Viráganya
 


Kedves Hovirag!
En is csak Viraganyahoz tudok csatlakozni.Tudom hogy durvan hangzik,de a termeszet okos es egy vetelesnek oka van.Tenyleg nincs annal rosszabb amikor egy baba nem egeszseges.Tehat a miertnek megvan az "azertje"s biztosan valami rendellenesseg ami miatt igy kell tortennie.
En is mielobbi pocakos korszakot kivanok Neked es minden babatvaro mamanak!!!
Szilvi
sylvia
 


Kedves Hóvirág!

Szerintem egy a fontos: ne idegeskedj!! Annak a piciny kis életkezdeménynek aki beköltözik a pocakodba, egy nyugodt anyukára lesz szüksége!
Tudom, hogy úgy tűnik, könnyű mondani, de hidd el, megcsinálni sem vészesKép! "Most", mikor lejárt nálunk is a 3 hónap, úgy indultunk neki, hogy minden a legnagyobb rendben lesz! Igaz, voltak kisebb problémák, de maximum 1/2 órát idegeskedtem olyankor - sőt akkor is azt szugeráltam magamnak és a kispocoknak, hogy minden rendben lesz -, mert mindig jó kezekbe kerültem és hamar megnyugtattak.
A jelenlegi paramétereink: 28. hét, jó nagy pocak, benne egy igen aktív, bár kissé szégyenlős pocaklakóvalKép Remélem nemsokára Te is belépsz a pocakosok táborába!

Pusszantás!
Zsófi
Csucsuka
 


Sziasztok!
Nagyon, nagyon szepen koszonok minden kedves hozzaszolast, biztatast! Nagyon, nagyon jo erzes olvasni, hallani olyan tortenetekrol amikor sikertelen terhesseget sikeres terhesseg kovette!Minden kedves szavatok nagy bizakodassal toltott el! Koszonom, megegyszer!
Zsofi, Neked a legjobbakat kivanom a hatralevo hetekre! Bizom benne, hogy par honapon belul nalunk is lesz "pocaklako"!
Puszi: Hovirag
Hovirag
 


Szia Hóvirág!

Tudom, mindenkitől ezt hallod, hogy nem szabad a terhesség alatt idegeskedni, én is tudtam az első vetélés után, hogy nyugodtan kellene a második terhességet végigcsinálni. De nem tudtam. Ráadásul egy elég hülye védőnőm is volt, aki állandóan azzal nyaggatott, hogy hányszor mozdult a pici. Meg ráadásul csak a 20. hét végén volt hajlandó megmoccanni. Minden egyes uh-on izgulva feküdtem a vizsgálóasztalra. Az orvosom utólag elárulta, hogy ö is legalább annyira izgult, mint én. De szerencsére semmi gond nem lett, egészséges, életerős letta lányom. De! Kisbabaként elég nyugtalan, ideges baba volt. Na és akkor jött a második babuci. Övele egy nagyon nyugodt terhességem volt, mert végig az volt bennem (föleg az elsö 3 hónapban) hogy egy gyerekem már van, és ha sors kiszelektálja azt, aki nem életképes, akkor örüljünk, hogy ez idejében megtörtént. Na ilyen életfilozófiával egy sokkal nyugodtabb és kiegyensulyozottabb kisllányunk lett a második. Persze mind a ketőt imádjuk, és szerencsére ök is egymást.
Kitartás Szoritok Nektek
Móni
Moncsi
 


Kedves Moni!
Koszonom kedves szavaidat, sok oromet es egeszseget kivanok gyermekeidhez! Tudom, hogy nagyon fontos a nyugodtsag a terhesseg alatt es igyekszem majd en is mindent ennek erdekeben elkovetni es nem gondolni semmi rosszra! Csak mar ott tartanank! Kép

Koszi, megegyszer! Hovirag
Hovirag
 


Kedves Hóvirág!
Remélem, még olvasod ezt a topicot, mert én csak most vettem észre.

Velem is hasonló történt, tavaly szeptemberben elvesztettem a 10. héten egy babucit. Persze én is magam alatt voltam, ráadásul előtte augusztusban költöztünk külföldre, senki nem volt a páromon kívül, akinek ki tudtam volna önteni a lelkemet. Iszonyú voltKép
De! Mi is most próbáljuk babucit összehozni. Most volt az első ilyen direkt hónap, de úgy tűnik a mi kis pocaklakónk nem most akart megfoganni, mert pont ma jött meg.
De nem szabad föladni,és nagyon sokat jelent tudni, hogy rajtunk kivül mással is történnek hasonló dolgok.

Köszönöm lányok az öszinte hozzászólásokat.

Hóvirág! Gyere a "ma megint megjött" topicba, csodálatos csapat alakult ki ott, mindenki szurkol egymásnak, hogy egészséges pocakmanó költözzön végre belénkKép
Gyere!!! Addig is jó próbálkozást!

Az anyukáknak pedig nagyon sok boldogságot kivánok. Gratulálok a babáitokhoz!
Pussz Zsó-fi
Zsó-fi
 


Sziasztok Lányok!
Már nagyon rég jártam erre, mert kicsit magam
alatt voltam, (megint nem jött össze a baba,
beteg is voltam) de nagyon kíváncsi voltam
Rátok Kép

Nagy örömmel (de egy kicsit irigy-szomorúan)
láttam, hogy már milyen sok "ma megint megjött"
topicos mamának van pocaklakója!

Azt hiszem, nekünk, akiknek már megszülethetett
volna a kisbabája, még nehezebb ezeket a dolgokat
elviselni.

Már azon gondolkodom, hogy elmegyek egy jósnõhöz,
hogy mondja meg, egyáltalán lehet-e még babánk.
Kicsit bizarr ötlet, de a megnyugtató válaszban
bízok.

Szóval mindenkinek sikeres próbálkozást!

Pussz Nektek,
Ancsi
Ancsi
 


Ancsi!
Megértem a jósnős gondolatodat.
Én is mindig azzal bíztatom magam, amit egy jósnő kb. 5 éve jósolt nekem. Hihetetlen, de eddig majdnem minden bejött.
Teljesült az unokatesóm katonai balesete és halála, az hogy ki lesz a férjem, az hogy nőgyógyászati gondom lesz egyszer (lásd vetélés). Azt jósolta, 2 gyermekem lesz.
Nagyon remélem, ebben is igaza leszKép

Amúgy én is a "ma megint megjött" topicban írok mostanában. Ne légy elkeseredve a többiek sikere miatt, lesznek még napok, amikor minket fognak ünnepelni.KépKép
Fel a fejjel! Sok sikert!
Pussz Zsófi
Zsó-fi
 


Zsófi!
Milyen módszerrel jósoltattál?
Tényleg egyre kíváncsibb vagyok Kép

Valószínû, idén még nem leszünk hárman,
de remélhetõleg jövõ ilyenkor már pici
babucimat pátyolgatjuk..Kép Kép

A "ma megint megjött" topic õsrégi tagja
vagyok én is, ott is összefutottunk már!

Ancsi
Ancsi
 


kedves lanyok
vegso elkeseredesemben irok ebbe a topikba. roviden leirom a velem megtortenteket, mert ugy erzem megorulok. az egesz terhessegem annyira idealisan telt el, hogy soha nem gondtam arra, hogy a legrosszabb is megtortenhet. mar a 25. heten jartam amikor az egyik reggel nem ereztem mocorgast a pocakomban. rogton be a korhazba, ahol ultrahanggal megallapitottak, hogy a babamnak nincs szivhangja. meg aznap bennmaradtam a korhazban es meginditottak a szulest. masnap este megszultem az elhalt gyermekemet. a szules utan mehtisztitast vegeztek. ma vagyok a 4. napon a tortentek utan es ugy erzem nem elem tul. az elhalasnak az eredmenyeit meg nem tudom, de az orvosok szerint ne is varjam, hogy a boncolas konkret eredmenyt hozna is.
az egesz terhessegem alatt semmi problemaval nem talalkoztam, sot az elhalast sem elozte meg se verzes, se mehosszehuzodas, se semmi hasonlo. minden vereredmeny, vizeleteredmeny negativ volt. a 20. heti ultrahangon mindent rendben talaltak. a baba rendesen fejlodott.
gondolom nem en vagyok az egyetlen, akivel hasonlo eset tortent, aki tud segitsen mert megorulok.
sziasztok
ildiko
ildiko
 


Kedves Ildikó!

Mit is írhatna az ember Neked egy olyan tragédia után, ami megvígasztalhatna. Szerintem semmit, mert ez nagyon borzasztó. Talán azt, hogy az még borzasztóbb lenne, ha mindez akkor történik, amikor 9 hónap hosszú várakozása után történik, és üresen marad a babát, váró berendezett szoba. Vagy akkor, amikor már ismered a mosolyát, arcocskáját, a meleg, puha bõrét. De ez most Téged nem fog megvígasztalni. Közhelyek talán... Számolgasd a napokat a következõ próbálkozásig! És hidd el, hogy mégegyszer nem történhet ez meg veled!
Van egy gyerkõc, aki Nektek fog megszületni, és már lesi, hogy mikor jöhet. Rá kell koncentrálni!
Készíteni neki a nyugodt terepet.
szia

ui: ja, és beszélj róla mindenkinek, hogy jól kijöjjön belõled!!! Panaszkodj mindenkinek, akinek lehet!!!
szia
birdy
Névtelen
 


Kedves Ildikó!
Bár az én ügyem nem volt ennyire durva, nekem még a hetedik héten elment a baba, de azért írok, hogy sok erőt kívánjak neked és hogy érezd, hogy nagyon megrendített a történeted!
Én egyszer valahol olvastam olyat, hogy ilyen késői magzatelhalásnak lehet az az oka, hogy a babák a nyakuk köré tekerik a köldökzsinórt és ettől következik be a baj. Neked mit mondtak? Volt valami ötlete az orvosnak, amivel vígasztalni próbált? Írjál, ha van valami fejlemény vagy ha úgy érzed, szükséged van ránk!!!!
Kívánom, hogy minél előbb kiheverd ezt a hatalmas fájdalmat!
Kata
kata (kata)
 


Kedves Ildikó!

Nem tudom, hogy lehet enyhíteni, azt amit érzel...
Nagyon remélem, hogy azért meg fogják találni az okát.
Tudom, hogy más bajával nem lehet vigasztalódni, de anyósomnak - a férjem születése előtt - a 6 hónapban halt meg a babája odabennt. Ez több, mint 30 éve volt, akkor azt mondták, hogy gyenge a méhe. A következő baba elött injekciózásra járt, sőt az egész terhessége alatt kapott méherősítő gyógyszereket, és szépen egészségesen megszületett az én pici párom.
Nagyon remélem, hogy idővel fel tudjátok dolgozni a történteket, és nekivágtok mégegyszer! Ha úgy érzed, hogy tudunk valamiben segíteni, kéne valaki aki meghallgat, nyugodtan írj, akár magánban is!
Zsófi
Csucsuka
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?