Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! A harmadik babánkat várjuk, ezzel egyértelművé vált, hogy le kell cserélnünk az autónkat. Kinek milyen tapasztalata van az autókkal ha három gyerekülést kell beletenni? Amire eddig rájöttünk: nem csak a cm-ek számítanak, hanem az is, hogy technikailag hogyna tudjuk megoldani a gyerekek becsatolását, stb. 

Vélemények?
 
 
 
 
 


Szia moly!
Nekünk is három gyerekünk van. Mi izofixes üléseket használunk. A vezető mögött ül az 5 éves gyerkőc olyan ülésben,aminek saját biztonsági öve van. Az anyósülés mögött egy 7 éves gyekőc, őt a kocsi övével kapcsoljuk be. Középen van a hordozó, egy hat hónapos babával. ez is fix, így nem kell kötögetni,csak betenni és kivenni. az anyósülés mögötti gyereknek eleinte elég nehéz betalálni a csattba, de hamar megtanulta. Próbáltuk a két nagy ülését egymás mellé tenni, de az nagyo szoros volt, ezért a két szélén ülnek. Tavasszal a legnagyobb fog ülésmagasítón középen ülni, a két kisebb pedig ülésben a két szélen.
mi is kocsit cseréltünk, most Renault Grand Scenic van. De ha nem ragaszkodtunk volna az izofixhez, elég lett volna egy kisebb autó is. A kocsinknak hátul három teljes ülése van, a középső sem kisebb, mint más autókban.
Remélem, tudtam segíteni. Mi is sokat agyaltunk rajta.
 


Szia Gumimacik! Köszi a választ. Nekünk megvannak az üléseink, nem isofixesek, mert a mostani autónk nem az. Ülést cserélni nem szeretnénk (2 Cybexünk van, egy Be Safe, és a babahordozó is Cybex.) Az Opel Zafirát mértük tegnap, 128 cm belül ajtótól ajtóig, abba csak a centik alapján sem fér elhárom. (A Cybex gyereküléseink 47 cm szélesek.) Ismerősünknek van Renault Scenic, abba beleférnek az üléseik (Cybex és Römer), de mi még keresgélünk, hátha lesz más típus.  Van valakinek tapasztalata Ford S Max-szal vagy mással?
 
 
 
 
 

 
 

Nekünk Citroen Xsara Picasso van, egy 9 éves modell. Augusztusban vettük szintén a nemsokára bővülő család miatt. Igaz rá a reklám-igazi családi autó. FAntasztikus vezetni, biztonságos, minden belefér, extra biztonsági, kényelmi cuccok vannak benne - az új modellekben még masszázsfunkció is az első ülséeken no de ez már a drága kategória. Olyan 1 millió körül lehet venni már jót.

Kép

Kép

Kép
 
 
 


Nekünk új S-max van, 5 személyes, két gyerekkel.
Egymás mellé nem tudtam tenni az üléseket (Isofixes 15-36 és egy hordozó), mert akkor a nagy (aki már önállóan be tudja kötni magát) nem tud csatolni helyhiány miatt. Középre amúgy sem szívesen ültetek gyereket mert a középső ülés öve a tetőből jön le.
Amúgy tökre kényelmes és szipiszupi, de a csatolás 3 gyereküléssel már megaszívás lenne ha nem csak belső övek (9-18) vannak.

Kép

KépKép
Notes:

KépKép
loislane
Metropolis
 
 
 
 


@moly:


Sziasztok!


Az PPKE pszichológia szakán(MA) vagyok végzős hallgató, és a készülő szakdolgozatomban a meddőség témakörével foglalkozom. Kontrollcsoportként olyan anyákat keresek, akinek nem volt meddőséggel kapcsolatos problémája. Ha időtök engedi, kérlek, töltsétek ki az alábbi linken található kérdőívet:


http://felmeres.hol.es/index.php


A kérdőív kitöltése körülbelül 15 percet vesz igénybe.


A kérdőív kitöltése teljesen anonim.


Előre is nagyon-nagyon szépen köszönöm! J


K. Adrienn

adriennnn
Gyöngyös
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

cron