Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok.
Tudtok nekem segíteni?
Van egy ismerősöm aki a terhessége eleje óta keményen dohányzik és kávézik mellette nem igazán eszik.Ez annyit jelent, hogy reggel egy hat személyes kávét megiszik mellé legalább 10 szál cigi.November 3.-ra van kiírva de nem tartom valószínűnek, hogy kihúzza addig.
A gyereket ő akarta mindenáron megtartani a férje nem. Ezek mellett az elejétől károsította a kicsit.
Meg tudná nekem mondani valaki, hogy mindezek mellett milyen bajai lehetnek a picinek vagy egyáltalán lesz e túlélési esélye?
Fontos lenne nekem.Nem az ismerősöm miatt hanem a férje miatt.
Segítsetek ha tudtok.Köszönöm.[/b]
darling
Ősi
 
Szia!
Szerintem orvosi értelemben vett károsodása biztos, hogy nem lesz a gyereknek, de lehet, hogy a cigi miatt kisebb súllyal fog születni. Ha november elejére van kiírva, akkor kb. mostantól már nem is koraszülött a pici, ha megszületik.
Ha járt terhesgondozásra, akkor meg nyilván ha beteg lenne azt már jelezték volna az orvosok, nem értem miért ne lenne túlélési esélye?
Esetleges problémák a későbbiekben (iskolában) előfordulhatnak, de az sem szabályszerű, és ha lenne is, nem feltétlen a cigi az oka.

A kávé sem gáz, nekem a védőnőm azt tanácsolta, hogy napi 3 kávét igyak meg, mert nagyon alacsony a vérnyomásom.

Inkább az adhat okot aggodalomra, ha keveset eszik, de azt nem fejtetted, hogy mit értesz kevés alatt. Nem eszik kettő helyett, vagy éhezteti magát?

Zsófi
Kép
bzs88
Budapest III. kerület
 
Szia!
Egyáltalán nem eszik.Az evést pótolja a cigivel meg a kávéval.A cigi nála napi szinten eszméletlen sok.
Töltött cigarettát szív.Keveset is mozog neki a baba állandóan fáj a hasa de ha orvoshoz viszi a férje akkor nem akar bemenni.
Sőt ami most derült ki mellette iszik is.
Hiába mondják neki nem szabad.Csak vállat von rá.
Nagyon sokan aggódunk a pici miatt.
De azért köszönöm a hozzászólásodat.
darling
Ősi
 
Sziasztok.
Akik eddig hozzászóltak az általam feltett kérdésre!
Sajnos megtörtént a baj.Megszületett bár a pici, de sajnos két hónapnál nem élt tovább.Édesapja kezében egy mosollyal az arcán örökre lehunyta a kis szemét!!!!
Az oka is kiderült, és sajnos engem igazoltak, a félelmeimet.
Köszönöm az eddigi hozzászólásokat! :'(
darling
Ősi
 
Nem térek magamhoz és inkább nem részletezem, hogy az ilyen nővel, ha egyáltalán annak lehet nevezni, mit csinálnék, mert magamon is meglepődnék. :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Részvétem a férjének!

Nem lehetett volna bevonni a gyermekvédelmet??Vagy valamilyen más szervet?? :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
judy5
Székesfehérvár
 
Nem térek magamhoz és inkább nem részletezem, hogy az ilyen nővel, ha egyáltalán annak lehet nevezni, mit csinálnék, mert magamon is meglepődnék. :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Részvétem a férjének!

Nem lehetett volna bevonni a gyermekvédelmet??Vagy valamilyen más szervet?? :oops: :oops
:

Nem tudtam mit tenni, én legalábbis.
A férj valamiért tehetetlen volt.Pedig nem csak a picit mérgezte a nagyobbik lányukat verte, a kisebbik lányt most nemrégiben hagyta megégni ami picurkát élete végéig elkíséri, most meg a pici fiú.
Apuka többször elhagyta de mindig visszament.Nem értem mért. :'(
darling
Ősi
 
Sziasztok!

Legelőször: részvétem a kisfiú miatt :cry:
Sajnos én is hallottam már ilyen anyukáról, sőt olyanról is, hogy az orvos mondta a dohányzó kismamának, hogy ne hagyja abba, mert a nikotinelvonás traumatizálja a magzatot. A másik kedvencem, hogy a kismama minden nap igyon egy kis vörösbort, mert az jó vérképző. Micsoda baromságok :evil: Én inni ugyan nem iszom, de dohányzom. A babánk tervezett volt, így már a terhesség előtt letettem a cigit, és sem a terhesség alatt, sem a szoptatás alatt nem dohányoztam. Az más kérdés, hogy undorodtam még a szagától is. Nem értem azokat, akik annyira önzők, hogy nem képesek lemondani ezekről a kisbabájuk kedvéért. Hiszen akkor az önzőségükbe a gyerek se fér bele. Aztán persze be is bizonyosodik később, hogy ez tényleg így van. Ami viszont elgondolkodtató ebben az esetben: az apuka, akinek a gyermekét hordta a szíve alatt ez az "anyuka", miért volt tehetetlen?? És miért megy mindig vissza egy ilyen nőhöz??
Nagyon sajnálom a gyerekeket... :(
Nóri
nuur
Budapest XVIII. kerület
 
Szia Nóri!

Sajnos senki nem tudja mért tehetetlenkedett, mért ment vissza hozzá többször mert elmondása szerint nem szerette mert bántotta a nagyobbik közös lányukat is. Az apuka első házasságából származó kislányt pedig elmarta mellőle. Most a kisebbik kislány is sérült mert hagyta megégni. A két kis keze az orra a szája (másfél éves a kislány).
És csak azért mellette állnak apuka szülei is mert tíz éve vannak együtt.
Én nem tudnám hagyni hogy a gyerekem meg az unokáim életét tönkre tegye valaki. Volt rá példa Nyáron, hogy este kilenckor hozzám menekült a nagyobbik lányával mert őt meg akarta szúrkálni a kislánynak meg kicsavarta a kezét.
Én nagyon sokat próbáltam segíteni mert nagyon jó barátok voltunk.
Már nem.Csak egy részvét nyilvánítást küldtem nekik és elkezdett apuka fenyegetőzni, hogy én hagyjam békén a családját.
Rosszul esett azok után amennyit próbáltam tenni értük. De hát a bajon már nem lehet segíteni ami történt megtörtént, én már nem tudok segíteni, se senki.Sajnos!
darling
Ősi
 
Szia!

Ilyenkor az a legrosszabb, hogy szívesen mondanánk, hogy az ilyen ember tanuljon a saját kárán, de itt sajnos gyerekekről van szó, sőt főleg róluk van szó, akik ilyen felnőttekre vannak utalva, tőlük függenek, és miattuk lesz olyan életük, amilyen... :(
A gyámügy sem tett/tesz semmit?

N.
nuur
Budapest XVIII. kerület
 
Szia!

Ilyenkor az a legrosszabb, hogy szívesen mondanánk, hogy az ilyen ember tanuljon a saját kárán, de itt sajnos gyerekekről van szó, sőt főleg róluk van szó, akik ilyen felnőttekre vannak utalva, tőlük függenek, és miattuk lesz olyan életük, amilyen... :(
A gyámügy sem tett/tesz semmit?

N.

Szia Nóri!

Nem tudom.Eddig nem hallottam róla semmit sem de rebesgetik, hogy ennek lesz vizsgálata már csak a pici lány égése miatt is.
Valószínűleg utána fognak járni a dolgoknak.Ennyit hallottam.
darling
Ősi
 
Én tuti, hogy a két nagyobbat elvettem volna, az állapotos anyukát meg a terhesség végéig kiszíjjaztam volna egy ágyba, sőt ilyen esetben még tán két nagy pofont se bántam volna.
szülés után meg bezártam volna egy ruhásszekrénybe és addig szívattam volna vele a cigit, míg ki nem fordul.
a dohányos kisbabák addig ordítanak, míg meg nem kapják a nikotin adagjukat, ez első szopinál elég sok idő is lehet.
szégyen, ha valaki örökbe akar fogadni milyen vizsgálatoknak kell megfelelni, de csak úgy bárki szülhet és elég sokára jön el a határ, hogy elvegyék a gyereket...

Kép
Kép
Kép
 
Igen sajnos a mai világban teljesen mások a normák....!!!
És legjobb tudomásom szerint nem történt náluk semmilyen vizsgálat sem, ami szerintem felháborító!Mert vannak olyan ismerőseim akiknek egyedül kell megküzdeni az élettel---hiperaktív gyermeket nevelnek és már azért "utálják" saját magukat mert kiabálnak a gyerekkel, de mégsem verik stb.....és őket kikezdi a családvédelem de azzal aki testileg lelkileg bántja a gyerekeit és veszélyezteti azzal nem csinálnak semmit sem.
darling
Ősi
 
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

cron