Új privát üzeneted érkezett!

Bár a Kisfiam még csak 3 hónapos, szóban már tervezzük a testvérkét. Szívesen beszélgetnék hasonló cipőben járó anyukákkal, és olyanokkal, ahol a két, vagy több gyerkőc között kicsi, két évnél nem több a korkülönbség.

Kép
kitttyna
Madocsa
 
 


Szia!

Mi azt szerettük volna,hogy kb. 2 év legyen közöttük.
A lányom 15 hónapos múlt,most már 2 hónapja élesben próbálkozunk,remélem minél előbb be is költözik a pocaklakó. :D

piki
 
 


Nagyon szorítok, hogy így legyen! Nem tartasz tőle, hogy az elején nehéz lesz? Van segítséged? Nagyszülők? Testvérek?

Kép
kitttyna
Madocsa
 
 

 
 



Sziasztok, aszem megtaláltam itt a helyem :)

Szaffink 3,5 hónapos, mi már próbálkozunk, de ez igazából nálunk csak a remény utáni futás, mert ő lombikbaba. Bár elvileg van esély, hogy legközelebb nem kell, mi nagyon reménykedünk, mert kicsi korkülönbséget szeretnénk az első kettő között. Majd a 3. elött lehet 3-4 év is, de most, 2 éven belül szeretnénk, ami mivel ő 2011 januári azt jelenti, hogy 2012ben szülni kell :D

Mi a nővéremmel 21 hónap korkülönbséggel születtünk, és bár akkor még textilpelus-mosás, lábosban sterilizálás meg hasonló finomságok voltak, mégis felnőttünk valahogy :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Csatlakoznék énis hozzátok ha lehet :)
Miis szeretnénk kistesót, van egy 13 hónapos kisfiunk, 2 éves közt akarnánk, tehát hamarosan nekifogunk, és reménykedünk, hogy minden összejön :)
énis úgy gondolom mint rekuja, hogy bármi is legyen felnőnek :D
én már nagyon vágyom még egy kisgyerekre, valahogy írtó gyorsan elrepült ez az egy év és nekem nem volt elég babázásból :)

kittyna örülök, hogy nyitottad ezt a topikot :D
hamupipoci
Budapest
 
 


Sziasztok!

Bocs hogy bele szólok :) de én is csak ajánlani tudom a kis korkülönbséget :D nagyon össze nönek a gyerekek,meg rengeteg jó oldala van.Nálunk úgy van hogy a "nagy" 18-hós volt amikor a "középsö" lesz 2év 7 hós amikor a "leg kisebb" fog meg születni.Nálunk egyébként a 3 gyerek tervezett volt.Sokan minket felelötlenek találnak ill. amikor ki derült a 3.baba sokan sajnáltak minket..

Amúgy a mi családunkba "divat " a kis korkülönbség :D pld bátyám 3-hós volt amikor anyukám velem terhes lett..

Lilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
hemej
 
 


Kitttyna, jó 5let volt valóban a topic, nem is gondoltam, hogy ennyien vagyunk ilyen elvetemültek :) Mindenki olyan hülyén néz rám, mikor mondom, hogy nem védekezünk, jöhet a következő. A dokim volt egyedül aranyos, kérdeztem, van-e valami egészségügyi javaslat minimum korkülönbségre, mondta, ő a fél évet szokta javasolni, hogy regenerálódjon az anya szervezete, de szte a mi esetünkben fölösleges bármi védekezés, hadd jöjjön csak, ha tud, fogadjuk szeretettel :)

Hemej, tök jó a 3 baba! Egy barátnő most szülte a 6-at, gondolhatod rá hogy néznek. Mikor meséltem közös ismerősnek (gimiből ismerjük), tisztára hüledezett, hogy pedig az egy milyen okos csaj, és kitűnő volt, meg jó diplomát szerzett. Totál kiakadtam, hogy ennek mi köze, talán ész érvek alapján nem lehet sok gyerekre vágyni?!
Akkor bátyáddal 1 éven belül vagytok? Vagy pont nem?

Hamupipoci
Mesélj a kisfiadról valami szépet! :)

Piki
A csecsemőotthonba elhagyott babák kerülnek, vagy az valamiféle bölcsöde? Tisztára műveletlen vagyok ebben a témában :oops: Neked így nem lehetett nehéz a babával, valóban. Bár gondolom egész máshogy bánik az ember a sajátjával, mint a munkahelyiekkel. Nem kötődtél túlságosan a beadott babákhoz?

Én azért számítok némi segítségre majd a 2-3. babához, anyám jövő nyáron megy nyugdíjba, mi pár hét múlva költözünk abba az utcába, ahol ők laknak, meg ahol én is felnőttem, szóval napi szinten is fog tudni segíteni. Ez most éppen nagyon jól jönne, férjemet 1 hétre Madridba küldték, épp tegnap vettem át az új lakásunkat, ma tárgyalok a festővel, mindezt 5 óra napi alvásokkal, ez most egy kicsit sok, így azért várnék a 2-al.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


rekuja ez szuper, új lakás :D kertes ház lesz?
mi is idén készülünk lakást venni, most albérletbe lakunk és persze minket is rettentően felelőtlennek tartanak, hogy albérlet, kicsi gyerek, hülye világ, hová akarunk mi még gyereket, várjunk mi lesz... na de meddig várjunk?! semeddig :D
mondjuk gondoltam, megvárjuk míg kapunk megfelelő lakást, hogy legalább az legyen, na de minek, hát terhesen is lehet lakást keresni :D mi most aztán májusban fogunk próbálkozni, mert bár nemhiszek a jóslásokban meg ilyensmikben, de szeretném azért legalább az esélyt megadni, mindent megtenni, ugyanis naagyon kislányt szeretnénk, elsőre is azt tudtam volna elképzelni, mondjuk persze ha másképp alakul se gond, hiszem mostis szuper kisfiam van, de na... azért próbálkozni lehet :D és a május megfelelő hónap lenne kislánynak úgy gondolom :) ha hülyének tartotok csak szóljatok:)
kissé néha félek, hogy minden úgy eltervezek, beprogramozok, remélem Isten nem ver meg ezért, hanem értékeli a pozitív hozzáállást, mert általában igy állok hozzá, mindennek a jó oldalát nézem, legalábbis próbálom :)

Kisfiam egy angyal, gondolom mindenki ezt mondja a sajátjáról :), imádja a labdákat, van vagy 1o itthon, meg még nagyszülőknél rengeteg, egész nap menne utánuk, pattogtatja, pörgeti, mindenre képes velük. de ezenkivül ügyesen eljátszik rakosgatós játékokkal is, sokáig képes lekötni magát egyedül. mostanában kezdett el bújós lenni, amit én nagyon imádok, egyszerűen jön hogy megegyem mikor játszik, aztán egyszercsak mászik és odabújik:)

6 gyerek az nagyon szép lehet, énis bevállalnám, ha jobb lenne anyagi helyzetünk, sajnos hogy ez az akadálya.

és a te kislányod? éjszakák? áhhh már nemis emlékszem mi volt 3,4 hónaposan, ez borzalom, kihagy az emlékezetem lehet, de most tényleg töröm a fejem...

Kép
hamupipoci
Budapest
 
 


Rekuja igen tesómnak márc.28 án van a szülinapja enyém meg márc.14. Ö 81 én 82 :)

Lilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
hemej
 
 


hamupipöci Labdák nálunk még nem kötik le, Szaffi most tanul fogni, nagyon cuki, úgy nézegeti a kezét meg a körmeit, mint manikűr otán a filmekben a dívák :D Tényleg annyira gyorsan nőnek, mondtam is apának mikor kb 1 hónapos volt, hogy ez már nagy baba, csináljunk egy másikat! :D Na azért akkor még nem kezdtünk bele.
Éjszakáink jók, Szaffi éjjel jó alvó, nappal viszont... hát ha több, mint 40 percet alszik egyben, az már csoda, kb heti 2x produkál ilyet, épp most van az eheti első több mint fél óra alvás, ami tekintve h fél5kor kelt egy kaki miatt, naggggyon ráfért már!
mi most önkormányzati bérlakásban lakunk, és mindenki azzal csesztetett minket, hogy mért nem veszünk hitelre lakást stb. Most azért vágtunk bele, mert összejött annyi, hogy a szüleimtől kölcsönkérve hitel nélkül is megvan a lakás. 2+2 szobás tégla, 4 emeletes házban, jó környéken, már amennyire Csepelen lehet :) Amúgy tényleg jó hely, és mivel Csepel, mindenki fél tőle, szóval óccó is :wink: Azért ez a költözés a picivel érdekes lesz...
Nekünk a 6 gyerek az időbe nem fog beférni, lévén idén leszek 32 és még csak 1 van meg. Bár ha sok benne az iker... :D A négyre még lenne esély, de két fizetett lombikbaba már nagyon sok pénz, és akkor már úgy érezném, a meglevőktől vesszük el (az állam csak 2 lombikot fizet, a 3. már a mi költségünkre megy majd)
Én is kislányt akartam, de nekem bejött :) Én azt se bánnám, ha mind3 kislány lenne, ahogy néztem, apa se bosszankodna emiatt, de azt mondtam, mivel már van lányom, mostmár akármilyen lehet a következő :D

hemej micsoda szülinapi bulik lehettek ott gyerekkorotokban. Még jó, hogy nem egy évfolyam vagytok! Sulinkban volt egy testvérpáros, akik egy osztályba jártak, pedig 11,5 hónap volt köztük, mert az egyik pont évvesztes volt, a másik meg nem. Tiszta vicces, mindenki ikreknek nézte őket :)
Tényleg, neked a nagyok oviban lesznek/vannak,mire jönnek a kicsik?

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


REKUJA: sajnos szülinapi bulik nem voltak mivel bátyámat apu nevelte engem meg anyu:( elváltak a szüleink..így igazából olyan szoros köetelék nincs is igazán köztünk... Csak egy kicsi jönn :D igen a nagy ovis a középsöt nem veték fel mivel tudták hogy terhes vagyok így ö marad még egy évet itthon amúgy is csak decemberbe lesz 3 éves így ö 2012 szep. kezdi majd az ovit...

Lilypie Fifth Birthday tickers

Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
hemej
 
 


Sziasztok!
Hát megmondom őszintén, nem gondoltam, hogy így beindul ez a topik. :D De nagyon örülök a sok válasznak, és annak, hogy jó ötletnek tartjátok a témát.

Piki. A kistesó-projekt, nálunk úgy december tájékán fog indulni, mert azt szeretnénk, hogy amikor Jancsika 1 éves lesz, addigra már "elinduljon" a tesó.

Rekuja. Nálunk is kicsi a korkülönbség, a tesóm , meg én közöttem. Én '82. januári vagyok, a Hugim, meg '83. decemberi.
Egyébként nem te vagy az egyetlen, akire furcsán néznek, amikor azt mondja, hogy 2 évnél ne legyen nagyobb a gyerkőcök közt a korkülönbség.
Nekem szerencsére van segítségem, mert a szüleim a szomszéd faluban laknak (kb.5 km), az anyósom, meg falubeli, és bár ugyan úgy nyugdíjas, mint a szüleim, neki nem sok ideje van az unokájára; általában én szoktam átvinni Jancsikát. És a Hugim is nagyon sokat segít. Imádja az unokaöccsét. :D


Hemej. Mi is 3 gyereket tervezünk és minket is felelőtlennek tartanak, pedig jól fizető, biztos állásunk és saját házunk van; mégis. Mondjuk szerintem sokakból az irigység beszél. Ami nálunk kellemetlen, az az, hogy az anyósom az egyik, aki már a második baba ellen is tiltakozik, mert szerinte 1 bőven elég, 2 már nyűg, 3at meg nem lehet manapság tisztességesen felnevelni. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a Férjem egyke.

Hamupipoci. A ház dolog nálunk egy kicsit viccesen alakult. 2 éve vettünk egy házat, tavaly kezdtük a felújítást, amit sikerült úgy elhúzni, hogy én szombaton szültem, a Férjem és a Szüleim vasárnap költöztek! :)
De legalább a babucival már a saját otthonunkba tudtunk haza jönni. :D

És akkor most pár szó rólunk. Kisfiam február 5én született Pécsen. Mi nem tudtuk, hogy milyen nemű lesz, ez a Férjem kérése volt. Így az Anyukámnak, meg a Hugimnak 9 hónapja volt szurkolni, hogy "kislány, kislány, kislány" :D Én az elejétől biztos voltam benne, hogy fiam lesz. És csak egyet akartam, hogy legyen neki sok-sok haja, amikor megszületik. Sikerült! A mai napig igazi kis hajas baba. 3 hetes kora óta átfordul a hasáról a hátára. Ez azért van, mert utál hason feküdni. Kicsit félek is, hogy így hogyan lesz meg a hátról hasra fordulás... Ő is nem rég fedezte fel a kezét, sokat nézegeti. De jól elvan a játszószőnyegen is. Már sokat gügyörészik, néha olyan, mintha válaszolna, amikor hozzá beszélek.

Huh... sikerült kisregényt írni. :D Legyen szép napotok!

Kép
kitttyna
Madocsa
 
 


Na,itt aztán felpezsdült az élet!!! :lol: :lol: :lol:
Szuper,hogy ennyien vagyunk,akik hasonlóan gondolkodunk...és biztos lesz még,aki csatlakozik. :)

A csecsemőotthonban olyan gyerkőcök vannak,akiket a szüleik nem tudnak,vagy nem akarnak felnevelni.
Van,aki maga mond le róla,van,akitől a gyámhivatal veszi el...
Nagyon szomorú dolog és láttam,átéltem én is nagy tragédiákat...
De nagyon imádtam csinálni.A kicsikhez meg rettenetesen kötődik az ember,nekem is a szívem szakadt meg,mikor valamelyik nevelő vagy örökbefogadó szülőkhöz került-pedig tudtam,hogy ott jobb helyen lesznek.

Egyelőre mi is anyósommal lakunk,talán jövőre sikerül költözni.
Szerencsére anyósom a legjobb fej a világon,meg persze a legjobb bébiszitter is. :D
Én is megkaptam,hogy minek nekünk még egy gyerek,mikor nincs saját lakásunk se,de teszek rá.Nincs mire várnunk,én is 34 múltam.
A férjem előtt volt egy 8 évig tartó se veled,se nélküled jellegű kapcsolatom,ő nem akart se házasságot,se gyereket...ma már sajnálom,hogy nem hagytam ott hamarabb,de végülis még így se maradtam le semmiről.Egy gyönyörű gyerekem már van és remélem,hamarosan lesz még egy...nem bánnám,ha ebben a hónapban már nem jönne meg. :oops: :)

piki
 
 


Hemej Szomorú, hogy külön kellett felnőnötök :( hány éves korodban választottak szét titeket?

KitttynaAnyós érdekes, nem véletlen van az anyós szónak pejoratív értelme :) Az én anyósomék még nem látták Szaffit, első unokájukat, mert minek jöjjenek, majd megyünk mi pünkösdkor Mraosvásárhelyre :shock: addigra 5 hónapos lesz. Nekem meg úgy kellett a tágabb családomat távoltartani a kórházból, hogy az unokatesóim bárják ki azt a pár hetet... Nem véletlen, h más a viszony egyik és másik oldallal.
Látom megúsztad a költözést :) Mondanám, hogy irigyellek, de valami azt súgja, neked kellett kipakolni (persze, különben többet semmit sem találnál :D)
Egy felmérés szerint a nők közel 60%-a megérzi, milyen nemű lesz a gyereke, ez az egyetlen jóslat, amit sikerült statisztikákkal alátámasztani.
Hajat én is akartam, van is a kis szöszinek :) Mikor a doki vizsgált szülés közben, és éreztem, hogy hozzáér a fejéhez, kérdeztem van-e haja. Nevetett, mondta jó hogy nem a színét kérdem. De lett neki, szép csíkos szőke-barna feje volt.

Szaffi mindigis szeretett hason lenni, van is úgy bőven. Hasról először 6hetesen fordult hátra,de az sztem véletlen volt. Aztán kb 2 hónaposan már rendszeresen fordult hasról hátra, majd rájött, hogy de hát háton nem tud nézelődni, azóta marad hason, viszont megtanult hátról hasra fordulni :D A lényeg, hogy minél többet lásson :D

piki Nagyon kemény lehet a munkád, inkább érzelmileg gondolom, de az biztos, hogy élvezhető is. Nekem szülés után az első gondolatom az volt, hogy csecsemősnővér akarok lenni :) most bölcsödei dajkában gondolkozok, valószínű később óvónéni stb... :D Gyerekkoromban is így volt, oviskén óvónéni, aztán tanítónéni stb. akartam lenni. Végül középiskolai tanár lettem :D
Anyós ügyben te vagy a pozitív kivétel, akire mindenki irigykedhet :D
Nekem is volt egy 7 éves kapcsolatom apa előtt, abből házasság meg válás is lett, ott se egyezett a jövőkép. Én naiv azt hittem, majd felnő :oops: Én azt szoktam mondani, hogy persze, ha korábban lelépek onnan, már 3 gyerekem lenne, de akkor ki tudja, találkozok-e apával, mert ehhez mind2nknek akkor és olyan életfázisban kellett lennünk. Pl 5 évvel korábban egy olyan fickó mint ő egyáltalán nem érdekelt volna. Mert milyen gáz szemüvege van már :lol: meg ilyen idétlen okokból. Pedig cuki, rajongok érte :) Mi meg igazán nem mondhatjuk, hogy nem kezdtünk időben próbálkozni, mert kb 8 hónapja voltunk együtt, amikor belevágtunk a baba-projectbe, csak aztán 3,5 év kellett, hogy össze is jöjjön :( Azért a 2.ra nem szeretnék ennyit várni!

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Szaffinak ez az anyakönyvi neve? Nagyon tetszik! :D És olyan gyönyörű,legalábbis ami látszik belőle a vonalzódon. :)
Ez nagyon durva,hogy anyósodék még nem is látták... :? Nekem anyukám meg tesóm rögtön vonatra ült,mikor Panka született,pedig 260 km-re laknak és abszolút nem is számítottak még rá,mert korababa lett,a 31.héten született.
Hát,nem vagyunk egyformák-szerencsére. :P
Abban meg teljesen egyetértek,amit az élethelyzetről írtál...talán mi sem találkoztunk volna...de ez már így jó,ahogy van... :D

piki
 
 


Látod kittyna elindítod a topikot, aztán sokan csatlakozunk és a végén mind leelőzünk téged :) bár december még messze van, nektek is bármi lehet :D
szerintem nagyon jól jött ki, hogy nem voltatok otthon költözéskor:)

rekuja szuper, hogy összejött végül, mi sajnos hitelre kell vegyük, mert ha arra várunk hogy mikor gyűl össze, lehet soha nem lenne, és így legalább nem minden hónapban másnak adjuk a pénzt. erre rengeteg ellenpélda van, meg jó példa is, néha férjemmel még misem értünk egyet, inkább hanyagolom is a témát :)

piki szép munkád van :)

nekem van olyan tesó páros barátnőm ahol, 1 év 2 hó a különbség, egyszerre adták őket suliba, de külön baráti társaságuk lett, rengeteget vitáztak, együtt laktunk egyetemi évek alatt, ők egy szobába, áááááááááá csak a vita volt mindenen, kaján szobán huhhh, de mostanra mindketten férjhezmentek, egyikük épp ma jelentette be h babát vár és most állítják, hogy egymás legjobb barátnői :D

mondom én, hogy napjainkban van valami a levegőben, rengeteg a hajasbaba :D én Kisbencém is hatalmas koromfekete hajjal született, 4 hósan kezdett el hullani, és beérni a szemébe, már kétszer volt levágatva és most ismét készülünk.

én egyre jobban kezdem beleélni magam a másadik gyerekbe, azthiszem igenis, visszakell fognom magam, ma is sétáltunk és csak figyeltem hogy kik járnak két kisgyerekkel, meg ismét néztem bébiruhát, uhhh, rosszul fog esni ha nemjön össze... de mit tudjak tenni az érzések ellen, legszívesebben már kürtölném világgá, hogy jön tesóka :)

jah amúgy mi Erdélyben élünk, Székelyudvarhelyen, remélem nem gond :)

Kép
hamupipoci
Budapest
 
 


piki Igen, Szaffi anyakönyvileg is Szaffi, de van neki egy keresztneve felnőtt korra is :D szóval hivatalosan Zsófia Szaffi. Anyám hivatalosan Zsuzsanna, de egyetemista koráig senki sem hívta így, mert volt neki egy beceneve, és mindenki azt használta. A faluban még mindig Zizi néninek hívják sokan :D Ezért mi akartuk, hogy Szaffinak a beceneve is kerüljön bele az anyakönyvbe.
31. hétre? Fú, az nem lehetett könnyű :( sokáig kellett bent lennie a kórházban? Én egy pár órára alig birok elszakadni tőle, nagyon tisztelem azokat, akik haza tudnak menni míg a pici a kórházban van!
Anyósék hogy is fogalmazzam... nekik valahogy a családi értékek máshogy alakultak. Nálunk mindig a gyerekek voltak az első helyen, náluk anyósom, a két fiú meg felnő valahogy :( Úgylátszik, ez az unokával sem lesz másként :(

hamupipöci Hát, nálunk apa multiban nyomul kutató-mérnökként, azt meg jól megfizetik, ha hajlandó veszettül sokat dolgozni. Eddig hajlandó volt, most kissé visszavett, de már elég stabil a helye, nem ma kezdte, sok a kapcsolata külföldön is, szóval megengedheti magának, hogy csak 9-9,5 órát dolgozzon naponta. Gondolhatod, hogy nem az én tanári fizumból lesz a lakás :) Abból talán egy névtábla kijön az ajtóra :D Neki meg a szabadalmak néha jól fizetnek, és akkor azokat félretettük. Azért nem lesz jacht az Adrián belőle :D de tisztességgel fogunk tudni felnevelni akár 3 gyereket is :) Igen, nehéz kérdés a hitel vagy albérlet. Én sokáig úgy voltam vele, hogy ha egyszer nem lesz pénz, és kiraknak, akkor inkább a bérlakásból, mint a sajátból. Itt még mondhatom, hogymegyek egy kisebbe, rosszabba stb.
Én is már most nézegetem a terheseket, hogy milyen szép pocijuk van :) Minap az alattunklakóval összefutottam, mondta, nem is látott engem nagy pocakkal :shock: Rajtam a 14. héttől látszott, mindenki észrevette. Oké, télen nagy kabátban nem annyira evidens a dolog. Pedig egyszer rá is szóltam a férjére, hogy ugyan már ne a lépcsőházban cigizzen, mert a házirend is tiltja, meg terhesen nem egy élmény ezt szagolni miközben lihegek fel a harmadikra. Szóval tudhadta volna.
Székelyudvarhely nagyon szép, voltunk ott egy esküvőn a református nagytemplomban, nagyon tetszett, bár a lelkész nem az én stílusom volt. A környék meg csodás, egyszer négynaposra mentünk arrafelé anyósomékkal, talán Ivó-ban, vagy mellette levő faluban voltunk, nem emlékszem pontosan a nevekre :oops: Meg abban sem vagyok egész bizti, hogy az van Szuhely mellett, bocsi, ha 500 km-mel odébb van :oops:
Sokat túrázunk Erdélyben, lévén a párom Mvhelyi, és ismeri a hegyeket, most meg élvezi, hogy van kocsija, és nem kell a vonatokkal kirándulni járni :) Egyszer elbicózott a haverjával Mvhelyről Székelyudvarhelyre valami diákprogramra vázas hátizsákkal a hátán, na az kemény dolog lehetett :)

Szaffi az éjjel álmában félrenyelt, arra ébredtem, hogy veszettül köhög meg fuldoklik. Mire átrohantam, már csak pislogott álmosan, de persze utána mellettem aludt és fogtam a kezét :( nekünk nincs légzésfigyelőnk, mert a barátnőmé állandóan hamisan riasztott, én meg nem akartam ezzel idegesíteni a csajt, hogy sipol az ágya, de ha apa hazajön, lehet ráveszem, szerezzünk be egyet. Már csak egyett kell aludni, és apa itthon lesz! :D

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Hamupipőci,mért lenne gond,hogy erdélyi vagy?
Szerintem még örülünk is neki! Én a magam részéről legalábbis biztosan! :lol:

Igen,nagyon nehéz volt az az időszak,amíg Panka kórházban volt...
1 hónapot töltött bent,minden reggel mentem be hozzá és estig maradtam...semmit nem pihentem így a koraszülés után,de legalább 1 hónap alatt fogytam 10 kilót. :(
Szívesen bent maradtam volna vele,de a "mamaszoba" azoknak kellett,akik vidékről nem tudtak volna bejárni.Igaz,én is napi 3 órát bkv-ztam,de nem tudtam mást csinálni.Mindegy,szerencsére elmúlt...
Remélem,a kistesó azért időre jön majd! :lol:
Az első babám a 19. héten veszítettem el,Panka 31 hétre jött-a statisztika szerint a kistesó bent lesz 40 hétig! :lol: :lol: :lol:

piki
 
 


Rekuja,milyen légzésfigyut használtatok???
Nekünk AngelCare van,2 lapos,sosem volt téves riasztás... :roll:

Alapból nem akartunk venni,de így,hogy korababánk lett,nem tudtam volna nyugodtan aludni sosem...

piki
 
 


rekuja igen Ivó itt van a közelben, rengetegn oda járnak, sok ott a vendégház, panzió :D azt mondják akik nem itt élnek, hogy szép hely errefele, de tudod az ember ahol él, azt nem értékeli annyira, főleg ilyen látnivalók terén:) a bringatúra tényleg kemény lehetett, le a kalappal :)
külön szobában van Szaffi? csak hogy írtad rohantál át. nekem valahogy szükségem volt rá hogy mellettünk legyen, és bár mindig csakis a kiságyában, ha kellett óránként szopi és mindig visszatettem, de olyan jó hallagatni ahogy szuszog, békésen alszik, valahogy nemtudom elképzelni, hogy külön legyen egyedül egy szobában, bár már elég nagy esedékes lenne:)
de jó dolog szerintem a légzésfigyelő ha külön van a kicsi.

Kép
hamupipoci
Budapest
 
 


piki köszi aranyos vagy, nemis tudom miért írtam úgy, bár tudod néha vannak előítéletek:)

de szomorú amit írtál :( nem lehetett könnyű, de a lényeg, hogy már minden rendben. igy mekkorán született Panka? természetesen? akkor gondolom nemis tudtad szoptatni, vagy igen? bocs ha hülyeségeket kérdezek:)

Kép
hamupipoci
Budapest
 
 


Semmi hülyeséget nem kérdeztél! :D
Természetes úton született,burokrepedés miatt elkezdtem tágulni,de fájásom egy darab nem volt.Kaptam oxitocynt,így 2 óra alatt,kábé 3 tolásra meg is lett szegénykém-könnyen megúsztuk,legalább ő se fáradt ki nagyon.
1840 g és 42 cm-ezek voltak a paraméterei.Aztán lefogyott 1500 g-ra,
majd amikortól már lehetett szájon át táplálni,onnantól anyatejen élt és hamar összekapta magát.3,5 hétig volt inkubátorban,de szoptatni még utána se lehetett,mert nagyon elfáradt...a dokinénije azt mondta,az evéssel több kalóriát égetne,mint amit magához vesz,így nem erőltettem a szopit,bár nagyon szerettem volna szoptatni.
Mikortól meg lehetett volna,már annyira megszokta a cumisüveget,hogy nem akart szopizni...próbálkoztunk,mindenféleképp,ahogy a szoptatási tanácsadó javasolta,de nem ment...türelmetlen lett,engem ez frusztrált és inkább nem küszködtem vele,annyit nem ér az egész.
De fejtem neki 7 hónapig.5 hónapig éjjel is,3 óránként...húúú,még olyan fáradt sose voltam.
Még jó,hogy ezt az ember jánya hamar elfelejti,különben nem vállalnék több babót. :lol:

piki
 
 


piki sőt, 43. hétre jön a következő baba :) Nem volt könnyű a babás múltad, meg kell hagyni :( nagyon tisztellek a fejés+cumisüveg miatt! Szaffi sajna tápis az elejétől fogva, a meddőséggel összefüggő okok miatt kevés a tejmirigyem (tudjátok, én vagyok az a elenyésző kisebbség, aki „hivatalosan” nem tud szoptatni). Viszont így apa is etethet, aki ezt imádja. Reggel be se enged a gyerekszobába, mert az az ő játék-ideje :D Hát ezért is érzem most ennyire a hiányát, mert ő rengeteget segít a baba körül. Szaffi is türelmetlen cicin (van kb 10 ml a kettőben együtt :roll: ). Össze is szokott karmolni. Én szoptanítoztam, de az fárasztotta, és inkább nem evett, mint dolgozzon :shock: De megnyugtatja, úgyhogy sokszor van rajta, amikor nem éhes. A legújabb, hogy csak úgy fogadja el a cumisüveget, hogy cicire teszem, és helyzetváltoztatás nélkül kicserélem a cicit az üvegre :shock: finnyás a csaj, na :)
Nincs légzésfigyunk :oops: Úgy voltam vele, hogy olyan kis százalék, ezzel az erővel bármi betegségre is van ennyi esély, és hát szóval... volt bennem egy olyan, hogy ez az egész légzésfigyu egy nagy lehúzás a gyártók részéről. Remélem, nem kell megbánnom. A tegnap éjjeli után lehet, h hétvégén ráveszem apát h vegyünk. Nektek milyen van ? Mármint hányas számú? Korababához mi is vettünk volna. Meg fiúhoz is, mert a statisztikák szerint náluk nagyobb az esély.

hamupipöci Igen külön szobában van a csaj :oops: Eleinte pár napig mellettem aludt a nagyágyon, apa meg a kanappén, de az az igazság, hogy ha mellettem van, én egyáltalán nem alszok, folyton őt figyelem – mint most éjjel is. Szóval apa azt mondta, hogy nem a gyereket kell a külön szobához szoktatni, hanem engem, és ezzel berakta a kiságyába. Amúgy napközben nagyon sokáig csak rajtam aludt, kb 3 hete lettem neki kényelmetlen, azóta már az ágyában is el tud aludni, de napközben rossz alvó, sztem egy óvodás többet alszik.
Meg hát, nekünk nem is menne a tesógyártás vele egy szobában :oops:

Amúgy most ez a hónap nem hozott termést, 3,5 hét után megint vérzek egy kicsti. Legutóbb majd 2 hétig tartott, és úgy ömlött, hogy a Niagara ehhez képest kerti locsoló. Szülés után kinek-mikor rendeződtek a dolgok? Nekem ez már a 3. alkalom lesz a 3,5 hónap alatt...

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Húúú,a típus számát nem tudom,de majd megnézem a dobozon.
A "Niagarát" nem irigylem,csöppet sem... :(

Nekem a gyerekágyas trutyi tartott sokáig,legalábbis nekem soknak tűnt,kb. 3 hétig mindig volt valami,hol több,hol kevesebb. :oops:
Aztán már 5 hónapos volt Panka,amikor először megjött rendesen,de normális volt,mint terhesség előtt.Viszont akkortól a tejem is kevesebb lett,muszáj volt tápival kiegészíteni,hiába szedtem/ettem/ittam mindenféle tejszaporító csodaszereket.

A cumisüvegezést nálunk is szerette apa,meg nekem is jó volt,mert éjszaka legalább hamarabb végeztünk:ő etetett,én addig lefejtem a következő evésre valót.

A gyerkőc nálunk is a mi szobánkban alszik,lévén sajna összesen egy nagy szobánk. :oops: De én amúgy se tudtam volna elképzelni másképp.Most már jó lenne neki a külön szoba,nyugodtabban aludna ő is,mi is.Nagyon bízom benne,hogy mire a tesóbaba jön,sikerül elköltözni.

piki
 
 


húúú piki ez nemsemmi, de igazad van az ember hamar elfelejti a szörnyűségeket, meg aztán a szép dolgok mindenért kárpótolnak:)

rekuja szörnyű lehet ez a niagara, én ilyent soha nem kellett átéljek hála. szoktam is mondani, hogy ha nem kellene cserélni, egy betéttel végigbírnám :D nekem szülés után 8 hónappal jelentkezett előszőr, épp karácsony napján, megis lepett. bár én intenzíven szopiztattam, gondolom azért, de nemis hiányzott. aztán gondolom neki köszönhetően csökkent a tejcsi, januárban elkezdtük pótolni tápival. aztán 11,5 hónaposan kimaradt a szopi, nem kellett már Bencunak, csak kínlódtunk, csak álmában falta be, akkorse mindig, másképp játszott vele, piszkálta nyúzta. nem kellett neki, de jó is volt ez így. aztán most kb 2 hete már áttértünk tejre.
sajnálom a szopizást mert imádtam, és örültem neki mert azthittem nemis lesz tejem, hisz alig van amiből szoptatni, de már tudom nem a méret a lényeg, úgy gondolom csak elhatározás kérdése. én nagyon akartam és úgy álltam hozzá, és abban hittem annyi van mindig amennyi kell, fejni sosem volt erőm, kedvem, kitartásom és le a kalappal azok előtt akik fejnek, minden elismerésem. nameg azért is sajnálom, hogy kimaradt mert igy ismét minusz méretű melleim lettek :oops: na de kistesó reméljük megoldja ismét egy kis ideig :lol:
na ez kicsit hosszú lett...

Kép
hamupipoci
Budapest
 
 


Tényleg igaz,hogy akinek kicsi van,nagyobbat szeretne,akinek nagy van,kisebbet... :lol: :lol: :lol:
Én mindig utáltam,hogy bögyösmaca vagyok,na a terhesség meg a szoptatás még rátett egy lapáttal...ezt az egyet nem várom... :oops: :D

piki
 
 


ez jóóó tényleg :lol: :lol: :lol:

Kép
hamupipoci
Budapest
 
 


pike Gyerekágyas trutyi nekem hál' isten hamar lefutott, meg is lepődtem rajta, mert nekem volt egy korai (7 hetes) vetélésem az első lombik után, és akkor majd 6 hétig véreztem, most meg max 2, és nem erre voltam felkészülve. Az aranyér viszont „kárpótolt” a kellemeltenségek terén. Hát, nekünk most két szoba+galéria van, de minden szoba baba-szoba, a galéria meg raktár jelenleg :) Majd az új lakásban is lesz egy csomó gyerekszoba, némelyikben lesz egy szülői háló meg egy ebédlőasztal is, de azért Szaffi fog továbbra is mindent uralni.

hamupipöci Hát, ilyen intenzív vérzésem nekem se volt soha, hozzád hasonló vagyok ebből a szempontból. No meg mellméretből is, én is azt mondogattam, hogy nem a méret számít, meg persze tudtam, hogy a családunkban mindenki feladta, de majd én megmutatom, hogy ez akarat kérdése, volt is nagy pofáraesés. Amúgy iszonyú rendesek voltak, az Istvánban szültem, mondták, hazaengedhetnének, de ha maradunk még egy napot, segítenek beindítani a tejet. Hát nem ment nekik, úgyhogy a főorvosnő bejött és megvizsgált. Még semmi sem tört össze ennyire, a lombik se. Na jó, a vetélés igen. Szóval közölte (nem így, csak én ezt hallottam belőle) hogy ezekkel a mellekkel a gyerek éhenhal, ad tápireceptet. A csecsemősnővér meg másnap nem hitte, mondta ne adjam fel lesz tej stb. aztán mikor a kezébe nyomta a dokinéni a receptet, hogy magyarázza el nekem, hogy kell bekeverni, akkor sűrűn bocsánatot kért, és mondta, ő 10 éve van itt, de ez az orvos még egy tápireceptet sem írt fel :shock: Persze mindettől még nem lett könnyebb elfogadnom, harcolok is a tények ellen a cicire rakással.
Megértem, hogy imádtad a szopit, és tök jó, hogy összejött, meg hogy most már gyakorlott vagy, és menni fog legközelebb is! :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Nekem is minden vágyam,hogy a következőt szoptassam.
De ha nem jön össze,az se lesz tragédia...Pankánál eléggé rágörcsöltem a dologra,tisztára be voltam hülyülve,amikor már nem bírtam eleget fejni neki...ma már tudom,hogy nem ez a lényeg...
Főleg úgy,hogy a mai tápik már annyira korszerűek és jók...persze az anyatej a legjobb,tudom én is,de nem mindenáron...
A babáknak a legfontosabb egy nyugodt,kiegyensúlyozott,szerető anyuka(és apuka),a többi mind másodlagos. :D :wink:

piki
 
 


piki igazad van, a nyugalom a lényeg és abból árad minden :)

de hogy ezek a dokik milyen ne mondjak csúnyát tudnak lenni... nekem is azt mondta a doki, na nem a kórházban, ahogy hazajöttünk másnap a családorvos jött ki előszőr és utoljára, aztmondja megnézné a melleim, mondom ok, errefel megtapogatja és aztmondja: hát ebből se lesz pár hétnél tovább szoptatás, majd xy tápot vegyél és a dobozáról megtudod hogy kell csinálni. hát úgy maradtam. na csakazért is másképp lett.
a doki azóta is undok. húsvét előtt voltunk az 1 éves oltáson, de csak egyet kapott meg Bence, mert látott rajta valami kiütéseket én meg nemtudtam megmondani, hogy mitől lehet, kérdi tojásfehérjét adtame, mondom hát... igy konkrétan nemjut eszembe. na akkor lehet tojásallaergia, próbáljuk ki és menjünk vissza ha minden ok. persze már hazafele eszembe jutott, hogy mi minden kajába volt fehérje és nemlett semmi baja. na de tegnap hivott és olyan undok volt ismét, azt kérdi na mi a helyzet azzal a tojásallergiával, valahogy bekellene adjuk azt az oltást. mondom nincs semmi baja a tojástól, csak azért nem mentünk, mert Bence taknyolt. aztmondja na jó, akkor holnap 12 kor gyertek s azzal lerakta, se bú, se pá, mondom itt magamba na szép. amúgy is észrevettem, hogy olyan izé velem, idiótának néz, biztos mert olyan fiatal vagyok, múltkor is úgy rám szólt, hogy naa vetkőztessem már a gyereket. ááááááááááá, még szerencse hogy csak ritkán kell vele találkozni.
na ez is jó hosszú lett, nemtudom befogni :D

Kép
hamupipoci
Budapest
 
 


Sziasztok!

De jó ez a topic :)

Én is csak ajánlani tudom a kis korkülönbséget :) A lányaim között 19 hónap van, a második és a harmadik babánk között 18 hónap lett volna, de sajnos a harmadik babánkat 13 hetesen elveszítettük a hasamból, így most 2 év egy hónap lesz a korkülönbség. És a negyedikkel sem szeretnénk várni, mi nem védekeztünk egyik gyerek után sem, és ezt továbbra is így tervezzük :)

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


húúú panndi milyen jóóó, szuperek vagytok, GRATULÁLOK!
mesélj kicsit milyen a kicsikkel? jól megvannak, vagy inkább sokat veszekednek? van féltékenység?
én nagyjából ezektől félek, meg hogy nagy pocakkal hogy fogom felvenni a fiamat?! :D
ja és hogy lehet ilyen kis gyerekekkel sétűlni, játszóterezni menni? :)
ááá sok kérdés van :)

BOLDOG SZÜLINAPOT Fruzsinak, így utólag is :D

Kép
hamupipoci
Budapest
 
 


Köszi :)

Jól megvannak, de veszekednek is :) Viszont nagyon sokat eljátszanak együtt :)

De hidd el, az ember mindent megold. Fruzsi nem volt még egy hetes sem, amikor már egyedül mentem velük a játszótérre :) Az anyukák felveszik a tempót ;) Én nagyon szeretem, hogy ilyen kicsik és összenőnek, remélem nekik is jó lesz nagykorukban is :) Egyelőre jónak tűnik :) Az emelgetés az nehezebb dolog, én nem is emelem őket, Fruzsival anno hat hétig feküdnöm kellett, most úgy néz ki, ezt elkerültük, de óvatosabb is voltam :)

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


piki Hát én is folyton ezt mondogatom magamnak, hogy nem a tejcsi a lényeg, aztán persze veszem a szoptanítot, iszom a tejákat azért a pár kortyért, és megy a nagy lelkiismeret-furdalás, hogy nem tudom szopiztatni, pedig még szereti is :( Apa szerint jobb lett volna, ha egyáltalán nem szopik, mert amit nem ismer, arra nem vágyik, na mondtam ilyen opció nincs :!:

hamupipöci Hát ez a gyerekorvosod nagyon durva :shock: Nincs lehetőség váltani? Nővérem váltott amikor Hanna pár éves volt, most a nővérem volt osztálytársának anyukája az orvosuk, szóval már bő 20 éves az ismerettség, így egész más a dolog. Én a volt gyerekorvosomhoz akartam vinni Szaffit, de akkor ment nyugdíjba :( Viszont egy nagyon szimpi fiatalember van helyette, akinek szintés pici még a fia, szóval gyakorlatiasabb orvos :) Meg kijött, körbenézett a lakásban, meglátta a fotókat (erdők, mezők, hegyek) meg a sok gombás plakátot (férjem hobbija a gombászás), mondta felírja magának, hogy 1,5 évesen adjon kullancs ellenit, meg már most szól, hogy gombát meg mézet 1,5 éves korig ne adjunk. Szóval úgy tűnik, a szülőhöz igazít, de pozitív értelemben.
Aki engem megvizsgált, az egy hú de nagy szaktekintély minden szoptatási tanácsadó szerint elvakult szopi párti, néha már túlságosan is. Szóval ha ő azt mondja, ettől éhenhal, akkor így van :( Az, hogy nem volt a legkedvesebb ebben az esetben tök mindegy volt.

panndi Üdv itt :) Mesélj, milyen a két pelusossal? Babavesztés nagyon szomorú :( Én azóta úgy gondolok rá, hogy ő Szaffim őrangyala, és nekem ez sokat segített. Ezek szerint most kisfiú érkezik, bizti furi lesz a sok rózsaszín után ;) Én pici lányom is Zsófia is, szóval nálunk (is) 2 hét múlva névnap lesz, szólnom is kell anyáméknak, nehogy elfelejtsék, hogy akkor van Szaffi nap is (nincs külön Szaffi, gondoltuk, akkor a legnépszerűbb Zsófia napot választjuk). Tök jó hogy Fruzsi szülinap és Zsófi névnap közel vannak :) Zsófi ovis, vagy otthon van veletek? Hogy birod pocival a kicsik ellátását? Nekem nem hagyták, hogy 2 kgnál többet emeljek terhesen, most meg Szaffi 6 kg, szóval a következő terhességnél ez nem lesz betartható, nem is érzem életszerűnek. Lányok várják már a tesót? Névválasztásban részt vettek? Na, nem zaklatlak több kérdéssel, még elilyesztelek :D

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Lányok nagy várják a tesót, bár Zsófi lányt szeretett volna, de már megbékélt a helyzettel :)
Ő családi napközibe jár heti három délelőttöt, oviba nem vették fel, de szeptembertől már ovis lesz, decembertől meg már Fruzsi is. Fura is lesz itthon egy darab gyerekkel :)

Szaffit biztos fel kell majd emelned terhesen is, de azért tényleg sok emelés kiiktatható, ügyesek ezek a kicsik, mindenhova meg lehet tanítani őket felmászni :) De Zsófit már nem emelem, 16 kiló, az azért sok :)

Amúgy fura, de a mostani terhességem alatt nagyon fitt vagyok, én sem gondoltam volna, semmi panaszom nincsm szóval bírom a tempót :)

Közben olvasgatok vissza, igyekszem képbe kerülni :)

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 


Panndi,csak gratulálni tudok én is a gyönyörű gyerkőcökhöz,meg ehhez a szép családhoz úgy egyáltalán!!! :lol: :lol: :lol:
Olyan jó ilyen példát látni... :D

Mindenhol megvannak a problémák,tudom én,de ha szeretet van,meg békesség,akkor minden flottul megy! :)
Tőlem is azt kérdezte párom tegnap,mi lenne,ha ikreink lennének...hát én nagyon örülnék!!! :lol: :lol: :lol: Olyan hamar bele lehet rázódni...persze biztos fárasztó,de olyan imádnivalóak,hogy mindenképp megéri. :D

Panndi,neked meg további szép és problémamentes várandósságot kívánok még erre a pár hétre!!! :D

piki
 
 


Húúú Csajok, nagyon pörgünk! :D Alig bírom tartani a fonalat, de ez így jó! :D

Hamupipoci
. Miért lenne gond, hogy Erdélyi vagy? Minél többen vagyunk, minél több helyről annál mozgalmasabb a topic és annál több szempontból látunk dolgokat.
Szóval egyet értek Pikivel :D

Nekünk van légzésfigyelőnk, de egyszer sem használtuk. Nem vettük, hanem kaptuk az egyik barátnőmtől, ott már két lányt kiszolgált :) Egyébként Angel Care van nekünk is.Viszont tartozik hozzá babamonitor, azt a szüleimnél szoktuk használni, mert ott tetőtér van, és Jancsika az én régi szobámban szokott aludni, amikor ott vagyunk.
Jancsika a kezdetektől a saját szobájában, bölcsőben alszik. Az első hónapban aludtam ott én is egy kiságyon, azóta Apa mellett alszom és mivel egymás mellett van a két szoba hamar meghallom, ha felsír.
A szopi egy kicsit nehezen indult, bár szerintem ez első babás anyukáknál nem ritka. 3850g-mal született a kisfiam és már a kórházban tápszerezni akarták, de nem engedtem. Aztán 3450g-mal jöttünk haza és itthon a Védőnő is egyből tápszerezni akarta, aztán, amikor 2 hetesen sem érte el a születési súlyát, akkor került elő újra a téma. De én már csak ilyen makacs vagyok és megint nemet mondtam. Most 3 hónapos a kisfiam, 6250g, és 64 cm. Tisztán anyatejes baba. :D Beindult a dolog, csak türelmesnek kellett lenni és makacsnak :D Viszont jövő héten el kezdjük a hozzátáplálást, ugyanis augusztus 1-el visszamegyek dolgozni és addigra szeretném a tízórait és az ebédet kiváltani.

Na, akkor most olvasok tovább, és írok majd még. Kellemes estét!

Kép
kitttyna
Madocsa
 
 


panndi Milyen a családi napközi? És ha megkérdhetem, mennyibe kerül? Csak mert vszínű nálunk se veszik majd fel bölcsibe, ha otthon vagyok tesóval, viszont 2,5 évesen mondjuk már igényli a gyerektársaságot is, meg több szabadteret akar majd, mint amennyit én megadhatok neki egy pici mellett. Szóval én bölcsipárti vagyok 2 éves kor felett, vessetek a mókusok elé :D De azért nem bármely bölcsi...
Én a terhesség alatt minden kis hülyeségért aggódtam, van egy olyan érzésem, ha egy kicsire (pláne kettőre) kellett volna koncentrálnom, a fele se zavart volna :)

piki Apa is iker-párti :) Lombikosoknál erre nagy is az esély, ő nagyon reménykedett már elsőre is az ikrekben. Én, megmondom őszintén, nem akartam ikreket, mert annak sokkal veszélyesebb a terhessége, és én már nagyon gyereket akartam, minden veszély nélkül. De most, hogy tudom, a terhesség meg a szülés az egyetlen, amit a szervezetem normálisan csinál, ahogy egy nőnél kell, jöhetnek az ikrek :D

kitttyna Milyen bölcsőtök van? Nem dobsz fel képet? Nagyon ügyi vagy, hogy kitartottál a szopi mellett! Jaj, olyan jó ilyeneket olvasni! Néha úgy tud bosszantani, amikor olyan nők, akiknek beindult a tejük az első kis nehézségnél nyúlnak a tápi után :twisted: Basszus, nekem lennének olyan melleim, amik egyszeris termeltek volna 10 ml-nél többet, ő meg nem kűzd!!! Az nagyon durva, hogy a kórházban tápszerezni akarták :shock: Az Istvánban anyatejjel pótolnak, és mondom, nem adnak tápi receptet. Az egyik szobatársamnak nehezen indult a teje (mikor hazament már egész szépben volt) és ott hisztizett, hogy írjanak fel neki tápit, de közölte a doki vele, hogy ne is álmodjon róla, fejjen ahogy tanították neki, lesz ott tej, a gyereknek meg kevésbé árt a lassú hízás, mint a tápi. Na és ez a doki másnap felírta a receptet. Baromi hiteles volt a szájából, hogy tápszerrel is felnő a gyerek :(
Huh, az kemény, hogy visszamész dolgozni :( Nagyon muszáj? Hülye kérdés, gondolom, különben nem mennél. Mi lesz a picivel? Tud rá rokon vigyázni, vagy bölcsibe kell mennie? Még olyan picike lesz akkor!

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja. A bölcsőt még a nagypapám csinálta nekem, amikor anyukám velem volt terhes. Fából van és gyönyörű díszítései vannak. Majd holnap teszek fel róla képeket. :)
A pécsi szülészeten nagy üzem volt, amikor én szültem. Rengetegen voltunk. Szülés után én még 5 órát voltam a szülőszobán, mert a gyerekágyon nem volt hely. Szombaton szültem és kedden már jöttünk is haza, és délelőtt hallottam az egyik dokit, hogy egyezkedik a gyerekorvossal, hogy még 2 anyukát engedjen haza, mert kell a hely. Ott nem mutatták meg, hogyan kell fejni,én ezt hiányoltam is, de szerencsére az anyukám itthon segített. Amúgy ami még rossz volt, hogy a férjem is tápszeres baba volt, mert anyósomnak nem volt teje és ő is állandóan azzal piszkált, hogy tápszerezzem a babót.
Sajnos "nagyon" muszáj visszamennem dolgozni. A házra vettünk fel hitelt, és mellette még ott az autó, azon is van még. Szóval a pénz az úr :? Már akkor tudtuk, hogy így lesz, amikor terhes lettem. Szerencsére az anyukám és az apukám már nyugdíjas; ők tudnak majd vigyázni Jancsikát. A Férjem meg 3 műszakban dolgozik, így van, hogy hétköznap szabadnapos, akkor meg ketten lesznek a fiúk :) De nagyon remélem, hogy a következő babával már itthon tudok maradni.

Kép
kitttyna
Madocsa
 
 


Kitttyna Nagyapó bölcsője nagyon jól hangzik, imádom a családi örökségeket, most már mindenképpen kérünk képet róla! :)
Sok szülészetről hallottam, hogy nem segítettek a szopiban :( De az István baba-barát kórház. Így utólag bánom, hogy nem vizsgáltak meg szülés előtt, könnyebb lett volna elfogadni, ha nem akkor szembesülök vele. Tudod, a lombik miatt annyit vizsgáltak, néztek hormonokat meg mindent, kár, hogy ez nem fért bele :(
Nekem anyum nem tudja, hogy kell fejni, nézett rám idétenül, mikor fejtem, hogy stimuláljam a mellem tejmegtartás végett. Nem csoda, hogy szegény nem tudott szoptatni, mikor mindenki mondta neki, hogy teáztasson minket stb. Igazából tökre sajnálom az ő generációját, mert annyi remek tanács mellett csoda lett volna, ha megy nekik a szopi, és bizti ők is akkora kudarcnak élték meg, mint én. Na, nem beszélek többet a szopiról, ígérem :)
A munkába állás nem jó, a nagyszülők felügyelete viszont annál inkább! :) Barátnőméknél is apa 3 műszakban dolgozik, és mind3 babóval rengeteget foglalkozik, nagyon szoros a kötődés amiatt, hogy napközben is tud velük lenni, nem csak esténként.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


A nagyapós bölcsőt kicsit irigylem... :oops: :D

Nem tudom,mi is hogy fogjuk bírni a hiteltörlesztést jövőre.
Valószínüleg én se tudok majd sokáig itthon maradni a tesóbabával,bár 1 éves koráig mindenképp szeretnék...remélem,menni fog.

Én is az Istvánban szültem volna,pont azért,mert bababarát. Ezért is választottam onnan dokit...Panka sajnos keresztülhúzta a számításainkat azzal,hogy ennyire igyekezett kifelé.
Aznap reggel,mikor csöpögni kezdett a víz,felhívtam a dokim,hogy most akkor mi van...mondta,hogy azonnal menjünk be a kórházba hozzá.Megvizsgált,aztán megállapította,hogy a folyamat már nem megállítható semmiképp,meg kell szülni a babát...megkaptam a tüdőérlelő szteroidos injekciót,aztán mondta a dokim,hogy jobb lenne,ha átmennék másik kórházban,mert náluk nincs koraszülött intenzív és nem érzi etikusnak se meg biztonságosnak se,hogy szülés után mentő vigye el a babát,én meg maradjak ott...meg is őrültem volna.Így megszervezte,hogy mentő vigyen át a SOTE 1.-re,ahol az ország legjobb koraszülött-intenzíve van.

Hát,ott meg le tojtak nagyjából,vajúdás közben csak feküdni lehetett és a szülés is kengyelbe feltett lábbal történt,mint anyáink idejében.Szülés után egy fél órával elküldtek zuhanyozni,aztán meg a terhespatológián kaptam ágyat. Nemhogy a tejelválasztás nem került szóba se,de még a babáról is csak másnap kaptam infót,azt hittem,megőrülök...nagyon rossz élményként maradt meg ez az egész.
Egész nap összesen 1,5 óra látogatás volt,meg este még fél óra.
Szerencsére 6 nap után átkerült Panka a Madarászba,ahol már vele lehettem egész nap,én gondozhattam,nem kellett még ahhoz is külön engedély,hogy benyúlhassak az inkubátorba megsimogatni...
Még jó,hogy előtte már utánanéztem,mivel lehet a tejelválasztást serkenti,meg kinéztük a legjobban tetsző mellszívót is...mert amúgy tuti nem lett volna ennyi tejem...

Bocsi a kisregényért...csak úgy kijött... :oops: :oops: :oops:

piki
 
 



De szép kislány :) Panka mennyi időre született? Bocsánat, ha már írtad, nekem ez kimaradt :(

KépKép

KépKép

Kép
panndi
 
 



Sziasztok!

Szeretnék csatlakozni hozzátok. Kisfiam Ákos 6,5 hónapos. Én is szeretnék egy második kisbabót, s mivel elmúltam már 40, így nincs időm várni.
2009-ben már volt egy 10 hetes terhességem ami elhalt. Ákos rá egy évre, pontosan ugyanazzal a nappal, január 24-el számították. Tavaly végig dolgoztam a 36. hétig, majd 38 héten szültem meg. A terhességi cukrot leszámítva, semmi bajom nem volt szerencsére.
Az első héten én sem tudtam szoptatni, senki nem mutatta meg a kórházban, tápszerrel jöttem haza, de aztán homeopátiás bogyó és kitartó fejés, szoptatás és a párom támogatása, meghozta a sikerét és egy hét után már nem kellett hozzátáplálnom.
A mai napig szoptatok, 6-7-szer, még éjjel is. A mensim rendben van, első 2 alkalommal 21 napra jött meg, elkezdtem cickafark és palástfű teát inni, és most 26 napra jött meg.
Egyébként most nem aggodom annyira mint tavaly, úgy vagyok vele ha sikerül nagyon örülök neki, ha nem akkor megyek vissza jövőre dolgozni, a kicsit már felvették a bölcsibe.
Mindenkinek szép napot :D
ede71
Veszprém
 
 


piki Nagyon kemény lehetett a koraszülés, meg hogy nem tudsz semmit a babáról! Nagyon erős vagy! Én eddig max 3 órát voltam távol Szaffitól (6 hetes kontrol), de nekem az is sok volt :oops: pedig apával volt itthon. Viszont szépen megnőtt a lány :) Gondolom, már behozta a koraszülés miatti lemaradását. Lehet tudni, mi miatt szivárgott a víz? Nekem is mondta a dokim, ha korábban jön, bemegyünk hozzá, és ő majd mondja, tényleg jön-e, mert akkor irány a Sote. Azt is mondta, hogy néhány elvetemült kollegája az Istvánban hagyja ott születni az 1kg-s babákat, de ő biztosan nem, szóval ne is kérjem, hogy akkor is nála szülhessek. Na, ez spec fel se merült bennem.
Hát igen, koraszülött-ellátás érdekes, mert oké, hogy a baba a "legjobbat" kapja, de hát annyi kutatást hallani már arról, hogy a legjobb a mama érintése, még akkor is, ha ki kell venni hozzá az inkubátorból, ezt meg nem igazán szeretik. Barátnőmék 2 hét sote után kerültek át a Madarász utcába, ő is ott foghatta először a kezébe, iszonyú nehéz lehetett.

Tegnap éjjel végre hazajött apa :D Az éjjeli etetést már ő csinálta, olyan édesek voltak, imádom őket :) Ez a kép még húsvétkor készült a gondoskodóról és a gondolkodóról :D
Kép

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


ede Üdv köztünk! Most látom csak, hogy majdnem egyszerre írtunk, ezért nem láttam korábban a bejegyzésedet :wink: Hajrá a második babához! Nem semmi, hogy olyan sokáig dolgoztál, hogy bírtad a végét? Nagyon ügyik vagytok a tejcsivel! Ákosnál a január 24 gondolom a fogantatás, és nem a szülinap, ha 6,5 hónapos :wink: Szép neve van, egyik unokatesóm is Ákoska, de ő már 25 éves lesz.
A cickafark és a palástfű tea miért segít a menstruációnál? Rendszeresebb lesz? Én korábban 30-31 napos voltam, hónaptól függően, a lényeg, hogy éveken át minden hónap 15-én véreztem, csak a lombikok rendezték át a gyógyszerek miatt. Most meg... hát még nem rendeződtem, pedig amennyi tejem van... szóval eddig 3,5 hó alatt 2x véreztem, meg szerintem most megint fogok.

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Csatlakozhatom?

Nálunk is tervben van, hogy a kislányunknak szeretnénk kistestvért. A férjemmel egyre többször beszélgetünk róla. Csak hát kicsit szkeptikus vagyok... :oops: :cry:
Chloe az 5. lombikra jött össze.
Mi 3-an vagyunk testvérek, 2-2 év van közöttünk. Testvéreimnél is olyan 2 év különbségekkel születtek a gyerekek.
Ja... és azért is szeretnénk hamarosan újabb babát, mert már 33 elmúltam... Gyerekeket fel is kell nevelni. :wink:

Rekuja
TB 5 lombikot fizet! Még akkor is, ha van már gyerek :wink:

Hamupipőci
Mi eredetileg Sepsiszentgyörgyön laktunk :lol: :wink:
Apósom még ma is ott lakik...
Nálunk is a mi szobánkban alszik a kislányom :lol:

Piki
Nem lehetett egyszerű! DE a lényeg, hogy most van egy kislányotok :lol:

Szoptatás/tápszerezés
Anyukának fejben kell elfogadnia, ha nem megy a szoptatás. Nem szabad, hogy emiatt szemrehányást tegyen magának. Egy a fontos: szeretni a babát!
Az, hogy milyen anya vagy nem attól függ, hogy mivel eteted a gyerekedet!

Nagyon szépek a gyerekek! :lol:

Kép
Chloe 2010.07.02.
Lia&Oliver 2012.11.20
Adam 2014.06.26
lombikbaba
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?