Új privát üzeneted érkezett!

Most várom a második babámat, még nagyon az elején vagyok (6. hét).
Sokat foglalkoztat a gondolat, hogy hogyan őrizhetném meg a jó kondíciómat, formámat a babavárás időszaka alatt is.
Az első gyermekünk is csupán hét hónapos, akkor is súlyfelesleg nélkül vágtam bele a terhességbe, mégsem tudtam a súlyomat kontrollálni, 25 kg-ot híztam, ami rengeteg. Szülés után két hónapon belül lement mind, azóta is sokat tornázom, nagyon jól érzem magam a bőrömben.
Nem csak esztétikai okokból volt rossz az a 25 kg, hanem a végére már lomha voltam miatt, fájtak az ízületeim, nem jól viselte a hátam sem ezt a hirtelen súlynövekedést.
Szeretném most ezt elkerülni, annál is inkább, hogy erősen kétlem, hogy ha ismét híznék ennyit, akkor a szervezetem jól viselné, hogy másfélé éven belül hízok 25 kilót, majd fogyok, aztán ismét hízok és talán ismét fogyok. Szerintem ez katasztrófa lenne.

Örömmel várom minden kismamának, anyukának a hozzászólását, aki hasonló cipőben jár(t), vagy tapasztalt a témában és tud nekem segíteni.
Hogyan étkezzem? Mennyit tornázhatok?
Hogyan érjem el azt, hogy a babám is tökéletesen fejlődjön, ugyanakkor én se legyek ismét hatalmas?
Vendég
 


Szia! szerintem ha különösebben nem vagy eltiltva a mozgástól akkor én javaslom a pilatest. remekül formában tart és szülés után is majd lehet egyből csinálni. Van egy oldal ahonnan a babás pilatest le is tudod tölteni, ha kell akkor megkeresem!

Használd ki, hogy most rengeteg gyümölcsöt, zöldséget tudsz enni, figyelj a szénhidrát bevitel mennyiségére mert abból lesz a zsír :( De ha alkatilag úgy vagy kitalálva, hogy ebben az időszakban híznod kell akkor hízni is fogsz... ha kétrét szakadsz akkor is.
És ne koplalj semmiképp, hanem próbálj tudatosan étkezni! A mozgást meg ne hagyd abba főleg ha jól esik. Csak változtass a tempón az idő előrehaladtával és mindig csak annyit amennyi jólesik. A testünk nagyon jól jelzi mire van szüksége.

Nem lehet, hogy azért híztál annyit a terhesség alatt mert a tested kicsit megunta a súlykontrollt? Ez tök gyakran előfordul oylanoknál akik korábban sokat foglalkoztak a súlyukkal :oops:

És gratulálok az újabb babához! nem semmi lesz két picivel:)
 


Kedves Ananácska!

Én ugyan még csak az elsö babánknál tartok, abból is csak a 4. hónapban, de eddig nem hogy nem híztam, hanem fogytam. Az elmúlt egy évben is több, mint 10 kg-ot sikerült leadnom, szinte erofeszítés nélkül. Ráadásul nem fogyókúrázom, "csupán" egészségesen étkezem.
Persze, tudom, hogy most már a hízós korszak jön, de ha ügyes vagyok a babával járó dolgokok kívül talán nem jön fel sok.

Az én egészséges táplálkozásom a GI-diétán alapul. Errol több helyen is olvashatsz, ha beütöd a google keresojébe. Én ezzel a diétával (bár fura diétának nevezni azt, ami igazából a mindenki számára a legegészségesebb étkezés lenne) naponta 5-6szor eszek, finom ételeket, válogatottan.

Az alapja nagyon röviden:
- semmilyen formában nem veszünk magunkhoz finomított cukor tartalmú dolgokat (pl.: édesség, rágcsák, cukros üdítok, stb.)
- rizsbol csak barna rizst
- tésztákból csak durum tészta vagy teljes kiorlésu lisztbol készült
- burgonya kiiktatva
- pékárúból csak teljes kiorlésu lisztbol készültek
- lehetöleg 3 óránként enni kell valamit
- minél több nyers zöldség, gyümölcs
- lehetöleg a legtöbb étkezésnél enni valami fehérjealapút
- meg persze a többi szokásos alapelv: kevés zsír, lehetöleg fehérhús meg hal, mértéktartás, stb.

Alapvetöen a cukorbetegeknek lett kitalálva, vagy kifejlesztve, de én táplálkozástanból írtam a szakdogámat anno, és abban is nagyon hasonló alapelvek vannak, csak maximum a cukorbetegnek jobban kell tartani, hogy miböl hány dkg-ot eszik.
Ezért, a www.macosz.hu -n is találsz erröl.
Én most vettem meg egy szakácskönyvet erröl:
http://www.arena2000.hu/termekek/198.html
Még csak futólag néztem át, de nekem tetszik. A neten 1000 forint, boltokban 4000.

Remélem tudtam ötletet adni.
Kitartás hozzá. Pár hét alatt hozzá lehet szokni, és utána már nem is akarsz eltérni töle, mert sokat, sokszor lehet enni, a szervezetnek és a babónak is jó, és csupa egészségeset eszel.
A lényeg, hogy ezt ne egy idöszakos dolognak fogd fel, hanem életmódváltásnak, és akkor késöbb sem lesz gondod a súlyoddal.

Sok sikert, és jó egészséget hozzá!
eva

 
 

Gratula neked. Én is 25 kg-t híztam és ebből még 10 rajtam van. Két héttel túl hordtam és az utolsó napig tornáztam és mégis ennyi lett a súlyom. Kállai Ildikó és Rubint Rékát nyomtam. Most a kajára könnyebb oda figyelni, mert sok a gyümi,zöldség.

Kép
 
 


Köszönöm szépen, hogy válaszoltatok! :-)

Katuska79: én is arra gondoltam, hogy elsősorban a zöldségekre és a gyümölcsökre próbálom ráhelyezni a hangsúlyt, mert most tényleg rengeteg friss dolog van és könnyen elérhető.
A pilatest próbáltam még szülés után, nekem annyira nem jött be, túl "lassúnak" találtam. Tudom, hogy így is eredményes, de én amúgy is inkább pörgős típus vagyok, szeretem, ha érzem aktívan a mozgást. Régen futni jártam épp emiatt, de a kisfiam mellett ezt már nem tehettem meg, mert nincs kire bíznom őt, vinni pedig nem tudtam.
Úgyhogy eleinte aerobikoztam, ezzel nagyon hamar lement rólam a terhesség alatt felszedett plusz, három hónapos volt Kristóf, amikor már a régi súlyomban voltam. Akkor áttértem az alakformálásra, mert szerettem volna izmosodni, formálódni. Ez is sikerült, plusz még lement két kg, ami nem sok, de tekintve a méreteimet nálam elég sokat jelent. 179 cm vagyok, Kristóf előtt voltam 65 kg, szülni 90 kg-mal mentem és kevesebb, mint négy hónapos korára 63 kg lettem. Most már szép izmos vagyok.
Tekintve, hogy itthon tudok csak mozogni, így dvd-kre tornázom, főleg Rubint Réka filmekre. Szeretem ezeket, erősek, de tényleg érzem, látom a hatásukat.
Kristóf előtt egyébként nem igazán kellett fogyókúráznom. Vékony voltam alapban, nem tettem érte különösebben semmit. Igyekeztem futni járni, de ez a munka miatt vagy összejött, vagy nem.
Szerintem a sok hízásról két dolog tehetett: terhesség előtt raktam le a cigit, akkor elég sokat ettem figyelemelterelésként. Később már nem ettem sokat, de ugyanúgy híztam. A másik pedig az, hogy brutális mértékben lelassult az anyagcserém, ami bement az szinte bent is maradt.
Ezt most nagyon el kellene kerülnöm...

Schvargaeva: köszönöm a tippet. A GI diétáról már hallottam, azt is hallottam, hogy ez nem egy konkrét diéta, hanem inkább életmódváltás. Én fogyni nem szeretnék semmiféleképpen, az biztos, ettől vékonyabbnak már nem kell lennem. Meg nem is szabad, főleg nem terhesen.
Viszont valamit nagyon nem értek. Nézegettem a GI indexeket. A dinnye GI indexe jóval nagyobb, mint a cseresznyéé, vagy a sárgabaracké. De eddig én inkább a kalóriákra figyeltem, ami meg épp ellenkező, a dinnyének kevés, a sárgabaracknak, cseresznyének magasabb a kcal tartalma. Azért ragadtam ki ezeket, mert ez most nálam napi szinten az asztalon van. Vacsorázni már csak gyümölcsöt szoktam, főleg dinnyét és erdei gyümölcsöket (eper, áfonya, ribizli, málna, szeder), mert a nagy meleg miatt más nem igazán esik jól. Még örültem is, hogy ez külön jó, mert finom is, élvezem is például a dinnyét, ráadásul nem is hizlal.
De ha a GI indexet nézem, akkor meg épp nem jó a görögdinnye. Akkor most hogy is van ez? Jobb, ha inkább sárgabarackot eszem és azzal több kcal-t viszek be?
Bocsi, biztosan megkapnám a választ, ha utána olvasnék, csak a kisfiam mellett erre nem nagyon van időm, de ez most érdekel nagyon.

Budabo: köszönöm neked is a választ. A te picurodhoz is gratula! Kristóffal sajnos én nem tornázhattam, mert a 11. héten volt egy rossz mozdulatom munka közben, aminek köszönhetően majdnem levált a lepény. Nah, utána még sétálni is meggondoltan kellett, óvatosan, az orvos kizárta, hogy sportoljak. De látom, hogy az esetedben a torna sem hozta meg a várt eredményt. De gondolom a kondíciód megmaradt!
Igazából azzal sokáig nekem sem volt bajom, mert majdnem a végéig dolgoztam, de azért már határozottan lomhább voltam, főleg az ízületeim miatt, amelyek annyira nagyon nem tolerálták ezt a sok plusz kilót.
Vendég
 


Szia!

GI-index azt mutatja meg, hogy a finomcukorhoz képest mennyire emeli meg a vércukorszintet. A dinnyéböl a szervezet nagyon gyorsan lebontja az összetevöket, söt a dinnyének magas a cukortartalma is. Viszont a többi piros gyümölcs, amiket írtál, azok nagyon jók, alacsonyabb a cukortartalmuk is, meg lassabban is bontja le a szervezet.

Aminek alacsony a GI indexe, azt vagy lassan bontja le a szervezet, úgymond "több idö kell neki" a lebontáshoz, ezért egyszerre csak kevés cukor / szénhidrát szabadul fel. Ettöl még lehet magas a cukortartalma, mint pl a baracknak, de egyszerre kevés jut belöle a szervezetbe, és így késöbb is lesz éhes az ember, mert a vércukorszintje tovább jelez jóllakottságot.

Lehet, hogy valaminek nagy a kalóriatartalma, az még egy külön szempont lehet, de ha a GI indexre és a kalóriára is figyelek, akkor rengeteg idöre van szükségem az étrend összeállításához, ezért én azt hagyagul kevésbé figyelem, vagy egyáltalán, de ez csak én vagyok :)

Ettöl függetlenül, szerintem ha gyümit "nassolsz", vagy azt vacsorázol, akkor azért nem megy fel sok plusz kiló, sokkal nagyobbat ártunk, ha kekszeket, chipset, csokit, stb nassolunk, akkor inkább a magas GI-s dinnye. De teljesen megértem azt is, hogy ha az ember nem tud mást megenni, mint dinnyét, vagy más zöldséget / gyümölcsöt, nekem is az elsö 13-14 hétben alig csúszott más, mint gyümölcs, zöldség meg leves.

Remélem, érthetöek a magyarázataim, próbáltam összeszedni a gondolataimat. Tudományosan nem tudom megfogalmazni, csak ahogy a magam nyelvére lefordítottam.

Ha kérdésed van, írj, és próbálok válaszolni.


Ja, és mégvalami. Nekem sem a fogyás a cél, csak az egészséges étkezés. No meg veszélyeztetett vagyok, ezért semmit nem mozoghatok, így még fontosabb, hogy ágyban sokat fekve ne hízzak el.
Nagyon hiányzik a mozgás, egyébként örökmozgó vagyok (bringa, tánc, séták, néha úszás stb. volt a porondon elötte)

Idönként rámtör, hogy egyek valami egészségtelent, fagyit, csokit, heti egyszer nagyjából belefér még így is. (én sem vagyok szent vagy megszállott :) )


ananácska: hát igen a torna ellenére sok kiló lett, de amúgy is hízékony alkat vagyok. 5. hónapig dolgoztam addig nem is jött fel csak 5 kg -ami nem kevés, de nem is sok - utána a fészekrakó ösztön beindult, mindennap főztem, sütöttem. Pihizni nem pihiztem de így alakult. A szülésem viszont gyors volt, a vajúdást átugrottam. Biztos vagyok benne, hogy ez a tornának is köszönhető volt. Most még küzdök akilókkal pedig én is letöltöttem már mindenféle tornát, de nem találtam még meg a megfelelőt és lustácska is vagyok :oops: Gratula mégegyszer és vigyázz magadra.

Kép
 
 


Sziasztok!

Én az egész terhesség alatt 10 kilót híztam, aminek nagy része a végén jött fel. A szüléskor mind lejött. Ehhez persze az kellett, hogy csak a végén kívántam az édességet, a terhesség nagy részén nem. Persze a torna sokat segít, meg a sok séta. A vége felé már nagyon fájt a derekam, ezért nem mozogtam eleget.
Viszont a szoptatás óta ismét feljött legalább 3-4 kiló, és szerintem még fogok hízni. Késő este is eszem, mert különben éjszaka rám tör a farkaséhség. :(
Na meg a tejci miatt is parázok, nehogy elapadjon. Szóval, ha a szoptatás idejére van jó ötletetek, hogy legalább tovább ne hízzak szívesen várom a tanácsokat!

Crocus
Kép

Kép
 
 


Eva! köszi a linket és a magyarázatot, nagyon jó!!! én is ilyen "diétára" szavazok.
Nálunk sincs nasi főleg a fiam miatt aki igen édes szájú kisgyerek lévén...de ha nem veszem meg eleve nincs kísértés sem.
Már csak a páromat kellene rávennem a váltásra mert elég furcsán néz ki, hogy én pl puffasztott rizst eszek kenyér helyett a sonkához Ő meg nagy szelet kenyeret...

Crocus!Ahogy Eva fent leírta arra kell üygelni, hogy miyeln típusú szénhidrátot viszel be a szervezetedbe. Mert ugye vannak a gyors szénhidrátok amik hirtelen eltelítenek de nagyon gyorsan éhes is leszel tőle. (pl a tészta és a fehér kenyér is) és vannak a lassú szénhidrátok amelyek több időre segítenek leküzdeni az éhséget.
Próbáld meg folyamatosan szinten tartani és akkor nem tör rád farkas éhség ha mindig van valami a gyomrodban! VAcsorára egyél egy kis sajtot, tejterméket, tojást, grillezett húst (szóval fehérjét) és nem fogsz mardosó éhségre ébredni. Ha meg éjjel felébredsz és éhes vagy akkor egy nagy pohár víz vagy szintén egy pár falat fehérje.
Én is sokat felébredtem, hogy éhes vagyok, de mióta így étkezem azóta nincs ilyen probléma.
A tej mennyisége nem is a bevitt táplálék mennyisége hanem minősége függvényében változik. Éhezni semmiképp nem szabad mert akkor a szervezet rákapcsol még jobban a raktározásra.
 


crocus: Sajnos en tul sok tanacsot nem tudok neked adni a szoptatas alatti hizassal kapcsolatban, ugyanis nekem a nagyobbik babammal alig volt tejem, csak az elso hetekben, akkor is minimalis, ezen oknal fogva sohasem kellett osszekotnom a fogyast (vagy a nem hizast) a szoptatassal.
Arra viszont hatarozottan emlekszem, hogy a szules utani elso negy hetben, amikor teljes erovel kuzdottem, hogy beinduljon a tejem, akkor hiztam harom kilot. Ugyanis kiprobaltam mindenfele tejszaporito taplalekot, ettem a sok rantott levest, sok szenhidratot, ittam a cukrozott gyumolcsleveket. Persze a tej nem volt tobb, de a fenekem nagyobb lett.
Egy baratnom egyebkent odafigyel arra, hogy szoptatas alatt mit eszik, o fogyogat is es nem csokken a teje. Azt mondta, hogy kitapasztalta: a lenyeg az, hogy taplalot egyen, sok feherje, sok gyumolcs, sok zoldseg, illetve ami a legfontosabb, hogy rengeteget igyon. Vizet. Ha sokat iszik, akkor van teje boven, ha egy-egy nap nem eroltet magaba 3-4 liter folyadekot, akkor csokken a tej.

Velem idokozben annyi tortent, hogy a sulyom meg nem valtozott. Pontosabban fogytam ket kilot ahhoz kepest, ami a pozitiv teszt napjaiban voltam. Pedig napkozben tenyleg eszem normalisan, estere meg mindig gyumolcsozok. Fogyni nem szeretnek, de mar nem is hiszem hogy fogok. Inkabb azert fogyhattam, mert a terhestorna lenyegesen konnyedebb es rovidebb, mint amit elotte csinaltam es gondolom apadtak kicsit az izmaim, marpedig az izom sokat nyom.
Vendég
 


Én hét kilóval megúsztam a terhességet, pedig hízásra hajlamos vagyok. Tulajdonképpen minden nap sportoltam. Nem mintha megszállot volnék, egyszerűen ez volt az egyetlen megoldás, ami az állandó rosszullétek ellen hatott. A háttámlás szobakerékpár tökéletesen biztonságos, ahogyan a lépcsőzőgép és a gyaloglás a futópadon is. Esetenként ennyi is elég, igaz, mindig legalább negyven percet kardióztam. Emellett súlyzóztam is, de a hatodik hónap után többnyire ülve, fekve és kis súlyokkal. Viszont cserébe elmaradt a vizesedés, végig be tudtam fűzni a cipőmet, napközben nem éreztem fáradtságot, de sosem volt gondom az éjszakai alvással. Nem diétáztam, és a ruhatáramat sem kellett lecserélni, vettem két gumis derekú nadrágot, a többi cuccom velem együtt tágult. :-) De a legjobb az volt, hogy a szülés után rögtön ugyanolyan aktív voltam, mint a terhesség előtt. Az igazsághoz viszont hozzá tartozik, hogy az a 2-3 kiló, ami rajtam maradt a szoptatási időszak alatt felment ötre, és a következő egy évben a súlyom jottányit sem mozdult. Ettől függetlenül szerintem nagyon hasznos sportolni a terhesség alatt, akkor is, ha előtte nem nagyon eröltetted meg magad. Azt úgyis mindenki érzi, mennyit bír el, viszont a 10 kiló feletti hízás jobban megterheli a szervezetet, mint napi egy óra mozgás. Persze nem vagyunk egyformák, tudom, hogy sokan ilyenkor legfeljebb a terhes tornára, jógára vagy pilatesre szavaznak, de ezek a mozgásformák szerintem csak arra jók, hogy ellazítsanak, nyújtsanak, ne hagyják letapadni az izmokat, felkészítsék a medencét és az izomzatot a szülésre. Hízás ellen nem hatnak. Ettől függetlenül az ember terhesen nyilván csak olyan dolgokat vállaljon be, amit szívesen csinál, erőltetni semmit sem lehet, akkor sem, ha félsz az elhízástól.

Szép napot! Lénamami
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

cron