Új privát üzeneted érkezett!

Van vki rajtam kívül, akinek olyan híreket mondott az orvos, hogy megrövidült a méhnyak?? 19 hetes terhes vagyok, 15 hetesen kezdtem először görcsölni, azóta rendszeresen vannak görcseim a magnézium ellenére. A mai orvosi vizsgálaton az derült ki, hogy a méhszáj ugyan zárt, de a méhnyak megrövidült. Nagyon megijedtem!! A fekvéstől még inkább szokott görcsölni a hasam, nem tudom mit tegyek. Van vkinek ilyen tapasztalata??

Kép
Kép
Kép
 
 


Szia Aida!

nekem is voltak keményedéseim, ugyan a méhnyakam nem rövidült azok hatására. Mennyi Mg-ot szedsz? Mert pl a MagneB6-ban, viszonylag kevés a Mg. Nekem a doktor a Béres magnéziumot javasolta, abban ha jól emlékszem 250 mg van. Először egyet kellett szednem, aztán már 3-at naponta. Ha jól tudom az a maximális adag, napi 750 mg. Kérdezz rá a dokidtól. Úgy tudom, kalciumot is kell mellé szedni.
minden jót, és nyugi!! Barátnőmnek is voltak hasonló problémái, mégis 40. héten szült!

Kép
 
 


Szia Ági!

Köszönöm a bíztatást! MagneB6-ból szedek 3szor2-őt. Vannak akik keményedésre és görcsökre 500 mg-osból szednek 3-at, szóval van aki túllépi a 750 mg határt.

Bnődnél is volt méhszáj probléma? Jó, hogy a 40. hétig bírta. :) Sokat pihent? Annyi mindent nem merek most csinálni, mert azóta már UH-n az is látszott, hogy a külső méhszáj elkezdett kinyílni. :( Azt mondják a kocsikázás nem tesz jót.. hát most nem merek lemenni a családomhoz, mert 180 km-re laknak innen. :(

Kép
Kép
Kép
 
 

 
 

Szia!
igen, a barátnőmnek is nyílt a méhszája. sokat kellett pihennie! autózás nekem sem tett jót, közben sokat keményedett a hasam főleg a hepehupás útakon.
Kérdezz rá a nődokidra, ne szedjél-e több Mg-ot. Nem akarok hülyeséget írni, de valami 48mg Mg-ra emlékszem a MagneB6-ban, olvasd el, írja mennyi Mgxy, és az mennyi Mg-nak felel meg. (nem ugyanaz a kettő)

Kép
 
 


Szia!

Igen 48 mg van a magneB6-ban. Pont tegnap beszéltünk telefonon és lehet, hogy váltunk. Jó lenne most már vmi, mert elég sok a keményedésem. Van nap amikor 4-5 összesen, aztán van amikor egy délelőtt alatt 10. Sőt éjszaka is van, hogy majdnem végig feszül a pocakom. Jó lenne vmi hatásos már a keményedésekre. Fájdalmas görcseim mostanában nincsenek.

Most ki akarom próbálni a citromfű teát. Görcsoldó, nyugtató hatású. Utána néztem, elvileg nyugodt szívvel lehet terhesség esetén is. Meg gondoltam rá, hogy be kéne vezetni a napi 2 szem nospát, de erről majd kikérem az orvos véleményét.

Kép
Kép
Kép
 
 


Aida!
Nekem mindkét babócámnál ugyanez történt, illetve a fiamnál köbö ugyanennyi idős terhes voltam, mint Te, amikor a 3000 helyett 2000 lett a méhnyak, a lányomnál meg már 12 hetesen... Mégis mindkettőt 40. héten szültem, ami az elsőnél még nem is csoda, hiszen táppénz, pihi ezerrel, de a másodiknál már nem volt lehetőség, hisz ott volt a másfél éves fiam... Én magnézium citrátot szedtem, 3*1-et, ez 500 mg-os, recept nélkül is kapható, de ha a dokid felírja, egy havi adag kb. 1400 Ft (volt legalábbis tavaly). Próbálj meg tényleg pihenni, nem idegeskedni (tudom, nagyon nem könnyű, az elsőnél én is sírógörcsöt kaptam, hogy nem akarom elveszíteni a babámat, másodjára már rutinosabban kezeltem a helyzetet :) ). Ja, és sokan utálják a mg-citrátot a savanyú íze miatt, mert a dokik azt szokták javasolni, h rágja össze az ember lánya. No én nem rágtam, így is jó vót... :)

A Nospát lehet, hogy a dokid nem fogja javasolni, én a szülés alatt méhszájlazításra kaptam Nospa injekciót.

Kitartás! :)

Kép
Kép
 
 


Szia Aida!

A kisfiamnál nekem is a 19. héten rövidült meg a méhnyakam és rengeteget keményedtem! Kb a 30 hét előtt a Magne B6 mellé Ginipralt is kellett szednem ami elég erős gyógyszer és persze e mellett is keményedtem! A végén a 36. héten született meg a kisfiam nagyon gyorsan! Most a második terhességem végén járok és sokkal trapásabb az életem, most is sokat keményedek de valahogy teljesen máshogy állok hozzá pszichésen és talán most ez tartotta bent a babát! Kisfiammal állandóan paráztam, minden egyes keményedésnél rettegtem, hogy baj történik és szerintem ez is rengeteget rontott a helyzeten! Próbálj nyugodt maradni és sokat beszélgess a babáddal! Én mindig mondtam Neki, hogy legalább a 36. hétig maradjon bent és képzeletben mindig jól átkötöztem a méhszájamat!
Kitartás, nyugi, pihenj sokat és nem lesz baj!!!!!!!!!!

Üdv
Györesz

Kép
Kép
 


Ja még azt elfelejtettem, hogy Nospát is szedtem végig! Nem tudom, hogy jót tett-e, mert nekem is sokat mondták, hogy az nem igazán jó és féltem is tőle, de bíztam a dokimba!

Kép
Kép
 


Szia Aida!

Felfigyeltem a topicodra, mert velem is ez történt. Mennyire van megrövidülve a méhnyakad? Nekem a 23. héten volt 2000, a 26-on 1000, a 30, héten pedig kinyílt a méhszáj, 0111 volt. Végülis a 35. hétig sikerült benn tartani a babát, akkor megrepedt a burok. De szerencsére nem lett semmi gond, azon kívül, hogy pici volt. Még szopni is tudott rendesen.
Én Béres Magneb6-ból szedtem 3-4 db-ot, abban 250 mg van (1 tablettában), meg kórházban is feküdtem 1 hónapot, ahol egyfolytábn adták a magnézimot infúzióban. Összesen kb 2 hónapot feküdtem. Először nem volt egyértelmű, hogy használ, de utána ezzel az emelt adag magnéziummal úgy tűnt, mégis jót tesz, csökkentek a keményedések. Terbutalint is szedtem egy darabig. A fekvés nálam azt jelentette, hogy csak enni és wc-re keltem föl. Itthon is teljesen ki kellett hogy szolgáljanak.

A pszichés hozzáállás szerintem is sokat számít. Mikor kinyílt a méhszájam nagyon megijedtem (mások ezzel szülni mennek), de próbáltam sokat lazítani, nem idegeskedni, mindig örültem, hogy megint eltelt egy hét, és egy picivel már nagyobb a babám.

Kitartás, akár még végig is hordhatod! A kórházban ilyen példát is láttam.
Vendég
 


Sziasztok!

Nekem a 16. héten már 2000 volt, nem görcsölök és nem keményedek gyakran. Az orvos azt mondta, hogy ez nem jelent semmilyen problémát. (Most vagyok 18 hetes).

Kép


Nekem a 19. héten volt 2000, aztán a 22. héten megint ennyi. Most léptem a 25. hétbe és ma megyek orvoshoz, meglátjuk mi lesz. Nekem szokott keményedni a pocakom, 3*1 Magnesii Citricit szedek rá.

cserkészkolbász:
Te nem is fekszel sokat? Elvileg rövidülő méhnyakkal sokat kell vízszintesben lenni, hogy a baba ne nyomja még jobban.. Persze kivéve, hogyha már elejétől kezdve 2000-es az értéked. :D

virág:
Tök jó, hogy hogy neked a 35. hétig sikerült! Én is így vagyok vele. Minden hétnek örülök. :D Mindig kitűzök egy célt és ha elértem, akkor másikat tűzök ki. Eddig a 24. hét betöltése volt a cél (mivel betöltött 24. hét után már nem vetélésnek hanem koraszülésnek számít a baba világra jötte). Most hogy ez megtörtént új cél a baba legalább 1 kg-os legyen, azaz kb. 28. betöltött hét. Ha azt is elérem megint új célom lesz. :D És így mindig van miért kitartani és aztán öröm, ha sikerül elérni.

györesz:
Pedig a keményedések nem mindig veszélyesek. Én már lassan természetesnek veszem őket, hisz így a 25. hétbe lépve, azok amik nekem vannak (napi 6-7) nem is olyan vészes. A nospa valóban nem jó, hallottam hogy nagyon ellazítja a méhszájat.

Ja amúgy sokat pihenek, nem idegeskedek (najó néha előfordul:) de tényleg minden egyes napnak örülök! :D

Kép
Kép
Kép
 
 


Éljen, éljen! Nem nyíltam ki még mindig. Ma voltunk dokinál még mindig 2000-es az értékem. :) Azt hiszem kezdek bizakodni. Az orvosom is! :)

A bébim óriásfejű és szép nagy a becsült súlya!
BPD 66mm

Becsült súly: 783 gr.

Kép
Kép
Kép
 
 


Szia Aida! Én gyakorlatilag csak éjszaka fekszek, mert egyébként meg dolgozom... Lehet hogy később kell majd többet pihenni, mert lehet, hogy a baba a 20 dekájával még most nem nyomja...de ezt csak én gondolom. Nekem tényleg azt mondta az orvos, hogy nem kell vele foglalkozni, majd szól, ha gond van... A jövő hét után megyek vissza hozzá, majd meglátjuk mi lesz.

Kép


Sziasztok!
Remélem nem bánjátok,ha csatlakozok.13 hetes ikerterhes vagyok, és a napokban szembesültem azzal a problémával, hogy C3000 helyett most már csak C2000 a méhszáj.Igazából én azért kerestem fel az orvost, mert a 8 hét óta vérezgetek, de soha nem találtak semmit, most viszont már szinte minden nap van egy kis barnás vérzésem. Elkezdtem magnéziumot szedni, és a doki kórházi fekvést javasolt,merthogy az egyik méhlepény részben a méhszájon van.Van valakinek hasonló tapasztalata?
A férjemmel megbeszéltük, hogy ha holnap is vérezni fogok, akkor irány a kórház, és fekszek amennyit kell.
heheni
Kecskemét
 
 


Szia heheni!
Sajnálom, hogy neked is vannak problémáid. De mint tudjuk az ikerterhességeknél ez előfordul gyakran. Nővérem tavaly hordta ki az ikerlányait ugyanilyen problémákkal. Ő is feküdt kórházban 3 hetet de utána otthon pihent és az ikerlányok a 37. hétre születtek makk egészségesen! :) Vérezgetése is volt neki is, az utalhat a méhszáj nyílásra. A kórházi pihenés mindenképp jótesz, ha nem is a lelkednek, de a testednek igen!

Kép
Kép
Kép
 
 


Köszönöm aida a bíztatást!Remélem nekem nem kell majd 3 hétig bent maradnom.Bár ismerek olyat, aki az egész terhességét kórházban fekve töltötte, úgyhogy ez igazán nem nagy áldozat két gyönyörű babáért:)
heheni
Kecskemét
 
 


Nekem az orvos a 15.hétnél közölte, hogy 3000-ről 2000 lett az értékem. Igazából akkor fel sem fogtam. Mondta, hogy hamarosan be kell fejeznem a munkát, hiába vagyok irodai dolgozó. Tegnap voltam a védőnőnél és ő teljesen rám ijjesztett, mert jobban elmagyarázta a dologkat, hogy ha nem vigyázok és csökken az érték vagy az utolsó szám növekedik akkor vetélés is lehet. Azóta teljesen meg vagyok rémülve. Néha szúr a hasam, de állítólag ez a méh növekedésétől van. A jövő héten megyek AFP-re és ultrahandra és remélem meg maradt a 2 hét alatt a 2000-es érték. :(

kismama86
Abaújszolnok
 
 


@kismama86: "Nekem az orvos a 15.hétnél közölte, hogy 3000-ről 2000 lett az értékem. Igazából akkor fel sem fogtam. Mondta, hogy hamarosan be kell fejeznem a munkát, hiába vagyok irodai dolgozó. Tegnap voltam a védőnőnél és ő teljesen rám ijjesztett, mert jobban elmagyarázta a dologkat, hogy ha nem vigyázok és csökken az érték vagy az utolsó szám növekedik akkor vetélés is lehet. Azóta teljesen meg vagyok rémülve. Néha szúr a hasam, de állítólag ez a méh növekedésétől van. A jövő héten megyek AFP-re és ultrahandra és remélem meg maradt a 2 hét alatt a 2000-es érték. "


Szia kismama 86! 
15 hetes kismama vagyok és nekem a mai napon a doki azt állította kézi vizsgálat után, hogy a méhszájam rövid c=2000. Mondanom sem kell mennyire megijedtem. 
Milyen lett az AFP eredményed? Vagy még azóta nincs eredmény? Nekem is szurkál meg feszül a hasam, de igen ez a növekedéstől is simán lehet. 
Neked UH-al nézte a doki a méhed? Vagy kézzel állapította meg?

tessvivi
Hajdúböszörmény
 
 


Sziasztok!!! Nekem is 2000-es volt 23 hetes vizsgálaton. Egyrészt második gyereknél vmivel rövidebb lehet,másrészt a MagneB6-ba viszonylag kevés a hatóanyag. És drága is. Én magnesii citricit szedtem. Egy ideje elmúlt a hasgörcsölésem.  A fekvésről meg annyit mondott az én orvosom,h pár éve még a fekvést javasolta volna,de a mai állás szerint terheseknél főleg magasabb a trombózis veszélye. Úgyhogy kímélő életmód,nem idegeskedni ezen (főleg nem 9 hónapot végig) és hát nyílván az orvos mindig nézi ha már tudja,h ez van.

Kép
Kép
nima
Budapest
 
 


Szia! Igen a mai napon elkezdtem szedni a magnesii citritet! Az a baj en meg tb orvoshoz jarok es ahany fele orvos annyi velemenyt mond. Szerinted az mindegy, hogy kezzel nezi vagy uh-al? Mondjuk gondolom egy tapasztalt orvosi vegzettseggel csak meg tudja kezzel is allapitani. :)

tessvivi
Hajdúböszörmény
 
 


Hát én megbízom az orvosom szaktudásába,már bizonyított is. Ő először megnézi kézzel és ahogy érzi azok után hüvelyi ultrahanggal is. Igazából ezzel a másodikkal mondta,h látja rendesen. Kézzel kissé a sötétben tapogatózik,ezért ha kézzel úgy érzi,h nem 100-as akkor uhuval látja rendesen.

Kép
Kép
nima
Budapest
 
 


Nálam viszont az a baj, hogy egynlőre nincs választott orvos. Sajnos tanácstalan vagyok ezen a téren és még úgymond gyűjtöm az infókat a debreceni orvosokról. Tudom, hogy fontos lenne, mert nem mindegy, hogy 5 helyről hallok 5 véleményt vagy tényleg van egy doki akiben megbízom.

tessvivi
Hajdúböszörmény
 
 


Egyébként tudom,h ez egy marha nagy dilemma. Én is nagyon sokat hezitáltam,gondolkoztam a dolgon,de sajnos az orvosok már néha ilyenkor is húzzák a szájukat. Jobb szeretik ha már az első genetikait is Ők rendezik. Úgyhogy ha szeretnél fogadott dokit akkor sztem dönts hamar,különben elzavarnak...tudom,könnyű ezt mondani.

Kép
Kép
nima
Budapest
 
 


Igen, nagyon nagy dilemma sajnos. Mondjuk van ket doki aki nagyon szimpatikus, de eddig 2 alkalommal voltam mind a kettonel. Jovoheten megyek az egyikhez a maganrendelesere es azt mondta atnezzuk az osszes eddigi leletemet. Nekem o a ketto dokibol szimpibb es nagy esely van ra, hogy ot valasztom. Na meg nekem is jobb lesz, hogy egy velemenyre fogok koncentralni. :)

tessvivi
Hajdúböszörmény
 
 


Sziasztok!

Elég régen nem írt már ide senki, de azért megpróbálkozom, hátha!

Ez az első terhességem, ami nem túlzottan nevezhető problémamentesnek. A 24. héten derült ki, hogy 2100 a méhszáj értékem, ami nem túl jó, nagyon megijedtem, nem szeretném, ha a babám koraszülött lenne, bár eddig nem sok jelét adta annak, hogy ki akarna jönni szerencsére :)
A 20. héten még 3000 volt az érték. Azeltelt 3 hétben sokat keményedett a pocim, néha görcsölt is, de mindig azt hittem, hogy fel vagyok fújódva és az okozza ezt. Ráadásul az elejétől fogva táppénzen vagyok, nem dolgoztam, sokat pihentem, de ha volt valami program azonnal bekeményedtem.
Most 23 órát fekszem, egyelőre otthon, és egyelőre Magne B6-ot szedek 6x1-et. Jövő héten megyek kontrollra, nagyon reménykedem, hogy nem lesznek rosszabbak az értékeim, fekve úgy érzem, hogy nem keményedek és görcseim sincsenek. Nagyon reménykedek!

Kinga
shaz0611
Göd
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: