Kiemelt témák

Sziasztok!
Nem tudom, hogy másoknál ez hogyan megy, de amire én azt hittem, hogy életem legszebb 9 hónapja lesz, abból azt hiszem semmi sem sikerül.
Már a második trimeszter utolsó hetében járok, és eddig a kicsim mozgásain kívül semmi örömöm nem volt. A párommal eddig is voltak vitáink, és a babánk is nehezen sikerült, de amióta terhes vagyok, úgy tűnik, mintha szándékosan idegesítene. Ha lehet ilyet mondani, ő szinte jobban akarta a babát, mint én (örültem is, mert azt gondoltam, hogy példás "várandós kispapa" lesz), és most mégis minden más fontosabb, mint mi, teljesen megkeseríti a napjaimat, csúnyábban beszél velem, mint valaha.
Pedig nem várok el semmi extrát, csak egy picike figyelmet, meg hogy legalább a minimális tiszteletet adja meg nekem.
Várom élményeiteket, hogy nektek volt-e ilyesmi problémátok, mert eddig csak a figyelmes, kedves apukákról hallottam...
Írisz

Szia!

Én a terhességem legelejétől nem vagyok együtt a "kedves" papával.
Ő hagyott ott (sokadjára), amit hol beismer, hol tagad. Jó darabig mocskolt, aztán közölte, hogy vissza akarja csinálni, mert a családnak minden áron együtt kell maradni. Nem fogadtam vissza (persze művelt egy-két dolgot, hogy így döntsek, amivel az érzéseimet teljesen maga ellen fordította).
Én nem hiszem, hogy a szülőknek mindenképp együtt kell élni. Ha nem tudnak kijönni, akkor a gyereknek sem érdeke, hogy feszültségben nőljön föl. De ez csak rám vonatkozik.

Sajnos nagyon sok olyan apuka van, aki nem a "kedves" kategóriába tartozik. A volt párom szerint én nem lehetek fáradt, mert egész nap itthon vagyok, ellenben ő napi 8 kemény órát dolgozik (telefonál).
Napestig sorolhatnám a mocskolódásait, ahogy a családomat és engem pocskondiáz, fenyeget és ezt büszkén meséli a volt(?) nőinek.
Persze nyilván én is hibás vagyok, hogy idáig jutottunk, de vissza már nem lehet csinálni, mert már utálom. SOha nem tudnám elviselni a közelemben, mert olyan tulajdonságait is megismertem az elmúlt 1 év alatt, amit megvetek. Ezzel biztos ő is így van.

Úgy gondolom Te nem szertnéd, ha idáig jutnátok, és egy boldog családot szeretnél. Mint mindenki
Csak azért írtam, hogy nem vagy egyedül a problémákkal. A kedves apukákról még annyit, hogy olvass bele ha szeretnél a megcsalásos és a gyermekeit egyedül nevelő, vagy apa nélkül topicokba. Hát ott se semmi amit írnak

Szia

Hát ez igazán szomorú. Azt eddig is tudtam, hogy sajnos elhagyott kismamák is vannak, vagy egy esetlegesen nem tervezett baba híre tesz tönkre egy kapcsolatot (mert ugy ilyen is sok van).

De az én esetemben arról van szó, hogy terveztük a picit, és én már feladtam volna, amikor ő még mindig "erőltette" a dolgot. És hát akkor estem teherbe... Tehát arra nem is gondolok, hogy esetleg nem akarja a gyereket, vagy ilyesmi.
Csak egyszerűen nem tudom, hogy miért van az, hogy pl.: amikor UH-n voltunk, a váróban olyan szépen össze voltak bújva a várandós szülők, az egyik papa a kezét simogatta, a másik a hasát fogta, a harmadik átölelte meg puszilgatta az asszonyát, mi meg csak ültünk egymás mellett, és eszébe se jutott volna valami hasonló kedvesség... Amikor meg nagy szomorú szemekkel ránéztem és megkérdeztem, hogy "te miért nem csinálsz ilyet?", tiszta ideg lett, mert hogy "azért, mert más így csinál, nem fog ő is, sőt, most hogy szóltam, így meg főleg nem...". Inkább piszkált, meg azért puffogott mert az orvos kb 2 perccel a rendelés előtt még nem ért oda... És rendesen úgy éreztem, mintha nem is együtt lennénk, nem is várnánk a közös gyermekünket. Mondhatnám úgy is, hogy olyan volt, mintha a szomszéd jött volna el velem. Lehet, hogy még az is többet foglalkozott volna velem.

És ez csak egy apróság volt, de rengeteg ilyen van, ami nagyon fáj, és amit egyszerűen nem értek. Persze, ha néha előfordulna ilyen, akkor nem is lenne egy rossz szavam sem, de kb ilyen alapjáraton. Hát még milyen, amikor rossz kedve van, vagy fáj a feje...

Én is megkaptam, hogy "persze, mert te délig döglesz..." Aztán közben én is 8 órában dolgozok. Na mindegy, szóval ritkán rájön, hogy "jajj de jó, rúgott a gyerek, de örülök", de ezek a pillanatok nagyon rövid ideig tartanak.

Egészen pontosan engem ez érdekel, hogy más anyukáknak is ennyire meg volt/van-e szédülve a párjuk a terhesség alatt, vagy csak kifogtuk-e a "frankót"...

Szerintem kifogtuk a frankót. Bár kezdem azt hinni, hogy ők vannak többségben.

A párod melyik típus? Akivel lehet beszélni dolgokról, vagy aki csak idegesebb lesz tőle?

Nálunk a papa olyan, hogy 1000szer elmondok valamit, de rá se bagózik, mintha nem hallaná meg. Beszélek hozzá, ő meg elkezd telejsen mással foglalkozni, és nem is reagál. Majd egyszer csak kiakad, hogy miért b@szogatom állandóan.

Egy ismerősömet úgy hagyta ott a papa, hogy végigcsinált vele egy hosszadalmas lombik procedúrát! Hogy ő mennyire akar gyereket stb. Aztán egyszer csak úgy döntött, hogy kilép az egészből. Csak addigra ott volt a 2 gyerek a pociban.

Nálunk is hasonló a helyzet.
Egy konkrét példa: a múltkor olyat "játszottunk" a babával, hogy fogtam a hasam, ő rugdosott, és ahogy arrébb húztam a kezem, szinte fordult utána, követte, és ott folytatta a rúgásokat, ahol volt a kezem. Nekem ez annyira bensőséges, meghitt dolog volt, hogy a könnyeim kicsordultak, annyira meghatódtam.
A boldogságom csak akkor lett volna tökéletesebb, ha a drága édesapját is érdekelte volna a dolog. Elmeséltem volna neki, ha meghallgatott volna, de közbe kellett vágnia, mert eszébe jutott valami nagyon "fontos".

Ugyanis neki az aznapi legnagyobb élménye az volt, hogy kint a tón mi történt, amíg a haverokkal horgászott..., és még őneki állt feljebb, hogy én mekkora szemét vagyok, mert engem nem érdekel, hogy mekkora halat akasztottak, meg ilyenek.
Persze mindjárt elbőgtem magam, mert nekem EZ valóban nem fontos, amikor ilyen csodás dolgok történnek velem meg a babánkkal. Persze, ha APÁT érdekelte volna az én mondanivalóm, akkor talán bennem is lett volna annyi, hogy huhogok, hogy "úristen, ez szenzációs....". De könyörgöm, kinek van hangulata meg idegzete egy büdös halnak örülni, amikor a Pocaktölteléke legfontosabb pillanatait nem tudja megosztani a másik fontos érintett személlyel, mert az nagy ívben lesz.rja???
Szóval azzal zárult ez a helyzet, hogy én nem tudok semminek sem örülni, meg engem nem érdekel semmi, én nem figyelek semmire sem, amit ő mond...satöbbi satöbbi....

Na és amikor szeretnék leülni vele megbeszélni, hogy ez így nem jó, akkor megkapom, hogy "majd ha meglesz a gyerek...", akkor majd másképp lesz. AZ A GYEREK MÁR MEGVAN, már most fontos lenne hogy foglalkozzon vele!
Ráadásként megfigyeltem, már az első bekeményedés óta, hogy amikor esténként odahajol a hasamhoz a párom, elég két szó, és már elő is jön a baba, teszi magát neki, elég egyértelmű, hogy "odavan" az apjáért. (Hozzáteszem, ezt máskor nem csinálja, csak az apjának.) Pedig csak annyit szokott mondani, hogy "Jó éjszakát kicsim, nagyon szeretlek", és ezzel ki is merül minden kedveskedése velünk. És ezt is csak nagy veszekedések árán kezdte el csinálni.

Talán az a legbosszantóbb, hogy úgy tudják kihozni a helyzetet, hogy mi vagyunk a túlontúl érzékenyek, mi a francért kell ezért bőgni, örüljünk neki, hogy egyátalán "mellettünk" vannak. De vajon előrébb vagyunk ettől? A múlkor már írtam egy lemondó nyilatkozatot, hogy nem kívánok élni az "apai szolgálataival", de még a gyerektartással sem, erre ő az aláírás helyére azt írta, hogy BEKAPHATOD.

sziasztok.

remélem még benéztek ide néha.

labasv:

az én párom tisztára olyan mint az exed.én itthol vagyok miért nem csillog a lakás,miért ezt főzted,ő mindig fáradt(ő is telefonos)én nem lehetek az.csak én még vele vagyok.Patrik imádja,nem akarom megbántani a gyermekem.inkább nyelek.
pár napja majdnem itt hagytam mert kiderült hogy terhes vagyok(gyógyszert szedtem de össze kutyult így abba kellet hagynom ő pedig nem colt hajlandó gumit húzni)és azt mondja mikor mondom neki hogy jó de elveteted az én hibám mert én akartam vele eggyütt lenni ment a családom szidása,meg hogy nem is az övé meg ilyenek.
aztán betojhatott mert tegnapelőtt bocsánatot kért(miutánn a fejemhez vágta hogy nem nézhetek tv-t,nem számítógépezhetek,nem használhatom a ruháim mosásához a mosógépet és hasonlók mert őőőőő fizeti a rezsit)már indultam a gyerekkel apumékhoz mikor odaált elém és kérte hogy beszéljük meg.hagytam magam.kár volt.most ott tartunk hogy egyátalán nem érdekli a baba.nem foglalkozik vele hogy fájdogáll a pocim nem segít most sem.egyedül rohangálok PAtrik utánn,takarítok,emelek,hajolgatok.ő meg játszik.ha Ptrikkal fájt volna a hasam fel sem enged kelni.ilyenkor már bújta velem a netet hogy hol tartunk.simizte a pocim.szóval teljesen más volt.most nagyon rosszul esik hogy nem foglalkozik velünk.

nagyon gondolkodom rajta hogy elhagyom.anyumék melletem álnak,párom már nem mehet fel hozzájuk,utálják.

nem tudom mit csináljak.

Apa.. Na igen az apapéldányról nekem is van mit mesélnem. Kérésre nagy ritkán megsimogatja a hasam, mondd két szót Noel babának. Ennyi. Csúnyákat veszekedünk, nem érdekli, ha a gyerekével a hasamban, veszélyeztetett terhesen akarok neki vágni a világnak vagy épp ha megbánt, mert összeveszünk, simán itt hagy sírva.

Azt mondják apák, onnantól kezdve apák, ha a baba kijön és a kezükben tarthatják. Ott indul az apai ösztön. Vajon mennyire igaz ez? Azok az apák akik naphosszat simogatják a magzatot a pociban csak szeretetből csinálják vagy igazi ösztönök?

imeszné: Sztem nálatok az a helyzet, hogy apa megérezte a felelősség súlyát. Babát még nem lát, de felelősséget már érzi. Benne legalább annyi hormon és érzelem ugrálhat, mint benned. Tudom nehéz őt megérteni, de muszáj. Nem szabad rajta idegeskedni vagy szomorúnak lenni, mert azzal a babának ártasz. A Te magzatodnak! Tapasztalatból mondom!!

labasv: Nagyon sajnálom, Te tényleg a rosszak legrosszabbikát fogtad ki, kitartás és élj a babádért, szüksége van rád!! Ez a mondatod: "Nálunk a papa olyan, hogy 1000szer elmondok valamit, de rá se bagózik, mintha nem hallaná meg. Beszélek hozzá, ő meg elkezd telejsen mással foglalkozni, és nem is reagál. Majd egyszer csak kiakad, hogy miért b@szogatom állandóan. " nagyon ismerős! Nálunk apa ugyanilyen. Ő igazi "kocka", napi 23 órában a számítógépe előtt ül és olyankor se lát, se hall.

ettike:Sajnálom, hogy a másodiknál apa ilyen lett. Nekem az elsőnél sem csinál olyat, mint neked Patrikkal. Irigyellek, hogy legalább akkor jó volt. Viszont a mostani helyzet. Le kéne vele ülnöd és beszélned neki nyugodtan, hogy mennyire bánt Téged ez a helyzet és ennek a babának legalább akkora szüksége van rá, mint Patriknak amikor magzat volt. És természetesen Neked is!!

Mindenkinek kitartást a nem igazi papákhoz, nem példa kispapákhoz!

Aida

aida:

apával nem lehet beszélni.nem foglalkozik velem.fél perc utánn feláll hogy ne baszogassam már.majd ha már látszik a pocim........................
ja persze.Patrikkal még 20 hetesen is alig alig látszott mégis már abban a pillanatban "rácuppant" a hasamra mikor mutattam neki a pozitív tesztet.

nem értem én.de szeretem és nem bírnám nélküle.éppen ezért magamat sem értem.bár én világ életemben ilyen voltam.volt hogy 3 évig futottam egy hapsi utánn úgy hogy ő már rég elfelejtett és csak égettem magam.

az érdekes az hogy párom akkor változott meg sokmindenben mikor elköltöztünk anyuméktól.azóta nem bujik este,az ágyban pikk-pakk letud,Patrikkal azóta ingerlékeny és sokszr nagyon is buta,féltékenykedik,(ennél a babánál meg is kaptam hogy honnan tudja hogy az övé)önző lett,magának mindent nekünk semmit mert ő keresi a pénzt,és még sorolhatnám estig.
viszont nagyon ritkán vannak olyan napjai mikor olyan mint régen és lehet vele menni sétálni,állatkerbe,usziba.és ilyenkor valahogy az addigi hülyeségeit percek alatt le tudom nyelni és ott is tudom tartani.

Írtam egy idevágó blogbejegyzést, arról, mit gondolok a lelécelős férfitársaimról...
(az előbbi mondatra kell kattintani)

egy gyakorló apuka.

Sziasztok!
Nálunk azt hiszem, megváltozott valami... Nem merem agyon dicsérni, de a kialakult helyzet kezdi megütni a normális szintet.
Mostanában értünk oda, hogy a pici rezdülések helyett hatalmas boxok mennek a hasamban, meg el-el suhan egy lábacska, és ezt VÉGRE apa is tudja értékelni. Egyre többször számol be olyan élményeiről a babával, amikről nekem nincsenek emlékeim... de boldoggá tesz már az is, hogy amikor én már alszom, akkor ő "játszik" a kicsivel. Sőt, egyre többször beszél úgy hozzá, mintha már kint lenne. Ennyit jelenthet a férfiaknak, hogy látványosabbá válik a születendő gyermekük???
Arra gondoltam, hogy az (is) kezdte észhez téríteni, hogy nemrég kórházban kellett lennem egy hétig. Na meg azt is volt alkalma látni, hogy az én - érzelmeiből szinte semmit sem mutató - apám milyen szeretettel simogatta meg a hasam, sőt, még meg is puszilta (NYILVÁNOSSÁG ELŐTT), pedig ilyet sose gondoltam volna róla, akármennyire is imádjuk egymást.

ettike: Azt már én is megfigyeltem, hogy a szülőkkel élés sokszor pozitívan befolyásolja a kapcsolatot. Erre nagyon jó példa az unokabátyám, akit mintha kicseréltek volna, amióta az asszonya szülei velük élnek. Na ő volt még olyan, hogy tombolt, amikor megtudta, hogy terhes a barátnője. Szegény csaj megkérdezte az anyósát, hogy most akkor mit csináljon. Erre azt a választ kapta, hogy ha akarja, tartsa meg. Na erre unokabátyám még jobban kiakadt, hogy minek kellett beleszólni. pff. Lassan kezdett megbékélni a szituval, de mondjuk a szó szoros értelmében le se sz.rta a (veszélyeztetett) terhes párját. Hozzáteszem, azzal a helyzettel kezdett kibékülni, hogy neki fia lesz. Csakhogy kiderült időközben, hogy kislány... Na azt a cirkuszt nem kívánom senkinek sem. Annyira sajnáltam a csajt, szégyelltem, hogy ilyen rokonaim vannak... Aztán megszületett a baba, és ahogy az uokatesóm meglátta, abban a pillanatban beleszeretett a kislányba, és azóta is azt mondom, hogy le a kalappal, sose gondoltam volna ezek után (senki se a családból), hogy ennyire jó apa lesz belőle. És amikor az anyósékkal egy házba költöztek, az egész természete megváltozott neki, egészen más ember, most már nem tudok róla rosszat mondani.

aida: "Nem szabad rajta idegeskedni vagy szomorúnak lenni, mert azzal a babának ártasz. A Te magzatodnak! Tapasztalatból mondom!!" Ezt hogy érted? Csak nem lett valami baja a babádnak az idegességtől?

sziasztok.

nálunk is sokat javult a helyzet szerencsére.
már kezd párom úgy viselkedni mit Patriknál.
érdeklődik,simizi a pocim,neveket mond.
anyósnak is elmondtuk és kellemeset csalódtam benne.jól lebaszta párom hogy mit képzelt mikor azt mondta hogy vetessem el.
szóval várja ő is.
most beszéltem párommal hogy el kéne menni uh-ra a 4D rendelőbe mert a kórházba nem hívtak vissza és még nem látszott a baba.
abban is benne van.így jövőhéten megyünk.
nagyon izgulok a baba miatt mert semmi tünetem nincs.

Na legalább neked anyósod melletted áll... Nálunk az anyóssal annyira rossz a viszony, hogy - bár tudja, hogy unoka lesz... - annyit nem mondott, hogy gratulál, vagy valami. Jó, énfelőlem nem kell érdeklődnie, de legalább annyit kérdezhetne a saját fiától, hogy mégis hogy van a baba, minden rendben van-e?! Na mindegy, azt már előre közöltem a párommal, hogy 10 méteres körzetben kerülje el még a babakocsit is az anyja, mert az én gyerekemet a kezébe nem foghatja, de még csak látni sem engedem neki.
Különben nekem sem voltak akkor tüneteim, csak úgy a 12. héttől. Egyedül egyvalami volt gyanús: hogy minden reggel csak egyetlenegy szelet üres kenyeret tudtam megenni. Valamiért ez volt egy kb. két hétig a mániám. Utána megint semmi tünet, aztán egyszercsak elkezdtem az utcán bokákolni. Remélem rendben lesz minden veletek is

Erre jár még valaki?

Sziasztok!

Sajnos csak én is erősíteni tudom az egyedüli anyukák táborát! Még mindig nem tudom elhinni, h ez történt velünk!
'jún 22-én voltam 30 éves, s másnap kiderült, h 10 hetes terhes vagyok, közben volt egy kisebb LEEP műtétem, meg egy ujjabb felángolásom, mert colitis ulcerosában szenvedek. Még akkor elhagyott a "párom" ( bár ki tudja mi is voltam neki), mert ő nem szeretné ezt a babát, annak ellenére, h kedden azért kerestem fel az orvost az ő kérésére, h beszéljünk a gyerekről. 2 és fél éve mást sem hallottam tőle csak a gyerek, ha annyit mondtam, h majd ha neked lesz gyered, kijavított, h "drágám, rosszul fogalmaztál, gyerekünk lesz". 2 perc alatt megváltozott benne minden. Azóta hazaköltöztem, s még az imádott kutyám is meghalt. Összeomlott a világ körülöttem, s kétségek között vagyok, h a baba vajon jól van e. A költözést véglegesítettük, már nem keressük egymást. Rá kellett döbbennem, h csak ketten leszünk, s nem számíthatok rá. Megjöttek az AFP, s egyéb eredmények. Szerencsére mind negatív. ))) Az én eredményeim már kevésbé jók, de ez a legkevesebb. Aztán ma voltam genetikai tanácsadáson, s UH-on. ott viszon a szív bal kamrájában egy echogen fókusz látható. (((((( Remélem semmi komoly, de akkor is aggodalomra ad okot. Ja! S KISLÁNY! Bár jobb szerettem volna, ha fiú, de nagyon örülök neki! Remélem jó életet tudok neki biztosítani, s csak bízni tudok abban h lesz segítségem, mert a munkát nem hagyhatom abba, mert akkor nem tudunk mihez kezdeni.
Minden jót nektek!