Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Azért indítom ezt a témát, mert keresgéltem e témában, de nem nagyon találtam róla semmit.
Kb. egy hete tudom, hogy végre növekszik bennem VALAKI.
Kérem, hogy írjátok meg, hogy Nektek mi a tapasztalatotok, hogy összefüggésben van-e az, hogy sós illetve savanyú ételeket kívántatok a terhesség alatt, és kisfiatok született vagy lány esetében, inkább az édes ízek jöttek be.
 
 


Azért is érdekelne, mert számomra furcsa volt, hogy eddig nem rajongtam a sós dolgokért, de most csak azt kívánom, az édeset pedig kerülöm. Erre az egyik kedves ismerősöm rögtön rávágta, hogy biztos fiú lesz a baba.
 
 


Szia!

Első terhességem alatt végig az édes dolgokat kívántam: fiam született. Megint babát várok, rá sem bírok nézni az édes ételekre, most a savanyúságot kívánom. Majd kiderül, hogy milyen nemű lesz a baba. :D

Móni
Vendég
 

 
 

Sziasztok

Tök érdekes a téma :)

Az én tapasztalataim:

Mikor a fiammal voltam terhes:rengeteg tejterméket ettem-joghurt,tejföl,tej,valamint gyümiket
A lányommal rá sem bírtam nézni semmilyen tejtermékre,nála a savanyút ettem eleinte,utána meg édességet minden mennyiségben :)

Hali

Andi és

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!

Hozzászolnék én is a témához!

Alexnál savanyúságot ettem töménytelen mennyiségben,főleg csemege ubit!Nem tudom,hogy ez azért volt e mert fiú lett,de azt tudom,hogy Ő pici korától imádja a csemege ubit!

Zinával az édesség ment ezerrel!Előle most úgy kell dugdosni!

Zalánnál szinte csak gyümölcsön éltem,Ő pedig imádja a gyümölcsöt!

Hát ennyi!

Sziasztok
Vendég
 


Sziasztok, nekem van egy fiam, akivel a nagy hurka kolbászokat tarjákat ettem, kólát ittam.
Most újra terhes vagyok, és rá sem bírok nézni az ilyen ételekre. Ha már valami picit zsírosabb öklendezem, Most a levesek mennek, meg a főzelék, sok tejföllel, ecettel, szóval sok savanyú jöhet, ja és gyümi minden mennyiségben.
Hogy milyen nemű lesz a picur, majd márciusban tudok nyilatkozni :wink:
Mindenkinek gondtalan babavárást!
Vendég
 


Sziasztok.

Hát jó lenne tényleg tudni ételből,hogy kinek mi fog születni.

Bár ez mindenkinél össze-vissza van szeritnem.

Én a fiamnál sok-sok savanyúságot ettem és kívántam,most ő imádja az ubit..:)

A második várandóságomnál kérdéses még mindig,hogy mi lesz,de most az édességért vagyok oda..:)

Van egy barátnőm aki a lányánál az édesért volt oda, és a kislánya imádja az édeset..:)

Az biztos amit belül megízlelnek a picik,azt kivülről is imádni fogják..:)

Kellemes babavárást mindenkinek..:)


Sziasztok!

Na,ebből találja ki valaki,hogy ki is lakozik a pocimban :D
Ha édeset eszem,utána rögtön sósat is,ugyenez fordítva. :lol: Mustár minden mennyiségben,meg a krumplifőzelék,kefír,mindenféle gyümi.

Kislányommal csak a pizzát kólával bírtam megenni,nem kis mennyiségben,most ezt mondjuk nem kívánom,1-2 szeletet ha meg bírok enni :lol:

Még nem tudjuk kisfiúnk vagy kislányunk lesz-e,de remélem 2 hét múlva kiderül,akkor majd megmondom Nektek is! :lol:
Addig lehet találgatni :lol: :lol: :D

 



Sziasztok!!!
Az első várandóságom alatt nagyon kívántam savanyú ubit, koviubit. Fiam született. Mostani babavárásom alatt édesség is jól jöhet, a savanyút megeszem, de nem kívánom különösebben. Az uh szerint erősen kislány gyanús :lol: Hamarosan kiderül!!!
Puszika

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Na,kiderült,KISLÁNYunk lesz! :lol: :D

 



Mazsola: Gratulálok a kiscsajhoz!!! Mi majd kb. 2 hét múlva megyünk uh-ra, remélem kiderül.
Puszi


Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!
Nekem fiam lesz decemberben...a terhesség elején rá se bírtam nézni a csokira, pedig előtte igen szerettem...és nagyon kívánom a csípős dolgokat,pedig előtte nem szerettem...mindenesetre érdekesek ezek a dolgok!

Boldog babavárást!!

Réka

Kép

Kép
 


Nekünk is kiderült, kislány :lol: :lol: és tényleg merőben más kajákért vagyok-voltam oda, mint a fiammal. De lehet hogy a véletlen műve, vagy egy kicsit más évszakban volt ez a kívánós időszak!!!
Vendég
 


Tegnap kiderült, hogy kislány!!! Nagyon boldogok vagyunk! :D
Vendég
 


:P :P :P :P :P :P

Ez mindig is érdekelt!

Első fiammal a savanyúság ment minden mennyiségben!
Másodikkal a gyümölcs, és egy kis koviubi!
Most vegyesen, de inkább édesség, bár néha megkivánom a savanyúságot is de csak különböző ételekhez!

Sósat viszont egyikkel sem kivántam!

Na, fiú lesz vagy lány?

Még várjuk, eddig nem mutatta magát, uh két hét múlva!

Mindenkinek boldog pocisodást és babázást!

Ági
Vendég
 


No ez a téma megállt? Pedig tök érdekes.. :) Nekem semmi extra kívánosságom nincs, előtte is szerettem az édességet, sokat is ettem, most is szeretem, bár mintha kevesebb édeset tudnék megenni. Amúgy teljesen változatosan kívánom az ételeket: krumplifőzelék, joghurt (főleg sima), gyümölcsleveket szinte egyáltalán nem, pedig szerettem, ice tea minden mennyiségben.. ilyesmik. No fiam lesz vagy lányom? :D 9. hétben járok, majd 3-4 hét múlva kiderül, ha ő is úgy akarja. :)

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok. Én a kislányommal a lehettetlen párositást szeretem. Pl: ecetes uborka mézbe dugdosva. A mai napig nem tudom hogy tudtam megenni, de akkor nagyon izlet. A mostani babámmal is vannak érdekes dolgaim. PL: csirkemel sonka öszibarackkal. Szerintetek mi lesz?

Rita
 
 


Nekem úgy néz ki kiskukis a pocaklakó. :)

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

nem hiszem, hogy van összefüggés...
Mindig is nagy édességfaló voltam, most is, bármelyik nap megérkezhet a kisfiúnk!
Pedig ugye azt mondják:édes -kislány, sós-kisfiú.

Kép

Kép
 


Én az első lányomnál édességet faltam a terhesség alatt, a második lányomnál csípőspaprikát ettem kilószámra :)
Vendég
 


Én az első kisfiammal inkább a savanyút kívántam, most viszont az édesre buktam, bármennyi csokit meg bírtam volna enni. És most is kisfiú lett. Összefüggés semmi ...

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Szia 9 hetes terhes vagyok! És én is ugyanazokat az ételeket kívánom amiket te, a második terhességednél! Pl a zsíros ételektől rámjön a hányás, csak a gyümölcsöt, ubit és a levest eszem.! Csak szeretnék érdeklődni hogy milyen nemű gyereked született.! Előre is köszi :)
karinaa
Nyírjákó
 
 


@Anonymous: "Sziasztok, nekem van egy fiam, akivel a nagy hurka kolbászokat tarjákat ettem, kólát ittam. Most újra terhes vagyok, és rá sem bírok nézni az ilyen ételekre. Ha már valami picit zsírosabb öklendezem, Most a levesek mennek, meg a főzelék, sok tejföllel, ecettel, szóval sok savanyú jöhet, ja és gyümi minden mennyiségben. Hogy milyen nemű lesz a picur, majd márciusban tudok nyilatkozni Mindenkinek gondtalan babavárást!


Szia 9 hetes terhes vagyok! És én is ugyanazokat az ételeket kívánom amiket te, a második terhességednél! Pl a zsíros ételektől rámjön a hányás, csak a gyümölcsöt, ubit és a levest eszem.! Csak szeretnék érdeklődni hogy milyen nemű gyereked született.! Előre is köszi :)
karinaa
Nyírjákó
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: