Kabócabogár: Sajnálom, hogy veled is megtörtént, amitől minden nő retteg. Én is a 18.héten vesztettem el a babámat szeptemberben. Nem tudom olvastad-e az előzményeket, bár lehet, hogy a teljes történetet csak privátban írtam meg Tonticának és Szekeresnek. A lényeg, hogy én is ikerbabákat vártam, de egyikük a 9-10.héten meghalt. A másik szépen fejlődött, az uh normál fejlődési ütemet mutatott, ennek ellenére elfolyt a magzatvíz és meg kellett szülnöm, azzal a különbséggel, hogy nekem élt a babám, csak éppen a magzatvíz hiánya miatt kellett megindítani a szülést. A szövettantól ne várj semmit, nekem nemrég adták a kezembe: se fertőzés, se fejlődési rendellenesség, a vetélés okát megállapítani nem lehet. Vszínűleg a másik baba okozhatta a vetélést. Nekem is azt mondta a dokim, hogy ikereterhességnél ez nagyon gyakori.
A kérdésedre, hogy ki mikorra jutott el oda, hogy nem kap állandó sírógörcsöt elég nehéz válaszolni. Én napközben jól elvagyok, de legutóbb éppen pénteken este kaptam sírógörcsöt. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy ki mikorra fogja annyira feldolgozni a történteket, hogy ne érezze ezt az óriási veszteséget.
Amit tudok neked javasolni, az az, hogy addig semmiképpen ne menj vissza dolgozni, amíg nem érzed magad képesnek arra, hogy az idióta kérdéseket hárítani tudd, illetve a sajnálkozó tekinteteket el tudd viselni. Én három héttel a vetélés után mentem vissza dolgozni, most október elején, de elhibáztam. Még nem voltam rá felkészülve. Azt hittem segít, ha visszazökkenek a normális kerékvágásba, de nem egészen így alakult. A vetélés után én is hozzád hasonlóan emberkerülő lettem, így elég nehéz volt visszamenni egy olyan munkakörbe, ahol folyamatosan emberekkel kell jópofizni. Lassan most kezdek eljutni odáig, hogy visszazökkenek a hétköznapokba és kezdek nyílni az emberek felé.
Én januárban megyek a dokimhoz és a vizsgálatok után kezdünk újra próbálkozni. Reménnyel tölt el, hogy végre a vetélés óta először szombaton megjött a menstruációm, közelebb kerültem a próbálkozás elkezdésének időpontjához.
Lassan visszaáll a szervezet normális működése.
Tontica: veled mi a helyzet ezen a téren? A gynevacról annyit, hogy ha meg tudjátok beszélni
Szekeressel, nyugodtan írasd fel magadnak, mert a háziorvosom nekem fel tudja írni. Írtam mailt az egyik "orvos válaszol" című rovatba a múlt héten és megkérdeztem a nőgyógyász véleményét erről a kúráról. Most várom a választ, ha megkapom, beszámolok, hogy ő mit mondott erről.