Új privát üzeneted érkezett!

Jártam pszicoanalízisre Dr. Raffai Jenőhöz a második terhességem alkalmával. Mivel egyelőre - úgy tudom - nincs rendszeres fórum a nála "végzett" anyukák és babák részére, így ezúton kereslek benneteket. Úgy érzem, akinek lehetősége volt részt venni ebben a fantasztikus élményben, teljesen másnak érzi a babáját. Talán így mások a problémáink is. Várom a soraitokat.
Csicsó
csicsó
 


Kedves Csicsó,

Nagyon érdekelne mennyiben más a kapcsolatod a babáddal? Miért érzed másnak a babádat?
Ugyan nem jártam kapcsolatanalizisre, de feltett szándékom, hogy a következő babával majd járok.
Bóbita
bóbita (bób
 


Szia!
Én ugyan nem jártam kapcsolatanalízisre, de egy ideje az újszülöttek és csecsemők lélektana foglalkoztat. Egy saját módszerem alakult ki, aminek a lényege, hogy az ösztöneimre hallgatok. Sokszor a társadalmi normák, elvárások ezzel ellentétesek, úgyhogy ez nem is olyan könnyű, és egyszerű dolog, de megvalósítható. A harmadik fiam most kilenc hónapos, és a pocakban is teljesen éreztem, értettem őt, és születése után is más a kapcsolatunk, mint ami az általános. Remélem, hogy itt találok másokat is, akik hasonló kapcsolatot élnek meg, akik megértik, hogy mennyire jó, mennyire más ez. Ha valakivel megpróbálom megértetni, akkor azzal szoktam kezdeni, hogy még sohasem sírt.Egész pici kora óta kommunikálunk, hangokkal, testbeszéddel, arckifejezésekkel. Egy napos kora óta odafigyelek rá, és megértem, hogy mit szeretne, és meg is adom neki.(Itt jön a bevett szokások sarokba dobása. Ha éppen ölben akar lenni egész nap, akkor ölben van. Ha tíz percenként kérne szopni, azt is lehetne.) Nekem is sokkal könnyebb, türelmes, nyugodt vagyok. Most, hogy mászik, legnagyobb örömömre hallgat rám. Megérti amit mondok, visszamászik hozzám ha hívom stb.
Érdekelne, hogy pszichoanalizises babáknál mik a tapasztalatok.
Liesel
liesel (liesel)
 

 
 

Én jártam analízisre a kislányommal, ami egy fantasztikus dolog volt. Nekem kétszarvú méhem van és azzal "riogattak", hogy nem fog elférni a babám és majd kórházba kell feküdnem, meg méherősítőt fognak adni, stb. Gondolhatjátok remek volt így nekiindulni a terhességnek. Természetesen semmi gondunk nem volt, hiszen az elejétől fogva tudta, hogy mennyi helye van és Ő is aktívan részt vett abban, hogy az minnél nagyobb legyen. Nagyon jól érezte magát odabent, sajnos nem is fordult meg időben, és, hogy az orvosoknak is legyen valami igazuk, a feje beékelődött az egyik "szarvba", így később már nem tudott megfordulni. Mivel első baba volt, császármetszés mellett döntöttek.
Ez engem nagyon megviselt, hiszen nagyon vágytam rá, hogy átélhessem a szülést.
Ami viszont a legjobb volt, hogy így végig tudtam a babával beszélgetni, elmondani, hogy mi fog vele történni és szerencsére minden simán alakult.
Tényleg egy kicsit más, mint néhány baba, akiket ismerek. Sokkal fogékonyabb, kommunikatívabb és tényleg érti, hogy mit akarok tőle. Szerencsére azért igazi huncut, rosszcsont gyerkőc, de fantasztikus vele lenni. Nagyon rám van "kapcsolódva", minden rezdülésemre reagál, figyel engem. Sokszor már én nem tudom követni Őt.
porsi (porsi)
 


Kata, Krisztina, Cili2!

Írásokat kérek!!!!

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Sziasztok Lányok!

Lehet, hogy nem a legjobb helyre írok, ugyanis nekem semmi infom nincs a kapcsolatanalizisrol. Segitsetek legyetek szivesek, hol olvashatok rola?
Nekem azert lenne fontos, mert egy eleg hirtelen csaszar miatt nekem nagyon nehez volt elfogadni a babamat, most vessen meg, aki akar, de en az elso ket-harom napig nem is ereztem iranta anyai szeretetet. Persze ez kesobb rendezodott, de az elso par nap egy pokol volt. A kapcsolatanalizis talan segitene kivedeni egy ilyen szitut?
Bar sajna sejtem, hogy ez is inkabb csak a budapestieknek johet szamitasba...
Neha igazan sajnalom, hogy elkoltoztunk. A beszamolokat olvasva annyira jo lenne mondjuk a Peterfyben szulni... Itt a mi videkunkon valaszthatok A korhaz es A korhaz kozott. Eddig a videki anyuka fustolgesei. Elore is koszi a segitseget!
Jutka
bolegajudit (bolegajudit)
 


Kedves Jutka!

Sajnos egyel?re valóban csak Budapesten elérhet? a kapcsolatanalízis, de az is csak a terhesség alatt, mert megszületett babákkal már nem foglalkozik az analízis.

Üdv: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Kedves Jutka!

Bár én jártam kapcsolatanalízisre és nagyon jó dolognak tartottam, de szerintem enélkül is ki tudod alakítani majd a kapcsolatot mondjuk a következö babával. És hidd el, az a normális (csak ezt nagyon kevés nö vallja be magának), ha a szeretet nem az elsö pillanattól önt el (persze ebbe belejátszhat a hirtelen császár is). Én jártam kapcsolatanalízisre, engem egyáltalán nem viselt meg a császár, mégsem mondanám, hogy valami örületes nagy anyai érzések leptek el az elsö napokban. Egyszerüen annyi volt, hogy hiányzott a baba, ha nem volt velem, ezért például én éjszakára sem vittem vissza. Na persze most (lassan 3 hónapos lesz) van olyan, hogy elsírom magam az örömtöl, amikor szopizás közben teli szájjal rám vigyorogKép Egyszerüen imádnivaló!!!

Szile
Szile
 


5 hetes ikerterhességem van és dr.Raffai Jenõhöz szeretnék pszichoanalízisre járni. Milyen telefonon vagy címen érhetõ el?Az e-mail címemre válaszolj, kérlek. Köszönöm. Kingi
kingi
 


Kedves Kingi!

A "Pszichoanalízises babák" topicban megtatálhatod Raffai dr. elérhetöségét. Ugyanitt nyomon követheted azon kismamák tapasztalatait, akik jártak pszichoanalízisre. Szerintem mindenképp olvasd el mielött jelentkeznél. Tanulságos!

Üdv: Cappuccino
Cappuccino
 


Kedves Lányok!

Az én Dominik fiam, akivel kapcsolatanalízisre jártam a terhességem 5. hónapjától most 8 hónapos. Az igazat megvallva nem érzem, hogy lényegesen más lenne, mint a másik fiam, akivel nem jártam analízisre. NÉhány dolgot elõbb csinált meg, mint az elsõ fiam, és érdeklõdõbb és kreatívabb is valamivel, de ez lehet személyiségbõl fakadó is. 8 hónaposan ezt tudja: mászik, felül, egyszer a napokban felállt a kapaszkodva, biztosan bármeddig ül, természetesen forogni és kúszni is tud. Beszédben még csak halandzsa és "bababa" megy. Az éjszakát nem alussza át, 4-5 között egyszer ébred szopni. Viszont rendkívül kiegyensúlyozott, békés, barátkozó baba, nem fél az idegenektõl.

Én a kapcsolatanalízis hatását elsõsorban a szülésben éreztem, ami lényegesen könnyebb volt, mint az elsõ szülésem (kb. 4 óra intenzív fájdalom volt az elsõ esetében, a másodiknál csak 20 perc, maga a kitolás).

Üdv: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Krisztina!
Meg letezel Kép ?????
Jo hallani Rolad ill.Rolatok!
Dolgozol mar?
Amint irod minden rendben!
Jelentkezz tobbszor is KépNagyfiad hogy viseli a kis tronorokost?
Puszi,
Csilla (es a nemsokara ket eves Sophie Kép )
LCsilla
 


Szia, Csilla!

Hogyne léteznék, csak sajnos még mindig netetlenül... Még nem dolgozom, hisz Domi alig múlt 8 hónapos (ráadásul még mindig szinte csak szopin él, nem nagyon akar mást kajálni), szeptembernél elõbb semmiképp se állok munkába, de inkább csak jövõ januárban (annak ellenére, hogy kezdek már szenvedni az otthonléttõl...). Nagyfiam jól elvan a picivel, nincs féltékenység, mert valahol "sajátjának" is tekinti a kicsit, úgy mondja, hogy "a mi fiunk". Domi lassan már árnyékként követi a bátyját mindenhova a lakásban, és minden játékában részt akar venni (aminek Olivér azért nem mindig örül, de azért jól elvannak).

Tyûha! Sophie már két éves lesz! Hihetetlenül múlik az idõ! Nálatok mi újság?

Puszi: Krisztina
krisztina (krisztina)
 


Sziasztok!
Nagyon orulok, hogy ratalaltam erre a forumra. En 7 hetes terhes vagyok es a napokban kezdtem el olvasgatni a Lelki Koldokzsinor cimu konyvet. Nagyon szeretnem felvenni a kapcsolatot a babammal, de oszinten szolva fogalmam sincs, hogyan kezdjek neki. Meg tudnatok esetleg osztani a tapasztalatotokat, hogy ti hogyan indultatok neki a kapcsolatfelvetelnek? Lehetseges ez velemenyetek szerint iranyitott pszichoanalizis nelkul is? En ugyanis a nagy tavolsag miatt valoszinuleg nem tudom felkeresni a Raffai dr-t.
Valaszotokat koszi elore
 


Sziasztok!

Szokott még erre járni valaki?

Én Müller Zsófihoz jártam kapcsolatanalízisre a terhességem alatt, most 11 hetes már a babám, és érdekelnének más anyukák tapasztalatai.Kép Az én babám nagyon kiegyensúlyozott, és úgy érzem egész jól megtaláltuk/megtaláljuk a hangot így a születése után is.Kép Bár néha már aggódom, mert túl jó.Kép

KépKép
 
 


Szia Connie,

ha erre jársz, szívesen traccsolnék a tapasztalataidról.
Mi Raffai dokihoz jártunk, imádtuk a csütörtököket! Kép Nagyon hamar sikerült felvenni a picivel a kapcsolatot, pontosabban már az első alkalommal. És hát a kezdetektől, kb. 5-6 alkalommal dolgoztam fel a saját születési élményeimet, párhuzamosan a Zsebibabával történő ismerkedéssel. Azt mondta erre a Raffai, hogy nagyon ritka és szerencsés, hogy ez így sikerül, én meg persze marha boldog voltam!Kép
Nem volt olcsó történet az egész, gondolom nektek sem, de megbeszéltük a férjemmel, hogy majd a másodikkal is feltétlenül járni fogunk, ez minden pénzt megér. Én is azt hittem egyébként, hogy majd egyedül is ugyanúgy fog menni (jártam agykontrollra, tehát a meditálás, alfa állapot könnyen ment), de valahogy más volt ott lenni, és éreztem, hogy a kicsinek is más, ha ott van a doki is.
Luca is fantasztikus bébi, semmi panaszom nem lehet rá! Édes, mosolygós, érdeklődő, kiegyensúlyozott kis kölyök. Pont olyan, amilyennek az órák alatt megismertem. Te is így tapasztalod Ákossal?
Büszke vagyok a páromra is, mert a Lelki köldökzsinórban olvasott riportokban leginkább a férjek kételekedőek, az enyém viszont minden óra alatt kint csücsült és várta, hogy elmeséljem, mit üzent a mi kis drágánk! Azért is voltam olyan elkeseredett, hogy programcsászárral kivették belőlem, mert meg mertem volna rá esküdni, hogy 1 héttel később szeretett volna megszületni... Kép

Bocs, hogy hosszúra sikeredett, órákig tudnék beszélni ezekről a fantasztikus élményekről! Várom a te tapasztalataidat!
Singi
 
 


Szia Singi!
Nekem nincsenek ilyen elsöprő nézeteim a kapcsolatanalízisről, pedig nagy lélekbúvár vagyok...
Sőt! Szülés után kifejezetten "haragudtam" az egészre, mert olyannyira nézelődős volt a gyerkőc, hogy soha nem akart aludni csak bámulni, azt is legtöbbször csak ölben, amire rendesen rá is szokott... Az határozott véleményem nekem is, hogy figyelmesebb a vele egyidős csecsemőknél, na de milyen áron!!!
Ami nagyon bejött, az a hintaszékezés (én ennek hiányában óriás gyógylabdán ringatóztam előre-hátra), azt láttam első perctől kezdve, hogy iszonyat erős ennek hatására: 3 hetesen már úgy, ahogy kinyomta magát hason!
Az egymásrahangolódás is csak egy ideje jön be, az első 2 hó tragikus volt!
Ami egyértelműen pozitívum, az a szülés, az nagyon hamar megvolt 5 óra cakkompakk, úgy, hogy én császárral kellett volna szüljek elvileg a ramaty gerincem miatt, de megbeszéltem a gyerkőccel, hogy hamarabb bújjon ki és nagyon gyorsan, mert csak akkor van esélyem természetes úton megszülni őt, és 3 héttel hamarabb jött is és hihetetlen gyorsan! Szinte kellemes élmény volt a szülés, a végén meg is kérdeztem, hogy na mi van, ennyi volt az egész?!
Ami viszont negtívumként megmaradt a kapcsonalatanalízisből az az, hogy még mindig tudatalatt beszélgetek a babámmal és néha úgy érzem, mintha tudathasadásom lenne. Pl. minden este együtt megyünk el álomországba, vagy éjszaka, ha felsír, magyarázok neki (magamban) és nem tudom, hogy ez súrolja-e még a normalitás határát vagy sem...
Én a 2. gyerekemmel biztos nem fogok kapcs.analízisre menni, nekünk itthon is pont u. úgy ment a beszélgetés, mint ott és H. soha semmit nem fűzött hozzá és semmilyen jótanáccsal nem látott el vagy magyarázott volna, hogy mi miért van, úgyhogy nem is érttem, miért dobtam ki az ablakon annyi pénzt. Nektek hogy zajlott a találkozás? Kíváncsi vagyok, hogy Raffainál más lehetett-e?
Andi


Sziasztok!

Singi,
Már olvastam korábban is a hsz.-edet, csak nem tudtam annyi időt keríteni magamnak, hogy hosszabb hsz.-t írjak, amire oda is kell figyelni.Kép

És legalább közben írt Andi is.

Nekem is nagyon pozitív a véleményem a kapcsolatanalízisről. Én azért mentem a Zsófihoz, mert úgy gondoltam, hogy egy nő mégis jobban tudja, hogy miről van szó, egy pasival mit beszélgessek terhességről meg szülésről.Kép))) Meg igazság szerint nekem szükségem is volt némi terápiára, és olyan dolgokban, amiket pasival nem szívesen beszélnék meg.

Én is nagyon hamar felvettem a kapcsolatot a babával, már az első alkalommal, bőgtem is egy sort, mert igazából ő vette fel velem a kapcsolatot, ő jött oda hozzám.Kép Nekem ekkor volt meg az első találkozás katartikus élménye, nem a szülésnél. Nálam is párhuzamosan zajlott az elején a saját szülésélményem feldolgozása, plusz dolgozni kellett az anyukámmal való kapcsolatomon is, meg egyebeken is. Nekem sokat segített abban, hogy anyává alalkuljak, olyan jó volt, hogy már ismerősként találkoztunk a szülésnél, és azt hiszem a szoptatás egyáltalán nem ment volna nélküle. Szóval én nagyon örültem, hogy jártam, tervezek a 2. gyerkőccel is.

Ákos még a nevét is magának választotta ki ott. Én is teremtettem vele kapcsolatot itthon is, de az nem annyira ment jól, mert mindig elkalandoztam fegyelmezetlen vagyok, na.Kép

Szülésnél viszont nem igazán vettem hasznát, ill. mint kiderült, mégis, mert nagyon jól rá voltam hangolva tudat alatt a testem jelzéseire, hogy mennyit bírt, de ez tudatos szinten egy hosszú vajúdást jelentett a burokrepesztés után (9 órát). Viszont ha gyorsabban zajlik, sztem bediliztem volna a fájdalomtól.Kép
De az nagyon pozitív volt, hogy Ákost fel tudtam a szülésre készíteni, egész jól viselte, úgy láttam.

Én is sokáig beszélgettem még magamban Ákossal, de most már egyre kevesebbet, de sztem ez normális. Kicsit nehéz is volt megszokni, hogy másképpen kommunikálunk már, és nem mindig értem mi baja.

Azt még most is tapasztalom, hogy gyorsabban fejlődik más babákhoz képest - nem extrém gyorsan, de azért pár héttel előrébb van.

Viszont a kiegyensúlyozottsága sztem természet kérdése is, nemcsak az analízis miatt van.

Andi,
mi mindig beszélgettünk is, vagy megbeszéltük a találkozást a babával, vagy a problémáimról, amik a terhesség alatt előkerültek, volt olyan alkalom, vagy kettő is, amikor nem is maradt idő Ákossal találkozni.

Az szted összefügg a kapcs.analízissel, hogy nézelődött alvás helyett Hanna? Ezt miért gondolod? Ilyen volt pocakban is?

Ó, egész összevissza hsz-t kerekítettem, de azért remélem van benne valami értelem.Kép

KépKép
 
 


Sziasztok!

Nagyon örülök, hogy mindketten írtatok! Kép
Andi, te a Hidasihoz jártál, ugye? Én a Raffairól csak jót tudok mondani. Az egész személye olyan megnyugtató, szóval már az első interjún nagyon szimpi volt. A férjem kicsit kétkedő volt, mikor odamentünk, de miután beszélgetett vele ő is egy kicsit, már nem voltak kétségei.
Mi minden óra első felében beszélgettünk a velem történtekről, jó és rossz élményekről. Tetszett, hogy mindig emlékezett arra, amiről az előző héten beszéltünk, rákérdezett a függőben levő dolgaimra, szóval odafigyelt arra, ami velem történt. Már az első alkalommal úgy éreztem, hogy ez a beszélgetés is része az analízisnek, nekem már ez is segített ellazulnom, kikapcsolni a külvilágot. A picurka meg közben ugrabugrált a pocakomban, már akkor is, amikor meghallotta a Raffai hangját, sőt már odaúton a kocsiban! Kép
Én nem mindig "közvetítettem" a Lucus és köztem történő eseményeket, de a végén mindig beszámoltam róla. Mondta párszor, hogy ennek vagy annak mi a jelentősége, és mindig megnyugtatott, vagy segítséget adott, ha úgy éreztem, hogy valami nem okés.
Azért azt hozzá kell tennem, hogy szerencsésnek mondhatom magunkat, mert nem volt olyan nehéz dolgom, mint neked Connie. Mondtam is neki az elején, hogy hála Istennek nem azért jöttünk el hozzá, mert lelki terhek, félelmek gyötörnek, hanem egyszerűen érdekel és tudom, hogy csak jót tehetek vele a babának.
A megszületése érdekes dolog volt. Faros baba volt, az orvosom meg akarta fordítani hasfalon keresztül. Mi nagyon ódzkodtunk ettől, a Raffai kifejezten ellenezte a dolgot, így nem éltünk a lehetőséggel. Raffai mondta a "főpróbán", hogy nincs miért aggódni, mert ez a baba pszichésen készen áll a megszületésére, biztos van oka annak, hogy nem fordult meg. A lényeg az, hogy vajúdással kezdődjön a szülés. Hát igen, ez csuda jó lett volna! Még akár a szülőágyon is megfordulhatott volna a kis drágám... A dokim viszont beírta a császárt, mert akkor volt hely a műtőben... Luca üzenetei szerint viszont 1 héttel később született volna, és én a mai napig biztos vagyok abban, hogy ő tudta, mikor jön el az ideje. Így viszont az utolsó héten felkészítettem őt arra, hogy a dokibácsi kiveszi a hasamból. Hihetetlen volt, egy hangja nem volt, ott szuszogott a nyakamnál a császár után, olyan békés és elégedett volt. Szopizni viszont 8 naposan kezdett, addig alig evett, csak aludt és aludt, ja meg kakilt... Kép A Raffai szerint is tökéletesen felkészítettem a biológiai megszületésére, biztosan nem viselte meg, és megértette, miért kellett így történnie. (Én nagyon rosszul viseltem a császárt, magamat nem sikerült felkészíteni...)
Sajnálom Andi, hogy nem érezted ezt a katarzist, és boldog vagyok, hogy ugyanúgy, mint nálad Connie, az első találkozás volt ennyire felemelő. Azt hiszem még sokkal rosszabb lett volna a császár után, ha nem jártunk volna, és nem tudtam volna, hogy a kicsi teljesen okés lelkileg.
Bocs, hogy ennyit szövegelek, még mindig felkavar és örömmel tölt el, ha ezekre a találkozásokra gondolok!

Singi
 
 


Hú, nekem viszont már nagyon távoli az egész.Kép Igaz, igyekszem is hamar elfelejteni a terhességet, mert majdnem végig rosszul voltam, csak két hányásmentes hónapom volt.Kép

Singi,
Nálunk is kb. így zajlottak az órák, annyi különbséggel, hogy én nagyjából közvetítettem, mi történik, meg néha kérdeztem, hogy mit kell csinálni, ha elakadtam.
Mikor a szülésre készítettem föl az Ákost, majdnem kiugrott a pocakomból. Meg általában jó kis bulit csapott minidg, mikor kapcsolatban voltunk, kivéve egyszer, amikor álmos volt.Kép
Ti voltatok azóta a Raffainál? Mi augusztusban meglátogattuk Zsófit, és Ákos megismerte a hangját.És meg lett dícsérve, hogy milyen figyelmes, értelmes baba. Egyébként tényleg az első perctől kezdve figyelte, hogy mi történik körülötte.
Szüléssel én is úgy jártam, hogy magamat nem készítettem fel. Annyira meg akartam már szabadulni a pocaktól, meg a súlytól, hogy csak a szülőszobán derült ki, hogy annyira mégse akarom kiengedni Ákosomat a nagyvilágba.Kép
Nekem a legszebb a szülésfelkészítés előtti alkalom volt, amikor búcsúztam el Ákostól, és visszatettem a mózesébe aludni, akkor úgy körbeburkoltam szeretettel, hogy tudtam, hoyg ez mindig meg fogja védeni, és ez a legtöbb, amit adhatok neki.KépNa ettől még mindig pityergek.Kép

Viszont most megyek aludni, mert megint zombi leszek holnapra.

Egyébként én már gondolkodtam azon, mit fogok mondani Ákosnak, mikor majd a tesóval megyek analízisre.Kép

KépKép
 
 


Andi,
ne haragudj, hogy az előzőben nem reagáltam a tapasztalataidra igazán. Szerintem egyáltalán nem gyagya dolog, hogy még mindig "üzengetsz" a babádnak!!! Sőt, véleményem szerint kifjejzetten jó dolog, ezen a csatornán vannak dolgok, amiket könnyebben be lehet programozni (olyan, mint az agykontroll).
A nézelődést én is az első naptól kezdve tapasztalom, de abszolút pozitívan élem meg, mert Luca éjjel édesen alszik. Mindenkit megnéz jól magának újszülött kora óta, és minden érdekli, ami körülveszi. Viszont azt is észrevettem, hogy mindennap hagyni kell egyedül játszani, mert egyrészt meg kell szoknia, hogy tudni kell egyedül is lenni, másrészt igényli is az egyedüllétet. Ilyenkor eljátszik a játszószőnyegén, beszélget a barikával, rákocskával stb. Kép Egyébként pedig nagyon kommunikatív, vigyori, dumálós kiscsaj! Kép
Kár, hogy neked nem volt olyan jó élmény az analízis Kép, mint nekem, örökké hálás leszek érte Raffainak. Viszont ha te otthon is tudtál a bébivel tök jókat dumálni, akkor majd a második babával is biztos menni fog, és ez a lényeg!

Connie,
mi is voltunk már a Raffainál "bemutatkozni". Kép Nagyon tetszett a dokinak Luca, és azt mondta, nagyon örül, amikopr ilyen kiegyensúlyozott, okos kisbabákat és ilyen boldog családot lát. Kérdezgette, miket tapasztalok a napirendben (hogyan eszik, alszik, hogyan kommunikál stb.). Nagyon kiakadt azon, hogy nem várta meg a dokim, hogy magától elinduljon a szülés, azt mondta, hogy borzasztóan felzaklatja, ha programozott szülésről hall. A húgom mondott jó ötletet: a kacsolatanalízisbe talán be kéne venni szülészorvosokat is, így még hatékonyabb lehetne a dolog. Szerintem sem hülyeség...
Neked végül feloldódtak a problémáid a terhességgel kapcsolatban? Úgy értem, hogy nem fogod a következő terhességre átvinni ezeket? Én attól tartok kicsit, hogy a nem akarom a negatív szülésélménnyel terhelni a következő babát. Majd igyekszem pozitívan gondolkodni! Kép
Összességében azért látszik szerintem, hogy ezekkel a kicsikkel már a pocakban felveszi az anya a kapcsolatot.

Singi
 
 


Sziasztok!
A Ti találkozásaitok azt hiszem egy kisit hatékonyabbak voltak az enyéimnél, engem H. u.úgy végighallgatott az első 1/2 órában, de soha semmit hozzá nem fűzött, semmilyen tanácsot nem adott, csak mosolygott. Az is jó volt, csak kicsit drága.
Első találkozásunkkor a babámmal felvettem a kapcsolatot, de nem akart velem beszélni, azt állította azért, mert nem szeretem. Ez akkor nagyon kellemetlen volt, bőgtem. A 2. találkozástól már más volt, mindig örömujjongva "szaladt elém", de mindig volt egy vízióm, hogy megfojtom, skalpolom és többször említettem H. nak, hogy megőrülök tőle, mert szeretem ezt a gyereket, de tudatalatt bántom, de nem mondott rá semmit, pedig én pont a depis lelki beállítottságom/álmatlanságom és negatív képzeteim miatt folyamodtam hozzá, de semmit az égvilágon nem segített. Nem tudom milyen lenne a gyerkőc, ha nem jártam volna hozzá, azt is el tudom képzelni, hogy jobb, mert ahogy elemzem mostanában, nem találok nála rosszabbul szopizó/ álmatlanabb/nyűgösebb babát. Lehet, hogy ez genetikai, na de akkor minek volt a kapcs.analízis? Amúgy nagyon értelmes, csak hát nagyon nyügi.

Connie!
Igen, sokat beszélgettem a pocakomban Hannával és emiatt vagy sem, szinte egész nap ébren volt, mint most. Folyamatosan doboltam/kopogtattam neki, szerintem nem hagytam aludni, jól kitoltam magammal! Szerintem a nemalvása ennek is betudható. Már ott is nagyon érdeklődő volt, mindig mondta, hogy ő nem akar aludni, hanem tanítsam meg mindenre, mert mindent meg akar tanulni. Na ilyen most is. Játszik valamivel, 2 perc, dobja el és más kell, nem tudom lekötni a figyelmét, annyira zabálja az infót. Most már csak azért imádkozom, hogy ne legyen hiperaktív. Hát ezek az én jelenlegi tapasztalataim.
Andi


Andi,
Sajnos a klasszikus analízis erről szól, hogy csak mosolyog a pszichiáter.Kép De ennek én sem látom sok értelmét, pláne ennyi pénzért.
Egy időben nekem is voltak olyan álmaim vagy vízióim, nem tudom pontosan, hogy mennyire voltam ébren vagy álmodtam, hogy bántom Ákost - néha még azután is, hogy megszületett, bár az inkább olyan formában, hogy láttam, mennyire könnyű lenne őt bántani, mert annyira kiszolgáltatott - hallottam néhány hajmeresztő esetet akkoriban. De nem igazán foglalkoztam ezekkel a gondolataimmal, mert tudom, hogy úgyse bántanám soha.
Olvastalak közben a depis topikban is, meg a szopisban is - ma téged követlek babanetszerteKép. Szóval nekem is volt évekig depim, alvásproblémákon részben a pszichoterápia, részben az autogén tréning segített. Szerencsém volt, mert mikor kijött rajtam, egy olyan pszichiátergyakornokhoz kerültem, aki elfogadta, hogy nem akarok bogyókat szedni, és ő tanított meg relaxálni is. Pszichoterápiára tudtommal el lehet jutni az eü. rendszeren keresztül is, de az elég lutri, hogy mit fogsz ki. Én egyszer voltam a körzeti dilidokinál, mondtam, hogy most már abbahagynám a gyógyszert, erre írt fel mást. Nem tudom ki volt a dilisebb kettőnk közül.Kép Szóval én egyébként mindig magánban jártam. Ebben a félévben jártam az Aranytízbe egy beszélgetéssorozatra szülésről meg babákról, azt egy pszichiáter vezette. Hozzá el lehet menni magánba, vagy ezen a programon keresztül, utóbbi esetben háromezer egy óra (50 perc), és viheted Hannát is. Ha más nem, legalább tudna tanácsot adni, merre lépj tovább. És ő nem az a mosolyogva bológatós semmitsemszólós fajta.KépHa kell az elérhetősége, megadom.

Nem tudom, nálad hogy van, de nálam stresszhelyzetekben jön elő még mindig a késztetés, hogy jól depibe essek, és most elég rendesen stresszelve vagyunk, szóval nincs min csodálkozni. Fizikailag, lelkileg, óriási a felelősség stb.

Zsófi nekem azt mondta, hogy már pocakban ki lehet alakítani a baba napi ritmusát, lehet, hogy tényleg nem volt túl jó ötlet dobolgatni neki.Kép Én nem foglalkoztam olyan sokat Ákossal, csak hetente egyszer Zsófinál, meg még hetente egy-kétszer itthon fél órát.

Ákos figyelmét is azóta kötik le jobban dolgok, mióta több mindent tud kezdeni velük, sztem korosztályos is, hogy Hanna csak 2 percig foglalkozik mindennel.

Singi,
Ákos is egy ideje elég jól eljátszik egyedül (amíg a közelben vagyokKép).
Nekem nem a terheséggel voltak problémáim - azzal "csak" annyi, hogy sokat hánytam, mert van alapban egy gyomorbetegségem, és a gyógyszert nem tudtam rá szedni. Inkább "járulékos" problémák voltak - saját szülésélmény, az anyu macerálása, munkahelyi gondok, egy kicsit gyorsan is történtek a dolgok, mert csak egy éve ismertem a férjem, mikor terhes lettem, esküvő is akkor volt, szóval összejöttek. Meg némi gyerekkori molesztálás - a szopi ezért volt kétesélyes. De már 7 és fél hónapja szoptatok, úgyhogy ez is megoldódott, úgy látszik.KépKöv. terhességnél biztos lesz más, én tiszta hülye voltam, amíg terhes voltam.Kép

KépKép
 
 


Hello!

Andi,
tényleg elég rosszul hangzik, amit a H.val kapcsolatban írtál! Azért komolyan nem értem, hogy miért is nem segített neked, hiszen a kapcsolatanalízis során fény szokott derülni az anya gondjaira is - ami persze nem kis mértékben befolyásolhatja a kapcsolatot a babával - és jó lett volna ha a te esetedben is megoldást találtatok volna rá. Mint írtam, én szerencsés voltam, mert semmi komolyabb problémával nem küzdöttem (sem fizikailag, sem lelkileg) a terhesség alatt, de remélem, hogy ha lett is volna gond, a Raffai nem hagyta volna annyiban. Ahhoz tényleg piszok drága mulatság... Kép
Rendbe jött azóta az alvás-problémád? Próbáltál relaxációs módszereket? Gondolom, már mindenféléhez folyamodtál, nem akarok okoskodni, csak gondolom nehéz napjaid vannak a kialvatlanságtól.
Szerintem a lányod bántásának víziója a mérhetetlen féltés miatt volt, szinte magadtól is féltetted a picit. Én amióta megszületett Luca, annyi horrort álmodom róla, hogy sokszor belefáradok, és még nappal is emésztem a látottakat. Már minden csládtagom tett álmomban valami szörnyűt a szemem láttára ezzel a kölyökkel, válogatott baromságok formájában. Pedig tudom, hogy vigyáznak rá és szeretik őt, mégis tudatalatt valószínűleg ennyire féltem a porontyomat. Kép
Talán tényleg megzavarta Hannát a sok kopogtatás, és arra sarkallhatta, hogy legyen nagyon éber és felfedezésre, játékra kész.
Nekem is mondta a Raffai, hogy már pocakban el kell kezdeni a gyereknevelést. Ezért egy kismamának pl. le kell feküdnie este 9-ig aludni, hogy a pöttöm megszokja, hogy egy babának ekkor már ágyban a helye. Igyekeztünk betartani, persze nem igazán sikerült...Kép Azzal próbáltuk ellensúlyozni, hogy amikor ágyba bújtunk mindig volt meseolvasás meg altatódal. Ezek most is ugyanígy zajlanak, és jól működik, fél tíz körül mindig elalszik a kiscsaj.
Megint eszembe jutott, hogy szoktál még mindig "beszélgetni" a kicsivel, és úgy érzed, hogy ez már gáz. Pedig szerintem ellazult állapotban, amikor ő is alszik, megkérdezhetnéd, hogy miért olyan nyügike, mi a gondja. Biztos odavan érted, és örül, ha azt érzi, hogy segíteni akarsz neki.

Connie,
nem lehett könnyű az a 9 hónap...és le a kalappal, ahogyan írsz, úgy tűnik nekem, hogy hála a kitartásodnak, egy kiegyensúlyozott, anyatejes, szépen fejlődő, tündéri kisfiad van! Sok mindennel volt terhelve a várandósságod, nem csodálom, ha nem viselted jól! Én ezért is írtam, hogy szerencsés vagyok, és tudom ezt értékelni is. Végül a Müller Zsófi segített feldolgozni a problémákat?

Singi
 
 


Sziasztok!
Egy kicsit megvígasztalódtam, hogy azt írjátok, feltehetően a túlzott féltés miatt voltak ezek a brutál vízióim, érdekes, hogy H. erre sem mondott soha semmit, pedig már régebb óta nyugodtabb lehetnék, ha erre gondoltam volna.
Néhány napja szedem a Sedatif PC homeopátiás nyugtató bogyót, hogy aludjak valamelyest, de nagy hatását nem látom, annyit, hogy nem tombolok, amikor nem tudok aludni, hanem nyugodtan viselem, ma is nyugiban felkeltem 3 óra alvás után és olvastam. A poén az, hogy mióta nem alszom éjszakánként, Hanna sem alszik annyit, most nem tudom, hogy azért mert egy hullánhosszon lennénk vagy lenne valami erősebb szellentős mellékhatása ennek a bogyónak, mert este miután beveszem a bogyókat elindul a dirr-durr-özön :-(( és ez mindig felébreszti. Amúgy meg szoktam kérdezni tőle, hogy mi a gond és szinte kivétel nélkül mindig azt mondja, hogy álmos és nem tud aludni :-(( genetika+nevelés mindkettő el lett cseszve és ilyenkor verem a fejem a falba, hogy miért kellett ez nekem!
Amúgy most már rájöttem, hogy túl sokat foglalkoztam a pocakban Hannával és nem hagytam pihenni a gerincem/koraszülöttveszély miatt itthon kellett maradnom és sokat kellett feküdnöm, túl sok időm volt rá...Azt meg csak remélem, hogy nem az lesz az alvási rendje, ami a pocakomban, mert az tragikus lenne. Mi mindig éjfélkor vagy utána feküdtünk le és terhességem alatt is sok álmatlan éjszakám volt, +nappal dobolgattam, azért remélem, hogy idővel csak lepergeti a gyerkőc.

Connie!
Írd meg légyszi a pszichiáter elérhetőségét/ hol is volt ez helyileg (mennyire elérhető számomra)és meghányom vetem. Előre is köszi!

Írjatok a gyerkőcökről, Ti milyen hatását láttatok a kapcs.analízisnek/ +eltérést a korosztályhoz képest?

Puszi, Andi


Andi,
Írtam mailt!

Hannát hogy és milyen "körülmények" között szoktad altatni?

Azt nem tudom, hogy kapcs.anaízis miatt-e vagy sem, de Ákos mozgásfejlődésben kb. két hónappal előrébb jár (legalábbis a felállást minden könyv a 9-10 hónapra írja), és általában is kb. egy hónappal megelőzi a kortársait. És olyan kis szemlélődős, bölcs típus, mindent és mindenkit alaposan áttanulmányoz. Bár ha itthon vagyunk, mostanában sokat nyüsszög, mert mindig olyanokat akar csinálni, amit még nem tud (pl. felmászni az ágyra), vagy nem engedek (vezetékrágcsálás). De alapban egy nagyon kiegyensúlyozott baba, idegenektől se fél. És elég hamar tanul, pl. tök gyorsan megtanulta, mikor mutattam neki, hogy simogasson, ne karmoljon másokat.Kép

Singi,
Igen a Zsófi segített, sok dologban meg maga Ákos, miután megszületett.Kép

Mennem kell, felébredt, ebédelünk, aztán megyünk sétálni, ha rá tudom venni magamat ebben az időben, brr.

KépKép
 
 


Sziasztok!

Andi,
megkérdeztem a férjemet, aki szintén a Sedatif PC-t szedi a "nehéz napokon", hogy ő is tapasztal-e kellemetlen mellékhatásokat, de azt mondta nem igazán, viszont jobban bejött neki a korábban szedett Herbalife-os nyugibogyó (gyógynövényekből készült). Sajnos akitől rendelte anno, már nem foglalkozik Herbalife-fal, szóval marad a homeopátiás gyógyszer. Ha te tudsz valakit, aki kereskedik ilyennel, esetleg próbáld ki, hátha segít valamennyit.

Luca most múlt 3 hónapos. Eddig nem is igazán abból veszem észre, hogy előrébb jár a kortársainál az analízisnek köszönhetően, hogy pl. előbb emeli a fejét vagy hasonlók, hanem ahogyan kommunikál, ahogyan figyel, érdeklődik, értelmileg fejlődik. Egyébként sem könnyű neki fizikailag, mert Pavlik-kengyelben volt ezidáig egész nap. Kép Ehhez képest viszont a mozgása is teljesen korosztályos, szerintem nem maradt el, pedig eléggé korlátozta a kengyel.
A korosztályos dolgokról amúgyis sajnos csak könyvekből, dokinénitől, anyutól stb. tudok, mert a közelemben nincs hasonló korú baba, akivel összehasonlíthatnám Lucát. Inkább a környezetünk állapítja meg nap mint nap, hogy ez a gyerek valahogy "furi", szerintük jóval a kora előtt jár. Kép

Amikor azt mondja neked Hanna, hogy álmos és nem tud aludni, nem tudod neki elmagyarázni, próbáljon meg kikapcsolni, és ne "siettesse" magát? Úgy értem, hogy pihenjen csak nyugodtan, és mikor felébred, ugyanúgy próbálgathatja azokat a dolgokat, amik érdeklik.

Én is tapasztalom Lucán, hogy türelmetlenkedik azokkkal a dolgokkal, amit szeretne csinálni, de még nem tud. Kb. egy hete pl. a fejébe vette, hogy ő márpedig 3 hónaposan tud ülni. Ha kicsit is hanyatt döntve próbáljuk a karjainkban tartani, hasizommal felülteti magtá. Remélem, a gerince nem sínyli meg...

Jó éjt,
Singi
 
 


Hi!
Sajna a jó éjt nem jött össze, cirka 2 órát aludtam és annyira fel vagyok turbózva, hogy már feküdni sem bírok. Nehéz elmagyaráznom Hannának azt, amire én sem vagyok képes, azon is gondolkodtam, hogy előfordulhat, hogy a gyerkőc velem van egy hullámhosszon, és azért megy ez ilyen nehezen neki. Mostanában jellemzően akkor alszik éjjel, ha én is, és akkor nem, ha én sem...
Most már abbahagytam a Sedatif PC szedését, hogy leglább a hasfájás ne ébressze fel Hannát, az én szemszögömből se nem oszt se nem szoroz. A helyzet az, hogy igazából az agyamat kéne tisztába tegyem, mert ez a bogyózás nem megoldás.
A türelmetlenség úgy látszik általános tünet?!, na akkor legalább ez nem genetikailag örökölte. Azt azért el kell ismernem, hogy ahogy telik az idő, egyre jobban 'viselkedik' Hanna, ha belegondolok mennyire keveset aludt régen és mennyit sírt, ahhoz képest ez már semmiség, ami van és iszonyat aranyos amúgy. Hál'Istennek.
Aludjatok jól, sziasztok,
Andi


Sziasztok!
Írogattok még ide?
Ti mikor mentetek először analízisre?
Köszi a választ.
Bogi
 
 


Szia Dbogica!

Én már ugyan elég régen írtam ide, de meg szoktam nézni, jár-e erre valaki... Kép

Pontosan nem emlékszem, hány hetes terhes voltam, amikor először voltunk, de kb. 3 hónaposak lehettünk. Annál jobb, minél előbb el tudjátok kezdeni, hiszen így annál több lehet a közös élmény!

Elkezdtétek már? Kihez jársz?

Singi
 
 


Szia Szingi!
Én még nem kezdtem el, hisz még csak holnap megyek orvoshoz, mert 2 hete késik, és a teszt pozitív volt.Kép TE kihez jársz? Hogyan dönt az ember, hogy kihez menjen? Hol rendelnek?
Köszi a választ:Bogi
 
 


Hello!

Nagyon drukkolok, hogy csupa jó hírt kapj a dokinál! Kép Életem egyik legszebb napja volt, amikor megtudtam, hogy már hárman vagyunk... ;)

Az én pici lányom szeptember 13-án született, szóval már 4 hónapos múlt, mi már túl vagyunk a kapcsolatanalízisen! Én csak pozítivan tudok nyilatkozni erről, fentebb olvashatsz is róla. Ha bármi kérdésed van, szívesen megosztom veled is a tapasztalataimat!

Dr. Raffai Jenőhöz jártam, nekem nagyon szimpatikus volt a kezdetektől fogva. Ha szeretnél hozzá bejelentkezni, meg tudom adni a számát. A Margit körúton van egy pici lakás, ott tartja az órákat. Ugyancsak a korábbi hozzászólások között találsz véleményeket a másik két analitikusról is, róluk én sem tudok többet.

Nem olcsó mulatság az analízis, de mi megfogadtuk, hogy a köv. babánkkal is járni fogunk. Nagyon elérzékenyülök a mai napig is, ha a Lucával való, pocakban történt beszélgetéseinkre gondolok. Kép

Üdv,
Singi
 
 


Szia!
Megadnád a Raffai számát? A leírásaitokból ő tűnt szimpatikusabbnak, talán, de azért nem mondhatok nyilván véleményt, mert nem ismerem. Nektek mennyibe jött ki az egész, illetve mennyi volt egy alkalom. Mennyivel előtte kell bejelentkezni? Mármint mielőtt elkezdenék járni? Vagy csak egyszerűen felhívom és ad időpontot?
Ha gondolod az e-mailemre is írhatsz.
Köszönöm:Bogi
 
 


Szia Bogi!

Ezek szerint a doki is megerősítette a teszt eredményét? Kép

A teljes összeget nem is tudom pontosan, de százezres a nagyságrend.
A telefonszám: 30/900-2039, ha éppen ki van kapcsolva, hagyj üzenetet, visszahív. Először lesz egy első interjú, és azt követően fog időpontot adni. Ez lehet, hogy csak 1-2 hónappal későbbre esik, mert rengetegen járnak hozzá, nagyon be van táblázva. Így amikor egy kismama megszül, vagy vmi egyéb okból már nem jár, akkor szabadul fel hely.

Remélem, neked is jó tapasztalataid lesznek!
A profilomban megnézheted Lucát, a kis analizált kölköt! KépKépKép

Singi
 
 


Szia Szingi!
Igen, a nagy izgalomban elfelejtettem írni, hogy igen a doki megerősítette a baba jelenlétét.Hüvelyi uh-n látszott és már a kis szíve is dobog!Kép
4mm-es, tehát kb 6 hetes vagyok.
Köszi a tel.számot! Luca nagyon aranyos!
Bogi
 
 


Sziasztok!
Szabó Emese negyedéves védőnő hallgató vagyok.A szakdolgozatomhoz szeretném a segítségeteket kérni, melynek témája az anya-magzat kapcsolatanalízis hatása anyára és gyermekére.Olyan anyákat keresek, akik részt vettek ilyen pszichoanalízisen (Raffaival, Hidassal vagy mással),s hajlandóak lennének írni tapasztalataikról, élményeikről.
Nyitottam egy saját topikot is az "erről-arról csak regisztráltaknak" topikban anya-magzat kapcsolatanalízis címen.
 
 


Sziasztok!
Olyan kérésem-kérdésem lenne, hogy tudna-e valamelyikőtök mesélni arról, milyen volt Raffainál átélni saját születést, illetve feldolgozni egy ilyen traumát. Főleg koraszülött kismamák esete érdekelne, akik átéltek ilyet. Én is ebben a cipőben járok,még nem kezdtük el az analízist, de írtóra félek tőle.
Tudtok segíteni a tapasztalatok megosztásával egy kicsit?
Köszi:Bogi
 
 


Singi!
Most olvastam vissza, hogy Te is átélted születési élményedet. Írnál nekem erről részletesebben? Akár az e-mailemre, nagyon hálás lennék!Arról, milyen érzés volt, hogy zajlott ez az egész, milyen tudatállapotban voltál?
Nagyon köszönöm:Bogi dbogica@freemail.hu
 
 


Sziasztok!

Én eddig kétszer voltam a Hidasnál, és nagyon bizonytalan vagyok, hogy járjak-e tovább, mert sokba kerül, és eddig úgy érzem, nem adott semmi pluszt: telepatikusan beszélgetni itthon is tudok a babával (agykontrollos vagyok), bár azt elismerem, itthon kicsit kevésbé intenzív a ráhangolódás. És a Hidas nem mond semmit, csak mosolyog (azon túl, hogy a relaxálásban segít). Én többre számítottam. Még azt sem mondta, hogy hintaszékezzek, ezt csak a könyvbőt tudom, hogy hasznos.
Konkrét kérdésem: a program során végig erre kell számítani, hogy csak relaxáció és általános beszélgetés van a babával, vagy késöbb lesz még valami "plussz"? A topikból annyit kivettem, hogy a végén van egy születésfelkészítés. Ez annyit jelent, hogy az utolsó héten elmagyarázom neki telepatikusan, hogy hogyan fog megszületni?

Köszi!
Agi
 


Hello Agi!

En is Hidashoz jarok, nekem mondjuk teccik, de tenyleg eleg keves, amit mond -baaaaaar en sokat kerdezek es arra valaszol!

en is szivesen fogadnam a kerdeseidre a tapasztalt mamiktol a valaszt!

koszi
Marica

Kép

Kép
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet: