Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Kérlek, segítsetek - szeretnék úszni, de annyi ellentétes véleményt olvastam-hallottam már, hogy nem mertem még elmenni. Az egyik helyen azt írják, hogy nagyon jót tesz, a másikon meg, hogy jót tesz, de a hüvelyi fertôzések miatt nem javasolt. És hogy a hüvely csökkent védekezôképessége következtében nagyobb a fertôzésveszély, és ez még a magzatot is veszélyezteti. Egy védônôtôl egyenesen azt hallottam, hogy az egyik baba agyhártyagyulladással született az anyukája hüvelyi fertôzése miatt.
Szóval mi az igazság?!
Elôre is köszönöm a tapasztalatokat, véleményeket!
 


Szia Sharlett!

Én a 32. hétig végig úsztam, és semmi bajom nem volt. Két alkalommal kellett antibiotikumot használnom, de az orvosom szerint nem az uszoda miatt, hanem elővigyázatosságból. Sőt úgy emlékszem a második alkalommal már nem is úsztam.
Ha megbízol az uszodában, tényleg tiszta, esetleg már korábban is jártál ott, nem hiszem, hogy gondod lesz.
Olivér szerette.
Ha már itt vagyunk, akkor a babaúszást viszont nem mertük vállalni, mert családilag érzékeny bőrűek vagyunk, és mivel a szemével voltunk orvosnál (egy kis váladékozás), nem ajánlották.
Így mentünk helyette jógára.

Összefoglalva ezt a döntést neked kell meghoznod, mint annyi mást is a babával kapcsolatban, mert mindig lesznek érvek és ellenérvek. Ráadásul legtöbbször 50-50%-ban. :S

Eszter

Eszter, Olivér,
Kép
Marci
Kép
 
 


Szia Sharlett!

Igaza van Eszternek. Ez valóban a Te és párod döntése. Én azonban nem mennék usziba, strandra, hanem ha van lehetőséged Balaton illetve, Velencei tó esetleg bányatavak, folyók. Persze ezekben is milliónyi a rizikófaktor.

Való igaz, hogy a hormonváltozások miatt fogékonyabbá válsz a fertőzésekre, gombásodásra stb.

Így én kontra szeretnék állást foglalni, vagy nyílt víz vagy semmi.

Sok sikert.
Lilka

Ui. Az én gyerkőcőmnek volt agyhártyagyulladása Streptococcus fertőzés miatt hüvelyből, mely a hólyagból, bélből fertőződhet vissza, azonban semmi köze az uszodához, úszáshoz. Meg is nézheted a Társalgóban ezt a topikot ott részletesen le van írva minden. De semmi köze külső tényezőknek úszásnak, megfázásnak stb. ebben az esetben.

Most jól megijesztettelek, bocsánat.
 
 

 
 

Sziasztok!
immár úszóedzőként merek válaszolni:
ha eddig nem volt gondotok a vízzel, és zárva van a méhszáj, akkor nyugodtan úszhattok, sőt!
De:
az úszás, az nem forró termál medencében döglés a gombáslábú belepisilős nyanyák közt a Dagályban, és nem is Balatonátúszás.

A babának cca. 38 fokos magzatvízre van szükség (ez a belső hőnk), ezt a szervezetünk hőháztartása normál körülmények között biztosítani tudja, de huzamosabb időn át nem képes a szélsőséges viszonyokat kiegyenlíteni.

A aqua-natal azaz vízben relaxációs lebegés, is csak akkor jó, ha nem úszómedence hőfokon, hanem picit melegebb vízben végzik. Amúgy az izmok is merevednek, és az ugye az ellazulásnak épp ellentéte.

Strandot, "népfürdőket" én sem javaslom, de a sportuszodákat, kijelölt folyóvízeket (pl. tokaj) bátran!

Virnya és Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Maternity tickers
virnya
Pilisvörösvár
 
 


Nagyon köszönöm a válaszokat, jó, hogy segítôkész emberek is vannak még. Azt hiszem, egy uszodával megpróbálkozom, köszönet még egyszer!
 


Terhesség alatt ne használj Tampont!


Fertőzésveszély!
Crisztin
 


Sziasztok!!!

Én még azt sem tudom pontosan, hogy van e pocaklakóm vagy sem. Bár eléggé olyan tüneteim vannak mintha lenne.
De nyáron már elég sok vizes programunk van. Kb 5-6 hetes leszek, amikor a Balatonra utazunk és kb 8-9 hetes leszek, amikor Horvátországba készülünk.
Ezen kívül mostanában jártam esténként egy uszodába úszni is. Szerintetek most hagyjam ki az úszát és fürdőzést?
 


Sziasztok !
Én uszom, mert csak tiszta uszodavíz, most lett megcsinálva vízforgatosra! A nyanyás melegvizet nem ajánlom! Pumafucin kenőcsöt használok. a pillangot sem ajánlom, amugy a többi három úszásnemet igen. ja és papucs a tus alatt is! Csak bátran, tehermentesítve vagyunk a vízben, a legaktuálisabb mozgásforma!
Tesi tanár vagyok, ha hitel kell!
 
 


Sziasztok. Látom sokan mondatok már véleényt úszni vagy nem úszni... Én 8 hetes kisamami vagyok. Mivel túlsúlyos vagyok usziba eddig se nagyon jártam. Viszont van itthon medencénnk és nem tudom abba lehet-e fürdeni??? Szerintetek?????
Előre is köszi
Edit
 
 


Sziasztok!
Hátha valakit érdekel!
Vízi foglalkozások kismamáknak
Ha várandós vagy és szeretnél felkészülni a szülésre, amely felejthetetlen élmény lehet számodra és a babád számára is, gyere el egy AquaNatal foglalkozásra! A vízben végzett gyakorlatok nagyon jó hatással vannak a várandós mamák szervezetére:
 kíméli a gerincet és az izületeket
 Csökkenti az ödémát
 Kapcsolatot teremthetsz a babáddal
 Szüléshez nélkülözhetetlen légzési és relaxációs technikákat sajátíthatsz el
 Szülés után tested hamarabb visszanyeri rugalmasságát
Várlak az AquaNatal foglalkozásain, ahol megtapasztalhatod a női kör energiáját, valamint, hogy minden nő különleges, tökéletes, és erős. Helyszín:
X. ker. Előd utca 1. szeptember 12-én kezdődik 17:00-tól egy alkalom: 1800 ft. Az első alkalom féláron.
XIII.ker. Gogol utca 5-9. (Kleopátra ház) október 2-án kezdődik 12:00-tól egy alkalom: 2200 ft az első alkalom 1200 ft.
Jelentlezhetsz: 06 70 316 93 18
agica@aquanatal.com
 
 


Engem is érdekelne az úszás a terhességem alatt. Nálunk az uszodában mondhatni kristálytiszta a víz..a termálról ugyanez már nem mondható el. Csak az a jó kis szaunázás fog utána hiányozni.. :(

Kép
 
 


Szt nyugodtan lehet uszodában úszni terhesség alatt.
A víz (legalább is nálunk) fertőtlenítve van,fertőzéshes esély legfeljebb a padlón van,vagy ha olyan helyre ülsz le valaki után,akinek baja van....

Egyébiránt a természetes vizek a legjobbak ilyen esetben,bár sajnos ez már nem aktuális. :(

Sokan idegenkednek a Balatontól,vagy a tengertől,pedig jóval kisebb az esély természetes vizekben a fertőződésre,mivel ezek öntisztulók.

Szóval úszásra,lebegésre fel,de csak mértékkel :)!

Üdv

 
 


Hát a tengerben szoktam nőgyógyászatilag meggyógyulni...az erős sós víz minden bacit elpusztít. Még itthonra is szoktam venni Holt-tengeri sót.

És a kádban való fürdéssel mi van? Csak a forró vízre igaz, vagy langyos-meleg vízben sem szabad áztatnom magam? Én nemtok máshogy hajat mosni..úgy megszoktam már. A nővérem végigfürödte kádban jó meleg vízben a 9 hónapot, de egyszer sem akart a szülése megindulni :)

Kép
 
 


Szt csak az igazán forró víz lehet veszélyes.
Az is azért,mert alhasi vérbőséget okoz,ami beindíthatja a szülést vagy vetélést okozhat.
A sima langyos,kellemes testmeleg víztől szt semmi bajod nem lesz,uúgy,mint a kellemesen meleg uszodavíztől sem. :)

Nyugodtan moss úgy hajat :)!Annyi idő alatt,amíg megmosod a hajad,egyet pancsizol,biztosan nem történik semmi baj :).

 
 


Sziasztok,

már a XV. kerületben, a Pólus Hotelben is van Aquanatal. :) Hétfőnként 18-tól 19 óráig tartom, egyéb információért hívj fel vagy írj mélt (ide ritkán jövök).

Virág
virag78@t-online.hu
0620 2505733
 


Szisztok!

Én is épp a fürdő témánál kadtam le mert kaptunk (még nászajándékba) egy wellness hétvégét... fáj a szivem, de akkor a meleg vizes részt kihagyom.
viszont amióta babát várok (6.hét) folyton fázom, meg émelygek, sztem a hideg vízbe se lesz kedvem lubickolni...

Viszont valaki említette a bányatavat, én nem ajánlom, mert bár sokszor nagyon tisztának tűnnek, a partjukat nem takarítják (ezért is tilos ott a fürdés, többek közt) és az eső sok mindent bemoshat így a vízbe. Én is így kaptam múlt nyáron egy jó kis fertőzést, s azóta nem járok oda, pedig a kedvenc fürdőhelyem volt!

Pussz

Bors
Vendég
 


Muzsikával az újszülöttekért
- jótékonysági gálakoncert a Gólyahír Egyesület javára -

Időpontja: 2007. november 03. szombat - 16h
Helyszíne: Otthon Művelődési Ház – Soroksár
Bp. XXIII. Ker. Szitás u. 112
(a Hősök terei Templomtól egy percre)

Műsorunkban felejthetetlen dallamok hangzanak fel
egyebek mellett Puccini - A bohémélet, Gounod - Faust, Donizetti - A szerelmi bájital
és Donizetti - Don Pasquale című operáiból!

Fellépnek a Magyar Állami Operaház művészei:

Cecília Loyd, Boross Csilla, Csák József, Szvétek László, Vághelyi Gábor, Ghillány Márta
Németh Mónika, Szentidai Szilvia, Töreky Katalin, Angyal Enikő, Czira Judit, Réder Katalin
Zongorán közreműködnek: Katona Anikó és Köteles Géza
„Szívből reméljük, e nemes cél érdekében sokan döntenek majd úgy, hogy részesei kívánnak lenni e remek szórakozást ígérő koncertnek, és adomány-tartalmú jegyeik megvásárlásával segítik a Gólyahír Egyesület munkáját!”
Jegyek 2007. október 1-től válthatók 2000 Ft-os áron az Operaház jegypénztáraiban, vagy elővételben a Gólyahír Egyesületnél, számlára befizetve a jegy árát 2000 Ft/fő
név megjelöléssel, (a jegyek a koncert előtt a helyszínen vehetők majd át).
Érd és Vidéke Takarékszövetkezet: 64800073 - 10705005

Kép
Kép
 
 


Lányok!

Én megkérdeztem a nőgyógyászomat.
Ha zárva van a méhszáj, és nincsen semmilyen tüneted (diszkomfortérzés, pecsételgetés, vérezgetés) és már rendesen be van ágyazódva a magzat és jók az életjelenségek, akkor nyugodtan menj úszni.

A mozgás jó,de csak ha jólesik. Ha máshogy érzed, akkor ne menj úszni.

Az fontos, hogy állandó vízforgatós uszodába menj és kerüld a zavaros vizű helyeket. A tenger pl abszolút jó. Balatonba én nem mennék.

Ha esetleg összeszednél valamilyen gombás fertőzést, semmi baj. Kikezelhető olyan szerekkel, amelyek semmilyen hatással nincsenek a babára.

Kép
 


Én félek az ilyen közös vizektől még nem terhesen is akkor is használok folyamatosan hüvely ph regeneráló gynopilust és azt nem tudom hogy terhesen lehet-e szerintetek lehet?
baba585
Budapest I. kerület
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

cron