Új privát üzeneted érkezett!

Elég vicces társaság lettünk.
Evian: szívesen átküldöm a táblázatot, de én is sok ellentétet találtam, majd megírtam a sajátom és aszerint csinálom. Nagy baj nem lehet.

Csicsi: merre költöztök? Jönnétek fel Pestre?

Na felébredt a gyermek, majd jövök

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Kat, Snowball, normális papírt megkaptátok :)

Kat
Köszi a táblázatot, megtanulmányoztam, bár fogalmam sincs mi az a mángold meg a pasztinák :) Még annyi, hogy gombát is 18 hós kor felett lehet adni. Már amit lehet, ugye. Pl légyölő galócát csak 18 felett teának megfőzve érdemes :wink: (az a sámánok itala, kalapbőr leforrázva, jó hígan! Ki ne próbáljátok!!!)

Snowball
Velem ugyan nem szúrsz ki, tekintve, hogy netbook-om van, eleve 144%-on olvasok mindent, hogy lássam, szóval ez a betűméret nálam még olvasható :lol:

Csicsi
Röfögő lányka cuki lehet. Öltöztesd rózsaszínbe, hogy tökéletes legyen a Miss. Röfi feeling :D
Nem semmi a 14 m^2-rel nagyobbnak mondott ház :o Még jó, hogy lemérték :?
Mi is azt mondtuk, ideje lenne lottózni, akkor bármennyi babát be lehetne vállalni :) Építenénk Németbányára egy cuki kis házat 6 hálószobával, 3 fürdővel, hatalmas kemencés nappalival, lenne egy csomó cicánk meg cicalányunk, esetleg néhány rókafiú is jöhetne apa meg egész nap gombászhatna velük a Bakonyban amíg én sütöm a muffinokat és írogatok nektek :lol: Mi kell még?
Komolyan mondom, amióta hazajöttetek a kórházból, soha nem tapasztalt optimizmus árad a bejegyzéseidből! Ez tök jó!!! :D

Evian
:lol: Szerintem apa ablaknyitás/levegővételes összefüggése megér egy spanyolviaszt :D Nem akarja szabadalmaztatni? A hülye kórházak meg egy vagyont fizetnek a lélegeztetőgépekért :?
Lelőtted a nézz a tükörbe-s ötletemet :evil: Én akartam mondani Csicsinek :evil: Írom a listát, te poéngyilkos :evil:
Azért megnézném, ahogy apát teszed be az etetőszékbe :roll: Küldj fotót róla! :)
Az egyperces az nem a műfaj? :roll: Abban az évben, mikor érettségiztem, Örkény volt az egyik téma, az Örkény unokája meg osztálytársam volt. Gondolhatod azt a röhögést, mikor felírták a táblára a témákat, és kiderült, hogy a nagypapájából érettségizik :lol: (nem azt választotta végül).
„Magánélet habtapin szerintem csószós vagy nyikorgós” Szerintem inkább sikamlós :oops: :lol:

Apa ma itthonról dolgozik, én meg délután próbálok azonosítót szerezni az egyetememhez. Bent van a deák térnél, és mivel nincs bérletem, kiszámoltam, olcsóbb egy méregdrága parkolóházban hagynom a kocsit, mint bkv jegyeket használnom (frusztrál, ha nem lukasztok).

Vettem csirkeszárnyat! Csinálok egy levest, nem sózom meg, abban főzöm a szárnyakat, kiveszem őket, utána mehet bele leveskocka. Bőrét ugye nem adtátok oda a Vackoknak? (Ja, a gyerekemet hívom kis Vacaknak. Is. Meg mindenhogy, nehogy megtanulja má' mi a neve! :))

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Én marhahús levest főzök és nem adok belőle Levinek! :lol:

Mángoldot én sem tudom mi, a pasztinák ~ paszternák olyan mint egy nagy fehérrépa!


Na tudtam én, hogy a magyarok leleményesek és a márkás babacipőket is legyártják ugyanolyan minőségnem olcsóbbért!
http://www.cinegecipo.hu/webcipo/index.php

Bár itt nincs méhikés - tudom ez itt "valakinek" hatalmas hátrány! :roll: :lol: :wink:

Hát, ha hozzám vágnának pár száz millió frankot én is szülnék még két gyereket! Többet azért nem... :oops:

[i]Csajok az ördög nem alszik, figyel bennünket, mikor tűnünk el?[color=white][/color][/i]
evian19
 
 

 
 

Rekuja: Azt hiszem egy évben érettségiztünk, és gonolom mindenki Petőfit írta :lol:
Nekem a matek érettségi maradt meg, ami a tanáraim szerint sokkal nehezebb volt mint a központi.(Te biztos azt írtad) És hát nem vagyok nagyon jóba ezzel a témával, a bátyjám a feladatok kihirdetése után felhívta a szüleimet, hogy számítsanak rá, hogy ezt képtelen leszek megírni, de sikerül 3ra :lol:

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Evian
Megnéztem a cinegéket, nagyon gondolkozom egy virágos17 vagy katica2-n. De lehet, vagy helyett és lesz, mégis kell egy elegáns meg egy játszócipő, neeem? :roll: :D Bár én kb 7 éve ugyanazt a cipőm szeretem a legjobban, de azért néha veszek mást is, hogy aztán a régi lukasba járhassak :D
Megjegyzem, hogy rózsaszín vagy kék hettere van a bejegyzéseinknek, így a fehér felirat látszik. Amúgy kék lett :lol:
Dolgozok az ügyön, egyelőre a „nemsokára kapsz egy mailt!” levelet kaptam.
Nem adsz a gyereknek marhahúslevest?!?!?! Rossz anya! Rossz anya! Éhezteted a kölyköd!!! :evil:
A maximum a 3 gyerek??? Neked is négyesikreid lesznek másodikra :lol:

Kat
Én is Petőfit írtam :) a magyartanárom meg közölte, hogy aki Petőfit választotta, az maximum 4-est kaphat az írásbelire, mert az gagyi :shock: :evil: Igen, a matekom központi volt :) De akkor volt valami csonka gúlás példa nem? Csak 3-asra írtad?! Nem is álok szóba veled!!! (mért nincs karját összefonó orrot fennhordó smile?). :)
Hotel leírást köszike, majd ajánlgatom anyámnak, mert a közös elutazásoknál ők szokták fizetni a szállást üdülésiből 8)

A levesből kivettem a szárnyakat, bőr nélkül répával meg krumplival pépesítettem, szerintem marha jó lett. Gyereknek nem ízlik. Vagy ízlik neki, csak érdekesebb kikaparni a szájából. Konkrétan benyúl a kis kezével és kiveszi a kaját :shock:
Elkezdtük a 2-es tápit, még van 1-es is, most felesbe kapja.
Voltam ügyintézni etr kódot, erre kiderült, hogy kell fénykép. Nem, nem lehet digitális. Nem, nem jó, ha előhívatok, mert visszadobják. Szóval lementem egy aluljáróba automatás képért egy ezresért :evil: mindegy, az indexhez is kelleni fog majd. Viszont az estis diákhoz is jár a bkv diákbérlete 8) Ami kelleni is fog, lévén 1 óra alatt értem haza a Deákról kocsival :shock: bkv-vel 1 óra 10 perc kb. Ja és király voltam mert 58 percig parkoltam a gödörnél és pont nem kezdtem meg még egy órát, de csak mert a rihe-röhi német turistákat megkértem, hadd fizessek már én előbb az automatánál :D Na ezért tanultunk nyelveket :lol: Amúgy Bécs belváros árszínvonalon van a parkolás a gödörnél :shock:

Anyám hívott, hazaértek két hetes erdélyi körutukból, menjek fel ha felkelt a csajszi. Legalább apa is tud majd dolgozni :) Csajszi érdekesen fogadta, hogy nem vagyok itthon, mikor felkel, pedig megbeszéltük, hogy ez lesz. Lényegében tök úgy viselkedett, mint szokott, csak folyamatosan nyenyizett :shock:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


örömmel jelentem a fiam nem szereti a brokkolit:ma megint megpróbáltam és nem szereti. Van még egy brokkoli pulyka bébikajám majd még azt megpróbálom, hátha.

Rekuja: igen az a gúlás feladat volt a megmentőm, mert minden odatartozó képletet kimásoltam a függvénytáblázatból és kiszámoltam azt is, ami egyáltalán nem kellett hozzá, így ok apró pontot kaptam, és volt egy négyzetes bizonyítás, (a bizonyításokra nem is készültem), de ebből is szereztem részpontokat, így még a többiből is pár pont, és 1ponton csúztam át a hármasba. De egy feladatot sem tudtam teljesen megcsinálni.

Holnap megyünk haza, Apukám feljön velünk, mert nem szeretné, ha Bálint ordítana az úton, és este visszajön a nagybátyámékkal. Mondtam, hogy megoldom egyedül, de ő nem bírja, ha sír, így 3hete ringatja és pütyölgeti, így jön Bálintra a hét szűk esztendő, ha csak velem lesz, mert én nem vagyok egy ringatós:(

A mángold(én sem szoktam főzni) a rebarbarára, és a spenótra hasonlít, egy hosszú, vaskos, zöld levél, és kicsit kesernyés

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Csicsi:
Ma kíváncsian mentem vissza az itteni h&m-be, és lestem hogy ki van-e táblázva hogy hol a lift. Persze nem volt, sokág azt sem tudtam hogy egyáltalán van lift, mostanában jöttem rá, pedig jó lenne ha tájékoztatnák az embereket. Mostmár ne bosszantsd magad azon, hogy elkerülhettétek volna, mert ez már nem segít semmit. Szerencsére Bibi jól van a pár horzsoláson kívül, az, ahogy nekifutsz-e a kártérítésnek, az meg majd eldől, de szerintem ha belevágsz, még várj egy kicsit, te is nyugodj meg jobban, mert nem hiszemhogy kellemes lehet egy ilyen eljárás.
Örülök, hogy találtatok házat, végre valami jó! :) Én is örülök, hogy pozitívan látsz mostmár mindent, rádfért :wink:

Evian:
Itt nincsenek zavargások, remélem nem is lesznek. Igencsak a belvárosban lakunk, nem örülnék ha az utcánkon autókat gyújtogatnának, és hasonló. Nem is nézem a híreket, mert csak felbosszantana hogy mi folyik nem is olyan messze :(
Gyanús vagy te nekem a habtapi véleményeddel :lol:
Az ördög figyel, ezen akkorát nevettem :lol:

Rekuja:
Köszi a normális papírt, el is postázhatod, ha van kedved :lol:
Én is most készülök venni egy netbookot, mert a laptopom elég vicces állapotban hever hetek óta. A monitor Alex keze alá került javításra, és ennek az eredményeként most nem működik, és Alex számítógépének a monitorára van rácsatlakoztatva a laptopom. Ahelyett, hogy ezt a macerát szüntetné meg nekem, magának vett egy iPad-ot, ami nekem nagyon nem tetszik, hogy érintőképernyős. Én régivágású vagyok, kellenek a valódi gombok :lol: Nálunk is van nyenyi bőven, adom neki a homeós bogyót meg a Dentinoxot, kínlódik a fogaival :cry:
Jó, hogy legalább te tudod hogy kell zárt topikba menni, nekem foglalmam sincs hol kell elkezdeni, vagy hogy mi van.

Kat:
Én korábban érettségiztem, mint ti, és már fogalmam sincs, hogy milyen tételek voltak, vagy hogy milyen feladatok. De a matekon én is egy ponttal csúsztam be a hármasok közé :D

Kép

Kép
snowball
 
 


Hello!

Én az ezredfordulókor érettségiztem (nem január elsején,akkor, azt hiszem akkor másnapos voltam) és csak annyira emlékszem az írásbeli érettségire, hogy egy Mikszáth novellát elemeztem, ami arról szólt, hogy egy paraszt halálra zabálja magát :lol: és ebből ki is derül kapcsolatom az irodalommal... 8)
Matekból lusta voltam tételeket tanulni, úgyhogy csak felvételit írtam...

Snowball amikor Molly már fordult hasról hátra mennyi idő telt el míg hátról hasra fordult? Hogyan ösztönözted? Levit akárhányszor hasra rakom/fordítom másodperceken belül hátra fordul - nem tudom hogyan lesz ebből mászás... És nincs az az ég, hogy bármivel hasra csalogassam - a cumijáért csajokat megszégyenítően tud ám hisztizni!

Itt agonizálok, hogy milyen cipőt, és mennyit kellene venni. Tök jó, hogy egyéves korig, és egyéves kortól vannak. Nehogy má' kibírjunk egy telet egy-egy cipővel/csizmával! :roll:



Na itt a magas labda lehet lecsapni. :)
evian19
 
 


Kat nekem azt javasolták, hogy a brokkolis krumpliba majd rakjak sárgarépát, mert úgy édesebb, és jobban megeszik a babák :idea:
evian19
 
 


Kat
Nem mondod, hogy van, amit Bálint nem eszik meg??? Ez kb olyan, mintha valami mozgást Szaffi nem szeretne :lol: Bár újabban megijed a zuhanástól :roll: :lol:
Apukádtól tök jó fejség, hogy megy veletek! Mi is úgy utazunk, hogy valaki folyamatosan hátul ül Szaffival, csak a városon belül megyek vele kettesben, de sokszor olyankor is jön a nyenyizés. Ja meg a múltkor mentem Érdre az apjáért, mert így jött ki a lépés, és hát a Cicám persze itt a sarkon kb két utcányira a háztól összekakkantotta magát a 0-on, és attól kezdve nem nyenyi, hanem sírás volt. Ettől meg jól el is tévedtem, mire odaértünk már vörös volt a kis feje, megláttam apát, aki a kollegákkal trécselt és a kezébe nyomtam „Beszart a lányod!” felkiáltással :lol:

Snowball
Nem azt akartad írni, hogy te KÉSŐBB érettségiztél, mint mi? :roll:
Nem tom, mit kell zárthoz csinálni, de dolgozom rajta :)

Evian
Matekból felvételiztél? Hova jártál? Mikszáth novellából én a Barbárokat bírom, mikor kinyírnak valakit az övcsatjáért. Az sokszor eszembe jut híradónézés közben. Nem is olyan elavult mű :(
Kb egy órája nézegetem a puhatalpú cipőket, hogy melyiket, mennyiért vegyek :D Mert hát kéne sztem kettő, de apa szerint nem. Meg ha már rendelek és fizetek házhoz szállítást, akkor veszek egy 6-12 meg egy 12-18 hós méretre valót. De a drágábbak (lilliput) aranyosabbak, meg szebben is vannak kidolgozva, de vajon van-e értelme egy gyerekcipőt szépen megcsinálni?
Most néztem, a Cinege legkisebbje 12 cm-es talpú, a Lilliputinak meg 11,3. Szaffi talpija 10,5 cm fekve, erre még rájön ~0,3 cm ha áll (olvastam a gyerekcipő-táblázatos honlapon), szóval a 12 cm még nagyon nagy neki, de a kis Vacak csajszi már áll. Szóval aszem Lilliputi lesz ebből. Bár ahogy a szállítási díjat nézem, lehet, inkább bemegyek a boltba és veszek :?
Már kell neki cipő/csizma meg minden? :roll: Én ilyenre nem is gondoltam :roll: Jaj-jaj-jaj-jaj de utálok vásárolni!!! :evil:
NE LEGYÉL FOLYTON OLYAN NEGATÍV MÁR!!! :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Nem tudom ki emlékszik-e még rám,de ha lehet újra csatlakoznék hozzátok?!Viszont papírom nincsen :cry: :) ! !Amikor zárt lett az előző fórum akkor írtam egy párszor,de akkor a munkám miatt nem volt időm ,azóta meg a "kisfőnök" nem hagyott rá elég időt.Azért amikor tehettem követtelek bennetek és jó volt egy kicsit hasonlítgatni,hogy mégsem én vagyok béna anya hanem másnak a lurkója is csinál olyanokat amiket az enyém ,vagy éppen nem csinál,tényleg segítség volt a nehéz napokban.
Kisfiam Barnabás január 14-én született 56 centivel és 4010 grammal,jelenleg 74 centi és 8400 gramm,röviden annyit írnék róla,hogy angyali és ördögi egyben,az alvást csak hírből ismeri,folyamatosan mozgásban van és amit a legjobban utál az a cékla :lol: !
Egyenlőre ennyi,mert már az első ébredésnél tartunk,pedig még csak egy órája alszik! :evil:
panni76
 
 


Evian:
Majd' 2 és fél hónap telt el a két fordulás fajta közt. Én úgy ösztönöztem, hogy mikor háton feküdt, oda ültem mellé, és amikor az oldalára fordult, odanyújtottam neki az ujjamat, abba belekapaszkodott, és átfordította magát hasra. Másnap meg már ment is neki magától. Érdemes megpróbálnod, hátha tetszene Levinek is.

Rekuja:
Gondolkodtam is, hogy hogyan kellene megfogalmazni, hogy mikor érettségiztem, úgy látszik, hogy feleslegesen erőltettem meg magam :lol: Igen, arra gondoltam, hogy KÉSŐBB érettségiztem, köszi a segítséget :D

Panni:
Persze hogy csatlakozhatsz - újra. Normális papír ügyben Dr. Rekujánál érdeklődhetsz :lol:
Akkor te is beillesz a topikos zombianyukák közé :( Legalább nappal szokott aludni rendesen? Mászik már? Neki is szép pasis méretei vannak :D

Kép

Kép
snowball
 
 


'reggelt!

Bébikém rájött, hogy éjszaka is tudja, hogy kell betenni a cumit a szájába! Egyemaszívét! :)

Rekuja amikor ketten utaztok Szaffival, nem tudod anyósülésre bekötni? Ha nincs ott légzsák akkor lehet!

Pénzügyi és Számviteli Főiskolára jelentkeztem - ja és el is végeztem + ELTE jogi szakoklevelet is szereztem (drága volt ám az Ecserin :lol: ) Ezek után elegem is lett a tanulásból, és úgy döntöttem, hogy Csabi elvehet feleségül! Persze most meg már tanulnék elsősorban angolul, de az adótanácsadói és TB ügyintézés is "izgatja a fantáziám" meg egy csomó más is amire nincs pénzem.
Amikor majd megnyerem a lottó5-t + 1-2 gyerek és egy csomó utazgatás után majd kitanulok lakberendezőnek, virágkötőnek, ékszertervezőnek, és öko boltot + szépségszalont fogok vezetgetni! :lol: :lol: :lol:

Cipőn még mindig itt senyvedek, már körvonalazódik egy Pedimed M, egy Liliputi S, és egy Cinege S cipő, csizmát addig nem veszek amíg el nem indul két-lábon!

Levi két napja evés - sztrájkol! Nem hajlandó enni csak max 100-120 gr-ot :? Tegnap Apa lemérte szobamérlegen, és kevesebb volt, mint 3 hete!!!!! Remélem csak a mérlegünk sz@r!!!

Csajok van M.o-on olyan szálloda, ahová érdemes és jó babával most télen mennünk? Fel kellene használni az üdülési csekkünket,mert már így is hosszabbítva lett, de fényképekről nem tudom eldönteni melyik lenne jó mindhármunknak! :?:
evian19
 
 


Panni76
Üdv újabb zugolvasó! Majd ellenőrzöm a korábbi bejegyzéseidet, hogy megkaphatod-e a Normális papírt! :) Barnabás akkor 1 nappal öregebb Szaffinál, már amennyiben 0:23 előtt született, különben 1 napon belül vannak :D Nem semmi méreteket emelgetsz te is minden nap :o Folyamatosan mozgásban levő gyerek ismerős :) És miket produkál? A kaki-makin kívül mármint. Nem, nem a pisi-misi és a puki-muki témákra gondolok :)

(Szaffi tüsszentett, majd mondta magának, hogy ebü! :lol:)

Snowball
Bármi gondod van a magyar nyelvvel, szólj, diszgráfiás vagyok :)

Evian
Nagyon okos bébikéd van :) Enyém éjjel nem talál vissza a szájába a cumival, éjjel csak egy dologhoz ért, hogyan rúgja le a takaróját, hogy aztán felébredjen arra, hogy fázik. Ja a hálózsákot utálja, mert abban nem tud felállni (mert ez roppant fontos éjjel, amíg alszik, ugye).
de az adótanácsadói és Tb ügyintézés is „izgatja a fantáziám” de egy perverz állat vagy!
Nem pedimed hanem pediped az a cipő!!! Rákerestem googleban, és nem értettem, mért nem találja :roll: Nem csak szandikat csinálnak? Ja nem, megtaláltam a kollekciót.

Szállodából mire van igényetek? Ár/környezet/wellnes stb. Viszonylag olcsó nagyon jó wellnesrészlegű a hotel sikonda Pécs mellett a Mecsekben. A kétágyas szobái nagyon tágasak és padlószőnyegesek, mi legalábbis mindig olyat kaptunk. http://www.sikondafurdo.hu/ És eddig csak télen voltunk ott :)

Na, beindult a nyenyizés, ráharapott a fájós fogacskára egy rákot :?

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, hogy eltűntem, de meglehetősen húzós nappalokat és éjszakákat élünk, de szót sem érdemelnek, mert szar mindegyik! :oops: :cry:
Hannának kijött két foga, a két alsó egyes! :lol:

Csak ezt az oldalt tudtam felületesen elolvasni, mert a 24 órás nyafogóm most is épp a lábam rágja! :lol:

Szállodák:
mi már sok helyen voltunk, amit bátran tudok ajánlani kisgyerekkel is, az: Debrecen Aquaticum, Kehidakustyán: Hotel Kehida, Sárvár: VitalMed Hotel, Zalakaros: MenDan, Visegrád: Thermál Hotel és még van pár, de nem jut eszembe.

Cipő:
megoszlanak a vélemények, hogy mikor és milyen cipőt adjunk a gyerekekre. Lilla csak akkor kapott cipőt (Falcon, első lépés cipő), mikor elindult. Addig itthon mindig mezítláb volt, úgy állt fel és úgy tanult meg lépegetni is. Ja, és itthon sose hordott benti cipőt. Most tervezek venni puhatalpú cipőt Hannának.

Na, ennyi volt a "szabadidőm", még benézek, ha lefeküdt Hanna.

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Sziasztok!

Snowball
Sajna tényleg zombisodás van folyamatosan,de érdekes a szervezet,mert hozzá lehet szokni,mikor már 2-3 órát tudok egyhuzamban aludni tiszta kipihent vagyok!Barni egyenlőre az arcon kúszásnál tart és a háton közlekedésnél,de így is megkaparint mindent,főleg a cumiért nagyon tud "teperni".Minden héten jár hozzá gyógytornász,mert sajna volt egy kis gond a nyakával.Csodálkoztunk rajta,hogy egy hetesen hason tartotta a fejét egy rövidebb ideig ,de ha hasra tettük mindig ordítás volt.Na kiderült,hogy nem tudja letenni a kis buksiját,mert kényelmetlen mivel letapadások vannak a nyakánál,ezért sírt szegény,mert tartotta egy darabig és utána már fájt neki.Szerencsére már ez is sokat javult.Valószínű mivel nagy baba volt szegénynek szűk volt a hely odabent!
A nappali alvás az úgy működik,hogy ha beteszem a kiságyba mikor elaludt akkor 30 perc után ébred,ha babakocsiban ringatom akkor egy-másfél óra összejön,de már a mózest kinőtte és a sport részben nem tud aludni jókat.


Rekuja
Barnus este 19.47-kor született,egy nappal idősebb(milyen furán hangzik :lol: )Szaffinál.Igen,nem kicsi méretekkel rendelkezik és elég sokat kézben van :? ,de néha már nem bírom a hőgetést.Azon nevettünk egyik nap,hogy mennyire örültünk mikor először meghallottunk tőle egy értelmesebb "szócskát",na ez a hőőőő volt,azóta már nagyon kivagyunk tőle.Sokmindenben hasonlít Szaffihoz(és a szobáját még nem is láttad,mintha együtt vettük volna a bútorokat és a kiegészítőket,pont mint Szaffié,hasonló az izlésünk ezek szerint).Soha nem pihen,ha ébren van mindig jár keze-lába,még evés közben is.Szopizás közben is a lábával tornázik,vagy kapargatja az oldalam stb...,ezért van,hogy már 3-4 perc után befejezi és már csavargatja a fejét,hogy nehogy lemaradjon valamiről.Így utána fejnem kell és kanállal viszont boldoga megeszi,mert a cumisüveget nem hajlandó bekapni sem,viszont a csőrös poharába ha teszek tejet akkor kirágja belőle,mert inkább csak játszik vele,de így legalább megy befelé is,mert ha ráharap akkor nyelnie kell!Van alul két fogacska azzal csócsálgat!
Evian
Barnus ezt a sztrájkot áprilisban kezdte,az addig cicifüggő fiam elkezdett pár perc után ordítani a cicin és az addigi 150-180 elfogyasztott tej mennyiség után 100-nál nem volt hajlandó többet enni,így történt,hogy éjjel elkezdett többször kelni és azóta szinte csak éjjel szopizik rendesen.Ja,és kipróbáltam,hogy éjjel ringattam egyfolytában és nem adtam neki csak egyszer enni,hogy majd akkor napközben eszik,na az lett,hogy nem evett napközben sem és elkezdett stagnálni a súlya.Akkor úgy voltam vele,hogy inkább egyen éjjel,mert különben elfogyna a tejem.Már mindent kipróbáltam hogy lehetne ösztökélni a nappali evésre,de most meg már azért nem erőltetem,mert így talán jobban megeszi majd a szilárd ételeket.Mondjuk a gyümikkel nincsen gond a problémát a főzelékek okozzák.

Igyekszem most már sűrűbben írni,most irány a konyha és főzés! :wink: :wink: :wink:
panni76
 
 


Visszajöttünk a reggeli séta/közért kombóból, közben beugrottam anyámhoz a tegnap ottfelejtett telómért, így Szaffi már az odautat is végig nyenyizte :( A pánéztárnál áttettem kenguruba. Komolyan, csak azért viszek babakocsit, hogy a kaját abban toljam haza :)

Timocska
Örülök, hogy ezek szerint nincs „semmi komoly” baj, csak a szokásos zombi-anya státuszodat erősíted :lol:
Lábrágcsálás király, nálunk is nagy sláger, és a két kis alsó tigrisfoggal külön élmény :roll: :)
Megnéztem a falcon cipőket, tényleg szépek, és nincsenek is rossz árban, de nem mindből van 18-as :( Sőt, alig van, amiből van, csajszim meg már későősszel sztem az utcán is fog menni.

Mondtam, hogy ha fogom a kezét, akkor lépdel? Tegnap egy fél szőnyegnyit (kb 1,5 méter) végigkacskázott. Felállt, aztán egy kézzel elengedte a térdem, amibe kapaszkodva felállt, szóval elkaptam a kezét, mire elkezdte rakosgatni a kis virgácsait felém :) Végül Én hátráltam, ő meg nagy vigyorogva közeledett. Egyre többször teszi a talpát le és nem a lábujjait, kezd ráérezni a dologra :) Azt is egyre gyakrabban csinálja, hogy megpróbálja elengedni, amibe kapaszkodik. Persze leginkább seggre esések lesznek belőle :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Evian:
Legalűbb vannak ötleteid, hogy mit csinálnál szivesen :) De azért csak ne perverzkedj a TB-vel :P

Rekuja:
Van, hogy elakadok a magyar nyelvvel, szégyen, vagy sem :( Ráadásul most anyumat kell majd tanítanom angolra, és az agyam tudja hogy hozzá magyarul kell beszélnem, és ha megpróbálok belekeverni egy kis angolt, akkor káosz van az agyamban.
Már kérdezni akartam hogy nem lépked még Szaffi? El tudom képzelni azt a "magas" testet, ahogy lépked :lol:

Timocska:
Na vége, kint a kis foga :D Hátha mostmár nyugisabbak lesznek az éjszakáitok egy darabig.

Panni:
Én nem tudom milyen a zombisodás, viszont Molly is új rendszerbe kezdett. Mióta átváltottunk kettes tápira reggel fél7 helyett fél4kor kel. Plusz nem fogadja el a szilárd kajákat mióta beteg volt. Szóval jól nézünk ki :twisted:
A lényeg hogy javul Barni nyaka :wink:

Kép

Kép
snowball
 
 


Hozzáteszem második napja esik az eső, megállás nélkül. Lassan karácsonyfát állítunk, mert totál őszi-téli hangulat van :shock:

Kép

Kép
snowball
 
 


Hello!

Annyira jó idő van, hogy sétáltunk egy nagyon nagyot! 8) Snowball részvétem, utálom az esős-őszi időt!

Na kitaláltam milyen cipőt veszek: Liliputi vonatos S-es, és Pediped cristofer cb (így kell írni :shock: ez olyan mint a "dzsenifer") Itt rendeltem meg, mert itt olcsóbb és ingyenes a szállítás:
http://www.manoabc.hu/

Timocska éjszakákért nem irigyellek!!! Kitartás!
Szállodákat köszi! Picivel melyik a legjobb - wellness/medencék - ügyileg?

Felcon cipőt megnézam...

PAnni szia!
evian19
 
 


Egy tipp a cipőkhöz,mi ezt a cipőt árultuk a boltban és szerették,ez benti cipő inkább,de nyáron kintre is jó,na és persze már ha áll a gyerkőc.Ettől vannak azért szebb cipők is viszont az ára nagyon jó!
www.kacper.hu zetpol gyerekcipő

A másik,mi még az első babalátogatásoknál kaptunk egy puhatalpú adidas cipőt ami 6-12 hóig jó,mi ezt hordjuk már március óta és nagyon szeretem,most is ha kicsit hűvösebb van ráadom és soha nem izzadt bele a lába Barnusnak,elég jól kitudtam eddig használni és még az ősszel is jó lesz,bár már szereti leszedni ,a zokni sem marad rajta 1 percnél tovább :lol: ..Azt hiszem 4-5 ezer forint között van.
Rekuja persze ez Szaffinak már nem lenne jó :lol: ,ha már kézenfogod és lépdel,nem semmi a csajszid!
panni76
 
 


Panni köszi a tippet!

REKUJA GRATULA SZAFFINAK!!!!!! :) :) :)

Akinek ül már stabilan a gyerök, az egyenes háttal, vagy ilyen punnyadós egyheteéjjelnappaltanulok ülésben nyomja? :D
evian19
 
 


Evian
Aszem megvetted az utsó S-es Lilliputi cipőt :shock: Néztem, hogy jé, tényleg olcsóbb meg ingyenesen hozzák, juj-juj rendelek, erre mind L-es meg XL-es :o Marad a bolt nekem :( De mintha a Peniped cristoferből is csak 18-24 hós méret lenne :roll: vagy én vagyok nagyon béna :(

Snowball
Magas teste a Cicalánynak valóban idétlenül pici lépkedés közben :) A maga kis 67 centijével ha ki is húzza magát, akkor sem lesz kisgyerek méretű. Minap apával sétáltunk, láttunk egy totyogót aki a szülei kezét fogva kacsázott, hát, vagy 10 cm-vel magasabb volt, pedig nem járt sokkal ügyesebben. Szóval alacsony csaj „járás” közben idétlen :)
A karácsonyfa a hóhoz, nem az esőhöz kötődik, neem? :roll:

Panni
Ha Snowball nem ír neked, észre se veszem, hogy volt egy bejegyzésed az enyém előtt :D Folyton ezt csinálom, hogy nem frissítek, mielőtt küldök, aztán meg nem megyek felfelé :lol:
Leellenőriztem a korábbi bejegyzéseidet, de még nem vagyok bizti, hogy megkapod a „normális” jelzőt :lol: Miért tűntél el olyan hirtelen novemberben?
Sajnálom a letapadt izomzatot :( de az tök jó, hogy ennyire időben észrevettétek! Nagy babák rossz helyezkedéséről Tyuntyi is tudna mesélni, bár ott lehet, hogy a farfekvés volt a hunyó? :roll:
Tök jó, hogy ilyen strapa mellett is ennyire pozitív vagy :)
Szaffi kb ugyanannyi idősen kezdett sztrájkolni evés alatt, mint a fiad. Gondolom, addigra lett a világ érdekesebb, mint a kaja :) Nálunk elég jól bevált, hogy a kiságyában fekve félálomban kap kaját, és néha be is alszik rajta. Persze én nem szoptatok, szóval... nem mondom, hogy lógasd be neki a cicit a rácsok között :lol: :lol: :lol: Bocsi :lol:
Akkor ezek szerint egy napon belül vannak a picinyeink, sőt, 5 órával idősebb csak Barnus, mint Szaffi :D
Nálunk a nyenyi volt az első „szó”, hát, már mi se élvezzük annyira, mint elsőre :lol:

Csajok, tiszta gáz, de a gyerekem DIREKT lesmárol :shock: Anyám szerint tanul puszit adni :oops: Az ugye cukiság, hogy odanyomja az arcát az enyémhez (kicsit belefújja az orrát a szemembe), meg rágcsálja az orromat (ezt imádja), de már többször direkt belenyalt a számba, alig bírom elkapni a fejem, ő meg néz rám értetlenül, hogy most mi van már?! Meg ha puszit adok az arcára (pl ha rám van kötve) akkor a száját fordítja oda :oops:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Naná, hogy írtatok közben :lol:

Panni, tanulmányozom a cipőket, majd jövök kritizálni :D

Evián
Szaffi ül, mint a kisiskolás, egyenes háttal micimackó pózban. Mindjárt demonstrálom egy fotóval! De ha alszik el, akkor előreborul. Most pl úgy altattam, hogy négykézláb volt és nyomta fel a seggét, én meg tartottam, hogy ne álljon fel, közben nyüszögött, majd egyszer csak puff, popsi le és aludt :shock:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Kép

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Na jó, így fotón nem is tűnik olyan egyenesnek a háta :roll:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok Lányok!

NEKEM SINCS PAPÍROM, de azért ugye jöhetek még én is? mármint ha kevéske időm engedi.Micsoda dolgok történnek itt kérem pár nap alatt!

Szaffi baba járni tanul :P
Hanni baba fogat növeszt :lol: de irigy vagyok! nekünk már stabilan 3 hónapja mondja a dokinő hogy húteszegény majdnem kinn a fogad! és még mindig semmi...

Snowball, figyu az evéssel mi is így voltunk a nátha után, mikor meggyógyult kellett 4-5 nap hogy megjöjjön az étvágya újra, és most mindent elpusztit Levus, szóval légy türelmes, bizti Mollynál is átmeneti állapot.

Panni, üdv, alvás terén ugyanez a helyzet mint nálatok, babakocsiban totál jókat alszik a fiam. Éjjel viszont gyönyörűen alszik az ágyában. Értsd.: ébred 11, 1, 4, 5.30 akár egy menetrend és pontos nagyjából. Eszik és aLSZIK TOVÁBB. aMIKOR KÍMÉLNI AKAR AKKOR CSAK 1-kor és 4-kor ébred. Hát ez van mit csináljunk...

A cipő témához nem tudok mit hozzáfűzni, mi Sziesztát vettünk Misinek mindig, de sz@rt se ért, olyan lúdtalpas mint állat...

Rekuja, nektek Karácsonyig egész cipőarzenál kell majd ha így halad a kisasszony! Nem semmi hogy lépeget, nagyon ügyesek vagytok!

Na mentem bébikaját gyártani, nem tudom mikor tudok újra jönni, sok meló van itthon, meg hát kertes háznál amúgy is mindig van mit csinálni..

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
gabci76
 
 


Gabci
Nekünk egy szerdán azt mondta a doki, hogy ő még nem lát fogakat, szombaton jött ki az első, vasárnap a második :lol:
Ne is mondj ilyeneket, hogy karácsonyig cipőarzenál, én naiv úgy gondoltam, majd karácsonyra kap kiscipőt... :roll:

Siesta cipők vércukik, nagyon édesek a hímzettek, de marha drágák fél évre 10e-ért. A zetpol-ok jó árban vannak, de közel sem vércukik :lol: És ott is, ami tetszik, az nincs csak 20-tól felfelé, pedig ennek a csajnak tuti kelleni fog 18-as is kemény talpú utcainak :roll:

Majd meg fagyok itthon. És még kazánunk sincs, hogy befűthessek. Apa szerint hülye vagyok, mert augusztus van, és nehogy má' ilyen gondolataim legyenek :shock: Elvileg 2 hét múlva jönnek kazánt szerelni, attól kezdve sztem fűteni fogunk!!!

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Tudom, mit akarok már napok óta! Ti is folyton mindenhol gyerekkaki szagot éreztek? De még ha ott sincs a gyerek, akkor is Szaffikakiszagú az egész világ!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Na jó, kezd csajszihiányom lenni, már dél óta alszik :roll:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja
Azért tűntem el,mert kicsit összecsaptak a fejem fölött a hullámok,munka és az otthoni" mi hol legyen",dolgok terén.A férjem dolgozó szobája lett a gyerekszoba,a háló meg a dolgozószoba....a lényeg,hogy felforgattuk a lakást ,még semmi nem volt megvéve a babónak,majd a hónap végén becsípődött egy ideg a derekamban és mozdulni alig tudtam és még sorolhatnám.....Azért próbáltalak követni benneteket és annyi minden volt amihez hozzá szóltam volna,de tényleg zombiként nem volt néha erőm.
Nagy baba rossz helyezkedéshez annyi,hogy a 38. héten fordult vissza a fiacskám farfekvésből,de bár maradt volna úgy és császároztak volna meg,mert a szülésem szörnyű volt.Bár az idő megszépíti a dolgokat és a kismanó feledteti a rossz élményt :lol: !
Rácsok között belógatva :shock: :lol: ,ahoz nem rendelkezem megfelelő méretekkel még így sem,hogy szoptatok :lol:
Örülj neki,hogy lesmárol,az én fiam csak csipkedni és karmolni tud még a napi manikűr mellett is!

Barni nem ül,mert a nyaka miatt nem is ültettük úgy direktbe,de most már a babakocsiban és az etetőszékben is felhúzza magát ülésbe,de az lenne jó ha végre mászna és úgy tudna felülni.De majd az is eljön egyszer :roll: .Azért néha furán néznek a nem kicsi fiamra,hogy ez a gyerek még nem megy? :evil:

cipőhöz:tiptopbaba.hu, most írtam nekik,hogy tart-e még az akció és a chaten van ügyfélszolgálatos aki írta,hogy igen és megnézte,hogy abból amit szeretnék van-e még,mert már kezdenek kifogyni!
panni76
 
 


Sziasztok!

Timocskához hasonlón csak pár mondatra jövök én is, mert mi is zombisodunk tovább. Miki éjjel kismilliószor ébred meg, én meg konkrétan hulla vagyok, meg valahogy rám egyébként nem jellemző módon szomorkás :cry: Napközben is rosszul alszik, nagyon nyugtalan. Rettenetesen be van durranva az ínye, és azt hiszem, tényleg a foga bántja, nem túl szabályosan, de most épp az egyik szemfogát készül kinöveszteni ránézésre :shock: :P

Csak, ami eszembe jut:

Csicsi
Fogzásra én csak a dagadt ínyből, fehérlő, pontszerű ínyrészletből, továbbá a nyűgösségből szoktam gondolni.

Rekuja
Az én fiam is így smárol
:oops: Ráadásul nemcsak engem, de a nagyfiamat is nagy-nagy előszeretettel...

Evian
Domi őszre-télre mindig Elefanten vagy Barenschuhe cipőt kapott, mindkettő a Deichmannban vásárolható. A Pedipedet is nagyon szerettük, csak nagyon drága :evil: De ő nyári gyerek, így első telén már szépen és sokat járt. Gondolom, Miki ezen a télen még nem lesz nagy gyalogművész, így neki én valami Liliputi-szerű kiscsizmát fogok venni majd. Még nincs cipője
:oops: Ha hűvösebb van, tutyit szoktam ráadni.

Bocs a többiektől, de ennyi voltam. Panni üdv!
Sziasztok!

Anna
b.anna
 
 


Hello!

Most jöttünk meg egy hatalmas sétából, Apa öltöztet, pelenkáz (nem engem) azután etetés - szoptatás úgyhogy csak röviden!

Rekuja emeld fel a popsidat, menj ki sétálni, mert iszonyat jó idő van! Majd' meg sültünk sétálás közben - főleg, hogy kenguruban sétáltam másfél órát! Tök jó volt, Levi minden felé nézelődött, és jól megfogdostunk minden bokrot és virágot!
Milyen tájolású a lakásotok, hogy ilyen hideg? Ti tőlünk délebbre vagytok, ott melegebb kell, hogy legyen! :lol:

Utolsó cipőkre csaptam le! :?
De szépen ül Szaffi! (mindig három f-fel akarom írni :roll: )

Gabi az éjszakai menetrend ismerős! :cry:

Na kész apa+ Levi megyek etetek!
evian19
 
 


Rekuja elnézést az előző bejegyzésért nagyon lelkes vagyok a meleg miatt! Bocsánat! Előbb küldtem el, nem néztem előnézetet....
Na magyarázkodhatok itt, mert már megint hirtelenkedek, és leírom, ami először eszembe jut :oops: :oops: :oops:

SOOOORRRRYYYY
evian19
 
 


Evian
3x olvastam el, de nem értem, mért kértél elnézést :roll: vagy ez is poén volt csak nem jött át? :o Buta-Réka :oops:
Amúgy mi is sétáltunk kenguruval háromnegyed órát, apa ma sokáig van bent, gondoltam, addig is telik az idő :) Ma minden baba zizi lehet a telepen, három anyuka is jött szemben üres babakocsit tolva kezében egy csöppséggel :) Itt kint sincs olyan nagy meleg, elég hideg szél fúj. Azért benyomtam egy fagyit, le is ettem vele a csajomat, akinek ízlett a marcipános :lol: lenyalogatta magáról a drága öntisztító gyermek :lol:

Panni
Visszafordult 38. héten?! Az nem lehetett semmi rugdalódzás odabent! Nehéz szülést sajnálom :( Nekem nagyon szép szülésem volt, remélem, egyszer neked is részed lesz benne :)
Szaffi két héttel a mászás után ült fel először mindenfélébe kapaszkodva, aztán rá egy napra önállóan. Még aznap fel is állt :lol:

Anna
Szerintem normális, ha a fáradtságtól kissé bedepizel. Na, mehettek Tyuntyi Csanijával vámpírtalálkozóra :lol:
Smárolás legalább családban marad :D
de ő nyári gyerek, így első télen már szépen és sokat járt mármint fél évesen? Vagy a következő télen másfél évesen? :roll: Számolok ám! :)
Mi az a tutyi? :shock:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Gabci,Anna,akkor nálatok is hasonló a helyzet alvás terén! :cry:
Szerencsére(és gyorsan lekopogom)abbmaradt az,hogy éjjel amikor felébredt és nem adtam neki enni egyből hanem próbáltam altatni annyira megébredt,hogy nem aludt vissza 1-2 órán keresztül,inkább játszani akart!Ha jól emlékszem Timocskáéknál is volt ilyen!? :roll:

Rekuja
Azt gondoltam szülni fogok amikor megfordult,de amikor nem történt semmi akkor jutott eszembe,hogy lehet csak dobott egy fejest :lol: ,és másnap a dokinál ki is derült!
Szeretnénk tesót Barninak,a férjem még kettőt is,de én a szülés után rögtön azt mondtam soha többet,utána ez megváltozott,majd amikor jöttek a durva éjszakák akkor megint azt mondtam nem kell tesó,de ez persze hirtelen felindulásból történik és már a következő pillanatban nem így gondolom.

Lányok,akiknek anyatejes a babája,adtok a délutáni kajcsi és a lefekvős szopi között enni a babónak?Én próbálkoztam mostanában,hogy hét körül adtam Barninak rizspelyhet vagy tejmentes grízpépet gyümivel,be is vágott belőle 120-150-et,de éjjel ugyanúgy kelt enni :cry: !
panni76
 
 


Csajok, úgy tűnik most van egy szabad estém!
Éljenek a nagymamik!!!
Anyukám elvitte Misit hozzájuk, Levi miután kipörögte, teliette, kikakálta magát 2 mp alatt álomba zuhant, úgyhogy Hawaii, dj, napszemüveg...ja és a zuram dolgozik holnap reggelig, úgyhogy én most mindjárt beveszem magam a tv elé.

Panni, én is gondoltam már az esti gyümölcspépre de nem adtam még eddig, szerintem nekünk még elég a két szilárd kaja per nap. Viszont nem is várok csodákat mert a szopis babák ilyenek sajnos, ahogy Evian is írja tartják a menetrendet. nem azért mert éhesek, hanem megszokták hogy éjjel létszámellenőrzést tartanak, hogy megvan-e anya, no meg a lényeg a cici. Szóval van még hátra pár hónap míg mi nyugodtan alhatunk éjjel. Azért olyan 10 hónaposan remélhetőleg már kiütik magukat annyira nappal, hogy nem lesz erejük éjjel akciózni!!! Viszont megosztok veletek egy linket, miért is jó nekünk, ha nagyon kivagyok ezt el szoktam olvasni:
[url]http://www.dokimami.hu/2010/05/25/oda-az-ejszakai-szoptatashoz/
[/url]

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
gabci76
 
 


http://www.dokimami.hu/2010/05/25/oda-az-ejszakai-szoptatashoz/

Panni mi egyidősek vagyunk? mármint a nicknevedből gondolom.

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
gabci76
 
 


Na csajok, aszem ma csökkent 10%kal a lakásunk értéke. Hallottátok a Csepelen élve eltemetettek sztoriját? Na az az utcánk végi erdő, aszem :( Persze nem mutattak képeket, szóval lehet, a gyár melletti is, de a délutáni séta során láttam két rendőrjárőrt meg egy bűnügyi helyszínelőt a Cirmos sulinál, ami 10 éve bezárt és hajléktalanok élnek benne ugyanúgy, mint a mögöttünk levő erdőben is. Na szóval logikus lenne, hogy ha vmi van az erdőben, akkor megkérdik őket a dologról. Amúgy 24 éve költöztünk ide (mármint anyámékkal) de még egyikünk se volt soha az erdőben, az amolyan tiltott zóna volt mindig a mások földje (bocsi, ráficcentem a Trónok harcára). Hát, most már tényleg az :(

Panni
Barinőm tavaly nyáron, mikor fél éves volt a fia, azt mondta, majd 5-6 év múlva, mert ezt a fogzást ők még egyszer végig nem csinálják. Aztán idén tavasszal belefogtak a tesógyártásba :) De tényleg nem minden szülés egyforma, Snowball valamelyik ismerőse (talán egy Belgiumban élő csaj a februáriakból) tök könnyen szülte a másodikat, pedig az elsővel megszenvedett :) Urbán legendákban amúgy jó vagyok :D
Ja, és Szaffi nem anyatejes, mégis minden éjjel kel kajáért/simogatásért. De kétségtelen, hogy nálunk ezt apa is meg tudja adni neki, nálatok meg az elég problémás lenne :roll: :D

Gabci
Éljen a szabad este :) Én is tv-t néztem a múltkor, majd rájöttem, hogy totál nem érdekel és nem köt le, inkább olvastam a végén :roll: Pedig szeretem a filmeket, csak a gyerek mellett valahogy... Maradnak a sorozatok a laptopon, azt bármikor le lehet állítani, és csak 1 órásak az epizódok :D
Ennek a dokimaminak már olvastam egy bejegyzését a hasfájós babákról azt hiszem, az is szimpatikus volt :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Gabci
Ma én is azért tudtam ennyit írkálni,mert anyukám "szolgálatban" volt ,így a vasalás ,teregetés stb...között volt rá időm!
Van energiád tévézni :shock: ,szerintem én 5 perc után aludnék :lol: .
Azt én is elfogadtam,hogy a szopis babák ilyenek,csak nálunk van,hogy a 3 órát sem várja meg,hanem éjfél után nagyon gyakran ébred és félek,hogy semmit nem pihen a pocakja!
Ilyenkor elalszik és örülök ha éjfélig húzza,de mostanában már az sem megy,mert valószínű megint jön a foga és sokszor felsír,na meg csak az oldalán alszik és néha felriad,hogy hanyattvágódik szegénykém :cry: .
Linket megnéztem :lol: ,tanúlságos,de a 3.pontot cáfolom múlthét óta :evil: !
Igen,az a születési dátumom :roll: ,sajna csak most sikerült a babóca!
panni76
 
 


nem itt volt a gyilkosság 8)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Rekuja


Biztos eljön az az idő amikor azt mondom,hogy akkor hajrá megint,csak most még távolinak tűnik :roll: .
Tényleg minden szülés más ,ezt több ismerősöm elmondása alapján is mondhatom.

Éjjeli etetés apával igen érdekes lenne,bár néha viccelünk,hogy apának is kéne egy olyan "felszerelés" mint az apádra ütökben Robert De Nironak volt amivel etette kicsi Jacket :lol: !
panni76
 
 


Tudod hányszor gondoltam arra a "felszerelésre" miközben a szoptaníttal bajlódtam :wink:

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Na ennyi volt a kikapcsolódás, megnéztem a Tűzvonalban-t, aztán most hallom a csepeli horror-t a híradóban, te jó ég! Akkor Rekuja, tudod hol történt? Messzebb tőletek?
Panni, nekem néha muszáj az alvás rovására kicsit kikapcsolódni, mert Miskám mellett még a híradót se nagyon tudom megnézni (kivéve ha kinn kergeti a kutyát az udvaron)-nappal semmire nincs időm szinte-ja és még vár a mosogatás. Szóval 11 előtt soha nem fekszem le, de most már egész jól elvagyok az 5-6 óra alvással. Amúgy nekem van olyan-szégyen vagy sem, hogy Levi sír felkapcsolom a kislámpát de nem bírok felkelni és elalszom, aztán később arra ébredek hogy ég a lámpa és mindenki alszik. :oops:
3.as pont nekem még nincs szerencsére.

Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
gabci76
 
 


Jó reggel!

Gyerekem úgy gondolta, hogy ma jó ötlet fél négykor kelni, és anya szemét kinyomósat + anya arcát markolva smárolósat játszani. :? Csak akkor volt hajlandó elaludni, amikor szoptattam! Ilyet már kb 2 hónapja nem csinált (én cumisüvegben vizet/baracklevet adok neki éjszaka, azzal is simán visszaaludt.... eddig).
Amikor végre visszaaludt már csörgött is apa telefonja! NA ennyit a ma "reggeli" alvásról.

Amúgy pár napja olvastam, hogy az életösztön miatt nem alszanak a babák mélyen, és ezért kelnek fel, mert éberen alszanak,

Na már kel is! :)
evian19
 
 


ÚÚúúúú kicsit tudok ám fogalmazni kipihenten! :lol:

Csicsi merre vagy???? Remélem minden rendben!!!
evian19
 
 


Ismét jelen!! Balatonon. Olyan sokat írtok egy nap. Még elutazunk egyet majd egy hétre, és ottt biztos nem lesz net. Kezdek aggódni, hogy hiányozni fogtok.
SzóVal: kakiszag: Bálint délelőtt kakil egyet, max kettőt, de én egész nap szimatolok, mert mindenhol azt érzem. Emlékszem, amikor az anyatejes kakiról átváltottunk a szilárd kajás kakira, azt hittem elhányom magam a szagtól, amost meg olyan természetse:)

Cipő ügybe egyre jobb szakértők leszetek. É vettem anno egy mamusz szerűt Bálintnak, amire az Apja közölte, hogy ugye nem fogom ebben utcára vinni, és elment az Outletbe és vett egy velúr taplú, tépőzáras Nike cipőt. Most nőtte ki, én is szerettem, mert sokszor azt gondoltam a zokni kevés. De majd én is Liliputira gondolta, főleg azért, mert egy utcára van a bolt, és így elég kényelemes, és talán fel tudom próbálni.

Nem tudom ki írta, de érdeekelne, hogy melyik márka a tejnélküli grízpép, mert én vadászom rá, de nem találtam igaz vettem Hipp-et, és Netslé-t, de abban van tej. Még nem adtam, de gondoltam ré, hogy a délutáni tápszert csökkentem, és ott mehetne egy kis gyümölccsel.

Rekuja: Remélem Szaffi már a lábán jön a találkozra:) Annyira furcs, legalábbis nekem, hogy pár hónapja még a fejüket sem tudták tartani, mopst meg ülnek, másznak, és járnak. Tényleg közhely, de szalad az idő:(

Váltott már valaki tápszert 6+ra. Mi Beba HA Pro startot eszünk, és nézegettem a Dmben a többit, és igaz a BABylove-os csak bio, és nem HA(Bár a Beba sem 6+tól) de a felébe kerül. Ha nincs köztük különbség, akkor azt veném. Tapasztalat?

Panni: a barátnőmnek Anlgiában a szülés előtt 1héttel a farfekvéses gyerek kézzel megfordították. Ő azt mondta, hogy inkább szül, mint azt még egyszer.

Na megyek céklás krumplit főzni. Kértek?

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Kat
A legjobbkor! Hogy készül a céklás krumpli? :) Anyám most hozott nekem a piacról céklát. Én még ott tartok, hogy a cékla befőttesüvegben terem a közért polcán :) Úgy emléxem a babakajás szakácskönyvben megsüti sütőben, de az nekem macerásnak tűnt, anyám szerint meg héjastól kéne főzni, ezt meg idétlennek érzem :roll:
Tápszert váltottunk, létezik Beba pro HA 2!!! Én is a dm-ben néztem, és ott nincs HA de a gyógyszertárban igen. A lombikos fórumon mondta valaki, hogy a sima beba 2 nagyon sűrű, nem jön át a cumisüveg lukon és neki a fia nem fogadja el a vágott cumit, szóval nem tudja azt adni. Kipróbáltuk a Beba 2 éjszakait, na dettó, Szaffi szívta, hogy horpadt a kis arca, de egy csepp sem jött át, után én is próbáltam, de aki abból szív, annak olyan tüdeje van, hogy egy lélegzetre átússza az 50-es medencét. Ja, és 1 éves korig jár a tápira recept, kérj a gyerekdokitól, és akkor ugyanott tartasz árban. Én maradok a HA-nál, ezt már megszokta, nem akarom keverni a dolgokat. A 2-es is ugyanolyan keserű amúgy :?
Ugyanezt a „de nagy már ez a lány”-t adta elő anyám fél órája amikor összefutottunk babakocsizás közben (hozta a céklát) :)
Sinlacban nincs se tej, se glutén. Legalábbis a doki ezt mondta :roll:

Evian
Mért nem némítja le apa a telcsijét? Vagy az az ébresztő? Na akkor végkép némítsa le :lol:

Gabci
Ilyen nálunk is van, hogy Szaffi felsír, én átrohanok, és mire az ajtóba érek, már alszik. Szóval már néha várunk kb 30 mp-t, mielőtt átindulunk, nehogy pont mi ébresszük meg a „becsörtetéssel”. Ha vissza tudsz aludni a sírástól, akkor nem sír annyi ideig Levi, lehet, jobb is, ha hagytad visszaaludni :)

KépKép
KépKép
KépKép
rekuja
Budapest XXI. kerület
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Gabci
Próbáltam ha sír ne menjek,de annyira felébred,hogy 1-2 óra mire vissza tud aludni és az mégrosszabb!Az éjjel is már kelt 22.30,12.00,2.30,5.30,7.30 :evil: !


Kat
A kézzel megfordítás nagyon durva lehetett :shock: ,én bizti nem hagytam volna,mondjuk az is durva ,hogy hallottam nem császározta meg a doki a kismamát hanem hagyta farosan megszülni,és ez 2 éve volt nem pedig 20!
A tejmentes grízpép Humana,van natúr és van almás,az auchanban vettem ,de a corában is láttam!Felváltva adta hol ezt hol rizspelyhet a gyümihez!

Céklás krumpli nekem ízlett a fiam meg öklendezett tőle!
Rekuja,én sütőben sütöttem egy órát és utána megpucoltam (könnyen ment) és botmixerrel tudtam csak pépesre csinálni,mert a turmixban szemcsés maradt.na és persze tettem hozzá krumplit!a gyerekem mint drakula úgy nézett ki,fel is avatta vele az új etetőszékét!

Evian!
Nekem is sikerült vissza altatni Barnit addig amíg rendesen evett napközben,lehet neked is azért akart szopizni,mert írtad,hogy nappal nem nagyon evett?!
panni76
 
 


Rekuja

az lemaradt,hogy a céklákat alufóliába csomagoltam!
panni76
 
 


Sziasztok!

Evian:
Ne sajnálj a rosszidő miatt, már megszoktam. Jó, nem tagadom, néha jó lenne ha itt is lenne legalább olyan vagány nyár, mint otthon, vsziont itt az ősz meg a tél enyhébb, mint otthon. Szeptemberben pl sokkal jobb idő szokott lenni. Ezzel vigasztalom magam, szánalmas :lol:

Rekuja:
Itt nem feltétlenül kötődik a hó a télhez, habár az utóbbi 2 évben volt hóban részünk, nem is kevés. Remélem idén is lesz, mert a szánkózás tavaly óta be tan tervezve :D Tavaly ugye nagy pocakkal Alex felajánlotta hogy húz ő a szánkón, de egy boltban sem lehetett kapni. Szóval idén valószínű hogy októberben meg kell vennünk a szánkót, meg a hólapátot, mert tavaly egész Edinburgh ki volt fosztva a hólapátból. Ilyen még az égvilágon nem láttam :shock:
Cuki Szaffi, ahogy ül, hát még a lépegetés milyen muris lehet :D Olyan sok minden sok történni a következő pár hónapban, nektek "már csak" a járás maradt hátra szerintem, de előttünk még rengeteg dolog sorakozik :) Kérdezted nemrégiben hogy ha megtanul járni Szaffi, mi lesz a következő lépés. Szerintem a szorzótáblát fogja hangosan felmondani neked :lol: :lol: :lol:

Jó egyébként, hogy közben írogatjátok hogy mit, hol lehet kapni, mit érdemes etetni a lurkókkal, legalább majd nem lesz annyira idegen otthon a terep. :wink:

Gabci:
Az utóbbi napokban Molly is felsír éjszaka, akkor már pattannék ki az ágyból, a takaró csücske már felhajtva, de csak vissza szokott aludni. Viszont Alex is korán kel mostanában, szóval nálunk is szól a telefon :evil:

Annyit írtatok már a cipőkról, hogy én meg elkezdtem gumicsizmát néni magamnak az ebayen :lol: Mollynak van cipője, nem is egy, viszont nekem be kell sürgősen szereznem egy gumicsizmát mert álalndóan beázik mindenféle cipőm, és attól jobban semmit sem utálok szerintem, ha a zoknim vizes.

Újabb "merész" ízt próbáltam ki. Nem tudom, hogy ki evett már mogyoróvajat, de nekem annyira bizarr :lol: Ezt is még csak most próbáltam ki, annyir kíváncsi voltam már. :lol:

Kép

Kép
snowball
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?