Új privát üzeneted érkezett!

Na megkerestem a füzetben. :D Lázgörcsnél ki kell párnázni a fejét, hogy ne verje be a rázkódástól, valamint előfordulhat hallás vagy látás romlás. Érdemes utána ezeket figyelni.

vick
Kép
Kép
ervick
 
 


Hali!

Gigi, bölcsi téma: hű csajszi, fel ne add! Rövidített verzióm: úgyis szívással jár, akkor legyél túl rajta most. -innen ha csak ráérsz olvasd :): Én is olvastam ilyet, hogy a szülő nincs rá felkészülve, bevallom szerintem ez ... inkább nem mondom mi :wink: . Mindenki tudja, hogy el kell engedni őket. Az első idő nehéz, aztán rájön a gyerek, hogy anya jön majd érte, nem örökre hagyja ott, a gyerek társai nem ellenségek: nem bántani, hanem játszani akarnak vele és akkor klappol majd minden. Hidd el, később már csak azért is nehezebb, mert tud reggel egy 3 éves úgy kapálózni, hogy ruhát se tudsz ráadni, így még azért könnyebben végigcsinálod :wink: . A fiamnak mostmár elmondhatom (kopp-kopp-kopp) hogy 4 hónapig tartott míg megértette miről van szó. Esetük azért lehet hasonló, mert ugyanúgy nem értik még a körülöttük zajló dolgokat. Amúgy előre rettegek, hogy jövőre az igazi ovinál kezdhetünk mindent elölről, úgyhogy hajrá, bírd ki, menned kell NEKED csinálni a dolgod. Marha nehéz időszak ez, nem gondoltam volna, nekünk még rájön a nyelvi probléma, de most hogy érti hogy tanulnia kell németül, meg ez, hogy a gyerekek nem bántani akarják hanem játszani, azóta szent a béke, nyugalom, már az a hiszti sincs, szóval van fény az alagút végén, szar, de muszáj, hajrá anyuka!!!

Fleur, én is az elocom-ot ismerem, de ez szerintem is a legvége legyen amit kipróbálsz, hátha kevésbé "ütős" krémmel is segíteni tudsz.

Monke, lázgörcs: Áfonyácska visszajöhetett volna mesélni... hátha most :wink: . Én is azt olvastam hogy veszélytelen, dehát ki bírja ki ha rángatózik görcsben a gyerek. Elhatároztam -mikor Gréta volt 40 fokban- hogy ha görcsöl a száját figyelem hogy ne nyelje le a nyelvét, aztán utána mentő hívás.

Zsu, Zsófi nagggyon ügyes! Rajzolás szuper!!!

Ervick, jó ég, 15-16. fog, Grétának a 4. :lol: szomorú ez a déli alvás elmaradozás...

Reni, skypon azon a néven vagyok, mint az iwiwen, csak egy pont a közepén :wink: (és magyarországiként)

facebookosok :D :wink:

Jó éjt, puszi Mindenkinek!

Kép
Kép
friday
 
 


Mindjárt eldugulok, de még ehhez egy kis irodalom: Dr. Kovács Ágnes: A doktor néni könyve - minden gyerekbetegség tünete és javasolt megoldásai vannak benne. A himlőtől kezdve a lázgörcsig sok minden.
Jó éjt!

vick
Kép
Kép
ervick
 
 

 
 

Hahó!

Friday, megkereslek én is FB-n :)
Számomra is fura, hogy nem "divat" a délutáni alvás :shock: Remélem azért Bors még nyárig visszatér ehhez a jó szokásához :) Ősztől ezek szerint "teljes munkaidőben" megy oviba?

Reni, jaj, nem csodálom, hogy nem tudod nevetés nélkül megállni, ez tényleg vicces :D Kitartást Neked, próbálj meg a héten legalább egy pár órát kiharcolni csak Magadnak, Rád fér a töltődés! Bene is ilyen hisztis, és pont ilyen féltékeny! Úgy látszik, ez nem függ attól, hogy első vagy második gyerek.

Zsuzsi, ez a ruha meseszép, el is tudlak képzelni benne :) Priviben megírnád, mennyiért varrják Rád? Örülök, hogy Zsófi jobban van, remélem (kopp-kopp-kopp) egy időre elfelejthetitek végre a betegséget.
Rosszakaró :evil: Jaj, sosem lesz már ennek vége..? Szegénykéim, az olyan rossz, mikor már a családi idillbe is belerondít...

Vick, de az oviban még alszanak a lányok, nem? Vagy legalább is van csendes pihenő? Vincét tervezitek bölcsibe adni? 16. fog, amindenit, akkor egy jóidőre tényleg megszűnnek a fog-gondok nálatok :) Egy szobában lesz a három gyerkőc?

Móni, jaj, jobbulást Dávidkának! Aztán nehogy Te is elkapd! Tényleg jó, hogy elmentetek a dokihoz. Tegnap váltottam ki recepteket, nagyon sokan voltak, és majdnem mindenki Ambroxolt vett... tele van vírusokkal a levegő, és ráadásnak még itt a szmog is...

Fleur, Móni már megírta a választ az ekcémás kérdésre, pont ugyanezt akartam én is írni :) Ha olyan, mint amilyet Móni is írt, a kutyulós elocomos tényleg nagyon jó, talán ha telefonon beszólsz a dokinak, kiállítja Neked a receptet sorbanállás nélkül is, akkor megússzátok a gyerekrendelőben ücsörgést Danival. Adnak egy baromi nagy tégellyel, amit sosem használ el az ember (csak egy hónapos a szavatossági ideje). De amúgy is elég csak pár alkalommal, nagyon vékonyan bekenni az érintett felületet.
Egy zumbán én is voltam, szerintem is jó elképzelés a táncolva sportolás, igazán csajos megoldás, nekem alapvetően tetszett :)

Bölcsivel kapcsolatban: nem adtam ám fel, sőt, de azért legalább az a tudat nem stresszel, hogy "ó te jó ég, hova teszem a gyerekem, ha gyűgyöli a bölcsit, de nekem vissza kell mennem dolgozni???" Szóval mindamellett, hogy ez kiugrásnak tűnik, a gondolat maga mégis megnyugtató, és én így sokkal higgadtabban állok a dologhoz, nem kell sietettnem Benét, és a szituációt. Egyáltalán nem fontolgatom még a visszalépést, simán belefér, hogy még most is "szokja", pláne hogy ilyen kicsi még. A gondozónő is mondta, hogy a tényleges beszokás akár még egy hónap is lehet, a lényeg, hogy őt elfogadja, és bizalommal forduljon hozzá minden gondjával, bajával. Ha ez megtörténik, akkor onnantól kezdve nem lehet nagy gond. Benének a konkurenciát is szoknia kell, elég kis akarnok gyermek, nem tűri, ha valaki megsérti a személyes terét :)
Ma egyébként negyed 11-től 10 perc sírás után a délutáni felébredésig nem voltam vele, ebédelt is, és elaludt, jókedvű éppen nem volt, de nem ordított, csak néha keseredett neki, és a gondozónő igyekezett maximálisan a kedvében járni. Két és fél órát aludt, a többi gyerekkel együtt ébredt, jókedvűen. Szóval haladunk, inkább az volt a gond, hogy kicsit furán alakul maga a menete a dolognak, de mindegy is, a lényeg, hogy van remény :)
Bár azért azt hozzátenném, hogy iszonyatosan fárasztó napok ezek, nagyon leszívja az energiáimat, simán tudnék én is délután aludni... nem igazán tudom rendesen megindokolni, miért annyira fárasztó, de mégis az.

Jóéjt,
puszi,
Ági
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára gigilina 2011.02.01 21:53-kor.

KépKép
gigilina
 
 


Na közben még írtatok, hiába, ez még egy kis lopott idő, ilyenkor már nem a gyerekektől, hanem a férjektől :)

Friday, valahogy így gondolom én is, mármint hogy sosem könnyű, de mindenképp megcsinálható a dolog :) Végülis nem az én gyerekem az első, aki bölcsis lesz ezen a világon :wink:
Igen, azt hiszem, egy három éves fegyvertára már nagyon furmányos megoldásokat tartalmazhat, hogy hogyan tiltakozhat a bölcsibe/oviba menés ellen :) Örülök, hogy túl vagytok a nehezén, drága Borsnak ez a nyelvi akadály azért nem csoda, hogy tovább tartott. De gondolj bele, mennyivel okosabbnak kellett lennie ehhez, mint egy átlagos gyereknek az ő korában! Biztos a későbbi időkben is hasznos tapasztalat lesz ez számára.

Zsuzsi, ez a rajzolás tényleg szuper! Nagyon ügyes Zsófus :)
Nekünk "varázstáblánk" van, azt tanulta meg Bene olyanformán használni, hogy firkál rá valamit a tollal, majd letörli, és így folytatja, míg meg nem unja :) Illetve engem rajzoltat rajta :)

Na eldugulok én is..
Szép álmokat!

KépKép
gigilina
 
 


HI!

Gigi, ez így van, ez az időszak emészti az energiánkat, teljesen egyet értek. Komolyan idegölő, estére szellemileg zokni voltam 4 hónapon át. (sokkal mondjuk most sem vagyok toppon, de az más :wink: )

Tej témához akartam még írni, képzeljétek, itt 3,5-ös tej van csak, ill. az amit egyenesen a tehéntőgyről hoznak. Messzi-messzi áruházban láttam kevesebb zsírtartalmú tejet. A fiam szinte csak kakót iszik, persze Grétának is az kell. Eleinte vizeztem, aztán mostanában nem. van is kakigond, sokat és hígat, amitől meg pirosodik a popoja, doki szerint a fogzásra is ráfogható (nyilván nem a svájci tejtől, külföldi anyuka-para...).

Ringatóról: gyerekeknek szuper volt, az biztos. Az van, hogy engem meg vonzott a lehetőség, hogy közösséget találjak magunknak. A külföldi élet nem várt élethelyzeteihez sorolnám, hogy beilleszkedésre -szerintem- esély sincs. Egymás között sem egy bratyizós fajta az itteni, külföldivel meg pláne nem áll le.
Szóval ott voltunk és megint arra jutottam, hogy az ember vagy mint egy ló, szemellenzővel él vagy megbuggyan. Képzeljétek, volt egy csaj 3 gyerekkel, gyönyörűen mondtak ezer mondókát a gyerekei, ez szép dolog is, aztán egyszercsak elkapta a legkisebb gyereket, kb. 1 évvel volt idősebb Grétánál, jól körülnézett hogy nézi-e mindenki, majd elővette a cickót és gyakorlatilag odanyomta a gyerek fejét, akinek persze esze ágában nem volt cicizni. Kényszerszoptatónak hívom az ilyet, szegény csajnak ez az egy alkalma van bizonyítania, hát él vele minden áron. De kinek és miért akar bizonyítani...
Aztán még a bocskai-ba felöltözött család, nagyon-nagy magyarék, felmerül bennem a kérdés, hogy ha ekkora magyar, akkor miért él itt.
Gyönyörű példa a gyerekeimnek az ő gyerekeik, tényleg minden szó után mondanak egy mondókát/magyar gyermekdalt, de az anyukák ....háááát, inkább szemellenzőzöm, nem akarok megbuttyani.
Ilyen ringató-környezetben komolyan még izgultam is, hogy a fiam ne kezdje el énekelni az általa átírt gyermekdalt, a "zsipp-zsupp kinder zsupp"-ot :oops:

Kép
Kép
friday
 
 


Sziasztok,

Friday, Anyaég! Micsoda emberek vannak! Ilyenkor mindig elszörnyedek, hogy mire képesek egyesek.
Nagyon nehéz lehet nektek, nem irigyellek. Egyetértek Ágival, hosszú távon biztosan, hogy nagy előny ez a külföldi élet a gyerekeknek is.
Na, reméljük, hogy Grétának a fogzástól van hígabb széklete.
Tőlem bármelyik tej elmehet katonának. Ezért se igazán tudom, hogy milyet adjak Zsófinak, ill. mikor.
Na, mégis alszik Bors délután???

Ági, azért ez a tegnapi bölcsi nagyon szép teljesítmény mindkettőtöktől :-)

Vick, köszi az infókat a lázgörcsről.

Köszönöm a ruhadícséretet és a családért való aggódást!

Tegnap este voltam tornázni. Persze, rögtön Czanik B. alakformálójára estem be, majd szinte össze a végén. Jó kemény volt, de jólesett, aztán szauna, jacuzzi, tepidárium :-) Az egyik kolléganőmmel voltam. Miki Zsófizott, aki bezzeg tegnap este fél 9 előtt szépen elaludt :-)

Ma reggelre már nekem is folyik az orrom, marha jó.

Szép napot!

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Sziasztok,

Friday, ha ilyen bocskais öltözéket látok, mindig az az első gondolatom, hogy biztos még a szalagavató ruháját használja ünneplőnek:) és milyen szerencsés, hogy belefér.

Nem, nem lehet könnyű külföldön élni, akkor sem, ha megéri anyagilag, meg a gyereknek mindenképpen nagy tapasztalat lesz.

Van azért ott valaki, akivel összejársz? Magyar?

Tej... tényleg ezerfélét mondanak róla, az ember egyre tanácstalanabb.
Plusz az ok, hogy a tej nem való felnőtt embernek, ahogy mondják - de mi a helyzet a joghurttal, sajttal... azt én nem szívesen hagynám ki az étrendemből.

Azt most se értem, miért allergizálna jobban a zsírosabb, mint a kevésbé zsíros.
Skandináv kismamaoldalakat olvasok néha, ott mindenre azt írják, hogy gyereknek ne light menjen, és pl. kenyérből is fehér - mert nekik kellenek az ilyen jellegű kalóriák.

Ági, basszus, tényleg nehéz lehet, kívánok hozzá sok-sok türelmet, energiát és kitartást!

Vick,
Köszönöm az infót a lázgörcsről. Remélem, soha nem látok ilyet. És ha mégis, le tudom kezelni higgadtan.
amúgy én se azért vettem tapadós tányért, mert hightech volt, hanem mert ez volt a legolcsóbb, ráadásul még békák is vannak rajta. :-)

Zsuzsi,

C. Balázshoz hajrá!!! :-) Jól beválasztottad így elsőre. Tartott régen box-aerobic órákat a Duna Plazában, annyian voltak mindig, hogy egymást rúgták fejbe a lányok.
Rám most ő főz (Teletál fitness menüsora, C. Balázs ajánlásával:)


Dávidkának mára előjött a fülfájása:( vagy talán mivel nem lázas, már nem kap (annyi) Nurophent, hogy elnyomja. Nagyon kész van szegényke. Remélem, pár nap alatt túl lesz rajta.


Szép estét mindenkinek,
Puszi
M.
monke
 
 


Sziasztok!

Mi is élünk, már hogyha ezt annak lehet nevezni. Beléptünk a betegeskedők közé. Vasárnap óta lázas voltam, ma van az első lázmentes napom. Viszont nátha, veszett köhögés. Vasárnap Míra is kezdte, hétfőn Pollit küldték haza a suliból, tegnap reggel még 38.8 volt, totál kivolt a csaj. Erik is hulla, tömöm lázcsillapítóval, vitaminnal, köptetőkkel. Dolgozik a nyomorult, ebben a hidegben reggeltől estig kint van. A fiam tartja magát, de előző héten meg pillangó vírusa volt, a tetőt 2 hétig csinálták, csütörtökön fejezték be. Szóval ennyi mentségem van.

Köszönöm a szülinapi köszöntéseket. Nagyon édesek vagytok!

Judit, boldog szülinapot! Remélem jól telt! Meglepi volt?

Ági, Vince, sajnálom, hogy előbb nem tudtam titeket köszönteni, boldog névnapot!

Az internetünk állandóan akadozik, így inkább írtam gyorsan, visszaolvasni nem volt még esély. :cry:

Míra, drága, étvágytalan, és nagyon rossz beteg. Egész nap pöntyög, siránkozik, nincs egy nyugodt percem. Szépen jár már, egyre kevesebb dolgot, (nem ehetőeket) eszik, de lehet ez csak az étvágytalaság miatt. 16 foga van, olyan szépen egységes lett a fogsora, veszettül mossa, és le a kalappal előtte, nem harap szopizás közben.

Remélem a betegek már meggyógyultak!

Megyek, mert összeesek, se éjjel, se nappal nem tudok pihizni, én vagyok a nővérke...

Sok-sok puszi mindenkinek:

Kati

Kép
bfkata
 
 


Sziasztok!


Köszönöm szépen a köszöntéseket! :) Nagyon jól esik, hogy mindannyian gondoltatok rám!

Ne haragudjatok, de visszaolvasni csak nagyon felületesen volt időm. Illetve olvastalak Benneteket, de írni nem volt időm, most meg a visszaolvasást nem merem megkockáztatni, mert akkor tutira nem tudnék írni. :oops: Tücsök még alszik, s csak ilyenkor van esélyem gép elé ülni. Ha ébren van, akkor mászik az ölembe és gépel. :)

Nah, most meg telefon volt....

Megjártuk Győrt! A szálloda nagyon-nagyon jó volt, igazi családias hangulatú. Ez egy pici hotel 12 szobával, semmi extra, viszont a személyzet nagyon-nagyon barátságos, a berendezés nagyon ízléses és a tisztaság talán nagyobb volt, mint sokszor itthon. :) Az ár is jó volt, mert elfelejtettek a Szállás.hu-n frissíteni.... :) Egyébként mindent nézve drága lenne.
Sétáltunk nagyot, játszóházban voltunk, fürdőben és csak pihentünk. 30-án este pedig volt meglepi: A leszervezte: kaptam virágot, epres túrótortát, s pezsgőt, s gyertyafényes vacsi volt. Jól esett nagyon. Petra is jó társaság :) volt, éjszaka aludt, nem nyűgösködött, pörgött ezerrel.... jó kárpótlás volt az egész a szilveszterért és a betegségért.

Másik nagy mizéria nálunk az, hogy be akartuk oltatni Petrát influenza ellen. Persze csak most, mikor már tombol, de ami szép kis hazánkban, hogy nem lehet kapni a nekik való oltóanyagot. Ha 20 patikát nem hívtam, akkor egyet sem. Országos hiánycikk, adassuk be a felnőttet, csak fél adagot. Ez már annyira nem jött be nekünk,de tegnap este olvastam is egy cikket, melyben a házi gyermekorvosok egyesületének az elnöke kifejezetten nem ajánlja. Egerben van egy gyógyszertárban egy darab, ami félre van téve, ill. volt keddig, ha máig nem mennek érte azt odaadják apumnak. Nah, de kettő kell azoknak a gyerekeknek, akik még nem kaptak.... s azt nem tudja apu, hogy hogy értették, majd du kiderül.
Tegnap voltunk bábszínházi előadáson. Annyira tetszett neki! Olyan jó volt látni a kipirult arcát. :)

Zsuzsi: nem voltunk a kiállításon, de ember sem volt nagyon arrafelé.... :) Nagyon szép a ruhád! S Zsófi milyen ügyi a rajzolással. :)

Ági: Ti pedig nagyon ügyesek vagytok a bölcsivel!!! :) Szerintem mindannyiunk nevében írhatom, hogy büszkék vagyunk Rátok és Mangoráékra!

Tej: nekünk már az egy éves státuszon azt mondta a doktornő, hogy mehet a tej nyugodtan. Imádja is Petra! Bár neki is olyan volt a széklete és a popsija, mint Grétié, de nálunk a Cebion volt a gond. Először a tejre gondoltam, s vettem neki Beba gyerekitalt, de nem issza meg, így csak a tejet mellőztem s folyékony tejpépet adta neki, de semmi változás. Aztán beugrott, hogy még esetleg a Cebion lehet, s az volt a ludas. Azóta vízben oldva adom.

Húha-húha! Ébred.... Bocsánat, hogy csak ennyi!

Minden betegnek jobbulást és gyógyulást kívánok!

Puszi:

Judit

Judit

Kép
petra09
 
 


Megint csak kutyafuttában jövök:
M. tegnap óta már megy dolgozni, jól van, viszont Márk megint betaknyosodott és tegnap 4x hasmenése is volt, egész nap keze a szájába és nyöszörög, tuti fogzik megint.
Nekem meg mára nagyon bedurrant a torkom, alig bírok nyelni és beszélni, náthás is kezdek lenni.Elég a télből és a bacikból!!!

Móni, szegény Dávidka, a nátha ment a fülére amúgy, és honnan vetted észre hogy fáj a füle,odakapdosott?Jobbulást.

Friday, hát nem semmi milyen díszpolgár magyarok vannak arrefele, jó tudni róla.Sajnálom az idegen érzést, valahogy emiatt nincs bátorságom kitelepülni, szerencsére most a dolog " el van napolva".
Azért jó lehetett a kinti Ringató, nem fotóztál?
Bors Kinderzsuppján jót nevettem, édes kis pasi:-)

Zsuzsi,nagyon szép a ruci.Egy tipp,nem tudom hogyan szeretnéd varratni, de az egybe ruha annyiból jobb, hogy nem kell félóránként húzogatnod a szokyna részét,mert le-lecsúszik, a fölső meg fel.
Újabb betegséget sajnálom:-(

Fleur, ügyes Dani a csana-val, mire élesben megy a dolog, addigra bele is rázódik.De jó,hogy lett tanítvány:-)
Kocsiért:-(
Avatart régóta akartam, te adtad meg a döntő lépést hozzá:-)

Judit, le a kalappal Andris előtt,milyen ksi romantikus alkat.Örülök,hogy jól telt ez a kiruccanás végre.Oltás:-(

Ági, megértem a dilemmádat, én is úgy gondolkodnék mint te, s ezért lesz pont hoszabb és fájdalmasabb az elválási folyamat.Pedig úgy kéne hozzáállnunk ahogy Móni írta, tudom.
Engem az a tudat vígasztal, hogy kb. 2 hónapnyi szabival kezdek ha visszamegyek(táppénz alatti szabik+Tgyás alatti+ gyed első éve, ez adódik össze-Good to know!) és azalatt csak sikerül.

Kati, sok gyógypuszi az egész családnak!

Reni, édes ez az angolkönyves-Bibi-s történet, nem semmi a kiscsaj.Látom az akaratossság nem csak nálunk menő!
Pozitív irány,hurrá!

Vick, hú, Vince lehagyott mindenkit a fogzás terén, azta,mi még csak 7 fognál tartunk.
Elhiszem,hogy elszorult a szíved a gyerekotthonban.Bár én azt vallom, ha ezek a babák nevelőszülőkhöz kerülnek, legalább jobb soruk lesz,mint a saját szüleiknél lett volna.Vagyis csak remélni lehet.
Ricsi állás?

Mozgásért,kiruccanásért Fleur-nak és Zsuzsinak irigy-irigy smiley.Helyettünk is gyúrjatok:-)

Tesónak megjött a fellebbezési papír, elutasították az 1 pontért fellebezést,francba.
Együttlakásos hozzászólásokat köszönöm, egy ideig nem szeretnék most erről megint írni, remélem pozitív irányba mozdul el a dolog.


puszi

Kata

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Sziasztok,

Kata,
Nagyon sajnálom azt az 1 pontot:(

Bölcsitémában én is csak addig vagyok ilyen magabiztos, amíg nem kerül ránk a sor:(

Fül: kapkodott a füléhez, igen, plusz van egy jel, ami a felülfertőzésre utalhat (mint később kiderült): a vízszerű orrfolyás besűrűsödik, fehér-sárgás lesz.
Amúgy meg a láz miatt vittem el, hogy nem múlt napokig. A kapkodás hálistennek már csak utána kezdődött.


Jobbulást Neked is!

Tök jó, hogy most melegszik az idő, és ez egyúttal kedvez a vírusoknak is. Izé.:(
Judit,
Nagyon szép hétvégétek volt:)

oltás: az előbb hallottam a híradóban erről az oltóanyag-mizériáról. GYerekorvos azt javasolta, hogy közösségbe rendszeresen nem járó kisgyerek esetében még nem kell feltétlenül az oltás, de a szülei, meg akik érintkeznek vele, oltassák be magukat.

Persze mondanak majd ezren ezerfélét, de nekem az jött le, hogy a szülőknek viszont ajánlják az oltást.


Milyen bábelőadást néztetek meg?

Pusz
M.
monke
 
 


Sziasztok,

Petra, nagyon szép hétvégétek volt :-)
Milyen bábelőadást néztetek meg? Azt már ilyen piciknek is ajánlják?
Én is csak akkor tudok gépezni, ha alszik.

Kata, nekem is elegem van már a bacikból, a télből.
A fenébe is a fellebbezéssel...
Egyrészes ruha lesz, a kétrészes iszonyú rosszul állt.
Ez tuti a fogzás.

Móni, remélem, Dávidka már jobban van.
Hol jött ki a 7. foga?

Kati, jobbulást Nektek és kitartást! Gyere, ha tudsz.

Fleur, ez a pakolás dolog ismerős, nálunk van, hogy az egész szoba teli van a ruhásszekrény tartalmával, ill. CD-, DVD-lemezekkel.
Dani már jár a csana-ba? Ez a rész kiesett nekem :oops:
Remélem, most már mi is el tudjuk kezdeni.

Na, tegnap estére Zsófinak kibújt az egyik rágófoga. Ki tudja, mi okozta most már a rengeteg orrfolyást. Mára az orrfolyás teljesen elmaradt és csak 1-2-t köhögött. Adom neki az oscillo...-t, lehet, hogy az segített?
Bár még így is évek, mire beéri Vincét és Mírát fogzásban.

Holnap dolgozom délelőtt, egy kedves kolléganőmet helyettesítem, aki rengeteg szívességet tett már nekem. Zsófi megy az Apjával dolgozni :-) Ha csak az Apja ki nem dől, mert most már nemki is folyik az orra és fáj a feje, torka. Szépen nézünk ki, mondhatom.

Szép napot!

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


hahó,

Judit, Kati utólag is boldog szülinapot.

Zsuzsi, nagyon szép a ruha!

Minden betegeskedőnek jobbulást kívánok.

Judit, jól hangzott a győri hétvége. Mikor írtad, kicsit rámjött a nosztalgia, én ott jártam fősulira. Jó volt...

Gyerekoltást nekünk még nem ajánlotta a doktornéni. Azt mondta, hogy ráér, ha már jár rendszeresen közösségbe, vagyis bölcsibe.

Tejre nekünk a védőnéni a piaci tejet ajánlotta, forralva, eleinte hígitva. De csak kb 1,5 éves kortól. Hát én reggelente kakaót iszom, abból szoktam neki adni egy két kortyot, az ízlik a kölyöknek.

Kata, sajnálom azt az 1 pontot én is, nagyon szigorúak voltak :cry:

Friday, elhiszem, hogy nem mindig fenékig tejfel a kintlét. De a gyerekeknek valószínűleg tényleg hasznos lesz. Képzeld, tegnap voltam nálunk Ringató, az Ancsa szokta tartani. Kiderült, hogy lebetegedett, elment a hangja.

Vick, ahogy írtad a csecsemőotthont, összefacsarodott a szívem.

Velünk egyelőre minden rendben, jól vagyunk. Csabi egyre többet gyalogol, szinte már egyáltalán nem mászik. A legújabb, hogy ha kérek tőle puszit, tartja a kis száját, hogy akkor oda adhatom neki :lol:
Pár hete a ringatón viszont volt egy nem túl kellemes élményünk. Volt ott egy nagyobb kb 4 éves forma kisfiú. Csabi négykézláb állt előttem, bambulgatott, erre a kisfiú odajött és lefejelte. :twisted: csak úgy, ok nélkül :twisted: Szerencsére nem lett nagyobb baj, de azért ez eléggé kiborító. Mit csinál ilyenkor az ember?

puszi

Szilvi
huszilvia
 
 


hoztam egy kis jó kedvet a sok betegségben és takonyban
http://www.youtube.com/watch?v=R55e-uHQna0&NR=1

Bocs ha már láttátok, de mertem kockáztatni, hogy lemaradtok róla :D :D :lol: :lol:

KépKép
KépKép
fleur
 
 


Hahó!

Fleur, ez tényleg jókedvet hozott, köszi! :D

Ma otthagytam Benét a bölcsiben, és "hazaküldtek"... elég fura érzés itthon lenni nélküle... de hogy nehogy ülve-bőgve tépelődjek (először tegnap este sírtam ám, akkor is csak kicsit, és nem Bene előtt), függönyt mosok. Nem is merek belegondolni, milyen rég nem voltak kimosva... na de most karnisleporolós, ablaklemosós, függönyvasalós napot tartok, nem is biztos, hogy végzek 3-ig...
Tegnap már ott is uzsonázott, negyed 3 után kelt (fél 3-ig van csendes pihenő), nem sírt, és uzsonna után hozták ki csak. Azt hiszem, most már tényleg igazi bölcsis lett :)
Tegnap meg voltunk az MTA-ban, elég vicces volt, bár az egy kicsit "bosszantott", hogy azt mondta a lány, lehet változtatniuk kell majd a vizsgálatokon, mert nem nagyon működik, és akkor az eddigi munkát már nem tudják használni. Potyára nem szívesen utazok keresztül a városon... na mindegy, azért jó volt. Móni, Dávid hogy bírta a 2. kört, amikor nem szólhattál hozzá? Állítólag azt nem nagyon bírják a gyerekek, én már látom, hogy az enyém se fogja (előtte fél órát ül a kocsiban gyerekülésben, amikor nem nagyon tudok vele foglalkozni, DE legalább el tud nézelődni)

Judit, aztaaa, micsoda meglepi!!!! Titkon mindig én is ilyenre vágyom, de eddig még sosem sikerült így meglepődnöm... gratulálok, jól választottál :D

Zsuzsi, ruhával kapcsolatban: egyberuha szerintem is, viszont ha sok az alsószoknyája vagy lesz benne abroncs, azt érdemes külön varratni - nekem egyben volt a sok-sok alsószoknyával a ruha, és mindamellett, hogy naggggyon nehéz volt, sajnos a gravitáció húzta le rólam folyamatosan, sokat kellett igazgatni...

Hess-hess betegség, szegénykém, valamelyikőtök mindig beteg.. Miki jobban van? Munkával minden rendben ment?

Szilvi, de jó, hogy jöttél! Lefejelős gyerek :shock: :evil: Nem tudom, én hogy reagálnék.. az anyja bocsánatot kért legalább?

Kata, micsoda pofátlanság, annnyira sajnálom, hogy nem adták meg... mikor próbálkozik megint Öcséd? Most már harmonikusabb az együttélés? Aztán nehogy még összefogjanak a pasik ellened, mindig olyan hamar megtalálják az összhangot, ha ilyenről van szó :wink:

Kati, mennyi betegsés nálatok is, gyors jobbulást mindannyiótoknak!!! Remélem legalább Alex nem dől ki! Kitartást!!! Megy a sok +++ energia!!!

Friday, kinderzsupp :D Nagyot nevettem én is, köszi, hogy leírtad :wink:
Nagymagyar családok, jaj. Micsoda felsőbbrendű viselkedés, ilyenekkel én sem szívesen vegyülnék... :(

Influenza: hát, bevallom, nekem eddig igazából meg sem fordult a fejemben, hogy be kellene oltatni magunkat.... Kövezzetek meg, de én némi újabb tömeghisztéria-keltés látok a dologban, mint anno a H1N1-gyel. Utólag azzal kapcsolatban is sok helyen megkérdőjelezték, mi értelme volt (na persze a gyógyszergyártók financiális érdeke mellett) az egésznek. Tudom, addig könnyen beszél az ember, amíg el nem kapja, vagy netalántán a gyereke lesz beteg... Remélem most is, mint eddig mindig, megússzuk...
Ettől függetlenül persze, akit megnyugtat az oltás, nyugodtan beadathatja, azzal sincs semmi gondom, ezt szerintem döntse el mindenki maga.

Megyek, lejárt az első adag mosás, vasalhatok.. :)
Puszi,
Ági

KépKép
gigilina
 
 


Sziasztok,

Ági,
Dávid a második részt sokkal jobban bírta, mint az elsőt, én is furcsálltam. Végig beszélgettünk előtte, ő meg nézegetett és próbált beleszólni.

ezt egyébként már sokszor észrevettem, hogy ha többen vagyunk és nem foglalkozunk vele direktben, jobban érzi magát (van egy olyan elmélet, hogy az a normális állapotuk, hogy nagycsaládban, "a figyelem perifériáján" legyenek). Van benne valami.

Bölcsis naphoz kitartást! Remélem, Bene jól ellesz.
Függönymosáshoz meg hát egyszerűen gratula:-)


Zsuzsi,
Köszönöm, napról-napra jobban van.
Fent jobb oldalon a 4. foga jött ki (azt hiszem, Benének is, nem?)
Szóval úgy fog vigyorogni, mint egy töklámpás, mert a 3. fognak nyoma sincs még.

Szilvi,
Gratula a járáshoz!
A Ringatóval kapcs: kisfiú anyukája nem reagálta le? Csak mert szerintem az ő dolga lett volna.

De nagyon kiváncsi vagyok, pl. Vick mit írna erről, mert itt is van a játszótéren pár agresszív gyerek. (sokszor nagyon normális szülővel egyébként).

Fleur, én nem ismertem:) és poén.

Szép napot!
Móni
monke
 
 


Ja, ez a potyára utazáshoz, Áginak:-)

Fogalmam sincs, mi értelme van egy ilyen kutatásnak és hogy mennyire tudják használni az eredményeket. Nem véletlenül kell sok gyerek hozzá.

De meggyőződésem, hogy nem az én fiam "teljesítményén" áll vagy bukik a dolog.

Viszont Dávid élvezte, nekem meg poén volt belelátni egy ilyen kutatásba, ha sok értelme nincs is.
Na, meglátjuk, Juditnak tetszett- e. Ők is tegnap voltak, ha jól emlékszem.

Ja és influenzához: én se oltattam be se magam, se Dávidot.

Ez azért nem egy halálos betegség, ráadásul ha jól tudom, évente újítani kell az oltást?
monke
 
 


Ági
Maradéktalanul egyet értek az influenzával kapcsolatban!

Kati
Jobbulást nektek!

Zsuzsi
Nekem külön volt a felső, alsó, rám szabták és semmi gond nem volt. Mondjuk a 16 hetes ikres pocakom tartotta is. :)

Kata
Nyelvvizsga... no comment. Ez már csak az emberségen múlik.

Friday
Kinder zsupp :lol: Bekavar a nyelv néha, na!

Judit
Csak annyit írhatok: :@@@@@@@@@

Ági
Ma meg én bőgtem, minden összejön most nekünk. Majdcsak túl leszünk a nehézségeken. Kitartás a függöny mosáshoz!

Szép napot mindenkinek!

vick
Kép
Kép
ervick
 
 


Sziasztok!


Fleur: én sem ismertem, tényleg jó.

Szilvi: húúúú, kemény lehetett. Engem is érdekelne, hogy az anyja hogy reagálta le.... járáshoz nagy-nagy gratula.

Ági: aztaaaa! Nagyon ügyik vagytok! Fura érzés lehet a mai nap Neked.... :)

Móni: második babóval minden rendben?

Mi kedden voltunk az első körön az MTA-ban. Érdekesnek tartom.....nekem nem igazán életszerű az, hogy egy 14 hónapos gyereket,aki minden iránt érdeklődik 10 percig szórakoztasd egy gyerekülésbe kötözve. Amit még viccesnek tartottam az a micimackós kép a falon. Teljesen kopár környezet, hogy ne terelje el semmi a figyelmét, de a képet ott hagyták, Petrát bezzeg csak az érdekelte, meg a kamera, meg a néni, meg a tükörüveg.... :D Őt ki is kellett venni a székből, de összesen kb 8 percig volt el a székben és az ölemben. Kedden megyünk a második körre....hááááát, eléggé szkeptikus vagyok: ha az ülésbe tesszük üvölteni fog, ha csak székre ültetjük simán lemászik és elmegy felfedezni a szobát pláne, hogy már tudja, hogy hol a pufi és hol vannak a játékok..... szerintem totális kudarc lesz a kutatás szempontjából az én lányom. :oops:

Köszönöm a kedves szavakat A-t illetően!

Bábelőadás: a manótornáról kaptunk egy hírlevelet, az FMK-ba lehetett bérletet venni három előadásra 1200ft-ért, s a levélben írták, hogy már az egy-két éves gyerekeket is érdekelni szokta. Persze féltem, hogy mi lesz, hogy fogja bírni .... épp ezért pótszékes sorba ültünk, így volt előttünk hely. fel is tudott állni. Kb 35 percig teljesen lekötötte, kiabált, ha az ovisok kiabáltak, magyarázta nekem hogy mit lát..... nekem meg könnyes volt a szemem.... :oops:
Most a Kippkopp a hóban volt, márciusban Jönnek a huszárok a Kolompos együttes műsora, áprilisban pedig a Hamupipőke lesz.

Szép napot!

J.

Judit

Kép
petra09
 
 


Lemaradtam a lefejelésről, de megtaláltam. Hát először is a saját anyukájának kellett volna rászólni, hogy nem szabad, meg megkérdezni, miért tette. Ha anyuka nem teszi, Szilvi te is nyugodtan rászólhatsz ilyenkor szerintem a gyerekre, hogy" ne csináld, ő még kicsi és ez neki fáj!" Persze közben gondolhatsz csúnyább dolgokat is! Én is szoktam. De azt hiszem, ha 4 éves forma volt, akkor ez már komolyabb dolog lehet, mint puszta csínytevés, vagy figyelmetlenség, ami egy 1-2 évesnél még elképzelhető. Ráadásul ő már megérti, ha elmagyarázzák neki, hogy nem jó, amit csinál. Lehet, hogy sérült volt? Autista vagy hiperaktív esetleg? Azok szoktak ilyeneket csinálni.

vick
Kép
Kép
ervick
 
 


hahó,

Annyit láttam a Ringatón utána, hogy az anyuka elbeszélgetett a kisfiával. Nem hallottam mit mondott, gondolom rászólt. hogy nem szabad ilyet csinálni. Viszont utána mellettem öltöztette a gyerekét, és nem szólt semmit...
Na mindegy.

Ági, elismerésem, függönymosás.

Fleur, aranyos a videó amit küldtél.

Ja, Zsuzsi, nekem egyben volt a ruha, a háta hasonló volt, de nekem is igazgatni kellett néha, mert csúszott lefelé..

Megyek ebédet csinálni

puszi

Szilvi
huszilvia
 
 


Vick, nem tűnt sérültnek. Mármint autistának, vagy ilyesmi. A hiperaktív dolog meg nem látszik kívülről. Mondjuk nem tudom mit keresett itt egy ekkora gyerek, általában 0-2 éves kor közöttiek szoktak lenni.
huszilvia
 
 


Sziasztok,

Ági, szívból gratulálok mindkettőtöknek, mindhármótoknak a bölcsihez! Nagyon ügyesek vagytok. Szerintem is igazi bölcsis már Bene :-)
A függönymosásért nem mondom, hogy irigyellek, de valahol mégis, az enyémre is ráférne. Adok egy kulcsot, mit szólsz?

Móni, hogy van a pocaklakó? Még lógsz azzal a vonalzóval.
Mikor lesz a cukorterhelés és hol? Tudom, hogy Te a múltkor nem a Klinikán voltál, de én igen, és ott adták a cukrot, én csak a citromot vittem, de egyébként volt citromlevük arra az esetre, ha valaki nem vinne.
Zsófinak is a jobb felső 4-es jött ki :-) Együtt divatozik a fiúkkal.

Szilvi, gratulálok a járáshoz Csabinak! Hogy áll most a kis szervezete a vassal és a hízással? Bocsánat, ha esetleg írtad.
Sajnálom a kellemetlen szituációt. Azóta is rosszul érzem magam, mert Zsófi is fejen csapta Csabit. Enyhe mentség, de azért Zsófi mégsem 4 éves...
Nem tudom, mit csináltam volna a helyedben. Egyszer Zsófit is fejen vágta egy 4 év körüli gyerek egy bölcsi játszócsoportban. Az anyukája nem szólt rá, nagyon nem volt szimpatikus a nő, ezért hallgattam, de tudom, hogy ez rossz politika. Igyekszem megváltozni. Én sem értem egyébként, az a gyerek mit keresett a bölcsiben...

Judit, tetszik ez a bábelőadás.

A ruhának csak egy alsószoknyája lesz, de az külön lesz.
Azt mondják, hogy az ilyen típusú ruha alá mídert kell venni és az jól megtart mindent. Jövő héten megyek is megvenni, hogy már a méretvételkor fel tudjam venni.

A munka megvolt, túléltem, az ügyet sikerült jó irányba terelni, a kolléganő is elégedett volt. De 6-kor keltem, hogy 8-ra a Budakeszi útra érjek. Hulla vagyok. Végül M. itthon maradt, amíg haza nem értem, nem akartuk Zsófit korán a hidegben rángatni.

Szép napot!

Puszi
Zsuzsi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Szilvi
Igen, evidens, azért nem írtam, hogy a gyereket odaküldöm ahhoz, akit bántott és bocsánatot kéretek vele. Vagy legalább anyuka, ha a gyerek kezelhetetlen. :(

Fleur
Jó a videó nagyon! Megmutatom Ricsnek, ha hazajön. A héten még 2 délután találkoztunk. Kezd a hócipőm tele lenni. ( Ezt már a lányok is mondták a multkor, nem is tudom, kitől hallhatták. :oops: )

vick
Kép
Kép
ervick
 
 


Vick, kitartást! Nem tudom, mi a baj, de minden rendbe jön. Muszáj!
Van olyan nap, hogy az ember úgy érzi, az egész világ ellene van.

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Na a felén túl vagyok, talán be tudom fejezni az egészet... ehhez tényleg kell egy egész gyerekmentes nap, sosem tudtam volna ezt Bene mellett megcsinálni - a függönyt rögtön ki kell ugye venni, mert baromira gyűrődik, és az egész nappali kell a vasaláshoz is... na de haladok :) Ciki, de most több fény jön be a lakásba.. :oops: :lol:
Így legalább ki-kisandítok az ablakon, pont rálátni a bölcsire... :oops:
Zsuzsi, jövőhéten még nincs suli, megyek és mindőtöknél kimosom a függönyt :wink:

Judit, tök jól hangzik ez a bábelőadás! Édes lehetett a kicsi Petra. A múltkor találkoztam egy csoptársammal, és kiderült, hogy az anyukája szokott gyerekeknek darabokat rendezni. Akkor nagyon megtetszett, de szégyen szemre elfelejtettem, hogy hol, rákérdezek nála, megírom majd ide is a részleteket, hátha valaki kedvet kap hozzá :)

Móni, maga a kutatás, illetve az, hogy gyerekek viselkedését vizsgálják, nekem is nagyon tetszik, imádtam ezt tanulni pszichológiából, Piaget "kísérleteit" :)
A Micimackó Benének is rögtön szemet szúrt. Szerintem jövőhéten meg a játékpolc lepakolásával fogja kezdeni... :) Benét ismerve ő nem fog tudni megülni a székben, ha nem foglalkozom vele, elég sokszor énekeltem már végig az utat Budapesttől Debrecenig... Vicces, mert tegnap viszont nem mertem neki énekelni, kicsit azért szégyenlős ilyenkor az ember :wink:

Igen, Benének is két négyese van, de a lentiek, annyira viccesen fest így :) Ráadásul a ketteseknek még nyoma sincs, a szemfogak már látszanak, az egyik át is tört. Ő is kis csorbacsík lesz :)

Igen, influenza ellen minden évben oltani kell, mert állítólag folyamatosan mutálódik.

Na jöhet a 3. kör... :)

KépKép
gigilina
 
 


Hajrá, Ági:)


Hát az MTA-hoz még annyit, Judit, Ági: én is féltem tőle, hogy hogy fog megülni a székben.
Ja, nem is életszerű az a helyzet, nem is arról szól.

Petrát annyira nem ismerem, Benéről tudom, hogy mennyire sajtkukac, Dávidról csak annyit, hogy ő a babakocsiban sem képes megülni 2 percre sem.... szóval nekem is meglepetés volt, hogy ott kibírta. Igaz, cumizott, pedig ő nappal nem kapja meg általában. Vigyetek:)

Zsuzsi,
A múltkor 2 x voltam terheléses cukron, másodjára a klinikán. most egyenesen oda megyek (a kell-e vinni cukrot csak példa volt:)

Minden rendben, második gyermekem egyelőre nem sok vizet zavar...

És mivel olvastam valahol, hogy a mákban sok a vas, és az terhes nőknek kell, hát megcsináltam ezt a máktortát:

Ha valaki szintén olyan mákfüggő, mint mi, nagyon ajánlom. Isteni és rettentő tömény:-)

http://www.nosalty.hu/maktorta_1_recept_602

Szép hétvégét, jó pihenést és sok-sok napsütést végre!

Pusz
Móni
monke
 
 


Eszter sajnos beteg lett tegnap reggelre, ezért nem tudott menni úszni tegnap, de Hangát kivételesen én vittem és fotóztam is. Felrakok egy képet róla, milyen ügyes. A rózsaszín fürdőruhás ő!

Zsuzsi
Minden összejött, anyagi dolgok, betegségek, Ricsi távolléte stb. Kicsit kikészültem, de majd megoldódik. Köszi a megértést!


Kép
Kép
Kép
Ilyenek most. :)

vick
Kép
Kép
ervick
 
 


Sziasztok!
Most olvastam vissza több napot, ráadásul szó szerint visszafelé, úgyhogy kicsit keverednek a sorrendek, de remélem, hogy most már mindenki gyógyulgat.

Annyi mindenhez akartam hozzászólni, hogy most meg semmi sem jut eszembe, úgyhogy kezdem magunkkal :) Bibinek látható már a második foga is :) az elmúlt napokban is áttörhetett valami, mert sokszor óbégatott szegényke, de nála csak sokkal-sokkal később látszik majd.

Szerdán végre megvolt az első szabadidőm (3 óra egyben). Egy művészeti foglalkozáson (festés) voltam. Most még csak kipróbálás szinten, de nagyon tetszik. Nem tudom, hogy Anyu vállalja-e majd Bibit, mert megint helyzet van. Az unokabátyám súlyos beteg és mivel nem tudja magát ellátni, idejött Anyuhoz. Szegénynek áttétes kiújult rákja van, a kórház már elengedte, hogy nem tud vele mit kezdeni. Már nem is eszik, csak vizet iszik jópár napja. Basszus, csak 47 éves!

Jövök még, csak B sír...
34372
 
 


Közben még megnézetettem az esküvői rucikat Zsuzsi linkjén...gyönyörűek. Nehéz választani nem? Ezt a típust is lehet külön felsővel? Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz majd!

Vick, gyönyörűek a gyerekek, belőlük tudsz erőt meríteni. Kitartás, te szoktál minket biztatni! Persze ez nem jelenti azt, hogy te nem fáradhatsz el, sokat vállaltál és Ricsi is. Nemsokára jön a tavasz, napfény...és rendbe jönnek a dolgaitok.

Kati, nektek is sok volt már a betegségekből. Azért az jó hír, hogy a tető már kész. Jobbulást nektek is, az egész családnak!

Kata, sajnálom a pont miatti elutasítást. Nem akartam elvenni a kedveteket, de nekem már volt ilyen. A Rigóban fellebbeztem pár pont miatt (fogalmazásra, ami teljesen szubjektív) és teljesen sablon szöveg elutasítás jött válaszként. Biztos vagyok benne, hogy nem vették elő újra a dolgozatot, pedig még fizettettek is fellebbezési díjat. Viszont van remény, mert a következő vizsga sikerült :)

Judit, szupi lehetett a hétvégétek, rátok fért már tényleg. Nekem tetszik, hogy ilyen vállalkozó kedvűek vagytok a kutatással kapcsolatban. Egyébként mi a kutatás témája? Mit akarnak ezzel kimutatni?

Ági, ezek szerint Bene megtáltosodott a bölcsit illetően? Hajrá! :) Nekünk holnap lesz takarítás, persze ha összejön.Bibi mindenben segít :) Blani nem az a házimunkás típus. Mondta is, hogy "szerintem Bibi jobb összepakoló lesz, mint én" :) és ezzel el is intézte a rendrakást.

Móni, mikorra is vagy kiírva? Nem tűnik úgy, hogy ez a 40 hét sokkal gyorsabb, mint az első várandósságnál? (mondjuk szerintem a vége egy kicsit belassul majd) Kipróbálom majd a máktortát, köszi az ajánlást. Én úgy tudtam, hogy a mákot a kalcium és magnézium tartalma miatt szokták ajánlani, majd rákattintok a vas miatt.

Fleur, majd megnézem a linket én is. Ti is nagyon szépek vagytok a képeken, mármint a gyerkőcök a múltkori képen, amit feltöltöttél, te pedig az avataron. :)Kérdezted valamikor az ovit, igen Blani szept. óta jár, de ha nem akar menni, nem erőltetem, így van, hogy hetekig nem megy. Most két hete szeret járni, de csak ebédig van, és heti 4 napot, úgy tűnik, hogy a sok próbálkozás után ez végre beválik :)

Friday, amikor a múltkor beleolvastam a blogodba, úgy vettem ki a sorok közül, hogy azért van társaságotok. ?. Még itthon sem egyszerű kisgyerekes anyukáknak kapcsolatot tartani, nemhogy ott. No de neked itt volnánk mi :)

Csabikának gratula a járáshoz! Ő szopizik még?

A férjem kérdezte, hogy Bibin kívül szopizik-e még valaki a fórumos babák közül, úgy emlékeztem, hogy nem...de ezek szerint még Míra is...Még valaki? Márk, Bene? (bocsi, de tényleg nem emlékszem)

Megyek lefeküdni, jó éjt mindenkinek!
R
34372
 
 


Most csak ennyire futja:

http://www.kolibriszinhaz.hu/index.php? ... &Itemid=53

Az első blokkba tartozóak már ilyen korú gyerekeknek is mehet :)

Jóéjt!
Ági

KépKép
gigilina
 
 


hahó,

Reni, nem szopizik már Csabi, kb 10 hónaposan úgy döntött, hogy nem kér többet :wink:
Sajnálom az unokabátyádat, kitartást kívánok neki.
A festés remélem összejön, rádfér már a kikapcsolódás.

Vick, nagyon szépek a gyerkőcök. Látszik, hogy Hanga már szépen úszik.

Zsuzsi, köszönjük, most már hízik a kölyök. Most 9110 gramm. Még mindig hetente mérem, biztos ami tuti. Az a fejbevágás meg nem volt vészes. Úgy vagyok vele, hogy ha két egykorú gyerek összeütközik, akkor az még nem olyan nagy baj. Még kicsik, előfordul az ilyesmi. De ha egy nagyobb megy neki egy kissebbnek, az viszont már gond.

Csabi most elvan, a szekrényt pakolja ki :roll:

Megyek is megnézem...

puszi

Szilvi
huszilvia
 
 


Hi!

Bocsi had' kérdezzek először: férjem vette észre, Grétának kint van hátul a -nemtudomhányas- örlő foga, ez baj? Kint van elől négy (2 fent, 2 lent) és leghátul jönnek??? Orvos? Pánik???

Kankalin, a múltkor valóban volt déli alvás 8) , na de azóta nem :? . Mostmáraztán megnézem én is azt a ruhát :wink:

Reni, társaság akad, meg keressük is, de van hogy feladom... Festéééés??? wow, erről mesélhetnél még :wink:

Gigi, ha több mint 1 napig is már ellesz a bölcsiben ide is jöhetsz függönytmosni :D

Ervick! +++++++++++++++++++++++ !!!!!!!!!!!!! :wink:

Katicat, valahányszor a házatokról mutatsz képet az jut eszembe, hogy "ezt még nehezebb nekik otthagyni". Kiköltözéskor is rengeteg a kérdés, nehéz elindulni, nehéz a már biztosat feladni. Aztán mondjuk megy minden szépen tovább, szóval ha mégis jöttök azért biztatókat is tudok ám mondani ezret :wink:

Petra, áááá micsoda hétvége, irigy-irigy :wink:

Huszilvi, rá kell szólni arra a gyerekre aki bántja Csabit. Bors extrasz@r-dackorszakos napjaiban történt olyasmi, hogy indok nélkül nekiment más gyereknek. A pofámról leégett a bőr, írtó nehéz időszak volt. Ha nem szólna rá senki később jönne csak rá hogy ez rossz. Grétát sosem bántotta, lehet más gyereken töltötte ki féltékenységét, nem tudom, az biztos, hogy szellemileg semmi baja, próbálkozik mindennel, pl. a verekedéssel is. Félreértés ne legyen: eszem ágában sincs védeni a másikat, csak el szerettem volna mondani, hogy a másik oldalon lévő szülőnek is rossz lenni :oops: (én is a helyszínen beszéltem meg vele a dolgot, majd otthon egy játékát elvettem büntibőal. 2-3 alkalom volt, aztán megértette hogy ez csúnya dolog.).

Meg azt hiszem a "hisztizős" extra-dackorszakos időszakot lezártnak mondanám KOPP-KOPP-KOPP!!!

ezt a képet küldöm Monkének és mindenkinek, aki szeretne még kistesót :)
bocsánat hogy "nem élesre beállított kép", eléggé siettem és a gépem se élesít zuhanás közben ...

Kép

Puszi

Kép
Kép
friday
 
 


Friday

Dac-korszak... nem akarlak kiábrándítani, de úgy fogalmaznék, hogy az első lezárult. :wink:

Ez a kép! Uhh. Azért képzeld el 3 gyerekkel! :D

Ne pánikolj a fog miatt, van, hogy nem sorban jön. Azt mondta nekem most a védőnő, mert Vince egyik foga nem tud áttörni és lila az ínye, hogy majd akkor menjünk vele orvoshoz, ha szájzárat kap tőle. Szóval amíg nincs látványosan nagy gond, neked se kell rohannod szerintem.

Pusz mindenkinek!

vick
Kép
Kép
ervick
 
 


Jó reggelt!


Zsuzsi, Isten éltessen!

Kívánok Neked sok boldogságot, és egy nagyon szép és emlékezetes évet:)

Pusz
M


monke
 
 


hahó,

Zsuzsi, isten éltessen sokáig! Kívánunk neked sok boldog születésnapot!

Friday, Csabinak is kint van felül 4 , alul 2 foga, most a hátsó őrlők jönnek felül. A doki néni látta, semmi gond nincs vele. Nem kötelező sorban jönniük :lol: :wink:

mennem kell párom reggeliért kiabál :wink:

puszi

Szilvi
huszilvia
 
 


Zsuzsi,nagyon boldog szülinapot!

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Zsuzsi, boldog születésnapot Neked itt is! Minden szépet és jót Neked és a drága családodnak!

Friday, tényleg semmi gáz, ha nem sorban jönnek. Állítólag most már ez egyre gyakoribb dolog, Benének is alul a két egyese után nőtt két négyes. Fura, de szerencsére semmi gondot nem okoz :)

Hétvége hogy telt? Remélem mindenki kihasználta ezt a szép időt.
Mi kimentünk a reptér mellé repülőket nézni, mert Bene imádja őket :) Tetszett neki, de elég hamar elfáradt, nameghát "borzasztó", hogy nem félpercenként jön egy, így nem lehet lekötni egy ilyen gyerek figyelmét :wink: :lol:

Ma nehezebb volt ott hagyni a bölcsiben, már tegnap sajgott a szívem... csak hozzászokunk majd szépen lassan mindketten a gondolathoz. Ráadásul reggel voltunk oltáson, kettőt is kapott (kötelező és a pneumo..), remélem nem lesz gond napközben, de mondtam a gondozónőnek, hogy szóljanak, ha bármi van.

Megyek, ma szekrénytakarítás a program :)
Eszméletlen mennyiségű cuccot/lomot halmoztunk fel, muszáj egy kicsit ésszerűsíteni, ami nekem nem megy könnyen (nagy gyűjtögető vagyok), de ha egyszer elkap a vágy, hogy szelektáljak, muszáj kihasználni, mert ilyenkor legalább egy részét tényleg ki is dobálom a haszontalan cuccoknak... :oops: :lol:

Szép napot!
Puszi,
Ági

KépKép
gigilina
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a jókívánságokat, aranyosak vagytok :-)

Friday, nem semmi jelenet :-)
Zsófinak először kijött alul az egyik 1-es, majd a felső 4 (sorrendben: jobb 2-es, bal 1-es, jobb 1-es, bal 2-es :shock: ), aztán alul a másik 1-es, most a jobb 4-es, de mintha már a jobb 3-ast is látnám :roll: Ki érti ezt?

Vick, azért ez megnyugtató, hogy csak akkor van baj, ha szájzárat kap a gyerek :-) Arra azért rá fogunk jönni, ugye?
Nagyon aranyosak a gyerekek és milyen jó Hangáról az úszós kép.

Szilvi, örülök, hogy Csabi szépen gyarapodik.

Ági, hajrá szekrénytakarítás! (Ezt is lehet nálunk is csinálni :wink: )
Ablakot is pucoltál?
Ez már a15 hós oltás volt Benének?
Én a héten vinném Zsófit, de még kicsit köhécsel.

Reni, tényleg mesélj a festésről. Mit készítettél?
A ruha egyrészes lesz.
Szegény unokabátyád!

Miki és én egyébként borzasztóan vagyunk, mindenünk el van dugulva, nem hallunk, nem érzünk ízeket, szagokat stb. stb.

Szép napot!

Puszi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Jaj, Zsuzsi, akkor mégsem olyan idilli ez a mai szülinap:(

Jobbulást!

Ági,
Nem írtad, hogy telt Bene első napja nélküled? Remélem, ez a hét most már gördülékenyebb lesz, és te is beleszoksz.
Lassan teljesen átrendezed-kitakarítod a lakást:)

MMR-oltásra nálunk csak betöltött 15. hónaptól lehet menni.


Friday,
Szép, anyai szíveket megnyugtató kép:)

Vick,
Ez a szájzár azért elgondolkodtat. Ugye, akkor kiabálni se tudnak?

:P


Remélem, Vince foga gyorsan és kevés fájdalommal áttörik most már.
Gyönyörűek a gyerekeid még mindig:) jól látom, hogy Vince és a lányok is inkább az apjukra hasonlítanak? Vagy csak a képeken?

Reni,
Remélem, a festést lesz lehetőséged folytatni.
Nagyon sajnálom én is az unokatestvéredet, borzasztó lehet:(

Nincs kiírt dátumom, a 40. hét (UH szerint) legkésőbb június 15.-én telik le.

Nekem hálistennek nem tűnik úgy, hogy gyorsabb lenne ez a terhesség. Igaz, néha szeretném megállítani az időt, hogy minél később legyen nagyon kényelmetlen nagy hasam, stb. Hogy Dávid addigra kicsit önállóbb legyen, ilyenek.
Kicsit rossz is a lelkiismeretem emiatt, hogy nem várjuk eléggé a kicsit.


Szép napot,
Móni
monke
 
 


Friday, nem semmi ez a kép! A hétköznapok "szürkesége", ugye? :D Mint valami artistapáros, nagyon édesek! Persze a szívroham is tuti egy ilyen jelenetet láttán...

Vick, nagyon szépek a gyerkőceid! Szerintem is nagyon hasonlít Vince a lányokra.

Reni, én is drukkolok a festéshez! Nagyon jó kikapcsolódás, remélem el tudsz majd járni rendszeresen. Hobbi szinten én is festettem már, napokra képes az ember kikapcsolni, annyira jó.

Már Bene sem szopizik, egy éves kora után nem sokkal már nem kérte, én meg nem adtam, nagyon kevés tejem volt már amúgy is.

Borzasztóan sajnálom, hogy ilyen beteg az unokabátyád, sok-sok erőt az egész családnak.

Móni, hát, Benének beadták ma a 15 hósat, viszont a bárányhimlő 2. felét halasztjuk egy ideje, most azt mondta a doki, majd másfél hónap múlva leghamarabb. Ami azért gáz, mert áprilisig jó a kiváltott vakcina...

Szerintem ne legyen rossz a lelkiismereted emiatt, mindig annak a helyzetnek kell örülni, ami van, szóval most annak, hogy kistesó még benn, és csak Dávidról kell még gondoskodnod. Kistesó úgyis elvesz magának mindent odabenn, ami kell neki :wink:

Jól telt a napja, sokat evett, aludt két és fél órát, sokat játszott egyedül is (mármint hogy nem csak ölben volt), ha pedig elszomorodott, sikerült mindig elterelni a figyelmét valamivel. Tényleg nagyon odafigyelnek a gyerekekre, szóval el is hiszem, hogy nagyjából tényleg így volt :) Remélem a mai napja is így telik... alig várom, hogy indulhassak érte, az uzsi végét meg kell várni, hogy elhozhassam.

Zsuzsi, jaj, annyira sajnálom, hogy ilyen betegek vagytok... :( Remélem ez a jóidő és napsütés kihozza belőletek a betegséget végre!
Ablakot még pénteken pucoltam, holnap a konyhát. Na ma a szekrénypakolós projekt nem volt túl sikeres... :oops:
Kis köhögés nem gond ennél az oltásnál (az a bárányhimlőnél nem lehet, mert az nem elölt, hanem csak legyengített vakcina), Bene is taknyos még egy kicsit.

Puszi!

KépKép
gigilina
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi: itt is nagyon boldog születésnapot kívánunk!!!! S jobbulást is! A betegség ellenére azért sikerült megünnepelni?

Ági: nagyon ügyik vagytok! Csatlakozom a Téged várók csoportjához! ;)

Friday: nah, nem semmik a gyerekek!!! Fényképen is elég volt látni! :)

Reni: sajnálom unokatestvéredet! Erőt és kitartást Nektek! Remélem valahogy sikerül a festést rendszeresítened!

Jobbulást kívánok még mindig mindenkinek!

Puszi és jó éjt!

Judit

Judit

Kép
petra09
 
 


Sziasztok !

Előkerültünk mi is, miután apa beteg lett M kedd éjjel 39 feletti lázzal sírt fel, náthás, erre én is elkaptam péntekre, még hányás, hasmenés is volt, két napig 38 alá nem ment lázam, folyik az orrom el van dugulva mindenem és érezni sem érzem semmit, köhögés, baromi rossz mert nem akar felszakadni ! Tiszta ko vagyok még ma is , kaptam antibio... M is, aktival duot kaptunk mind a ketten, M már egész jól van még vissza kell vinnem szerdán, de én nekem még a gyomrom is rossz már le is fogytam 4 kg t ! Képzeljétek, olyan szarul voltam tegnap , hogy kiesett a kezemből M antibioja, egyenesen le a földre és össze is tört az üveg, mázlim volt mert eszembe jutott h van ügyelet a mentőállomáson és felhívtam őket, elmondtam mi a szitu és felírták ! Kicsit gyenge voltam, vagyok még !

Szerenécsre apa még holnapig otthon van és ő bevállalta M így tudtam pihizni, de ha nem lett volna itthon nem tudom h csináltam volna végig !

M is kijött alul az első foga, már recés, és , ahogy sírt észrevettem h rágófoga is jön legalább is ahogy én betájoltam ott a dolgokat.. mind a két oldalt kint van a hegye ! :oops: Érdekes !

MÁr ég a pofim jönni, hogy nem tudok reagálni , de nagyon kész vagyok ! Anyukám fözött tegnap mert még arra se volt erőm sajnos ! Igyekszem visszaolvasni és reagálni !!

Lakás romokba, de majd csak lesz valahogy !!

TAvaszt akarok és sok -sok baci hesss hesss !!

Puszika !!

Ne haragudjatok , d emost ennyi fért bele !

[url=http://picibaba.hu]Kép[/

Puszika

Szilvi
toldiszilvi
 
 


Hali!

Kankalin boldog szülinapot! És gyógyulást!

Fogzásos hsz-eket köszönöm, akkor pánik napolva szájzárig. ...az azért durva...

Monke, nehéz amit írtál, hogy lelkifurid van már most a második gyerek kapcsán. Hát erre most mit is írjak: 1. variáció: jaj, ne már úgyis megkap mindet ami csak kell neki 2. var.: ezt csak Te érzed így, valójában pont annyit kap, mint az első 3. var.: ... majd később :wink:

Örömhír: http://mindmegette.hu/alufoliaban-sult- ... omb.recept ha csináltatok már egyszerű kaját, hát ez az. 5 perces, plussz a köret (rizs hipp-hopp)

GIgiiii, 2,5 óra alvás és nem csak ölben volt??? Nincs itt baj kérem
:D

Toldiszilvi, gyógyulást!!! +++++++ (nyugi, háztartás megvár)

Jó éjt!

Kép
Kép
friday
 
 


Sziasztok,

megint csak futva...
Annyira elegem van, még mindig betegek vagyunk, péntek óta annyira náthás vagyok, tegnapra jobb lett végre, mára meg tiszta herpesz lett az orrom alja,áááááá.
Márk még kicsit köhög,pénteken látta orvos, megint csak a takony csurog és attól rakódik le, semmit nem írt fel.Tegnap egész nap hasmenéses volt, épphogy volt vmi fostos a pelusban és fura szagú és színű, szóval tuti fog, viszont alig enged a szájához nyúlni,képtelenség ellenőriznem, van-e új fog.
Megint alig eszik és nagyon eleven, befonom a hajamat, így hogy én is nyűglődök.


Puszi mindenkinek,

Kata

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Sziasztok!

Kis és nagy betegeknek is jobbulást kívánok! Lassan csak vége lesz már ennek a nyálkás, rossz időnek!

Móni
Nekem is volt ilyen érzésem Vincével kapcsolatban, hogy a lányokat valahogy jobban vártam, vagy többet foglalkoztam pocakosan velük, de amint megszületett Vince megváltozott minden. Most kicsit ő kap nagyobb hangsúlyt, mert még kicsi és ügyetlenebb, önállótlanabb, mint a lányok. Hidd el , rendeződik majd a dolog, ha kibújt! Nyilván egy gyerek mellett már nem tudsz pecekig ülni és énekelni, vagy mesélni a pocaknak, vagy csak figyelni, hogyan mozog. Ez normális, csak nehéz elfogadni, hogy ez nem olyan, mint az előző volt.
Fel a fejjel!

Ági
Ügyes Bene! Nem lesz már nagy gond!

Reni
Sajnálom, ami az unoktasóddal van. :(

Pénteken farsang a lányoknak, végre készen vannak a jelmezek!

Mennem kell. Puszi

vick
Kép
Kép
ervick
 
 


Sziasztok,

Mit nem adnék, ha most már folyamatosan maradna ez a jó idő. Egész más a hangulatunk, Dávid is jól van, pörög, játszóterezünk...


Szilvi, jobbulást, gyere nyugodtan panaszkodni. :)
Mázlid volt az antibiotikummal, hogy felírták újra.

Kata, kitartás.Ez a hasmenés a halálom, már mindenütt érzem ezt a csípős, jellegzetes pelenkaszagot:D
De D-nak most az antibiotikum okozza.

Vick, Friday:

Köszönöm a megnyugtató hozzászólásokat. Végülis én akartam ezt a szituációt, hálás vagyok, hogy sikerült is, nehogymár most megbánjam:)

F. azért várom a harmadik opciót.
Azt csak félve jegyzem meg, hogy párhuzamosan már most lelkiismeret-furdalásom van amiatt is, hogy majd Dávidra nem marad elég időm:))) hogy nem lesz alkalmam annyit dédelgetni, mert ő lesz a "nagy".

Asszem, túl sok a szabadidőm, azért agyalok ilyeneken.


Egy kérés:
Ezer éve nem láttunk képet pár babáról. Sokan rendszeresen "ápdételik a facebookon vagy iwiw-en.

De : pl. Bibi, Marci, Míra - milyenek most? Töltsetek fel képet, légyszi!

Nem is szólva a ritkábban benézők babáiról:) Verka-Zsófija, Bátor...

Szép napot!
Móni
monke
 
 


Hahó!

Móni, ha már képek: szívesen készítek egy új tablót a gyerkőcökről, ha gondoljátok. Sikerült végre elmerülni a picasa rejtelmeiben, azt hiszem, menne egy ilyen készítése is :)
Küldjetek képet, priviben megírom a mail-címem, de a FB-n és az IWIW-en is fenn van.

Velünk minden oké, Bene drágám bölcsiben, nagyon fura itthon nélküle, és már takarítani sincs kedvem... :oops: Na jó, azért sok mindent megcsináltam, amit már nagyon kellett, de ha ebben a szép napsütésben szétnézek a lakásban, lenne még mit csinálni.
Ma kicsit sírt, mikor eljöttem, kint megvártam, míg abbahagyta, nem tartott sokáig, de így is olyan rossz volt... legszívesebben beszaladtam és megölelgettem volna... na majd ha jövőhéten elkezdődik az egyetem, talán kicsit jobb lesz nekem is.

Móni, mintha csak magamat olvasnám a lelkifurdalásoddal kapcsolatban, én is mindig mindenen emésztem magam. Holott ésszel tudom, hogy ez igazság szerint nem használ senkinek sem, de mégis. Ettől függetlenül azért ne emészd magad nagyon, hidd el, jól csinálod most is, és jól fogod csinálni akkor is, ha meg lesz a kistesó!

Kata, szegény kicsi Márk, jól megkínozza az a fránya fog... remélem most már hamar kibújik és visszakapod a mosolygós, jókedvű kisfiad!

Sziszi, jaj, alaposan lebetegedtetek Ti is, mihamarabbi jobbulást Nektek is! Jó, hogy a párod otthon tudott maradni, és segíteni kicsit, ilyen betegen még Mátéról is gondoskodni nem lenne könnyű :(

Judit, mizujs Veletek? Remélem minden rendben!

Friday, köszi a receptet, el is teszem, mindig ilyen egyszerű és nagyszerű recepteket vadászok :wink:

Egy fura kérdés, de hát kiktől mástól kérdezhetném meg, ha nem tőletek.. :oops:
Ha megnyomom a mellbimbóm, még jön belőle egy pár csepp tej. Ez normális? :oops: :wink: Valakinek van még ilyen? Egyik esti törölközésnél vettem észre.

Puszi,
Ági

KépKép
gigilina
 
 


Kedves Topiklakók!

Csak azért írok ide (is), hogy szóljak: a Babaneten múlt hét óta kommentelős játék van! Írjatok kommentet cikkeinkhez, és ezt nyerhettek a héten.

Facebook csoportunkhoz is megéri csatlakozni, mert ott is leesik ez meg az hébehóba!

További szép napot kívánok a Babanet csapata nevében:

Dia
dia
Budapest
 
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?