Új privát üzeneted érkezett!

@dominikat:


Sok erőt és kitartást kívánok neked. Orvost mindenképp keress fel. És én e hlyedben egy teljes kivizsgálásra is elmennék, tekintve hogy nem ez volt az első vetélésed. Igaz hivatalosan "csak" 3 vetélés után kezdik keresni az okokat, de én kettő után már biztosan lépnék.

@nykee:


Részvétem a veszteségért. Annyiban hasonlít a helyzetünk hogy 6 hetersen nekem is volt szívhang, voltam védőnőnél terhesgondozáson, vérvételen stb. Aztán a 8. héten elkezdtem barnázni. Az Uh-n nem volt már csak egy szabálytalan alakú petezsák. 2 napra rá missed ab-al fejezték be. Az orvos nekem is 3 hó szünetet javasolt. Ki is vártuk és azóta ez lesz a 3. próbálkozós hónapunk. Nekem annyit mondott hogy ez nagyon gyakori és kicsi a valószínűsége hogy ez újra megtörténik. De igazából az iogazság az hogy unyanannyi esély van rá mint először. A terhességek több mint 30%a végződik vetéléssel az első trimeszterben. Igaz ha van szívhang akkor már jóval kisebb rá az esély. Nemrég írtam hogy a majdnem szomszédommal egyszerre kezdtünk a babaprojektbe és neki a 2. hónapban össze is jött. 5. héten  4 pozi teszt után megjött a menstruációja.... Vagyis lényegében egy nagyon korai vetélése volt. 

@gmoncsy1991:


Ezek a görcsök nagyon érdekesek. Könnyen észreveszed volt e már peteérésed, mert ha a csíkok erősődnek napról napra akkor még csak most lesz de ha már halványodnak esetleg másnap már egyáltalán nincs csík skkor meg már volt ovulációd. Remélem nem csúsztatok le róla :)


 


@borso87:


Az lemaradt hogy megy a drukk. Sokunknak ez lesz a 3. próbálkozós hónaja. Jó lenne ha mind sikerrel járnánk és valami babás fórumon is tudnánk majd beszélgetni :D




zsu87
 
 


@zsu87:



3szor jött meg a műtét óta, általában mindig max30 napra. Most tartok a 34. Napon. Neten olvastam olyan történeteket hogy volt olyan h a teszt nem mutatott ki semmit eleg sokaig... Hat meglátjuk, de van olyan érzésem h most csak a termeszet babral ki velem.
borso87
Budapest XVIII. kerület
 
 


@borso87:
Én a késés utàn 2 nappal teszteltem, semmit nem mutatott, aztán vártam 4 napot, a késéstől számítva a 6.napon teszteltem újra, akkor már ott volt a két csík. :) De az is lehet , amit Gabelila mond, hogy lehet később van/volt peteérésed, pl. a ciklusod 22. napján vagy még később (van, akinek menzesz előtt pár nappal!) és azért nem mutat még semmit.

Kép
rozsabimbo90
 
 

 
 

@zsu87:


Ugyebár hétfő este voltam igazán nagyon rosszul, aznap kezdődött mondjuk így. De akkor még nem gondoltam arra, hogy emiatt lehet azthittem esetleg csak mellékhatás ez a rosszullét, így aznap nem csináltam tesztet, csak másnap amikor írta a dokinő, hogy lehet hogy máris pé-t kreált a gyógyszer. 3 teszten vagyok túl, mindhárom két csíkos de egyelőre a kontroll csík az erősebb.... hát most vagy lecsúsztunk már róla, vagy alakul?

Van olyan szerintetek, hogy napokig két csík de a tesztcsík halvnyabb és aztán lez erősebb és ovu?

Nem tudom, majd kiderül, de nagyon reménykedem a bogyóban h segített és lesz pé vagy már volt de lesz jövő hónapban is .... főleg mert így a 2nap rosszullét miatt nem voltunk együtt és lehet h pont akkor lett volna esélyes... tegnap meg iszonyú fáradt volt párom szóval ....   még azért bizakodom  

Ciklus 15.napjától iszom újra a Lady Ciklus teát, elvileg segíthet a teherbeesésben is ill a dokinő is mondta h igyam a továbbiakban is. 

Az üzlet ahol fogok dolgozni hétfőn nyit, már nagyon izgulok és várom :) Ma már megyek fel segíteni takarítani...:)

Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


sziasztok. nem is tudom hol kezdjem... először is nagyon jó látni.... rátalálni egy ilyen szobára, ahol ezekről a tragédiákról lehet beszélgetni.... történetem a következő: február 20.án teszteltem két csíkosat.... nagy volt az öröm.... nagyon vártuk.... (agusztus óta próbálkoztunk a tesó projekten.... úgy hogy ideje volt már...) március 15 re kaptam időpontot a dokitól.... megtudtuk hogy ikrek.... nagy ledöbbenés... de belenyugodtunk lassan lassan, és örültünk is már neki.... ápr. 12 ujabb vizsgálat... minden rendben... két hónap múlvára hívott vissza a doki...... na igen ám ha lett volna 2 hónap.... de május 9.én kezdett fájni a derekam....(17 hetesen) este sürgüsségi.... minden rendben találtak.... másnap du 3 körül elfolyt egyik picurom magzatvize.... futás a sürgösségi... megtudtok a szomorú hírt.... sajnos meg kell szülnöm őket mert más választás nincs.... szörnyü volt az az este.... nem csináltak semmit.... reggel vizsgálat.... szűlést indító gyogyszer.... fájások... délre már semmi... du megin 2 gyógyszer.... rettenetes fájások... éjfélre megint semmi.... egész éjjel mocorogtak a babóim... és nekem csak azon járt az eszem h meg kell ölnöm 2 ártatlan kis életet.... reggel megint 2 gyógyszer... megint fájás...délre megint semmi... du megint 2 gyógyszer.... plusz oxitocin infuzió.... este 7 re már nem bírtam... kész voltam ... kifáradva.... mondtam h kössék le az infuziót.... reggel majd folytassuk inkább... hát 8 kor elmentem a wcre.... és éreztem h jön a baba.... nem szerettem volna megnézni... de úgy sikerült hogy pont én fogtam ki.... mert senki sehol mikor szükség lenne rájuk... és még javában rugdalózott szegény kicsikém a kezemben.... nagyon fájdalmas érzés volt... h a kezeim közt halt meg szegény... és láttam h fiucska... bevittek a műtőbe... megszültem a másik babót is (ő is fiucska volt).... kaparás.... és mély üresség.... másnap reggel hazaengedtek... nem tudtam mihez kezdjek... fél év várakozás után 4 hónap terhesség.... aztán megint semmi... szerencsém h van itthon egy pici lány aki nagyon várt haza... és azóta még jobban ragaszkodik hozzám.... érezte a történteket.... 7 hét eltelt.... és még most is nagyon hiányzik a 2 kis pocaklakóm...
nanaszka
 
 


@nanaszka:


Nagyon sajnálom ami veletek történt! Meg is környezetem az irasodat!  De fel a fejjel és csak előre! Lesz ott meg kistesó!
borso87
Budapest XVIII. kerület
 
 


@nanaszka:


Őszintén sajnálom ami történt veled! Iszonyú nehéz lehet ezt most átvészelni, kitartás és nagyon sok erőt neked! Aztán csak előre!

Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


@gmoncsy1991:


Persze hgy van olyan hogy napokig két csíkos az ovu teszt. Ne dobd ki őket tedd el és ha sorba rakod akkor látod hogy erősödik vagy halványodik. Nem az én képem netről szedtem de valami ilyemit kellene látnod. Nálam úgy szokott lenni hogy ovu előtt már 2-4 nappal van csík aztán pozi ovuteszt után még 2-4 napig de ugye egyre halvánnyabban utána pedig el is tűnik. Szóval ha ennyi ideje mindig két csíkos a teszt akkór jó eséllyel még nem volt ovud, de mondom azt kell nézni hogy erősődik e. Tudom rá van írva hogy x perc után már nem érvényes, de napok múlva sem változik semmit, ezt ebben a hónapban én is kipróbáltam nem dobtam ki hanem eltettem a teszteket.
zsu87
 
 


Zsu, köszönöm szépen! Eltettem az eddigieket, ma kell vennem, megrendeltem tegnap a vaterásat de amíg ideér is kell vmi. :)

Az éjjel iszonyú rosszullét jött rám 4órát vergődtem majd hánytam :/ hőemelkedésen is volt... nem tudom mi van velem, remélem nem betegszek le :(

Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


Hú csajok én még mindig szenvedek :( erős a gyanúm, h a closti mellékhatása... (fejfájás, 38.5 a hőm, alhasi fájdalom, puffadtság érzet de odalent...) szinte mindent produkálok ami a mellékhatások közt szerepel... ciklus 12.napján járok.
Remélem nem lesz baj...

Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


sziasztok lányok! Akik próbálkoztok (és persze akik már nem,de szeretnének csatlakozni) lessetek be a facebook-ra. Csináltam egy zárt csoportot azoknak aki próbálkoznak. Hogy legyen egy hely ahol minden honapban izgulhatunk egymásért :) https://www.facebook.com/groups/254449568270122/

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 



Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


@devilstimi:


ez szupi ötlet :) én már rá is nyomtam a csatlakozásra :) oda azért egyszerűbb írni, meg figyelni a történéseket. de azt ugye senki se fogja látni, hogy én ott vagyok, csak a csoportban részt vevők?
borso87
Budapest XVIII. kerület
 
 


@devilstimi:


Ez tényleg jó ötlet volt szerintem is! Köszi neked! :) Én is rányomtam hogy csatlakozhassak, remélem ha esetleg már itt nem, majd ott örülünk egymás sikerének és boldogságának :)

Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


aranyosak vagytok lányok :) a csoport zárt, így a posztok rejtve vannak a nagy világ elől, viszont a csoport tagok láthatoak aszem,de lehet hogy be lehet állítani, hogy ne lehessen látni,megnézem. Szívesen raktam volna rejtett csoportot, de az túl sok macerával jár,mivel nem lehet rákeresni,így mindenkinek kérnie kéne,hogy rakjam be őt a csoportba :) szerintem is sokkal könnyebb lesz ott kommunikálni és gyorsabb is :) Ezen a forumon kívül a gyakori kérdések havi probálkozoibol jöhetnek még tagok, mivel még ott osztottam meg a linket,mert egy kicsit nagyon felhúzott egy illeto,így oda nem tervezek tobbet felnézni sem foglalkozni veluk, mivel egy eléggé szedett vedett banda. :) de bízom benne hogy facen egy barátias kis csapat leszunk :) Puszi nektek, és megy a drukk :)

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


A facebook csoport rejtett üzemmódba lett helyezve, így ha valakit érdekel és szeretne csatlakozni írjon privátot nekem a facebook nevével és berakom a rejtett csoportba. Ennek előnye,hogy a csoport láthatatlan, nem is lehet rákeresni. Csak a tagok tudnak rákeresni, csak ők látják a csoport tagokat és a hozzászólásokat, így rejtve marad a kiváncsi ismerősök elől is a tény hogy egy ilyen csoport tagja lett :) 
Egy szónak is száz a vége, aki szeretne a rejtett csoportba csatlakozni, írjon nekem privátot és berakom őt :) szép napot nektek

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


Sziasztok Csajok!

Bocsi, rég írtam, sok mindent írtatok azóta, visszaolvasam, már amennyire hagyta a 3 évesem. Tegnap volt a szülinapja így buliztunk, viszont szomorú is voltam, mert megjött...
Újabb csalódás. Pont tegnap volt 7 hónapja a műtét egyébként.
Nekem 2-3 hónap várakozást mondtak, de többet vártunk, ez volt a 3. próbálkozós hónapunk.
(emlékeztetőként , illetve az újaknak: tavaly decemberben vetéltem el, a hüvelybe boltosult a burok minden előjel nélkül,és mivel már késő volt bármit is tenni, meg kellett szülnöm a kislányomat a 21. hét végén.szörnyű volt, eléggé kikészültünk, de összeszedtük magunkat viszonylag hamar, sokat segített hogy itt van a 3 éves kislányunk.)
Nálam annyi van még egyébként, hogy mégis visszavesznek dolgozni, a szabik kivételével kell kezdenem, ami csak aug.10-ig tart, akkor kell kezdenem, de a gyereket aug. legvégén tudom vinni beszoktatni az oviba. Apa vesz ki szabit, kicsit itthon lesz Timivel, aztán a beszoktatásra meg elmegyek táppénzre, mert azért én szeretném vinni. Jaj olyan nehéz..teljesen megváltozik az élet.
Ha most összejött volna a tesó, nem kellett volna visszamennem dolgozni, de hát ez van. Próbálkozunk tovább, egyszer csak összejön.
Ezen kívül van ugye a mellprobléma amit írtam, majd jövő héten lesz meg a lelet, hátha okosabbak leszünk. Lehet hogy anno a szoptatás óta van valami gyulladás a szervezetembe. Remélem nem volt köze a vetéléshez. Mert ugye nem tudták megmondani miért történt. Előfordul hogy méhszájgyengeség miatt volt..sok a kérdőjel.
Drukkolok mindenkinek!
Gigi, írtam a face csoport miatt ;) Tényleg jó 5let!
Nanaszka: Hát nem is tudom mit mondjak, összeszorult a gyomrom..jó sokat szenvedtél Te is..2 baba és még élt mikor megszülted és látnod kellett pedig nem akartad..Istenem...Nekem már nem élt mire a végére értünk, nem is volt bátorságom megnézni. Úgy gondolok Rá és látom magam előtt, ahogy az uh-s képen láttam.
Kitartás!!Tudom hogy nagyon nehéz :(
Jó hogy neked is ott a nagyobb gyerkőc! Mennyi idős?
Borso, mizu??Izgulok érted!
Többiek?:)
Sok puszi Nektek!
ildike1984
Veresegyház
 
 


Sziasztok

Köszönöm a jó szavakat!

Drukkolok veletek együtt,hogy mi hamarabb babázhassunk mert a világ legszebb dolga! 

Sajnos 2hete vasárnap voltam dokimnál és nem tisztultam rendesen, így méh szondát csinált nem tudtam hogy ez fájt jobban vagy a laminária felhelyezése!!!Megpiszkált felírt antibiotikumot illetve méh összehúzott, most hétfőn megyek hozzá remélem nem lesz már több baj! Azt mondta nyár végén próbálkozhatunk! 

Illetve olvasom neten a Trimester nevű terhess vitamint, hogy "bajosoknak" való, valakinek van tapasztalatta esetleg? 

nykee
Budapest XIII. kerület
 
 


@nykee:


Ez nem hangzik túl jól, remélem már jól vagy és minden rendben lesz most már veled! Megy a drukk nektek is :)

A Trimeszterről én is nagyon sok jót olvastam, beszéltünk is róla itt is, többünket érdekelt a vitamin.
Én elkezdtem szedni, tapasztalatról még érdemben nem tudok beszámolni (1.havi adagom felénél járok) illetve ugye nekem most a rákszűrénél kiderült egy olyan gond, hogy nincs is jelenleg peteérésem amire kaptam gyógyszert.... Annyi még ezzel kapcsolatban, nálam azért is jött szóba ez a vitamin, mert anno 2 éve volt egy petefészek ciszta műtétem is illetve most hogy kiderült ez a peteérés probléma (ez újkeletű lehet nálam mert ugye tavaly nagyon hamar összejött a baba és előtte a menzivel sem voltak kimondottan problémák kisebb késésektől eltekitnve) s többen írták hogy ilyen és hasonló esetekben is segített, így gondoltam egy próbát megér.
De ha kicsit feljebb visszaolvasol ott leírtam mi történt konkrétan illetve milyen mellékhatások voltak nálam sajnos a gyógyszertől :( De most már hálisten jól vagyok és remélem jövő hónapban már lesz rendesen peteérés és nem lesz ez miatt gond, többet nem szeretném szedni ezt a gyógyszert ezekután meg hát szeetnénk mielőtt babázni  Vigyor

Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


Sziasztok lányok :) Akik még csak nagyban probálkoznak és még csak terv a 2017-es babóca ha gondoljátok van egy titkos csoportom facebook-on, ahol együtt szurkolhatunk egymásért, egyutt orulhetunk és szipoghatunk ha mégsem jon ossze :) Nem vagyunk sokan ,viszont annál családiasabb a hangulat :) Akit esetleg érdekel írjon nekem privátot :)

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


na de béna vagyok :D ez a hozzászólás nem is ide ment :D

Gigi

Lilypie - Personal pictureLilypie Angel and Memorial tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Pregnancy tickers
devilstimi
Szlovákia
 
 
 


Sziasztok!
Új tag vagyok és igazából nem is tudom hogy holkezdjem.
Olvasgattam a hozzászólásokat és rengeteg tanulság van bennük ezért is vagyok itt hogy hátha ti már tapasztaltabbak vagytok és tudtok néhány jó tanáccsal szolgálni!

Sajnos nekem még nagyon friss az élmény amin az elmúlt héten keresztül menntem! Múlt héten hétfőn voltam dokinál és nem igazán tetsztett neki amit látott ugyanis 7 hetes voltam és nem igazán talált szivhangot ugyhogy azt javasolta hogy menjek vissza pénteken és akkorra már talán változik valami lehet h csak elszámolta magát és kissebb a magzat mint amire gondol. De sajnos nem így történt pénteken mikor menntem már szinte semmit nem lehetett kivenni az ultrahangból.Szóval sajnos elhallt a magazt.   Szombaton befektetett a kórházba és megis műtött! Sajnos nagyon rossz élményell jöttem el rettenetes volt átélni. Lelkileg eléggé kikészültem. Most nagyon kételkedő vagyok még hogy egyáltalán mi lesz ezután? Sok minden jár a fejemben jó is rossz is. Szerencsére párom és a szüleim meg persze a barátnőm is mellettem áll és támogatnak.Ez nagyon jól esik de eléggé elvagyok keseredve.Teszem hozzá h az első baba lett volna és nagyon örültünk a párommal hogy a teszt pozitiv lett. Egyenlőre még nem szoltunk akkor senkinek és rossz volt hogy a legrosszabb hírt kellett közölnünk a szüleinkkel.

De gondolom sajnos nem vagyok ezzel egyedül!?
petra91
 
 


@petra91:
Szia! Együttérzésem. Tudom min mész keresztül, egy éve ugyanezt éltem át, mint Te! Nekünk sem volt szívhang az első ultrahangon, a dokim hetente rendelt vissza, hiába nőtt sajnos nem alakult ki szívműködés. Végül augusztus 15-én elvetéltem itthon. Mivel nem tisztultam ki rendesen 17-én műszeres befejezést is csináltak. Mi is csak utólag mondtuk el mindenkinek, nálunk is első baba lett volna. A műtét után 2 hétig itthon voltam aztán visszamentem dolgozni. Nehéz időszak volt sokat sírtam, sokat beszélgettünk itthon meg itt a fórumon is, aztán napról napra könnyebb lett!
3 ciklus szünet után újra belevágtunk és holnap töltöm a 34. hetet. Eddig minden rendben van mondhatni problémamentes a 2. terhességem. Nagyon bízom benne, hogy pár hét múlva egy egészséges kislány fog szuszogni itt mellettem.
Tudom, hogy most semmi sem vígasztal, sírj ha az esik jól meg kell gyászolni. Írj, kérdezz bátran! Sok erőt és kitartást!

Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
gabelila
 
 
 


@gabelila:


Köszönöm az együtt érzést!Akkor neked sem volt egyszerű ez az időszak! Nekem annyival könnyebb vagy nem is tudom néha rosszabbnak érzem hogy én itthon vagyok vállakozóként és "sajnos" nem kell dolgoznom mármint emberek között talán ez egy kicsit rosszabb mert nincs ami elterelje a figyelmemet. Igen nekük is 3 ciklus várakozási időt javasolt az orvos de az megint rengeteg idő.
Hát neked gratulálok és akkor csak kitartást már nem sok van hátra egy új Élet kezdetéhez!!

petra91
 
 


 


@petra91:


Szia! Sajnálom ami veled történt és amit át kellett, kell élned most. Részvétem. Gyászold meg a kis Angyalkádat.
Tudtak mondani valamit, miért történhetett ez? Szövettan gondolom nincs még meg.
Írd ki, sírd ki magadból ha jól esik. Ha gondolod csatlakozz a face csoportunkhoz is, mindenki ott is itt is nagyon megértő, kedves, és sok sok pozitív energiát tudsz meríteni a csajoktól úgy gondolom, nekem nagyon sokat segített a fórum és a lányok tavaly. :)

Nem tudom mennyire olvastál vissza az előzményekben, nálunk is első baba lett volna tavaly, pár hetes kora után nem fejlődött tovább, 10-12hetesen elhalt :( Szörnyű időszak volt nekünk is, bedepiztem, rá 1hónapra a munkahelyem megszűnt, jött a tél, rossz idő, még borúsabb napok én pedig itthon ültem... megzuhanva.... február végén sikerült elhelyezkednem, meg akartuk várni a próbálkozással a próbaidő leteltét, közben végig csináltam februártól egy 4hónapos méregtelenítő kúrát ami sok egészségügyi problémámon segített. Addig nem is próbálkoztunk.
Most júniustól próbálkozunk, bár a júni-júlit annyira nem is mondanám próbálkozásnak, mondom miért: Júni elején voltam éves rákszűrésen, a menzeszem a műtét óta tök szabálytalan, össze vissza volt, 30nap, 40, vagy akár 50 is. Megnézett a doki uh-n is, azt mondta nincs is pé-m. Így kaptam egyből norcolutot h megjöjjön a vérzés és closty-t, hogy legyen pé. Itt ettől a dokinőtől (ő nekem új doki) kérdeztem kell e vmi vizsgálat stb, azt mondta nem, nem lesz semmi gond. Abban maradtunk, ha a két gyógyszer után nem fogan meg a baba akkor hormonvizsgálat, de rám bízza mennyit várok vele. Nos, nálam a closty olyan erős fájdalmakkal okozott pé-t, hogy nagy eséllyel volt, de nem tudtunk együtt lenni az idő tájt a rosszullétek miatt. :( Így kb mostantól mondanám úgy, hogy próbálkozunk. Most már lh tesztelgetek, ma megjött a menzi norcolut-os vérzés után először, 30napra végre. :) Szóval pár nap múlva újra belevágunk... :) Ja, új munkahelyem is van, nyugisabb, kevésbé megerőltető, szóval csupa jó.... nem várunk próbaidő leteltét :D (a barátnőm a főnököm, s tudja a terveinket... így nem tartok tőle, hogy kidobna ha próbaidő alatt babásodnék) :) 


Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


@gabelila:


Na, örülök, hogy jelentkeztél. Épp ma jutottál eszembe, hogy régen hallottunk felőled gondoltam írok itt mi a helyzet nálad. Örömmel olvasom, hogy minden rendben és hamarosan érkezik a Ti kis Csodátok :) Gondolom nagyon várjátok már :) 

A faces csopiban bent vagy?

Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


@petra91:
Elsőre valóban hosszúnak tűnik, de mire a végére értek azt fogod érezni, hogy elrepült az idő! Kitartás!
@gmoncsy1991: Várjuk bizony, de azért még maradjon bent egy kis ideig :)
Bevallom kicsit óckodom a Facebook csoportokról bármennyire is szupertitkosak.
De innen is megy a drukk minden próbálkozónak, ha valavalami hír azért itt is osszátok meg! ;)

Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
gabelila
 
 
 


@gabelila:


Mikorra vagy kiírva? :) 
Nem emlékszem, írtad régebben megvan-e már mi lesz a pici neve? :)

Ohh facen a napokban poziteszt roham lett :D 

Nálam érdekes a szitu így tegnap óta....
bemásolom amit írtam a csajoknak facén úgy egyszerűbb és gyorsabb. Kíváncsi vagyok a te, ti véleményetekre is ennek kapcsán.

A mai a (norcolutos vérzés utáni első) ciklusom 31.napja. Tegnap volt pár csepp vérzés, azthittem max reggelre megjön, kicsit éreztem is az alhasam. Éjjel, s ma semmi vérzés, de még barnázás se, semmi....
Nem reménykedek, h baba lenne mivel csak a 17., 26. és 29. napokon voltunk együtt... a napokban többször voltam rosszul (émelygés, hányinger, fejfájás, stb)... szerintetek ha esetleh mégis megfogant a 17.nap körül, lehet attól a rosszullét? Reménykedhetek, vagy megint csak marha hosszú ciklus elé nézek?! Mit gondoltok? (Tavaly két hetesen már produkáltam ezt-azt...). Nem merek reménykedni sem, de párom nyúzott, vegyek egy tesztet biztos ami tuti és lőjek holnap egyet el. Így ma vettem egyet munkából hazafele jövet. A csajok fészen azt mondták szerintük simán lehet, teszteljek. Hát meglátjuk.

Ti mit gondoltok? Nem akarom beleélni magam, sőőőt most tényleg nagyon nagyon igyekszem nem is gondolni rá mert akkor belefogom élni magam és nem akarok csalódni. Nagyon meglepődnék persze pozitívan ha a teszt pozitívat mutatna :)

Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


@gmoncsy1991:


Szia! Igen olvasgattam h ki milyen cipőben jár sajnos! :( Igazából nem nagyon szeretem ezeket a netes oldalakat ahova mindenki mindenféléket irogat de ezt most máshogy látom jónak tűnik a csapat és tényleg ahogy olvasgatom mindenkinek van vmi jó szava esetleg tapasztalata amit megoszthat a másikkal és segíthet neki vmennyire!
Hát szövettanra elküldték de még nincs eredmény mert szombaton volt a műtét meg a dokim amugy is szabin van a héten!De annyit mondott hogy ennek biztosan valamilyen komoly oknak  kellett hogy legyen máskülönben nem történt volna ilyesmi. :( És tényleg mindenki ezzel vigasztal de azért így is nehéz. Bár mostmár kicsit jobban érzem magam. Viszont szerintetek az normális ha még mindig reggel meg este enyhe görcsim vannak de amugy meg napközben elvagyok bár nem emelgetek meg semmi ilyesmit nem csinálok mert megtiltották itthon a párom is meg a szüleim is! :) :( Kicsit rossz érzés de probálom magam tényleg kímelni.Ja meg két napig elég kemény volt a hasam de ma már nem érzem. Tudom lehet hülyeség amit most felvetek de egy kicsit megindult bennem valami tegnap este.....Arra gondolok hogy mi lesz majd ha a párommal megint együtt kell lennem nem jönnek elő megint a rossz élmények? Tegnap már probáltam neki valahogy elmondani de teljesen megértő volt azt mondta várunk majd ha ugy érzem akkor megint együtt leszünk.Egyébként nektek mondott vmit a doki h meddig nem lehet együtt lenni?Mert nekem nem és ez egy picit még rátesz egy lapáttal h nehogy elrontsunk valamit!

Hát azt hoszem egy kicsit hoszúra skeredett ez az üzenet!:)
petra91
 
 


@petra91:


Szia! Szerintem normális ennyivel utána még ha kicsit görcsölsz / fáj, pihenj jó sokat amennyit csak tudsz, hogy mihamarabb tudsz regenerálódni testileg, lelkileg egyaránt. 
Én úgy emlékszem nekünk 6hetet mondtak amíg nem lehettünk együtt. 
Az együttléttel kapcsolatosan pedig... jó hogy megértő  apárod, szerintem érezni fogod amikor már menni fog "gond" nélkül az együttlét. Én megmondom őszintén, nekem október 7.-én volt a műtétem, a kontroll dec. 3.-án volt, azt megakartuk várni mindenképpen. Előtte jött meg néhány nappal előzör a műtét után, sóval pont a kontroll előtt 2-3nappal múlt el nekem. Mi utána voltunk először együtt újra, azthiszem rá pár napra.... nekem akkor még felszakította a lelki sebeket, nehezen lazultam el, testileg hiába volt jó utána rámtört a sírás :(  így utána eléggé hébe-hóba voltunk együtt egy ideig mert lelkileg sok idő kellett, hogy könnyebb legyen. A én párom is nagyon megértő volt, nem erőltetett semmit, várt sokáig, ha kellett vígasztalt...mindent megtett, hogy könyebben vészeljem át.

Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


Jó reggelt lányok! Nos, tegnap vettem tesztet h na majd ma reggel... hát nem kellett ellőnöm, megjött. Várható volt igazából sztem így picit még örülök is neki... mert... a nyaralásra elfog múlni és kellemesebb úgy az utazás is, lehet pancsolni is meg minden :) illetve a fontosabb része... a norcolut ezekszerint segített és egy normál hosszú ciklust állított be. Ha elmúlik kezdem a most már tényleg mindennapos ovutesztelést és bízom ebben a hónapban :)

Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


@petra91:
Mélyen együttérzek Veled én is.
Kicsit hasonlít a helyzetünk, én is vállalkozó vagyok, nem kellett mennem dolgozni, sőt 1 éve lakom együtt a párommal, anyukáméktól 40 kmre, így én tényleg tök egyedül voltam itthon a vetélés után. A párom 10 óràt melózik minden nap, nem volt könnyű.

Kép
rozsabimbo90
 
 


(Bocsi, mobilról írok és elküldte idő előtt)
Szóval nekünk is első baba lett volna, de csak petezsákot láttunk még. A 6., 7.hét körül pedig itthon beindult a vetélés, műszeresen kellett befejezni a teljes tisztulás miatt.
Utána itthon ráültem erre a témára, nagyon sokat olvastam erről , megtudtam hogy a terhességek nagy %-a vetéléssel végződik. A csoporttagok is nagyon sokat segítettek. :) Aztán én végül arra az álláspontra jutottam, hogy megvárom az első menzeszt, ha azt simának gondolom, akkor nem várunk tovább. Sajnos hallottam olyanról is, aki kivárta a 6 hónapot, utána újból volt egy vetélése. Sok történet van, mindenki maga érzi a saját testéről/lelkéről, hogy felkészült-e egy újabb próbálkozásra.
Úgyhogy úgy is lett. Műtét után pontosan 28 napra megjött a menzeszem (másnak van, hogy 5-6 hétre jön meg) , és 5 napig tartott. Úgy gondoltam, hogy minden rendben van, belevágtunk újra a babaprojektbe. Dátum szerint ez úgy néz ki, hogy november végén volt a vetélésem, december 24-én megjött a menzeszem, és azóta sem jött többet, most 30 hetes kismama vagyok. :)
Nem buzdítani akarlak, hogy nem kell annyi időt várnod, amennyit az orvos javasolt, mindenki saját maga dönti el, csak gondoltam leírom az èn történetemet is.
Nagyon szorítok Neked, hogy mihamarabb lépj túl a dolgokon, és kívánom, hogy hamarosan pozitív üzenettel jelentkezz. ;)

Kép
rozsabimbo90
 
 


@gmoncsy1991:
Sziaa. Akkor lehet, hogy jobb is, hogy most így alakult. Nekünk az idén elmaradt a felhőtlen nyaralás/kikapcsolódás, és kicsit hiányzik is. Na de majd jövőre! :D
Szorítok, hogy mihamarabb összejöjjön! ;)

Kép
rozsabimbo90
 
 


@gmoncsy1991:


Köszi szépen! Hát próbálok minél többet pihenni de tegnap már annyira felgyüllött bennem minden hogy nem tudok semmit csinálni szegény páromra zúditottam egy jó nagy sirás adagot! :( Szagény nem győzött vigasztalni! :) Persze ehhez a sirógörcshöz az is hozzá tartozik h tegnap este vért láttam ott lennt és nagyon megilyedtem hogy most mi lesz ma meg semmi megint barnázás.Ezt a bizonytalanságot nem szeretem mert ilyenkor mindig a negativra tudok csak gondolni! Most már kicsit jobban érzem magam! :) Nah akkor lehet jobb is igy még "utoljára" mármint pici nélkül pancsizhatsz eggyet! Lehet hogy én is kiprobálom az ovu tesztet de olyan butának érzem magam hogy nem igazán tudom hogy is működik!Segítenétek!!???

@rozsabimbo90:


Szia!
Igen teljesen megértelek én szinte ugyanebben a helyzetben vagyok. A párom gazdálkodó ráadásul állatok is vannak nem csak földek és nagyon sokat melózik! Anyumék 35km-re vannak.Egy picit annyiból könnyebb hogy a barátnőmmel egy helyen lakunk egy utca választ el minket a sors furcs fintora hogy a suli után is egyhelyre sodort minket az élet! :) Sokat jelent! Örülök hogy neked ilyen hamar összejött!!És már csak néhány hetet kell kibirnod!Titartást kívánoik

petra91
 
 


@rozsabimbo90:


Igen lehet jobb így, most nem búslakodom, örülök hogy a norcolut helyre tette a ciklusom. No meg azért csodát nem vártunk, hiszen a rosszullétek miatt amit a closty okozott 3 alkalommal voltunk csak együtt...

Lehet idén is augusztus lesz a mi hónapunk?!....

Nálad mi a helyzet? Minden rendben, pocaklakód? 

Amúgy nálunk se lesz "nagy nyaralás" a szüleimmel együtt megyünk 3 napra Pécs könyékére (beiktatunk 1 család látogatást is mert 5 éve nem voltunk lent) megmutatjuk páromnak a csodálatos Pécset és környékét mert ő még sosem volt ott, mi pedig onnan költöztünk fel Tatabányára... :) Szóval semmi extra, de egy kis pihinek tökéletes lesz. Aztán ki tudja, lehet épp ott fogan meg a babynk :) 


@petra91:


Megértelek teljesen, nélam is gyakori volt. A semmiből is rámtőrt.... szegény azt sem tudta mit csináljon, mivel vígasztaljon, én nagyon depibe estem akkoriban tavaly. Főleg hogy utána elég sokáig egyedül voltam otthon állandóan mert nekem is párom dolgozott mindennaposan, sokszor még hétvégén is...én meg otthon ültem egyedül, sehogy se volt jó.

Igen próbálom most ennek a menzinek a jó oldalát nézni, ahogy írtam is, hogy használt a norcolut na meg a vizezés :D Egész nyáron még nem voltunk vizezni, nagy vízmániás vagyok ám, de ha már pozit teszteltem volna, nem kockáztattam volna h esetleg összeszedjek valamit vagy bármi. Párom is egyből mondta ha pozi, nincs strand csinálunk mást inkább, nagyon félt.

Az ovuteszt úgy működik mint a terhességi teszt de ott nem első vizeletből kell nézni, hanem inkább napközben, estefelé. Megvan adva a használati utasításon mindig, hogy egy X napos ciklusnál hányadik napon kell elkezdeni tesztelni. Most ez így biztosan hülyén hangzik, de remélem nagyvonalakban letudom írni. Itt is tesztcsík és kontrollcsík van, akkor számít pozitívnak amikor a tesztcsík ugyanolyan erős vagy erősebb mint a kontrollcsík. Az első pozi teszt után van elméletileg peteérés 24-36 órán belül (javítsatok ki, ha más az idő intervallum, de én így emlékszem h ennyi). Amikor kezdődik a ciklusodban a termékeny időszak akkor 2 csíkosak a tesztek, de csak peteérés előtt 24-36 órával lesz pozitív tehát erősebb vagy ugyanolyan erős a tesztcsík. Majd utána amikor az lh szint újra csökken újra halványodik a teszt csík, majd el is tűnik. 

Nagyjából azért érthetően írtam? Ha meg lenne a használatim küldenék egy képet arról ahol írja, úgy egyszerűbb ez sokkal. 


Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


@gmoncsy1991:


Szia! Igen azért érthető volt meg már olvasgattam is hogy hogy is működik ez a teszt!HÁt igen a vizzel azért vigyázni kell mert ki tudja milyen fertőzéseket lehet összeszedni!Amúgy én egyébként is fogékony vagyok sajnos ezeket összeszedni! :( Akkor nektek meg csak jó nyaralást meg kikapcsolódást!Aztán ki tudja mi történik majd ott!!??
petra91
 
 


Örülök h sikerült érthetően leírnom :)

Sajnos én is hajlamos vagyok összeszedni a bacikat (utóbbi időkben már hálisten nem), így most még jobb h így alakult.

Köszönöm, már nagyon várom. Ránk fog férni a pihenés :)

Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


@gmoncsy1991: Augusztus végére vagyok kiírva és nagyon úgy néz ki, hogy Panna lesz a kisasszony. :) Innen is gratulálok a pozitív tesztelőknek. Nektek pedig jó nyaralást, húzzatok bele! ;)
@petra91: Nekem is előfordult pecsételés, görcsölgetés. Nagyon hosszú volt az első ciklusom, több, mint 7 hét. Mi a kontrollig nem voltunk együtt (5-6 hét). Nem volt könnyű. Hülyén hangzik, de próbáltuk úgy felfogni, hogy ez egy "főpróba" a gyermekágyra, hiszen akkor is tilalom lesz. Én is sokat sírtam a férjem vállán, beszéljetek róla, így ő is jobban megérti min mész keresztül.

Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
gabelila
 
 
 


Sziasztok!
Végre talaltam egy ilyen topikot, ahol leírhatom a bánatomat... még egészen friss, tegnapelőtt történt.
18 hetes voltam, 14 hetesen nézték utoljára a babókámat, akkor minden rendben volt.
Tegnapelőtt este egy picit elkezdtem görcsölgetni, gyorsan lefeküdtem, hátha jobb lesz, de sehogy se volt jó... forgolódtam egy ideig, aztán éreztem, h wc-re kell mennem. Ahogy fölkeltem, elöntött a vér! És csak ömlött belőlem. Azonnal rohantunk be a kórházba. Bent közölték a szörnyű hírt, amit már sejtettem: levált a placenta, és azonnal müteni kell, különben elvérzek.... :cry:
A doki kinyomkodta belőlem a babát (borzalmas volt), azt mondta, ez kisebb, már kb 2 hete nem él... :cry: kislány...
Aztán vittek a műtőbe, kiszedni belőlem a maradékot... szerencsére ezt már mély altatásban...
Rengeteg vért vesztettem, és egy gyönyörű kislányt... :cry:
Még a kórházban vagyok, holnap mehetek haza... minden szempontból erőtlennek érzem magam, de vár otthon 2 egészséges, eleven kisfiú.

miniliza
 
 
 


@miniliza:
Szia!
Nagyon sajnálom, ami veletek történt. El sem tudom képzelni min mész most keresztül. :( Nagyon sok erőt, kitartást és mielőbbi testi lelki felépülést kívánok!

Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
gabelila
 
 
 


Köszönöm!
A testi felépülés hamar meglesz, a lelki fog sokáig tartani... folyton zakatolnak a felyemben a kérdések... Miért halt meg szegénykém 16 hetesen? Hogy maradhatott bennem még 2 hétig, hogy én ennek semmi jelét nem éreztem? Mit kellett volna máshogy csinálnom? .... és még egy csomó más kérdés...

miniliza
 
 
 


@miniliza:
Kérlek ne hibáztasd magad, nem te tehetsz róla! Hatalmas ölelést küldök!!!

Lilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
gabelila
 
 
 


@miniliza:
Èn is kívánok Neked nagyon sok erőt és kitartást! Nagyon szörnyű ezt még olvasni is, de próbáld meg úgy felfogni ezt, hogy az életben mindennek megvan a maga miértje.. semmi sem történik ok nélkül, és ami a legfontosabb, ez nem a Te hibád. Erre bizonyíték a két kisfiú, akiknek már biztos nagyon hiányzol.
Gondolatban Veled vagyunk!

Kép
rozsabimbo90
 
 


@miniliza:


Részvétem a tragédia miatt! Szörnyű ami történt. El se tudom képzelni min mész most keresztül.
Nagyon sok erőt, kitartást kívánok neked! S mielőbbi testi-lelki felépülést!
Távolról próbálunk segíteni neked, hogy könnyebben átvészeld ezt a szörnyű időszakot. 


@rozsabimbo90:


Minden rendben nálatok? Esküszöm szita az agyam már, ne haragudj / haragudjatok.... lehet már írtad, de nem emlékszem annyian lettünk hogy kinél miújság pontosabban    Kislányt vagy kisfiút vártok? Nálatok van már név elképzelés? Vigyor


@gabelila:


Igyekszünk belehúzni  Átadom a gratulációdat a csajoknak :)
Csodálatosan szép nevet találtatok :)


Egyébként az az érdekes, mi tavaly eléggé előre gondolkodtunk mert az első vizsgálat után már a név ötleteket szortíroztuk mi az ami tetszik mindkettőnknek és jól hangzik a párom vez.nevével, stb.... így nálunk pár hét alatt megvolt mi lenne a neve...  Még a dolog érdekessége annyi, hogy össz-vissz 1 fiú és 1 lány név maradt ami nagy szerelem lett.

Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


@gmoncsy1991:
Köszönöm, aranyos vagy, hogy érdeklődsz. :) Minden rendben van nálunk, kislányunk lesz, Fannikának fogják hívni. Szerelem volt elsőre ez a név, közösen döntöttünk, ès a párom vezetéknevéhez nagyon passzol.

Most vagyok a 31.hétben, már nem sok van hátra, nagyon repül az idő. :)

Kép
rozsabimbo90
 
 


@rozsabimbo90:


örömmel olvasom ezeket a szuper hírket :) Remélem majd Te is adsz magatokról hírt azután is, hogy meglesz a kislányotok ;) :) 



Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


Sziasztok!

En is szivesen csatlakoznek a zart facebook csoporthoz, ha lehet.
Tegnap tudtam meg a 9. Heti ultrahangon, hogy a magzat elhalt. Derult egbol villamcsapaskent ert a dolog, mert elotte minden rendben volt (szivhang, meret), es teljesen tunetmentesen tortent a dolog. Semmi gorcs, semmi verzes... Kedden megyek a janos korhazba, h muteti uton befejezzek a terhesseget. Elso baba lett volna, raadasul ikerterhessegnek indult, az egyik mar par hetesen felszivodott, a masik pedig most ment el. Most minden pozitiv tortenetet szivesen veszek, kell az ero, mert ez igy most nagyon nehez, ahogy gondolom nektek is... :(
kokuszmatrac1
 
 


Szia kokuszmatrac,

Nagyon sajnálom ami történt! Kitartást és rengeteg erőt kívánok neked ehhez a nehéz időszakhoz!

A face csoporthoz sikerült csatlakoznod?

Írd ki magadból a bánatod ha jól esik...könnyebb lesz hidd el.

UI: itt is és facén is vannak már silersztorik ... olvasgass :)

Kép
gmoncsy1991
Tatabánya
 
 


@kokuszmatrac1:


Sajnálom ami trtént veled! DE szedd össze magad és próbálj a pozitív dolgokra koncentrálni,tudom könnyű ezt mondani de tényleg már én is rájöttem hogy minél jobban a negatívumokre gondolsz annál rosszabb mert bevonzod.Én ugyan így vagyok vele mindig az jut eszembe mivan ha.....:( De próbálok arra gondolni hogy legközelebb majd már sikerülni fog!!! Szorítok neked!! :)
petra91
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?