Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

Most lehet, hogy eccerű vagyok, de nem inkább egy másik csepegtetővel kellene addig adagolni, a hónapos kihagyás helyett?

Gyógyszertárban kapni pár forintért.

Dy, ha már benéztél, írj magatokról pár szót!

Zsuzsi, Ági és minden érintett,
részvétem és együttérzésem a napközbeni alvásokkal kapcs...
Csak elmúlik ez is, és majd jön a szép, hosszú, betervezhető napi egy alvás:)
Amire Friday pár hete írta, hogy nem is létezik talán:)

Én nem költöm fel Dávidot, mert akkor utána órákig képes nyűglődni. Inkább bevállalom a késői alvást, bár elég fárasztó néha:(

Ági,
Remélem, Bene is átérezte a helyzet ünnepélyességét, mármint hogy ő igazi cipőt kap:) poén lehet, kíváncsi vagyok rá!



Szilvi,
Sajnos nincs meg az excel, egy félkész változat van, ha Judit megírja Petra adatait, újra összerakom.
Szép a baba:) Isten hozta, gratula a barátnődnek!


TSZilvi,
Jobbulást megintcsak! A taknyosság már nem annyira gáz, a köhögés a durva:(

Kata, jó hétvégét és jó szüretet!

Pusz
Móni
monke
 
 


NA, utánaolvastam, hogy a csepegtetőből már kioldód(hat)ott, és nem csak oldódik használat közben.
Szóval igen, eccerű vagyok, és egyébként is csak költői kérdés volt

:P


Ettől függetlenül lényegesen kisebb para szerintem, mint a DM-s bébiételben a múltkor az üvegszilánk.
monke
 
 


Sziasztok,


Petra adatai: nov. 24. 3800gr és 52 cm.

Petra is lebetegedett. Tegnap még csak hőemelkedése volt és folyamatosan folyt az orra, ma reggelre belázasodott. 3 körül visszük orvoshoz. Ha nem péntek lenne még várnék, de a hétvégénak nem akarok így nekimenni. Inkább hallgassa meg és nézze meg a torkát.

Szilvi: nagyon szép a kis Petra. :) Gratulálunk a barátnődnek.

Ági: nagyon örülök, hogy minden rendben Benével! Kíváncsi vagyok én is, hogy mit szólt Bene az új cipőhöz?

Puszi!

Judit

Judit

Kép
petra09
 
 

 
 

Judit,
köszönöm!

Jobbulást Petrának, írd majd meg, hogy mi volt a dokinál.

Sok rohadt vírus mondjon már le:(


Tényleg, Ági, nem is mondtam, én is örülök, hogy nem találtak semmit Bene vizeletében.


Jó hétvégét!
Móni
monke
 
 


Bene eredményének örlüök, megnyugtató.

Én is megnéztem, a mi Vigantolunk is benne van a listába. :( Ricsi is azt mondta, akkor ne adjuk!
Majd hétfőn lemegyek a gyógyszertárba és megnézetem, milyen sorozatszámúak vannak.

Pelus: Ha nekem többfajta is átázik éjjel, akkor én nagyobbat veszek. Most éjszakára már 4 +-os kell, nappal elég a 4-es.

Petrácska gyógyulgass csöppség!
Vince javulóban, a kedve is sokkal jobb!

Megyek aludni ( előtte még eszem kicsit :oops: ... és csodálkozom, hogy nem fogyok).
Jó éjt!

vick
Kép
Kép
ervick
 
 


Sziasztok!

Mi is élünk, csak egy kicsit hosszú volt a hét!

Most csak gyors bejelentkezés!

Megyünk mi is nov. 6-án! Még Robi nem tudta eldönteni, hogy jöjjön-e :lol:

Ez a Vigantol tényleg érdekes, én is megnézem!

Betegeknek jobbulást!!!

Puszi!

Mangora

Kép
mangora
 
 


A mi Vigantolunk is benne van a sorszámok között... :?

Mangora

Kép
mangora
 
 


Sziasztok!

Néha én is vagyok ám! Sűrűek a napjaim, Erik ráadásul megint hétvégés és 8 napot húz le egyfolytában. :cry: A kölkeim meg veszekednek és veszekednek és... A kicsi nyűgös és sír, rí nem tudom mi fájhat neki. Szombatra virradóra 3 órán keresztül csinálta megint a balhét!!!!

Csak ámulok, hogy mennyi baba jár már! Míra olyan lassú és megfontolt típus. Biztonsági játékos. Már nagyot kockáztat azzal is, ha véletlenül elengedi álltában a rácsot, mert elfeledkezik róla és két kézzel játszik! Utána meg ha rádöbben, őrülten kezdi keresni hol a rács és eltaknyol! :roll: Ha lépked már csak 1-1 ujjamat fogja, alig támaszkodik.

Enikő, de jó, hogy jöttél! Sajnálom a dolgot Annával! Kisgyerekes szülők rémálma! Remélem nem fordul elő többet! Gyógyuljatok szépen! És gyertek többet!

Friday, mizújs a tesódékkal? Halad az anyakönyves ügy? Mert ugye úgy volt, hogy talán ti is jöttök a talira, ha elrendeződik Ivett ügye!!! Talán...

Gratulálok Bene az első cipődhöz! Tessék tisztességgel elhasználni!

Judit, sajnálom a névnapi incidenst! Remélem gyorsan meggyógyul Petra! Apukádhoz kitartás! Anyósék se nagy látogatók. 2-3 havonta, ha jönnek, pedig 20 percre laknak. Igaz Míra már a 6. unoka, gondolom beleuntak 21 év alatt a sok kölökbe. Már a mi elsőnknél mondták, hogy nekik csak 3 unoka kellett és az már megvan! Látod, vannak dolgok, amiket 12 év után sem felejt el az ember! De becsületükre legyen mondva, nyaranta 1 hónapot a nagyok náluk vannak.

Anyura elsóztam a nagyokat a tali idejére. Pont őszi-szünet lesz, így szerda este viszem, szombat este hozom őket! :lol:

Vick, kitartás! Kár, hogy nem jöttök! Vác is kimaradt, pedig jó lett volna összefutni! Drukkolunk a vizsgákhoz!

Erika, ti fel tudtok jönni a talira? Vagy nagyon sok nektek az utazás?

Móni, mi sem vagyunk a táblázatban. :wink: Belekerülhetünk?
Míra is sokat bukik még! Pont ma szenvedtem a ruhákkal. Csak sárgát veszek ezentúl. Míra üvegeseket eszik, kb 3/4 üveg a max. De mindig bukik, hiába próbálok kihagyni zöldségeket. A ruhák meg kimoshatatlanok. Most csináltam dühömben rózsaszín csíkosból fehér foltosat fehérítővel. És persze az elmaradhatatlan sárga plecsnik halványan ott díszelegnek. :evil: (hiába az ariel, vanish, kifog mindenen)

Szilvi, olyan édi a kiscsaj! Nosztalgiáztam egy kicsit! Remélem Csabi javulgat!

Tszilvi, nektek is gyógyulást! Az a r.hadt köhögés! Hetekig is elküzdök 1-1 kölökkel!

Megyek, beszedem a több tonna ruhát! Remélem jól telt a hétvégétek, pihiztetek, családoztatok!

Csáááá:

Kati

Kép
bfkata
 
 


Sziasztok,
Már másodszor írom mindezt,mert elsőre elszállt minden,amit írtam….pedig nem volt kevés

Kata,
a kérdésedre csak most tudok válaszolni:szakközépiskolában tanítok magyart,ahol az osztály 80 százaléka fiú,gondolhatod,hogy mennyire rajonganak a tantárgyért..

A kis betegeknek én is jobbulást kívánok.Ehhez a fránya betegséghez szerintem hozzájárul az is,hogy nagyon fura időjárás van.Egyszerűen nem tudom,hogyan öltöztessem Zsófit.Ha túl melegen, akkor az a baj,ha kevés van rajta meg az.Ma reggel is köd volt nálunk7 fokkal,rá egy órájára meg ragyogó napsütés lett 13 fokkal.A fene se érti ezt…

Kati,
Köszönöm az invitálást,de sajnos azt hiszem nem tudom megoldani a Pestre utazást,pedig nagyon jó lenne veletek találkozni.Esetleg csatlakoznék Fridayhez,és skype-on be tudnék jelentkezni….
Szerencsére Zsófi nem bukik,viszont az étvágya nem az igazi.Egyszerűen nincs ideje enni…mindig meglát valamit,ami miatt félbe kell hagyni az evést/vagy megunja a falatozást és mindez az éjjel rovására történik.Általában hajnali 3 körül ébred,hogy bepótolja a nappali lemaradását….

Zsuzsi,
Az alvás nálunk is probléma, a kétszeri néha sok,az egy viszont kevés….Nálunk is nehéz lesz az átállás..

Na eldugulok mára,jó éjszakát mindenkinek!
Puszi

Erika

KépKép
verka7
 
 


Sziasztok,

Megvagyok én is, csak pénteken M. szabin volt, voltunk vásárolgatni, aztán mentünk Anyósomékhoz. A keresztelő téma és a keresztapaság megint terítéken volt. Állítólag Anyukám azt mondta hónapokkal ezelőtt Anyósomnak, hogy M. öccse nem lehet keresztapa, mert nincs megkeresztelve. Ezzel ő nem mondott rosszat, hiszen ez így igaz, de megsértődött rajta az öccs. Aki még ugye azt sem vállalta, hogy tanúként szerepeljen a keresztlevélen, mert idétlen, hogy nem pár a keresztszülő. Komolyan, mintha a dedóban lennék. Persze, nem nekem mondták meg, hanem M-nek, akivel persze sikerült ezen összeveszni :?
Úgyhogy marhára várom a keresztelőt, gondolhatjátok.

Vettünk Zsófinak járássegítőt, ami zenél, ha tolja. Tündérien halad vele, csak az a bökkenő, hogy közben táncolni is akar, ahhoz pedig meg kell állni, akkor persze a zene is megáll. na, olyankor jó mérges lesz :lol:

Petrának jobbulást, remélem, már túl is vagytok az egészen.

A Vigantolt ugye receptre adják? Egyébként egy csomószor elfelejtem adni :oops:

Azért megnyugtató, hogy nem csak nálunk problémás az alvás napközben.

Erika, sajnálom, hogy éjjel éhes Zsófid. Nekünk is van olyan, hogy egyik nap alig eszik, de aztán pótolja máskor.
Az öltöztetés tényleg nagyon nehéz ebben az időben.

Na, megyek összerántom a lakást csendben, ZSófus kidőlt, éjjel 1,5 órán keresztül sírt :-( Szerintem a foga.

Puszi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Ja, még egy dolog.

Sajnos nem tudunk menni hétfőn a Babakoncertre, a 11.30-asra van jegyünk. Nagymamám 80. születésnapja lesz vasárnap, utazunk haza Zsófival és a Húgommal vonattal pénteken, mert Mikinek Londonba kell utaznia. Mivel a családi ebéd vasárnap lesz, csak hétfőn tudunk visszajönni, akkor vsz. a vonaton is kevesebben lesznek. Szorítsatok, ez 260 km!

Szóval ha vki kéri, Mónival szívesen elküldöm a jegyet.

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Sziaszok,
gyors bekukk...

Betegeknek jobbulást!

Én is totál zombi vagyok. Bibi megint nem akar enni. Éjszaka 10 percenként akar szopizni. Üvöltve kel, és csak szopival alszik vissza. Amióta lépeget mindig balhé van a babakocsiba beültetéssel is. Ja, és aki a fűzős bébicipőt kitalálta forogjon a sírjában!

Ha már panaszáradat tőlem, akkor még annyit, hogy becsípődött a hátamon egy izom, mondjuk ez már egyenes következménye fentieknek.

Zsuzsi, én egyáltalán nem adom a vigantolt. Calcium Phosphoricumot adok helyette a csontképződéshez. + sok friss levegőn = napon töltött mozgás.
Blani folyton hányt tőle, ezért hagytam abba, amúgy addig sem lett foga, amíg adtam, aztán szépen kijött neki mind. Normális a fejlődése és szépek a fogai. Egy kivételével ( :evil: ), de az az édességtől van, amivel a nagyszülők tömik. Bibunak ezért nem is kezdtem el.
Ezt személyesen szerettem volna elmondani, nem itt a fórumon, de már jó rég nem jött össze a tali, ezért leírtam.
Úgy látszik, hogy nem véletlenül van ellenérzésem...

A keresztelő sok helyen parázs vitákat szül. Én nem keresztelem a csajokat egyelőre. A keresztszőlőségnek szerintem is az a lényege, hogy ha a szülőkkel történne valami, akkor a keresztszülők vállalják a gyerek további nevelését. (nem csak vallási kérdésekben) Ez tényleg nagy felelősség, ha valaki komolyan veszi.

Na befogom, mert nagyon okoskodó hangulatban vagyok. (a nemalvástól van)

Puszi, szép napot mindenkinek!
R
34372
 
 


Sziasztok,

csajok a napokban megint nem jövök, anyum a szüreten elvágta a bal középső ujjamat metszőollóval(velem szemben állt), elég dúrva mély a seb, befáslizva, bármihez ér átvérzik és fáj, remélem jövő hétfőre rendben jövünk a koncertre.
Itthoni dolgokkal is elég lassacskán haladok, Márkot öltöztetni se könnyű így.

Azért olvasni tudok, még az a jó.

Puszi

Kata

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Sajnálatos,hogy szinte senkinél nem problémamentes a keresztelő, pedig ez nem a hülye felnőttek idétlen döntéseiről kéne szóljon,hanem a tiszta lelkű, csupaszív babákról.

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Sziasztok!

Köszönjük, hogy gondoltatok ránk. Petra már egész jól van. Az étvágya nem a régi meg egy picit taknyos még, de ezen kívül minden ok.

A dokinő szerint vmi vírus, amire a foga is rásegíthetett. A fog ugye az adu ebben a korban. :)

Vigantolt én sem adtam neki azóta, de valamivel azért kellene helyettesíteni. A gyógyszertárben azt mondták, hogy nincs helyettesítő terméke. Reni, amit Te adsz az receptes vagy nem?

A járás terén Petra nagy franc. Apához, mamához odamegy tőlem, de hozzám már nem jön vissza, hozzám csak akkor jön, ha ketten vagyunk. Bár a napokban nyúztam eleget: orrcsepp, köptető, orrfolyás.... szívni én nem szívtam az orrát, szerintem jól kijött neki. Jah! Ami nekünk nagyon bevált: éjszakára bekenjük a hátá Baby Luffe Balzsammal. Azóta jobban alszik és este kb 3 órát párásítunk. AZóta újra megy a 12 óra. :oops:

Zsuzsi: sajnálom a keresztelő körüli huzavonát, de a lényeget Kata jól megfogalmazta.

Nálunk nem lesz a közeljövőben keresztelő Épp amiatt, mert nem tudunk senkit keresztszülőnek. Persze olyan lenne, akit illik választani, de a lassan elmúlt egy év tekintetében senkit nem választanánk jó szívvel.

Hirtelen ennyi....

SZép napot Nektek, a még betegeskedőknek jobbulást!

Puszi:

Judit

Judit

Kép
petra09
 
 


Sziasztok,

Kati,
Légy szíves, írd meg Míra adatait. Születésnap, súly, hossz.


Erika, te is küldd el, légyszi!

Ne haragudjatok, hogy kihagytalak benneteket, az a táblázat nagyon más időszámítás nekem.

Reni, sajnálom a nemalvást, megintcsak és mindig. Napközben nem nyugisabb picit az élet, most, hogy Blani oviba jár?

Kata, gyógyulást az ujjadnak, tényleg nem lehet egyszerű az öltöztetés...


A Vigantol sorszámát én nem néztem meg. Ha legközelebb megyünk dokihoz, íratok újat azért.


Keresztelő:( Zsuzsi, legalább túl lesztek rajta. Zsófi úgyis gondoskodik róla, hogy jó hangulat legyen, remélem:)

Mangora,
Robit próbáld rábeszélni, hogy eljöjjön novemberben!
Többi apukák jönnek? Biztos van ott valamilyen jó söröző, ha nem tudnak mit kezdeni magukkal:)


Szép napot,
M.




Sajnálom a hétfőt:(
monke
 
 


Nálunk jön apuka. Ki nem hagyná szerintem. :) Móni: nálatok?

S többiek?

Judit

Kép
petra09
 
 


Ó, nálunk is nagyon készül:)
monke
 
 


Sziasztok,

Az én párom készül nagyon a babatalálkozóra. Azt mondta, hogy ő mindig feltalálja magát és biztosan fog tudni mindenkivel beszélgetni. Ha mást nem, majd isznak egyet, az alkohol közös nyelv :wink:

Örülök, hogy Petra jobban van már. Nagyon ügyes a járással és annyi eszük van már ebben a korban, hogy csak na!

Reni, köszönöm, hogy leírtad a véleményedet, tapasztalatodat. Ne tartsd magadban kérlek, ki tudja, mikor találkozunk.
Magamban már azt is gondoltam, hogy Zsófi foga azért nem nő, mert jó párszor kimaradt a Vigantol.
Sajnálom a rossz éjszakákat, az izombecsípődést.

Kata, jaj, ez rémes, szegénykém. Orvosnál voltál?

Köszönöm lányok, hogy együttéreztek a keresztelővel kapcsolatban. Nem is erre helyezem a hangsúlyt, hanem arra, hogy Zsófus szülinapját ünnepeljük.

Olyan gyönyörű idő van, jó nagyot sétáltunk.

Puszi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Kata, sajnálom az újjad!

Helyesbítek: nem keresztszőlő, hanem keresztszülő! :oops:

No, a napunk úgy néz ki,hogy reggel összecihelődünk, elmegyünk oviba, hazaérünk, kv, reggeli. Bibust visszaaltatom, mosok, teregetek, mosogatok, pakolok stb, és már kell is indulni Blaniért. Esetleg még egy rövid vásárlás belefér. Mivel a sógornőm talált pár órás munkát, ide jönnek délután az unokatesók is. Szóval 4 gyerek este 6-ig. H-K, még ok, de mivel Blani nem pihen, szerdára már túlpörög és csütörtök, pénteken már csak visít, ordít, hisztizik. Állati gáz, nem mehet így tovább. Igaziból ez az, ami totál leszívja az erőmet. Eddig csak babusgattam őt, most meg teljesen kiakaszt, ordítok vele és rángatom, de annyira behisztizik, magán kívül van sokszor. Ez most a család elsődleges feladata, hogy ezt megoldja. Majd a blogban írok még róla.
Ági, neked írtam, hogy ha megadod a mailcímed, küldök meghívót.

Á, nálunk Apa vizsgázik nov. 6-án, de majd valahogy megoldjuk, hogy ott legyünk. Számoljatok akkor velünk is.

Judit, 12 óra egyben? Ez egy álomgyerek. Nappal mennyit alszik Petra?

Tényleg, ez a többieknek is szól. Írjátok már le, hogy mennyit alszanak összesen éjszaka, és hány órát nappal? Hadd idegesítsem már magam!

Majd a ringatóra becsatlakozunk, ha rendeződött Blani pihentetése kérdés.

Móni, képzled, rólad álmodtam, újra pocakos voltál :oops: :roll: .


Puszi,
R
34372
 
 


No ezt elfelejtettem a fogak és csontképződéshez
Homeopátiás gyógyszer: Schüßler só:
Calcium fluoratum és Calcium phosporicum, D12
Ez tabletta, de fincsi és rögtön szétolvad a szájban. (pici tejcukor van benne)

Ezek a sók tiszta ásványi anyagok, teljesen felszívódnak a szervezetben és arra tanítják a szervezetet, hogy 100%-ban hasznosítsa ezeket az ásványokat.
34372
 
 


´Reni:) Jó lenne, vagy fene tudja:(

Ne idegesítsd magad... Dávid alszik éjjel 8-9-et, ha nagyon jó napja van. Egy-két masszívabb hajnali ébredéssel.
Nappal még max. 2-t, és azt általában két részletben.


Milyen megoldásra gondoltok? Blani nem alszik délután?

Bakker, 4 gyerekkel tényleg nem lehet pihentető:(
monke
 
 


´Reni:) Jó lenne, vagy fene tudja:(

Ne idegesítsd magad... Dávid alszik éjjel 8-9-et, ha nagyon jó napja van. Egy-két masszívabb hajnali ébredéssel.
Nappal még max. 2-t, és azt általában két részletben.


Milyen megoldásra gondoltok? Blani nem alszik délután?

Bakker, 4 gyerekkel tényleg nem lehet pihentető:(
monke
 
 


Reni, húúú, ez így leírva is szörnyen hanzik. Szegénykém, nem lehet semmi, ami nálatok van. Kitartást! Blani nem aludhatna az oviban? Anyukád tud segíteni?
Hogy tetszik a férjednek az új munka?
Zsófi éjjel alszik általában 10 órát, amit szinte kivétel nélkül megszakít, ha szerencsénk van egyszer és ha még nagyobb szerencsénk van, akkor gyorsan vissza lehet altatni, ha nem, akár 1 órát is eltarthat az ébrenlét.
Nappal ált. 3 óra, két részletben, egyre gyakrabban egyszerre 2-3 óra.
Én is kérhetek meghívót a bloghoz?

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Sziasztok !

CSak gyorsba, na úgy néz ki meggyógyultunk, M nak még folyik a nozija picit, meg köhög de napjában talán kétszer, !!!

Vissszaolvasni még nem nagyon tudtam ! DE igyekszem pótolni !

Vigantol én ma voltam a patikában ahol közöltem velük h cseréljék ki mert csüt váltottam ki egyet és benne van a listában, mondták h mivel niics meg a blok, a gyerek taj száma és neve alapján kicserélik !

Verka küld el nekem is a nevedet ,priviben ! köszike

Kata jobbulást, sikerült megvenni a babakokcsit meg az ülést ? Csomó babakocsi volt most a vaterán meg a tesz -veszen eladó amilyent te szeretnél, volt egy ami 100 ftnál tartott 3 perccel a zárás előtt ! CSak azért tudom , mert én is árulom a miénket ! MÁsikat szeretnék neki venni !

Na mennem kell felébredt !

Itt voltak a dédiék és mennem kell rendet tenni !
HÉten nem tudok nagoyn jönni mert sok progri van de igyekszem !

Addig is puszika ! Jók legyetek !

[url=http://picibaba.hu]Kép[/

Puszika

Szilvi
toldiszilvi
 
 


Sziasztok!

Kata! Jobbulást az ujjaddal, együtt érzek nagyon! Nekem azóta sem 100%-os az ujjam... Csak bizsereg a vágás helyén és nem érzek vele és a körmöm sem nőtt még le... Kitartás! Napról napra egyre jobb lesz!!!

Zsuzsi, ez a keresztelős dolgog tényleg nem jó sehol sem! Nálunk nem is lesz! Mi ugye házasok sem vagyunk, meg vallásosak sem, így keresztelő sem lesz! Az meg már rég kiment a köztudatból, hogy egy keresztszülőnek mekkora felelőssége van, amikor történik valami a vér szerinti szülőkkel...

Reni, a blogodhoz én is kérhetek meghívót???
Kitartás csajszi! Nem csoda, hogy fárad vagy, ha négy gyerekkel töltöd a délutánt!!! Nekem néha egy is sok :lol:
És az a nemalvás tényleg kikészítő tud lenni!
Nálunk éjjel 9-10 óra alvás van, kb 2-3 ébredéssel, ebből mostanában egyszer meg kell etetni, olyan reggel 5-6 körül, mert megéhezik addigra, és még így alszik 1 órát... Napközben kb 2 óra, két részletben... Engem már ez is kikészít, mert nekem ez kevés :D

Zsuzsi, édes leget a dühöngő Zsófi! Milyen járássegítőt vettetek? Előtte már lépkedett egyedül, vagy ez segített neki és ezzel támaszkodva megy? Csak azért kérdezem, hogy érdemes-e beruházni? Marci már a kanapé mellett szépen lépked kapaszkodva, meg ha fogjuk a kezét, akkor lépeget, de egyedül még nem megy neki, bár sokszor már csak támaszkodik játék közben és nem kapaszkodik :lol:

TSzilvi! Ha meggyógyultatok, akkor lassan ellátogathattok felénk is :wink:

Judit, jól emlékszem, hogy Te vetted meg nekünk a jegyeket a karácsonyi koncertre? Még tartozom az árával :oops:

Jövő hétfőn mi lesz a MüPába, amire mentek?

Móni, Robinak mondom majd, hogy nem lesz egyedül, mint pasi 8)

Ma délelőtt munka miatt volt Robi Győrbe és elkísértük, jót kirándultunk, az autóban legalább jól alszik Marci :) De nálunk nagyon hideg volt reggel, 5 fok :shock: Már nem is tudom ki írta, hogy nem tudja hogy öltöztesse a gyereket, hát én sem...

Mennem kell, felébredt...

Puszi

Mangora

Kép
mangora
 
 


Na, visszaaludt....

És erről jutott eszembe, hogy nálatok nincs olyan, hogy napközben is felriad alvás közben, de vissza lehet altatni??? Ez vajon miért van??? Nem hiszem el, hogy a babák így ki tudják magukat pihenni... :?

Reni, még az alvással kapcsolatban azt olvastam valahol, hogy ha a baba nem alszik jól nappal, az kihat az éjjeli alvására is, mert a tűlpörgés miatt nem tud éjjel aludni... Lehet, nálatok is ez van! Erre nem próbáltál még homeopátiás bogyókat? Van valami, ami direkt a nemalvós babáknak van, enyhe nyugtatóval és csak 1-2 alkalommal kell neki este beadni, a Vida Ági oldalán olvastam róla, azt hiszem. Ha érdekel, akkor megpróbálom megkeresni!

Nem függ össze a nappali alvás probléma pl azzal, hogy ott vannak tesód gyerekei is? Lehet az is megzavarja... Bocsi, nem okoskodni akarok, csak próbálo kötletelni... :oops:

Ja, a bébiszitter meg hosszú távon tuti nem lesz jó... Kiderült róla, hogy dohányzik és nagyon kényelmesen érzi magát nálunk! Meg nagyon egy szelet fúj a nagyival... Múlt héten megint volt itt és direkt főztem előre, hogy legyen kajája, és nagyi is tudjon enni, erre nem kitalálták, hogy ők majd csinálnak maguknak kaját, amit meg főztem, azt dobhattam ki... Meg direkt megkértük, hogy szóljon nagyinak, hogy a kutyának főzzenek virslit, erre elmentek a boltba és vettek neki kutyakaját... Persze hogy roskadásig van a hűtő kutyakajával, csak épp nem a konzervessel, mert inkább főzünk neki frisset... :twisted: Úgyhogy újra keresésben vagyok!!! De még van remény, januárig még van idő!!!

Mangora

Kép
mangora
 
 


Hahó!

Jaj, visszaolvastam, de már a felére sem emlékszem... :oops:

Kezdem a végén :)
Mangora, sajnálom, hogy nem jó a bébicsősz, remélem gyorsan találtok helyette valaki mást, aki hosszútávon is beválik! Basszus, Te fizeted, akkor a Te kérésedet tartsa már szem előtt...
Müpá-ba babakoncertre megyünk, nagyon kedves kis dolog, fél óra hosszú kb., gyertek Ti is! :)
Győri kiruccanásért :@@@ :)

Gábor is jön, szerencsére általában gyorsan megtalálja a közös hangot az emberekkel, szóval biztos kijön majd a többi apukával :)
Jaj, olyan büszke vagyok rá, másfél éve dolgozik egy projekten, egy rendszert csináltak, amit most szeptember végén időben sikerült élesíteni, a cég történetében (Allianz) ilyenre még sosem volt példa :wink:

Sziszi, Judit, örülök, hogy meggyógyultak a babák, olyan nehezen lábalnak ki most még belőle, remélem később ez is jobb lesz! Orrfújásra érdemes minél hamarabb valahogy megtanítani őket, egy ismerős kislánya 13 hónapos és tudja fújni az orrát, tök jó :)

Nekünk is küldtek cserepelust :lol: Azóta Bene a dobozzal játszik, ha tudtok, szerezzetek be nagyméretű kartondobozt, én vágtam rá kis ajtókat, imád keresztülmászni rajta :lol: Akkor ez most azt jelenti, hogy nem viselte meg nagyon a születése? :wink:

Zsuzsi, pont ilyen éjszakai sírások vannak nálunk is mostanában. Iszonyú, és mi sem tudjuk, mi a baj :( A fog persze lehet most is, mint mindig, ő az ügyeletes bajkeverő :wink:

Alvás, Reni: hm, hát olyan 10 óra éjjel (legalább két megszakítással, melyek hosszának függvényében kitolódik a reggeli kelés), napközben egyhuzamban vagy kettőben max 3 óra. És amit Mangora is ír, nálunk is meg-megébred a napközbeni alváskor is, aztán visszaalszik egy kis víztől, simitől, cumitől, stb.
Szegénykém, azért nem egyszerűen alakul egy átlagos napotok, nem csodálom, hogy kezdtek kiborulni Te is, és Blani is :( Nem jó ez így valahogy :( Gondolom az unokatesókat nem nagyon tudod "visszapasszolni", pedig sokkal könnyebb lenne most csak hármasban Nektek... kitartást és mihamarabbi, jóirányú változást Nektek!

Vigantol: az egyik patikus azt mondta, nincs semmi baja, az szemmel látható lenne, ha lenne benne vmi (ami rossz volt, abban gumidarabok voltak), ő adná a gyerekének tovább. Hát azért én mégsem :) Új vigantol meg ki tudja, mikor lesz, nem lehet tudni, mikor érkezik az új szállítmány.
Zsuzsi, én is elfelejtem néha :oops: Bár én rég heti egyszer adok 7 cseppet, a napi egy az abszolút nem ment, doki mondta, így is lehet, mert zsírban oldódik ugyebár a D-vitamin.

Na elakadtam - egy órája felkelt Bene, szóval majd folyt.köv. :)

Puszi mindenkinek,
Ági

KépKép
gigilina
 
 


Sziasztok,

Mangora, majd beszámolok, hogy bevált-e. Mindenesetre élvezi. Jún. vége óta lépked a bútorokba kapaszkodva, egy-egy lépést megtesz egyedül is, de szerintem bátortalan. Vezetgetni nem szoktam. Ezzel viszont nagyon gyorsan halad előre. Chicco 2 in 1-t vettünk, ez játékpanel és járássegítő egyben, ilyen:

http://www.babavar.hu/vmchk/jatek/chicco-jarassegitő-uj.html?pop=0

A teszveszen vettem, de szinte új.
Sajnálom a bébiszittert :-( Kitartást a további kereséshez.

Ági, a heti 7 cseppet talán én is tudnám tartani.

Sziszi, akkor ezek szerint a gyerekorvos Neked sem javasolta, hogy add a Vigantolt?
Miért akarod eladni a babakocsit?

Na, megyek főzni.

Szép napot!

Puszi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Sziasztok!

Végre van egy kis időm, hogy írjak.

2. napja szigetelik és betonozzák a garázs-terasz tetejét, reggel 7-re jönnek, így korán kelek. Tegnap 6 gyerekes voltam (mint minden hétfőn), jól szokott menni, de olyan ideges és ingerült voltam, lekiabáltam a sajátjaim! Elegem van, hogy mindenért 10x kell szólni nekik, de mikor azt mondja a 11 éves lányom, hogy most nem, mert nincs kedve, na akkor kicsap a sárkány-számon a tűz...
Eszembe juttok Friday, Reni, nem vagyok egyedül a kiakadással!

Reni, alvás: Míra már csak 1x alszik napközben, elég rég óta. Dél körül fekszik le és kb.3 órát szunyál. Nincs semmi extra, saját szobája van, leteszem, cumi, 2-3 arc-simi, jóéjtot kívánok és becsukom az ajtót. Megszokta, alszik. Persze ha a nagyok itthon vannak nehezebb, mert nem maradnak csöndben, hiába könyörgök. Gondolom Bibinek is ezért megy nehezebben, mert Blani vonza, nem az alvás.
Este ugyanez a menetrend, 8-9 között fekszik le, alszik kb. reggel 9-ig. 1-2 kelés azért van, olyankor szopizik. Általában 2-4 között hajnalban. (Kivétel a fogzás és nátha, olyankor van, hogy éjjel 2-3 órán át vonyít, vele együtt én is... :oops: )
Sajnálom az ovis menetrendet, én is sokat sírtam nektek télen és tavasszal, emlékszel? A kicsi aludt volna még, de keltenem kellett, mert be kellett időben érni az oviba, keltenem kellett, mert 1-kor kirakták. (Gondolom hasonló a szitu, otthonülő kismamának nem aludhat bent a gyerek. ) Így állandóan nyügi volt a kicsi, nem aludhatott, ehetett, mikor akart. Drukkolok, hátha átszokik Bibi az új rendszerre!

Móni, Míra adatai: 2009. november 12. 3700 g, 54 cm.
Köszi, hogy beírod őt is. :lol:

Mangora, nagyon gáz, ami kiderült a csajról! De januárig még biztos akad ideális!

Most loholok tovább, holnap kirándulnak a nagyok, még uzsira valót kell vennem. Sétálunk egy jót Mírával. (Mert a kocsi az uramnál, de mindennek a jó oldalát kell nézni, ugye...)

Szép napot:

Kati

Kép
bfkata
 
 


Kép

Na akkor most ennyit tudok, és a lista még mindig nem teljes:) Ha valamit elírtam, légyszi szóljatok. Dorkát kihagytam, mert szülés óta 1x jelentkezett.

Verka7?
monke
 
 


Móni! Most már egész jó az arány a fiúk és lányok között :lol: Köszönjük!

Rájöttem, hogy nov. 6 az pont Marci szülinapjára esik majd :wink:

Kérdeztétek korábban, hogy milyen Robi új állása! Most már azért másfél hete dolgozik és jól érzi magát! És jó látni, hogy esténként nem holt idegesen jön haza, hanem lelkesen! Új ismerősökkel, új feladatokkal találkozik és azért ez feldobja :wink: Szóval nekünk is jobb :wink:

Marcinak beszereztem egy háti hordozót a teszveszen! Ha minden igaz, akkor hétvégén megyünk érte!

Ági, Bene videója FBn tünemény! Hogy hogy kacag :lol: Irigy smile, Marci nem szokott így kacagni, csak akkor jön ki a torkán valami kacagásféle, mikor csikizem, de akkor is csak kis bátortalanul :D A tapsolás az nálunk is megy :wink:

BfKata! Rád kicsit irigy vagyok, hogy Míra ilyen ügyesen elalszik egyedül! Nálunk mióta ez a mozgásfejlődés beindult, az elalvás is katasztrófa! Ma délelőtt pl 3-szor futottunk neki az alvásnak, mire fél 12-kor sikerült elaludnia...

Azért az kicsit megnyugtat, hogy más baba is csinálja a napközbeni alvásokkor is a megébredést... Ez is amiatt van, amitől éjszaka! Fogjuk a fogakra!
Jaj, nem is írtam még, hogy kibújt az 5. fogacska :wink:

Zsuzsi, köszi az infókat a járássegítőről! Én is pont ezt a fajtát néztem, csak még nem vagyok benne biztos, hogy kell-e... Már így is van annyi játékunk, és a felét sem használja Marci... Meg ő kb aug közepén állt fel csak...
A legjobb játék az a konyhaszekrény rámolása :lol: Még egy szerencse, hogy egyedül még nem jött rá, hogy kell kinyitni, de ha főzök, akkor mindig együtt vagyunk kint és kinyitom neki, hogy elfoglalja magát :oops:

Holnap tuti nem jövök,mert céges tréningre megyek! Megint jön majd nemszeretem bébiszitter... Amúgy Marci jól elvan vele, ezzel szerencsére nincsen gond! Csütörtöktől meg megint intenzív keresésbe fogok! De már jó,hogy van egy tapasztalatom!

Puszi mindenkinek!

Mangora

Kép
mangora
 
 


sziasztok!

csak gyors bejelntkezés,mert sajna többre nincs időm... :?
visszaolvasni sem tudtam... :oops: :oops:

jól vagyunk most már mi is. Gréta már majd 3 hete beteg.. :( először volt egy kis torok gyulladása,kigyógyult,rá 2 napra mandula gyulladása lett. Kigyógyult,rá 4 napra megint begyulladt a mandulája,de annyira,hogy szegény már nem is evett,csak hányt,meg magas láza volt... :( Ma van az utolsó gyógyszeres napunk,hááát remélem,mostmár nem esik megint vissza.

tüneményes a kiscsaj,csak néha frászt kapok tőle... :oops: 4 fogunk van,most jön 3 egyszerre,és sajna nem is alszunk túl sokat emiatt. Egyedül még nem jár,de a járássegítőt tologatva akár már fél kézzel is szalad,na meg kézen fogva megy... egy kissé belustultunk... :roll:

be nem áll a szája,sokat gagyog,de többségében még csak a maga nyelvén.
most új szokása let:harap... :twisted: ennek egyáltalán nem örülök,mert sokszor csak játékből csinálja,de ha mérges,akkor azért,ha unatkozik akkor azért. Szóval elég rossz szokás.

Kilókkal nem állunk túl jól,de nőni nő,mint a bolod gomba. Mondjuk én sem voltam soha egy testes alkat,nem úgy mint most.. (18 évesen még csak 44 kg voltam :shock: ) de sztem egyáltalán nem sovány,hanem csak csinos... :lol:

én meg keményen fogyózok,már 10 kg-ot sikerült leadnom,de még így is van mit leadni...

a talin mi is szeretnénk részt venni,ha nem jön közbe semmi. Elküldené nekem valaki priviben,hogy pontosan hol lesz? ker.,utca.házszám,stb... köszönöm előre is!

na,sajna ennyi időm volt,már fel is ébredt... igyekszem jönni!

sok puszi Mindenkinek!!!!!

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Edinának mentek az infók priviben, aztán majd jövök...

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Sziasztok,

Móni, Zsófi adatai:november 11. 3600g, 51cm

Tegnapelőtt voltunk a védőnőnél,és olyan hisztit vágott le,mikor rátettem a mérlegre :oops: ...ugyanez folytatódott tovább a centinél is...Ráadásul nyitva volt az ajtó,így mindenki megcsodálhatta az én hisztis lányzómat :shock: :) Állítólag én sem voltam különb,legalább is anyu ezt mondta,de lehet,hogy csak így akart vigasztalni.

Az alvás nálunk általában napi kétszer van,(kivéve mikor úton vagyunk).Délelőtt 10 körül fél órát, délután 2-3 körül,másfél óra.Este fél 9 körül teszem le aludni,és kisebb-nagyobb megszakításokkal 7-fél 8-ig alszik.
Kati,én is irigy vagyok Míra alvására.Nálunk is hasonló a helyzet,mint Mangoráéknál.Amióta megtanult felállni és mászni,csak nagyon nehezen alszik el napközben.Az estével (lekopogom)nincs még egyelőre probléma.
Zsófi még mindig a "fogatlanok táborát" erősíti.Mindig kérdezik az ismerősök:és a fogaink?Válasz:köszönöm,mindkettőnknek ugyanannyi mint eddig 8) Néha az agyamra mennek az ilyen kérdésekkel.

Bocsánat,most ennyire telt,Zsófi ébredezik.

Puszi

Erika

KépKép
verka7
 
 


Kata
köszi a gyors infókat! :wink:
kezednek meg mielőbbi gyógyulást!

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


és egy pár kép:
Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép Kép



Gréta és Dy
*dy*
 
 


Sziasztok!


Dy: Nagyon édes Gréta! :) S látom nagyon menő Nálatok is a mosogatógép! Örülök, hogy jelentkeztél, s remélem most már meggyógyultok! Novemberben pedig várunk Benneteket!

Erika: :) ismerős a jelenet. Mi ugyan nem járunk védőnőhöz. így centizés és mázsálás csak egy éves korában lesz, de Petra is a legextrémebb helyzetekben képes bevágni a hisztit. MA a babakocsizást végigveszekedte. Úgy rákiabált egy idős bácsira, hogy egyből kapott egy körtét tőle. :)

Nálunk a nap közbeni alvás az nagyban függ a programtól. :) Mostanában ő is 3 órát alszik nap közben egy vagy két menetben. Egyre gyakoribb, hogy csak egyszer alszik.

AZért ezek az időmeghatározások elég pontatlanok nálunk. Az tuti, hogy sokat mocorog Petra is a kiságyban, de csukott ajtónál szokott aludni, így igazából nem tudom, hogy mennyit tornázik és mennyit alszik. :) Ez igaz éjjelre és nappalra is.

Nálunk mostanában az evés a szenvedés. Remélem így hogy leírom, meg is szűnik. ;) Egyszerűen alig akar enni. Ez persze lehet a megfázástól, s a szokásos a fogától, de most úgy néz ki, hogy olyan 8 körül ébred, akkor szopi, 9 körül az eddigi bőséges reggeli helyett pár falat és folyékony tejpép, 11 körül elalszik 2-3 között ebéd valami, de nehéz eltalálni, 5 körül egy túrókrém vagy banán, fél7 vacsi és fél8 szopi. Ja, s a nappali alvás után is szopi. Nem gondolom,hogy ezekkel a szopikkal jól lakik, de elég sokat szopizik. Az erősebb ízű főzelékeket eszi meg szívesen. S amit nagy kedvvel evett a múlt héten, az ezen a héten már nem kell. Ki érti?

Egyedül a kifli az amit bármikor rágcsálna. Jah, meg a pufi, de válogatás miatt azt nem kap. :)

Szép napot!

Judit

Judit

Kép
petra09
 
 


Sziasztok!

Edina, de jó, hogy jöttél híekkel és képekkel. Sokat gondolok Rátok.
Gréta nagyon helyes kislány :-) A betegséget sajnálom, remélem, most már végre túl lesz rajta.
A belustulás dolog egyébként néha nekem is eszembe jut, de sebaj, nincsenek semmivel sem elmaradva.
De jó lenne, ha Ti is tudnátok jönni novemberben.
A folyékony tejpép tippet köszönöm, reggelente kap néha Zsófi, ha nincs tej, mert hajnalban meg kellett szoptatni. Ízlik neki. Így azért nyugodtabb vagyok, hogy nem hal éhen most már.

Erika, a fogas kérdést én is utálom!!! Zsófinak egyetlen egy van, egy hónapja. Szóval az ő fogai nem párosával jönnek.

Kati, ezért az alvásért én is nagyon irigy vagyok.
Bár most Zsófi is nevelés alatt van ezen a téren. Eszembe jutott, hogy mi lesz, ha januártól más gondjaira lesz bízva esetleg, hogy fog aludni? Így már nem ringatom (mindig), hanem csak fogom és próbálom még ébren betenni a kiságyba, ha összejön, örülök. Nem adom fel, gyakorlok!

Judit, hova lett Petra jó étvágya??? Szerintem talán még a betegség kihatása is lehet, nem? Biztosan visszatér majd, aki ilyen jó evő volt, mint Petra, az nem lesz rosszevő egyik napról a másikra.

Reni, köszönöm a meghívót!

Tegnap Mónival és Dáviddal Ági és Bene vendégszeretét élveztük, nagyon jól éreztük magunkat. Ági isteni tonhalas tésztát csinált, sürgősen meg kell csinálnom. :-~

Szép napot!

Puszi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 


Hahó!

Dy, jó, hogy jelentkeztél, és nagyon örülnék, ha el tudnátok jönni a szülinapra!
Nagyon édes kiscsaj Gréta a képeken :)

Judit, biztos a betegség szegte Petra étvágyát, remélem, ha meggyógyul, visszatér a régi kedve! Nagy irigylést vált ki mindannyiunkból, mennyire jókat tud enni a kiscsaj :)

Reni, köszi a blog-címet :) Már olvasgattam is :)

Zsuzsi, nagyon örülök, hogy ízlett :)
A tegnapi találka képekben:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára gigilina 2010.10.14 12:51-kor.

KépKép
gigilina
 
 


Kata, nem tudom, írtam-e, de nagyon sajnálom a kezed, remélem, már jobban van! Egy izgő-mozgó gyereket nem is lehet félkézzel rendesen ellátni, kitartást hozzá!

KépKép
gigilina
 
 


Sziasztok,

Megvagyok én is, épp el kellene döntenem, hogy elvállalok-e egy brutál nagy fordítást, és ha igen, mikorra és mennyiért. hát, őszül a fejem rendesen.

Edina,
Gréta gyönyörű:)
jobbulást neki, nem gondoltam, hogy ilyen pici korban is be tud gyulladni a mandula. szegényke.
Jó lenne, ha jönnétek november 6.-án, megünnepelni Marci szülinapját:)

Dávidot nem lehet kézen vezetni, vagy egyedül megy, vagy sehogy. remélem, később is ilyen önálló lesz.

Judit,
Ti hogyhogy nem jártok védőnőhöz?
Hogy is volt az irigy szmájli?:)@@@@

Nálunk havonta jön látogatóba, plusz be is kell vinni a gyereket mérni 2 havonta.

Sajnálom a rosszabb evést, bár így, ahogy leírod, nem tűnik annyira kevésnek, ahogy és amit eszik.

Erika,
Köszi az adatokat! Mindjárt be is írom.
Nem is csodálom, ha utálják a mérést, begyömöszölni szegényeket abba a vájúba.. hát izé.

Zsuzsi,
Zsófi tuti nem fog éhen halni, nem is válogat:)

Ági,
Az a tonhalas tészta tényleg isteni volt!!! köszönjük:)

Bene rendesen sétálgat az új cipőjében, hihetetlen:)


Szép napot!
M
monke
 
 


:) Köszönjük a biztatást! Ha találkoztok még, akkor szóltok nekünk is. Szívesen becsatlakozunk mi is. Tudom-tudom, mindannyian hívtatok már, de valami mindig közvejött valamelyikünknél.

Nem fogjátok elhinni! Tökfőzeléket főztem neki, s egész sokat megevett, de volt benne fokhagyma és vöröshagyma is. Noooormális a lányom??? :)

Védőnőt én nem kérdeztem, hogy kell-e mennünk, ő meg nem mondta. :) Talán háromszor volt itt, mióta Petra megszületett. Legutóbb mondtam neki,hogy legközelebb Petra már megy elé.... erre sértetten megjegyezte, hogy annál hamarabb jön. Háááát, már nincs sok ideje. ;) Gyanítom, hogy az egy éves vizsgálaton találkozunk a dokinőnél.

Puszi.

Judit

Judit

Kép
petra09
 
 


Más! Valamelyikőtök nem tudna ajánlani egy valóban jó homeopátiás orvost? Anyumnak keresgélek. Találtam egy magán klinikát, de túl sok jót nem olvastam róla. Talán jobb lenne olyan valaki, akit ismerős ajánl!

Köszi!

Judit

Kép
petra09
 
 


Sziasztok!

Mi is itt vagyunk :)

Képek mind-mind nagyon édesek! Mármint a babák :lol:

Edina, betegséget sajnálom :cry: Most már tényleg huss!!!!

Judit, Petra étvágy lehet, hogy a fogzástól ment el! Vannak olyan babák, akik olyankor a tej alapú dolgokon kívül mást nem is fogadnak el... talán nálatok is eljött az idő :lol: De ha szopizik ennyiszer és éjszaka alszik akkor tuti nem lehet gond :wink:
Ja, és a lányod nagyonis normális!!! Marci is simán megeszi összeturmixolva azt, amit mi eszünk! Tegnap pl sült csirkét evett főtt krumplival (és a csirke rendesen meg volt fűszerezve), ma meg lecsós tarhonyát evett :lol: :lol: :lol: És jobban ízlik neki, mint az üveges kaja :shock: :oops:

Jaj, csajok nagyon ki vagyok most készülve idegileg... Nagyi valószínűleg a bébiszittertől, de totál kiborult ma reggelre... Már az elmúlt hetekben sem volt 100-as (már magához képest sem), de mára megint megkaptam a magamét tőle... Megint én vagyok a főellenség, aki nem törődik vele, a kutyával többet törődöm, stb... Hát kérdem én, hogy ha ilyen hülye, akkor minek is törődjek vele??? És ami a legszörnyűbb, hogy a tegnapi bébiszitteres napon is ugyanaz volt, mint a múlt héten... Annyira koketálnak egymással, és nagyi élvezi, hogy ilyenkor ő a ház úrnője, csak halmozzák a hülyeségeket! De könyörgöm, a vénasszonynak nincs esze, a bébiszitter meg hallgat rá :twisted: :shock: Úgyhogy ez a csősz ide többet nem jön... De az a baj, hogy más sem nagyon... Mert nagyit nem lehet kiszámítani és így nem merem itthagyni a gyereket! Vagy Marci marad itthon vagy nagyi... De a kettő együtt nem lehet... Ez most tudatosult bennem... Úgyhogy most újra elővettem a listát, amit a védőnőtől kaptam a családi napközikről... hát, 2 db olyan van, ahova már 1 éves kortól lehet menni... a többibe 1,5-2 éves kortól lehet csak... És a kettőből az egyikre mondta a védőnő, hogy panaszkodtak rá a szülők, hogy koszos... Hát, most akkor van jó nagy választási lehetőségünk... Na, mindegy, holnap felhívom őket és megkérdezem mikor lehetne bemenni személyesen megnézni! Meg hogy van-e egyáltalán helyük...

Na, megyek elföldelem magam, mert már hulla vagyok mára és ma Robi estére kimenőt kapott, úgyhogy tartanom kell a frontot! :lol:

Puszi nektek!!!

Mangora

Kép
mangora
 
 


Szióka csajok,


az ujjam már határozottan jobb, bár ez az egykezesség nem az erősségem.a sebtapaszt napi 2-3x cserélni kel, mert beütöm és átvérzik.Mangora, szerintem a te eseted még dúrvább lehetett.
Együtt éreztem veled.

a héten megint tanítottam 3 napon is, ebéd után egy-másfél órákat kinnt sütkéreztünk az udvaron Márkkal, kihasználtuk még a szép időt.
Holnap főzök-sütök, szombaton vendégeink lesznek, unokatesóm és családja.
Esténként meg tornázgatok, olyan hasizomlázam van,van egy újonnan vett mayo-s farmerem aminek rám kell jönnie a fotózásig, ez ösztönöz.
Na amúgy tényleg jól esik a mozgás.

Edina,nagyon szép nagylány lett Grétiből, csodaszép szemei vannak.
Gratula a kilókhoz.Tesóprojekt akkor nem lesz most mégsem?
Nagyon örülnénk, ha tudnátok jönni.

Zsófi-Bene-Dávid minitalis képek nagyon jók, várom a hétfői koncertet lányok, sajnálom Zsuzsi, hogy nem jössz, esetleg Mangora nem kell Zsuzsi jegye, mert felajánlotta?És te meg kérdezted.

Mangora, sajnálom, hogy így alakult a bébiszitteres történet és teljesen megértünk itt szerintem mindannyian, remélem legalább az egyik CsaNa elnyeri tetszésedet.Nagyi elviseléséhez sok sok energia.A topik Hősnője címet megszavaztatom neked, ha a többiek is egyetértenek.

ToldiSzilvi, végre rendbejöttetek.

Zsuzsi, tök jó ez a járássegítő, most én is elgondolkodtam, lehet nekünk is kéne egy.

Móni, nincs ötletem kié a gazdátlan előke.Fleur vagy Ági talán?
Mangora papír előkét hozott, Juditék műanyaggal ettek.

Ági, Bene kacagós videója irtó édi :-)

A tesómnak meglett a laborja is, így megvan a szóbeli nyelvvizsgája, viszont az írásbelin megint elhasalt, kész vagyok, ő az egyetlen negatív referenciám.Nagyon sajnálom.

Többiektől elnézést, majd pótolok, ígérem.

puszi

Kata

katicat
Szigetszentmiklós
 
 
 


Jó reggelt!

Kata. gratulálok az Öcsédnek!!!!! Te meg épp azért ne szomorodj el, mert ő az egyetlen kevésbé sikeres tanítványod!

Mangora: hm.... a fogzásra gondoltam, de olyan oldalról nem, hogy emiatt inkább a tej alapú dolgokat eszi meg. Pedig nálunk is eléggé így néz ki. Én meg azon parázok folyamatosan, hogy nehogy a jól evő gyerekem válogatós legyen, s igyekszem mást is adni neki, de az már a küzdelem. S amit Ti esztek azt turmixolás után hígitos valamivel? Ezen még gondolkodtam én is, de elakadtam az étel állagánál.
Sajnálom a bébiszitteres dolgot! Hát igen, így nagyivak fűszerezve még nehezebb találni. Még esetleg a Micimackó szolgálatot megpróbálhatnád. Az Neked ingyenes, s ők foglalkoznak idősápolással is. Hátha tudnak olyan valakit ajánlani, aki gondozott időset is (ért a nyelvükön, elég határozott) s foglalkozott gyerekekkel is. Csak egy ötlet, nem akarok okoskodni. S a dohányzást hogy kell elképzelni? Marci mellől kiment rágyújtani?? Csak amiatt kérdem, mert anyum is dohányzik, de eszébe sem jut kimenni, mikor a másik kislányra vigyáz. Nálunk ugyan kimegy, mikor Petrár leteszem aludni, vagy ha itt ezsik, de egyből megy utána kezet mosni. ÁÁÁÁ! Nagyon nehéz helyzet a Tiétek! Szorítok, hogy sikerüljön jó megoldást találnotok!

Szép napot!

Judit

Judit

Kép
petra09
 
 


Sziasztok!

Kata! KÖSZÖNÖM!!! Bár nem várok elismerést, inkább küldjetek erőt a kitartáshoz :lol: Vasárnap deportáljuk nagyit a rokonokhoz, 1-2 hétig ott lesz, amíg ők is bírják idegileg... Már vágom visszafelé a centit :lol:
Ügyes vagy, hogy ílyen sokat tudsz tanítani!
Tesódnak gratula a szóbelihez! És inkább fogd fel, micsoda jó referencia lesz, ha már végre meglesz az írásbelije is! Amúgy nekem is úgy sikerült annó, hogy külön-külön, mert ugye tök másképp kell készülni a kettőre... Tuti neki is ez okoz gondot!
Napozni mi is szoktunk a kertben délutánonként!!!

Judit! És úgy turmixolom, hogy vagy a főzővízzel vagy egy kis forralt vízzel higítom, de már nem olyan hígra, mint az üveges kaja! Viszont mikor etetem, akkor kb 3 falatonként megkínálom vízzel, iszok pár kortyot és utána folyt. a kanalázás! Így a folyadék mennyiség is több, amit megiszik és jobban csúsznak a falatok :D
A Micimackónál le van adva az igényünk... Ott direkt szóltam is, hogy nagyi is van... Még a legtöbben onnan hívtak fel, de sajna nagyon kevés olyan van, aki Érdre kijönne... Szinte senki! :(

Dohányzást nem tudom pontosan hogy megy... Mert ugye nem vagyok itthon, de az tény, hogy sokat kint van a gyerekkel az udvaron és szerintem közben is dohányzik, amúgy meg kb ugyanúgy lehet, mint anyud... Érezni rajta sem lehet a füst szagát, szerencsére...

Zsuzsi! A napközbeni altatással én is ugyanígy vagyok! Eddig ringattam, most már kevésbé, inkább felhúzom neki a zenélőkéjét és együtt ücsörgünk vagy ácsorgunk a besötétített szobába és mikor már lehunyta a szemét, akkor beteszem a kiságyba... Sajna odáig még mi sem jutottunk el, hogy letegyem az ágyba és elaludjon :oops:

Mangora

Kép
mangora
 
 


Ja, és még egy! Sajnos a héfő délelőtt megint nem jó, hogy menjünk veletek a Müpába... :cry: De a dec. 15. az tuti!!! Azt nem felejtem el és addig is megpróbálunk majd csatlakozni valamikor :wink:

Mangora

Kép
mangora
 
 


Sziasztok,

Mangora, minden elismerésem nekem is a Nagyiért, az egyeedül küzdésért stb. Remélem, találsz megfelelő bébiszittert. Te vagy ebben a topik úttörője, várjuk a tapasztalatokat. A Micimackóról már én is hallottam, a párom mondta is, hogy alkalmanként ki kellene próbálni.
Igazad van, ez a nő nem a Ti segítőtök. Azért azt be kellene látnia, hogy a Nagyi sajnos nincs mindig a topon.
Élvezzétek ki a Nagyi-mentes időszakot!
Drukkolok magunknak az altatás-reformhoz! :wink: Azért jó hallani, hogy más is ugyanazt az elve találta ki.

Kata, ügyes vagy a tanítással, mint mindig.
Az Öcsédnek gratulálok!
Talán az Öcséd nem fogja a jó hírneved rontani :wink:
A járássegítő nagyon jó, az indexek kül. hangokat adnak ki, zenél akkor is, ha bedobja a labdákat és még van rajta plusz formabedobó is. A zene kikapcslható, de nem kapcsolom ki, mert annyira élvezi.

Móni, hogy döntöttél a fordítással kapcsolatban? Mi a téma? Legalább érdekes?

Judit, nem tudom, hogy van ez, én havonta önként elviszem Zsófit megmérni. Bár olyan fél éves volt, amikor mondta a védőnő, hogy elég 1,5-2 havonta is, de én kíváncsi vagyok. Nálunk áprilisban volt kint utoljára, de nem várom el, hogy jöjjön.
Kellenek már nekik az ízek, a hagyma rengeteg bébikajában is van.
Várunk Téged is szeretettel, tudod.

Na, szorítsatok, ma vonatozunk Zsófival. Időben ki kell mennünk, mert Zsófinak még regisztrációs jegyet kell váltani, ezt a Húgom elfelejtette.

Ja, tegnap hívtam a papot, hogy akkor egyeztessük már a keresztelő részleteit, erre mondja, hogy hívjam már későn, mert uszodában van :-)
Végül Rákospalotán lesz, mert egyházkerületileg nem tartozunk a Rózsák terére és ide irányítottak. Mondjuk nem értem, hogy akkor júliusban ezt miért nem kérdezték meg. A lényeg, hogy megvan az időpont.

Jó hétvégét!

Puszi

Zsuzsi

Kép
kankalin79
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?