Új privát üzeneted érkezett!

Tolmácsoltam Nikinek és Lilinek a jókívánságokat, ha majd még jelentkezik, akkor adom az infot.

Apa szerencsésen hazaért, Bogi szépen megvárta bent. Szerintem a dokibácsiját is bevárja.

Megyek nst-re, úgyhogy készülődnöm is kell.

Kép
Kép
mimmi
 
 


Gratulálok Nikinek, végre már előbújt Lilien. Azért ahogy látom, ez sem volt egy hosszú szülés. Ha így folytatódik, remélem nekem is ilyen lesz….

Lányok, szuperek a babafotók. Egyik szebb, mint a másik. Tényleg gyönyörűek a bébik. És a szüléstörténeteitek is csak megnyugtatnak. Akárhogy is történik majd, a végeredmény a lényeg.

Mormota, jó, hogy te is előkerültél! Remélem, nem kell hétfőn befeküdnöd. Pont egy ismerősöm volt így, mint te, és neki előző este megindult a szülés. Hátha neked is bejön.
Egyébként az én lepényem már 28. héttől öregszik. Bár azóta is csak 1. fokban érett.

Köszi mindenkinek a fotós dicséreteket. Igazából én még mindig nem bánom, hogy csak ilyet tudok mutatni. Én még mindig élvezem a terhességet.

Csillag, köszönöm szépen a köszöntést, jól emlékszel. (sajnos)
Szopi témához én nem szólnék hozzá, mivel nem tudok, okoskodni meg minek. Azért tényleg jó, hogy tudsz szoptatni is, sokat jelent Borcsának.

Heni, hogy te mindenkire gondolsz! Nem elég neked a saját izgalmad, még miattam is aggódsz. Igazából nincs semmi, ezért is nem jövök gyakrabban. Ha akció van, azt tudni fogjátok, ígérem.
Neked, meg mennek a drukkok,hogy minél előbb kilakoltasd Benitót.

Kata, jó, hogy te is jelentkeztél. Természetes, hogy most kevesebb időd van ránk. Nekünk annyi is elég, hogy életjelet adsz magatokról. A szopi miatt, meg nehogy már azt gondold, hogy nem vagy jó anya. Ez butaság!!!Nem ez a mérce. A lényeg, hogy szeresd a kisfiad, és vigyázz rá.

Zsu



Kép
bvigh
 
 


Mimmi, én is ma megyek nst-re. Bár eddig nem sok értelmét látom.

Most jött, egy sms:
Emma 06.05. 08.00 5óra alatt 3350g 54cm tökéletes:-D most alszom

Hurrá, már éppen ideje volt.
Bár azt hiszem ezzel felborult a sormintánk!
Azért Emma baba jól összeszedte a múltkori súlyveszteségét.

Zsu



Kép
bvigh
 
 

 
 

Sziasztok!


Hatalmas Gratula Anuknak és Nikinek és sok tejecskét!


Na végre Emma és Lili is kibújt!
Nagyon ideje volt már!
Remélem így is marad,hogy gyors sebességgel érkeznek a babáink!


Noémi,Amadea,Cosmo!
Gyönyörüek a babák!

Zsu!
Nagyon szuperek a pocifotók!

Benta!
Nagyon megható volt a szüléstörténeted,nagyon szépen leírtad!
És nagyon irigy vagyok, én is már nagyon szeretném ha édes ötösben telnének a napjaim!
Képeket ha tudsz rakjál majd fel!


Rólunk:
Voltam szerdán dokinál,minden rendben ,szépen készülődik a méhszájam,megrövidült és 1 ujjnyira teljesen nyitva!
Baba jól lennt van!
Tegnap voltam az utolsó vérvételen is,és meg kellett csináltatnom még egy plussz vérvételt az esetleges császár miatt!(Sajnos nagyon el voltam kenődve,hiszen nagyon sima szülésre készülök,bár tudom ez csak azért kellett,ha mégsem sikerülne!)
Megvolt az uh is!
Adataink:
BPD:92mm
FOD:111mm
HC:320mm
AC:310mm
FL:69mm
Becsült súly:2685gramm+/-392gramm
Flow érték tökéletes!
Ma megyek elsö nstre délután,kiváncsi vagyok,mivel amióta megvizsgált a doki szerdán elég szépen szenvedek,főleg esténként!
Úgy vált el tőlem,hogy ad időpontot 2 hét múlva ha addig nem találkoznánk!


Bocsi lányok most egyenlöre ennyit tudtam ülni a gép elött,majd még késöbb bekukkantok!
Puszi,és szép napot!
20140328174041
 
 


Nahh, míg a bank hívott, megjelent egy legújabb bébiről az infó.

Hurrá, hurrá! Emma baba, Isten hozott a kinti világba. Anyácskáddal együtt sok egészségben töltsétek a kórházi napokat amik ki vannak osztva nektek. Szopit remélem ügyesen fogjátok csinálni, s lesz hozzá bőséges alapanyag. Aztán irány haza Apácskához, bíztos vagyok benne, hogy már rettenet türelmetlen vár rátok. Anyucid sok szép dologgal várt téged, otthon majd meggyőződhetsz róla.
Aztán gyertek, nagyon kíváncsian várjuk a kis buksidról a fotókat, meg természetesen a részletes leírását a kórházban töltött időnek, s főleg az előbújásodnak.
De ismétlem: a lényeg az, hogy teljesen egészségesek vagytok!!!!!

Kép
kissmanó
 
 


Na, bizisten nem bánom a sormintát, a lényeg azon van, hogy idáig minden baba és anyája teljes egészségnek örvendenek.
Remélem azért ez Bankáékra is vonatkozik.

Kata: miért haragudnánk Rád?
Bár megvallom, épp elgondoltam, hogy egy bekukkra ideje volna jelentkezz (úgy látszik ma ilyen nap van, hogy amit elgondolok, az bejön....érdekes, arra nem tudok annyira gondolni, hogy ma a kisfiam a szemembe néz).
Ami a szopit illeti, átérzem min mész keresztül. Ugyanez volt nálam pepitában, mikor a középsőmnél szó szerint egyik napról a másikra itthagyott a tejcsi. Ő ordított, mert nem kérte a cumisüveget, én bőgtem, mert csalódást okoztam a lányomnak. Harmadik nap kezdtünk megnyugodni, végül nem is fogyott semmit, én is feldolgoztam az adott helyzetet, s mai napig imád a kis drágám. Olyan mint egy kismacska, bújik hozzám meg hízeleg ha valamit szeretne.
Szóval a kis depizés után szedd össze magad, attól még tudtok tökéletes harmóniában lenni mert cumisüveggel kell magadhoz szorítanod a kisfiad.

Kép
kissmanó
 
 


Zsu: majd ha beszélsz Anukkal, kérdezz rá, hogy ugye hüvelyi szülés volt. Én nagyon arra tippelek, mert nem is írta az ellenkezőjét, meg vajúdásról tesz említést.

Kép
kissmanó
 
 


Moncsy!

Miért kellett a császár miatt plusz vérvétel? :shock: Ezek szerint mindenkinek kéne hogy csináljanak, mert ki tudja? :shock: Vagy valami konkrét előzmény miatt?

Anuknak nagy gratula Emmához! Már ideje volt, azt hiszem. :wink:

Zsu!

Én is úgy vagyok, mint te, még mindig élvezem a várandósságot (azt az egy-két napot eltekintve amikor a hidegfront miatt rosszul voltam) tegnap is még voltam úszni, és ma is megyek. :D Babó már teljesen megszokta, nagyon aktív a vízben is már. (eleinte meg sem mozdult szegény :lol: )

Kata!

hallottam, hogy sokan ha nem tudnak szoptatni, így éreznek, ahogy te is leírtad. :? De ez annyira nem rajtunk múlik szerintem...persze nem szabad idegeskedni meg stb. de tuti minden anya megtesz mindent a babájáért. Ha meg már erőn felül tenné ezeket, akkor megint ott tartunk, hogy attól megy el a tej. Úgyhogy mindenki hessegesse el ezeket a gondolatokat!! :!:

Kép
Kép
tabati
 
 


lányok!

aki babonás, az most ne akarjon szülni.

a 13-ik babánk következne (nekem péntek meg a 13 elviekben szerencsés)

Kép
kissmanó
 
 


Ja, és most már tényleg nem akarok szülni sem ma, sem holnap (max holnap este....de úgy vok vele, hogy nem rondítanék bele a dokim 7végi programjába....én sem szeressem ha nekem keresztbe tesznek).
Ugyanis ma készül el teljesen a kinti kemencénk, s holnap lesz a nagy nap amikor felavatnánk. Már több ismerős, haver meg lett hívva, jó lenne nekem is itthon lenni. Nem szeretek ilyen eseményekből kimaradni (Töki bébi, ugye hallod!!!).
meg is mutizom nektek, hogyan nézett ki a tegnap

Kép

Kép
kissmanó
 
 


Jó reggelt!

Gratulálok Nikinek és Anuknak a kislányaikhoz! :) Sok boldogságot, és örömet a picikben! :)

Sajnos csak ímmel - ámmal tudtam visszaolvasni, mert ma van az 1. nap, hogy Viktor dolgozik...így egyenlőre nem tudom mi vár rám.
Igaz anyósom jön, hogy segítsen, de Viktorral kettesben már egészen jól ment minden: én ettetem, ő büfiztetett, közben sterilizálás, két étkezés között pedig egy kis házimunka, intéznivalók!

Áron nagyon jól belejött a szopiba: éjjel 20 perc alatt 80-at szopott, most reggel 70-et.
A bal mellemről már lejött a seb - ilyen varr szerű - de még piros..tapasztalt anyukák, szerintetek megpróbáljam odaadni neki, vagy még pár napig folytassam a fejést, hogy tutira begyógyuljon?

Csillag, én a barátnőmtől a Medela mini electricet kaptam kölcsön. Miután rájöttem, hogy a sárga motor résznél kell fogni, baromi jól szuperál. De azért kölcsön kértem egy Avent kézit is. Nekem azzal semmi nem jött, a Medelával, meg szoptatásonként 80-90.
Lehet gépet kölcsönözni, azt hiszem napi 200 Ft. Szerintem próbáld ki, hátha csak ez a gond...

http://www.medela.hu/kolcson/frames.htm

Megyek, mert elcsúszik a napirendünk!
Puszi!

KépKép
KépKép
kfnoémi
 
 


most nézem, hogy Nándi bébnek milyen klassz dátum jutott szülinapul:
09.06.03
szépen váltakozik hármassával.

amúgy a 06.06 mint évforduló sem rossz :lol: na, ki jelentkezik szombatra? (én anno szombat délben születtem...de mint írtam, ezt a szombatot szeretném kihagyni)

Kép
kissmanó
 
 


De jó, hogy Emma is megszületett és Anuk is jól van! Azért nagyon izgultam értük, mert Anuk amiket mesélt annak idején... De igazán megérdemelték már végre egymást. :)
Anuk, nagyon sok örömöt és boldogságot kívánok Nektek, legyen nagyon boldog ez a kis család mostmár hármasban, és ne hagyd senkinek, hogy bármibe is beleszóljon. Jó egészséget , sok-sok tejcsit és fájdalommentes felépülést kívánok Nektek!

Én változatlanul iszonyúan érzem magam, abban reménykedem, hogy végre elmegy a víz, mert egész délelőtt 5-10 perces iszonyatos erős fájásaim vannak. Ha így bemennék, még tuti, hogy hazaküldenének... Beni mocorog, sztem nagyon készülődik a kicsikém, lehet, hogy csak Emmára várt...

Éva, annyira örülök, hogy végre itt is látlak. :) Írtam Neked emailt... Ugye, rendben van minden? Nem dolgozol már? :D

Zsu, Neked is nagyon örülök. Gyönyörű kismami vagy. A férjed készítette a képeket?

Drága Anyukák, ne csináljatok már abból gondot, hogy ritkábban jelentkeztek! Naná, hogy nem ültök annyit a gép előtt, mint régebben. Vhogy meg tudom érteni. :)

Mukkancs, az a helyzet, hogy ehhez az érzéshez hozzá kell szoknod. :) Normális... a méhszáj tágul, de ez kell ahhoz, hogy a bébi kiférjen rajta... én kb 2 hete érzem ezt időnként, ma meg már 5 percenként. Ma már úgy vagyok vele, hogy mindegy, mi, csak jöjjön már vmi, mert iszonyatosan nyom...

Heni

Kép
szheni
 
 


lehet, hogy csak Emmára várt...

:lol: Lehet... :lol:

Jaj Heni, én már annyira izgulok, hogy lehet tényleg beviszem a vízbe is a mobilom! :lol: (ma is megyek úcccni) Na jó, ha nem is, akkor is fél óra késéssel értesítek mindenkit, mert gyorsan összekapom magam és a férjem irodájából már tudok írni mindenkinek! :wink: [/i]

Kép
Kép
tabati
 
 


hö: most olvasom....a menta teának anyatej csökkentő hatása van.
huppsz

Kép
kissmanó
 
 


Jaj de jo esemenydus ejszakank volt!! :D

Hatalmas gratula Nikinek es Anuknak! :D :D

Mi sajna megint 2 orankent keltunk ejjel, most viszont ugy alszik mint a ko kb 3 oraja... :(
Nem baj, osszedobtam egy jo kis tejfolos krumplilevest cserkeszkolbival. :)

Heni!
Ugyes legyel! :D

Mano!
Szuper a kemencetek, biztos nagyon fincsi dolgok fognak benne keszulni. :)

Agi
lys
 
 


ja, s ami kimaradt: Lenici...persze, hogy örülünk, hogy végre benéztél.
még hogy nem tudjuk honnan pottyantál? dehogynem...a közelmúltból.
meg azért Heni emlegetett ám.
s akkor most már szabad a pálya, kérlek gyere sűrűbben!

Heni: hát neked sem látom, hogy a jövő hét elejét egyben kihúzzátok. 8)

Kép
kissmanó
 
 


Ági: pisás pelus még mindig csurog?
próbáltál más modellt, más márkát?
sajnálom az éccakát, de hátha megfordítja, s majd hunyál 3 órát akkor mikor más is teszi.

Kép
kissmanó
 
 


Tabati, nagyon drága vagy. :) Azért a vízbe ne vidd magaddal a telót, mert a végén még elromlik. :D Ilyen ügyes vagy, hogy ennyit úszol? Le a kalappal! :):) Te aztán igazán sportos kismami vagy! Meg gondolom azok a kismamik is, akiknél már van nagyobb tesó... azért van mit futkosni a gyerekek után. :D

Manó
, régen meséltél már a lányok beszólásairól... hiányzik a gyerexáj. :D Én egyébként kiegyeznék a 13. számmal is, csak már végre lennénk túl rajta. Nem is a fájdalom miatt, (annyira azért nem fáj, ki lehet bírni), hanem inkább az aggodalom miatt. Nem szeretném, hogy vmi baj legyen Benivel. De nem lesz semmi gond...

Hű, Ági, ez a leves nagyon jól hangzik. :) Én ma csak kínai levesre vagyok képes, pedig töltött csirkecombot akartam csinálni. Holnap nem tudom megcsinálni, mert menni kell megint orvoshoz, de holnapután reszkessetek csirkecombok!!!

Heni

Kép
szheni
 
 


Heni: mikor van érdemleges beszólás írom. Mostanság nem volt semmi.
Ma nálunk nincs ebédfőzés. Gréti Mamázik, Edó kirándul Kisbaconba, későn jönnek haza, Adria kajál az oviban, én pedig benyújtottam az igényemet apánál, hogy kínaiban szeretnék kajálni. van egy tök fini és olcsó hely, oda kéretem magam.
amúgy a kínai leves recipéje jöhet. olyant még úgy sem "követtem el"

Kép
kissmanó
 
 


Heni!

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a vízben már jó! :lol: Addig azért eljutni...össze kell kapnom magam, hogy kedvet kapjak az elinduláshoz olyan luisti tudok lenni. Bár tegnap tényleg nagyon pörögtem. Ágyneműt cseréltem, ribizlit szedtem, megpucoltam megmostam, meg a meggyet is, kikínlódtuk a konnektorokat (persze ez agykapacitást igényelt főleg :lol: ) aztán elmentem úszni, majd vettünk még egy peluskukát is, aztán mikor hazaértünk még összedobtam egy könnyű kis salit (aki szereti az olajos halat, meg a hagymát, annak nagyon ajánlom, bár nem nagy találmány, de... saláta, paprika, hagyma, és a hal az olajával együtt. Persze más zöldséget is lehet bele rakni. Ja! És sajt is került bele. Nekem nagyon bejön a hal meg a hagyma együtt :wink: ) és még ráadásnak csináltam ribizliturmixot (mézzel). Úgyhogy teljes volt a megelégedés. Főleg, hogy párom még kolbászos kenyeret is ehetett a sali mellé, mert ugyebár salátával nem lehet jóllakni. :evil: :lol:

Kép
Kép
tabati
 
 


Én ezt szoktam most cherry és hal vagy rák nélkül ( a cseresznyepaprika helyett előfordult már, hogy chillit használtam, vagy Erős Pistát. Az íze nem nagyon változott...) :

Erõs-savanyú leves

# Egy liter erõleves
# Öt deka bambuszrügy
# Négy fej gomba, csíkokra vágva
# Két kis zellergumó, vékony szeletekben
# Tizenöt deka rákhús (jó helyette halhús, sõt, konzervszardínia is)
# Öt deka csalamádé
# Egy kis uborka szeletelve
# Két kanál cherry
# Két kanál szójamártás
# Egy kanál ecet (almaecet)
# Két és fél deka sonka, kockára vágva
# Egy zöldhagyma fölaprítva
Fõzés: fölforraljuk az erõlevest, belerakjuk a rákhúst és a csalamádét, melyet elõbb egy kis cseresznyepaprika-krémmel csípõssé tettünk. Hozzátesszük a bambuszrügyet, gombát, zellert és öt percig fõzzük. Ezután belerakjuk az uborkát, az ecet-cherry-szója keveréket és a sonkát, további egy percig fõzzük. Az összevágott zöldhagymával megszórjuk és azonnal tálaljuk.

Heni

Kép
szheni
 
 


Manó!

Én csak zacskós kínai levest tudok csinálni, tudod azt a fajtát, amiben tészta is van...de az mindig nagyon jól sikerül... :lol:

Kép
Kép
tabati
 
 


Heni!

Ez jol hangzik, ki fogom probalni. En is nagyon szeretem a kinai kajat. :) Raadasul rafinaltabb, es nem olyan, mint a sarki kajalda nyalkas cuccai. (Amugy azt is szeretem.) :D Rakhust hol veszel? Hogy nez ki a konzerv?

Tabati!
Nekem is johet a tesztas valtozat!! :D

Mano!
Babylove pelenkam van, most mar elhasznalom, de a kovetkezo csomag mar midi lesz. Sajna most is kifolyik, de ritkabban, mert 3szor is ujracsinalom, es ellenorzom, hogy jol van-e. :)
Es miota a koldokcsonkja is leesett, egy fokkal jobb. Vettem a dm-ben sajat markaju oko pelust. Kivancsi vagyok, vegulis nem is volt sokkal dragabb.

Jo etvagyat mindenkinek,
Agi
lys
 
 


Sziasztok!

Nahát, ismét örömteli baba-hírek fogadnak :D
Hatalmas gratulációm Anuk - Emma és Niki - Lili párosunknak, nagyon jó egészséget, gyors felépülést és hazatérést, no és persze rengeteg tejcsit kívánok Mindannyiuknak!!!!!

Heni, szorítok a mihamarabbi szülésért! A holnapi dátum is nagyon szép lenne pl.: 09.06.06. :)

Mormota, Neked is mennek a drukkok, hogy ne kelljen indítani!!!!

Manó, kemence húúúúú abban lehet csak igazán jó dolgokat sütni! Bár csak nekünk is lenne... Apukám szokott mesélni gyerekkori kemencében sült kajás élményeiről, mit ne mondjak, kipróbálnám :)

Mukkancs: barnázgatás, fájás, nálam is megvan... ez biza normális, készülünk a vége felé :)

Lassan ebédidő, jó étvágyat Mindenkinek! :)
magdii
 
 


Lys!

És nem félsz most csípőset enni? mert én a bogyós gyümik mellett még a csípős dolgokat is nagyon imádom... de legalább a hagymát nem kell megvonni magamtól, mert azt mondták, hogy ugyan kiválasztódik az anyatejbe, de a babuk többsége szereti az ízét. Remélem babám nem szívat meg... :lol:

(amúgy a cseresznye miatt nem nagyon kell aggódnom, mert a munkások falják a fáról...lehet nem is marad nekünk... :lol: de majd jól kiszúrunk velük, amikor nem lesznek gyorsan leszedjük az összeset :lol: )

Kép
Kép
tabati
 
 


Micsoda jó hírek: óriási gratula Nikinek és Liliennek, Anuknak és Emmának!! Végre, végre, végre!!! Már nagyon megszenvedtetek...

Manó:
nem, egyáltalán nem zavarnak a tanácsaid, sőt, jól esik. Hát, én nem bírok egész nap feküdni a seggemen-vagyis ülni, szóval érted. Olyan jó kicsit tevékenykedni, persze nem visze mtúlzásba. Ma is csak makaróni lesz, de végre főzhetek én ma meg holnap, hurrá! Kicsit jó, h nem kell másra szorulni, mégha pár napról is van szó. Azért igyekszem pihenni. A mellszívót ki fogom próbálni, ha mást nem, akkor Noémi tanácsára kerítek egy medelát is.

Tabati:
konnektor: gőzöm nincs. Viszont a villanykapcsolókat érdemes úgy rakatnotok, hogy a gyerek is egész hamar elérje. Nálunk így van, István évekkel ezelőtt 8mikor még én sem voltam képben) ösztönösen így rakatta. És hihetetlen, mennyire sportos vagy!

Mormota:
nekem is megadhatod a számod, én is szívessen értesítek, szülni máér úgyse megyek. :lol:
Lys: Vigantol: egy-két csepp anyatejbe cseppentem az egy cseppet, és kanállal lenyomom a torkán. Azt mondta a védőnő, h a kajájához ne adjam, mert kkor nem biztos, h megeszi. Meg vmi miatt a sima csepp kanálban verziót ssem ajánlotta.

Kata: sajnálom! én ttotál megértelek, mert néha bennem is bujkál ilyen lelkiismeretfurdalásféle, hogy nem tudom rendesen etetni. De szerintem hülyeség ezen gondolkodni! Nem csak a tejtől lehetünk jó anyukák, hanem annyi minden mástól is. A tej persze védettséget ad nekik a betegségek ellen, és ezért jó volna, de ha nincs, vagy nincs elég, attól nem hiszem, h kevesebbek lennénk. Én bevallom azt is, h nekem a szopi csak a legeslegelején volt olyan hű de nagyon felemelő érzés, a legtöbbször semmi különös. Sőt, amikor cumisüvegből eszik, akkor még jobban is a szemébe tudsz nézni.

Kép

Kép

Kép
csillagtancos
 
 
 
 


Manó, nagyon jól néz ki a kemence!

Nálunk az éjszaka kicsit nyugisabb volt, szerintem a mozgalmas napnak hála. Este negyed 11 körül ordított kb fél órát, meg olyan fél kettő körül 10 percet, aztán reggel fél 10kor megint kicsit. Hurrá! :lol:

Most írtam ki neki Mp3 cdre az összes Halász Juditot, plusz a Kaláka gyerekes albumait. Így a gépről letörölhetem végre, neki meg lesz egy CD-je. Ha vkinek kell esetleg ezek közül vmi, nem tudom, hogy ,de szívsen elküldöm.

További szép napot nektek!

Kép

Kép

Kép
csillagtancos
 
 
 
 


Csillag!

köszi, arra mi is gondoltunk, lejjebb lesznek a villanykapcsolók. Bár apósom azt mondta, hogy akkor azzal fog játszani a gyerek. Mondtam neki, hogy majd leszoktatjuk róla, nekem fontosabb, hogy legyen sikerélménye, amikor már egyedül is ki tud menni pl. a mosdóba, hogy ne kelljen mindig engem hívnia ha fel akarja kapcsolni a villanyt. :wink:

Kép
Kép
tabati
 
 


Lányok, megyek a kórházba... most beszéltem az orvossal, már nagyon erősek a fájások 3-5 percenként jönnek. Jók legyetek!!! :):D Cupp! Ha van vmi, Tabatinak írok.

Heni

Kép
szheni
 
 


Heni!

Sokat gondolunk rad! :wink:

Tabati!

Szerintem lehet mindent enni, csak nem kell tulzasba vinni. A dokink is mondta, hogy igy szoknak hozza az izekhez a babik.
En ettem csiposet is, cseresznyet is, persze nem 1 kg-t, bar nehez visszafognom magam. :D

Csillag!
Nem en kerdeztem a vigantolt, de azert koszi. :) En inkabb ugy szoktam, hogy a szajaba csoppentek egyet szopi elott, csak az egyszeruseg kedveert.

puszi
Agi
lys
 
 


Sziasztok!

Gratula Nikiéknek és Anukéknak!

Heni: sok sikert, könnyű, gyors és boldog szülést! Azért jó lenne együtt bent lenni...

Tegnap óta szedem a homeós bogyókat, jógáztam, apát is bevetettük, masszírozom a bokám fölött azt a pontot, bögyörgetem a cicimet. Eredmény: jóslók vannak, remélem alakul odalent valami.
Most is ebédelek majd, és utána jóga következik.

Vigantol: Zalán szájába én simán az üvegből cseppentettem. Általában fürdés után, utána úgyis szopi jött és úgy édest kapott a keserűre.

Ékessel kapcsolatban: a mamami.hu fórumon láttam hogy tegnap irogatott, és az aláírásában szerepelt, hogy nagyon várják még mindig a kistesó világrajöttét, szóval még egyben van.

Ja, reggel voltam nst-n, minden rendben.

Kép
Kép
evicuska
 
 


Húúú, Heni, mennek a drukkok!!!!!! Remélem időben beérsz! :wink: Azért nem semmi távolságot kell megtennetek.

Tabati: Biztos, hogy elmész ma úszni?????? Nincs vízálló mobilod????

[color=red]ANUK-EMMA, VÉGREVÉGREVÉGRE!!!!!!! Gratulálok![/color]

Manó, szerintem hüvelyi szülés volt, mert ott volt az sms-ben, hogy 5 óra. Egyébként tényleg szuper a kemencétek. Nagyon bátor vagy, hogy holnapra még egy bulit beszerveztél :D

Nem is írtam, de Petra és Áron gyönyörűek!!!!

Ma nálunk is krumplileves volt és túrós tészta. Bár ahogy elnézem, egyre kevésbé érdekel itt bárkit is mostanában, hogy mi a menü :D Nem is értem, mással vagyunk elfoglalva :D Bár a kínai leves olvasásakor megindult a nyálelválasztásom.

Csajok, ribizlit lehet most enni? Vagy ilyen aprómagvasat inkább hanyagoljuk? Így megkívántam...

Zéti nagyon mocorog ma is. Bár éjszaka már szerencsére nyugi van napok óta. Az én eredeti dátumom is elég jónak tűnne: 09-06-09 :D

KépKép
süni76
 
 


Húha Heni, nagyon izgulok!! :wink:

Kép
Kép
tabati
 
 


Lányok!

Most el kell induljak, 4 óra körül leszek megint internetközelben, akkor rögtön írok ha bármi van Heniékkel! :wink:

Kép
Kép
tabati
 
 


Húúúúúú Heni, ez nagyon izgi!!!!! :):):) Nagyon-nagyon hajrá!!!!!!!!!

És végre Anukék is megvannak, éljen! Gratulálok nekik is.

Nst-n rengeteget kell várni, de a lényeg, h a szülésznő szerint "gyönyörű" :), nem úgy mint a vérnyomásom, mert az 147/87 volt, kellett is mindjárt pisit produkálni, de azzal meg minden rendben. Olyan érdekes, nst után mindig magasabb, mint bármikor máskor. Múltkor pedig rögtön nst után mentem az aneszteziológushoz, és 20/10-zel volt alacsonyabb. Szóval passz. És most pont a lábam sem dagad annyira.

Kép
Kép
mimmi
 
 


Na, mozgalmas ez a mai nap. Nem hiába anno a húgom is ezt nézte ki magának.
Géza baba! Most ne olvass, ne figyelj! Neked bent a helyed. Meg különben is figyi: ami dátumot Süni írt, az is szimpi. Meg kedd, az is jó. Húgom is keddi kölök. Meg különben is, megvannak a fini cuccok holnapra.

Lányok, én a csípőset nem szeressem. Sőőőőőt. Max nagyon enyhén pikáns. Ezért is vok bajban a kínaiakkal. Különben Heni, nagyon szépen köszönöm, hogy uccsüó erőddel is, de leírtad. Elzsákolom, meglegyen.

Tabati: majd akkor élesítsed a klaviatúrát, s ha Heni lökte az infót, oszd már meg velünk is, ne szenvedjünk a kíváncsiság súlya alatt.

Cseresznyét az idén nem kívánom. De ami epret megettem, nem csodálkoznék ha a fiamon valahol egy eper alakú tetkó lenne.

Na lépptem vissza, megyek a csajért az oviba (csak azért jöttem, hogy a husikat a hűtőbe betegyem, meg lássam van-e net, mert az elágazásnál az utcában letépett tyúkbéllel találkoztam, mert ha nem lett volna netem, asszem imádkozhattak volna.....)

Most hív a sógornőm, s kérdi, hogy a nagyobbik bátyja 7végén Szovátán lesz? Hát mégis mindenki hülye? Tegnap egyik beszállítónktól jött emil, hogy a megrendelt árut majd az ő főnöke odaadja szombaton Marosvásárhelyen apának, mert tudja, hogy fognak találkozni. Emberek: álljunk meg egy szóra: apa NEM megy sehova. Mert mi lesz a két itthonlevő gyerekemmel ha netán nekem akad mehetnékem? Pl. a klinikára...

Na léptem, még van idő, mehetnétek páran szülni. Hisz ez a hamar szülő kismamák topikja.

Kép
kissmanó
 
 


Heninek mennek a drukkok!!! Szorítok, hogy minden rendben menjen és persze gyorsan, ahogy ebben a topicban szokás :)

Manó a csípőssel én is így vagyok. A kínait viszont imádom, de tényleg csak akkor, ha egyáltalán, semmi csípősség nincs benne. Van itt egy jó kis étterem-szerű, ott tök jókat főznek, onnan szoktam hozni vacsira valót. Jó ötlet, ma lehet hozok is, úgyis arra van dolgom :)

Most el kell mennem, szerintem mire hazajövök, Heniékről már lesznek híreink :)



[/b]
magdii
 
 


Hahó Kismamik, Anyukák!

Sok-sok boldogságot kívánunk Nikiéknek és Anukéknak!

Noémi, Cosmo: Édesek a baba képek, még-még!

Benta: Nagyon megható volt a történeted, meghatóan írtál, alig várom én is, hogy beszámolhassak! :-)

Mi ma voltunk 37. hetes CTG-n. Rendben van minden, de szülésnek jele sincs egyelőre a Dokikám szerint. Ennek most még örülök, de remélem, azért 2 héten belül változik a helyzet! :-)

Mennek a drukkok Heniéknek is!!!!

Puszi Nektek!

Kép
cincibabus
 
 


Áhh, már nem is tudok lépést tartani....kimaradt 2 fontos dolog:

Puszedlinek és Nándinak is gratulálunk és kívánunk minden jót!

Amadea: Gyönyörű a családotok, köszönjük Ferinek a képeket! :D

Kép
cincibabus
 
 


Heni már nem olvassa, de szurkolok neki én is! Úgy látszik, ez ma egy babaesős nap- végre bejön Kissmanó múltkori képe! :lol:

Tényleg fura, h mindenki gyorsan szül itt, leszámítva persze szegény Anukot, akinek nem is tudom, most hogyan is lehet számolni a vajúdás hosszát... bár olvasgatással töltve, hmm...

Nyamm, ebéd vége, és 4 féle jégkrém van itthon, dőzsöltem!! :lol:

Kép

Kép

Kép
csillagtancos
 
 
 
 


Csillag! 4 féle jégkrém?
igaz 1et vettem ma a boltban, rögtön felfaltam, apa meg egyet vett a benzinkútnál, azt is leküldtem. de sosem elég.
asszem én megyek le a kirándulásból hazatérő nagyobbik elé, s akkor veszek dobozosat is, legalább 2-t, legyen itthon.
s asszem ha kapok almás-vaníliásat veszek.

na megy a folytatásos filmem, léptem.

Kép
kissmanó
 
 


Sziasztok!

Nemrég keltem fel, egész éjjel keményedett a hasam, nem tudtam aludni… És baromira lent van, meg fáj, és folyamatosan folyok. Lehet, hogy mégis csinált valamit a doki…??

Anuknak és Nikinek szívből gratulálok!!!!

Manó: először azt olvastam, hogy elkészült a kinti medencétek- erre nézem a fotót, de a fotón egy KEMENCÉT látok- még kétszer vissza kellett olvasnom hogy mi van?! :D
Nagyon jól néz ki- hogy nevezitek el? :)

Noémi: hajrá a szopival, tök ügyik vagytok!!!
Hogy bírtad a mai napot Viktor nélkül?

Benta: köszi hogy leírtad a szüléstörténeted, tök jó hogy egy csomó pozitív dolgot hallunk felőletek, így nekem is könnyebb felkészülnöm!

Heni Drága: nagyon szorítunk Neked!!!! Hajrá Benito!!

Magdi: összevakarom magam és válaszolok az e- mailre. :)
Egyébként köszönöm a tegnap reggeli sms-t, ezt el is felejtettem mondani. Nagyon édes vagy, hogy gondoltál rám…




Kép
tökmag79
 
 


Húú, látom ma nem lesz unalmas napunk itt. Én is nagyon szorítok Heninek, hogy olyan gyorsan menjenek a dolgok mint a többieknél.
Tabati, aztán várjuk ám a híreket róluk. (bár tudom nem rajtad múlik)

Jééééégkrééémmmm......
Ez most nagyon megy nálam is. Most épp a vanília eperdzsemmel. mmmmmmm......
Igaz ma már volt mogyorós étcsoki, és egy kis somlói is mellé.
Épp tegnap mondta a támadónő,hogy most már nem kell aggódni a hízás miatt, mert úgysem bírok annyit enni. Nem hát, csak édességet. :wink: :wink:

Ja, nst-n nálam is minden rendben volt. Dokim nagyon poénos kedvében volt ma, csak kötekedett, meg röhögött. Mondtam neki,hogy jó, akkor inkább majd jövő héten beszélgetünk. (Amúgy is mindig beszól, mert szőke vagyok. Egyébként ő is az volt, míg meg nem őszült)
Jövő héten megvizsgál, meg néz megint UH-t is.

Zsu



Kép
bvigh
 
 


Sziasztok! Csupa jo hir, végre megszületett Emma és a kis Lilien!!!
GRATULäLOK!!! SOK TEJCSIT! Remélem, hamar kiheverik Anyukàtok a fàradalmakat!

Heni, neked meg szoritunk nagyon - nem semmi, 3-5 percesekkel inult el Bp-re :shock: elötte meg itt recepteket irogatott :) itt tényleg gyorsan mennek a dolgok ebben a topicban - kivéve szegény Anukot :(
Mindjàrt folyt.
preta
 
 


Na, megint itt vagyok, csak közben nagytakaritom a szgépemet, sajnos formatàlni kell a lemezt :( elég nagy munka

Közben meg mindig frissitek, érkeznek-e hirek Heniröl...bar meg koran van...vajon Miki be tudott utana rohanni?
Benta, én sem hagyhatom szo nelkül az iromànyodat, mint egy kis novella, olyan jo volt olvasni :) Nagyon aranyosak lehetnek a bàtyok, ahogy patyolgatjak a picit, meg gondolom anyucit..
Csillag, zért lassan alakulnak az éjszakàk, làtod? éis tapszeres baba voltam, igaz, nagyra nem nöttem, de az immunrendszerem eddig elég jol müködött (kopp kopp kopp) meg aztàn a sok jotanacs lehet, hasznàl is, hajrà!
Igen, Mano, a Te tanàcsaidra gondolok, nehogy abbahagyd - ha Csillagot nem is érdekelné, a köz javàra, a kezdö anyukàknak nyugodtan ecseteld tapasztalataidat :P pl. nekem :P
A kemencét én is medencének olvastam :oops: elképzeltem ott a hegyoldalban ehy jo kis uszit... :P mi lesz a kerti parti menüje, vmi erdélyi specialitàs? :wink:
Lys, nekem itt àll màr 4cs. Babylove :( :( azért nàlunk hàtha bevàlik

Tabati, benned meg aztàn nem csalodtunk, aktiv kismami: ha uszi utàn hazakocogsz, értesits mihamarabb Heniröl!! :P
preta
 
 


Ja, mi ma voltunk CTG-n, hàt még ilyen eseménytelen nem is volt: hasam puha, mint a pàrna, kisfiam alszik...
Azért füllentettem a dokinak, hogy a béb elég keveset mozog, igy VéGRE uh is volt - azt mondta, minden rendben, a béb kb.3200 gramm, bàr ha még 2-3 hétig (??) benn marad...a csipöm elég keskeny, de ez nem akadàly :shock:
A méhszàjat meg lassan én is elkezdem büvölni, hogy nyiljon màr meg...

A gyes-töl valo lemaradàsomat tegnappal lezàrtam, semmi értelme tovàbb stresszelni magam - a gond nem az volt, hogy külföldi vagyok, hanem hogy magànvàllalkozo, amit rendszeresen kifelejtenek a törvényböl, mert ez olyan ritka erre :( ezért nem tudtuk, hogy màr feb. 18-ig igényelni kellett volna :shock: szerintem még akkor kezdtem felfogni, terhes vagyok...
Szoval 8 hétig jön egy kis zsé, aztàn csak a csalàdi potlek - de nem akarom a kisfiam anyosra v. szomszedra hagyni (ezt mär kitärgyaltuk) - szoval a pàrom vigasztalt, hogy attol meg itthon maradhatok, ameddig akarok, legfeljebb 1-2 esti tanfolamot bevallalok :( legalàbb a TB-t kifizetem belöle. Hàt ez van, még csoda történhet, bàr ez inkàbb a kisfiam megszületése lesz.

Na hagyok helyet màsnak is :oops:
preta
 
 


na, ahogy elnézem Bp-en is már 4 óra elmúlt, akkor ezek szerint Tabatinak sincs semmi plussz infója.

én meg itt dühöngök.
hazajött elsőszülött gyermekem az első osztálykirándulásról. kapott 8 lej költőpánzt ma reggel tőlem. erre kapta magát, azt elköltötte, s a tanítónénitől kért kölcsön 10 lejt, hogy egy rohadt CD-t vegyen (nem eredeti, valami másolt szar) valami fényképekkel Benedek Elekről.
Egyszerűen felforr az agyvizem: először is hogy jön a gyerek kölcsön kérni pénzt, másodsorban a tanítónéni hogy jön ahhoz, hogy hitelezze a gyerekeket.
Hiszen szülőértekezleten arról volt szó, hogy minden szülő annyi pénzt ad a gyereknek költekezni amennyit jónak lát.

uff. bocsi, de ki kellett fújjam a gőzt.

Kép
kissmanó
 
 


Emmához, Lilienhez sok szeretettel gratulálok!


Heni, ma anyuka leszel! Nagyon drukkolok!


Na, akkor itt találtok képeket, semmi retus, semmi beállítás, igen nyersek és spontánok:
[url]
http://picasaweb.google.hu/sudar.andras ... 5929027810[/url]


http://picasaweb.google.hu/sudar.andras/20090603BeniElsoNapjai?authkey=Gv1sRgCNPCysq7psPWZw#5343516777847814626

Manó,
ez a kemence szuper! Milyen típusú kajákat lehet benne elkészíteni?

Csillag, Lys,
örülök, hogy alakultok!

Noémi,
ezért ne hidd, hogy másnál sétagalopp :lol: Mi már az első éjszaka magunk közé vettük Benit, mert így jobb mindenkinek. Pedig külön szoba (!) hívei voltunk :)

Szoptatás:
Csillag, szerintem ez abszolút gyerekfüggő nagy részben. Benjámin egy könyökhajlatból is képes lenne tejet fakasztani, olyan szívókája van.

Nagyon izgulok Heniért.

Benta

Kép
benta
 
 


Benta: könyökhajlat :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

na, ettől máris jobb a kedvem.

megkuksiztam a képeket, de sajna az első link tök üres. a másodikon látszik minden amiről írsz. az a hatalmas szeretet amivel a fiúk rajonganak a legkisebb családtagért.
Apa is büszke a kisfiára.
Ha időd van, még egyszer nézd át az első linket, hátha megnézhetjük azt is.

Kemence még félkész állapotában volt a képen, természetesen rács is lesz, amin lehet grillezni, meg lesz kampó a bográcsnak. szóval széles skálán folyhat az eledelek variációja.
holnapra már van nyakaskaraj, borda, csirkeszárny, csiperkegomba, paprika grillezni.
meg készítek salátát, petrezselymes krumplit, gyümisalit. meg házi citronádét. aztán lesz sör, bor (házi)...s remélem jó idő.

Kép
kissmanó
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?