Sziasztok!
Nem olvastam, csak jöttem gyorsan, még alszik a gyerek.
Engem nagyon kikészít ez az időjárás. Kutyagolok magam után, kész vagyok.
Soha nem lesz vége ennek a rohadt nyárnak, pedig muszáj lenne pihennem. Hát igen, más épen ezt csinálja nyáron, csak nekem jut belőle.
Jajjj Lányok és Babácskák, köszönöm szépen a köszöntéseket. Hihetetlenül jól esett
. Csak jöttem és láttam a nagy színes betűket... Hüpphüpp, tök jó volt. Köszönöm.
Mi:
Képzeljétek, a védőnőm javaslatára elkezdtünk kóstolgatni. Én személy szerint még húztam volna, de ami meggyőzött: Imike nem kakilt már vagy egy hete. Emiatt kezdtem kiakadni. Védőnő jött ezzel a hozzátápis ötlettel, hogy kezdjük el, ne almával, hanem őszibarackkal, mert az hajt. Hát láss csodát, tegnap a délelőtti etetés előtt nyalakodtunk, délutánra már meg is érkezett a kakamaka barátunk. Szóval már nagyfiú az én Kisfiam is
.
Ezzel kapcsolatban kérdés:
szopi előtt vagy után kínálgassam? Védőnőm azt mondta, hogy előtte, máshol azt olvastam, utána. Barátnőm két etetés között kínálgatta a gyerekeit
sztem ez hülyeség, mert íhy nem vált ki egy szopit sem, csak beiktat plusz egy kaját. Ezt nem fogom csinálni az biztos.
Aztán láttam többen írtátok a slepp&play pelust. Bárcsak hamarabb láttam volna... Én is pont vettem és én nem csípem egyáltalán. Most nagyon gyakran cserélem neki, hogy fogyjon
Yokka, súly : pont ma mérek este fürdés előtt, de július 13 (6,43 kg)-július 28 (6, 71 kg. Ez ha jól számolom 280 g. Hát mi így. De hnap megírom a mait, ha érdekel. Amúgy nekem nem mondták, h kéne szednem bármit. Rengeteget eszem (hízok is nagyon durván, de tényleg), rengeteget iszok. Mindezt nagyon változatosan, soksoksok gyümölcs, vitaminforrás minden, hogy jó legyen a tej. Így én nem is aggasztom már magam azon, hogy mennyit hízik. Hízik amennyit hízik, a tej tuti tápláló neki és kész. Főleg, hogy én elkezdtem kóstizni. De sztem ne stresszeld magad. Ez olyan nehéz. De a gyerek nem hülye. Ha éhes, sír, ha nem fejlődik rendesen, azt észre veszed. Nem hinném, hogy bármi múlna azon, hogy most 100zal többet hízott, vagy ugyanannyi, mint eddig...
Én most már bevettem a lesz*rom tabit és próbálok tenni a védőnőkre magasról!
Kulisszatitkok:
még mindig anyuméknál csövezünk, még mindig semmi hír az előléptetésről, majd csak hnap kezdik az interjúztatást, hátha beindul a dolog... És végre kiderül, hol is vegyünk házat, jajjj de unom ezt a várakozó állást.
No hirtelen.
Próbálok olvasni, hátha képbe kerülök.
Vivi, Neked addig is jobbulást Drága.