Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,
Új vagyok a neten, 35 éves múltam márciusban, jelenleg negyedik gyermekemet várom, december 23-ra vagyok kiírva. Remélem engem is befogadtok, bár most éppen hatalmas válsághelyzetben vagyok, és egy kis bátorításért fordulok főleg hozzátok.
Házasságom a rönk szélén, úgy érzem, legjobb lenne befejezni. Úgy látszik az elmúlt 15 év már sok volt egymásból, legyen annyi elég, hogy pár napja úgy menekültem ki a lakásból terhesen, 3 gyerekkel, őrjöngő férjem elől. Tegnap este ugyan hazajöttünk, hiszen lassan kezdődik a suli.
Anyagilag is a tönk szélén, tavalyi költözés, félig kész házba, tetemes hitellel a nyakunkban. Szóval elég rózsás a helyzet, jó pár havi közüzemi szla. elmaradással spékelve. Mivel elköltöztünk Pestről, a régi barátok elmaradtak, baromira egyedül érzem magam, s ahelyett, hogy boldogan várnám a gyermekem, néha úgy érzem, bárcsak ne lennék terhes. Hiszen bilincsben a kezem, dolgozni kéne, de hát 20 hónapos kisgyerekkel, 5 hónapos terhesen a munkaadók álma vagyok. Na örülök, hogy elsírhattam bánatomat nektek, így ismeretlenül talán könnyebben is megy. Remélem nektek minden rendben.

Zsuzsa
zsuzsa4
 
 


Sziasztok!
Új vagyok ezen az oldalon.Ahogy elnézem,én vagyok a legidősebb és a legeszementebb.Októberben töltöm a 39-et.3 éve van egy új kapcsolatom és most szeretnénk babát.Az első házasságomból vanegy 20 éves lányom és egy 18 éves fiam.A párom előző házasságából,szintén van egy 16 éves fiú.Szerintetek nagyon ciki ilyen vén fejjel gyereket vállalni???

Süni
süni65
 
 


Hol vagy Te még attól, hogy VÉN?????
Én is azt mondtam, 40-ig még úgy szülnék egyet! (Ma vagyok 35), de a párom erősen tiltakozik!
Gi
Anyagi
 

 
 

Boldog szülinpaot Ági! Kép
kíváncsi
 
 


Szia Süni!
Én még "csak" 37 múltam a nyáron, de mi is most próbálkozunk a második babával Kép
Szerintem egyáltalán nem ciki, de én is sokat gondolkodtam, hogy bevállaljam e. Végül úgy döntöttem, hogy max. 40-i még szülök. Még irigyellek is, mert neked már ott vannak a nagyok és besegítenek a babázásba Kép
Szerintem vágj bele.
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Hová tüntek a 35 feletti Kismamák ebböl a topikból?
Kár, hogy nem ír be senki.
Ági21
 
 


Ági!
Megöregedtek és átpártoltak a 36 éven felüliek topikjába Kép
http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/39890/108213.html?1106308679#POST445492
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok.En Andrea vagyok,es most multam 40 eves.A "kisfiam"22 eves,a kislanyom 2,es eppen most lettem terhes megint.A ferjem 32 eves.Mit gondoltok nem veszelyes az en koromban szulni?Marmint a baba egeszseges lesz-e?Koszi a valaszokat.Udvozlok mindenkit.
andica40
 
 


Sziasztok,
Bocs hogy idepofátlankodom, de sajnos nagyon izgulok a chorion-biopszia miatt. Kaális babám van, most vagyok 11 héten, és mivel jövőre leszek 35, meg a lombik is ráadásul ICSI volt, igy feltétlen javasolták a genetikát. Én szerettem volna a fizetős vérvételes vizsgálatot csináltatni, de a dokim, akinél szülni szeretnék nem javasolta, azt mondta az semmit nem ér. Igazából egyáltalán nem a vizsgálattól félek, hanem az azzal járó vetéléstől. Már többször olvastam, hogy 3 nap fekvés és hosszú pihenés jár vele... A jövő héten lenne esedékes a vizsgálat, de sajnos jövő szombattól már befizetett nyaralásunk van, tehát a 3 nap fekvés még menne, de a pihenés 2 hét autós nyaralás alatt nem tudom hogy megoldható-e. Ti mit javasoltok ?

Kriszta

Kép

KépKép
kriszta71
 
 


Sziasztok!

Kriszta!

Nekem tavaly csinálták az amniot,és én még a három nap fekvést sem tudtam betartani.Ugyanis van egy akkor két éves kisfiam,aki mellett nem nagyon lehetett pihengetni.Nem történt semmi baj.A három nap fekvés ha megoldható legyen meg,de szerintem üldögélés,pihenés is jó.a kímélő életmód,az semmi cipekedés,kimerítő túra,és jó ideig szexmentes.

Sok boldogságot a babához!Kép

Ari
ari3
 
 


Húú,nem semmi amit írtam.Mentségemre legyen mondva szoptatok közben!Kép
Szóval a kisfiam akkor volt 19 hónapos.
Ne emelj nehezet,ne fáraszd magad és kb 2 hétig háritsd el apa közeledését!

Andrea!Szerintem nem veszélyes.Ha egészségileg rendben vagy,akkor nyugodtan.A barátnőm az első gyermekét 42 évesen szűlte.Én most 36 vagyok,de szeretnék még babát,egy pár év múlva.És nem tartom őrűltségnek!Annyiféle vizsgálat van,szerintem ki tudják zárni a betegségeket.Mindent bele!!!Kép

Ari
ari3
 
 


Húú,nem semmi amit írtam.Mentségemre legyen mondva szoptatok közben!Kép
Szóval a kisfiam akkor volt 19 hónapos.
Ne emelj nehezet,ne fáraszd magad és kb 2 hétig háritsd el apa közeledését!

Andrea!Szerintem nem veszélyes.Ha egészségileg rendben vagy,akkor nyugodtan.A barátnőm az első gyermekét 42 évesen szűlte.Én most 36 vagyok,de szeretnék még babát,egy pár év múlva.És nem tartom őrűltségnek!Annyiféle vizsgálat van,szerintem ki tudják zárni a betegségeket.Mindent bele!!!Kép

Ari
ari3
 
 


Sziasztok!
Most járok itt először. 35 leszek 1 hónap múlva, és most tervezzük első gyermekünket a férjemmel. Sajnos volt már egy sikertelen próbálkozásunk két éve, 8 hetesen elvesztettem a picikénket. Most szerenénk, ha minden rendben lenne, a körülményekhez képest a legjobban felkészülni a dologra. Meddőségi centrumba járunk, kb. félúton vagyunk a kivizsgálásokkal. Az átjárhatósági vizsgálat (ami borzalmas volt!) eredménye szerint a baloldali petevezető teljesen átjárható, a jobboldali kevésbé, van ott valami elzáródás-féleség. Az orvos szerint akár spontán is teherbe tudnék esni, legalábbis ettől az állapottól nem függ. A többi erdmény még nincs meg teljes egészében, ezért még várni kell. Azt szeretném tudni, van-e köztetek olyan, aki hasonló cipőben jár, szívesen fogadnék bármilyen ötletet, tapasztalatot, tippet, tanácsot, akármit. Üdv: Babbi
babbi
 
 


Hello Lányok!! gyertek a 36 éven felüli Kismamás topicba! üdv.egy 44 éves anyuka akinek most van 16 honapos lánykája:D:D

Kép
zsenge
 
 


Szia Zsenge,
Látom, ide már régen nem írt senki...Most próbálkozom, hátha olvassátok még. Nekem Van két "nagyom" is, egy 18 éves leányka, egy 17 éves fiú, és van egy kicsi lányom is, aki decemberben volt 2 éves. Képzeljétek, szeretnénk még egy babát, de talán csak ábrándozunk a párommal? Hiszen mindketten 41 évesek leszünk az idén. Szerintetek ez egy eszement ötlet? De jó lenne még a kicsinek egy kistesó....Ancsika
Kollar_aniko
 


Szia Ancsika!

Itt tényleg nincs nagy élet, de hasonló cipőben járunk. Kéne a kétévesnek egy korban közelebbi tesó is. Nálunk egy 15 és egy 10 éves "nagy" van, plusz egy picike a pocimban (14 hetes vagyok), de szeretnénk neki is "kistesót". Meg kell tanulnia alkalmazkodni, veszekedni, erre pedig egy tesó az igazi. A nagyok úgyis csak babázni fognak vele.

Csopi
csopimama
 
 


Sziasztok lányok!

Hasonló cipőben járok én is .Nekem is van egy 16 egy 15 és egy 7 hónapos babánk és a férjem szeretne még egyet.Hát majd meglátjuk.

Era35
era35
 
 


Csopimama, Era! Sziasztok!

Ha vagytok már 36, gyertek a 36 éven felüliekhez!
Ott talán nagyobb az élet: Babanet legelején szülészetek, kórházak és azon belül középtájt van a 36 éven felüliek topikja! Én is "odajárok"!

Ancsi
ancsi65
 
 


Kedves Ancsi65!
Egyszerűen képtelen vagyok "megtalálni" a 36 éven felüliek topikot!! Pedig nagyon szeretném! 40 feletti még jobb lenne...Vagy ott egyedül lennék?
Légyszi' segíts!
Köszi
Exdepi
exdepi
 
 


Szia Exdepi!

Igaz,én nem Ancsi vagyok,de segítek neked,ha nem haragszol.A "szülészetek,kórházak" címszó alatt keresd a "36 éven felüliek" topicot.Már rég írtam oda,de rendszeresen olvasom.Minden jót neked!
Edina

Kép
szekeres
 
 


Szia Exdepi!

Várunk a 36 éven felülieknél, Edina útmutatása alapján.

Edina
Még az archívban olvastalak, miért nem írsz már abba topicba? Sok új tag van mostanában, de a régiek is visszajöhetnének.

Icus

Kép

Kép
szücsi_66
 
 


Sziasztok :!:

Ezen a topic-on én is uj vagyok,reméllem nem baj,hogy néha itt vagyok,amúgy egy másik topic-on a/2007-ben akarok szülni./ legalábbis szeretnék,azon cseverészünk egy páran,jó pörgős :lol:
Amúgy,39 éves vagyok,van egy 17 éves lányom és 13 éves fiam féléve,hogy próbálkozunk a harmadik babával :!: nehezen akar sikerülni,talán a korunk miatt :?:
A nőgyógyászom azt mondta,félévi próbálkozás még belefér :!:
A múlt héten volt egy vérvételem,béta-hcg értéke:54.21...
Ma csináltak egy másikat,még nincs eredményem,de már nagyon kiváncsi vagyok :!: :?:
Vendég
 


Sziasztok Lányok :D

Mindenkit üdvözlök,szeretnék csatlakozni hozzátok,és mielöbbi babásodást kívánok mindenkinek :wink:

Süni :wink: nem TE vagy a legidősebb,nekem is 3éves a kapcsolatom,és van egy 22éves lányom,aki mellé mindennél jobban szeretnék egy kistesót :D NEMCIKI :lol:

Andica :wink: Én is 40 múltam,és szerintem mamár nyugodtan szülhetnek a "negyvenesek"is,nem kell aggódnod :wink:
67gildus
 
 


Exdepi :D nem lennél egyedül :wink:
67gildus
 
 


Anikó :D én is 41 leszek,a párom meg 45 :wink: Nem eszement ötlet :wink:

Ági :D Boldog névnapot :wink:

Zsuzsa,Babbi :D Üdv itt :lol:
67gildus
 
 


sziasztok

Találtam a neten egy névtervező programot :lol: gondoltam megosztom veletek is, hátha valakinek segít a névválasztásban :lol:

Itt találjátok:
http://digiscience.rufftech.hu/calc/calculator_06.html


Kép
Bán.Barnabás 2002.12.11.
Alexandra Vivien 2000.09.12
ancsa2727
 
 


Sziasztok!

37 eves vagyok, elso babankat tervezzuk.
Surgosen orvost keresek a SOTE II. klinikan.

4 nevet kaptam akik sokak szerint jo orvosok:

Dr. Ács Nándor
Dr. Szabó István
Dr. Valent Sándor
Dr. Bánhidy Ferenc

Kerlek irjatok ha van tapasztalatotok, nagyon megkoszonnem!!!

Udvozlettel: SB
sünciboglya
 
 


sünci:a szülészetek, kórházak topikban van egy 36 felettiek ott érdeklődj

nika70
Salgótarján
 
 


szia, nem vagyok várandós, de 36 évesen szültem a babámat, ha gondolod kitöltöm, üdv

Kép
Kép
piciboris
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?