Új privát üzeneted érkezett!

Tök jó órát tartottam a doktoriban, fel vagyok dobódva
Eszek valamit, aztán négy után mehetek Rugóért és Gáborért.

Kép
vindolanda
 
 


Így kell oldalt kezdeni

Kép
vindolanda
 
 


Vindo, az olyan "walking on sunshine"-érzés, ha jó volt az órád, ugye? 
Rendbejöttél?

Ádinak valami hasmenésszerűsége van, holnap itthon fogom. Elég vacak időt mondanak, viszont jövő héttől, lányok, itt a nyár! 
S. hazaért, megfázott, ma reggelre én is (nincs már fűtés, az éjszakai szoptatás hátrányai, folyton kint van valamim).

Kép
Kép
irina
 
 

 
 

Halihó!

Megint csak kutyafuttában, este megpróbálok jönni. A munkahelyemen megint akció volt, majd a másikba megírom.

Vindo:  Egyébként begyűjtöttem infókat rólad, a hallgatók odáig vannak érted. 

Irina, jobbulást mindenkinek.

Vindokám, köszönöm az infót, ez bizony feldobott. 
dmaggie
 
 


Szóval kémeid is vannak
Hát, igyekszik az ember
A dolog még előkészületi fázisban van, most kezdődnek a tárgyalások. Szakember kell, oktatók, stb.

Irina, igen, kösz, nagyjából rendben vagyok. Az egy nap ágyban fekvés nagyon jól esett.
Jobbulást nektek!

Itt amúgy bazi hidegek vannak, és kb. napi húsz órában esik az eső és fúj a szél... MIndjárt be is gyújtok, mindennek van határa

Kép
vindolanda
 
 


Ja, itt is egész nap eső, szél, csak boltban és kajáért voltunk kint. 
A fiúk nagyjából jól vannak, de nem mondom, hogy egyszerű őket lekötni bent, közben házimunkát is csinálni (merthogy azt akkor mikor?). 
Megjött amúgy az iskolás papír, végre, felvették Ádit a körzeti suliba (ahová akartuk), 1b osztályba (oda akartuk, mármint az ottani tanítókat ajánlották). Senkit nem ismerünk, ill. egy család lett volna, akiket az oviból, de ott meg végül máshová ment a gyerek iskolába. Remélem, nem megint az lesz, ami oviban, hogy a gyerek egy jól összeszokott csapatba érkezik meg, ahol azzal a néhány gyerekkel tud barátkozni, akik szintén ilyen becsatlakozók.

Kép
Kép
irina
 
 


Éljen az iskolába felvett Ádi.
Szerintem elég nagy a mozgás, nem hinném, hogy annyira összeszokott társaság érkezne
Nekem holnap kell házimunkáznom, nagy néptömegek vándorolnak majd a hétvégén ide.

Tényleg, megnéztük a Snowpiercer-t, jó volt, tényleg, de szerintem voltak benne logika bukfencek. DE ezeken felül tudok emelkedni.

Kép
vindolanda
 
 


Mi lesz nálatok a hétvégén?
Hát az oviban ezzel rendesen megszívtuk, kb. a 3. év végére lazult fel a zárt mag, mire véget ért a többségnek az ovi  mondjuk ebben segíthettek volna ott a gyerekeknek... (nem tették) mert érdekes, hogy tényleg az oviba jövő 9 gyerek (a többi a bölcsiből került fel) csak egymás közt tudott barátkozni (futó kalandozások voltak másokkal, de ennyi), illetve a még később bekerültekkel. 
No most, ahol most lakunk, irtó összetartó kis mikroközösségek vannak (sok oka van, majd egyszer erről beszélhetünk személyesen, ha érdekel, Vindo, szociológusnak izgis lehet), ami kétélű, mert egyrészt nagyon bensőségesek, viszont nagyon nehéz ezekbe bekerülni is. Ádit nem féltem barátkozásilag, csak mondom, az ovis rossz tapasztalat... itt is sok gyereket raktak össze közös ovikból (tudom, mert a facebook-csoportunkban értekeznek erről). Szóval nem szeretném, ha Ádi megint szívna. Persze így is lettek barátai.
A Snowpiercer szerintem is inkább a látványra ment, mint a logikára (a megfagyni vagy nem megfagyni kérdés örökké motoszkált bennem), de igen élvezhető volt (nekem). Nekem végre a Dallas Buyers Club jönne, közösen meg sorozatok.

Kép
Kép
irina
 
 


Ja, Ádi kétszer szívott, mert duplázó nagycsoportosként ugye most is "új" csoportban van. Nem jó ez szerintem.

Kép
Kép
irina
 
 


Sajnálom.
De reméljük a legjobbakat.

Rugóra is kíváncsi leszek azért szeptembertől.
Állítólag nagy hangadó, és ha nem vagyok ott, be nem áll a szája. Neki Ha meg ott vagyok, mint egy kis angyalka...
A jellemzésében is az volt, hogy "szeret vezető pozícióban lenni".
Hát, ezt nem tőlem örökölte.

Mi tegnap a Robotzsarut néztük. Teljesen más lett a hangulata, mint az eredetinek, ez jóval happy-bb volt...
Emailezés, munka egyelőre befejezve, most jön a házimunka, délben meg megyek Rugóért.

Hétvége: anyósomék jönnek, itt is alszanak (nekem szombati munkanapom van), vasárnap délután meg a kisebbik bátyám hozza a gyerekeket és aput.



Kép
vindolanda
 
 


Akkor jó sok dolgod lesz hétvégén :-) 
Ádi hasmenése maradt, délután orvos. Hétvégén vár ránk még egy önkormányzati látogatás is (szerencsére van ilyenkor nyitva tartó is), mert el kell kezdeni a diákigazolványt intézni, van rá két hét összesen, és az összes leendő elsőssel ugye elmennek, tehát nem kis tumultus várható. 
Hát a gyerekek érdekesek más közösségben, Ádi is hangadó típus, de ezen nem vagyok meglepve... (bár nálam extravertáltabb, de én is mindig nagy szájú voltam, igaz, közben elég szorongós-kisebbrendűségi komplexusos is, a kettő össze is függ; plusz a nagyszülők között is vannak bőven irányító fajták). Na vezető az én sem akarnék ennek ellenére sem lenni, egyetlen porcikám sem kíván semmi ilyet. Ezt világossá tettem a kollégák előtt is, nehogy valaki attól tartson, hogy bármi ilyenért ringbe szállok. Még a bizottságosdik is feszengést okoznak. Bőven kiélem a szereplési vágyaimat a tanárkodásban. 


Kép
Kép
irina
 
 


Hát, a tanárkodáshoz kell némi extrovertáltság, az biztos.
Én sosem voltam hangadó, de szorongó sem. Inkább szeretem kívülről nézni a dolgokat. És azt is szeretem, ha békén hagynak.

Akkor jó intézkedést. Diákigazolvány

Itt végre jó idő van, tegnap már tudtam menni futni is. A nagy szélben kihagytam pár napot. Most Rugó dirigált, kutyát sétáltattak közben, és levezényelt nekem cirka 5,5 km-t. El is aludtam este minden gond nélkül.

Kép
vindolanda
 
 


Hahó!

Vindo, lassan félmaratonra edzhetsz 
Okmányiroda nem jött össze, zárás előtt kb. 2 órával már sorszámok sem voltak. Igaz, ember se nagyon, úgyhogy nem értettem. 
Moziztunk Ádival, holnap meg gombfociversenyre megy. Azt utólag tudtuk meg, hogy kvázi egész napos lesz, ez nem annyira jó, mert nem akartunk egész nap külön lenni négyen, hiszen az hétközben is megvan, na mindegy már, egyszer csináljon ilyet is.
Ja, én a szorongásomat odaadnám a hangomért (mint a kis hableány: lábat a hangomért), mármint a beszélőkém lehetne kisebb, ettől még taníthatnék. Utólag tudnám nélkülözni a sok lámpalázat, kételyt és önostorozást.

Kép
Kép
irina
 
 


Ilyenkor kell pálinkát inni Gábor szerint, és eltűnik a kétely.
Itt még mindig nagy a tumultus.
Délelőtt viszont egyedül voltam (a többiek az Aquaticumban voltak, én kihagytam), és jól tudtam haladni a dolgaimmal.
A héten megyek minden nap, de összességében már vállalható a dolog (vizsgák, interjúk, és egy doktoris tanítás). Szombaton ballagás Rugónak. Bár ő nem "végez", de valahogy mégis ott kell lennie. Lehet, műsort csinálnak a ballagóknak, nem tudom. Sorban mennek majd egyesével, állítólag ő vezet

Ünneplő nacit is venni kell addig, mert kinőtte. Mehetünk a kínaiba:)

Milyen volt a gombfocis nap?


Kép
vindolanda
 
 


Vindo, hát az edző bácsi nagyon jól szót ért a gyerekekkel, de az egyéb pedagógiai-pszichés szempontok (6 éves gyerek figyelmi képességei, terhelhetősége, körülmények) kevésbé voltak előtérben S. szerint. Ádi nagyon élvezte, de baromira kifáradt, merthogy ez ilyen vegyes verseny volt (éltes felnőttek és ovis-kisiskolások összeöntve). A gyerekeket rá kellett tenni az asztalra, h pöckölni tudjanak  Egy bulinak elment.
G-nek igaza van, de minden nagy konfi előtt mégsem lehetek alkoholbűzös. 
Ádi is részt vett a tavalyi komplett ballagós műsorban, mintha elment volna, csak épp nem ment el isibe.
Ádi rendbejött, holnap megy oviba. Képzeld, pénteken még 20 éves osztálytalálkozóm is lesz este. 


Kép
Kép
irina
 
 


Igen, itt is hasonló lehet a helyzet a ballagáskor.
Osztálytalálkozó
Na, nekem abból még egy sem volt. Amúgy is volt egy elég éles törés az osztályban (egriek - kollégisták), és azok közül, akik olyan szervezősebbek voltak, szerintem nem maradtak a városban. Egy embert szoktam látni, vele barátok is voltunk (és az esküvői tanúnk is ő volt, G.vel egy faluban lakott), eggyel meg a google talk-on akadunk néha össze. Közösségi oldalak közül meg csak a szakmaiakon vagyok fenn.
De, gondolom, ha nagyon keresne valaki, megtalálna:)

Itt közben mindenki elment, nyugi van. Gyümiket eszek éppen. Rugó az udvaron, lassan teregetnem kell.

Kép
vindolanda
 
 



Kép
vindolanda
 
 


Hahó!

Kiírták, h nem lesz víz fél napig, úgyhogy nem voltunk itthon, ikeáztunk. Az nekem olyan, mintha wellnessközpontban lennék. Mindig mondom is S-nak (nem viccből), ha nem jön be az egyetemi karrier, elmegyek oda dolgozni, úgyis van lakberes végzettségem. Bár nem tudom, kellenék-e én oda bárminek, de szinte akármi jó lenne.  Láttam, az egyik alkalmazottra az volt kiírva, hogy ikea akciócsoport, ez teljesen lázba hozott! ;-D
Osztálytali: volt két éve áltiskolai és középiskolai is. Igaz, ezek mindig tanár- és családmentesek, de engem érdekelne egyszer mindkét verzió. Elég érdekes fazonok voltak a gimis osztályban, sokan szétszéledtek a világban is mindenfelé (van, aki hazajön a talikra). 
Közben kiderült, h Anyunak övsömöre van, tehát ismét elkapta a bárányhimlőt, és az ilyen korban így jön ki (már volt neki egyszer b.himlője). Volt ugye Anyák napján is. Szegény. Apunak meg még nem volt, így izgulhatunk ezen is. 
Beszereztem a nyári szandálokat, magamnak is végre találtam (ez a nehéz menet: legyen legalább 41-es, de tiszta bőr, de ne túl drága, de most barnás legyen, mert a régi szandálom fekete, azzal fogom váltásban hordani, de legyen más fazonú, mint a másik, sarus, de levegős). No, találtam ilyet, még kényelmes is. :-) A Deichmannban semmi nem tetszett sajnos. Meg sokallom az 5 ezer forintot a nem bőr cipőkért. (Elég bitang járásom és lúdtalpam van, egy nem bőr cipőt/szandált egy szezon alatt teljesen lejárok.)

Kép
Kép
irina
 
 


Ja, én a volt osztálytársak közül sokáig tartottam a legjobb két barátnővel (akik egymásnak viszont nem voltak barátai) a kapcsolatot, de ezek eléggé meggyengültek, az egyikkel meg is szakadtak. A facebooknak köszönhetően viszont a legtöbb osztálytárs ismét látótérbe került, a gyerekesekkel különösen gyakran mennek az eszmecserék, ennek én örülök. Viszont vannak, akik komplettül eltűntek (semmilyen közösségi site-on nincsenek fent, a gugli semmit nem ír ki róluk), pedig van, aki orvos lett, egy másik rendező, kíváncsi lennék rájuk. Tényleg, tök érdekes, kiből mi lett, meglepő fordulatok is (a "kedvencünk" az, aki luxusjachtokat és más hajókat üzemeltet és mindig a világ körül hajózik).

Kép
Kép
irina
 
 


No, még egy, aztán eldugulok: valszeg megvan a nyári nyaralás helye is: Balatonvilágos, egy hét. Remélem, szép idő lesz akkor.

Kép
Kép
irina
 
 


Itt vagyok.
Most épp van egy kis szünetem, de már megyünk is Db-be Rugóval. Felvesszük Gábort.
Ma utazós napom volt, és jó zenéket hallgattam út közben.
Az egyik interjúalanynál kévát is kaptam délután kettőkör, így most pörgök, mint állat

Osztálytalálkozó - biztos jók lehetnek az ilyenek. Még sosem voltam. Belőlünk is lett mindenféle - van, aki filmekben animációkkal foglalkozik (ide hozott amcsi filmeknél is), lett egy költőnk-tévésünk, bírók stb.

Cipő - ma Rugónak este meg kéne venni a szandált, mert leszakad a lábáról a tavaszi cipője

Röviden ennyi.
Holnap nyolcra kell menni. Déltől a doktoriban vagyok. Kettőtől meg interjút készítenek velem egy kutatás miatt.

Kép
vindolanda
 
 


Vindo, jó sok melód van akkor. Majd írd meg, de ráér, pontosan hol legyek pénteken hánykor.
Milyen zenéket hallgattál? Mi itthon küzdünk, egy zene nekünk, egy ami Ádinak tetszik, az általában Halász Judit, de néhány "felnőtt"zenét is kedvel azért.
Fura, éhes vagyok, ilyenkor már nem szoktam lenni.
Dolgoznom kéne valamennyit, lehet, azért. :-) 
Most láttam, hogy a volt kínainyelv-tanárom nálunk fog dolgozni a keleti nyelves részen. 

Kép
Kép
irina
 
 


Tök jó lehet, hogy nálatok ilyen tanszékek is vannak

Már megvettem az IC jegyeket. A 4.23-assal megyek vissza, és háromtól érek rá

Ettél?

Hát, Fear Factory-t hallgattam, ami egy jó kis hörgős zene. De Jász-Nagykun-Szolnokban ideális Amúgy kedvelem azt a területet, minél többet jövök-megyek arra.
Ma nem nagyon ment ez a felkelés nekem. Olyan fáradtka vagyok.

Rugónak vettünk szandált tegnap, G. is kapott egy cipőt (nem volt neki fekete).

Kép
vindolanda
 
 


Halihó!

Hú, nem nagyon tudok jönni, csapkodnak a fejem felett a hullámok. Eléggé pörgős ez a hét is. Hátha a hétvége most nyugisabb lesz. 

Bercóéknál pénteken lesz a ballagás, kívánságai voltak.  

Ó, már megint mennem kell, este angol után megpróbálok jönni. 

Ölelek mindenkit.

Vajon a többiekkel mi lehet?
dmaggie
 
 


Mit kért Bercó?

Nálunk szombaton lesz a ballagás - szerencsére, mert pénteken Bp-en vagyok. Gábor meg, nem hiszem, hogy kibírna egy ilyet, nagyon szenved az ovis rendezvényektől.

Ja, jól eltűnt mindenki

Nekem ez az utolsó durva hetem. Jövő héten lesz egy záróvizsga, majd két nap konferenciázás Szegeden (arra készülni kell). Azután meg Krakkó. Hébe-hóba vizsgáztatok. Kell írnom még pár tanulmányt. De a jövő héttől érezhetően könnyebb lesz a dolgom.
Most mennem kell zh-t íratni.

Kép
vindolanda
 
 


Maggie, jó hamar elballagnak nálatok az ovisok, de nálatok is, Vindo. Nekünk csak 4 vagy 5-én. És még ugye utána az ovi nyitva van bő egy hónapig 
Ármin 13 hónaposan evett életében először egy kisebb adag bármit (török búzakásának nevezik, de nem kása, nekem a kása az nem csipetkés állagú, mint ez), ami nem anyatej vagy gyümölcspép vagy joghurt. Meglepő. 
Én továbbra sem haladok szinte semmivel, Ármin 40 percet alszik napközben, este meg fél-egy óránként max. keres, egyértelműen jobban alszik éjfél után, na persze, mert ott vagyok mellette. Ez egy ilyen gyerek, nem tudok mit tenni. Csak nem sokan hiszik el nekem, hogy tőle konkrétan semmit nem lehet csinálni. A 2 hónapos unokahúga 8 órákat alszik éjjel.

Kép
Kép
irina
 
 


Éljen a búzakását evő Ármin
Nyugi, mi elhisszük, hogy tényleg nem tudsz tőle semmit csinálni. Van ilyen.
Amúgy a két hónapos unokahúg is szétcsúszhat még, ha elindulnak a fogai. De ne úgy legyen.

Ma van az utolsó utazós napom, három településre kell mennem interjúzni. Aztán zárótanulmányt kell írni, és várni a  kifizetést:) Ma egy olyan suliba is megyek, ahová csak cigánygyerekek járnak.
Az allergiám meg csak beindult a napokban, csak késett egy hónapot
Most gyógyszert szedek rá, de annyi baj legyen.

Ja, hárman maradtunk.
Régen csak beírtunk, hogy hol vannak a többiek, és jöttek szépen.

Holnap akkor megyek majd Bp-re, egy előtt csörgetlek, Irina.

Tényleg kezdek fáradtka lenni. Nyomtam egy rendes kávét.


Kép
vindolanda
 
 


Vindo, sajnos nem tudunk találkozni, mert éjjel Ádi hányt, próbáltuk egész nap kezelni, de nem maradt meg benne se kóla, se víz, úgyhogy délután S. bevitte a kórházba. Nekem is hasmenésem volt este, nem akarlak megfertőzni titeket.


Kép
Kép
irina
 
 


Ádinak jobbulást!

Ilyenek ne zavarjanak, ha csak ez az akadály, nyugodtan találkozhatunk.
Szóval nem szoktam ilyeneken parázni.
Ha ráérsz, csörgess meg.

Kép
vindolanda
 
 


Vindo, köszi!
Holnap délelőtt talán már látni fogom, hogy áll a délutánom, és akkor felhívlak 1-ig, aztán kitaláljuk, hogy legyen.

Kép
Kép
irina
 
 


Ja, hogy még jobb legyen, kilyukadt egy őrlőfogam (ha nem több), és a slusszpoén: aranyerem lett. Még sosem volt.
Maggie, bocs, h így, de segítenél ebben: elég vény nélküli krémmel kenegetni szerinted az aranyeret (nem akarom, h begyulladjon), vagy mindenképp látnia kell a háziorvosnak? 
Legalábbis azt gondolom, h aranyerem van (mi más lenne ott?)...

Kép
Kép
irina
 
 


Szülés után nekem kijött az aranyerem. Próbálkoztunk bio-cuccal, de az nem is használt, és allergiás is voltam az összetevőire, így annyira viszketett a s...m, hogy azt le sem tudom írni Végül a Reparon segített. Házirovoshoz nem mentem vele.

Kép
vindolanda
 
 


Szóval lehet, h nem voltam egyértelmű: külső aranyerem lett. Mivel eddig azt sem tudtam, hogy van belső is, meg hogy mi az.  Most már össze tudtam rakni a korábbi tünetek alapján az elmúlt egy évben hogy alakult ki. Csodás, valszeg meg kell műtetni majd. Vagy mielőbb.

Kép
Kép
irina
 
 


Anyám, mintha egy típus nem lenne belőle elég.
Tényleg, milyen az a belső? És mitől számít külsőnek?

Kép
vindolanda
 
 


no, közben olvasom az orvosi szakirodalmat hozzá, remélem, visszahúzódik. 
öregszem, no.

Kép
Kép
irina
 
 


Vindo
itt kimerítően leírják az oldal közepe felé, mi a pálya (a külső, ami már kilóg, de rendesen):
http://www.arsmedica.hu/aranyer-mutetek ... M-ZdvD_BwE

No, hát gyanakodtam én aranyérre már korábban (2. szülés után), szintén a viszketés, aztán irritáció, kis vérzés miatt, de amikor tegnap felfedeztem a csomót, hát elállt a lélegzetem (eddig mindig azt hittem, h az aranyér maga a külső csomóval egyenlő, most meg utánaolvasok, és kiderül, hogy ez már a legelőrehaladottabb fázisa!!!). 
Most egy jó blogot találtam (aranyeresseg.hu), ott a doki azt írja, érdemes várni vele, sokszor visszahúzódik. 
De komolyan, kezd egy kicsit elegem lenni, a rossz fogak egy dolog, a benőtt körmök műtétei egy másik, a köldöksérvem (aminek a kezelése még hátravan) szintén, és akkor még ez a nyavalya is. Viszont mit akarok, nem kell méhszájplasztikára mennem. :-D

Kép
Kép
irina
 
 


Amúgy az arsosoknál csináltattam meg a körömműtétemet, és csak dicsérni tudom, ez egy karibi nyaralás volt az Ádi utáni körömműtéteimhez képest (a gyógyulást is beleértve).

Kép
Kép
irina
 
 


Na, ez a cukiság a külső aranyér:
http://drbanfalvipeter.blogspot.hu/2008 ... gsdtt.html

Megyek, kéne még dolgoznom kicsit, ha tudok.
Ádi egyébként jól van, kapott infúziót, S. van vele, napközben meg apósom lesz. S. ma is egy órán át szervezte, h valaki valami nagyonhivatalos cuccon jelenjen meg helyette szakmailag. Végül egy nyugdíjazott kolléga ért rá, aki szakmailag is oké. Senki más nem volt, senki. Tiszta ideg ezektől néha, meg tudom érteni. És októberben volt Ádi ugye ugyanilyen hányásos dologgal kórházban (talán emlékszel, amikor annyira kiakadtunk a kórházra, hogy még -- most legalább nincs más betegséggel szövődve a dolog, mint akkor).
No, mentem.

Kép
Kép
irina
 
 


Valaki jól utána járt a témának.
Én lassan ébresztem a többieket.
Csörgess meg, ha ráérsz.

Kép
vindolanda
 
 


Vindo, hazaértél? Milyen volt az út a gyereksereggel? 
Jó volt a tali.

Kép
Kép
irina
 
 


Igen, most sikerül leülnöm. Hazafelé is majd megfagytunk. Komolyan, ezek azt hiszik, hogy jetik utaznak????
Fogyatékosok voltak a gyerekek, így aztán elég nagy volt a jövés-menés

Kép
vindolanda
 
 


Tényleg? Nem is vettem észre.
A 11-es buszon a hét elején 20 fokban meg fűtöttek. Senki sem érti ezt. 
Végre le tudtam rakni Ármint, déltől fent volt 

Kép
Kép
irina
 
 


Bizony.
És a WC lámpája láthatóan izgatta a fantáziájukat, jöttek-mentek

Este még elmentem futni kilenckor. Senki sem volt az utcán, és ez most a nyugati aluljáró után nagyon jól esett a lelkemnek.

Ma lesz a ballagás-évzáró-anyák napja.
Keltem is a többieket.

Kép
vindolanda
 
 


Szombaton van az évzáró? Milyen rendesek, h bemennek akkor 
Közben elfelejtettem mondani, hogy a helyi agilis szülőknek köszönhetően már meg is volt (szerdán, mielőtt Ádi kórházba került) Ádi leendő osztálytársai közül párral egy találkozó a parkban. És lesz is minden hónapban, váó. Most nem akarom, h a gyerek kimaradjon az ilyesmikből. 


Kép
Kép
irina
 
 


Hát, ez ballagás és anyák napja is volt egyben. Plusz évzáró. Végül is logikus, letudták egy alkalommal.
Szimpatikusak a szülők és a gyerekek?

Rugó először kapott önálló szerepet egy fellépésen (eddig csak közös szavalásai voltak). Ő volt Zsebibaba a Micimackóban Igaz, csak két mondata volt:)

A lakás és az udvar borzalmas állapotban van. Hat napja jövök-megyek. Takarítani kezdtem.

Kép
vindolanda
 
 


Halihó!

Na, végre most sikerült ideérnem, Irina, csak most olvastam a problémádat. Nekem az vált be, hogy visszérkrémmel v. Doxiproct nevű krémmel kenegettem + lehűtött kamilla teával borogattam olykor. Páran esküsznek a jégre is. 


dmaggie
 
 


Tegnap megvolt a ballagás. Bercó boldog volt, a kívánságának megfelelően lecuccoltunk az udvarra, ott ettünk, aztán a hangyák miatt gyorsan fel is pakoltunk. 

Vindokám, egy farkasos pólót választott magának az egyik üzletben.

Tegnap egyébként történelmet írtunk. Bercó életében először beállt a gyerekek közé. Külön kis szerepe nem volt (így beszéltük meg), de a közös verseket mondta, a dalokat énekelte. Nagyon büszke voltam rá. Hosszas szervezés után lett fekete nadrágja is. Annyira utálja ezeket, hogy amikor hozzámértem, elugrott és azt mondta, hogy vigyem el a közeléből is. 
dmaggie
 
 


Jaj, szegény Ádi, remélem, már jobban is van. Irinám, Te hogy vagy?

Gergőt reggel vonatra raktuk, elindult Augsburgba. Kicsit kaotikus volt a helyzet, szerdán még nem volt meg a helyjegyük, semmit nem tudtunk, hogy mikor indulnak, stb. Kicsit megharagudtam, igyekeztem visszafogni magam, mert mégis a Kedves kollégáiról van szó, meg az egyik szervező barátom is. De mégis felháborít, hogy ők nem hajlandóak semmit sem csinálni. Sokáig azon vekengtek, hogy ki fizeti ki a napidíjukat, meg az utazásuk költségét.  10 napig olyan lesz, mintha az iskolában lennének, de közben kirándulgatnak, mert a gyerekek gyakorlatilag önjárók, mindenük meglesz, de ez nem elég.  Nem tudom, hogy mit szólnának, ha véletlenül nálunk kellene dolgozniuk. 

Most egy kicsit elvonulok angolozni.
dmaggie
 
 


Bercó és Rugó, kis drága szereplő hősök! :-D

Vindo, nekem szimpik voltak, főleg a szervező anyuka. Ádi meg nagy haverkodós, először zavarta, h a kisfiú, akivel várta a találkozást, egy ismerős, szintén leendő o.társ kislánnyal rohangált csak, de aztán összemelegedtek annyira, h közösen rohangáltak. 

Maggie-m, köszi (a választ is)!!! Én jól, köszi, valami rondaság folyik az orromból egész nap, de amúgy minden oké. 
Remélem, Gergő jól fogja érezni magát Augsburgban! 
Bercó és a gatya :-D Hát Ádinak tökmindegy kb., hogy mit vesz fel, persze örül, ha valami kedvence van mondjuk a pólóján. 
Ádit hála az égnek délre kb. hazaengedték a kórházból, úgyhogy ebédeltünk és kimentünk a Bazilikához, ahol világrekord-kísérlet keretében építenek egy legótornyot (http://legotorony.hu/), meghallgattuk Csepregi Évát is, ahogy félplaybackelt, kár, mert semmi szüksége rá, még jó a hangja. Sajna fényképezőgépet nem vittünk, pedig az eredeti méretű Darth Vader meg R2D2 és ilyenek legóból nagyon jó fényképalanyok lettek volna. De Ádi annak is örült, h megölelgethetett egy chima-karaktert. A nevét ne kérdezzétek, nem bírom észben tartani a nekem tök egyforma karakterek neveit. :-) 
Holnap meg, remélem, eljutunk a Gryllus-koncertre délután a Millenárisra.

Kép
Kép
irina
 
 


Majdnem kilencig aludtunk.
Rugónak be kellett kapcsolni a Da Vinci Learning-et, de szépen visszaaludtunk mind a ketten Gáborral.
Ma elmegyünk kettesben, és Rugó a dugi pénzéből gyereknapi ajándékot vesz magának. Van egy perselye, abban gyűjti a pénzét. Pl. amit be kell tennem, ha használom az ő gimnasztikai labdáját... Ami szerinte az övé:)

Legótorony

Éljen a szereplő Bercó

Kép
vindolanda
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?