Új privát üzeneted érkezett!

rólunk
voltunk uhun és megnézték az elváltozást a kis fejében hogy mi van vele...éééééés nincs sehol semmi :lol:
úgy néz ki "kinőtt"az agya :lol: szóval ez is rendben van
a doki egy arab fazon volt és nem zselézte a gyerek fejét kb 3 másodpercig se és mondta: "ennek a gyereknek semmi baja!"
hát gondoltam magamban ez így ebben a formában nem igaz de annyi baj legyen!
bár kicsit elbizonytalanított hogy ilyen sebtiben nézte meg na de feltételezem hogy egy septum defektust már csak lát ha már ez a végzettsége :roll:
azért pénteken ha eszembe jut az oltáson rákérdezek...
erről amúgy annyi tudok hogy korababáknál ez nagyon gyakori és semmi gondot nem okoz csak figyelni kell...
szóóóval kívül belűl fejlődünk növünkű

ma voltunk kint a temetőben is nagyon örültem hogy kocsival beengedtek és így végigjártuk az egészet közben pötyögött kicsit az eső de úgy néz ki az én lányomat se a szél se az eső nem zavarja de neki mindenhol ott kell lenni és ne hagyjuk ki semmiből...

az almát is megette ma is és már kb a közepétől játszott velem mert rájött hogy én mindig bekanalazom ha ő kipiszkálja a nyelvével...roppant jól mulatott ezen és ezt most apa is láthatta...édi ahogy gusztustalankodik és széles nagy jókedvel nevet dumál közben

tegnap bementünk az ügyeletre ahol végülis elkezdődött minden :D nagyon stresszes volt nekem a bkv-zás..éjjel kinéztem az alacsonypadlós buszt odafelé és nagyon izgultam hogy jól néztem-e aztán meg azon hogy bírni fogja-e...de jött a busz és még arról is segíteni akartak le minket....aztán ott voltunk kb 2 órát dumcsiztunk és épp az a doki csaj volt ügyeletben ami miatt majd hó végén a bíróságra kell mennem és nem hiszitek el mit mondott:ő nem kapott "meghívót" úgyhogy nem megy el.. :shock:
hát azt hittem felrobbanok mert a másik doki csaj se lesz ott ő meg külföldön lesz éppen....
annyira utálom magam hogy nem mondtam meg a magamét neki mert hát mindkettő megcsinálta a balhét most meg én megyek és ők meg kihúzzák magukat...
ráadásul a másik felhívott aggódva hogy kapott idézést én meg mondtam hogy én is és majd ott talizunk erre mondja hogy nem jön de azért ugye nem mondom a bíróságon el hogy a helyzetben ők is hunyók voltak? :twisted: szóval csak a saját seggét félti én meg menjek és töltsem az időm a markó utcában helyettük...
húúú de mérges vagyok rájuk!
na de majd megfizetnek ők valahol ezért abban biztos vagyok!egyszer majd belefutnak egy olyan helyzetbe ahol a viselkedésükért megütik a bokájukat...

én meg mintha kicsit jobban lennék hányingerileg....fej és szemfájás is van azért de napok óta arra se vettem be gyogyit szóval akkor az se olyan mértékű...nem hiszem hogy az új szer mert azt mondta a dokim hogy nem fog olyan gyorsan hatni de nem is firtatom csak reménykedek....a hajam viszont hullik rendesen...tele a gyerek ágya keze még a fürdővízbe is találtam....befontam de így is....
ééééés kaptunk pénzt tesómtól így ki tudjuk fizetni a masszázst is még 1x a manónak úgyhogy holnap felhívom és kérek jövő hétre egy időpontot addig meg azért dolgozunk...jaj ma is kicsit tornáztunk olyanokat hogy lábamon lovagolt két markába tettem az ujjam és így köröztem a karjaival és annyira el volt foglava velem meg azzal hogy ő így tud ülni hogy észre se vette hogy hova feszegetem a kis karját :D és képzeljétek ölemben tartottam arcam a mellkesom felé és apa mikor odalépett hozzá bújócskázott vele :D bazsajgott és hol befúrta az arcát hol apára nézett majd megint vigyorgott és elbújt
naaaagyon cuki volt!
apa meg ma felvitte a szobába du.mikor láttam hogy elájul de a Norinától nem tud pihenni és késöbb azt hallottam hogy apa énekel és fütyül neki :D bekapcsolta muzsika tv-t és azzal nyomatta a magyar nótát a mininőnek :lol:
ma mivel korán kezdődött a nap és sok is volt a program már 8-kor elaludt így pancsizás elmaradt...

Kép
menion
Budapest
 
 


Sziasztok!

Zsanimano tegnap meg eszembe jutott kesobb, hogy ha ferden tartja Norbi a fejecskejet, akkor nem szabad ultetni semmilyen formaban, csak ha egyenesen van a nyaka es hata. Kerlek ne vedd ezt okoskodasnak, ezt mar szakember mondta, csak jo tanacs. Amiota ezzel foglalkozom kiiktattam mindenfele ulest, csak az autosulesben ul, de ott teljesen egyenesen van neki a nyaka. Meg a babakocsit is leengedve hasznalom teljesen annak ellenere, hogy nem szereti ugy. :roll: A pihenoszeket is csak modjaval, ha kepes tartani magat eppen. Az ulesbe huzast is felretettem kicsit. Kb ennyi. :) Gyere majd a hirekkel!!!

Nenu nem hiszem el, hogy ez ilyen sokaig tart. :( Nincs gyorsitott eljaras? Vagy ez mar az? :) Drukkolok, hogy idoben elkeszuljon az irat es el tudjatok menni!!!

Lovaszkata orulok hogy jobban "mukodik" Bazsi! :D Csak igy tovabb!!! Szerintem se aggodj, majd egyik pillanatrol a masikra menni fog minden mozgas! Semmiben nincs elkesve.

Menion mi az a septum defektus? :oops: Amugy orulok, hogy rendben talalt az uh-n a doki mindent!!! A szel sem zavarja Anna babat? De jo nektek. :) En mar ilyen esovedo vacakkal vedem a szeltol, mert annyira utalja. A naprol nem is beszelve. :roll: Cuki lehet az almaeves...:) Fotok? :)
A birosagos ugy...no komment. :roll:

Mi jol vagyunk. A napi ket seta nagyon bejon. :) A tornaval szerintem haladunk. En latok valtozast. Remelem nem csak azert mert akarom latni. :roll: De majd hozok fotot a fejtartasrol.

Kerdes csajok: hasznaltok-e valami fenyvedot a kicsik arcara? A nap ellen kellene valami, nem?

Ja es hol vannak a tobbiek? Lanyok jelentkezzetek! Mi a helyzet?:)

Puszi mindenkinek

Lilypie Second Birthday tickers
mazsan
Szeged
 
 


most nézem mit írtam :shock:
[quote]m írta:egnézték az elváltozást a kis fejében hogy mi van vele...éééééés nincs sehol semmi

:arrow: ezt úgy értettem hogy nincs semmi normálatlan :lol: csak hogy pontosítjak van a fejében valami de az mind egészséges

mazsan
a kutacsán át megnézték a kis agyát anno a kórházban és mondták hogy ez gyakori és nem veszélyes úgyhogy nem idegeskedtem...
az agyban van egy sövény szerű izé ami eltérő volt de mostanra az eltérés eltünt...
http://www.anatomyatlases.org/AnatomicV ... ges/01.jpg
itt mutatja a kép(2fekete folt) hogy ezek nem voltak olyanok ahogy kellett volna lenni de gondolom a koraszülöttség miatt volt és azóta ez szépek kifejlődött

Kép
menion
Budapest
 
 

 
 

képeket teszek igen!

Kép
menion
Budapest
 
 


Sziasztok!

menion: Nagyon szuper, hogy mindent rendben találtak. Sajnállak a bíróságos dolog miatt, gondolom lenne jobb dolgod is helyette.

nenu: Remélem meglesz időben az útlevél és nem kell emiatt csúsztatni az utazást.

lovaszkata: Ne aggódj Bazsi mozgása miatt! Majd megfordul, nem kell sürgetni a kis drágát. Nem semmi, hogy már a 68-as rugik kicsik rá.
Nálam érdekes volt, ahogy az első kisnadrág jó lett a Rékára, onnantól kezdve nem adok rá rugdalódzót, pedig van olyan ami még nem is volt rajta.

mazsan: Réka is nagyon utálja a szelet és ha belesüt a nap a szemébe.

Mi jövőhéten megyünk 4 hónapos oltásra,végül beadatjuk a Rota ellenit is.

tKatinka: Hogy vagytok? Mi van Kincső babával?

Lányok hol vagytok????? Jelentkezzetek!

Kép
eper74
 
 


Sziasztok!

Katinka: mi van veletek? Remélem minden ok, és már otthon, és csak azért nem jössz, mert nincs időd.

Menion: jó fejek ezek a dokik! Már mész vissza dolgozni?

Lovaszkata: mit mondott a gyógytornász?

Nálunk is volt tegnap, és el vagyok kenődve, mert azt mondja még ad 2 hetet Kamillának, aztán ha addig sem lesz jobb a mozgása sűríteni kell a találkozásokat.

Megírnátok nekem, hogy amikor a babák hason vannak, ki hogy csinálja?
Mert Kamilla úgy, hogy a kezei ökölbe vannak, így nyomja ki magát, és az alsó lába felemelkedik az ég felé. A gyógytornász szerint ez így nem jó, tenyérre kellene támaszkodnia, és a lábának nem lenne szabad a magasba emelkedni.

Az ökölbe zárt kezezésnek 4 hónapos korban le kell épülnie, és aki 6 hónaposan még csinálja az állítólag súlyos neurológiai problémára utal.

Olyan nagy szél van kint, ma szerintem sehová nem megyünk, mert Kamilla nagyon utálja a szeles időt. Nem tudom mikor lesz már vége, már egy hete fúj.

Ja igen, a másik, amit kérdezni akarok:

Ti adtok a babáknak kekszet?
Nekem a védőnő azt mondja kell, a gyerekorvos meg azt hogy ne merjek 10 hónapos kor előtt. Akkor most mi van?

Kép
cedis
 
 


Sziasztok Lanyok :!:

Menion vegre vegre olyan uzidet olvastam ahol meg vigyorgo arcocskak is vannak :lol: :lol: Ugy gondolom talan kicsit jobban vagy, orulok neki...a birosag miatt ne aggodj , vedd te is ugy ahogy a tobbiek " meg el sem mennek" :shock:

Csajok, lehet expressz gyorsitott utlevelet kerni, de ugy gondoltam inkabb varok 5 napot, mar igy is a rabloknak ki kellett fizetni egy csomo (ha nem csak 1 evig lesz ervenyes hanem mondjuk 5 akkor belenyugszom) penzt :!: Na meg bizom a csodaban, hogy megis el tudunk indulni , hisz mar Noel agya (az elso a az hosszu :lol: ) is otthon van, tegnap mondta hugim hogy keszulodnek a picur erkezesere :wink:

Mazsan mi mult heten vettunk napellenzot a kocsiba, meg napernyot a babakocsira...mert Noel is utalja ha egy kis napfeny eri az arcat....mondtam is apanak, hogy a sziciliai vert nem nagyon latom benne allandoan elforditja a kis buksijat a nap elol :wink:

Mi is jovo heten megyunk a 2. oltasunkra ( de meg meg kell neznem mi ellen van :oops: )

Ja es az elso repulout szeptember 3.-an lesz, tegnap megvettem a repjegyeket apa honba :D

Katinka :?: :?: :?: :?: :?:

Szep Napot

Daisypath Christmas tickers
Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
nenu
 
 


Sziasztok!

A hordozós hsz-eket átszerkesztettem, nem akartam rossz hírnév keltését, jobb a békesség :wink: :oops:

Kekszet már :shock: ???? Hű, nekem mindenki azt mondja 4-5 hósan még max.a zöldség gyümi mellett tej vagy rizspép, semmi más!! 6 hó után még nem érdeklődtem erről, de nem úgy gondolom, hogy akkor már kekszet adok, de ez csak egy vélemény!!!

A fényvédő krém használata engem is érdekel! :wink:

Kincső baba, jól vagy??? Várjuk anyucit a hírekkel!!!

Cedis, nálunk is még nemrég kezdődött el az, hogy hason magasra emeli a fejét, lába már lenn és tenyere is nyitott, szerintem bőven van még idő ennek kialakulnia, szóval 6 hónaposig ez szerintem rendeződik!!! Már kezdene a fiam kúszni, a kezeit tolna előre, és a fenekét emeli hozzá, lábait húzza. De hidd el, én úgy látom, néha ez napról napra hirtelen ugrásszerűen változik!!! Nemrég még öklözött és lábat emelt a fiam, most meg.... szóval csak türelem :wink: :D !!!

Menion, jó a humorod "forog mint a grillcsirke" meg a "nincs a fejében semmi helyett semmi ami nem normális" szóval klassz, hogy ennyi nehézség mellett tarol a humorod :lol: :lol: :lol:

szelet mi is utáljuk, nem győzöm a tolókart forgatni, és úgy tolni, ahol szélvédett, múltkor kb. úgy mentem emiatt, mint a részeg, keresztbe-kasul, hogy kivédjem a szelet meg a tűző napot, utólag néztem fel egyik park mögötti erkélyes házra, hogy egy pasi igen döbbenten nézett, gondolom azt hitte részegeskedem, honnan tudhatta, hogy én voltam a szélvédő???? :lol: :lol: :lol:

Annus, Cicóka, ti is jöhetnétek ám újra!!! Meg sorolhatnám...

Jó hír újra: a fiam tegnap 17-22 óráig majd 23-4.30-ig utána 5-8-ig alaudt, szóval olyan vagyok mint egy energiabomba :lol: :lol: csak maradjon is így!! :wink:

Kép
brumika
Budapest
 
 


csak gyorsan jövök, mert ébredezik...

ma megvolt a 4hós státusz. 61,5 centi (jóindulattal beírtuk, hogy nőtt fél centit :lol: ) és 6850 gramm.
azaz 15 nap alatt van rajta 380 gramm pluszba :D
majd írom a blogba is fotóval... de mindjárt megyünk mamázni, ha magához térté és evett.

cedis!
nekünk a védőnő azt mondta, hogy 4-7 hónap között kell elkezdeni a glutén bevezetését, ami hivatalosan 2naponta fél háztartási keksz...
én sztem ha legközelebb almát eszünk reszelek bele.
a gyerekorvost nem kérdeztem. úgyis úgy csinálom, ahogy én akarom...

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy a babók szépen fejlődnek. :)

Cedis!
Valóban - ahogy Julcsi is írta - a glutén bevezetése miatt ajánlják a háztartási kekszet. Én viszont nem szerettem volna neki ilyen "vackot" adni (elolvastam az összetételét...), így zabpelyhet vettem a dm-ben, azt áztatom bele a gyümibe, majd pár perc múlva újraturmixolom vele. Kétnaponta kap egy teáskanálnyit. A zabpehely azért is jó, mert annak a legalacsonyabb a glutén-tartalma a gabonák közt.

Balázs is sokszor támaszt még ököllel fel, - jó, tudom, mi igazából két hónappal 'fiatalabbak' vagyunk - de én ennek, (különösen, ha gyógytornász is foglalkozik a babával), nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget. Majd jön szépen minden, sorjában. :)

Brumika!
REmélem, továbbra is ilyen jó alvó lesz Barnuska. :)

Fényvédő krém: mondtam a védőnőnek, hogy Babé-t vennék, arra azt mondta, hogy jó lesz. (De azért szerezzünk be egy napernyőt is).

Hordozó: én sem vagyok tőle oda. Elvileg 13 kilóig jó, de Balázs bébi már hosszra kinőtte. Mindenesetre, ma megérkezett az itteni üzletbe a gyerekülésünk.
Amit be lehet kötni menetiránynak háttal 10 kg-ig, emelett döntöttünk. :) És ez 0+, így már most is használhatja. :)


Kép

Kata
Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers
katinkababa
Eger
 
 


Sziasztok

Cedis en is adtam mar egy kis kekszet Noelnek, de nem haztartasi keksz hanem gabona alapu gyerek keksz, itt ezt adjak. Bar a doktorneni utoljara azt mondta , hogy varhatok meg 5 honapos korig, na de a dobozon rajt van, hogy 4 honapos kortol lehet adni , erre apa : szegeny gyerek csak tejet eszik, ez biztos jot tesz majd neki :arrow: igy kiprobaltam a tejcsibe rakom, 1 pillanat alatt elolvad. Noelnek nagyon izlik, de naponta csak egyszer adom, es delutan nehogy estere fajjon a pocakja :!:

Noel hasonfekve is az okleit gyomoszoli a szajaba, de mikor el kell, hogy erje a jatekat szepen kinyujtja a kis kezet es kinyitja a markocskait :wink:

Hordozot mi is kinottuk, de szeretem hasznalni mert ha elalszik benne, csak lecsatolom a babakocsirol be a kocsiba, es eszre sem veszi. De eleg pici, mindenestre a Magyaro-i utig (remelem 10 nap :roll: ) meg hasznalom aztan megy a garazsba a mozes melle. Nekunk is a gyerekulesunk 0 honaptol van 36 kg-ig :arrow: hosszu utra mar egyertelmuen azt hasznalom.

Brumika, latod megirtuk mi, meg ha kicsi betukkel is de segitett a drukk az alvashoz, csak most meg nehogy[size=18]elkiabaljuk/size]

Julcsi novoget a kis Mano...jovo heten mar 7 kg lesz es 62 cm :lol:

Szep Napot , szebbet mint itt .....vihar van :?

Daisypath Christmas tickers
Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
nenu
 
 


Nenu, igazad van, el ne kiabáljuk.....tehát pssssszt :wink: :lol:

A kekszek ügyében én komolyan köszönöm amit írtatok, a buta védőnőm erről egy árva szót sem szólt, csak annyit mondott, hogy ebben a hónapban csak almázzunk :shock: jaj, olyan mint Cicókáé, csak ő nem kávézik :lol:

ma nagyon fura Barnuska....reggelizett, majd a délelőtti almát elutasította,pedig 3 napig imádta, ebédnél evett 170-et, majd azóta nem fogadta el a tápikát, most is alszik.
Ha fenn van, két kézzel öklözi a száját és közben ordít, úgyhogy fogzás... :?

Julcsi, megkérdezhetem honnan vettél borostyánláncot? Azt olvastam sok a gagyi hirdető, szeretnék én is egy valódit a fiamnak, állítólag nagyon hasznos!!

Megyek, megpróbálom újra megetetni, mert megébredt, vagy legalább forralt vizet igyon kicsit...

Ma kimentünk, de fél óra után jött egy kis vihar, így iszkoltunk befelé!! :lol:

Kép
brumika
Budapest
 
 


Na vagyunk :wink: :( Csak sajnos nem tökéletes még mindig :cry:
Szombat délelőtt befektettek sok volt a váladék és félt az orvos hogy
lemegy a váladék a hörgőcskéire.Sajnos másnapra meg befulladt vénásan kapott ellátást meg puffolták naponta 6-szor :shock: Szegényke teljesen kivolt a sok kinzástól :cry: ma engedtek ki de hát nincs még jól :cry:
Majd holnap folytatom most sir :cry:

t katinka
 
 


Gyogypuszi Kincso babanak, es erot ado puszi anyukajanak :!: :!: :!: :!: Remelem az otthoni kornyezet segit kicsit :!:

Daisypath Christmas tickers
Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
nenu
 
 


cedis
dehooooogy csak megmutattam a gyereket a kolléganőmnek aki épp ügyelt...ha visszamennék akkor pont felét keresném a gyásnak
hát nekünk is ökölben van a kéz de ugye mi időben vissza számolva kell nézzük...a lábát is emeli mostanság de tettem fel képet róla az pár napos
nekünk a koraszülés miatt 3 havonta kell neurológiai vizsgálat most voltunk és ott mutatta egy plakáton hogy mit kéne csinálnia már a gyereknek és ott a hason fekvő baba lábai bizony fent voltak!

nenu
jól látod :D jobb a kedvem mert van pár napja egy reménysugár hogy kimásszunk ebből a rossz anyagi helyzetből ami miatt mindketten nagyon feszültek és szorongók voltunk/vagyunk...

de nem akarom elkiabálni csak kérlek titeket hogy nagyon drukkoljatok nekünk

brumika
hát az igaz hogy jó a humorom...Laci is ilyen de ő már nem mindenfajta humorra vevő én nekem még a totál elvont baromságok is bejönnek....de amúgy élőben annyira nem vagyok szórakoztató...nem vagyok egy társaság bohóca és viccet se tudok jól mondani de beszélgetés és írás az egész másképp jön ki
na látod megy ez az alvás csak gyakorolni kell :lol:

katinkababa
csak ismételni tudlak az ökölben támasztás kapcsán...szerintem se eszik olyan forrón a kását...
cedis
ha látja orvos védőnő és még gyógytornász is akkor azért nem hiszem hogy neurológiai problémát nem vennének észre de addig meg ne stresszeld magad ilyenekkel hogy ez vagy az mit jelezhet....
minden gyerek másképp fejlődik hisz ezt itt is lehet látni egyikünké már pakol rámol mi meg azon dolgozunk hogy támaszkodjon valakinek forog valakinek nem de szerintem minden baba a maga tempójában eljut oda ahova a többi is...

t katinka
óóóó szegényke!nagyon sajnálom!nem is akarok belegondolni se milyen lehet

de képzeljétek megfájdult a torkom reggel óta alig tudok nyelni....hát lehet hogy benyeltem valamit a buszon plussz ugye a gyógyszer is jól elnyomja az immunrendszerem szóval eszem a c vitamint meleg italt levest és strepsils-t nagyon remélem nem lesz rosszabb mert pénteken az oltást lehet hogy megint emiatt halasztjuk....

Kép
menion
Budapest
 
 


brumika!
mi a teszveszen rendeltük... de pl a tisztababa webboltjában is viszonylag olcsó... és a müllerben is láttam )ott mágnesen a kapcsa, még csak nem is csavaros)

kata!
zabpehely helyett, akkor már jó a zabkorpa is, azt legalább nem kell turmixloni ;)

katinka!
jobbulást!!!

ja, pénteken megyünk az ortopédiára.
sajnos látványosan nem egyformák a combon a redőcskék :( (mit redőcskék??? dagadék-hurkák :lol: )

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Sziasztok!

Menion cuki a manod!!! :) Neztem a kepeket.

Cedis Pankanak altalaban nyitva van a tenyere, ha tamaszt, de meg sokszor okolben is van, es a labat emelgeti hasonfekve. Kamilla is meg csak most tolti be a 4. honapot. Biztosan valtozni fog meg. Gyorsan valtozik a mozgasuk most!

Nenu hat remelem javul majd a helyzet es megszokjak a napocskat. Egyelore minden setanal korbetancolom a babakocsit allandoan, hogy allitgassam a napellenzot...kb mint Brumika. :lol:
Nevetsegesen draga a kicsiknek is az utlevel...kivancsi vagyok mennyi ideig ervenyes. :(

Brumika elkepzeltem a reszeges setat... :lol: :lol: :lol:
Nalatok is elindult a fogacska?Kitartas! Remelem azert a jo alvas megmarad!!! :wink:

Julcsi szep meretek! :)

Katinkababa koszi a tippet a fenyvedore! Napellenzonk van, de lehet meg kellene egy ernyo is...
Epp most neztem, hogy itt az Uv sugarzas is magasabb mint Mo-on. :roll:

Tkatinka orulok, hogy otthon vagytok! Mi is gyogypuszikat kuldunk Kincsonek! Nem derult ki semmi, hogy miert esik mindig vissza szegeny? Kitartas nektek!

Hallom nagyon szornyu otthon az ido. :( Most en kuldok nektek napocskacsomagot. :) Bar delutanra mer hovihart jeleznek, de ennek meg semmi jele.

Lanyok! Tegnap talalkozott a lanykam eloszor a cumisuveggel. Hat nem aratott nagy sikert nala...vizzel kinaltam meg. :D Rogton rajott a turpiszsagra es reklamalt is, hogy nem cici es nem tejcsi... :lol: Es azt hitte valami jatekot adtam neki a kezebe...:D Nem tudom, hogy hogyan csinaljam, mert itt borzaszto szaraz a levego kint is bent is. Bent meg tudok parologtatni, de kint egyre rosszabb lesz. Ezert gondoltam, hogy neha megkinalom vizzel, de nem tetszik neki, fintorog. Szerintetek, ha szomjas tenyleg, akkor el fogja fogadni? Vagy mit csinaljak vele?

Puszi mindenkinek

Lilypie Second Birthday tickers
mazsan
Szeged
 
 


Menion szoritunk!!! :wink:
Ja es jobbulast neked!!!

Julcsi mit jelent ha nem szimmetrikusak a redok a combin?

Lilypie Second Birthday tickers
mazsan
Szeged
 
 


mazsan
hát én amondó vagyok hogy ha van tej akkor az a legjobb még szomjoltásra is! de ha nagyon szeretnéd akkor próbálkozz másik cumival és hátha az majd bejön neki...
nálunk az elején NUK cumit adtak a kórházban így azzal ettünk aztán próbáltam mást is és pl az aventes akkor nem volt jó szidtam itt is de most meg azt szeretjük és a teszkósat mert széles az üveg szája és így könnyű a tápszert beledobni...meg mostmár a nukosok kicsik úgy tűnik és az aventeshez már elég erős hogy kiszívja
és azt is megpróbálhatod hogy a babavízet tejhez öntöd így az ismerős illat és íz rávezeti hogy mit kell csinálni azzal az izével :lol: ha már belejött akkor majd csak vizet adsz...

Kép
menion
Budapest
 
 


és még annyit akartam írni hogy ma becsúzott egy csomó krumpli :lol: talán mert én imádom és hát pocakon át ezt az "üzenetet" sugároztam nem tudom
az is lehet hogy jó pillanata volt :roll:
holnap kiderül...
persze tejcsivel kevertem!azért az nagyon az első számú kedvenc és a legjobb vígasz is :D
most úgy tűnt hogy az ízével nincs baja csak a kanállal evés technikája még nem világos :wink:

Kép
menion
Budapest
 
 


Sziasztok!

Katinka: remélem otthon minden jobb lesz, és hamar meggyógyul végre Kincső.

Menion: én is nézegettem képeket 4 hónapos babákról, és soknak volt ökölben a keze a képeken, és emelte a lábát.

Köszi a választ mindenkinek, mind keksz, mind támasztás ügyben.
A fiam mindent idő előtt szuperül csinált, nagyon erős volt már 6 hetesen emelte a mellkasát is hason, ezért nem tudom mi még a normális, persze ha komolyabb gond lenne biztosan mondta volna a gyógytornász, csak eddig pont arról beszélt ha szépen halad Kamilla már nem is kell jönnie, most meg azt mondja sűríteni kell a találkozásokat.
Na a másik, hogy én is viszem újra ortopédushoz, mert neki sem szimmetrikusak a combi redői, pedig eddig az volt.

Férjem azt mondja felesleges pénzkidobás a gyógytornász, mert régen, ahol 5-6 gyerek volt, és a földre jártak a szülők dolgozni, nem volt idő tornáztatni a gyerekeket, mégis mindegyik tudott mindent előbb-utóbb.

Kép
cedis
 
 


Sziasztok!

Egy csomót írtam és elszállt :x

cedis: Szerintem se aggódj, majd fog támaszkodni a tenyerén, Réka is váltogatva csinálja.
Valahol igaza van a férjednek.

combredő-farredő: A combredőt háton fekve kinyújtott lábbal nézik a babáknál, a farredőt hason szintén nyújtott lábbal. Elvileg a redőknek egyformának kell lenniük.

brumika: Részeges sétáltatáson jót nevettem. Sajnos tegnap nem tudtunk lemenni annyira fújt a szél, nem tudom, hogy ma elindulunk-e.

tKatinka: Szegény Kincső, mennyit szenvedett. Remélem most már tartósan rendbe jön. Kitartás nektek továbbra is.

menion: Reméelm nem komoly és hamar rendbe jössz. Megy a drukk!

mazsan: Cumisüveghez nem tudok tanácsot adni, szerintem ne erőltesd, biztos nem szárad ki, én nem adok semmit a Rékának csak szopizik. Itt többen azt mondták, hogy az elég.

Katainkababa: Nagyon szuper az autósülés, hány kilóig használható?
A mienk elvileg 13 kilóig, de tuti nem fog beleférni már 10 kilósan sem.

Mi jól vagyunk, várom a védőnőt.

Kép

Kép
eper74
 
 


Sziasztok!

Eper!
Nagyon cuki Réka baba. :) Édes az a huncut kis mosolya... :)

Gyerekülés: 0-18 kg-ig lett volna jó, és menetiránynak háttal is be lehetett volna kötni. :( Tegnap érkezett meg, s amikor bepróbáltuk az autónkba, akkor derült ki, hogy ez a fajta annyira nem érzi jól magát a mi kocsinkban... :( Nem tűnt túl stabilnak, ezt az eladók is látták, ezért nem is volt probléma belőle, hogy lehozták nekünk Pestről, s mégsem vettük meg. Úgyhogy mindenkinek azt ajánlom, hogy PRÓBÁLJA BELE a kocsiba. (különben mi is kidobtunk volna az ablakon egy furik pénzt).

Gyógytornász: persze, régen volt öt-hat gyerek, de még tíz is, 'mindegy" hogy az egyik sánta volt, a másik félszemű... Bocsánanat, de én úgy gondolom, hogy ma az emberek zöme egy-két, esetleg három babát vállal, s nekik szeretne a tőle telhető legtöbb mindent megadni. Persze, hogy megtanultak járni - nem bénák, az más kérdés, hogy mennyi volt köztük a diszlexiás, diszgráfiás, figyelemzavaros, stb., amivel nem is foglalkoztak. Szóval én azt mondom, régen ház sem volt, kocsi sem volt, most mégsem barlangban lakunk és lóval közlekedünk.

Kata
Lilypie First Birthday tickers
Lilypie Third Birthday tickers
katinkababa
Eger
 
 


Sziasztok!
Tegnap evett 2-3 kanál almát Bazsi, nem volt gond tőle, ma meg egy negyed almát is megevett! :D
Megjártuk az orvost, védőnőt! :roll: Hát mit mondjak, nem egyszerű a 2 gyerekkel az ilyen program. De szerencsére Norbi meglepően higgadt maradt, és bátor volt! :) Kicsit sírt mikor megszúrták,de gyorsan megvígasztalódott, kapott is 2 matricát a doktornőtől.Amúgy 14,30 kg, 94 cm :) így 2,5 évesen.
Balázs baba is sokat nőtt és hízott! Ő 68 cm(Norbi 5 hónaposan volt 67cm ) :shock: és 7,20kg már!Nem csoda hogy szűk a 68-as bady. :lol:
Na, hát Bazsi szörnyen ordított, alig tudtam megvígasztalni szegénykét.
A rota ellenit nem adattam be, megfűztem a dokinőt hogy halasszuk el 2 héttel mert félek nagyon megviseli ha 3 oltást kap.
Hozzátáplálásról:Édekes hogy most mennyire nyomatják ezt a glutén adás dolgot. :shock: Norbikának tilos volt adni 7-8 hós koráig, most meg azt tanácsolják hogy kell adni 5 hónaposan fél kekszet gyümibe reszelve :!: :shock: Néha lehet lisztel sűríteni a zöldségeket is. Tök meglepő ez nekem.
Álítólag azért van ez mert a Norvégok ebben is elöttünk járnak és a vizsgálatok, tapasztalatok kimutatták hogy azért van sok liszt érzékeny kisgyerek mert későn találkoznak a mai babák a gluténnal.

Cedis..köszi a kérdést, a multkori gyógytorna jó carul ment, nem nagyon akart semmit csinálni a gyerkőc :? De azt mondta ő is hogy nincs elkésve, erős baba! :)
Tegnap persze tök szépen hasalt az ágyban,és forgatás közben se feszített.Ma nem tornáztattam, kicsit nyűgi volt az oltás után. :(

Eper...Gyönyörűű ez a kislány!Jó lesz ha apuka beszerez egy sóspuskát a korai udvarlók ellen. :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Háztartási kekszet én sütni fogok!Abba nincs annyi szir-szar benne :wink:
Itt egy recept ha valakit érdekel:
Hozzávalók:
60 dkg liszt, 12 dkg margarin, 25 dkg porcukor,
csapott kávéskanál szódabikarbóna, 1 csomag vanilia cukor, 2 dl tejföl.

Elkészítés:
A masszát összegyúrjuk, középvastagra kinyújtjuk, kiszaggatjuk /ha lehet szögletes formával,
villával kicsit megszúrkáljuk és kenetlen tepsiben megsütjük.
Sütés után kemény, de pár nap múlva megpuhul és
sokáig eláll.
Tanácsok:
Ha jól kihűlt fémdobozba szoktam tárolni.
:lol:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Sziasztok!

Eper nagyon szep a kis Reka!!! :D Nem eroltetem a cumisuveget tobbet. Tegnap meg probalkoztam, de csak jatszott vele. :lol: Bizom benne, hogy szol ha szomjas! :)

Katinkababa sajnalom a gyerekulest!!! Meg jo, hogy idoben eszrevettetek es vissza lehetett kuldeni.

Hat lanyok ez tiszta vicc...tegnap verofenyes napsutesben setaltunk delelott...most 20cm-es ho van. :lol: Lehet nem kellett volna napocskacsomagot kuldenem sehova sem... 8) :evil: :lol: Na mindegy, turelmesen varjuk a tavaszt!

Hoztam egy kepet a fejtartasrol. Szerintem van javulas. :) Mar olyan szepen tudja neha tartani. Orulok, hogy van ertelme naponta 3-5-szor nyuzni a kis dragamat. :) Kicsit hulyen szerkesztettem, mert jobb oldalon vannak a regebbiek es bal oldalon a mai kepek. :roll: De szerintem latni fogjatok igy is. :)
Velemeny?
Kép Ferde vagy nem ferde?

Lilypie Second Birthday tickers
mazsan
Szeged
 
 


Lovaszkata szepen fejlodnek a gyerkoceid! :)
En csak figyelek mindig, hogy miket irtok a hozzataplalasrol...de tenyleg annyifele velemeny van. :) A receptet azert elrakom kesobbre! Koszi! :)

Lilypie Second Birthday tickers
mazsan
Szeged
 
 


[quote="mazsan"][ írta:mazsanb]Julcsi mit jelent ha nem szimmetrikusak a redok a combin?


remélem, semmi komolyat... de a csípőficam egyik legfontosabb jele :?
igaz, anyu azt mondja, ő még csípőficamos fiúval sosem találkozott... lánybetegség :roll:

ma már megcsodálták a kórházban, amíg bent voltam a lukásznál... dr.om eldöntötte: 2-3 év múlva újra beizzítja a petefészkeimet.
kérdem: minek??? :D

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


mazsan!

de édes!!! elolvadok (van már udvarló :?: :oops: )
enyimé gyerek meg a fejtartás:
Kép

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


cedis
ezt én a tesómtól kaptam meg majdnem úgyan ezt mondta és amúgy félig igazat is adok neki mert nem hiszem hogy az a baba amelyik egészséges és mondjuk nincs valami mozgásszervi baja az nem jutna el utóbb odaq ahova a többi...szerintem valahol kicsit túlzás is az hogy ennyire "uniformizálják"a mozgásfejlődést....ahogy evésben alvásban úgy mozgásban is eltérnek egymástól a babák...és az amelyik késöbb csinálja meg azt amit a szakemberek elvárnak attól az a baba nem maradle a többitől mert másban meg gyorsabb éppen....
szóval valahol közép úton kéne ezzel is járni vagyis hogy nézze meg orvos lássa gyógytornász de ha nincs szervi elváltozás akkor szerintem hagyni kell hogy magától a saját tempójában jusson el a következő fejlődési szakaszba...
pl nekem ahogy ezt írod az is eszembe jutott hogy nincs-e anyagi érdek a javaslata mögött mert ha korábban ezt mondta akkor most azért nem látom olyan indokoltnak a dolgot....ez nem lóverseny! és amiket leírtál az nem olyan rettenetes hogy most erőnek erejével intenzív tornába kéne fognotok
én megkérdezném az ortopédust is erről mert annak nincs anyagi érdeke :roll:

eper
ejj az a huncut pofi :D

katinkababa
igen ez is igaz! de kezdem azt látni hogy a babával kapcsolatosan is a kereskedelem úgy viselkedik mint az esküvővel...vagyis hogy "na arra semmi se drága" itt elsősorban a bababoltok áraira gondolok de a mostani rossz gazdasági helyzetben már ez kiszélesedett a gyógyászatra is mert már babafényterápia babasóbarlang meg babaúszás meg babatorna masszázs dúdoló és én már nem is tudom követni mi minden van amire adhatnánk pénzt...
nem mondom hogy a beteg gyereket ne vigyék na de lássuk be hogy csak azért mert egy baba nem hétre pontosan követi a kiszabott mozgásfejlődési "protokollt" azt már sürgősen vinni kell és intenzíven "felzárkóztatni"...
szuper dolog ez a dévényes masszázs!én is látom a saját példánkon de kicsit úgy érzem hogy a szakemberek eléggé leragadnak a tanult kaptafánál és ha eltérés van akkor már azonnal korrigálni akarják a szülők meg "pénz nem számít"alapon próbálnak megfelelni a jó szülői kép szerint...

én végig gondoltam ezt a dolgot és ezt a munkát ezért is hálásnak látom hisz ki az aki "sajnálja" vagy "megspórolja" a gyerekétől ezt a kiadást :roll: aztán meg ki tudja megmondani hogy valóban szükséges volt-e illetve hogy mi lett volna nélküle :roll: utólag pedig látva a fejlődést pláne meggyőző hogy hasznos....ezek után nem is lehet kideríteni ki milyen okból javasolja mert hiszen rosszat nem tesz vele még ha nem is feltétlenül szükséges
szóval lehet hogy sok bennem a rosszindulat de ma már nekem nincs illúzióm az embereket illetően no meg az egészségügy is olyan amilyen...
azt tudom az egészre mondani hogy szerintem több szakembert meg kell halgatni és még hozzá kell tenni a saját szülői megérzésünket hogy mi a jó a saját gyerekünknek és abból talán megszületik a legjobb döntés

lovászkata
igen erről itt is sok szó volt már és én se kekszel akarom a lisztet megismertetni vele mert a htk-ben tényleg sok sz@r van...azt mondták hogy sima lisztet mintha sóznánk a kaját csak egy csipettel beleszórunk és annyi elég is hogy a szervezete megismerje....
hát itt ugye már a vanilia és a tejföl na meg a margarin rögtön csupa új étel amit még eddig sose látott a gyerek na ilyenkor mi van azzal hogy egyszerre csak egy ételt vezessünk be?na ez nem neked szólt (nehogy megsértődj!)hanem általánosságban teszem fel a kérdést mert ezt sujkolják a szakik...

mazsan
ferde de egyértelmű hogy a mostaniakon sokkal enyhébben! végülis ezzel voltatok már dokinál?azért jó hogy javul de jó lenne tudni az okát is....amúgy nagyon cuki manó....mi ilyenkor még nem könyököltünk

julcsiiiiii
bocs hogy ilyen trágár de ez jött ki belőlem ahogy megláttam:"jaaaaaj beszaráááás" szóval a tiéd gyerek egyszerűen zabálni való!!!!az a jobb alsó kép haláli!mennyire pasis!

na alszok mert a reggel 7-es etetés után nem alhatok vissza mert menünk ótásra elötte meg az önkormányzat útba esik szóval megint a délelötti alvást áldozzuk fel...

amúgy a torkom még mindig fáj reggel 2 algóval kezdtem estére kicsit jobb lett de azért most megint fáj a nyelés...csak ne menjen tovább a dolog reménykedem hogy csak torokfájás és nem lesz belőle egyéb szörny

Kép
menion
Budapest
 
 


Sziasztok

Mazsan a regi kepekhez kepest nagyon szepen tartja a kis fejet, meg enyhen ferde de ha igy halattok hamarosan el is feljtitek...jo otlet volt, hogy ilyen kepet csinaltal, igy sajat magad is megnyugtathatod nagyon szepen latszik a jo eredmeny :!: Puszi a szep kisasszonynak :lol:

Menion teljesen egyetertek veled, minden anya megad minden tole telhetot a gyerekenek de nagyon sok a hodito-bodito ajanlat mindenfele nelkulozheto de hatekony modszerekre :!: Es az anyai szereto sziv ne meg a tudatlansag (jo indulatu) sokszor kozbe szol, es repulnek az ezredesek :roll:
Mialatt olvastalak, eszembe jutott, hogy a balesetem utan mennyire ketsegbe estem mikor marekszam hullott a hajam...azt hittem mar mindenen tul vagyok, es megsem...??? megkopaszodom??? szoval nagyon megilyedtem, pedig tudtam , hogy ilyen sulyos trauma konnyen okozhat hajhullast..na de teljesen veletlenul az egyik kolleganom fia egy fodraszuzletben dolgozik, es mondta, hogy menjek el mindenkeppen, mert a fonoke meg tudja vizsgalnjek el mert a fejborom es tuti talal valami megoldast a hajhullasra . Elmentem a fodrasz megvizsgalt mindenfele szuperszereket ajanlott, de lagalabb 2 evig kell hasznalnom, mert 1 het utan nem lesz latsztja , valami 100 euro lett volna havonta :roll: . Ketsegbe voltam esve mert ez jart a fejemben : mi van ha nem csinalom a kurat kopasz leszek?? adjak ki 100 eurot havonta...mi van ha amint jobban leszek a hajam sem fog hullani????....pfff meg most is faj a fejem ha belegondolok :arrow: :arrow: :arrow: szerencsre bator voltam, nem vettem semmit es szebb a hajam mint valaha :!: :!: :!:

Julcsi szerintem is nagyon dogos Aron na es ez a hajszerkezet :P :wink: Ja akkor mar keszulodnek a parok, en fiam jegyese Bogi baba (mar eldontottuk meg hasban voltak) te fiad jegyese Panka baba :lol: :lol:

Eper Reka babarol meg mindig ugyanazt irom, gyonyoru es megnyero a huncut mosolyaval :D

Daisypath Christmas tickers
Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
nenu
 
 


Sziasztok Lányok! Te úr isten, hogy mennyit írtatok, vagyis megint én voltam régen. Bocsánat ezért, de csak átfutottam az irományokat, hogy legyen időm írni nekem is.

Mazsan! Szerintem nem ferde a feje tartása-sokat változott és még fog is ne aggódj. :)
A vizet azért nem szereti, mert hozzászokott, hogy a tejcsi édes. :) Réka se ivott vizet az elején- csak teát, de már megissza a vizet is, pláne ha szomjas. Rékával próbáltam legalább 3 cumit,mire megvettem a MAM os cumit-üveget. Aminek letekerhető az alja és nagyon puha szilikon a cumi része- na csak ebből volt hajlandó inni.


Menion! Remélem meggyógyulsz, édes a pici lány.:) Szorítok!!!! És a bíróságon meg csak azt mond amire emlékszel- más bőre miatt nem érdemes mást mondani-max azt, hogy nem emlékszel rá.

Eper! Édes a pici Réka baba!!! :) Tényleg huncut a mosolya. :)

Rólunk! : Réka amióta Tej mentes tápit kap azóta eltüntek a kiütései. Szerdán megyünk vissza dokihoz, de ezek szerint biztos a tej allergia. Gyümit most ezena héten nem adhattam neki, csak tápot és szinlakot- Abból megeszik simán 150 milit 1 evésre délbe.

Hasonfekvése olyan, hogy nyitva van a keze, lábai lent vannak, de van amikor felemeli, felemeli a kezeit és a lábait is egyszerre,mint az ejtőernyősök. :) Már mászni akar. Hátra felé megy is neki. Ha oda teszem a alábához a kezem,akkor előre is löki magát, behúzza lábait a hasa alá és ellöki magát. Szerintem, hamarosan mászik. :shock:

Kép
bei
 
 


Sziasztok!

Olvasni nem volt időm, meg nem is lesz most mert készülök Csani szülinapjára.

De látom a glutén téma volt, tettem fel a doksik közé HT táblázatot ami szerintem jobb mit a múltkori, (igaz az is azt veszi alapul hogy 6 hóig csak anyatej) és bizony ott is csillagozva írják, hogy adható, mivel állítólag most nincs egyetértés hogy igen vagy nem???

Tegnap voltunk dokinál 64 cm és 6,76kg és tegnap megkóstolta az alma levét! :)

Puszi mindenkinek remélem jól vannak a babáink!
Ha lesz egy kis időm visszaolvasok!

Puszi

KépKép
KépKép

Bogi, Csanád és Szabina
boglarkabiro
 
 


Menion..igen, akartam is írni még, hogy aki kipróbálja a keksz receptet semmiképp ne tegyen tejfölt bele. :!: Ez az alap recept, de szerintem vízzel is össze lehet gyúrni.Nem???Hát a margarinnak se örülök de az a bolti kekszben is van :roll:
Van a babapiskótában is(sőőt tojásszármazékok is) :roll: :(
Nah, így legyünk okosak :evil:

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Mazsan..igen, sokkkal szebben tartja a fejét!!!De még kicsit ferde!Majd jó lesz, ügyik vagytok! :D

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Sziasztok!

katinkababa: Még jó, hogy belepróbáltátok a kocsiba mielőtt fizettetek. Fogunk rá figyelni. Köszi.

lovaszkata: Nagyon szép méretei vannak Bazsinak, ezen is látszik az eredménye a kitartásodnak!

Minden hozzátáplálással kapcsolatos tanácsot szívesen olvasok! Mire nálunk arra kerül a sor mindent tudni fogok tőletek :D

mazsan: Határozottan egyenesebben tartja a buksiját a továbbra is gyönyörű kislány. Hasznos a tornáztatásod.
Mi két napig nem tudtunk lemenni, mert nagyon fújt a szél, de ma szerencsére már voltunk a parkban.

Julcsi: Nagyon tündéri Áron, látszik rajta, hogy kispasi.

menion: Megnéztem a képeket, annyira helyes pofákat tud vágni már most Anna, nagyon helyes.

Kép
eper74
 
 


Basszus csajok. Most olvastam utána, hogy van Milupa Pepti 1 tápszer tejfehérje allergiás babáknak 0-6 hós korig. de a dokinő nekünk mért a 2-est írta fel??????? Furcsállottam amikor kiváltottam. Rögtön hívtam a védőnőt, hogy biztos eltévesztette a dokinő,de azt mondta- biztos nem tévesztette el, mert szerinte nincs is olyan, hogy 1-es. Erre tessék. Most szerintetek ártottam neki ezzel, hogy már lassan 1 hete ezt adom neki??? :cry: :evil: :evil: :evil: :roll:

Kép
bei
 
 


Holnap az lesz az első hogy hívom a védőnőt.

Kép
bei
 
 


Sziasztok!
Mazsan neked üzenem, hogy beszéltem a védőnővel, hogy szerintem Norbus ferdén tartja a fejét, főleg ha elfárad. Azt mondta majd hétfőn jön és megnézi!!!
Velünk minden rendben ma is bevágtunk egy fél üveg alma-őszibarackot! Mi majd 19-én megyünk oltásra és méreckedésre.
puszik

Kép
Kép
zsanimanó
 
 


Sziasztok!

Én is régen voltam már, bocs. Egész héten az udvart rendezgettem, térburkolatot tisztítottam, műtrágyáztam, fűmagot szórtam stb. A kutya mindent tönkretesz. Most szeretnék egy kutya mentes rész kialakítani a terasz mögött, hisz nyáron már Bogival együtt lehetünk kinnt, és -bármilyen jó fej is a Labradorunk- azért még nem lehet őket összeengedni.
Szerdán voltunk tanácsadáson, Bogi 6900 g, 65 cm. Megkaptuk a 2 oltást, kicsi sírás volt, hamar lenyugodott. Estére 37,2-re ment csak fel a "láza", azért kapott egy kúpot a biztonság kedvéért, de semmi gond nem volt szerencsére.
Ma voltunk csiribiri tornán ismét, jó volt.
Ma ketten vagyunk csak itthon, apa fiúbuliban van a Balatonon, tesóm szervezi minden évben, 8-10 faszi, főznek, söröznek, dumálnak (szerintem pletykálnak.... :P ).
Holnap megyünk Pécsre, elkezdünk nézegetni gyerekülést a kocsiba, egyenlőre tök fogalmatlanok vagyunk, hogy milyet kéne venni.
Próbálok többet jönni, bár Húsvétig nagyon sűrű a program, ha mindent meg akarok csinálni,amit elterveztem... :roll: :shock:
Pusz

Kép
orsolymors
 
 


Észrevettétek, hogy itt nincs átállítva az óra???? Már 22:03 van, amikor írok... :)

Kép
orsolymors
 
 


Sziasztok!

Julcsi ilyen szep kislegenyek johetnek udvarolni!!! :wink: Azok a pasiszemecskek... :lol:
Nem terveztek tobb kismanot?

Menion koszi. :) Jovo szerdan megyunk dokihoz es megmutatjuk a fejtartast. Ennek a sok hason gyakorlatozasnak meglett az eredmenye szerencsere...nemcsak a fejet tartja szebben, hanem egyre tobbet konyokol igy. Ma mar fel orat is nezelodott igy, kozben atfordult neha es megpihent. :D
Neked tovabbra is jobbulast!

Nenu koszi a velemenyt! :)
Sajnalom a balesetedet! Milyen baleset volt?

Bei irto cuki lehet Reka, amikor keze-laba egnek all. :D Es nagyon ugyes, ha mar maszni probal!!! Orulok, hogy a kiutesek elmultak. Az allergiat pedig kinovi majd, ugye?

Bogi boldog szulinapot Csaninak!!! :) Koszi a tablazatot!

Zsanimano akkor varom a hireket hetfon! Mi majd szerdan megyunk dokihoz, akkor en is jovok hirekkel.

Eper csak jon mar az a franya jo ido!Lehangolo, hogy emiatt kell szobafogsagban otthon ucsorogni.

Orsi jo hogy jottel!:) Szepek Bogi meretei! Pasibuli, jo is az. Szerintem is pletykalnak! :wink:

Huhh itt valami front van. :( Panka nyuglodik itt nekem delutan. Kicsit hideg van kint, de lehet jol bebugyolalom aztan irany a levego... :?
Holnap valoszinuleg megcsinaltatjuk Panka fulbevalojat, ha nem jon kozbe semmi. :) Vegre apa is belement a dologba fogcsikorgatva.

Jo ejszakat mindenkinek! :)

Lilypie Second Birthday tickers
mazsan
Szeged
 
 


Sziasztok!
Még jó hogy nem adattam be a rota ellenit Bazsinak. :roll: Így is megviselte ez a kettő szuri is.Nem tudom hogy ettől e, de nagyon nyűgöske még mindíg. :( Tegnap este 2-3 alkalommal úgy ordított vagy fél órán keresztül, hogy nem tudtuk megvígasztalni.Ringattam, énekeltem, megitattam...semmi nem volt jó :cry: !Nagyon megijedtünk, mintha nagyon fájna valamilye
Szerencsére Norbika csak egyszer ébredt fel rá.
Ja, és 2 napja már éjjel se akar szopizni, el vagyok kenődve! :cry: :cry: :cry:

Majdnem megfordultam :lol:
Kép
Kép

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


[quote="mazsan"][ írta:mazsanb]Julcsi ilyen szep kislegenyek johetnek udvarolni!!! :wink: Azok a pasiszemecskek... :lol:
Nem terveztek tobb kismanot?


mazsan!
én imádnék újra terhes lenni, de nagyon nehéz szülés volt, tuti nem bírnám még egyszer végigcsinálni. bár, ez a dokimat úgy tűnik, nem érdekli, mert nem is kérdezte most, hanem egyszerűen közölte: 2-3 év múlva készít fel az újabb babára :shock:

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


Sziasztok!!!!

Elég sűrű az életem mióta itt a "tavasz".
Múlt héten keresztelő volt és egész héten takarítottam.Most meg kedden összetörték a kocsinkat csütörtökön meg a kutyánkat műtötték meg ínszalag szakadással.De mindenki jól van és ez a lényeg.

Doroti baba egy tündér.Már nagyon sokat elvan magában is.Leteszem a kiságyba és már alszik is.Délután nyügösködik egy picit.
Mi már sokmindent eszünk.A sütőtök kifejezetten izlik neki.
Én már egy hónapja raktam kekeszet az almába és semmi baja nem volt tőle.Nagyon szereti.
Jövő héten megyünk méreckedni.Már a 68-as rucikat növögetjük ki.

Remélem mindnki jól van.Olvasgatok vissza.

Na pont ébredezik.
Mindenkinek szép szélmentes napot!!!!!

hadedit82
 
 


lányok!
babámba ma álommanó bújt :o :lol:
reggel 6:30kor kelt (így szokott) és 7kor evett, 8-10ig aludt. 10kor ébresztettem, hogy kaja van, majd mentünk a piacra. útközben kb 10 percecskét aludt a babakocsiban, majd 13 körül ebéd, 14-16:30 között alvás, uzsi ... és most fürdött, vacsizott, szunyál.
így most kimaradt egy étkezés... :? szerintetek számítsak arra, hogy kelni fog éjjel miatta?

hadedit!
jó, hogy nektek nem történt bajotok a kocsi-töréskor :shock:

egyébként a sütőtök nálunk is kedvenc!
kekszet még nem eszünk, mert beles anya felzabálta az összeset :lol: mire a pocok ehette volna :oops:

youlcsi, Muki anyuja
-j-
Baja
 
 


nenu
na ez az! hogy az ember fél kockáztatni mert hát nem semmiségről van szó így mindenki erején felűl próbál mindent kifizetni
úgyhiszem az a szöveg hogy 2 év alatt használ valami az amúgy is nagyon sántít...
de mondjuk ez a babamaszírozás is olyan hogy szerintem nem marad úgy egy gyerek se hogy ne tudna hason könyökölni elöbb utóbb csak hát ki akarja a gyerekének azt hogy kinlódva jusson el oda ahova amúgy is eljut csak legfeljebb kicsit késöbb...
valaki nekem azt mondta hogy:"miért nem engedik manapság hogy a gyerekek a saját tempójukban fejlődjenek?" hááát elgondolkodtam ezen

bei
igyekszem gyógyulni is meg majd a bíróságon is helytállni
szerintem nem lesz ebből baja és hát a kiütések is elmúltak hasa se fáj nagy gond nem lehet...én is tegnap rákérdeztem hogy nem kéne már a következő tápit kezdeni de leintettek hogy még kicsik vagyunk...hát igen mi hiába vagyunk 5 hósak abból le kell számolni 7 hetet :roll:

lovászkata
háááát igen nem tudsz okos lenni...régen nem agyaltak ennyit az egészen és azt is túlélték a babák...hát próbálja legjobban csinálni az ember csak hát mindenki mást és mást mond
a kolléganőm is jött a babapiskótával nem mondtam neki semmit erre mert tudom hogy sokan azzal vezetik be a glutént de a piskóta szerintem hasonló mint a keksz....én asszem maradok ennél a lisztet szórós próbánál mert akkor így kizárolag liszt lesz adva a manónak és nem jön vele még tartósító meg egyéb izék ami a kekszben van...aztán késöbb majd nyilván adok neki ilyeneket is ha már edzett lesz a bélése :roll:

eper
jaj nagyon sok mimikája van és másodpercenként váltogatja :lol: csak az benne a muris hogy egyáltalán nem adekvált mert egy vigyort követ mondjuk egy lefelé görbülő száj aztán megint bazsajgás...nagyon cuki

orsi
hát igen ahol kutya ott fű nem nő :lol: nekünk az előkert le van kövezve és vannak körbebetonozott leburkolt "izék"amibe ültetünk virágokat de már azt is körbe kellett keríteni mert felmásztak arra is és kizabálták a növényeket....

mazsan
hűűűű fél óra az nagyon szép!!!ügyesek vagytok!

lovászkata
nagyon édi combikák :D

hadedit
jaj mi minden egyszerre sajnálom kutyinak autónak jobbulást kívánok hogy szakadt el az inszalagja? végül minden kiskutyi elkelt?

és mi pedig ma a répát eszegettük több kevesebb sikerrel...bedugom a szájába ő meg kitolja a nyelvével :roll: így lassan haladunk és minden ki van kenve...
én meg péntek estére már totál ki voltam ütve lázam lett és vert a víz...bevettem altatót mert tudtam hogy Laci horkolni fog mint állat hiszen éjszakázásból nem tudott aludni miattam mert tartotta a frontot....hát elég zavaros éjszaka sikeredett össze vissza forogtam reggel már 38 fokosan ébredtem de a torkom nem fáj azóta és bár izzadok de mintha javulnék :roll: nem jellemző rám a láz akkor már nagy gond van ha hőemelkedésig jutok így most szédülök is ami talán a 140-es pulzusomnak is köszönhető :shock:
a babó viszont jól bírta az oltást este már nagyon fáradt volt hisz reggeltől nem hagytam aludni este már 37,5je volt így adtunk neki egy kúpot és korábban tettem le aludni...de semmi más ezzel az oltással nem volt
kaptunk receptet agyhártya oltásra 6 hós stástuszkor majd megkapja és hát nem vagyunk még mindig 6 kilók 5960 és 62 centi...de a doktornéni számolgatott és azt mondta hogy szépen gyarapszik....mert meséltem hogy volt keveset evős időszaka....
aztán a vashiány kérdés miatt is kaptunk sajnos beutalót vérvételre de annnnnnyiraaaaa nem akaroooooom :( :( :( kaptunk aktiferrin cseppeket vaspótlónak de elötte kéne a labor....hát muszáj lesz elvinni oda is de már most kivagyok tőle hogy megszúrják megint...szívem szerint vérvétel nélkül adnék neki egy kis vaspótlást
de mivel késöbb kérik a leletet így...szegény kicsinyem :(

Kép
menion
Budapest
 
 


Sziasztok!

Én is elmaradtam, bocsi, de a hét a nagytakarításé volt, és még nem vagyok teljesen készen :cry: Máskor max 2 napba telik.

Katinka: Millió gyógypuszi Kincsőnek, sokat gondolok rátok,

Mazsan: szerintem határozattan jobb a fejtartása Pankinak. Csak így tovább, masszírozd és minden ok lesz.

Julcsi: igazi pasi Áron is :lol: Ja, és várd ki a végét, 2-3 év és meggondolod magad :wink:

Brumika: továbbra is megy a drukk a jó alváshoz, de légyszi küldj erőt, mert most mi éjszakázunk sokat. Úgy 2-től 4-ig énekel a fiatalúr, ami még önmagában nem lenne baj, de ehhez közönség is kell neki :wink:

Bei: szerintem semmi gond nem lesz a tápi miatt. Egyik ismerősöm is azt kapja, és még ők sincsenek 6 hósok. Gratula mászáshoz!

Menion: örülök, hogy minden rendben Annával. És igazad van nem kell tankönyv szerint fejlődniük. Én is a torna miatt tök izgatott voltam, állandóan gyúrtam a gyereket és ideges voltam, hogy semmi változás. Aztán egyik nap még nem ment, ami másnap már igen, és ez azóta is így van. Kedden még üvöltött, ha hasra tettem, szerdán meg már fél óráig bírta és közben végig dumált.

Cedis: a fentiekben írtak miatt NO PARA, nem eszik olyan forrón a kását. Enyém gyerek is öklözött még s héten és emelte a lábát is. Ma meg este a pelenkázón masszázs közben szépen olyan határozottan nyúlt előre és húzta magához a macit, hogy szebb nem is lehetett volna.

Autósülés: mi még egyelőre nem gondolkodunk újon. csodálkoztam is, hogy ez felmerült :?: Én már kb 1 hónapja nem használom az újszülött szűkítőt, mert úgy vettem észre, hogy nem kényelmes neki, főleg mert akkor még anorákos időszak volt.

Glutén: nekem is azt mondta a védőnő, hogy adhatok HT kekszet, de én nem akarok, vettem inkább bio zabpelyhet. Sőt azt is mondta, hogy tehetek kis cukrot az almába, teába...stb, mert nem ettől, hanem a későbbi cukorkázástól romlik a gyerekek foga. Mindegy, egyelőre én nem teszek semmibe, bár barátnőm gyereke, sosem kapott 2 éves kora előtt, 3 évesen mégis fogszúvasodáa volt :roll:

Rólunk: hát sajna már Barni sem cicizik, néha még cuminak odaadom, meg hát nekem is nagyon hiányzik a szoptatás. de máshogy azért összebújunk. Minden délután, befűtök, vetkőzünk és egy nagyot hancúrozunk a nagy ágyban. Van, hogy csak csikizünk, van, hogy csak nézzük a csillárt és trubadúrkodunk :wink:
Barni, ha kanalat lát a kezemben, azonnal nyitja a száját. Alma, őszibarack eddig ok. Ma volt répa uzsira, kb 60 g-ot bepakolt, nagyon ízlett neki. Szóval haladunk a hozzátápival. Nagyon sokat sikongat, és dumál. Mozgása is sokat fejlődött az elmúlt két hétben, már hasra is fordult többször, de ez még elég meglepő számára így gyorsan vissza is fordul. Hason már hernyózik, emeli a popsiját és szépen betérdel, de olyankor a fejét még befúrja a szőnyegbe. Nagyon édi ilyenkor. Oldalra imád fordulni, és bár balra kezdte el, most inkább csak jobbra csinálja, sőt jobb oldalra
fordulva alszik el.
Nekem már nem kell bogyikat szednem, de doki szerint még figyeljünk oda. Voltam fodrásznál, kozemtikusnál manikűr-pedikűr, tornázni és ma már futottam is, igaz csak 3,1 km-t, de jól ment. Tehát nem lehetetlen az őszi félmarathon. Ja és a kilóim is elindultak, Szóval tényleg jobban vagyok.

Millió pusszantás mindenkinek

cicóka
 
 


Sziasztok!Mi nem nagyon voltunk jól! :( Délután vendégek voltak, nagy ricsaj volt, így Bazsi csak rövideket aludt(leginkább csak a karomban)estére totál nyűgös volt, meg se fürdettem.
Norbi negyed 10-ig tombolt, persze Bazsi megint üvöltött. :roll:
Nem tudom hogy a fáradságtól vagy valami baja lehet???Normális hogy az oltástól ilyen ingerült és sírós????Norbit sose viselte meg ennyire az oltás, még akkor se mikor láza lett.
Már arra gondoltam hogy valami baja lett az oltóanyagtólannyi rém storyt hall az ember! :(

Norbi is beteg lett, náthás nagyon, ma reggel már tüsszögött, és estére már nagyon folyt az orra.Nekem meg tejem alig-alig... :cry: remélem azért Bazsi nem kapja el ezt a bacit.

Cicóka..nekem is nagyon hiányzik a szoptatás, sírni tudnék, hogy volt valamennyi és Bazsi elhülyéskedte.. :cry: Aranyos ahogy írtad ezt az összebújást és hancúrt! :lol:
Mi is összebújunk néha, Bazsit nagyon megnyugtatja hogy leveszem a pólóm és érzi a bőröm, úgy ringattam elött is mikor nagyon sírt!
Forduláshoz gratulálok, nagyon ügyes! :)

Glutén..igen lehet én is maradok csak a búzalisztnél, nem merek kekszet adni, még azt se amit én sütnék :? De szerintem a lisztet is csak majd 5 hós kortól fogom...mert még az alma is gondot okoz néha.Ma se kapott mert féltem nyűgösebb lesz tőle. :(
Jó éjt, megyek mert nagyon fáradt vagyok. :?

Kép
Kép
lovaszkata
 
 


Sziasztok!

Cicóka, Orsolymors: Már hiányoltalak titeket!

Orsolymors: Te miket csinálsz! Nem semmi. Pörgős egy csaj vagy.

Cicóka: Örülök, hogy jól vagy és ragyog a lakás. Nagyon ügyes Barni, hogy már kezd kúszni.

Annus: Hol vagy? Hogy tetszik Izának a bölcsöde?

lovaszkata: Szerintem simán lehet nyűgös az oltástól. Csodálatos Bazsi, nagyon formás kisbaba.

Mennyi mindent esztek már, csak ámulok!

Julcsi: Lehet, hogy 2 év múlva máshogy gondolod, meg ha tudták volna amit a szülésed elején még nem, akkor biztos programozott császár lett volna és nem szenvedsz ennyit.

mazsan: Kérünk fülbevalós képet!

Rólunk: Réka elkezdett kétszer kelni éjszaka, kelünk éjfélkor és hajnal 4-kor, tehát pont 4 óránként. Remélem nem a tejemmel van a baj, mert nem bírja ki tovább. Nappal is 3-4 óránként cicizik.
Egyenlőre oldalra fordul, a fejét szépen emeli, tartja magát, de még nem fordul hasról-hátra.

Ma reggel kérdeztem a férjemtől, hogy szerinte lesz még olyan, hogy kipihentnek érzem magam.

Kép
eper74
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?