Sziasztok! Úgy sajnálom, hogy ilyen ritkán írunk. Ha más nem ír, úg ynekem sincs nagy kedvem, biztos így van ezzel mindenki, ezért nem ír senki.
Kiváncsi vagyok pedig arra, hogy kivel mi újság.
Mi azt hiszem, már teljesen helyrerázodtunk, voltunk a héten vásárolgatni is Majával és még sütiztünk is egyet. Ben nagyon örült szerintem. Ő nagyon bezárva érezheti magát, hiába megyünk minden nap játszótérre, régebben legalább hetente elmentünk egyszer csavarogni. Anyuékhoz is átmentünk és most majd az apósom következik hétvégén.
Kicsit izgulok, hogy Maja túl gyorsan hízik. 2980nal született, 2910re esett vissza és 4 hetesen volt 3770 g. Most 5 hetesen még nem mértem csak este, de tutti van már 4 kiló. Csak azért izgulok emiatt mert annak idején Ben ezt követően hetente fél kilókat hizott és 3 hónaposan már 7 kiló volt, ami marha sok (ő 3ésféllel született). Igaz, hogy ő jóval gyakrabban evett: éjjel nappal 2 óránként ennyi idősen, de félek, hogy nagyon zsíros a tejem és ezért híznak ilyen gyors ütemben a gyerekeim. Maja napja kb ilyen: reggel fél 8 körül ébred, akkor általában nem eszik, csak kb 9kor. Utána nézelődik, néha alszik, de ezzel általában megvárja a sétát, ahova 11kor indulunk vagy kicsit előbb. Nagyed 1-fél 1ig kint vagyunk, akkor Majára még rányitom a szobában az ablaokt és van, hogy alszik tovább. Kaja 1kor. utána ébren van és csak remélhetem, hogy amíg du altatom Bent nme visít, ami mondjuk csak engem zavar, Benedek tök jól elalszik akkor is, ha a fülében sír. Régebben ez az ebéd körüli időszak húzós volt, volt, hogy 1 óra után újra kért, de most már csak ritkán. Valamikor elalszik. Nagyjából 3 óra múlva kér enni megint, de ha kimegyünk, akkor van, hogy több idő is eltelik. Este 7- fél 8 körül fürcsi utána kaja akkor is ha másfél órája ettünk utoljára, fürdés utánhoz kaja tartozik, ettől nem tér el a kishölgy. Ezután általában akkor is ébren van, ha szopi közben véletlenül bealudna és így még az ágyba is lerakom. Ott elkezd nyüglődni, kivesszük és amig a bátyust altatom, ő szépen elalél apa karjaiban és alszik 1-2ig, utána 3 óra múlva felkel.
Szóval viszonylag rendes a leányzó, de az elején tök egyedül elaludt az ágyában, ma ilyet már csak ritkán csinál. na most mennem kell, még írok majd, mert van 1-2 kérdésem tapasztalt kolléganőimhez!