"A baba a szerelmet erősebbé,
a nappalt rövidebbé, az éjszakát hosszabbá,
a pénztárcát kisebbé,
az otthont boldogabbá,
a ruhát gyűröttebbé,
a múltat semmissé és a jövőt tartalmasabbá teszi."
„Az én kicsi lányom,
mint egy varázsálom,
új életre kelti
rég elmerült énem,
valamikor zengő,
a múltból derengő
édes nevetésem.”
Első levél
Nagyon friss az élmény-
Alig, hogy születtem...
Anyukám! Apukám!
Írjatok helyettem!
Ne sokat: Csak annyit:
Eggyel több a létszám...
Majd ha szeretni kell-
Számítsatok énrám
Azért, mert szerettek, jöttem a világra,
Lettem új fény, csillag, szülők boldogsága.
Szeressetek mindig, igaz szeretettel:
A kincsetek vagyok: kicsi kincs, de ember.
" Ajándék:
És még is, ma is így is örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel a reggelt és a délutánt, az alkonyt, és a csillagokat.
A fák füledt illatát. A folyó zöld hullámát, egy szempár visszfényét, a magányt, és a lármát.
mennyit ad, milyen gazdag vagyok, minden napszakban, minden pillanatban!
Ajándék ez, csodálatos ajándék.
A földig hajolok, úgy köszönöm meg."
Utodom született
Édes, bús, hullámzó
Várandós fájdalom!
Tavaszi reggelen
Hirtelen érkezett.
Nem kérdezett semmit,
Nem adott választást,
Fájó jelét küldte
A józanész felett.
Várni és figyelni,
Hogy mozdul, harcot vív,
Az anyai testben
Egy féltett, pici szív.
Ólomlábon járó
Percek sercegése,
Küzd az életéért
Utódomnak vére.
Gyermekem testében
Édes, bús, hullámzó
Jövőmnek Reménye!
Gyűrűz szenvedése.
A ˝jaj˝ csak ott belül
A test mélyén zajlik,
De néma zárt a száj,
Panasz szó nem ha hullik.
Figyelni és várni,
Szíve hogyan ver?
Életharcát vívja
Az aprócska ember!
Az asszonytestbe zárt
Magányos fájdalom
Kínját szabadítja
Egy ártatlan gyermek!
Megszületett az Unokám!
Istenem! De formás!
Felrázlak te világ!
Utódom született!
Azt kérdezted tőlem,
nagyon vártalak? -
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelző
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.
Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.
Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint a patak medrét,
madarat az ég,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.
Remélem nem untattalak titeket